Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-24 / 198. szám

1990. augusztus 24. • PETŐFI NÉPE • 7 Egy újabb „csodaszer”: a Svédcseppek Divatba jöttek megint a gyógy fii vek: talán azért, mert mostan­ra eleget tapasztalhattunk ahhoz, hogy a kémiai anyagokból elegünk legyen. Csakhogy a mai ember élettempójába nem fér bele a gyűjtögetés: nekünk minden készen, azonnal kell. Van is. Kevesebb ugyan, mint amennyire szükségünk lenne, de több, mint amennyiről tudunk általában. Erről a közelmúltban Fülöp- szálláson rendezett kiállításon meggyőződhettem. A szekszárdi VIK drogéria által forgalmazott termékekből láthattunk bemutatót a művelődési házban. Bogumil készítményeket például epére, vesére, magasvérnyomásra, vagy a közérzet javítá­sára. Allidex fokhagymaolajat, ami csökkenti a vér koleszterin- és triglaridszintjét, mérsékli a vér alva- dékonyságát, érelmeszesedés kialakulásának meg­előzésére is javasolt. A Crategil magnézium- és káliumsókat tartalmazó kivonat szívre, vérkerin­gésre jó. A Varikopax B gyógyhatású visszérkrém. Ez csak néhány példa a sok közül, amelyek mellett temészetes alapanyagú kozmetikumokkal is megis­merkedhettek az érdeklődők. Azért éppen Fülöp- szálláson rendezték a bemutatót, mert a községben van egy érdekes bolt (a CB Technika Kft.-é), ahol a taligától a műholdvevőig sok mindent lehet kap­ni (és kölcsönözni): gyógynövényeket és kozmeti­kumokat is például. A kiállítás slágere a Svédkeserű (vagy Svédcsep­pek), azaz egy számunkra új „csodaszer” volt. Hogy mit tud, annak élő bizonyítékát is magukkal hozták a szekszárdiak: Tölgyesi Zsoltot, a drogéria kozmetikusnőjének férjét. Motorbaleset következtében csúnyán összetört­égett a fiatalember arca. Amikor a szekszárdi kór­házból hazabocsátották —, hasonlatával élve — úgy nézett ki, mintha egy horrorfilmből lépett vol­na elő. Gyógyulás után néhány plasztikai műtétre számíthatott. Hogy nem került rá sor, azt a Svéd- cseppeknek köszönheti. A felesége tudott a „cso­daszer” létezéséről, s a férjén kipróbálta. A nyilt sebekbe csöpögtette a folyadékot, a beforrt része­ket pedig kenegette vele. Az első nap nehéz volt elviselni a kezelést, hiszen egyébként is nagyon fájt az arca. A második vagy harmadik napra a fájda­lom eltűnt, mintha elfújták volna. A negyediken látványos volt a gyógyulás, a tizedikre pedig olyan lett Zsolt arca, amilyen most: a súlyos sérülések helyén csupán barna foltok maradtak. Maria Treben a füvészkönyvben (Egészség Isten patikájából) 46 pontban sorolja fel, mire jó a Kis svédkeserű: tulajdonképpen majdnem minden szervi megbetegedésre. (De nem mindig helyettesíti az orvosságot!) Mindenesetre a CB Technika Kft. vezetője, Lévay László vett belőle egy üveggel. A kiállítás után pár nappal szinte ujjongva újságol­ta, hogy a munkatársai, illetve a környezetében élők közül néhányan kipróbálták a „csodaszert”: kivétel nélkül mindenkinél látványosan gyorsan és tökéletesen begyógyultak a sebek. Svédcseppekhez most még leginkább csak Bécs- ben lehet hozzájutni. Néhány hazai reformélet- mód-egyesület beszerezte a tagjainak. A szekszárdi VIK drogéria szeptembertől árusítja, illetve ellátja a vele kapcsolatban levő boltokat, így a fülöpszál- lásit is. A szekszárdiak azonban arra számítanak, hamarosan a gyógyszertárakban, drogériákban is kapható lesz. A Svédcseppekkel egyetlen baj van: nagyon drága. Egy az egyben átszámolva is ezer forinton felül van fél Uteres üveggel. Igaz, forgal­mazzák kisebb kiszerelésben is, de az osztrákok inkább a nagyot veszik, szeretik, ha mindig kéznél van. Gondolom, mi magyarok előbb a kisebbet próbáljuk ki... A. M. KEVÉS AZ ÚJ RENDSZÁMTÁBLÁM Türelmet kérnek az illetékesek Lassan örökzöld témája lesz az újságíróknak az új rendszámtáb­lák kiadása, az ezzel kapcsolatos huzavona. Augusztus 13-ától vég­re megkezdődött — jó néhány he­tes késedelemmel — a gépjármű­vek új forgalmi rendszámmal való ellátása. Dr. Faragó Edétől, a Köz­lekedési Felügyelet megyei igazga­tójától kértünk néhány, az olvasó­kat is érdeklő kérdésünkre választ. — Az új forgalmi rendszámtáb­lák hányféle típusban készülnek, s jelenleg milyen járműveken történik a csere? — Az új rendszámtáblák három típusban készülnek. Az A alkal­mazható személygépkocsikra, au­tóbuszra, tehergépkocsira, vonta­tóra, nyergesvontatóra, mezőgaz­dasági vontatóra elöl minden eset­ben. Hátul — beleértve a pótkocsi­kat is — pedig minden olyan eset­ben, ha elegendő hely áll rendelke­zésre és a megvilágítás kielégíti a rendelet előírásait. A B típusú al­kalmazható motorkerékpárokra hátul és oldalkocsira elöl. A C tí­pusú alkalmazható azokon a jár­műveken — motorkerékpárt kivé­ve — hátul, ahol az A típusú tábla nem helyezhető el. Jelenleg — mi­után kevés a rendszámtábla — ki­zárólag azoknak a járműveknek tulajdonosait elégítjük ki, amelyek nem rendelkeznek rendszámmal, tehát újak, vagy nyugatról hozták be. Személygépkocsi-utánfutók, vagy forgalomból kivont és vissza­helyezett járművek esetében. — A többi jármű mikor kap új forgalmi rendszámot, s kinek kell azokat felszerelnie? — Az autóbuszok, tehergépko­csik, vontatók, nyergesvontatók, mezőgazdaági vontatók, motorke­rékpárok új rendszámmal való el­látását szeptember 3-ától kezdjük, azok műszaki vizsgájának lejártá­tól függően. A személygépkocsik rendszámának cseréjére 1992. júli­us 1-jétől 1995. december 31-éig kerül sor a műszaki vizsga kereté­ben. Nagyon sok az érdeklődő, akik már most új rendszámmal kí­vánnak közlekedni, s szeretnék a régit kicserélni. Erre jelenleg nincs módunk, de szeptember elejétől er­re is lesz lehetőség. (A személygép­kocsik műszaki vizsgájának lejárta után már új rendszámot kapnak). Külön kérésre, 100 forintos illeték- bélyeg és a rendszám kifizetése után. A forgalmi rendszámot ered­ményes-vizsga, illetve külön kérés esetén a járműtulajdonos vásárolja meg és szereli fel az erre a célra kialakított helyre. — Mennyibe kerül a rendszám- tábla párja, s mire kérik a vizsgára, illetve a cserére jelentkezőket? — A rendszámtábla párja 650 forint. A következőket kérnénk a tisztelt gépjármű-tulajdonosoktól. A vizsgára felkészítés során a régi rendszámtábla felerősítésének meglazítását kérjük, hogy azt a vizsgahelyen könnyen le tudja sze­relni. Kérjük továbbá az új típusú rendszámok elhelyezésének bizto­sítását. Az új rendszámok felerősí­tése történhet az erre a célra ké­szült tartókerettel, vagy annak hiá­nyában közvetlen csavarozással. A rendszám-felerősítő csavarok számára a rendszámtartón 6,5 mil­liméter átmérőjű furatokat kell ké­szíteni. A rendszámtábla kialakítá­sánál figyelembe kell venni, hogy a rendszám fúrása tilos, furatot csak lyukasztással szabad készíteni. — Jelenleg milyen gondok nehe­zítik az új rendszámtábla kiadását, s a megyében Kecskeméten kívül hol lehet még kicserélni a régieket? — Nagyon kevés időnk volt a felkészülésre, mindössze két nap. A rendszámtáblacserével járó ad­minisztráció rendkívül bonyolult, mert szigorú elszámolású jelzések­ről van szó. A legnagyobb gondot a rendszámtáblakeret beszerzése okozza. Ezeket megrendeltük, de csak szeptember közepére igazol­ták vissza. A rendszámtáblakere­tek ára változó, 80—500 forintig terjed darabonként. A leghasznál- hatóbbnák a 150 forintos típus ígérkezik, amely bepattintható, s felszerelése igen egyszerű. A me­gyében 19 helyen, ahol zárt tech­nológiás vizsgáztatás folyt, nyílik lehetőség a műszaki vizsgáztatás­ra, illetőleg a rendszámtáblák cse­réjére, ahol a rendszámtáblakere­teket is meg lehet majd vásárolni. Még egyszer szeretném felhívni a gépjárműtulajdonosok figyelmét, most még ne keressenek minket, legyenek türelemmel, egy hónap múlva már rendelkezünk megfele­lő kerettel és rendszámokkal, s ha valaki újat szeretne, akkor ezt ké­relemre, illetve a műszaki vizsga után kicserélik. Gémes r A Hubble- teleszkóp munkában Washington: A meghibásodott Hubble-teleszkóppal foglalkozó kutatók által 1990. augusztus 13-án, nyilvános­ságra hozott fényképek a Földtől mint­egy 160 000 fényévnyi távolságban lévő csillagrajról, a korábban egy egységes csillagnak látott 30 Doradus csillagköd­ről. Az A kép a Hubble-teleszkópról Wide Field planetáris kamerával készült augusztus 3-án, a B az előbbi kép közepé­nek kinagyított változata, a C ugyanar­ról a körzetről egy földi teleszkóppal a chilei Európai Déli Obszervatóriumban készített felvétel, míg a D a Hubble-ről készített kép számítógéppel élesített vál­tozata. (Telefotó — MTI Külföldi Kép­szerkesztőség.) Vonat „lebeg" a föld felett... Még a század elején született az az ötlet, hogy a vonatot a földről felemelve, „repülni” kényszerítsék a levegőben. De csak a tudomány és technika fejlődésének legújabb eredmé­nyei tették lehetővé, hogy elmé­letben megoldhatják azt a problémát, amit a vasút és egy repülő szerkezet szimbiózisá­nak megvalósítása jelent. Ilyen fejlesztési munkák folynak az USA-ban, az NSZK-.ban és Ja­pánban. Ez a téma a Szovjetunióban a tudományos és technikai ha­ladás kiemelt programjainak egyike és tizenkét különböző minisztériumhoz és hivatalhoz tartozó, negyvennél több szer­vezet foglalkozik vele. Köztük első helyen áll a „Gidrotrubo- provod” nevű moszkvai tudo­mányos-termelési egyesülés, amelyik legyártotta és jelenleg már próbaüzemelteti az első ilyen típusú, kísérleti vasúti ko­csit. A vezető megnyom egy gom­bot az irányítópulton és a repü­lőgép törzsére emlékeztető, áramvonalas kocsi megindul. Sebességét növelve száguldás­ba kezd, mindössze egy centi­méterrel a speciálisan kiképzett pályatest felett, amihez a latha­tatlan felfüggesztés biztosítja. Úgy követi a pályát, mintha hozzá lenne ragasztva. Egyszó­val szinte lebeg a föld felett, miközben a szerelvényt meg­bízhatóan tartja a „kocsi—pá­lyatest” rendszerben keltett nagy teljesítményű mágneses mező. Ez az erőtér sajátos, gyorsan haladó hullámként mozog és nagy sebességgel „vi­szi” a kocsit. (Maximum órán­ként négyszáz kilométeres se­bességgel.)- Itt a kísérleti telepünkön dolgozzuk ki az új, „kerék nél­küli”, elektromágneses felfüg­gesztésű közlekedési eszköz (rövidítése: TEMP) optimális műszaki, technológiai paramé­tereit -—, mondja Jurij Szoko- lov, az egyesülés főkonstruktő­re, a fejlesztői kollektíva veze­tője. — Ahhoz, hogy egy tonna súlyt a pályatesten tartsunk, csak egy kilowatt energia szük­séges, annyi, mint egy villany­vasalóhoz. összehasonlítva a jelenlegi közlekedési eszközökkel, a „TEMP” nagy előnye az ab­szolút ökológiai tisztaság. Azonkívül a kerék nélküli, le­vegőben lebegő szerelvény zaj­talan. A „TEMP” alkotóinak véle­ménye szerint, az új közlekedé­si eszköz gyakorlatilag veszély­telen, hisz a vonat teljesen izo­lált, pilléreken nyugvó pálya­testen fog közlekedni, ahol nem fordulhat elő összeütkö­zés. Továbbá a kocsikat speciá­lis csatlakozókapcsok segítsé­gével biztosítják a pályatest­hez, kisiklás ellen. Sőt, még az erőteret keltő mágnesek egyikének üzemza­vara sem katasztrófa, a terhelés automatikusan megoszlik a többin, és ha áramkimaradás fordulna elő, a kocsi egysze­rűen „leül” a pályára. Igen vonzó a „TEMP”-vo- nalak gazdaságossága is. Léte­sítési költségeik, a metróvona­lakkal összehasonlítva, azok ötödrészét teszik ki és a kivite­lezési határidők jelentősen le­rövidülnek — nem kell metróa- lagutakat csinálni, a „TEMP”- vonalak a felszínen megépithe- tőek, egyidejűleg több helyen. Az új közlekedési eszköz al­kalmazási területe gyakorlati­lag korlátlan: városi tömegköz­lekedés, helyiérdekű járatok, városok közötti rendszeres szállítás. Ma már folyamatban van az új közlekedési eszköz felhasználási módjának tanul­mányozása a szovjet főváros és Seremetyevó, nemzetközi repü­lőtér közötti kapcsolatteremtés céljából, mert ez az útvonal egyike a Moszkvába menő leg­forgalmasabb útvonalaknak. A mágneses erőtér program iránt, ahogy a konstruktőrök elnevezték művüket, nagy ér­deklődést mutatnak a gyógy­fürdőkben gazdag vidékeken, például Rigában, Jaltában és Szocsiban. De ez még a jövő ... Egyelő­re a Moszkva melletti kísérleti telep több mint hatszázméteres pályaszakaszán folynak a „TEMP”-pel való próbaüze­mek. (APN)

Next

/
Oldalképek
Tartalom