Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-22 / 223. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1990. szeptember 22. Koszorúzási ünnepség a Széchenyi-szobornál A tízezernél nagyobb lélekszámú települések képviselő-testületének választása Gróf Széchenyi István születésének 199. évfordulója alkalmából koszorú­zási ünnepséget rendezett pénteken Bu­dapesten a Széchenyi Társaság. A Ma­gyar Tudományos Akadémia előtt, a legnagyobb magyar bronzszobránál megrendezett megemlékezésen beszé­det mondott Antall József kormányfő. Széchenyi István életművét méltatva a miniszterelnök hangoztatta: a legna­gyobb magyar életútja azt az üzenetet hordozza a mai kor számára, hogy Ma­gyarország a modernizáció, az újrakez­dés országa lehet. Életműve arra tanit, hogy a nemzeti önismeret mindenek felett áll. A Széchenyi-életműben a nemzeti önismeret azt jelenti: az ország előtt álló modernizációs feladatok vég­rehajtása érdekében nem nélkülözhet­jük az embert — azt a magyar embert, aki tisztában van saját képességeivel, korlátáival. Az önismeret egyben azt is jelenti: minden hibánkkal, minden rossz tulajdonságunkkal is tisztában kell lennünk, s mindenkinek olyan jel­lemvonásokat kell kialakítania, ame­lyek képessé teszik a változtatásra, az ember alkotó tevékenységét megbénító búskomorság, pesszimizmus leküzdé­sére. Széchenyi István alakját felidézve nem feledkezhetünk meg azokról a kortársakról sem, akik a legnagyobb magyarral együtt lerakták a modem Magyarország alapjait. Nem lehetünk jó hívei Széchenyi Istvánnak, ha nem gondolunk ama nagy átalakulás többi kiemelkedő alakjára, Kossuthtól Deá­kig. „Meg kell tanulnunk végre, hogy együtt kell néznünk azokat, akik a nemzeti megújhodást, a szabadelvű jogállamiságot az értékek megőrzésével egyetemben megteremtették”. E nagy nemzedék tagjai ha egymással is perle­kedve, de a független, szabad Magyar- ország érdekeit szolgálták. Példájuk ar­ra int: alapvető kérdésekben, alapvető szolgálatokban a mai kor egymással versengő politikai erőinek is együtt kell fellépniük. A beszédet követően a szobor talap­zatán a megemlékezés virágait helyezte el a Magyar Köztársaság kormánya nevében Antall József, a Magyar Tu­dományos Akadémia képviseletében Kosáry Domokos elnök és Láng István főtitkár. Megkoszorúzták a szobrot a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium, a parlamenti politikai pár­tok vezetői, a Széchenyi-család tagjai, valamint a Széchenyi nevét viselő isko­lák, intézmények, társaságok képvise­lői. (MTI) Kitüntetéshez nem jár nyugdíj-kiegészítés a jövőben (Folytatás az 1. oldalról) A kormány foglalkozott a sza­bályoktól eltérően megállapított nyugdíjak, nyugdíj-kiegészítések, járulékok kérdésével. A kormány a nyugdíjelvek és a kitüntetésekkel járó nyugdíj-kiegészítések között ellentmondást lát, ezért e kiegészí­téseket új jogszabállyal kívánja megszüntetni. A művészi, tudomá­nyos érdemekért vagy sporttevé­kenységért kapott kitüntetések esetében ezt az elvonást nem teszi meg. . < t . ­Kérdésre válaszolva aí’szóvivő á nyugdíj-kiegészítések mégvonásá- val kapcsolatban elmondta, hogy a kitüntetésekkel összefüggő nyug­díj-kiegészítések több mint 13 ezer személyt érintenek, közülük Il­ii, 5 ezerre tehető azoknak a szá­ma, akik politikai indítékú kitün­tetésben részesültek. Az intézke­déscsomag érinti a korengedmé­nyes nyugdíjazások kérdését, illet­ve azokat a korábbi, magas rangú, magas állású állami vezetőket, akik számára szinten a jogszabá­lyokkal ellentétesen, különleges szabályok szerint állapították meg a nyugdijat. A témát tovább részle­tezve, a kört még szűkebbre vonva — neveket nem mondva — a szó­vivő kijelentette: lényegében a volt miniszterelnökök, az Országgyű­lés, illetve az Elnöki Tanács volt elnökei érintettek, akiknek a fizeté­sét a Grósz-kormány idején állapí­tották meg, különleges eljárással. Igaz, hogy a Németh-kormány ezt hatálytalanította, ám az akkori ál­lapotnak megfelelően fagyasztotta be fizetésüket. A szóvivő emlékez­tetett: a Grósz-féle intézkedés az akkor aktív „kollégák” nettó fize­téséhez igazította volttá a nyugdí­jat- ; László Balázs elmondta még, hogy a művészi, tudományos vagy - sporttevékenység elismeréseként kapott kitüntetésekkel járó kiegé- szitéseket a jövőben nem a társa­dalombiztosítás folyósítaná, tehát- a nyugdíj-kiegészítések sem a TB-t terhelnék. A kormány elhatározott szándéka, hogy a jövőben a kitün­tetésekhez nyugdíj-kiegészítés ne párosuljon. / A VILÁG HÍREIBŐL — A bagdadi vezetés pénteken minden korábbinál keményebb hangú nyilatkozatban szegezte le: Irak nem vonul ki Kuvaitból, s készen áll arra, hogy egészen a végsó győzelemig harcoljon elveiért. — Az amerikai elnök meghívta Washingtonba a száműzetésben élő kuvaiti uralkodót. Dzsabir el-Ahmed el-Dzsabir esz-Szabah emír szep­tember 28-án találkozik Bush elnökkel, a Fehér Házban. A találkozóval az amerikai kormányzat ismételten ki akarja fejezni, hogy Kuvait szuverenitásának, függetlenségének és területi egységének megőrzése mellett foglal állást. — A bagdadi nyugati nagykövetségeket ért erőszakos iraki akciók után iraki diplomatákat utasítottak ki az érintett országokból. Irak megtorlásul most hasonló lépésekhez folyamodik. El kell hagynia Bagda- dot mind a tizenegy nyugat-európai államot ott képviselő katonai attasé­nak, így a brit attasénak és két beosztottjának, új attasé pedig nem foglalhatja el posztját. — A német—német egyesülési szerződés előtt pénteken az utolsó parlamenti akadály is ledőlt, miután Bonnban a nyugatnémet tartomá­nyok képviselete, a Bundesrat egyhangúlag ratifikálta a dokumentumot. Előző nap az NDK Népi Kamarájában és a nyugatnémet Bundestagban szerzett kétharmados támogatást az egyesülési szerződés. — Lengyelország olsztyni vajdaságában eddig több mint háromezren betegedtek meg vérhasban, és az egészségügyi szakértők szerint csak két-három hét múlva lehet számítani a járvány csökkenésére. — Antall József miniszterelnök hétfőn egynapos, nem hivatalos láto­gatásra Párizsba utazik. A kormányfő látogatása során találkozik Mi­chel Rocard francia miniszterelnökkel, Giscard d’Estaing UDF- és Jacques Chirac RPR-pártelnökökkel. — Halálra ítélték a szmolenszki terület egyik volt kerületi ügyészét. A TASZSZ jelentése szerint V. Sarajevszkijt és öccsét az OSZSZSZK legfelsőbb bíróságának kihelyezett kollégiuma találta bűnösnek különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságban. Az Usztromszkij állami gazda­ság (szovhoz) könyvelőjét és pénztárosát ölték meg. A kettős gyilkosság után a testvérpár 35 ezer rubelt rabolt. Az öcs ítélete 15 éves szabadság- vesztés, amelyből az első három évet börtönben kell eltöltenie, a többit egy büntetőtáborban, szigorított őrizetben. A gyilkos ügyészre golyó vár; a Szovjetunióban a halálos ítélet főbe lövést jelent. A tízezernél nagyobb lélekszámú települése­ken nem közvetlenül választja meg a lakosság a polgármestert. A városokban az egyéni vá­lasztókerületekből egy-egy képviselő jut a testü­letbe, valamint a pártok listájáról a lélekszám szerinti arányban bővül a képviselő-testület. Sőt, miután a tízezernél több lakosú települése­ken a polgármestert nem jelölik, hanem a „fel­álló” testület választja meg — vagy saját körük­ből, vagy kívülálló, köztiszteletben részesülő ember személyében —, a testület még tovább bővülhet egy fővel. Baja: (39 436 lakos) 14 egyéni választókerü­letben 104 képviselőjelölt, 4 listán 93 képviselő- jelölt indul. A képviselő-testület várhatóan 27 tagú lesz. Jánoshalma: (10 921 lakos) 10 egyéni válasz­tókerületben 82 képviselőjelölt, 11 listán 77 képviselőjelölt indul. A képviselő-testület vár­hatóan 19 tagú lesz. Kalocsa: (18 522 lakos) 10 egyéni választóke­rületben 75 képviselőjelölt, 14 listán 81 képvi­selőjelölt indul. A képviselő-testület várhatóan 19 tagú lesz. Kecskemét: (105 067 lakos) 19 egyéni válasz­tókerületben 109 képviselőjelölt, 12 listán 140 képviselőjelölt indul. A képviselő-testület vár­hatóan 37 tagú lesz. Kiskőrös: (15 687 lakos) 10 egyéni választó- kerületben 71 képviselőjelölt, 11 listán 72 kép­viselőjelölt indul. A képviselő-testület várható­an 19 tagú lesz. Kiskunfélegyháza (34 915 lakos) 14 egyéni választókerületben 72 képviselőjelölt, 9 listán 73 képviselőjelölt indul. A képviselő-testület várhatóan 27 tagú lesz. Kiskunhalas: (30 597 lakos) 14 egyéni válasz­tókerületben 88 képviselőjelölt, 11 listán 94 képviselőjelölt indul. A képviselő-testület vár­hatóan 27 tagú lesz. Kiskunmajsa: (12 678 lakos) 10 egyéni válasz­tókerületben 53 képviselőjelölt, 6 listán 45 kép­viselőjelölt indul. A képviselő-testület várható­an 19 tagú lesz, Lajosmizse: (11 648 lakos) 10 egyéni válasz­tókerületben 60 képviselőjelölt, 9 listán 69 kép­viselőjelölt indul. A képviselő-testület várható­an 19 tagú lesz. Tiszakécske: (12 291 lakos) 10 egyéni válasz­tókerületben 62 képviselőjelölt, 7 listán 66 kép­viselőjelölt indul. A képviselő-testület várható­an 19 tagú lesz.' POLGÁRMESTERJELÖL TEK BÁCS-KISKUNBAN Akasztó: Csaba Sándor (független jelölt — fi.), Danis István (fi), Lajkó József (fj.), Szabó Lajos (fj.). Megvá­lasztható képviselők száma 11, a képvi­selőjelöltek száma 37. Apostag: Bolvári József (fi.), Erdős Tamás (MDF), Szabó József (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 34. Agasegyháza: Ádám Józsefné (MDF), Horváth József (fi.). Megvá­lasztható képviselők száma 9, a képvi­selőjelöltek száma 33. Ballószög: Gebei Lászlóné (FKgP), Máté Lászlóné (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 25. Balotaszállás: ifi. Bálint Lajos (FKgP), Dózsa Benő (fi.), Németh Vendel (MDF—KDNP). Megválaszt­ható képviselők száma 9, a képviselője­löltek száma 25. Bácsalmás: dr. Bednámé Kiss Ildikó (fi.), Tóth Árpád (fi.). Megválasztható képviselők száma 13, a képviselőjelöl­tek száma 46. Bácsbokod: Lárencz Tibor (fi.), Mé­száros István (FKgP), Nagy Zoltán (fi.), Péter László (MDF). Megválaszt­ható képviselők száma 11, a képviselő- jelöltek száma 41. Bácsborsód: Czifra János (fi.), Csip- ler János (MSZP), Csömör László (fi.), Csúcs Imre (fi.), Detkovics István Já­nos (fi.), Gál István (fi.), Széphegyi Já­nos (fi.), Teppert Antalné (fi.), Újházi Lá,S?ó ifi.)., Megválasztható, kgpyjselpjc szama 9,,a képviselőjelöltek .száma 30. Bácsszőlős: Mondovits Mihály (fi.), Víg József (fi:). Megválasztható képvi­selők száma 5, a képviselőjelöltek szá­ma 12. -■ Bátmonostor: Korsós János (Fidesz —FKgP—SZDSZ), Sárossy László (fi.), Urbán József (fi.). Megválasztha­tó képviselők száma 9, a képviselőjelöl­tek száma 22. Bátya: Bányai László (SZDSZ), Kollányi Sándor (fi.), id.- Miklósity- Szőke Mihály (FKgP); Sáfrán József (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 26. Borota: Király István (fi.). Megvá­lasztható képviselők száma 9, a képvi­selőjelöltek száma 26.' Bocsa: Eifert Ferenc (fi.), Szerencse Imre (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 33. Bugac: Egri Károly (fi.), Endre Imre (fi.), Pető Sándor (FKgP—ASZ— MDF), Tajti Ferenc (fi.). Megválaszt­ható képviselők száma 11, a képviselő- jelöltek száma 29. Bugacpusztaháza: Szabó Imre (fi.). Megválasztható képviselők száma 5, a képviselőjelöltek száma 8. Császártöltés: Fuchs László (SZDSZ —FKgP), dr. Nárin István (fi.), Wied- ner István (fi.). Megválasztható képvi­selők száma 11, a kepviselőjelöltek szá­ma 33. Csátalja: Gombkötő István (fi.), Hargitai András (FKgP), Talpai Mi­hály (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 19. Csávoly: Gálos István (fi.), Krascse- nics Gábor (fi.), dr. Lipokatich Sándor (fi.), Patarica József (FKgP), Varga Ist­ván (SZDSZ). Megválasztható képvi­selők száma 9, a képviselőjelöltek szá­ma 37. Csengőd: Domonyi Mihály (fi.), Égető Árpád (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek szama 23. Csikéria: Lapostyán Ferencné (fi), Papp Sándor (fi.), dr. Rácz István (fi.), Szendi István (MSZMP). Megválaszt­ható képviselők száma 7, a képviselője­löltek száma 18. Csólyospálos: Csányi Mihály (fi.), Gyuris Ferenc (fi), Kiss Mihály (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 25. Dávod: Galló László (FKgP— MDF), Major Mihályné Valkai Ilona (SZDSZ), Teszárik József (fi). Megvá­lasztható képviselők száma 9, a kepvi­selőjelöltek száma 33. Dunaegyháza: Huszárik Béla (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 14. Dunapataj: ifi. Csaba József (SZDSZ), Fmits Péter (MSZP), Ga- venda Janos (fi), Pastyik István (fi.), Schramm Gábor (fi), Váradi Gábor (fi). Megválasztható képviselők száma 11, a képviselőjelöltek száma 41. Dunaszentbenedek: Füri Bálint (fi), Kovács Lajos (FKgP). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek szama 23. Dunavecse: Csegezi Béla (fi), Dani Józsefné (fi.), P. Szalai Péter (fi), Szel- lák János (fi).- Megválasztható képvi­selők száma 11, a képviselőjelöltek szá­ma 30. Dusnok: Balázs József (FKgP— KDNP—VP), Gyuricza Imre (fi), Kemya Zoltán (SZDSZ), Palotai Péter (fi). Megválasztható képviselők száma 11, a képviselőjelöltek száma 34. Érsekcsanád: Felső István (MDF), Sipos Sándor (FKgP), Szabó Győző (SZDSZ), Szőke Antal (fi). Megvá­lasztható képviselők száma 9, a képvi­selőjelöltek száma 32. Fájsz: Gombkötő Zoltán (FKgP), Heisler Géza (fi), Illés József (fi.), Ma- zanecz József (fi.), Nagy Lajos (fi). Megválasztható képviselők szama 9, a képviselőjelöltek száma 22. Felsőszentiván: Bauer István (fi), Csőke Mihály (MDF), Kalmár János (SZDSZ), Patarcsics József (FKgP— Gazdakör), Pácsics József (fi), Van- csura József (fi). Megválasztható kép­viselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 38. Foktő: Gombos János (fi.), Holler Zoltán (FKgP), Molnár László (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 26. Fülöpháza: Házi László (fi), Orbán Dezsőné (MDF—FKgP), Pesti József­né (fi). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 26. Fülöpszállás: Cseh Szakáll Sándor (FKgP—MDF—Országos Gazdaszö­vetség Kiskunsági Szervezete), Horog­szegi Jánosné (SZDSZ). Megválasztha­tó képviselők száma 9, a képviselőjelöl­tek száma 38. Gara: dr. Bálint Lajos (SZDSZ), Szűcs János (Bácskai Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezeteinek Szövetsé­ge), dr. Takács Imréné (fi), Tényi An­tal (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 34. Gara—Bácsszentgyörgy: Pencz Já­nos (fi). Megválasztható képviselők száma 3, a képviselőjelöltek száma 8. Gátér: Pap' Pál (MDF), Szabkov Miklós (fi), Urbán Istvánná (fi). Meg­választható képviselők száma 7, a kép­viselőjelöltek száma 19. Géderlak: Sill László (fi), Tóth Fe­renc (fi). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 26. Hajós: dr. Berta Sándor (fi.), Schön Ferenc (fi). Megválasztható képvise­lők száma 11, a képviselőjelöltek szá­ma 26. Hajós—Érsekhalma: Boromisza Ti­bor (fi.). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 17. Harkakötöny: Szeri Béla (fi), Tobak Csaba (fi.). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 15. Harta: Arnold Salamon (FKgP), Gottschall Péter (MSZP), Kovács Sán­dor (fi), Kuncz Zoltán (SZDSZ), Lehr Péterne Hálák Rózsa Aranka (fi.), Si­mon János (fi.), Süveges Imre (fi), Szo- kola Imre (fi). Megválasztható képvi­selők száma 11, a kepviselőjelöltek szá­ma 32. Harta—Dunatetétlen: László Árpád (SZDSZ), Madácsi Pál (fi), Pálfi Mi­hályné (fi.), Sendula János (fi), Szabó­ki Béla (SZDSZ). Megválasztható kép­viselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 18. Helvécia: Cseh Miklós (fi), Molnár Csaba (fi). Megválasztható képviselők száma 11, a képviselőjelöltek száma 32. Hercegszántó: Bognár József (MDF —FKgPj, Gyurity József (fi). Megvá­lasztható képviselők száma 9, a képvi­selőjelöltek száma 29. Homokmégy: Balogh Csaba (fi), Matos Attila (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek szama 21. Imrehegy: Szegi Tivadar (fi.), Takács Jánosné (fi). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 18. Izsák: Mondok József (SZDSZ), K. Szabó József (FKgP—MDF), Szrapkó István (fi.). Megválasztható képviselők száma 13, a képviselőjelöltek száma 37. Jakabszállás: Szabó Mihály (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 30. Jánoshalma—Kéleshalma: Patocskai István (fi), Péter Szabó Lajosné (fi). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 11. Jászszentlászló: Halász Mátyás (MDF—FKgP), Papp József (fi). Megválasztható képviselők száma 11, a kepviselőjelöltek száma 39. Kaskantyú: Dózsa Péter (fi). Meg­választható képviselők száma 7, a kép­viselőjelöltek száma 21. Katymár: Hebők Béla (FKgP), Ku- batov József (SZDSZ), Pál László (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 43. Kecel: ifi. Dudás Sándor (MDF), Herczeg Imre (fi), Schindler János (fi). Megválasztható képviselők száma 13, a képviselőjelöltek száma 34. Kelebia: Galgóczki Vince (fi), Ko­vács Marcell (MDF), Nagy Á. László (fi). Megválasztható képviselők száma 11, a képviselőjelöltek száma 32. Kerekegyháza: Czakó István (fi), Csorba Janos (VP), Urbán László (FKgP). Megválasztható képviselők száma 13, a képviselőjelöltek száma 40. Kisszállás: in. Minorics György (fi.), Sörös József (fi.), Tóth Ferenc (MDF —SZDSZ—FKgP). Megválasztható képviselők száma 11, a képviselőjelöl­tek száma 31. Kömpöc: Gyöngyösi Károly (fi), dr. Mihályit György (fi), Papp József (fi), Tisóczki József (FKgP),. Túri Mihály (MDF—SZDSZ). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek szama 19. Kunadacs: Halcsik Antal (fi.). Meg­választható képviselők száma 9, a kép­viselőjelöltek száma 22. Kunbaja: Kádek Tivadar (FKgP), Krizsán István (fi.), Nagy István (MDF). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 25. Kunbaracs: Hirmann László (fi), Kormányos Lajos (fi), Németh János­né (fi.). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 18. Kunfehértó: Friebert István (fi.), Harnóczi Sándor (fi), Mózer István (VP), Pólyák László István (fi,). Meg­választható képviselők száma 9, a kép­viselőjelöltek száma 22. Kunszállás: Makány Ferenc László (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 16. Kunszállás—Fülöpjakab: Csáki Béla (fi.). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 12. Kunszentmiklós: dr. Bórák Ákos (SZDSZ), Bődi Szabolcs (MDF), Ko­vács István (fi), Kun Bálint (fi), Mó­zes Albert (FKgP). Megválasztható képviselők száma 13, a képviselőjelöl­tek száma 39. Kunszentmiklós—Kunpeszér: Boros Sándor (fi). Megválasztható képvise­lők száma 7, a képviselőjelöltek száma 14. Ladánybene: Visontay István (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 19. Lajosmizse—Felsőlajos: Csordás László (VP). Megválasztható^ képvise­lők száma 7, a képviselőjelöltek száma 21. Lakitelek: Anka Balázs (MDF), Kiss Dezső (fi), Steinacker Peter (FKgP). Megválasztható képviselők szama 11, a kepviselőjelöltek száma 24. Madaras: Krizsák Károly (fi), Ma- muzsics Sándor (MSZP), Mátrai József (FKgP—Magyar Parasztszövetség), Szeftte Károly (fi), Tósaki Ferenc (fi). Megválasztható képviselők száma 11, a kepviselőjelöltek száma 40. Mátételke: Bánóczki Nándor (MDF), Páncsity Mihály (SZDSZ), Pi- ukovics Béla (fi:), Urbanovszky Ánna (fi.). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 20. Mélykút: Dudás Antal (FKgP), Hol- ka István (fi), Kiss Csepregi Ákos (fi), Varga Tiborné Kancsár Erzsébet (fi). Megválasztható képviselők száma 13, a kepviselőjelöltek száma 35. Miske: Baracskai János (FKgP), Horváth Mihály (fi.), Kovács Ferenc (FKgP). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 27. Miske—Drágszél: Bolvári István (FKgP), ifi. Szeli Kálmán (fi). Megvá­lasztható képviselők száma 5, a képvi­selőjelöltek száma 14. Nagybaracska: Király Sándor (Jájó) (MDF—FKgP), Pintér Ferenc (ASZ). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 33. Nemesnádudvar: Hidasi Antal (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 22. Nyárlőrinc: Vribinszki Józsefné (fi.). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 18. Ordas: Ács Sándor (fi), Szabó Zsolt (MDF). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 24. Orgovány: Ficsor Károly (FKgP), Kiss-Tóth Endre (fi), Kristóf Lajos Mátyás (fi), Maszlik István (fi). Meg­választható képviselők száma 11, a képviselőjelöltek száma 39. Óregcsertő: Geri Imre (fi), Guzsván László (MDF-!-ASZ), Szabó Károly (fi), Tóth László (FKgP). Megválaszt­ható képviselők száma 7, a képviselője­löltek száma 25. Páhi: Andrási Gyula (fi), Balázs Ist­ván (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 29. Pálmonostora: Laczkó Róbert (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 18. Petőfiszállás: Seres Lajosné (SZDSZ), Szűcs József (MDF— FKgP). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 31. Pirtó: Bada János (MDF), Kopasz Imréné (FKgP), Molnár László (SZDSZ), Szabó Gyula (fi), dr. Win- decker Zoltán (fi). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek szama 20. Rém: Ba Lászlóné (fi.), Mendler And­rás (fi), Szőke Kálmán (fi.), Valter Jó­zsef (MDF). Megválasztható képvise­lők száma 9, a képviselőjelöltek száma 20. Solt: Fogarasi Zsolt (fi.), Hegyaljai Gábor (VP), Nagy József (MSZP), Né­meth József (fi), Orjtán István (fi.), Papp Gyula (fi), Takács László (MDF). Megválasztható képviselők száma 13, a képviselőjelöltek száma 35. Solt—Ujsolt: Fekete József (fj). Megválasztható képviselők száma 3, a képviselőjelöltek száma 2. Soltszentimre: Barna Imre (FKgP), ifi. Gelencsér Imre (MDF), Moravcsik Árpád (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 22. Soltvadkert: Berkecz László (fi), Font Sándor (MDF—FKgP—Függet­len Ifjúság). Megválasztható képvise­lők száma 13, a képviselőjelöltek szá- ma 43. Sükösd: Bolvári Istvánná (fi.h Lógó András (MDF—FKgP—Sükősdi.Fa- lufőrúm—KDNP), Szarvas' Miklós (fi), Vörös János (fi). Megválasztható képviselők száma 11, a képviselőjelöl­tek száma 30. Szabadszállás: dr. Bak István (fi), Tóth Sándor (FKgP), dr. Vidéki Mi­hályné (MDF). Megválasztható képvi­selők száma 13, a kepviselőjelöltek szá­ma 39. Szakmár: Bogár István (FKgP), Ki­rály Lajos (SZDSZ), Tóth Jenő (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 24. Szakmár—Újtelek: Jávor Károly (fi), Szigeti Károly (fi), Tóth Ignác (fi). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 10. Szalkszéntmárton: Aranyi János (fi), Káposztás Tibor (FKgP— SZDSZ). Megválasztható képviselők száma 11, a képviselőjelöltek száma 38. Szánk: Balasi Anna (KDNP—FKgP —MDF), Zaka László (fi). Megvá­lasztható képviselők száma 9, a képvi­selőjelöltek száma 25. Szentkirály: Kis József (fi), Szabó Gellért (MDF), Szecsődi György (fi). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 16. Szeretnie: Burány Imre (fi), Körösi Dénes (fi), Scheidl Károly (fi). Meg­választható képviselők száma 9, a kép­viselőjelöltek száma 25. Tabdi: Hubina László (fi), Judák János (FKgP), Szedlák Lipót (fi), Winter Istvanné (fi). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek szama 21. Tass: Dabi Sándor (SZDSZ), Hor­váth Győző (fi), Pataky Zoltán (FKgP). Megválasztható képviselők száma 9, a képviselőjelöltek száma 30. Tataháza: Kancsár György (fi), Kelle Zoltán (MDF). Megválasztható képviselők Száma 9, a képviselőjelöltek szama 25. Tázlár: Bálint István (KDNP), Jeney Mihály (FKgP—KDNP), Lázár Zol­tán (fi), Papp Józsefné (fi), Sepsi Lász­ló (fi), Szabadi Pál (fi). Megválasztha­tó képviselők száma 9, a képviselőjelöl­tek száma 46. Tiszaalpár: Novák Lajos (fi), dr. Vancsura István (MDF). Megválaszt­ható képviselők száma 13, a kepviselő­jelöltek száma 35. Tompa: Lengyelné László Veronika (fi), Nagy Mihály (MDF—FKgP). Megválasztható képviselők száma 13, a kepviselőjelöltek száma 41. Úszód: Okvátovity István (fi), Tóth- Baranyi Béla (MDF—FKgP). Megvá­lasztható képviselők száma 9, a képvi­selőjelöltek száma 23. Vaskút: Gyűrűi Istvánná (SZDSZ), Krékity János (Vaskúti Bácska SE), Svraka János (fi), Vámos Ferenc (MDF). Megválasztható képviselők száma 11, a kepyjselőjelöltek száma 29. Városföld: Szábóné Gyenes Zsuzsa (fi), Szolarov Emil (SZDSZ). Megvá­lasztható képviselők száma 9, a képvi­selőjelöltek szánja 18. Zsana: Lajkó Lajos (fi), Nacsa Ist­ván (fi). Megválasztható képviselők száma 7, a képviselőjelöltek száma 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom