Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-16 / 243. szám

1990. október 16. 5 PETŐFI NÉPE • 3 MI VÁR EGY KIS FALU ÖNKORMÁNYZATÁRA? Délelőtt tanító, délután polgármester Oregcsertő — nem „Véncsertő” A mindössze ezer lelket számlá­ló, Kalocsához közeli kis faluban, Öregcsertőn az új polgármester után érdeklődtünk késő délután, hogy megtudjuk: milyen ambíciói vannak az elkövetkező négy esz­tendőre? Hazament már, mondták a községházán, otthon keressük. Guzsván László nem lepődött meg jövetelünkön, őszintén válaszolt kérdéseinkre. Elmondta, hogy a falu szavazás­ra jogosult polgárainak 64 százalé­ka adta le voksát szeptember 30-án (tehát az első fordulóban), s ezzel ő nagyon elégedett. Az pedig még- inkább megnyugtatja, hogy az öregcsertőiek a huszonnégy képvi­selőjelölt közül „remekül össze­szedték” a testület hét tagját, csupa odavaló embert választottak, s ez számára is biztató a jövőre nézve. — Önt kik javasolták a polgár- mesteri székbe ? — Az SZDSZ és az Agrárszö­vetség közösen jelölt. Megmon­dom, először vonakodtam, de az­tán, hogy a lakosság közül is sokan felkerestek a kéréssel, végül is kö­télnek álltam. S megválasztottak. .Talán azért, mert mindenki ismeri a község fejlesztéséért végzett eddi­gi munkámat. Huszonhét évig tag­ja voltam a tanácsnak, 1963-tól 1971-ig vb-titkárként tevékeny­kedtem, aztán Visszamentem taní­tani, ugyanis pedagógus vagyok, az utóbbi időben pedig a társadal- mitanácselnök-helyettesi tisztet töltöttem be. Félállásban vállal­tam a polgármesterséget, délelőtt továbbra is tanítok, délután a köz­ség ügyeivel foglalkozom. — Mit tudott ígérni Oregcsertő népének ? , — \Nem ígértem én különöseb­ben semmit, ellentétben másokkal, mert nagyon jól tudom1; hogy ez felelőtlenség a mai, bizonytalan gazdasági helyzetben. Hiszen le­hetséges, hogy legalább két évig nem tudunk felmutatni jelentő­sebb eredményt a falufejlesztés­ben. Csakhát az a baj, hogy sokan Istennek nézik a polgármestert. Ez tévhit, amit szeretnék eloszlatni. Miből lenne pénze egy ilyen kis falunak? Majd annyi pénze lesz, amennyit a kormány enged. S hogy mennyit engedj az ma még teljesen bizonytalan. Én üzemeket nem tudok megadóztatni, mert csak egyetlen téeszünk van, igaz, az jól gazdálkodik. Bizonytalan a földkérdés, nincs még földtörvény. 9 Guzsván László: „Nem ígértem én különösebben semmit”. (Tóth Sándor felvételei) 9 A faluban nemcsak a néptáncosok, a hímző assszonyok is ápolják a hagyományo­kat. — Viszont sürgős tennivaló, gon­dolom, akadna bőven ...- De még mennyi... Iskolai tantermünk van elegendő, de bőví­teni kell a napközit. Öregcsertő- Csornapusztán még mindig ásott kútból isznak az emberek, az otta­ni honvédségi házak lakói is. Ezt a problémát is meg kell ’oldani. A gond az, hogy Csofnapusztá öt kilométerre van Öregcsértotof, s ilyen hosszú vízvezeték kiépítése olyan költséges, hogy erre önerő­ből képtelen a falu. Indokolt, hogy a Honvédelmi Minisztérium is be­segítsen a költségekbe. Hat tele­fonkészülék van az egész faluban, ósdi, kézi kapcsolásos központtal. Ez annyit jelent, hogy itt délután 4 órától teljesen megszakad a kap­csolat a külvilággal. Boltot kellene építeni, kisiparosokat letelepíteni, bővítésre vár az öregek napközije is. Szükség lenne tornateremre is, olyanra, amely színpaddal kombi­nált és kulturális rendezvényekre is alkalmas. Mindezeket négy év alatt vagy meg tudjuk csinálni, vagy nem .. .Én mindenesetre bi­zakodó vagyok. Fenn kell tartani mindenáron az intézményeket, a falu nagy hírű népi együttesét is, amely egyébként a közelmúltban tért haza Törökországból. A polgármesterrel sok minden­ről beszéltünk még. így arról is, hogy megindult a visszaáramlás á falúba. Itt nincs üres ház. Városi emberek nagyon váljak, hogy megüresedjen egy-egy lakóépület, s „lecsapnak rá”. A legapróbbnak tűnő gondok is nagynak számíta­nak egy-egy kisebb közösségnek, így például néhány utcában még járdára, szilárd burkolatú útra várnak az emberek. Őket ez na­gyon foglalkoztatja. Az utolsó kér­désre, hogy miként rangsorolná a polgármester a sok teendőt, Guzs­ván László így válaszol: Intézmények fenntartása, Csornapuszta vízellátásának meg­oldása, a telefonhálózat korszerű­sítése, a kereskedelem és a szolgál­tatás bővítése, és utána a többi. Rapi Miklós Az első jegyző — Hercegszántón Hercegszántón, a csütör­töki képviselő-testületi ülé­sen, Bács-Kiskun megyében elsőként választották meg az új önkormányzat jegyző­jét. Az ötvenesztendős. Mi- tos Andrással telefonon be­széltünk. — Azt tudjuk, hogy korábban vb-titkár volt a községi tanácsnál. En­nél többet viszont csak a helybéliek... 1965-től voltam vb- titkár —r- válaszolja Mitos András — de 1960 óta dol­gozom a közigazgatásban Hercegszántón. Előbb mint mezőgazdasági felügyelő, majd elnökhelyettes, és ezt követően lettem a szakigaz­gatás vezetője. — Volt vet^lytársa a jegyzői tisztségért?- Egyedül pályáztam. — Miként értékelték az ön jelentkezését? Túl azon persze, hogy meg­kapta az állást. — Nem az én feladatom a minősítés, de rendkívül jól esett hallani azt, ahogyan ér­tékelik a szerepemet a köz­ség eddigi életében: hogy az alapellátási • intézmények működése, állapota, állaga megfelelő, hogy a rendszer- váltás, az átmenet simán, zökkenőmentesen ment vég­be. Úgy gondolom, ezért kaptam továbbra is bizal­mat. Az új testület vélemé­nye számomra felért egy ki­tüntetéssel. — Azt tudjuk, hogy a polgármester új ember. De mennyire változott a testület, s milyen lesz az önök közti munkameg­osztás, sőt munkakap­csolat?- A polgármester és egy képviselő volt csak koráb­ban tanácstag. A polgár- mester indulásának pedig egyik feltétele az volt, hogy én maradjak a jegyző. — Jegyzőként miben változik a feladata?- Vb-titkárként én vol­tam a közigazgatási szerv vezetője, és bizonyos hatás­körben önálló döntési joggal rendelkeztem. Most ez mó­dosul, mert a döntési jogkör a polgármesteré és az önkor­mányzaté, s nekem az előké­szítésben és a végrehajtás­ban lesz szerepem. — Ön, mint volt vb- titkár s elsőként kineve­zett jegyző, hogyan látja egykori kollégái esélyeit az új tisztségre?- Meggyőződésem, hogy zömükben eredménnyel pá­lyázhatnak. A közigazgatá­si, államigazgatási munka olyan speciális, hogy azt csak az életben, a gyakorlat­ban lehet igazán megtanul­ni. Kétlem, hogy egy kívül­álló rendelkezik olyan ta­pasztalatokkal, hogy zavar­talanul átvegye az ügyeket. Amennyiben mégis, akkor minden tiszteletem az övé. V. T. Népzeneiskola Kecskeméten A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ­ban a megyei tanács támogatásával népz'eneiskola in­dul. Október végétől elméleti és gyakorlati foglalkozá­sok keretében kéthetente találkoznak a résztvevők. Az ötlet nem számít újdonatújnak: a népzene szerelmesei már korábban is többféle helyszínen es formában létre­hoztak efféle vállalkozásokat. Az elmúlt évtizedben több vidéki városban rendeztek népzenei tárgyú tanfo­lyamokat, néhány budapesti zeneiskolában működik népzenei tagozat is. Mint Hegedűs Zoltán, a Hegedűs együttes alapító tagja, a most induló iskola vezetője elmondta, ezeknek a tapasztalatait is beépítették a munkatervbe. — Sőt, egy kicsit már a saját eredmépyeinkre is tá­maszkodhatunk, ugyanis korábban volt már egy ilyen tárgyú megyei kezdeményezés. Az akkori tanfolyam annyiban volt más, hogy kifejezetten gyermekeknek indult. Azok között, akik annak idején elvégezték, ma már akadnak olyánok is, akik ebből élnek. A cél egyéb­ként ma is ugyanaz, mint korábban: a magyar népze­nekultúra ápolása, továbbadása. Ilyen tárgyú ismere­teiket nagyon sokan táncegyüttesek kísérőzenekarai­ban hasznosítják. Nagyon nagy dolog, hogy egyálta­lán megszólalhat az élő zene. Mindez közvetve a tánc­házmozgalom fejlődését'is szolgálja. Tapasztalatból mondhatom, hogy akik ezekbe a körökbe eljönnek, szerencsésnek mondhatják magukat. Főként azért, mert a zenével együtt az esetek többségében egy olyan közösséget is kapnak, amelyben jól érzik magukat. — Az iskolában kezdőkkel és haladókkal is foglal­koznak. Akik május végéig elsajátítják a tudnivalókat, milyen bizonyítványt kapnak? — Akik most kötnek ismeretséget e zenével, év vé­gén — a további lépcsőfok alapjaként — záróvizsgát tesznek. A másféle hangszeres, zeneelméleti követel­ményrendszert teljesítő haladók C kategóriás működé­si engedélyt szerezhetnek. Ők a nagyon sokféle (példá­ul néprajzi) ismeret mellett a többi között szatmári, mezőségi, gyimesi és dunántúli népzenéket fognak ta­nulni. Kezdőknek, haladóknak szervezett hegedű-, il­letve vonóskurzusaink legalább három éves zeneisko­lai előtanulmányokra, hangszeres gyakorlatra épül­nek. — Nyújtanak olyan ismereteket a kecskeméti hallga­tóknak, amit csakis itt szerezhetnek meg? — Az eddigi tanfolyamokhoz képest újítás: az or­szágban először indul cimbalomkurzus. (A vonóskép­zés ezen a területen nagy hagyományokkal rendelke­zik.) Szeretnénk, ha ez az iskola a sokoldalú tájékozó­dás, a kitekintés, a tapasztalatcsere színhelye, vagyis egy kis művészeti műhely is lenne. Korábban, amikor idehívtuk a népzene ismert mestereit, szaktekintélyeit, volt egy másfajta célunk is. Szerettük volna, ha Kecs­kemét adhatott volna otthont az ország első B kategó­riás népzenei tanfolyamának. Ez már csak konzervató- riumi végzettséggel lenne pályázható, s egy főiskolai szinthez közelítő felkészítést nyújtana. Bár feltételei mostanáig nem teremtődtek meg, nem adtuk fel vég­képp ezt a tervet — mondta Hegedűs Zoltán. K. J. AMIT AZ ŐSZI NAPFÉNY KÖZÖSSÉGE TUD, AZT NEM TANÍTJÁK Otthonra, társakra lelt a miskei Horváth Károly 9 Utolsó felvétel a miskei lakásban. (Fotó: Straszer András) 9 Az otthon új épületszámya, ahol Horváth Károlynak külön szobája van. Június végén géppel írt levél jutott hozzám, aminek feladója társkereső hirdetést szeretett volna megjelentetni. A szokatlan szöveg, az ügyintézési mód kicsit furcsának tűnt. így jutottam el Horváth Károly miskei, faluszéli ottho­nába. A vékony dongájú, bajuszos, barna fiatalember rokkantkocsiban fo­gadott. Kisszékkel kínált, ő a vetett ágy sarkához illesztett, amolyan minden egy helyben berendezésű heverőre fész­kelte magát. Keze ügyében rádió, mag­nó, tévé, villany, telefon, írógép, kazet­ták, cigaretta, focicsapatok zászlói, számtalan könyv, különféle újságok. (Az olvasott, értelmes fiatalembert júli­us 5-én lapunk olvasói is megismerhet­ték.) Akkor a magát csak lábujjaival kiszolgálni tudó árva fiúnak feltettem a kérdést:! - i­— Nem gondolt arra, hogy elmenne egy otthonba? — Nagyon sokat meditáltam. Nap­közben megvagyok. Csak jön a tél is. A nővéreimet sajnálom. Maximálisan tisztelem őket, örök hálám nekik ... Azt szeretném, hogy mindig ilyen em­berséggel bánjanak velem, úgy, ahogy a nővéreim és ismerőseim teszik. Jó, nekem is van hibám. Félek az intézet­től: mennyi lehet a kötöttség? De ha a szabadságot, az alapvető emberi jogot, ami a rokkantnak is kijár, nem kapom meg ...? Az otthonban, lehet, találnék társat. Azért kíváncsiságból elmennék valamelyikbe, szétnézni. Hátha ... Társas lény vagyok, kapcsolatra vá­gyom ... Otthonba kellene mennem? — töprengett tovább. — Nekik is könnyebb lenne. Május 22-én 36 éves voltam. Ide, Miskére köt minden. Bár nekem is könnyebb lenne. Nem mond­ja senki, hogy menjek, azt sem, hogy maradjak. Nem igaz, hogy nincs ekko­ra világban, aki... Jó, így rám nézve, de belül... Mit ér az alma is, ha csak kívül piros, belül meg rothadt... Nem tudom, hova tegyem magam, mert még .elélhetek 50-60 éves koromig ... így dilemmázott Horváth Károly, akinek — mi tagadás — én búcsúzóul mégis azt ajánlottam, nézzen szét a bácsborsódi otthonban. Tettem ezt azért, mert korábban már meggyőződ­hettem arról, hogy akik a Bács-Kiskun Megyei Tanács Őszi Napfény Bácsbor­sódi Időskorúak Szociális Otthonába kerülnek, azok valóban otthonra lel­nek. * * * A mozgássérült fiatalembertől alig egy hónap elteltével ismét levelet kap­tam: „Szeretném tájékoztatni önt arról, hogy július 16-a óta itt élek Bácsborsó- don és nagyon jól érzem magam. Itt mindenki nagyon rendes, közvetlenek velem, itt végre teljes értékű embernek érzem magam! Teljesen szabadon élhe­tek, minden megkötés nélkül, ami szá­momra rendkívül fontos!!!” * * * , Az őszi napfény mintha „megkö­szönné” a névadó szerepet, úgy simo­gatja az otthon rendben, tisztán tartott, friss gereblyenyomos, virágos kertje előtt társalgó lakókat. Huszti Lászlóné szociális nővér bekísér az ez év április elején átadott új épületrészbe, ahol a folyosón a tolókocsiban ülő Horváth Károlyt szép arcú, fiatal lány segíti. Újratalálkozásunk öröméhez nem fér kétség, s visszafordulunk a fiatalember rezidenciájába. Mintha a miskei lakás falai között lennénk; itt a tévé, a mag­nó, az írógép, a kötetek, a focicsapatok és sorolhatnám. „Csak” újszerű a „ke­ret”! világos, tágas, szépen berendezett, szegletében fürdőfülke. — Hát mégis rászánta magát? — Az ön javaslatára egyik barátom­mal ellátogattam ide. Az igazgató úr éppen itthon volt, és sikerült vele be­szélnem. Már akkor ebédet is kaptam. Elhozattam a személyes dolgaim is. Csak most a motoros kocsim Pesten van, mert elromlott, és azért segített az osztályos nővér, Andrea, Angyal Gá­borod. — Hogyan telnek a napjai? — Hét órakor kelek, bár nem kötele­ző. Bekapcsolom a magnóm, most ép­pen a többiek hallgatják. Aztán jönnek a nővérek, segítenék. Tudja, mennyit kínlódtam egyedül az evészettel. Most legalább jólétem van. Már úgyis annyi csapást kaptam ... Délelőtt, ha van mit intézni a faluban, elmegyek a töb­bieknek is a boltba, a postára. Meg­nyomom a dudám, s kijönnek, megkér­dezik, mit szeretnék. Nagyon segítőké­szek. Ebéd délben, utána pihenek, de semmi nem kötelező. Négykor vacsora, igaz, az nekem kicsit korai. Utána tévét nézek, egyik-másik bejön, elbeszélge­tünk. Úgy érzem, nagyon be tudtam illeszkedni, és befogadtak. Barátaim is vannak már a falubán is. — Mit szóltak otthon, Miskén? — Nagyon sírtak a testvéreim, az ismerősök. Karcsi, ne menj, nehogy az legyen, hogy mi akartuk 4* mondogat­ták. De engem senki nem kényszerített. Előtte sokfelé telefonáltam, s minde­nütt azt mondták, ha jól akarom ma­gam érezni, Bácsborsódra próbáljak bejutni. Vissza is kérdeztem, hát mi lehet ott? Már tudom. Nem csalódtam. — Hazajár időnként? — Hogyne! Meg onnan is jönnek. Most 18-án is megyek, mert az idősebb nővérem lányának lakodalma leszí Miskére már csak haza megyek. Én itthon vagyok itt. A múltkor is hama­rabb visszajöttem, mert annyira hiány­zott az ittlét.- — Látom, a focihoz hű maradt. — Addig ide sem költöztem, amíg a vb be nem fejeződött. Itt is kijárok, ha van meccs. Az újságban is mindjárt azt nézem, mi van a miskeiekkel. Az edző, Molnár Feri bácsi megígérte, hoznak nekem egy dedikált futball-labdát. Saj­nálom, hogy nem lehetek mindig velük. Én focista lettem volna ... . — De már mezítelen, megfázik a lá­ba ... — Én zokniban olyan lennék, mint a rab ... de itt szabad vagyok! * * * Az otthonra lelt fiatalembertől elkö­szönve még elbeszélgetek Husztinéval és Andreával. Elmondják, igaz, kétsze­mélyes lenne a szoba, de Károly egye­dül lakhat benne. Az ötezer forint nyugdíjából maga fizeti a 2070 forint ápolási díjat, a többiből gazdálkodik. Általában újságot vesz, most a Petőfi Népét szeretné újra előfizetni magá­nak, mert az a kevés, ami az otthonba jár, nem mindig jut el hozzá, és hátha a focicsapat éppen abban ... Károly egészséges, sokat olvas, társasági em­ber: Hamar beilleszkedettj pedig a la­kók többsége lelki sérült. Ám ö az idő­sekkel és a legfiatalabbakkal, a barátjá­val, a Madarasról jött húszesztendős 'Robival is jól megérti magát. A lányok még a hétköznapok ünne­péről is eldicsekednek: hamarosan öre­gek napját rendeznek, s neves művé­szek,lesznek az előadók. Ám eljönnek a nagyon várt madarasi asszonykórus és a katymári citerazenekar tagjai is. Azon igyekeznek, hogy a lakók jól érezzék magukat. A mind magasabb fokú speciális gondozás érdekében pe-' dig szociális otthoni ápolóképzést szer­veztek, s két éven át heti egy alkalom­mal huszonötén ülnek az iskolapadba. Ám amit a minden tiszteletet, elisme­rést érdemlő Őszi Napfény közössége tud, azt nem tanitják: emberség, szere­tet, törődés, odaadás. És ezt ők tudják — adják, s ettől valóban otthon a bács­borsódi otthon. Pulai Sára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom