Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-07 / 158. szám

1990. július 7. • PETŐFI NEPE • 5

TÖBBET RÍMÉI TFIwtZ ALAPÍTOK

Népünnepéllyé fejlődhetnek-e a Bács-Kiskun megyei folklórtalálkozók?

Bosszús büszkeséggel egy fontos kezdeményezésről

A kelet-európai „reneszánsz” festője

Fehér László képei a Velencei Biennálén

A festő Jelentkezésében mindig van valami rejtélyes, titokzatos. A szülőföld és a gyerekkor aligha ad elégséges magyarázatot a tehetség kibontakozására. Működnie kell egy különleges formaképző ösztönnek, amely a mindennapi környezetből kimenti, rögzíti a látványlényeget. Ez a képesség vezet, vezethet el a műalkotáshoz, ahhoz a sajátos transzformációhoz, ami a profánt, a közönségest a művészi szférájába emeli.

Az idei Velencei Biennálé magyar kiállítójáról, Fehér László festőről is elmondható mindez.

Az ő „alakító tekintetének” következményeként szembesültünk korai, fotórealista művein a metróutazás elídegenült, nagyvárosi jelenléteivel, vagy a zöldes-vöröses színekből komponált vidéki tájak borzongató kietlenségével, magányos, csellengő figuráival.

Komor, idegesítő világ ez: ezért nem nyerte el a fiatal festő az Aczél-korszak ítészeinek tetszését. Bármilyen tehetségesnek tartották az egykori Ko- kas-tanítványt, ném kapott igazi kiállítási lehetőséget. Megtűrt, megfigyelt, gyanús értelmiségi hírében állt, aki a szocialista művészet kánonjától idegen stílusok hatása alá került.

A nehézségek ellenére Fehér László nem adta fel: festett — makacsul és kitartóan,— a maga elgondolásai szerint, és hogy családját el tudja tartani, esténként a táci Gorsium étteremben dobolt.

Még szerencse, hogy a fehérvári művészi élet befogadta, viszonylagos biztonságot, megmutat- kozási teret kínálva neki. A „kollektív műterem” képzőművészgárdája kezet nyújtott a fiatal kollégának; képei rendszeresen ■ szerepeltek a megyei tárlatokon. S ’77-ben Kincsesbányán, majd ’79- ben a fehérvári Építők Szállón rendezhetett önálló tárlatot. Igaz, tíz év múlva már a Műcsarnok tisztelte meg egy reprezentatív válogatással, melyet a grazi Landesmuseum új galériájában az osztrák közönség is megtekinthetett.

Igen, egészen rendhagyó dolog történt: jelentősebb hazai önálló kiállítások nélkül — csoportos külföldi szereplései révén—Fehér László festészetét felfedezték a szakemberek, gyűjtők és rajongók.

Az 1988-as „áttörés” után — melyet jelentős kritikai visszhang hitelesített — Fehér László útját már nem lehetett megállítani az európai, sőt, világhírig. A kétkedőket végképp meggyőzhette az 1989-es londoni kiállítás a Barbican Centreben, mely a kortárs magyar művészetről vitt hírt a londoniaknak. S bár a hazai fanyalgók ismét jeleskedtek, mindenről írtak, csak Fehér László tárlatáról nem, a Times négy hasábon méltatta a

• A festő a táci műteremben.

fiatal magyar festő munkáit. S az ellendrukkereknek megadhatta a kegyelemdöfést az, hogy a Velencei Biennálén, a világ képzőművészetének legrangosabb szemléjén őt érdemesítették egyedül a részvételre.

Kollekciója a legújabb, fekete-sárga alapszínekből építkező képekből állt össze. Többnyire a gyerekkor emlékei tűnnek fel a vásznon, a családi fotók jeleneteit, beállításait idézve. Egy-egy áttetsző, kontúros figura tűnődik az „eltűnt időn”: köznapi, szinte banális történések tanúi vagyunk, s a közelmúlt nyomasztó hangulata csap meg a vászonról. Azé a korszaké, mely megbénította a képzeletet, és félelemből szőtt fátyollal takarta le a Kimondhatatlan, csak szoros áttétellel megjeleníthető igazságot. A Fekete autót bámuló testvérpár a gyermeki és emberi kiszolgáltatottság megrázó, vádló dokumentuma az ötvenes évekről, vagy a Szabadság-szobor „árnyékából” menekülő kisfiúnak elege van a „rószaszin bálványból”. Fehér László „tiltakozása” nem deklaratív, elsőrangúan festői. A hatalom primitív szimbólumainak újraértelmezésével bizonyságot tesz: milyen törpe- létűek, hamisak és üresek a gőgös monumentumok. A „létező szocializmus” megnyilvánulásaiból így marad vissza a Fehér László-képeken derengő „roncsolt és csonkolt” emberiét. A triviális tragédiája. S ez messze túlmutat a hazai érvényességen: megértik Brüsszelben, Stuttgartban és New Yorkban is. Ezért kerültek művei a képzőművészet nagy gálájára, Velencébe.

Ha visszafogottan fogalmazunk: már a részvétel is sikernek számít- Am ha a mai kelet-európai „reneszánsznak” ez a festészet meghatározó jelensége lesz -f§Svagy tán már az is —, akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük: a kis táci műterméből ismét „jelet” küldött a magyar művészet a nagyvilágnak. Megerősítve azt. hogy a helyi szín, jelleg vállalása nem okvetlenül korlát, hanem itt és most belépő az egyetemes kultúrába. p j

BIRTALAN

NYÁR. 1987

Nem ámít rémény.

Hä jön vers, beengedem, mert lélegezni kell.

Ez nem szerelem.

Marad a zúgó fej, a gyomor remeg. Megfekszik romlott évtizedek.

Mint korhely este után, rosszízű á száj.

Rágja, rágja a csöndet a nyúlfogú nyár.

PARDIANNA:

VENI, VIDI, VICI

Túlságosan kicsi edényeket ' használsz: elmebaj, boldogság.., (Antoine de Saint Exupéry)

1. Elmentem, megjöttem, keveset láttam, sokan legyőztek, belső ellentmondásaim miatt semmit sem érek.

2. Talán csak egy megtérésre soha nem lelő szimfóniát, beszélő bábuk ligetében a kiszáradt fát, s a szivárgó agyagurnát.

3. Túl nagy edényeket használsz, sors, egyikben az imával, erővel, abszolútummal felkent kenyér, másikban a bűnnel, erőtlenséggel, abszurddal felkent ital.

4. Az erkölcsi tudatlanságból kiinduló két végtelen; a rossz és a rossz között, aki embertelenségétől kevertszálas pulóverben törtet előre

■ i-.-fr visszaveti áz embertelenség.

5. Lehetséges, hogy elmebaj és boldogság közt a harmadik végtelen, az emberségről szóló daInt pg ovn-7

rtut rrtuuin. reg icic/í, ulocska jön, lát és győz.

EGY ERDÉLYI ÚJSÁGÍRÓ JEGYZETEI II.

Svédország dicsérete

Megyénk több városában jártam a napokban, de egyetlen falragasz sem hívta föl figyelmemet a közeli Duna menti folklórfesy- tiválra. Kollégám cikkéből értesültem a nagy népművészeti sereglésről. v

Ha előbb tudok a látványosságról, úgy igazítom külföldi barátaim ígért látogatását, hogy megnézhessék a hagyományőrző csoportok bemutatóit.

Az idegenforgalmi irodák kezeimhez jutott előzetes aiánlófü- zetei sem csábítanak látogatókat az érseki város nyári táncos vigalmaira, a bajai műsorokra. Sehol sem sorolják a legfontosabb, legértékesebb, legvonzóbb' kulturális rendezvények közé a tizedik Duna menti folklórfesztivált. Senki sem úgy tartja számon, mint a dijoni, v zágrábi, gombaszögi találkozókat vagy a debreceni kórusfesztivált, -bár voltunk néhányan, akik okkal reméltük három évtizede, negyedszázada, hogy Bács-Kiskun a Duna-táj kisugárzó folklórközpontja lesz!

* *

Először Kecskeméten érlelődött a gondolat: ahogyan Salzburg ünnepi játékokkal kamatoztatja (a szó legnemesebb értelmében) világhírű szülötte hírnevét, úgy gyümölcsöztesse Kodály tekintélyét szülővárosa.

Sajnos, a helyi vezetők nem ismerték föl a kezdeményezés távlatait. Elzárkóztak a kért szerény, a kezdet nehézségein átsegítő támogatás költségvetési szavatolásától. (A későbbiekben számíthattak volna a Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Sío- vosz hathatós segítségére, ha legalább 4-6 évre érvényes, jóváhagyott tervvel, mai divatosjei- fejezéssel, szándék-nyilatkozattal kéri közreműködésüket Kecskemét tanácsa.) Hiába sikerült az első, összekódult néhány ezer forintból, a gyalázatos körülmények ellenére megrendezett népzenei találkozó, a következőt is csak vonal alatt engedélyezték. Vagyis csak akkor kezdhették meg újabb szervezését, ha a tervezett időpont előtt néhány hónappal a megtakarításból vagy a többletbevételből átcsoportosítottak valamennyi pénzt a találkozóra. Az efféle rendezvénysorozatoknak az állandóság, a rendszeresség, a távlatosság, a kiszámíthatóság a jellemzője ;áz ilyen kényszermegoldások nemcsak távol tartanak különben szívesen látott vendégeket, hanem megdrágítják a rendezvényt. IBUSZ-illetékesek — például — közölték, hogy annyi, jól fizetői vendéget hoznak, amennyit a rendezők akarnak, ha a bemutatók előtt legalább 14-18 hónappal naprakész programajánlatot kapnak. A Kulturális Kapcsolatok Intézete bedolgozta volna a rendszerint 2-3 évre megkötött kulturális 'qsereegyezmenyekbe a folklórtalálkozók színvonalát javító csoportok, tudósok meghívását.

Kisszerűségek addtg-addig késleltették a folklórközpont kialakításának tervét, amíg meghalt a város nagy szülötte, jelenlétével nem növelhette a kezdeményezés rangját. Tekintélyes magyar írók lelkesítő megnyilatkozásai, az előkészítésből önzetlenül részt vállaló tudósok ajánlásai, minisztériumi elismerések, folytatást sürgető sajtóközlemények ellenére gúzsba kötötték a szervezők kezet. A tanácsi alkalmazott főrendezőt például pecsétes levéllel szólították föl megyei (!) revizorok 3 forint 20 fillér haladéktalan visszafizetésére, mert egy értekezletre gyorsvonattal ment. Még örülhetett, hogy megúszta a fegyelmit 480 forint elpocsékolása miatt. Eny- nyibe került ugyanis az ország minden részéből, Erdélyből és Felvidékről meghívott népművészek baráti estje. (Mindenki kapott l, azaz egy üveg olcsó, nagykereskedelmi áron számított sört és l, azaz egy darab kiflit.) Az ilyen, többe kerül a leves mint a hús, bugyqjtaságo- kat is szívesebben elviselték a rendezők a megyei tanács művelődésügyi osztályának akadékoskodásánál, egyik-másik helyi vezető botrányos parancsainál. Cigányzenekart erőszakoltak a tiszta forrásból összeállított programba, és csak a híres prímások magas honoráriuma miatt mondtak le nagy búsan a Kodály Zoltán tiszteletére tártandó magyamóta-versenyről.

Hí H« H:

Sajnos, egyre inkább hivatali üggyé, kipipálandó feladattá váltak a kalocsai találkozók. A bürokratikus szenvtelenség megviselte az ügy jelentőségét fölismerő, a folldórral elgyűrüzötteket. Kevesebbet kaptak Magyarországból a lehetségesnél a külföldi résztvevők. (Az egyik török csoport egyetlen órát seTn töltött összesen a színpadon néhány éve.) Bár az efféle, a századokon át hagyományozódott értékeket gondosan es hozzáértően őrző fesztiválok felszabadult jókedvét, részben értelmét, az együtt éneklés, az együtt táncolás öröme adja, ritkán teremtődtek meg az eddigi Duna menti fesztiválokon a tartalmas együttlétre, a kötetlen tapasztalatcserére, az ismerkedés, a spontán örömszerzés alkalmai.

Emlékeim ellenőrzésére végiglapoztam az eddigi fesztiválok műsorfüzeteit. (Ahány, any- nyiféle...) Szép élményeket, tanulságos tanácskozásokat, érdekes arcokat, gyönyörű látványokat, feledhetetlen hangulatokat idéznek a kiadványok.

Éppen ezért kellett szólnom a kihasználatlan lehetőségekről, a strigulaszemlélet fonákságairól. Tudom, mennyire bánkódtak volt megyei első embrek — akik közül különösen dr. Gajdócsi Istvánra számíthatott az ügy —, hogy tudtommal Aczél György személyes jelentlétével egyszer sem sikerült ,nyomósíta- ni a folklórfesztivál jelentőségét, én mégis inkább a távolmaradó ezreket, tízezreket hiányolom. Igazat adok az egyik kalocsai találkozó után nyilatkozó amerikai koreográfusnak: „Azok voltak a fesztivál legszebb pillanatai, amikor rögtönöztek a tán-, cosok, amikor önmagukat fejezték ki a tánc nyelvén, nem pedig robotként végigtáncolták a számukra beprogramozott táncmozdulatokat’’. Sok hasonló pillanatot kívánok az idei vendégeknek, és azt, hogy legyen végre igazi népünnepély a Duna menti népek táncos találkozója.

Heltai Nándor

A Berlintől Sassnitzig tartó vonatozásunk legnagyobb élménye a vasúti kocsi tisztasága volt. Nálunk ugyanis rendki- . vül koszosak a vonatok. Az ülőhelyekre, a falakra, és ki tudja, miként, a mennyezetre is lerakodott a. szurtos mocsok. Mindez a sorozatos takarítatlanság miatt van. Az elhanyagoltság különben mindenről lerí országunkban. Egy ma megnyitott, vadonatúj felszereléssel ellátott, bár nem egészen egy hét leforgása alatt szurtossá züllik. Mert nálunk piszkos az utca, mosdatlanok az emberek .. . Tisztaságigényünk még alig fejlett: ázsiai, afrikai vagy a legjobb esetben balkáni. Ezért aztán valóságos ünnep volt számunkra ez az útazás. Gyönyörködtünk a rendezett tájban, az út mentén felsorakozó takaros kisvárosokban. Nálunk a kisvárosi jelleghez a nagyvárosoknál nagyobb elhanyagoltság tartozik, azért nehezen értjük Sassnitz és Trelleborg nekünk patikatiszta környezetének világát.

Némi tolatás után kocsinkat elnyelte a komphajó gyomra. Itt is ért megleped tés. Nem csak a pazarul berendezett többemeletes hajó nyugodt utazáshoz felkészített légköre vagy a korszerűen felszerelt hajóüzlet keltett bennünk jó benyomást. Különben vásárolni nem akartunk, hiszen mi régóta valuta nélküli ország fiai vagyunk, ahol kisebb összegért is bezárták az egyszerű polgárt. Ezzel szemben meglepetés volt számunkra az, hogy az utasok elegáns könnyedséggel, sűrű egymásutánban elhagyták a vasúti kocsit, és semmit sem törődtek azzal, hogy a csomagjaik és ruházatuk egy része ott maradt. Nem érezték volna azt a görcsös szorítást, amely a magunkféle, egyszerű emberekben ilyenkor a bizonytalanság és a rettegés bénító erejével stresszes állapotot okoz? Merthogy nálunk nem elhagyni a poggyászt, hanem félrepillantani is elegendő ahhoz, hogy ellopják. Igen, nálunk lopnak, mint a tűz. Hihetetlen gyorsasággal eltűnik minden, amit felügyelet nélkül hagynak. Nem jött, hogy elhiggyük: itt, a világnak ezen a részén, minden egészen másként van. Nem tágítottunk csomagjaink mellől, illetve felváltva, sietve bejártuk a hajót és igyekeztünk vissza a vasúti kocsibat nehogy valami kár érjen bennünket. És éppen így ért a legnagyobb baj. Az történt, hogy elvesztettünk életünkből néhány nyugodt, örömteli órát. Es — mondanom sem kell — a hajóút során senkinek sem tűnt el semmije; kár volt ettől tartanunk. Lehet, hogy itt Svédországban még hazánkfiai -sem lopnak ? Ezt nem hinném! Ugyanis jól ismerem őket. És közmondásukat is, amely szerint: a farkas, ha szőre színét megváltoztatja is, természetét soha! Magyarul ezt úgy mondjuk, hogy kutyából nem lesz sza- -lonna! Biztosan van ennek a mondásnak ‘ svéd változata is.

A vasutat elhagyva!, aszfalton folytattuk utunkat. Kitűnő utakon jártunk. Azt hiszem, a svéd embernek ez már fel sem tűnik. Az autóútazért autóút, hogy sima és tiszta legyen minden időben. Nálunk

az utak tele vannak meglepetésekkel. Gödrösek, jobb esetben durván fokozottak, egyenetlenek. Minden kocsi megsínyli minősíthetetlen útjainkat. Pedig hát Romániában van aszfalt. Különben ez az ország aránylag gazdag altalaji kincsekben, és természeti adottságai miatt sem kellene bánkódnunk. Európa egyik gyönyörű és gazdag országa lehetne, ha rendjén mennének a dolgai! Ami az aszfaltot illeti, szakemberektől tudom, hogy a világ legjobb aszfaltját nálunk állítják elő parafinmentes nyersanyagból, hogy potom áron, mind egy cseppig külföldre szállítsák. Igaz, valutáért adták, amelyre az országnak a jövőben is nagy szüksége lesz. Ilyen zajel- nyelő tulajdonsággal rendelkező román aszfalttal borítják például London utcáit. Kiszámítottuk, hogy egyetlen erdélyi lelőhelyről származó aszfalttal, az elmúlt tizenöt esztendőben, aS~összes romániai utat (beleértve az erdei utakat is) beboríthattuk volna. De nálunk még a nemzetközinek mondott utak sem elfogadható minőségűek.

Svédország gazdag ország. Ezt lép- ten-nyomon tapasztaljuk. Jólesik látni, hogy nem csupán egyesek, hanem az egész nép életszínvonala megnyerőén emberi. Ilyen körülmények között valóban lehet és érdemes élni! Itt mindenkiből lehet alkotó, tudatosan gondolkodó ember. Valahogyan ilyenformán érhet társadalmi valósággá a sokat emlegetett humanizmus. Az általános jólét nem zavarja az egyes ember belső függetlenségét, a közösség érdekében sem kell senkinek sem feladnia egyéniségét. Mindenkinek joga van a maga külön világához és életéhez.

Nálunk, Romániában ennek ellenkezőjét tapasztaljuk, hiszén parancsurdlmi rendszerben éltünk, a valóságos demokráciát most sem ismerjük, nem gyakorolhatjuk. Nálunk még nem értik, hogy a nép sokfélesége nem lehet akadálya a közös boldogulásnak. Nálunk még kísért az uniformizálásra való törekvés. Talán csak most kezdődik az emberi értékek valóságos megkülönböztetése és az igazi versenyszellem, amely elörevi- heti a társadalmat a fejlődésben. Az uniformizálás nemcsak a fizetésekben mutatkozott meg, hanem a gondolkodásban, a mindennapi gazdasági és társadalmi kérdések megfogalmazásában. És megmutatkozott a kisebbségekkel való bánásmódban is. Sokan ma is követelik az ország lakosságának negyedét kitevő magyar, cigány, német, szerb, török, tatár, szlovák, lipován és más nemzetisé- gűektől, hogy kizárólag csakis a román nyelvet használják a társadalmi érintke- , zésben. Ez az állami szinten is megmutatkozó igény lehetetlenné teszi a több kultúra kifejlődését, csorbítja a nemzeti kisebbségek emberi jogait. Az elmúlt decemberi változások után a román tévében megkezdték az orosz, az angol, a francia, az olasz, a spanyol és a német nyelv oktatását. A felsorolt idegen nyelvek mellé nem fért be a magyar nyelv oktatása, pedig ezt a nyelvet kétmilliónál is többen beszélik Romániában, és a józanul gondolkodó román emberek szívesen tanulnának magyar -barátaik, munkatársaik, rokonaik, és a vegyes há- zasságúak ecetében, családtagjaik nyelvén is. Arról nem is szólva, hogy a magyarul tanulók jó szolgálatot tennének a szomszédos Magyarországgal való gazdasági és kulturális kapcsolatok elmélyítésében, amelyre mindkét fél szempontjából nagy szükség mutatkozik, hiszen a két állam és a két nép közötti baráti kapcsolatok siettethetik, ennek ellenkezője gátolhatja felzárkózásukat Európához. De két nép valóságos közeledéséért mégis alig tesz valamit a román fél. Hangadó politikusainak már évszázada legfőbb célja a: egységes Nagy-Románia kialakítása, amelyhez hiányzik meg a szovjetekhez. tartozó Besszarábia visszacsatolása és a romániai magyarság teljes asszimilálása.

A svéd emberek mostanában gyakran fölkapják a fejük a híradásokban szereplő román események miatt. De nem értik, nem érthetik: mi történik valójában ebben az országban, mert nem ismerik a romániai sajátosságokat. Pedig jezek a svédországi hétköznapi eseményekben is megmutatkoznak, hiszen az ide bevándorlók között sok a romániai ... Járkálva a blekingeni nyárban, ahol hangosabb szó ütötte meg a fülünket, ott hazánk fiaival találkozhattunk. Minél később érkezett közülük ide vala-’ ki, annál hangosabb. Az évekkel ezelőtt letelepedettek abban is hasonlítani akarnak a svédekhez, hogy halk szavú- ak. Már tudják, hogy igazukat nem hangerejükkel és nem erejük fitogtatá- sával kell kivívniuk. Nálunk, mint minden primitív országban, az erő és az erőszak van szokásban. A tévében többször is látható volt mostanában, hogy .jóembereink" visszahozták a divatba a század elején, a választások alkalmával sűrűn használt bunkósbotot is. Demokratizmust akarnak a diákok ? Botot kapnak! Jogokat akarnak a nemzetiségiek? .Nosza, elő a husánggal! A gondolatsor végén megállapíthatjuk, hogy Svédországhoz képest évszázaddal elmaradtunk a viselkedéskultúrában. Pedig a román ember gyakran hivatkozik a családban kapott hétéves neveltetésre. Ki tudja, miért éppen hét évet emlegetnek? De úgymond, a családi nevelés ezen évei nélkül nincs illedelmes ember. A dikta- ' túra évtizedéiben a családot sem kímélte a hatalom, amely az emberek legintimebb dolgaiba és beleszólt. Felbomlottak, széthullottak a nagy családok és az erkölcsöt megtartó régi hagyományos közösségek. Az óriási betonrengetegekbe, szűk börtönlakásokba kényszerűéit

városiak atomizálódása oly nagymértékben előrehaladott, hogy évtizedekre lesz szükség a normális állapotok visz- szaállításához. Igen, azt állítottam és állítom, hogy Erdély egykoron Svédországja hasonlítva, rendezettségre és tisztaságra törekedett. És akkor a pan- • tosságnak és az adott szó betartásának értéke és becsülete volt. Megfigyeltem, hogy a sölvesborgi vasútállomás elöl akkor is percnyi pontossággal indul a busz, ha teljesén üres a kocsi. És ahová meghívtak, oda percnyi pontossággal illett megérkezni. Svéd vendégeink is komolyan vették, ha valamilyen időpontban megállapodtimk. Nálunk, a latin harsánykodás és a szláv puhaság és képlékenység hatására, mindezeknek az ellentétét tapasztaljuk. A közlekedésben például ritkán tartják be a menetrendet. A városi közlekedésbennincs is menetrendünk. Az adott szó ritka virág, az ígéretüket réndszerint elfelejtik az . emberek, a rend és a fegyelem, üres szavak.

A svéd ember, még egy kisvárosban is, rendszerint a reggelije mellé kapja kedvenc lapját. A posta is megbízható.

A szolgáltatások erdejét csodáljuk mi, aki a fejléden országokból jöttünk, és azt látjuk, hogy olajozott szerkezetként működik itt minden. Romániában is volt ilyen vagy ehhez hasonló szerkezet. Legalábbis az erdélyi országrészben, amely jó ideig az Osztrák—Magyar Monarchiához tartozva igyekezett az európai szokások szerint élni. A diktatúra csak arra-volt jó, hogy az akkor működő szerkezetet tönkretegye. Most ez a szer- . kezet rozsdás darabokra széthullva szerteszét hever a porban, a mocsokban, amely mindent belepett. Újat kell építenünk. Talán inkább importálnunk', hiszen az idő sohasem áll, a haladókhoz másként nem leszünk képesek fölzárkózni. Egyelőre az a helyzet, hogy nálunk a postások hordják ki az újságokat. Délután, de nemritkán csak másnap vagy harmadnap kapjuk kézhez! Legújabban szombatonként és vasárnap nem működik a posta.

A svédországi megnyugtató környezethez tartozik, és nem lehet nem észrevenni a házak között kialakított pázsitot. Miként lesz a füves térségből rendezett gyepes ' udvar ? Egyszerű. Fűvágó gép kell hozzá és ember, aki a gépet üzemelteti. Nálunk is éppen ilyen üde- zöld a fű a hegyekben, mint itt Svédországban. Brecht egyik szinjátékában, kérdezi a szakértő:,.... miért szeretjük a szülőföldünket? A válasz: „Izesebb ott a kenyér, magasabb a mennybolt, illatosabb a levegő, erősebben zeng a hang. még a járás is könnyebbenesik a földön — hát ezért. Nem igaz?’’ És miért szeretik a bevándorlók Svédországot? Pontosan azért, mert azt nyújtja nekik, amit hiába várnak szülőföldjükön. Mert, ha jobban, ha alaposabban megvizsgáljuk.

‘ nemcsak a fűnyíró gép hiányzik a mi, különben jobbra érdemes, gyönyörűszép országunkból.

Tar Károly (Folytatjuk)

— UJ KÖNYVEK • Donászy Ferenc: Egy magyar diák

élete Mátyás kprában. (Szépirodalmi K., 140 Ft) — David Watkins— Meike Dalai: Kempingezés, túrázás. (Usbome kézikönyv) (Novotrade Rt. —Usborne Publ. Ltd., 200.Ft) — Rejtő Jenő: A fehér folt — Bradley Tamás visszaüt. (Magvető, 90 Ft) — Cheiro: A számok titkai. (Édesvíz K., 108 Ft) — E.R. Burroughs: Tarzan fia. 2. kiad. (Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 88 Ft)— Francia viccek. Gyűjtötte Hajdú István. (Talentum Kft., 68 Ft) — Geoff Hamilton: Az élet kertje. (Officina—Nova, 498 Ft) — Karcsai' Kulcsár István—Veress József: Híres filmek — filmes botrányok. (Csokonai, 148 Ft) — Koltai Tamás:. Az Opera-per. (Szabad Tér, 118 Ft)—Alfred Tarsky: Bizonyítás és igazság. (Gondolát, Í20 Ft) — Tompa Gábor: Készenlét. (Héttorony, 70 Ft) — Ábody Béla: Indulás, érkezés. (Magvető, 95 Ft) — Kós Gábor—Csizmadia András: Főzőcske lépésről lépésre. Angol nyelven. (Agria, 248 Ft) — Görgey Gábor: Kísértések könyve. (Magvető, 80 Ft)— Kiss Ferenc: Csoóri Sándor. (Magvető, 80 Ft),