Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-14 / 190. szám
1990. augusztus 14. • PETŐFI NÉPE • 5 NDK—MAGYAR KERESKEDELEM Egy korszak vége A német valutaunió és az ehhez kapcsolódó gazdasági változások nehéz helyzetbe hozták a magyar' gazdálkodók egy részét. Az exportban az NDK-beli vállalatok rendelés-visszamondása okoz máris közvetlenül pénzben kifejezhető veszteséget, az import átstrukturálódása, a behozatal feltételeinek változása pedig az egész gazdaságra jelentős hatással lesz. Az eddig transzferábilis rubelért beszerzett alapanyagokért német márkával kell fizetnünk. Ez önköltségnövekedéshez vezet, ami óhatatlanul beleépül a fogyasztói árba. Gérnyi Gábor, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának főosztályvezető-helyettese tagja volt annak a magyar küldöttségnek, amelyik tisztázni kívánta a keletnémet—magyar árucsere jövőjét. Csak egy céljuk lehetett: megpróbálták csökkenteni a Magyarországot érő veszteséget. — Milyen számok jellemzik az idei NDK— magyar kereskedelmi forgalmat? — Az áruforgalmi jegyzőkönyvben előirányzott több mint egymilliárd rubeles import 90-95 százalékát vállalati szerződésekkel lekötötték. Ez érthető, hiszen minden „megkeresett” transzferábilis rubelért 2,34 márkát kapnak az NDK-beli cégek. Számukra ez nagyon kedvező. A magyar kivitelnél — amely szintén körülbelül egymilliárd rubelt tesz ki — már kedvezőtlenebb a helyzet: exportunknak csak 82 százalékát biztosítják a vállalati szerződések. Az NDK gazdasági minisztériuma úgy orientálja a vállalatokat, hogy maradéktalanul eleget tegyenek szerződéses kötelezettségeiknek. Ennek ellenére az eddig visszamondott rendelés értéke 60-70 millió rubel, de becslések szerint az év végéig 100 millió rubeles magyar export válik kérdésessé. Ezeket a .visszamondásokat természetesen mi nem fogadtuk, és nem fogadjuk el. Az NDK export- termékeinek köre hirtelen kibővült az NSZK-beli cégek gyors előrenyomulása következtében. Egyszerűen kiszorították a keletnémet termékeket a belső piacról. Itt főleg a mi exportunk körül lesznek bonyodalmak, mert a rubelért importált áruknál az NDK-beli vállalatoknak le kell tenniük a márkafedezetet. — Milyen álláspontot képviselt a német tárgyalópartner? —Az NSZK tartja magát az államszerződéshez, amely kimondja, hogy az egyesülés során az NDK külgazdasági kapcsolataiban a bizalom megőrzésére s az érvényes szerződések megtartására kell törekedni — figyelembe véve a pénzügyi unió feltételeit. Az NSZK-ra hárul a finanszírozás, de ennek összes részletép—- tudomásom szerint — még nem dolgozták ki. A tárgyalások során kértük az NDK-partnert, hogy a kétoldalú árucsere érdekében dolgozzon ki külön szabályozórendszert. Azt válaszolták, nagyon sajnálják, de ott már „kitört” a piacgazdaság, ők adminisztratív eszközökkel nem avatkozhatnak a vállalatok életébe. Ez a „spontaneitás” azért túlzott. Bár a nagy elzárkózás mellett hagytak azért egy kiskaput. Megállapodtunk, hogy az év végéig nagy volumenű bartercse- rék révén még rubelalapon kereskedhetünk. így talán sikerül megmenteni a magyar export nagy részét. Amíg a két német állam egymás között nem tisztázza a financiális kérdéseket, addig mi csak tárgyalhatunk, konkrét megállapodásokra nem nagyon számíthatnak. — Milyen ágazatokat érint leginkább a kereskedelmi kapcsolat megváltozása? — A mezőgazdaságot és az élelmiszeripart kell az első helyen említenem. A Közös Piac határai kitolódtak, s az NDK-ra is érvényesek lesznek a szabványok, a kvótarendszer, a lefölözés, a vámok. Igaz, a keletnémet fél megígérte,^közvetíti kérésünket, hogy eddigi kedvezményeinket megőrizhessük. Teljesen átstrukturálódik a két ország közötti áruforgalom, és ezen mi veszíthetünk többet. Az eddigi összetétel úgy alakult, hogy — sarkosan fogalmazva — zöldségért szereztünk be kemény cikknek számító vegyipari alapanyagokat. Ennek most vége. — Nem tart attól, hogy az NSZK figyelme túlságosan is az NDK felé fordul, s ezért kevesebb tőke érkezik Magyarországra? — A nyugatnémet tőke expanzív, de Magyarországra nem érkezett belőle annyi, hogy most észrevehető visszaesést tapasztaljunk. (Ez a félelem sokkal reálisabbnak tűnik fel a harmadik világ országaiban.) Túlzás lenne azt mondani, hogy kedvezőnek látom a helyzetet. De biztos vagyok abban, hogy két-három éven belül normalizálódnak a német—magyar kereskedelmi kapcsolatok. Véleményem szerint legelőször a kisvállalatok ocsúdnak majd fel. H. Z. (Kereskedelmi kapcsolatok NDK oldalról történt felmondása miatt a magyar kormány — mint ez a napokban ismertté vált — 500 millió márkás kártérítés követelésére készül.) Pillantás a Nap belsejébe Itáliában, mélyen a Gran Sasso masszívuma alatti föld alatti laboratóriumban egy kísérlet kezdődött, amelynek az a célja, hogy általa betekintést nyerjenek a Nap belsejébe. A Napból érkező neutrínókat akarják kimutatni, mert enélkül nem lehet pontosan megérteni a benne lejátszódó termonukleáris folyamatokat. A neutrínók csak rendkívül ritkán lépnek kölcsönhatásba az anyaggal, igy szinte akadálytalanul jutnak ki a Nap belsejéből, de ugyanezért földi detektorokká) való kimutatásuk is roppant nehéz. Ezek a különös részecskék egyfajta himökök, amelyek elmondják a kutatóknak, milyen viszonyok uralkodnak a Nap középpontjában. Az USA-ban az utóbbi húsz évben végzett kísérletek során kiderült, hogy a Földünket érő napneutri- nók száma csak fele a vártnak. Ezt a meglepő eredményt nemrégiben japán kutatók is megerősítették, egészen más módszerrel végzett méréseikkel. Az eddig használatos detektorok azonban csak a nagy energiájú neutrínókat tudják kimutatni, amelyek a Nap energiatermelő folyamatának egy viszonylag kevéssé jelentős reakciójából származnak. A döntő lépést, két hidrogénatommag (proton) deutériummá való egyesülését ezzel a módszerrel nem lehet megragadni. A heidelbergi Max Planck Magfizikai Intézetben dolgozó Till Kirsten tudományos kutató vezetésével most öt ország kilenc kutatóintézete fogott össze, köztük a müncheni műszaki egyetem kutatócsoportja a fizikai Nobel-díjas Rudolf Mössbauer részvételével. A „Gallex” — gállium-expe- riment — kísérlettel képesek lesznek a protonok egyesüléséből szármázó neutrínókat is kimutatni. A napneutrínók kimutatására szolgáló új detektor sósavban feloldott 30 tonna, igen nagy tisztaságú galliumot tartalmaz; ez a világ évi galliumtermelésének a fele. Földünk minden négyzet- centiméterét másodpercenként 66 milliárd napneutri- nó éri. A kutatók a detektorban húsz nap alatt tíz reakciót várnak, amelyekben a gallium-71 a neutrínó hatására germánium-71 radioaktív izotóppá alakul át. Hosszabb ideig tartó „exponálásnak” a germánium-71 radioaktív bomlása miatt nem volna értelme. Ezt a tíz germániumatomot kell „kihalászni” 1030 galliumatom közül, ami első hallásra lehetetlennek tűnő feladat. (A 1030 azt jelenti, hogy 10 után 30 nullát kell írni, ismert számneveinkkel ez kifejez- hetetlen.) A karlsruhei atommagkutató központ fizikusainak azonban sikerült kifejleszteniük egy eljárást, amellyel a könnyen illő germánium- kloridot nitrogénnel kiöblítik az 54 köbméter térfogatú galliumoldatból, majd egy háromlépcsős folyamat során töményítik. Ami végül megmarad, azt egy piciny számlálócsőbe töltik, amely észleli és feljegyzi a germánium-71 atommagjainak radioaktív bomlását. Tekintettel a neutrínók ‘kimutatásának roppant nehézségére, a kutatók nagy gondot fordítottak minden olyan tényező kiküszöbölésére, ami esetleg meghamisíthatja a mérést. Az 1400 m mély akna feletti kőzetréteg jó védelmet nyújt a nagy energiájú kozmikus sugárzás ellen. A gallium-kloridot tartalmazó két műanyag tartály szinte „kézzel válogatott” atomokból készült, radioaktív anyagtartalma — rádium, tórium, vagy urán — rendkívül csekély. A felhasznált galliumot előzőleg megtisztították mindazoktól az anyagoktól, amelyeket a kozmikus sugárzással való kölcsönhatás hozott létre benne. A néhány germánium- atom bomlásának megszámlálása nagyon költséges. A számlálókészülék különlegesen tiszta acélból, ólomból és rézből készült „háza” leárnyékolja a külső radioaktív sugárzást. Ezenkívül a készülék egy úgynevezett Faraday-kalitkában —- sűrű drótháló alatt — van elhelyezve: a kalitka a külső elektromágneses zavaroktól véd. Mivel a kutatók biztosak akarnak lenni abban, hogy a számlálócsőben megjelenő elektromos impulzusok kizárólag a germániumatomok bomlásából származnak, a bomlások időbeli lefolyását is elemzik. A kutatók eredetileg egy króm-51-et tartalmazó neut- rinóforrással végzett kísérletet is megterveztek. Ez a ne- utrinóforrás egyfajta mesterséges Nap lett volna, s ezzel akarták a berendezés megbízhatóságát ellenőrizni. Az amerikai fél azonban nem tudta betartani ígéretét, mert hiányzott nekik az erre a célra szükséges 10 miihó dollár. A tudományos világ feszülten várja a Gallex-kísér- let első eredményeit. Lehetséges azonban, hogy egy szovjet—amerikai kutató- csoport megelőzi őket. A Kaukázusban ugyanis 2000 méter magasságban hasonló kísérlet folyik galliummal mint detektorany aggal. Bármelyik csoport is lesz azonban első, a két hasonló kísérlet mindenképpen alkalmas lesz, hogy kölcsönösen ellenőrizzék egymás mérési eredményeit. G. A. TAMÁSI ÁRON: Keserű kenyér A mezei bogárkák immár a fűszálak tetejébe másztak, hogy búcsút köszönhessenek a nyugovó napnak. A zajgó élet áldott mosoly- lyal elcsendesedett, de még utoljára a hátát odatartotta az alkonyainak, hogy azon jöhessen nesztelenül. Mintha tűz lobbanna fel időnként, a hazaszállingózó aratók között fel-felharsant a kiáltás: — Fújjad testvér, a nótát! A falu úgy feküdt a maga háborítatlan csendjében, mint egy földre boruló hatalmas anyaszív, amelyik estére kelve mindennap megnyílik, hogy magába fogadja az érkező gyermekek Örömét. Érkeztek is sűrűn, egymás után. Ki aratóból, ki kaszálóból, ki nagy tervekkel eltelve, ki szerelmes ösz- szeborulásra epedőn. Csak éppen egy akadt az érkezők között, aki rongyos katonaruhában öt esztendő óta idegenből először érkezett. Néhány ember látta is már, s azon melegiben igaz örömmel tovább mondta: —■ Szente Mózsi hazajőve. Szentigaz: Szente Mózsi hazajőve, s meglátván kicsi házának zsin- delyes tetejét, úgy járt a szeme, mint akinek öröme tetejébe nem fér már egy gondolat sem. A boldogságtól elzsibbadt tagjait ejvonta valahogy az ajtóig, s benyitott, de szólni nem tudott, csak megmutatta magát a feleségének s soha nem látott gügyögő fiának. — O.jaj, te vagy, ügyé! Te vagy, ügyé?! — omlott nyakába az asz- szony, s a gyermekecske nagy-nagy kerekre nyitotta ámuló szemeit. Egyszerre olyan csendesség lett, miben a szivek dobogását s még a könnyek hullását is hallani lehet. Ennél nagyobb megörvendés ez este messze földön nem született. Egy madaracska az ablak talpára rebbent, s áhítatosan köszöntötte Szente Mózsi katonaruhást: — Örömed megmaradjon s szaporodjon! Nem termett kincs, ami fokozhatta volna a beteljesülés szent örömét. Pedig hát, mint egy szemérme- tes koldus, úgy állított haza Szente Mózsi. Azért valamit mégis hozott: orcáján öt esztendőnek búbánatos járását, szemében a halállal cimborátok gyökérverte fekete füzét, lelkében az élet szerelmét s a vérontás irtózatát; igaz jó szívét az asszonynak s maradék katonakenyerét a gyermeknek. — Gyere, édes fiam, apád hívül! — esedezett a legénykének, aztán az ölébe vette,-s csillogó szemmel sokáig csak nézte, nézte, mint az áhítatos vénasszony a kicsi Jézust. Később a feleségét dédelgette végig■ 1 — Ugyanbiza, hogy élhettek? ‘ Az asszony úgy tett, mint a téli fagyra emlékező virág: — Bizony, búlátott kenyéren éldegéltünk, mint a koldus.. Szégyelletiben elfordult, s megin- dultan vallotta: — Pedig, ami kicsi birtokod vót, a nyomorúság miatt aprádonkint azt is eladogattam. Szente Mózsit megcsapta a keserű hír, s olyan lett hirtelen, mintha szörnyű mély árok partján állana, s ingatná a szédülés. I tanórokbeli nagy föld is eladódott? A felesége megtörtén felelt: — Az is el... Jakab komád vette meg, úgyszólván ingyen. Szente Mózsi úgy legyintett, mint aki elvesztette immár a mennybéli jussát is. Ahogy ült a kurta lábú széken, fejét két térde közé béeresztette, de a szívét szerette volna kivenni, hogy agyonszorítsa. — Kétszáz esztendőt volt Szente- birtok ez a föld. Most kiforgatott belőle ez a cudar háború! Bár inkább a fél karomat vágták vala le! Azután pedig hosszú szótlanságba esett. Tizenegyet kiáltott a bakter. — Ejszen nyugodjunk le, Mózsi! — tanácsolta az asszony. Nagyon lassan, mintha az egész vármegye szegényeinek gondjait is emelné a vállán, felemelkedett a férfiú, s a pislákoló lámpavilágnál látni lehetett, hogy erősen elfehéré- dik. Értelme beléroskadt a nincste- lenségbe, s ilyen állapotban kezdte mélyről fakadó sóhajtással a szót: — En nem nyughatnám, Agnis. Hanem légy olyan jó s keresd elé a vasárnapi gúnyámat. Az asszony megremegett. — O, mit tettél fel magadban, drága uram, édesem ? Maradj veszteg, ne távozzál! Ne félemlitsd szomorú szivemet! Szente Mózsi szándékáról nem tett le. % :— Mondám: add elé a harisnyámat, s a csidmát is. Megyek a határra, s innapot ülök a holdvilágon. Az asszony az ura vállára esett, és sírva panaszolta: — A nyomorúság miatt az innepi gúnyád is eladódott... Szente Mózsi megsimogatta a feleségét: — Hadd el, ne sírj, téged nem hibáztatlak. Az is csoda, hogy értétek ezt az örömnapot. — Megértük, s csak én tudom, s az Isten: hogyan értük meg... — Tudom, kenyeretek sem igen volt. — Most sincs, de pótolja az öröm. Megjöttél, s már semmi bajunk, érzem. Sokáig így maradtak egymás melegében. Aztán a férfi megindult. — Legyetek nyugton, itthon leszek mindjárt. — Elmész, hova mész!? O, hogy féltelek, hova mész?! — reszketett az asszony, de már künn botorkált az ura. A falu aludt már, mint egy hatalmas, földre hajlott fekete virág, miben számtalan ember álma nyugszik, de amiben az álmok takarója alatt forr már a fájdalom, és ébred a sírás. Egyik-másik kutya hosszat vonított, mintha tűzben lett volna a farka. A föld magára húzta a fekete takarót, csendes volt nagyon, de belül sírt titokban, és a háborúval vétkező emberek helyett maga tartotta a bűnbánatot. Udvara végiben megtorpant Szente Mózsi, s egy pillanatig tusa- kodott önmagával$ akár egy vértanú, kinek tüzet kell próbálnia a hitéért. De aztán nagy tettéhez erőt vett újból, s már a csűr háta megett setétlett rongyos öltözetben. A mozdulása fekete, mint a sújtott ember bolygó gondolata; arcúja ha- lovány és félelmetes nyugalmú, mint az Isten elé készülő vakmerő emberé; a járása pedig széf elett ünnepélyes: így indult Szente Mózsi, hogy megváltsa az éhezőket s övéi jelképében a föld szegényeit. Kertek nagy füvében meg-meg- akadt a lába, mintha valaki a gyökerek alól kinyújtott kézzel rángatná vissza. A fák ijesztően feketék és mozdulatlanok voltak, hasonlítván a föld mélyébe zárt gonosz lelkek kinőtt gondolatához, mit a mennybéli Isten nem ereszt közel magához. A határig futó két új deszkakerítés pedig meglapultan és halo- ványfehéren nyújtózkodott, hogy össze lehetett véteni a kibékült és földre szállott Úristen megijedt szeme sugarával, mibe csak a holdvilág fogódzik erőtlenül. Kiérkezvén a határra, Szente Mózsi belenézett a csendes végtelenbe, s úgy látszott, hogy szemével fel akarja gyújtani a setétet. A föld ráeresztette óriás, puha lelkét, és a sok száz búzakalangyát, mintha valamennyi a saját szomorú feje volna, megbólintotta köszöntésre. Minden élet, hang és mozdulás odalett az őszhatárról, csak az önmagába visszahullott nagy csendesség feküdt az éjszaka karjában némán, vigasztalanul, lemondva arról, hogy valaha még fény és öröm is eredhet a magasból. De mintha kigyulladt volna az áldott föld szive, a boroz dák lábánál ébren volt a határpásztor tüze: virrasztván és eltávoztatván minden veszedelmeket, hogy a búzaszemek milliószámra álmodhassák nyugton a soha el nem jövendő igazságot. Már beérte a tanórokbeli nagy földet: rajta negyvenhét búzakalangya, mint a Teremtőnek rakásba gyűjtött sok megemlékezése, egy- sorjában feküdt, s az új gazda örömét rejtette dúsan. Szente Mózsi megállt, megingott, tekintete elborult. — Elszakasztott egymástól a háború: ó, szörnyű világ! Ezt a földet legényecske korától fogva ő etette meg saját tenyeréből minden áldott ősszel. Ezért mutatta most két ekét fogó karját olyan megindulással, mintha magához akarná ölelni újra termésével, örökké megújuló erejével és emlékeivel együtt. ■— Megtért a te művelőd, térj meg és szakadj vissza te is! O, ments meg engemet! Nyugalmából nem mozdult sem föld, sem termés. Olyan volt most ez a szegény, szomorú ember, mint egy rongyos apostol, aki kezén tartott szívvel hirdeti, hogy az égi jóságnak egyedül csak a föld testvére. — En vagyok! En vagyok! — kiáltott megindultan. Ekkor megszédült, megimboly- gott, de aztán egyenes utat vett: az első kalangyához ment és szemét rámeresztette sokáig, és forró teste megvonaglott. — En vagyok! En vagyok! — panaszolta, s fejét a búza fejére hajtotta, és sírt; sírt a szeme, s két karja s lába is, sírt tetőtől talpig, mint az újra eljött s csalódott Krisztus, kinek csak a kereszt maradt a vállán... Talán nem is volt élet már a negyvenhét kalangya, hanem negyvenhét óriásnak levágott feje, azo- ké, akik vértanúságot szenvedtek a békességért. Szente Mózsi felemelte a fejét, megindult, végigjárta a kalangyákat, s mindegyiknél megállóit. így hasonlatos volt a magába tért emberhez, aki nagy böjti időben végig- vezekli a keserves stációkat, s magára vállal új fájdalmakat. (Folytatjuk)
