Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-17 / 218. szám

199«. szeptember 17. • PETŐFI NÉPE • 3 VÉTSÉG ELLEN VAN ORVOSSÁG: Gazdasági amnesztiát javasol a VOSZ „Gazdasági amnesztiát” javasolt a kormánynak és a pénzügymi­niszternek a Vállalkozók Országos Szövetsége. Indítványozta: mente­sítsék a kis- és magánvállalkozókat minden olyan bírság kifizetése alól, amelyet 1989. december 31-éig bi­zonyítottan nem saját hibájukból el­követett vétség miatt szabtak ki rá­juk. A VOSZ szerint ugyanis a vál­lalkozók jelentős részét 1982 óta számos esetben pontatlanul, illetve késve tájékoztatták, így gyakran önhibájukon kívül is szabálysér­tést követtek el. A gyakori jogszabályváltozáso­kat a vállalkozók jelentős része nem tudta naprakészen követni. Különösen az adóreform bevezeté­se utáni időszakban okozott ez problémát. Sok esetben nem is le­hetett figyelemmel kísérni a válto­zásokat, mivel azok az életbe lé­pést követően egy, két, de eseten­ként több hónapos késéssel jelen­tek meg írásban. Gondot jelentett az elmúlt években, hogy a külön­böző nyomtatványok is késve ér­keztek meg az érintettekhez, illetve a nyomtatványboltokba. E tény a későbbi ellenőrzésekig számtalan­szor feledésbe merült, s így végül is a hatóság az ellenőrzéskor sza­bálysértést állapított meg. Ez egy­részről kétségtelenül jogszerű volt, másrészről viszont ugyanilyen két­ségtelenül méltánytalan is. Az amnesztia — a szövetség ja­vaslata szerint — a pénzszűke mi­att elmaradt büntetésbefizetésekre is kiterjedne. Ebben a vonatkozás­ban azt jelentené, hogy egy megha­tározott időn belüli fizetés esetén az eddigi összeg egy részét elenge­dik — így például a hat hónapon belüli befizetésnél 50 százalékot, egy éven belüli befizetésnél pedig 30 százalékot. A VOSZ lehetségesnek tartja azt is, hogy a javaslatot a kormány terjessze a parlament elé. A lényeg szerintük az, hogy döntés szülessen ebben a kérdésben. Ha a kormány nem vállalkozik rá, akkor a szövet­ség szakértői készítik el a terveze­tet és országgyűlési képviselőjük, Palotás János terjeszti a törvény- hozás elé. Különdíj Jancsó Miklósnak Rendezői életművéért Jancsó Miklós a zsűri különdíját kapta meg szombaton, az idei velencei filmfesztiválon. Tom Stoppard brit színműíró filmjének ítélték oda az idei az „Arany Oroszlán”-t. Ezt az olasz kritikusok élénk nemtetszéssel fogadták. Amint az a szombati ered­ményhirdetésen elhangzott: a brit Stoppard első filmjéért, a „Rosenkrantz és Guildenstern halott” (Rosenkrantz and Güldenstem Are Dead) című munká­jáért kapta a díjat. A mű Stoppard 1966-ban bemutatott, hasonló című színdarab­jának filmváltozata. A második díj, az „Ezüst Oroszlán” a rendezők között Martin Scorsesének jutott, gengszterfilmjéért, a „Jómadarak”-ért („Goodfellas”). A zsűri ezenkívül különdíjjal jutalmazta egy új-zélandi rendező, Jane Campion munkáját, az „An­gyal az asztalomnál” (Angel At My Table) című alkotást. A legjobb férfialakítás díját Oleg Boriszovnak ítélték, „Az egyetlen tanú” („Edinstveníjat szvidetel”) című bolgár filmben nyújtott alakításáért. A Gloria Munchmeyer „Hold a tükörben” („La Luna en el Espejo”) című chilei alkotásban nyújtott színészi teljesítményéért nyerte el a legjobb színésznő címet. Színészi életművéért a zsűri különdíját adományozták az olasz Marcello Mast- roianninak Velencében. Mértéktartást a választási előkészületekben! Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter Szeremlén A Független Kisgazdapárt szeremlei szervezete előadóul kérte fel Nagy Ferenc József földművelésügyi minisztert, aki a meghívásnak az elmúlt pénte­ken tett eleget. Rövid műsor után, amelyet a messze földön híres, hajdani Gyöngyös Bok­réta, legszebb célkitűzéseit megvalósító szeremlei tánce­gyüttes adott, Körösi Dénes kö­szöntötte a falu nevében a ven­déget. A földművelésügyi miniszter először megköszönte a szép produkciót, elismeréssel szólva a régi hagyományait szüksége­sen ápoló községről, majd mintegy másfél órás beszédé­ben részletesen elemezte az or­szág helyzetét, különösen a me­zőgazdaságot és a kereskedel­met illetően. Kiemelten foglal­kozott a helyhatósági választási előkészületekkel. Kérte a jelen­lévőket, hogy mindannyian menjenek el szavazni és voksu- kat mindig a tisztségek betölté­sére legalkalmasabb jelöltekre adják. Nagyon fontos, hogy a választási küzdelmet mérték- tartás és nyugalom jellemezze — mondta egyebek között. Nagy Ferenc József beszélt a földtörvénnyel kapcsolatos elő­munkálatokról. A vitás kérdé­seket felterjesztették az Alkot­mánybírósághoz, ezek csak a döntést követően kerülnek a parlament elé. A jelen lévő szépszámú nagyüzemi vezető­höz szólva, a miniszter kijelen­tette, hogy szó sincs a nagygaz­daságok szétveréséről. Befejezésül a résztvevők szá- mös kérdésükre kaptak választ. G. Z. 155555r A régi számok csak apropónak számítottak.'Végre, felszabadultan és szabadon játszott a zenekar. A közönség pedig kitűnően érezte magát. A zöld gyepen, ahol még volt egy' kis hely, a jobbnál jobb számokra azonnal táncra perdült a nép. Miért ne? Egyszer csak azt láttam: ropta a fél stadion. És éne­kelt, mert hát a nóták még most is jól ismertek. Az új generációnak is. Megtanulták és megszerették Szö­rényi—Bródy szerzeményeit. Ün­nepi pompában úszott a stadion. Aprócska gyertyalángok fénylet­tek, fenn, a magasban pedig lézer­csóvák pásztáztak. Mellettem pe­dig két ötvenes hölgy élvezte a koncertet, csendben, csak úgy ma­gukban énekelgettek, előttük mű­anyag pohárban sör volt. Tőlük pár méterre a hajdani és mai Illés- rajongó anyuka, apuka a vállukra borult csemetéiket altatgatták. Negyvenes pár csókolózott, köz­ben, meglehet, régi emlékeket idéz­tek fel, talán éppen egy Illés-bulin ismerkedtek meg. Igen, e mostani Illés-népünnepé­lyen mindent lehetett. Ünnepelni, csókolózni, táncolni, énekelni, kia­bálni, csápolni. Csak azt tudnánk, mi foroghatott a zenészek fejében. Bródy János: igen, lehet, hogy gondolt arra, szövegeivel politizált is egy kicsit. Szörényi: minek meg­fogadnia, hogy nem lép dobogóra, úgysem tud ellenállni a közönség óhajának. A másik Szörényi: zene 9 Illés Lajos 9 Bródy János Újra itt volt a Nagy Csapat. A Nagy Bulin, a Népstadion­ban. Pénteken este „csak” negyven-ötvenezren, szomba­ton pedig hetven-nyokvanez- ren voltak kíváncsiak a ma­gyar rocktörténelem veterán­jaira, az Illés-zenekarra. Igaz, kilenc évvel ezelőtt, hosszú hallgatás után felléptek már, s azóta többszőr is. Nosztalgi­áztak, ünnepeltek. Most is, persze. Csak éppen ez a Nagy Buli mintha más lett volna ... nélkül neki sem megy. Illés Lajos: most újfá itt,' elfelejtétte-é" á'pőfó-' nokat, megbékélt a világtól is el-. bújt zenész. Pásztory: ismét dob. Összeállt az Illés-zenekar, heteken, napokon át gyakorolta a régi szá­mokat, és meghódította a stadion közönségét. Kellett itt újra hódíta*- ni? Nem hiszem. Hosszú lenne a lista, mit játszot­tak. A legnépszerűbb, legjobb, leg- politikusabb nótáikat. És két új dalt, melyet 17 év szieszta után irt Illés—Szörényi—Bródy az ' Illés- zenekarnak. Csak nem lesz folyta­tás is? Ha lesz —fc mert miért ne lehetne? — ez az Illés már más lesz. Egy bölcs csapat. Nagy Csapat. Kérdés, ők akaiják-e. Az biztos, hogy a közönség akarja. Bizonyí­ték erre a mostani összejövetel. Az Illésékre több mint százezer ember kíváncsi. Talán két-három-öt évente kellene rendezni ilyen nép­ünnepélyt. Illés-bulit a Népstadi­onban, és áradna a nép. Ünnepel­ni, tombolni, táncolni, énekelni, csókolózni, söröcskét inni. És vall­juk be: nosztalgiázni. A zenekar tagjai és mások is azt mondták, ez nem nosztalgiakon­cert volt. Tényleg nem. Nem volt ott Koncz Zsuzsa, akinek járt vol­na a Ha én rózsa volnék ... ének­lése. Hiányoztak a zenész barátok, például Tolcsvayék. Csak Illés volt. És nekem így is nosztalgia volt a javából. Alapjaiban legalábbis. Az világos, hogy most, 9 Szörényi Szabolcs Fotó: Méhesi Éva aktualitásokon, párhuzamokon, s a magyarságról. Az Istvánt Bródy- ék a Népstadionban szerették vol­na játszani, még 1983-ban. Akkor megálljt parancsoltak nekik a helyszínt illetően. Most, ezzel is befuthattak eredeti helyszínükre. A hatás nem maradt el. Lézer, füst, tűzijáték, lángcsóva, pompás dísz­let. Élmény volt. Szóval, volt megint egy Nagy Buli. Újra itt járt a Nagy Csapat, színpadra lépett az Illés-zenekar. Egy kérdésünk azért maradt. Mi­kor lesz a következő? Borzák Tibor 9 Pásztory Zoltán 1990 őszén mást üzennek a dalok, bizonyítják, Illésék már a hazai be­at őskorában túlnőttek önmagu- kon. Most pedig aktualizálhatunk, sőt egy kis politikát is vihetünk a dologba. Volt is: Tőkés László le­velét olvasta fel Bubik István. És itt voltak a koncerten a határain­kon túli, de hozzánk közeli magya­rok. „Repült” a magasban a ma­gyar zászló. A műsor első másfél órájában látott-hallott István, a ki­rály rockopera pedig éppen elegen­dő alapot adott arra, hogy elgon­dolkozzon a közönség a történelmi Újra itt volt! 108 évesen - hófehérben Krúdy Gyula egyik népszerű kötetében írja, hogy fehér ruhával álmodni egészséget és pletykát-jelent. De úgy tűnik, igaz lehet ez akkor is, ha valaki fehérben álmodik. Hófe­hérben, mint Havasi Henrik. Fekhelyén ösz- szemosódik a patyolattiszta ágynemű és a hálóruha, miközben az áldásos napfény ezüstöt játszva simogatja az őszfehér fejtetőt. Az arcpír rég „tüntet”, halványrózsa árnyé­kában fel-felnyílnak a sokat látott, tapasz­talt, fáradt gombszemek. Az egykori huszár­bajusznak is már csak a rendje a régi, s alatta hallgatagra zártak az ajkak. Pedig tudna mesélni, volna miről. Emlék­szik is — csak nehezére esik az összefüggő beszéd. — Legutóbb — nem is túl régen — szinte egyszuszra elmondta a Szózatot. Csak arra lettünk figyelmesek, hogy szavalni kezd: „Hazádnak rendületlenül Légy híve, óh ma­gyar; ..'.” és a végén hozzátette: „lehet, hogy nem jó, de én így tanultam...”. Talán ez volt utolsó, hosszan összefüggő emlékezete — gondolkodik el Sári Lászlóné Jolánka, Havasi Henrik kilenc gyermeke közül egyik leánya. Nyolc esztendeje már, hogy minden év őszén ilyenkor ellátogatok a családhoz. Az ünnepelttől „cserébe” mindig kaptam érde­kes történeteket, bölcs mondásokat. Legtöb­bet az első világháborúról beszélt. Tegnap viszont már nem kaptam „ajándékot”. De láttam az arcán, hogy valami nagy-nagy gondolat, netán bánat vagy beletörődés fog­lalkoztatja. Igen, talán a megnyugvás vett rajta erőt. A sors neki 108 esztendőt adott, így ő — a népességnyilvántartó regisztrálá­sa szerint is — három éve már az ország legöregebbje. — Hogyan teltek a napok a legutóbbi ta­lálkozás óta? — A 107. esztendő után karácsonyig há­rom tüdőgyulladása volt a papának — mesé­li Jolánka, aki maga is régen nyugdíjas. — Ez év elején már lábadozott. Járókájával egye­dül is ki-kiment a mosdóba, a konyhába. Aztán következtek a megszokott vándorlá­sai: egy-egy kis időt eltöltött a többi gyereké­nél is. Kiskőrösön a Gyuláéknál, utána Já­noshalmán az Imrénél, majd itt, Jánosnál. Hozzánk — ahol legtöbbet van — augusztus elsején hozták vissza. Sajnos pár hét múlva gyomorvérzést kapott. De nem vittük kór­házba. A szive is kihagyásokkal vert... de ez az ö fészke. Maradjon csak itt... és rend­bejött. Én éjszakára kifészkelem magam a folyosóra egy kempingágyra, a szobaajtaja elé, s látom, hallom. Egyik nap éjfél után azt mondja, ő éhes. Nem mondhattam neki, hogy nem evésidő van. Megkérdeztem hát, mit enne. Abáltszalonna-katonákat kért. Adtam pár falatot, s gondoltam, már jól­lakott ... De nem. Én pedig aggódtam a magyaros falatok miatt. Eszembe jutott, gyerekkorunkban nekünk ők azt mondták, éjszaka a kenyér is alszik. Előhozakodtam e bölcsességgel. Hát nem azt felelte, „a kenyér alhat, de én nem!” — Látom, azért mégis sokat fogyott.. — Vagy húsz kilót. Ezért is beesett az arca, és mélyülnek a ráncok. Ám szerencsére szel­lemileg tökéletes. A legnagyobb betegségben sem kell tisztába tenni. Sőt, változatlanul a tisztaság, a rend, a csendesség, a szeretet a legfőbb erénye. Hallja, érti is, amit mondok neki. Fázós szegénykém, éjjel-nappal fek­szik. A szemével meg csak foltokat lát. Azt mondta, hogy imádkozik, hogy nekem le­gyen elég lelkierőm őt ápolni. Meg is teszünk érte mindent, Szimánidesz Mária, a doktor­nő is. Sok látogató is jön. Nemcsak a száztíz fős családi létszám — közöttük két ükunoka — miatt. A baptista imaház Angliából jött vendégei is felköszöntötték, s meglátogatta egy NSZK-ból jött tizenkét tagú egyházi énekkar, és sorolhatnám. Ki ne tudná már, hogy itt Soltvadkerten, a Kodály u. 6. számú házban él a mi papánk... Hazánk papája, aggastyánja — hófehér­ben, tiszta lélekkel, sorsába belenyugodva, ma, 108. születésnapján. Mi is őt köszöntjük. Pulai Sára 9 Szörényi Levente

Next

/
Oldalképek
Tartalom