Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-20 / 221. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. szeptember 20.

NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI KÓRUSFESZTIVÁLON ROTENBURGBAN

O A kecskeméti kórus.

Kecskemétiek, magyar színekben

A kórusmuzsika kecskeméti műhelyeiben mindig történik valami. A Ko- dály-iskola Kiss Katalin karnagy vezette vegyes karát a szeptember eleji próbákon egy, a hét végén kezdődő svédországi fellépéssorozat előkészítő munkái tartják izgalomban. Szombaton indulnak egy hétre Göteborgba, ahol egy hasonló koncepciójú zenei gimnázium vendégeiként egyéni és ven- déglá tóik kel közös koncerteket adnak. (Programjukon egy szakmai körökben köztudomásúan nehéz darabbal: Liszt: Christus oratóriumának néhány tételével.) A kórus a közelmúltban az NSZK-beli Rotenburgban egy nemzetközi kórusfesztiválon képviselte a magyar színeket. A szervezők első alkalommal hívtak meg magyar résztvevőket az idén hatodik alkalommal megrendezett színvonalas ifjúsági zenei eseményre. Kiss Katalin, aki családi okok miatt nem utazhatott ki erre az alkalomra, Nemes László ifjú karvezetőjelöltre bízta a jól felkészített kis társaságot. Nemes Lászlóval a maga nemében Nyugat-Európában a legnagyobb, legszínvonalasabb ifjúsági kórustalálkozó tapasztalatairól, tanulságairól beszélgettünk. ,

fesztivált ázérf hoztak létre szervezői, hogy másfél hete alatt az Európa legkülönbözőbb országaiból érkezett kórusok bemutatkozhassanak egymásnak és a közönségnek — mondja. — Mindez a résztvevők számára egyfajta felmérés lehetőségét is jelenti, hisz e néhány nap alatt kiderül, hol áll az európai kóruskultúra, s benne az illető kis együttes. A fesztivál célként tűzte ki azt is, hogy az új művek közös tanulásán, előadásán keresztül megteremtse a kórusok együttműködését. Műsoruknak ma élő zeneszerzők műveit kellett tartalmaznia, sőt, egy-egy ősbemutatót is. Erre a célra — Ad noc- turnus címmel — kiváló zeneszerzőnk, Orbán György írt egy művet a kecskeméti kórus számára. Mindannyiunk számára nagyon tanulságos volt a legújabb kórustechnikák megismerése, improvizációs gyakorlatok alkalmazása és az ismeretlen vokális irányzatok felfedezése. Példaként állhat előttünk e kis város lelkesedése, ami nélkül a nemzetközi zenei élet kiválóságaiból álló kuratórium — tagjai között a kecskeméti Kodály-intézetet vezető Erdei Péterrel — nem rendezhette volna rfeg ilyen eredményesen és jól szervezetten e rendkívül magas szakmai színvonalú zenei eseményt.

— Milyen országok képviseltették magukat a seregszemlén?

— Az NDK, Észtország, Franciaország, Nagy-Britannia, Norvégia, Románia, Svédország, Spanyolország, Csehszlovákia és . Magyarország. Az NSZK-t, illetve a hazai nyugatnémet kóruskultúrát több együttes is képviselte.

— Hogyan készültek a fellépésekre, hogyan alakult a program?

— Mindannyiunk számára igen sűrű és változatos programot kínáltak a szervezők. A napi élet reggelente kilenckor kezdődött hangképzéssel, amelyeken mindig más karnagy kapott lehetőséget arra, hogy országú zenéjéből merítve egy-egy dalt, kánónt betaníthasson. Fontos szerepet kapott ezeken a reggeli találkozásokon az énekesek technikai képességeinek fejlesztése, ami itthon bizony még mindig kissé háttérbe szorul. A műhelymunka során kiderült, hogy a legfelkészültebb énekkarok kórusmunkájuk legnagyobb részét az egységes, szép és természetes hangzás kialakítására fordítják. Részben ennek is köszönhető, hogy legtöbb énekesük szólistaként is megállná a helyét. A „bemelegítés” után minden együttes a beosztásnak megfelelő (úgynevezett „project”) próbákra távozott, ahol egy-egy kortárs, a záróhangversenyen megszólaló mű előadására készítették fel. A kecskemétiek Giles Swayne Missa Tiburtina című művét tanulták közösen az észt, a norvég és angol együttesekkel, Michael Bresser irányításával. A rendkívül szuggesztív, nagy szaktudású karvezető mérhetetlen energiával, lelkesedésével nyűgözte le az együtteseket. Míg a nyugati kórusok már előzetesen is ismerkedhettek a művekkel, addig a magyarok csak a helyszínen, ám így sem kellett szégyenkeznünk. (Szolfézstanításunk haszna ilyenkor kamatozik igazán.)

— Hány alkalommal léptek közönség elé?

. —: Két koncerten, valamint két isten- tisztelet utáni matinén adtunk műsort egyházi repertoárunkból. A kórus mind a négy alkalommal nagy sikert aratott, a kritikusok kiemelték a tiszta intonációt és a nagy muzikalitást, A legnagyobb élményt minden kórus számára egy összprodukció jelentette: énekkaronként 12-12 fő vett részt egy mű közös előadásában. E mű lényegében zenei improvizációk sorozatából állt. Az előkészítő munka során népdalokat, például arab, svéd, német melódiákat kellett hallás után megtanulni, melyek visszatértek a koncertdarabban is. Az alkalmi kórushoz szaxofon-, bőgő- és zongorakíséret társult. Az előadásban szerepet kapott a nyeljek dallama is, A zárókoncert nagy élménye kétségkívül a darab bemutatója volt, a ritmusjátékaiból, dallamhalmazaiból létrejött zsongás még sokáig élt a jelenlevők emlékezetében. Az esti koncerteken több új zenei irányzatot képviselő társulat is bemutatkozott. Közöttük a francia „beszélő” zenés színház és az Amanda nevű svéd együttes, akik a zenés műfajok kombinációival, a mozgás és a látvány lehetőségeinek kiaknázásával nagy feltűnést keltettek. Meglepetéssel láttuk, hogy e kis város avantgárd koncertjein is újra és újra megteltek a nézőtér széksorai. Az érdeklődők előítélet nélkül fogadták a legváratlanabb, legbizarrabb zenei megnyilvánulási formákat, hangzásokat is — mondta Nemes László karvezető.

K. J.

Ki védi meg a fogyasztót?

Beszélgetés Rév Lajossal, a FŐT elnökével

1982 óta működik a Fogyasztók Országos Tanácsa, a FŐT, amely szerepe szerint a fogyasztók érdekvédelmének egyik alappillére lenne Magyarországon. A pártállamból „visszamaradt” szervezet annak idején alulról jövő társadalmi nyomásra jött létre — azóta azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A pártállamból fnű- ködni készülő demokrácia lett, amely gazdaságát a szabadpiac létrehozásával, többek között az árak felszabadításával reméli talpra állítani. Nagy valószínűséggel most lesz igazán szükség hatékony fogyasztói érdekvédelemre. Merre tart, mit csinál ebben a megváltozott helyzetben a FŐT. Erről beszélgettünk Rév Lajossal, a FŐT elnökével.

— A mi legfőbb tevékenységünk, legfőbb célunk ami kevésbé nyilvános, és levésbé jut el a közvéleményhez *— az érdekek képviselete. Az, hogy ott legyünk a különböző törvények, rendelkezések megalkotásánál, kikérjék a véleményünket, és mi megmondhassuk azt. Igyekszünk e törvényekbe olyan passzusokat is belefoglaltatni, amik kifejezetten a fogyasztók érdekeit képviselik, vagy kiiktatni belőle olyan passzusokat, amelyek sértik a fogyasztók érdekeit. Ez adja a legtöbb munkánkat ebben a pillanatban, illetve az utóbbi három évben. Korábban főleg azzal foglalkoztunk, hogy az eladókisasszony mit mondott a boltban a vevőnek.

Az infláció csapdájában

— Ez is beletartozik a fogyasztói érdekvédelembe...

— Igen, ez is fontos dolog, de nem a legfontosabb. Ezért korrigáltuk a FŐT tevékenységi körét. Minden olyannal elkezdtünk foglalkozni, amely az élet minőségét befolyásolja. A lakosság számára szükséges menetrendmódosítástól az orvosi rendelőig, a kistelepülések alapellátásáig sok mindennel foglalkozunk.

Egy példa: a megyei szintű nagykereskedelmi vállalatok szállítják ki az árut a kiskereskedelemnek. A benzin árát azonban állandóan emelik — a nagyvállalatoknak ezért egyre kevésbé éri meg a „házhoz szállítás”. Valamit tehát ki kellett okoskodni — tejre és kenyérre naponta szükség van. így született az a megoldás, hogy a vidéki élelmiszer-szállításra 40 százalékos adókedvezmény van.

— És mindezt a FOT-nak sikerült elérnie?

— Nem csak a FOT-nak, de a FŐT is közreműködött abban, hogy a parlament illetékes bizottságai ilyen határozatot hozzanak, és aztán.a kormánnyal elfogadtassák.

Megindítottunk egy országos vizsgálatot is, úgynevezett családköltségvetést számolunk. Azt nézzük, hogy egy adott család mire mennyit költ, és miben különbözik ez az elmúlt évitől. A Statisztikai Hivatal csinál ugyan családstatisztikát, de mi sokkal több költségfajtát vizsgálunk. Többek között arra akarjuk használni ezt a családfelmérést, hogy bebizonyítsuk, milyen súlyos és eltérő problémákat okoz családtípusonként az infláció. Sajnos az alapvető élelmiszereknél máris sokkal nagyobb az infláció, mint a most becsült 25 százalék, és hol van ez az, eredetileg hivaXalasanbeíervezett 19 és fél százaléktól! A Németh-körmány annak, idején 15 izázálélcíg valfalta erre a kompenzációt: Mi. arra próbáljak most rávenni a kormányt, hogy a további kompenzáció lehetőségét parlamenti ülésen vizsgálja "meg.

A második nagy kérdéscsoport, amivel foglalkozunk, az az érdekképviselet. Szükségesnek tartjuk egy fogyasztóvédelmi törvény elfogadását a parlamentben. Erre alakítottunk is egy bizottságot, amely felvázolja ennek a törvénynek tartalmát, és eljuttatja az illetékesekhez.

Gazdátlan élelmiszeripar

— Szabadpiacról, felszabadított árakról beszélünk, újabb és újabb áremelésekről hallunk. Milyen jogi garanciát keres arra a FŐT, hogy a kispénzű fogyasztó ne legyen teljesen kiszolgáltatva az elszabadult áraknak, mindenkinek biztosított legyen a napi ellátása?

— Mi erre a biztosítékot az önkormányzati törvényen belül, az úgynevezett ellátási felelősségben látjuk. Eddig a kormány mint testület volt az úgynevezett ellátási felelős, azaz az alapvető élelmiszertermékek, szolgáltatások

biztosítása a kormány dolga volt, illetve átruházott jogkörrel a kereskedelmi miniszteré.

Ugyanakkor megkerestük az új ipari és kereskedelmi minisztert, mert ezt az ellátási felelősséget valakinek vagy valamely testületnek vállalnia kell. Ha nem a kormánynak, akkor az önkormányzati törvényben az ellátási felelősséget valahova telepíteni kell, esetleg magukra az ön- kormányzatokra.

Bennünket rendkívüli módon zavar, hogy az élelmiszeriparnak nincs önálló gazdája. A volt Belkereskedelmi Minisztériumot most Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak hívják, az élelmiszer-forgalmazás is más tárcánál van, a Földművelésügyi Minisztériumnál. Valamilyen együttműködésre, koordinálásra, valamilyen kormányszintű beavatkozásra az élelmiszeriparv normális működéséhez feltétlenül sor kell hogy kerüljön.

Mélyen megdöbbentett például bennünket az új ipari és kereskedelmi miniszter Magyar Hírlapban megjelent nyilatkozata, hogy a belkereskedelemnek egyelőre háttérbe kell szorulnia, mert a stratégiai cél az energetika. Azonnal írtunk a miniszternek, megpróbáltuk megmagyarázni, hogy a lakosság napi ellátása legalább olyan fontos cél, mint az energetika. Ugyanakkor a parlament megfelelő bizottságánál is megpróbálunk eljárni, hogy ezt a kérdést tűzze napirendjére.

Árkartell a kisiparban

— A FŐT mindezeket az elképzeléseit, célkitűzéseit hogyan valósítja meg, mire szól a jogosítványa?

— Mi annak idején egy sor olyan felhatalmazást kaptunk, amit az érdekérvényesítésre — harmadik nagy feladatunk — fel tudunk használni. Például a főhatóságoknak egyeztetnie kell velünk, ha valamely rendelkezést kívánnak hozni, amely a fogyasztókkal valamely módon kapcsolatos.

Legutóbb a kormány úgy döntött, hogy az élelmiszer- ipari termékek érdekegyeztetésén az egyetlen társadalmi szervezet, amely hivatalból részt vesz, az mi vagyunk, a fogyasztók érdekének védelmében. Tehát van egy sor olyan kormányhatározat, amely jogi alapot teremt ahhoz, hogy mi felléphessünk.

A többi között ilyen alapon pereltük be a húsipari vállalatokat, mert azok, véleményünk szerint, amikor a húsipari árakat emelték, árkartellbe léptek. Megegyeztek egymással, amit tilt egy 1984-es, tisztességtelen gazdálkodásról szóló törvény. Érre való hivatkozással indítottunk pert a Fővárosi Bíróságnál, mely most folyik. Azon gondolkodunk — most gyűjtjük az anyagot —, hogy a cukoriparral szemben is fellépünk, ugyancsak mint árkartellel szemben. A termelők ugyanis azt mondták, hogy 1990 őszén felemelik a cukorrépa árát 20 százalékkal. Erre a cukoripari vállalatok a közelmúltban felemelték a cukor árát arra hivatkozva, hogy már korábban fel kellett volna emelni, de mert elhalasztották, ebből nyereségveszteségük származott. Most, bekalkulálva a 20 százalékos majdani áremelést egyszerre 30 százalékkal emelték a ő'ükör áfát" Mi éztűszíésségtelennek, a mégégyqzéát árkürtellnek tartjuk, ezt tiltja, a törvény.

— Tehát a jogi alap megvan áhhoz, hogy a FŐT funkcionáljon. De mindezt milyen pénzből teszi, és ez a pénz vajon elég-e?

— Mi mint önálló jogi személy, csak az állami költség- vetésből tartjuk fenn magunkat. Sajnálatos módon a mi költségvetésünket is csökkentették 1989—90-ben. De nem tudom, mond-e valamit az, hogy az úgynevezett társadalmi szervek közül — mert hát minket is oda sorolnak, ami nem szerencsés dolog — a 89-es költségvetési hozzájárulásunknak mi több mint 70 százalékát, 6 millió Ft-ot, megkaptuk. Ez ritka dolog volt a társadalmi szervek között, de így is borzasztóan kevés. Csak mint érdekes példát említem, hogy az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium költségvetéséből eközben 20 millió forintot kapott az MTK futballcsapata.

Ezért megpróbáljuk felhívni a kormány és a parlament figyelmét arra, hogy ebből nem lehet megoldani a piac- gazdálkodással kapcsolatos fogyasztói érdekvédelmet. Mint ahogy a nyugati kormányok is jelentős összeggel támogatják ezt a tevékenységet. H. A.

RÉDEY PÁL:

A betyárvilág vége

De strigis que non sunt... (boszorkányok pedig nincsenek ...) kezdődik Könyves Kálmán Európa- hírű törvénye, jóllehet Mária Terézia ideje alatt még égettek boszorkányokat Szegeden.

A betyárokról ilyen híres-neves törvény sohaserh látott napvilágot. Igaz, betyárok mindig voltak, jószerével még ma is vannak. Mégis, ha a fogalommal kapcsolatos képzeteinket vizsgálgatjuk, a múlt század festői, romantikus világa jut eszünkbe. Akkor dívott valójában a betyárkodás. Úgy a szabadságharc körüli időkben. Aztán amint lecsapolták a lápokat, megritkították az erdőket, beindították a gőzösöket, a vasutat, s távírók hálózták be az országot, jelenthették a főispánok, hogy megszűnt Rózsa Séndor, Sobri Jóska, Vidróczki Marci, Angyal Bandi, Zöld Marci, Gacsaj Pestu és társai rettegett világa.

Kik voltak tulajdonképpen ezek a betyárok, akiket költők, írók megénekeltek? Akiket száz-százötven év múltán a romantika glóriába font? Lényegében csavargó, útonálló, bujdosó szegénylegények, katonaszökevények voltak, akiknek talpa alatt égett a talaj, mert rossz fát tettek a tűzre, meggyűlt a bajuk a törvénnyel. Ezek húzódtak sűrű erdőkbe, járatlan nádasokba, bandákba szerveződve állták el az utakat, lepték meg a bálozó főúri kastélyokat, fosztották ki a delizsánszok, postakocsik gyanútlan utasait, kötötték el a lovakat, hajtották el a gulyákat, nyájakat, leptek meg

t

vásárokat, s dézsmálták a gazdagok vagyonát. Korábban kondások, kanászok, juhászok voltak, szabadsághoz szokott legények, ismerték a rejtekhelyeket, s a megyék pandúrjai ritkán akadtak nyomukra. Pisztolyaik durrogásától, harsány, vad kiáltozásaiktól megrettenve szabadultak ékszereiktől, pénzüktől, jószágaiktól a megtámadottak. Es mert szegénylegények voltak, a nép kegyeibe fogadta, rejtegette őket, sőt osztozott is a lopott, harácsolt javakban, hiszen egy-egy nagyobb zsákmányt rendszerint szétosztottak a szegények között. A szegények emlékezetében a romantikátólfüggetlenül is visszasír a betyárvilág. A betyárok voltak a népi igazságérzés végrehajtói. Mert a szegény embert senki meg nem hallgatta. Ügyét nem képviselte szolgabíró, megye, törvény, viszont zokszó nélkül felvállalták a betyárok, akik a szegényt nyomorító urak körmére, néztek, s keményen megleckéztették.

Egész országrészek tartoztak egy-egy bandavezér fennhatósága alá. Rózsa Sándor az Alföldet, Sobri Jóska a Dunántúlt, Vidróczki Marci a Mátrát uralta. Itt születtek a haramiákról (Schiller) megkapó legendák, amelyeknek az összegyűjtésén már a múlt században fáradozott Vahot Imre vagy Eötvös Károly, s ötven éve Móricz, hogy csak a jelentősebbeket említsem. A szépírók hozzáállása a betyárkérdéshez önmagában is figyelemre méltó. írásaik elütnek a főszolgabírók, zsandárok jelentéseitől, egyfajta megértés, empátia, a témával azonosulás jellemzi őket. A népi elégtétel érzületét fejezték ki a hatalommal szemben, amely tűzzel- vassal azon fáradt, hogy az Európa- szerte hírhedtté vált magyar betyárvilágot felszámolja.

Különösen Eötvös járt ebben élen vagy Móricz, akinek három kötetre tervezett Rózsa-regényciklusát még a Horthy-rendszer is megrökönyödve fogadta, if A harmadik kötet írását az író halála akadályozta meg.) Eötvösbe — Balatoni utazások — aligha lehetett belekötni, adomázó stílusába belefért a századközép, szabadságharc utáni — Bach- — korszakkal szemben érzett ellenszenve. Vahot Imre valóságos ódát írt Sobri (Pap) Jóskáról, „aki szép legény volt, a vidék leányzói majd meghaltak érte ..s akiről Eötvösnek sem sikerült megállapítani kilétét, mert származása is beleveszett a legendák ködébe. Vid- róczkiról, a híres mátrai betyárról még magam is találkoztam Gyöngyös és Huták öreg parasztjai ajkán fakadt színes mesékkel, bár ami csak fellelhető volt róla, az Balogh Béni tollára került.

A betyároktól — s kultuszuktól — elválaszthatatlan a csárda, ez az

útfélen, erdő szélén, falu végén megbúvó, gyérfényű ivó, amelynek titkos kijáratán szöktek meg razzia esetén a haramiák. Am itt szereztek információkat arról, mennyi vérdíjat tűzött ki fejükre a vármegye, merrefelé kódorognak a zsandárok. Itt cseréltek gazdát a lopott jószágok, harácsolt kincsek. A kocsmá- ros elvből volt barátja a betyároknak, s a csaplárosné gyakorta szeretője valamelyik szegénylegénynek. Ezek a csárdák, illetve személyzetük a törvény előtt hallgattak, mint a sír. Viszont, ha forgató- könyvet készítenénk a betyárvilágról, a jelenetek zöme a kármentők előtt játszódna. Eötvös dunántúli csárdái — régóta híre-hamva sincs egyiknek sem — olyan jellegzetesek voltak, hogy nélkülük szinte érthetetlen a múlt század. Itt volt például a balatonalmádi csárda. Az almádi puszta a veszprémi káptalané, s két vármegyében fekszik. Veszprémben és Zalában. A vármegyékét jószerével akkor árkok választották el, de jogilag még szigorúbb volt a határ. Nos, Eötvös szerint valami pajzán eszű kanonoknak az jutott az eszébe, hogy a Balaton partján a két megye határára építse a csárdát. Úgy, hogy a szelemengerenda a csárdán belül is határmezsgyét képezzen. Az ivó közepén elhelyezett X-lábú asztal egyik oldala Veszprém, a másik Zala megyéhez tartozott. Hatlábú Jóska és bandája Sümeg környékéről éppen itt mulatott, amikor jelezte a kocsmáros, hogy jönnek a pandúrok. Honnan ? Veszprémből, Vörösberény felől. Erre a duhajok átültek a zalai oldalra, s nyugodtan iddogáltak. Az őrmester s legényei hiába ismerték fel Hatlábút, nem tehették át lábukat a megyehatáron. A törvény az törvény, s így együtt ittak az ivóban. (Hát nem csodálatos világ volt ez?)

Rózsa Sándor történelmi alak lett. (Nemcsak azért, mert az Életrajzi Lexikon is jelentős sorokat szentelt számára.) Részt vett a Szabadságharcban Kossuthék amnesztiájával. De miután a déli végeken kegyetlenkedett, rabolt és fosztogatott bandája, a magyar hadvezetés feloszlatta „szabadcsapatát". A többször fegyházba került „betyárkirály” hol szökéssel, hol amnesztiával szabadult, végül is a sza- mosújvári börtönben halt meg.

Vidróczki —• a Mátra réme — a betyárlegendárium szerint bejutott az udvarba is. Ez igazán színes, megkapó história. A kiegyezés után Erzsébet királyné magára maradt a budai várban, s kérte a belügyminisztert, Szeretné látni a „világhírű” betyárt. Vidróczkit éppen Pestre hozták Egerből. Itt akartak törvényt ülni felette. A ^szépséges királynénak nem lehetett ellenállni. Vidróczkit kimosdatták, kiöltöztették és bilincsbe verve egy esti órában bevitték a palotába. Szép legény volt a betyár, a nők bálványa. Erzsébeten is halvány pír jelent meg, amikor megpillantotta. Fe- renczy Ida tolmácsolt. Vidróczki Erzsébet szépségét dicsérte: „hallottam, hogy a felséges asszony szép, de hogy ilyen gyönyörű legyen, még álmomban sem gondoltam ..E pillanatban Marci felemelte fejét, s a királyné ugyancsak. Két szempár találkozott, s csak a vak nem látta, hogy megtetszettek egymásnak. Vidróczki kívánsága volt, hogy Egerbe vigyék — útközben megszökött —, teljesült, s a királyné kebléből egy arannyal hímzett erszényt nyújtott át. A gáláns betyár az erszény tartalmát az asztalra döntötte, de az érszényt emlékbe magával vitte. (Az még most is látható, valamelyik szeretőjének leszármazottja őrzi!)

A múlt század 70-es éveiben valóságos irtóhadjáratot folytattak a betyárok ellen. Sikerült is felszámolni őket. Többségük nyílt harcban, lövöldözés közben lelte halálát, akit tudtak, vasra verve hurcoltak tömlöcökbe, a vezérek — noha a monda szerint vér nem tapadt kezükhöz — önkezükkel vetettek véget életüknek. A nép azonban nem hitt a végükben. Változatlanul félretették eledelüket, italukat, gúnyájukat, ha jönni találnának, legyen miből jóllakni és váltsanak ruházatot.

A I