Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-17 / 218. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. szeptember 17.

MÉG NEM TUDNI, KI FIZETI

Jön a munkanélküliségi adó?

Nyugat-Európában a legnagyobb szervezettel a munkanélküliséggel foglalkozó hivatalok rendelkeznek. Ezek teljesen elkülönülnek az állami társadalombiztosítási rendszertől, s általában alkalmazottaik száma is meghaladja az előbbi létszámát. Ez a biztosítási forma mindenhol kötelező, a munkanélküli-járulék befizetése azonban a legkülönbözőbb variációk szerint történhet: fizetheti a munkáltató, az alkalmazott, vagy mindkettő megosztva. Az alapelv — s ez a közös bennünk —, hogy a befolyt pénzösszeget elkülönített alapba gyűjtik, s felhasználásáról háromoldalú bizottság dönt: a munkáltatók, a munkavállalók és az állam megbízottai. Az alaphoz a kormány, a költségvetés nem nyúlhat.

A magyar gazdaságnak a közeljövőben tömeges munkanélküliséggel kell szembenéznie. Ennek mértékére vannak borúlátó és még borúlátóbb becslések. Akadnak, akik még azt sem tartják kizártnak, hogy a hazai munkanélküliség megközelítheti a Franco-rezsim utáni nagy privatizációs hullám 16 százalékos mértékét. Spanyolországnak annak idején — gondjait enyhítendő — a Közös Piac jelentős pénzbeni segítséget nyújtott (az átképzési központok fenntartási költségeinek egy részét még ma is ők fizetik). Magyarország nem számíthat ilyen nagymérvű támogatásra. Magunknak kell megoldanunk ezt a problémát, ami — mint az a dr. Munkácsy Ferenccel, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetőjével folytatott beszélgetésünkből kiderült — nem egyszerűen gazdasági kérdés.

— Nemrég felröppent a hír, miszerint a Munkaügyi Minisztériumban tervezet készül a munkanélküliség anyagi hátrányainak biztosítási elvű kompenzálására. Milyen kérdéseket mérlegeltek ennek kidolgozásakor?

— Az állami költségvetésben eddig is létezett a munkanélküliség hátrányainak enyhítésére elkülönített alap. Ez 1990-ben 5,5 milliárd forintot tett ki. Az idei év az első, amikor valóságos munkanélküliséggel kell szembenéznünk. Ennek tudható be, hogy az erre a célra betervezett idei források fél év alatt kimerültek.

— Hogyan kerülhető el, hogy a tömegessé váló munkanélküliség társadalmi konfliktusokhoz vezessen?

— A munkanélküliség természetszerűen magában hordozza a társadalmi elégedetlenséget. A terheken, az elégedetlenségen csak enyhíteni lehet, és kell is. Gazdasági oldalról megközelítve a kérdést, két lehetőség van: az aktív és a passzív probléma, kezelés. Az aktív kezelés a munkahelyteremtést, átképzést stb. jelenti, tehát az állam törekszik a munkanélküliség csökkentésére, illetve megelőzésére. A passzív kezelés segélyek fizetését jelenti és a reményt, hogy a magánszféra képes lesz előbb- utóbb felszívni a munkaerő-fölösleget. A két verzió között — amelyek természetesen át is fedhetik egymást, például munkahelyteremtő magánberuházások adókedvezménye révén — az anyagi lehetőségek döntenek. Vagyis esetünkben, ha nem teremtünk többletforrást, marad a passzív megoldás.

— Milyen pénzügyi következményei vannak ennek a megoldásnak?

— A munkanélküli-segély, a hozzá kapcsolódó közterhekkel, alig-alig marad el egy aktív kereső fizetésétől. (Igaz, van egy „apró” különbség: a munkanélküliek — általában önhibájukon kivül — nem termelnek jövedelmet.) A kevésbé költséges megoldások esetén jövőre 25-30 milliárd fo-' rintra lenne szükség erre a célra.

— Hogyan prognosztizálja Ön a várható munka- nélküliséget?- Pontos adatokat nem tudok mondani. A munkanélküliek aránya az év végére várhatóan eléri a két százalékot, de bizonyos vagyok abban, hogy jövőre ez a szám megduplázódik. A kérdés vizsgálatakor azonban nem csak a gazdasági szempontokat kell figyelembe vennünk.

— Kifejtené ezt bővebben?

— A társadalom tűrőképessége korlátok közé szorítja a munkanélküliséget. A politikának tudnia kell, hogy meddig „engedheti a gyeplőt”, amit persze sokféleképpen lehet fogni. Elképzelhető például, hogy a versenytárgyalásokon csak az nyerheti el az üzleteket, aki megőrzi a munkahelyeket. De az sem elképzelhetetlen, hogy a kormány a politikai stabilitás fenntartása érdekében kompromisz- szumokra kényszerül... Ma Magyarországon 20- 30 százalékosra tehető a vállalatokon belüli túlfoglalkoztatottság. Jó példa erre, hogy a pécsi uránbánya iránt érdeklődő ír vállalat szakemberei első sétájuk után kijelentették: a jelenlegi létszámot legalább a felére kell csökkenteni. Ha egyszerre sok ember kerül az utcára, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

— Az első félévben hazánkban csökkent az ipari termelés, a munkanélküliség pedig még gyorsabban nőtt. Megengedhetjük-e magunknak azt a luxust, hogy a termelés(növekedés) egyik fontos tényezőjét mind alacsonyabb szinten használjuk ki?

— Ma már az ember és a gép nem egyszerűen és nem azonnal konvertálható termelési tényezők. Egykor lapáttal építettek autópályát, ez ma már nem megy.

— Az említett 25-30 milliárd forint munkanélküli-segély előteremtéséhez javasolták a 43 százalékos társadalombiztosítási és a tízszázalékos nyugdíjjárulékon felüli négyszázalékos pluszelvonást, azaz a munkanélküliségi adó bevetését.

— Ez még csak tervezet, amelynek lehet, hogy minden sorát átírják az egyeztető tárgyalásokon. Az, hogy ezt ki fizeti — a munkáltatók-e vagy az alkalmazottak, esetleg a költségvetés, továbbá hogy megosztják-e a terheket, s ha igen, milyen arányban —, még nem dőlt el. Egyetlen dolog biztos: a piacgazdaságokban kialakult normák szerint kívánjuk kezelni a munkanélküliséget, amihez sok pénz kell, méghozzá minél gyorsabban.

H. A.

MBH Ilii lil lil'l .1 in 'll

^SAJTOPOSTA

VISSZHANG

Ahogyan az adós látja a lakáshitel-törlesztés jövőjét

ARANYKORONGOK

Fenyő-ünnep

A hetvenes évek legvégén, a nyolcvanas évek elején robbant ki a Hungária rock and roll-láz. Engem különösebben nem izgatott, volt máshová járni, volt mást hallgatni. A Cseh Tamásműsorok inkább érdekeltek, a hajdani, fénykorában lévő szegedi dzsesszna- pok sokkal jobban lekötöttek. Még-- hogy Hungária! Most mégsem legyint- hetek. A Hungáriára nem lehetett nem odafigyelni. Pimaszul állandóan hallattak magukról. írták róluk a cikkeket. Közölték a lapok a színes fotóikat. Aztán jelenséggé váltak. „A HUNGÁRIA” lett belőlük. A nagy nosztalgiázok. Régi bulik hangulata, az ötvenes évek divatja. Coca-Cola, lófarok, színes zakó, szemüveg. És Fenyő, a zenekar, a show lelke képes volt mindig a megújulásra, az újabb és újabb ötletek gyártására. Veszekedésekre, kibékülésekre. Új Hungária szervezésére. Legújabb Hungária létrehozására. Fenyő, az örökzöld, az örökmozgó.

És el kell ismernem, nem volt azért olyan rossz az a régi Hungária. Vagy a régi idők rockzenéje csengett vissza a fülemben? És akkor a magyar változat, a magyar Hungária? Na igen. Most, hogy hallgatom a Hungaroton-Favorit jóvoltából az összegyűjtött- Hungária- slágereket, rá kell jönnöm, ez a Fenyő Miki értette a dolgát. Kitalált valamit, ami tömegeket vonzott. Jó, táncra hívó muzsikát csinált. Jópofa szövegekkel. Ugye, ismerősek? Hotel Menthol. Várni rád egy éjszakán. Szexbomba. Neonparádé. Ciao, Marina. Casino twist. Gyere, gyere, Juli. Duci Juci. Multimilliomos dzsesszdobos. Limbó hintó. Csókkirály. Rock and roll party. És a többi. Lemez, lemez után. A mostani, aranyalbumon (Fennyő ünnepe ez, Fenyő-ünnep!) látható egy kép Szandival, a kis felfedezettel, melyen tizenegy bekeretezett arany-platina lemez lóg a falon és egy kislemez. Ez a múlt hordaléka, a múlt emléke. Mutatja is Fenyő a kislánynak, nézd jól meg, Szandi, ezt csináld utánam. Ennyi arany!? Fenyőarany! Mert állítólag mégiscsak jó volt az az időszak. Meghajtom a fejem, eny- nyi arany láttán. Jó volt, legalábbis a közönségnek. Nekik tetszett. A kritikusoknak pedig mindig az volt a dolguk, hogy szidják azt, ami másoknak netán tetszik. De hogy az én figyelmemet miért kötötte le akkor más produkció? Ez meg már magánügy. Ä lemez- kép-kiállítás beszél magáért.

Fenyőnével beszélgettem egy koncert szünetében. Itt, Kecskeméten. Nemrég. Nosztalgiáztunk. No persze hogy jó volt a hajdani Hungária. A koncertjeik! A bulik! Micsoda bulik voltak azok. Nem én tudom, hanem Fenyőné. Jó, jó, elismerem. Mondtam volna, hogy nem voltak jók. Bár nem rohantam anno egyik Hungária-koncertre sem, a mostani aranyalbum meggyőz, hangulatosak lehettek a koncertek. Is. Ilyen dalokkal? Ilyen egyszerű, már-már semmiről sem szóló nótákkal?... A rock and roll mindent feledtet. Nem?

Csak a Hungáriát nem. Most, évekkel később megint elő lehet venni a régmúltat. A sikereket. Újból. Csak úgy, vigasztalásul, ha már ma nem úgy megy a szekér. Folytatható ez, kérem, ameddig csak lehet. Igaz, hogy most ez az aranyalbum lelőtte a poént néhány évre. Fenyő majd kitalál valamit. Ő mindig kitalál valamit, bízhatunk benne. Csak az a szomorú, hogy elfogytak a Cseh Tamás-koncertek is. Megszűntek a dzsessznapok. Vészes napok ezek. Legalábbis azoknak, akiknek az életéből kimaradt a Hungária.

Borzák Tibor

Augusztus 27-ei lapszámunkban közöltük a Kék Szalag Bizottság eszmefuttatását a hazai lakásgondokról és az azok enyhítését célzó törekvésekről, lehetőségekről. E tekintélyes gazdasági szakértőkből álló csoport leszögezte: a költségvetés lakásügyi kiadásai (beleértve a kamattámogatást) az utóbbi években megnövekedtek, s például tavaly már elérték a 15 százalékot, amely mérték tarthatatlan. Indokolt tehát a finanszírozás mérséklése, például a korábban kihelyezett lakáskölcsönök visszafizetési feltételeinek megváltoztatása révén. Ez utóbbi jelentheti a kamattámogatások személyi jövede- lemkénti kezelését és az adósok személyi jövedelemkulcsa szerinti megadóztatását vagy a hitelfelvevők törlesztési és kamatterheinek az inflációt tekintetbe vevő jelentős felemelését.

E sorok — érthető módon — élénk visszhangra találtak. Egyesek szerint nem a lakáshiteleknek

Megyénk egyik nagyvárosából érkezett szerkesztőségünkbe minap a levél, amelynek feladója nem kívánja felfedni a nevét és lakcímét. E kérést tiszteletben tartva, ismertetjük a többek nevében megfogalmazott panaszt:

Az év eleji vízdíjemelés után a társasházunk vezetői is elhatározták: módosítják a havonta fizetendő, úgynevezett közös költséget. A helyi képviselőnk és a házbeli számvizsgáló bizottság két tagja kidolgozták a magasabb tarifát, amit a lakógyűlés elfogadott. A döntés értelmében a családok a birtokukban lévő szobák száma alapján tartoznak kiegyenlíteni az összdíjat, ami igencsak borsos.

Főleg az egyedülállók (közöttük kis- nyugdíjúak és szerény jövedelműek egyaránt vannak) aríyági' idrhS'nöW, hiszen szobánként plusz 100 forintot kénytelenek fizetni a jövőben: Az-olyan háztartásokban pedig, ahol több a keresettel is rendelkező családtag, személyenként csupán maximum 50 forinto't tesz ki a felhasznált vízért fizetendő, új összeg.

Szerintünk igazságtalan a vízdíjfizetési kötelezettség megállapítása csak a szobák számának figyelembevételével. Emiatt szólnánk-tiltakoznánk is, ha mernénk. De hát az itteni légkör kevésbé alkalmas az ilyesmire, merthogy a lakótársak hangadói nemigen vesznek bennünket komolyan, akik magányosan élünk az otthonunkban. Ha lenne vízóránk külön-külön, meggyőzően bebiz- nyítanánk: sokkal kevesebb hálózati vizet fogyasztunk minden hónapban, mint amennyi után kasszírozzák tőlünk a pénzt . . .

Mielőtt olvasóink e jogosnak tűnő felvetéseire válaszolnánk, megjegyezzük: az említett díjnövelés óta sok lakó- közösségben parázslik a vita arról: ki és mennyit fizessen az elfogyasztott vízért? E gond tisztázása azért nem egyszerű, mert a tömblakásokban általáVÁLASZ CIKKÜNKRE

Augusztus 27-en megjelent Sajtóposta rovatunkban tolmácsoltuk a mélykúti idős, beteg asszony, özv. Vörös Károlyné sérelmét: körülbelül fél éve már nem látogathatja a Jánoshalmán lakó gyermeke, a

z, egyedüli hozzátartozója, hogy kenyeret, tejet, főtt ételt vigyen neki, hiszen az oda-vissza 20 kilométernyi utat a napi munka végeztével már nem tudja megtenni, tömegközlekedési eszköz híján. A fiatalembernek ugyan van motorkerékpárja, ám az ehhez szükséges vezetői engedélyét elvették, mert ez év elején ittasan közlekedett a járművel. E sorokat azzal zártuk, hogy nem vitatjuk a szankció jogosságát, ám bizonyos méltánylás gyakorlását sem tartjuk kizártnak, az emberi humánumra apellálva.

Cikkünk nyomán a következőket válaszolta a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetője, dr. Kastyják János őrnagy:

A panaszos fia ez év február 18-án illuminált állapotban közlekedett motorkerékpárjával Mélykút belterületén, ahol a járőr igazoltatta. A vérvételi eredmény alapján büntető eljárás indult ellene, s a Kiskunhalasi Városi Bíróság az április 25-én kelt B.222/ 1990/2-es számú ítéletével jogerősen 8 ezer forint pénzbírsággal sújtotta, s mellékbüntetésként mindenfajta közúti

és azok kamatainak törlesztőin kellene az államnak még több pénzt bevasalnia, hanem a vezetői prémiumok megszüntetésével lehetne sok száz millió forintot a központi kasszában hagyni. Mások azt mondják: a visszafizetést az serkentheti, ha az adós részére az eddigieknél még nagyobb kamat- kedvezményt helyeznek kilátásba.

Ez ügyben levelet is kaptunk, mégpedig a Szabadszállás, Hold utca 11. szám alatt lakó Pusztai Imrétől, akinek figyelmet érdemlő sorait az alábbiakban közöljük:

Mi, adósok, a legrosszabb emlékeink között tartjuk nyilván a megelőző kormány át nem gondolt kényszerintézkedését, a kamatadó felemelését. Annak során ugyanis csak a gazdagabbak éltek az OTP- kölcsön egy összegben történő kifizetésének lehetőségével, a szegényebb réteg pedig továbbra is a tartozás megállapított részleteit tudja havonta kiegyenlíteni. És most megint őket készülnek megbán nincs felszerelve vízóra, mármint a tulajdonosoknál, illetve a - bérlőknél, így hát aligha van más lehetőség, mint az, hogy a lakosok képviselői kalkulálják ki —- a házbeli egyetlen vízszolgáltatás-mérő segítségével — a családokra kivetett emelt vízdíj összegét, a tényleges összfogyasztás ellenértékét.

Óhatatlan az ötlet: mindenki szerezzen be és szereltessen fel saját vízmérőt, s a probléma megoldódott. Igen ám, csak hát az ilyen eszköz alig kapható nálunk, s ha hozzá is lehet jutni, sajnos, méregdrágán. És hát arról is hallottunk: a vízellátó cégek korántsem örülnének, ha a több emeletes házakban lakásonként kellene leolvasniuk a mérőórákat, s az egyéni fogyasztóktól beszedniük a vízdíjat. Szóval sok ez ügy- ben. ^ gátló tényező,, amelyek sorát azonban nem szabad bővíteni olyan - díjelszámolási rendszerrel, ami egyeseket hátrányosán megkülönböztet.

A konkrét esetre rátérve az a véleményünk: a reálisabb díjköltségelosztás érdekében újra össze kell hívni az adott társasház lakóinak közgyűlését, ahol minden érdekelt felet meghallgatva szükséges hozni másik döntést. Amennyiben felkérésre sem hajlandó ezzel kapcsolatosan lépéseket tenni a házbeli közös képviselő, a tulajdonostársak egyharmada is megszervezheti a lakók fórumát. Ha ezen a tulajdonostársak nem jelennek meg a tulajdoni hányaduk arányában számított legalább 2/3-os többségben, nem határozatképes a gyűlés. Ennek megismétlésekor azonban már nem kell figyelemmel lenni a tulajdonostársi arányra.

Még annyit: ha a közgyűlési határozat a lakóközösség kisebbsége jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár — az irreális összegű vízdíj e kategóriába tartozhat — 60 napon belül bármelyik tulajdonostárs a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért, kérve a közösségi döntés érvénytelenségének megállapítását.

jármű vezetésétől 1 évi időtartamra eltiltotta.

Ezen mellékbüntetés foganatosítása

— vagyis a vezetői engedély bevonása

— a rendőrségnek jogszabályban foglalt kötelezettsége, s a végrehajtás során nincs lehetősége a mérlegelésre és a méltányosság gyakorlására. Ami pedig a közkegyelemről szóló legutóbbi törvényt illeti, az a gépjárművezetéstől eltiltás mellékbüntetésre nem vonatkozik.

*

A reagálásból egyértelműen kiderül a rendőrség jogszerű intézkedése, amelyre vonatkozóan nincs s nem lehet fenntartásunk. Nem egészen értjük és tartjuk helyesnek azonban az olyasféle amnesztiatörvényt, amely az 1-2 éves szabadságvesztésre ítéltnek — s közöttük a mások sérelmére garázdálkodók- nak, kárt okozóknak — megkegyelmezett, ám a balesetet nem okozó ittas járművezető mellékbüntetését — történetesen a vezetői engedély bevonását

— nem enyhíti vagy szünteti meg. Az efféle hátrányos megkülönböztetésnek aligha lehet ésszerű alapja, s morálisan is jó hatása.

A konkrét családi helyzetre tekintettel továbbra is kérdezzük tehát: miért büntetik a hozzátartozót is?

csapolni az illetékesek? Nem szabad ilyet tenniük!

Járható útként én mást javasolok, nevezetesen: a kamatarányok maradjanak, s helyette a törlesztési időt kellene röviditeni, ami azt eredményezné: egyszerre magasabb összeget fizetne be az adós, akire újabb teher nem nehezedne. Persze e vonatkozásban is indokolt lenne differenciálni, vagyis a törlesztés új részletét a család jövedelmi helyzetétől függően meghatározni.

Ami a lakáscélú költségvetési alapot illeti, ezt növelni lehetne azáltal is, ha a különféle rangú jelenlegi vezetőktől vagy a volt főnököktől utólag kérnének tisztességes árat ama egykori szolgálati lakásukért, amelyet szinte jelképesen minimális összegért vettek meg korábban. Az ezen ügyletekből származó bevétel jelentős forrásul szolgálhatna a rászoruló szegény családok lakásproblémái megoldásának anyagi támogatásához.

Mit tehetünk?

A homokbányái szovjet laktanya mentén húzódik a kertünk, amelynek ilyentájt, szeptemberben sok az illegális látogatója. Mégpedig az Ivánok és a Grisák soraiból, akik évről évre dézsmálják szőlőterméseinket.

A legutóbbi eset e hónap 6-án történt, amikor is a tolvaj katonát megfogtuk. Arra gondoltunk, hogy a tetten érés ténye megkönnyíti a felelősségre vonást, ám a dolog nem így zajlott le. A kapuügyeletes legalább 20 percig telefonálgatott, míg végre megérkezett a helyszínre a háromtagú készültség. Jómagam ekkor azt mondtam: rögzítsék írásban az esetet, például azt, hogy a lopás tényét bizonyítja a katona zsákjában lévő, néhány kilónyi szőlő. Az eljáró szervek nem voltak hajlandók jegyzőkönyvet felvenni. Vitáztunk.

Közben egyre magasabb rangú tisztek vettek körül minket, ám papírhoz egyikük sem nyúlt. Azután jött egy ezredes, s érdeklődött az összes károm felől. Közöltem vele: nemcsak az: éh szőlőmben, de a szpmszéjd.aiipéban is jártak már a mundérosók, hogy topjanak. Azután hozzátettem: noha a kárunk jelentős, konkrétan csak a most lefülelt katonát vádolhatjuk. A főtiszt valamiféle segítséget ígért, de a tény jegyzőkönyvezésétől ő is elzárkózott.

Ügy távoztunk el a laktanyából, hogy a jogos kártérítésre semmi reményünk. Mi, tulajdonosok, ilyen kiszolgáltatott helyzetben mit tehetünk?

Nagy István Kecskemét

SZALKSZENTMÁRTONI GAZDÁK PANASZA:

Késve kapják meg a tejpénzt

Szalkszentmártonban lakik az a 30 kistermelő, akik lapunk segítségét kérték az ismétlődő gondjaik orvoslásához.

Mint olvasóinktól megtudtuk, a gazdaságukban tartott teheneiktől nyert tejet rendszeresen eljuttatják a környékbeli gyűjtőhelyre. Az áru odaútját illetően soha nincs zökkenő, az érte járó pénz visszaútja azonban göröngyös lehet, merthogy állandó késésben van.

A hónapban leadott tejért a következő hó elején esedékes a pénz, amely gyakran 20-a körül vagy még később érkezik meg. Augusztusban például 30-a körül tudták csak felvenni az emberek a járandóságukat.

Köztudott, hogy az állatok takarmányozásáról idejében kell gondoskodni, az istállókat is reperálni muszáj olykor, a családnak is van sok egyéb tartozása, úgyhogy mindenkinek kell a forint, amelyet semmivel sem lehet pótolni. Az érintett családoknak nincs annyi tartalékjuk, hogy a kifizetés késedelmessége esetén pótolják a hiányzó összeget.

Az állattartók ez ügyben már reklamáltak a helyi illetékeseknél, ám kedvező változás nem következett be. Sőt, mostanában afféle hír is elterjedt a községben, hogy nemsokára megszűnik az ottani tejátvétel.

Nos, a kétségkívül jogos felvetésre mi nem mondhatunk biztatót, éppen ezért bocsátjuk e sorokat a nyilvánosság elé, kérve az illetékeseket: vizsgálják meg a szalkszentmártoniak panaszát, s a lehetőség szerint tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a tejtermelők ne veszítsék el kedvüket!

Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 /A Telefonszám: 27-611

TÁRSASHÁZI BÉKÉTLENSÉG

Ki és mennyit fizessen a vízfogyasztásért?

Jogszerű az intézkedés — de

(Gaál Béla felvétele)