Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-07 / 184. szám
1990. augusztus 7. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT *S SPORT BAJAI MOTORCSÓNAKOS SIKEREK Tubákos Iván bajnok, Bálint bronzérmes HU • A két érmes bajai versenyző, Tubákos Iván (balról) és Bálint Gábor. Amint már tegnap beszámoltunk róla, Volentér László, a Bajai Spartacus-Vízügy SC válogatott sportolója rajt—cél győzelmet aratott az O 700 kcm-es kategória Világ Kupa-küzdelmében és a magyar bajnokságban is. Volontér mellett, más kategóriákban, klubtársai is érdekeltek voltak a motorcsónak-versenyzés bazai dobogóján. A nemzetközi verseny O 350 kcm-es géposztályában Tubákos Iván szerezte meg az elsőséget 1200 ponttal, két osztrák vetélytársát megelőzve. így a magyar bajnokságban is Tubákos végzett az élen az elérhető legtöbb, 1200 ponttal. Az O 500 kcm-es kategóriában: 3. Bálint 577 ponttal. Nyílt levél a NOB elnökéhez A keletnémet sport nehéz helyzetéről szinte naponta érkeznek a hírek. Már hallatták hangúkat az edzők és a testnevelő tanárok, akik az utcai tüntetést választották figyelemfelhívóként, de nem titkolják a gondokat a sportvezetők sem. A leginkább érintettek, a sportolók látják át igazán a helyzetet, hiszen ők „saját bőrükön” érzik a veszélyt, tapasztalják a támogatások csökkenését. A mostani versenyzők elődei, az egykori olimpikonok július végén azért alapították meg a „Német Olimpiai Klubot”, hogy összefogva, együttes erővel segítsenek az utódoknak, ne engedjék elsorvadni a sportéletet. A klub tagjai komolyan is gondolják a támogatást, ennek példája, hogy segítségért fordultak Juan Antonio Samaranchoz, a Nemzetközi Oliip- piai Bizottság elnökéhez. A „Neues Deutschland” hétfői számában közölt nyílt levél többek között a következő gondolatokat tartalmazza: „Azért alapítottuk meg egyesületünket, mert mindannyiunkat aggaszt hazánk sportéletének jövője. Naponta éljük át különböző klubok megszűnését, csődbe mennek azok az egyesületek, amelyekben pályafutásunkat kezdtük, illetve ma is sportolunk. Ha a folyamat nem áll meg, nem lesz, ahol a fiatalok rendszeresen sportoljanak” — szól a levél. Az aláírók — köztük Ruth Fuchs olimpiai bajnok gerelyhajítónő — hangsúlyozzák, nem anyagi segítséget várnak, hanem hivatalos elismerést. A NOB elnökének elvi támogatása segítené őket céljaik elérésében. Befejeződtek a Jóakarat Játékok Vasárnap a Washington állambeli Seattle városában befejeződtek az idei Jóakarat Játékok. A zárónapon a legnagyobb érdeklődés a jégkorongozók és a női kosárlabdázók döntőjét kísérte. Mindkét sportágban a szovjet és az amerikai válogatottak mérték össze tudásukat. A hokisoknál a szerencse főszerepet játszott: az amerikaiak ugyanis az utolsó pillanatokig vezettek az esélyesebbnek tartott szovjetek ellen, 21 másodperccel a befejezés előtt azonban Valerij Kamenszkij egyenlített. A hosszabbítás következett, de miután a tízperces ráadás alatt egyszer sem zördült a háló, a labdarúgásból ismert módon, büntetőkkel döntötték el, melyik csapat kapja az aranyérmet. A szovjetek valamivel jobban összpontosítottak, s négy kísérletből kétszer a kapuba találtak, míg az amerikaiaknak ez egyszer sem sikerült. A múlt hónapban világbajnoki címet szerzett amerikai női kosárlabda-válogatott a Jóakarat Játékokon újra bizonyította egyeduralmát. A fináléban a tengerentúliak fölényesen, $2:70 arányban győzték le a „Szbor- naját”. Több érdekes összecsapást hozott az ökölvívók találkozója is. A hat vasárnapi döntőből négyet szovjet versenyzők nyertek, az amerikaiak két, aranyéremmel zártak. Az éremtáblázat élén 66 első helyezéssel a szovjetek végeztek a zárónap után, az Egyesült Államok sportolói 60 alkalommal győztek. A magyar küldöttség hét éremmel térhet haza Seattle-ből, a dobogó legfelső fokára azonban egyedül Egerszegi Krisztina állhatott föl. Ligaértékelés két héttel a focirajt előtt A megyei labdarúgó-szövetség két ligaértekezletet is tartott az elmúlt hét végén. Pénteken délután a megyei I. osztály, szombaton délelőtt pedig az NB III. Alföldcsoportja vitatta meg a bajnoki rajt előtti legfontosabb tennivalókat. — A megyei I. osztályú csapatok közül a Bácsalmás, a Kalocsa, a. Kecel, a Kerekegyháza és a Lajosmizse nem küldött képviselőt a tanácskozásra — mondta Czen- czik István, a megyei szövetség titkára. — Nem értjük a távolmaradásuk okát, hiszen saját dolgaikról kellett volna szót váltanunk!... A többi résztvevő elégedett volt a korábbi bajnokság lebonyolításával, a következő előkészületeivel. Néhány csapat azonban kérte a már elkészült sorsolás megváltoztatását. így a Soltvadkerti TE a Kiskőrössel, a Kiskunfélegyházi TK pedig a Kiskunfélegyházi Honveddel ellentétes játéknapot igényelt. Kiskunhalas pedig arra nyújtotta be kérését, hogy szombati napokon játszhasson. Mi ezeket az indokokat elfogadtuk, s már az elkövetkező napokban elkészítjük az új és végleges sorsolást. A korrekciókkal egy időben felvetődött az a gondolat is, hogy a jövőben a bajnoki rajtot megelőző ligaértekezleten, a csapatok képviselőinek jelenlétében tartsuk meg az együttesek párosítását. Az NB III. szombati tanácskozásán a Gyula csapata kivétélével valamennyi együttes képviselője részt vett. Amint elmondták, a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség a bajnokság rendezőjeként kellemes csalódást okozott. A megbeszélésen egyetlen módosító javaslat hangzott el: a Szegedi Dózsa bejelentette, hogy szombaton szeretné játszani a mérkőzéseit, amihez a rendezők és az ellenfelek is hozzájárultak. _ LABDARÚGÁS: Előkészületi mérkőzések: Váci Izzó —Kecskeméti SC, Vác, 15 óra 30 perc; Bajai SK—Bp. Volán, Baja, 16 óra. Tiszakécske—Kiskunfélegyházi Honvéd, Tiszakécske, 17 óra. Barátságos mérkőzés: Kecskeméti TE öregfiúk—Magyar labdarúgó játékvezetők válogatottja, Kecskemét, Városi pálya, 17 óra. A síp legjobb hazai mesterei látogatnak Kecskemétre, a csapatban NB I-es és NB ll-es kerettagok kapnak helyet A megyei színeket az izsáki Fazekas János képviseli, mellette ott lesz a ..feketeruhások" közt például az egykori ferencvárosi gólgyáros Vad István, vagy békéscsabai kollégája, Németh Lajos is. A vendéglátók csapatában a közelmúlt kedvenceit láthatják újból a pályán a lila-fehér hívek, Varga Istvánt, Seres Zoltánt, Csurka Sándort, Bo- hács Ferencet. A kecskemétiek kegyesen fölajánlották: a mérkőzés bíróját jelölje ki az ellenfél... • TOTÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 31. játékhetére 5 064 133 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 449 darab, nyereményük egyenként 12 740 forint, i 13 találatos szelvény 258 darab, nyereményük egyenként 8355 forint, 12 találatos szelvény 12 545 darab, nyereményük egyenként 314 forint, 11 találatos szelvény 95 138 darab, nyereményük egyenként 103 forint. Tekintettel arra, hogy a 10 találatot elértek nyereménye 20 forint alatt van, ezért a rájuk eső részt a 1 l-esek kapják. • Akadályvétel közben a háromezres akadályfutók. (Karkas Tibor felvételei). • Könnyedén a léc fölött a bahamai Kcmp. 9 A legnagyobb csalódás: Butch Reynolds, a „legdrágább" induló csak hetedik lett 400 méteren ... 9 A nagy verseny előtt tehetségkutató vetélkedőt rendeztek, amelynek díjait az egykori világcsúcstartó Evans adta át. Jobbról a második a dobogón a félegyházi Molnár Anett. Neki minden bizonnyal örök emlék lesz az idei nagydíj... Az idén is volt atlétikai nagydíj . . . Hungalu-Mentor Grand Prix. Nem csak a verseny neve hangzatos, évek óta „márkás” atléták fémjelzik az augusztusi magyar nagydíjat. Az idén is volt a mezőnyben világcsúcstartó, olimpiai és világbajnoki érmes, népes volt az indulógárda is, ám nekik akik látták a vetélkedőt, mégsem tudtak elégedetten csettinteni. Miért, miért nem, valahogy ez a mostani verseny elmaradt a várttól. Pedig egyre nehezebb összetrombitálni a súlyos rajtpénzeket kérő sztárokat, ritka az adakozó szponzor, a magyar atlétabarátok mégis évről évre megszervezik a legjelentősebb hazai versenyt. Az idei vetélkedőn ők érdemelnek elismerést csupán ... START A BLÉVISZ KUPÁN A sportág legnagyobb hazai versenyének ígérkezik A legnagyobb hazai forintdijazású tenisz- versenyt az idén is Baján rendezik meg a helyi Lakberendező, Építő és Vasipari Szövetkezet támogatásával, a BLÉVISZ Kupáért. A versenyt a VIC-TOR Kft. és a Bajai Közút SK irta ki, ez évben csak férfiak számára. Összesen 400 ezer forint kerül kiosztásra, a férfi egyes első helyezettje 72 ezer forintot, a győztes páros tagjai 11—11 ezer forintot kapnak. A rendezők ezenkívül ingyenes szállást és teljes ellátást biztosítanak minden résztvevőnek Az előzetes nevezések alapján a hazai mezőnyből indul Noszály Sándor, Lányi András, Markovits László, Köves Gábor, Hornok Miklós és Fekete Rudolf. Az első kiemelt várhatóan az ATP-n 259.-ként rangsorolt román Davis Kupa-csapattag, Marcu Adrian lesz, a csehszlovák középmezőnyt legalább S —10 játékos képviseli. A viadal kedden kezdődik a Bajai Közút SK teniszpályáin, a döntőkre várhatóan pénteken kerül sor. MAI MŰSOR 21.10: Parlamenti napló 21.40: Stúdió '90 /22.40: Kézenfogva 23.10: Híradó 3. TV I. MŰSOR: 8.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.20: Autómánia — Angol rövidfilm, 10. rész > 8.35: Magyar évszázadok (ism.) 9.00: Linda, 4. rész, (ism.) . 9.50: Képújság 9.55: Parlamenti napló 17.15: Pannon Krónika 17.25: Hírek német nyelven 17.30: A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi magazinja 18.00: Szám-adás 18.20: Új Reflektor Magazin — Érdekvédelmi riportműsor 19.05: Reklám 19.10: Esti mesé 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: A polip — Olasz tévéfilm, 11. rész 21.05: Reklám TV II. MŰSOR: TV 2 Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 17M 5: TV 2 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknekl 18.47: TV 2 19.00: A névtelen vár — Jókai Mór regényének tévéfilmváltozata (ism.) 2. rész 20.04: TV 2 20.30: Útmutató 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Gondolkodó 22.15: TV 2 Kb. 22.50: Napzárta ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul. 16.15: Tv-napló — magyarul. 16.25: Barázda — a vasárnapi faluműsor ismétlése. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Tv-napló. 17.20: Sorozatfilm gyerekeknek — magyarul. 17.45: Hangverseny az újvidéki zsinagógából. 18.15: Ma, tegnap, holnap — ruszin nyelvű műsor. 18.30: Találkozások — ruszin nyelvű műsor. 19.15: Gyermek- műsor. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Védd az arcát! — angol sorozatfilm 6/1. 20.55: Tv-napló. 21.15: Filmciklus: Véres esküvő. 22.50: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Szonda — Tudományos magazin (ism.) 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05—11.00: Napközben (ÉLŐ) — Közérdekű magazin 11.10: Nemzetiségeink zenéjéből 11.35: A 22-es csapdája, 1.1. rész 12.45: Intermikrofon 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: PAF-műsor 14.35: Örökzöld dzsesszmelódiák 15.05: Ezredforduló 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Szívesen hallgattuk 17.05: Bioritmus. Életmód, egészség, környezet 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Tréfás népdalok 19.50: Hajszálgyökerek 20.05: Sokszemközt az egészségről 20.35: Operaslágerek 21.05: Rádiószlnház: Éjszaka. Hangjáték 21.47: Részletek a .Volt egyszer egy vadnyugat' című film zenéjéből 22.00: Késő esti Krónika 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: A hinta, a romos ház, meg a Gizi — Rádiójáték 8.41: Kököjszi és Bobojsza, 9. rész 9.00—13.45: Nyári zene-szó (Élő) Benne: blokkműsorok 14.00: Iránytű 15.05: Csúcsforgalom (Elő) 17.00—21.00: RádióMa Benne: blokkműsorok 21.03: Jegyzet 21.13: Rólunk van szó! 21.20: Nótakedvelőknek 22.28: A fületlen ember — Elbeszélés 23.03: Sporthfradó 23.10: A dzsessz története 23.50: Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből BARTÓK RÁDIÓ: _______ 9 .10: Kamarahangverseny Bach műveiből 10.21: A magyar nyelv századai 10.36: A ló meg az öregasszony — Novella 10.40: Századunk zenéjéből 11.21: Claudio Abbado operafelvételeiből 12.05: Zenekari muzsika 13.00: Hallgassuk újra! A mélység lakói — Rádiójáték 13.57: Szokolay Sándor rézfúvós kamarazenéjéből 14.15: Zenekari muzsika 15.04: Viitassari kortárs zenei fesztivál 1989, 4. rész 16.05: Az MR Csajkovszkij-ciklusa. 14 rész — Jolanta 17.44: Gitárhangverseny 1-8.30: Az MR szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről* 19.05: Az MR német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: Bemutatjuk új kóruslemezünket 20.31: Fúvósműhelyek 21.00: Romantikus zene 21.54: Születésének 70. évfordulóján Rad- nai György operaáriákat énekel 22.24*. Napjaink zenéje 23.05: Vizkereszttől szilveszterig (ism.) SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00:. Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Vécsey Ágnes. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli a eszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közleiknek. 7.15. Rövid hírek, tudósítások — Mezőgazdasági körkép.) 16.00—1800: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón: szolgáltató adás.