Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-12 / 162. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. július 12. BURKOLA TMEGERŐSITÉS, EMULZIÓS ZÁRÁS, CSOMÓPONT-ÁTÉPÍTÉS Közutakon, közpénzből A közúton közlekedők tapasztalhatják, hogy a meleg idő beköszöntével egyidejűleg megkezdődött az úthálózat hibáinak kijavítása, a burkolatok megerősítése, kiszélesítése és a folyamatban lévő építés befejezése. Ambrus Attilát, a Szegedi Közúti Igazgatóság kecskeméti koordinációs főmérnökségének vezetőjét arra kértük, mondja el, milyen munkálatokat végeznek az idén a megye állami közúthálózatán? — Mennyi pénz áll rendelkezésükre az utak fenntartására, üzemeltetésére? — Útüzemeltetésre 90, fenntartásra 117 millió forintot tudunk fordítani. Az elvégezhető munka mennyisége hasonló nagyságú, mint az elmúlt években, lényeges eltérés viszont, hogy intézményfinanszírozásra, útgazdálkodásra a két megye — Bács-Kiskun és Csongrád — külön 30 millió forintot kap, ez tehát nem terheli az utakon végzett munkát. Szervezetünk egyébként változatlan, csupán egy kft.-t hoztunk létre Kiskunhalason, a megyében ez festi fel a burkolatjeleket és táblagyártással foglalkozik. Gondunk, hogy a táblarendszer kezd elöregedni és a cseréjét csak lassan tudjuk megoldani. A rendelkezésre álló pénz egy részét ugyanis az viszi el, hogy a táblákat ellopják, a szélességjelzőket a fűégetéskor elégetik, az útmenti parkolókat néhány helyen a lakosság szeméttelepként kezeli, amelyet nekünk kell takarítani. Ezek a korábbiaknál sokkal több pénzt kívánnak. — Forgalmasabb útvonalainkon nagyon sok az úgynevezett nyomvályú, ezeket sikerül-e megszüntetni? — Szerencsére az évi 207 milliós költségvetéshez pályázat útján kaptunk még 10 milliót, mivel kollégáink megoldották a nyomvályúk megszüntetését egy olcsó technológiával. Egy modern Sereg gépet üzemeltetünk a helyi úthibák gyors és jó minőségű javítására. Mindkét technológia országos elterjesztése folyamatban van, amit segít az is, hogy ebben az évben a Bitunova osztrák cég bitumenemulzióját is használjuk. Ez lehetővé teszi az emulziós zárásokat kedvezőtlen időben is, és a forgalmat sem kell hosszabb ideig elterelni. — Ebben az évben milyen szélesítésre, burkolat- megerősítésre kaptak megbízást? — A költségvetésből az utakra fordítható ösz- szeg nem köti le teljes kapacitásunkat, ezért továbbra is építünk utat a tanácsok, a közös gazdaságok megrendelésére, mintegy 80 millió forint értékben. A megyében saját kivitelezésben 2,6 kilométer hoszúságban szélesítjük a solti Rév-utat, illetve a kunszentmiklósi VÁV-utat. Burkolat- megerősítést emulziós és aszfaltkeverékkel 14 millió forint értékben készítünk Ladánybene—Kerekegyháza, Szabadszállás—Szalkszentmárton, Szabadszállás—Páhi, Budapest—Hercegszántó, Kecskemét—Agasegyháza, N agybaracska—M o- hács, illetve a dunaegyházi és a nemesnádudvari bekötő úton. Hígított bitumenes zárást 124 kilométer hosszúságban mintegy 1,1 millió négyzet- méteren végzünk. Egyrétegű emulziós zárást 10 kilométer hosszúságban, míg kétrétegűt 420 ezer négyzetméteren fejezünk be. Ezek közül a jelentősebbeket említem: Szabadszállás—Izsák, Nagykőrös—Kecskemét, Kecskemét—Sükösd, Ladánybene—Kecskemét, Budapest—Hercegszántó, Jakabszállps—Kiskunfélegyháza, valamint Solt—Tompa között. Teljes itatásos hengerlést 21 ezer négyzetméteren valósítunk meg a balotaszál- lás—öttömösi úton. — A költségvetési összeg mellett sikerült-e valamilyen más pénzhez hozzájutniuk? — Igen. A Világbanktól 86 millió forintot kaptunk, így idegen kivitelezővel jóval több munkát tudunk végeztetni, mint a korábbi években. Vékony aszfaltburkolat készül az SS-ös úton Baja határában, az 5-ös úton Kiskunfélegyháza körzetében, illetve az 51-es úton Baja határában, mintegy 26 millió forintért. Aszfaltburkolat-megerősítésre kerül sor Baján a Beloiannisz utcában, Kecskeméten az 5-ös számú átmenő szakaszon, Solt előtt az 52-es számú úton, Kalocsán, Lajosmizsén az M5 és a régi 5-ös út között, és Kiskunfélegyházán. Nagyobb forgalomtechnikai beavatkozásnak számít az 53-as és az 55-ös út kereszteződésének átépítése, körforgalom kiépítése, amely, 1Ö millió forintba kerül. Hidaink felújítására 5,5 millió forintot költünk (a bajai Duna-híd konzolosí- tása külön 212 millió), egyedi hídfelújításra, a Solt —Duna-ág híd tervezésére és felújítására 26 millió áll rendelkezésünkre. A Kecskemét—Hetényegy- háza—Kerekegyháza összekötő útra 12,5 millió forintot költünk. A múlt évről áthúzódó petőfi- szállási, illetve a Csólyospálos—Kömpöc közötti út felújítására 13,9 millió forintunk van. —Egyre több a kerékpárosok száma, ezért jogos az igény a kerékpárutak építésére. Ebben az évben hol és milyen hosszúságban készülnek kerékpárutak? — Összesen 10 kilométer hosszúságban épül kerékpárút Kalocsán, Kiskunfélegyházán, Solt- vadkerten, Tiszakécskén, Kecelen, Kiskunmaj- sán, Lakiteleken és Dusnokon. Gémes Gábor Alapítvány az új megyei könyvtár felépítéséhez Százmillió forintos alapítványt hozott létre nemrégiben a Bács-Kiskun Megyei Tanács, azzal a szándékkal, hogy a megyei könyvtár köz- művelődési feladataihoz méltó otthonba költözhessen. A Katona József Könyvtár immár egy évszázada működik a városi tanács épületének néhány helyiségében, melyek a négyszázezerre gyarapodott könyvállomány és a népes olvasótábor számára ma már igen szűknek bizonyulnak. A termekben naponta 2-300 ember fordul meg, szombaton ennél is több. Kicsi a „folyóirat-olvasó”, kicsi az olvasóterem, a kölcsönzőtér, s a távoli raktárakból a kért könyvek csak napok múlva jutnak el az olvasókhoz. A könyvtár szerepe mindennapjaink, személyiségünk, tudatunk formálásában óriási, az oktatás gyakorlatában és elméletében pótolhatatlan — a tantervi autonómia felé haladva pedig főleg az. Mint közművelődési intézménynek, alapvető feladata, hogy hozzájuttasson az évezredes szellemi értékeiéhez, ugyanakkor a legfrissebb adatokat, információkat szolgáltassa. Mindezt nyomorúságos körülmények között ellátni — lehetetlen. Ezért határoztak úgy az alapítványtevők, hogy az Arany János utca, Hornyik utca, Jókai tér, Luther köz által határolt telken — melyet a megyei tanács az alapítvány javára szintén fölajánlott — egy több mint 600 négyzetméteres új házat építtetnek. A tervet az Ipari Épülettervező Vállalat egy csoportja, Mátrai Péter vezetésével, már elkészítette, s ha a százmillió forint mellé az alapítványhoz csatlakozók és az adományozók jóvoltából összegyűlik egy nagyobb összeg, meg is indulhat a munka. S ha az építkezés különösebb zökkenők nélkül halad, három év múlva új épületbe költözhet a megyei könyvtár. Az alapítvány, melyet egy tíztagú kuratórium kezel, nyitott. Csatlakozhat hozzá minden magyar és külföldi személy vagy társaság, aki a céljaival egyetért és annak megvalósulását anyagi hozzájárulásával vagy szolgáltatásaival segíti. A pénzadományokat a 250-11014 számlaszámra lehet befizetni. F. M. I A [ PETŐFI NÉPE AJÁNLATA KÖNYV | Forrásvidék írók, költők gyermek- és ifjúkora j • r Vali Pupp Ferenc 1 Forrásvidék címmel jelentette meg íróink, költőink gyermek- és ifjúkorát felidéző kötetét. Arany János, Babits Mihály, Berzsenyi Dániel, Csanádi Imre, Eötvös József, Fekete István, Füst Milán, Heltai Jenő, Illyés Gyula, József Attila, Juhász Ferenc, Katona József, Kosztolányi Dezső, Madách Imre, Móricz Zsigmondy Nagy László, Nemes Nagy Agnes, Németh László, Sánta Ferenc, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő, Tompa Mihály és Vajda János fiatalkori éveinek történései villannak fel a kötet lapjain, fotók, korabeli rajzok segítségével. Bács-Kiskun megye Katona József kapcsán szerepel a könyvben. Sok érdekes, meglehet, sokak számára újkeletű életrajzi vonatkozás ismerhető meg a lapok olvaísásakor. A Forrásvidéket diákoknak, felnőtteknek egyaránt ajánljuk. ( Tankönyvkiadó ) (k. m.) FOLYÓIRAT Forrás A fentiekben írók, költők „forrásvidékéről” írtunk, most pedig a Forrás legfrissebb, júliusi számáról. Az Folt ItaS 90*7 első oldalakon az öt\enc\cs 'tolnai Ottót köszöntik a szerkesztők. Egy másik összeállításban pedig a hatvanéves Németh István íróról esik szó. Közlik Molnár Antal keserű önéletrajzát, Bónis Ferenc előszavával, kommentárjaival. Takács Imre és Láng Zsolt elbeszélései mellett igen fontos, dokumentatív Kántor Lajos interjúja, melyet Beke Györggyel készített. Ittzés Mihály arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen volt Kecskemét zenei élete a XIX. század végén. Martos Gábor egy amatőr színjátszó csoport történetét dolgozta fel. A Forrás júliusi számában több vers is szerepel. Ezúttal Finta József erdélyi rajzai kaptak helyet. FILM Viszlát! Goodbye Emmanuelle! — e korábban „nélkülözött” filmszéria harmadik, egyben befejező darabjának címét, kérem, senki- se vegye komolyan. Még csak az kellene, hogy viszontlássuk Emmanuelle-t! Inkább örüljünk, hogy végre elköszöntünk tőle. A film ugyanis borzasztó. Hogy mégis olvasóink figyelmébe ajánljuk ebben a rovatban, annak az az oka, hogy igenis, tessenek csak megnézni és ször- nyülködni. (Persze, nem biztos, hogy mindenki így gondolja, lesz, akinek tetszik az amúgy szép, színes film. És ez rendjén is van.) Miért kell szörnyülködni? A harmadik Emmanuelle-ban alig történik valami, rettentően unalmas a sztori. Nem kárpótol semmit, hogy legalább a táj egzotikus, paradicsomi. Emmanuelle pedig beleunt az egyhangúságba: a fülledt tengerparton fűvel-fával szeretkezik. Ismerősöm még meg is jegyezte: csak a gyerekekkel nem. Még jó! A csodálatos szépségűnek kikiáltott Sylvia Kristel nem annyira szép. Mintha azt láttam volna, hogy ő is unja az egészet. Unja a fene nagy szerelmi szabadságot, a nyitott házasságot. Na' de nem olyan könnyű ám a szakítás, a megunt életforma felrúgása! Hiába akár menekülni Párizsba, a hőn szeretett filmes fiú után, együtt nem repülhetnek el. És kérdés: Emmanuelle-Sylvia mit kezd majd egyedül a franciák földjén? Még hogy mit? Biztosan azt. Csak abban bízunk, 'arújabb'kalandokból nem készítenek filmet. Soha. így, níegkesVé sem' Talán bebizonyosodott, miféle unalom, milyen lapos történetek után sóvárogtunk jó egy évtizede, amikor még a tiltott nyugati termékek kategóriájába tartozott az Emmanuelle-soro- zat. Ugye, valóban nem ez hiányzott!? (Goodbye Emmanuelle — színes, francia erotikus film. Rendezte: Francois Letterier. Főszereplők : Sylvia Kristel, Umberto Or- sini, Jean-Pierre Bouvier, Képünkön : jelenet a filmből.) 1 (b. t.) kislemez“» Helló! Emmafiuelle-től „érzékeny” búcsút vettünk, Madonnát viszont hellóval köszönthetjük, hiszen ez a nő mindig kitalál valamit. Valamit, ami botránynak számít. Egy színes magazin címoldalán és francia turnéján kelt manapság feltűnést, mégpedig oly’ mértékben, hogy tiltakoznak is ellene az illetékesek, az érintettek. Madonna pedig, aki igazán nem számít úrikisasszonynak, csak legyint. Szerinte a zene a legfontosabb, annak kell döntőnek lennie. Ebben egyetérthetünk! (Azért a külső, a fazon sem utolsó egy énekes számára.) Most, amíg új albuma készül, kiadott egy kislemezt, rajta két ismert sikerszámmal. Az Á oldalon a Vogue (Divat), a B-n pedig a Keep it Together (Tartsdegyütt!) kapott barázdákat. így is l^het! Legalább nem vész feledésbe Madonna neve, míg nincs nagylemez. És szexis fotói még vannak bőségesen, mint mellékelt képünkön is látható. (Gong, SPSK70819) ... I ; > . ,(bt) ELSŐ AZ ORSZÁGBAN Egészségügyi magán vállalkozás Dr. Karsai Sándor, volt körzeti orvos Pomázon mintegy két évtizeddel ezelőtt kezdte kiépíteni magánorvosi rendelőintézetét, elsőként törve át azt a falat, amely az orvoslást, a gyógyászatot körülveszi. Természetgyógyászati központ kíván lenni, a japán Omura és Horiguti iskola repertoárja szerint, nem nélkülözve a hagyományos magas színvonalú diagnosztikai és terápiás eszközöket. A hazai gyógykezelésben még ma sem legalizált (elfogadott) akupunktúrát, akupresszúrát, akupunktúrás terápiát és diagnosztikát, valamint a lézer-akupunktúrát sikerrel alkalmazzák a hagyományos gyógymóddal együtt számos betegség feltárására és gyógyítására. Ma a rendelőben nyolc orvos hat asszisztens segítségével gyógyítja a betegeket. Dante hangja a tömegben Ha egy örök lélek keveredne a mai sok esendő közé, hogy szólna hozzájuk? Dávid szavával így: Örök emlékezetben lesz az igaz, nem fél gonosz hírhallástól. Az egész világ szemeláttára kívánom elűzni a küzdőtérről a hamisat és a hazugot. Nem fél a gonosz hírtől, noha hallja. Miért nem fél? Mert szilárd alapelve van. Ma azért nagy a bizonytalanság, mert nincs megbízható alapelv, amely a cselekvés eszközeit kialakítaná, valamint irányát, tartalmát. Egyszerűbben szólva: az igyekezetét. Az alapelv az a szilárd kőjelzék, ahonnan az úszó bizton elrugaszkodhat a legyőzni való közeg másságába, á-sodrásba, az áramlásba. Hányszor megtörténik, hogy jól látjuk valamely cselekedetnek szükséges voltát, mégsem tudjuk megtenni, hiányzik belőlünk az igyekezet. Az alapelv. Amely középponthoz hasonlóan sűrített lényeg, belőle indulhatna ki valamennyi közegellenállás legyőzésére és megteendő szándék végigvitelére az igyekezet. Márpedig az igaz nem kisebb célnak feszül, mint a hamisnak, a hazugnak az elűzésére. Ami épp azért fonja be opportunista, hatalmas hálóként a világot, mert passzív létezők esnek az útjába. Könnyű dolga van. Az elszigetelt, az önfenntartásra szolgáló kis igyekezetek milyen akadályt gördíthetnének láncszemeinek, érdek fonadékának? A küzdőtér adott, az alapely nem. Belsőleg kell megtalálni, megharcolni azt a külön utat, ami az egyéniséget jellemmé emeli. Ajellem pedig a hazug hálót nem tűri, nem viseli, csak kiszakítja vagy elszenvedi. A passzív hősök is hősök már, de nem hasznosak annyira az igazság szempontjából, mint a cselekvők. Mert a gonosz hírhallás egyre több, az esendőség volumene nő. Nem is az örök lélekért áhítozunk már, csak soksok földi, igaz, cselekvő kis és nagy emberért... Hogy meglegyünk a történelem örök emlékezetében. Pardi Anna l 9 A magánorvosi rendelőintézet egy kétszintes családi házban van Pomá- zon. • Dr. Sebő Zsuzsanna gyermekorvos hallás- vizsgálatot végez. • Dr. Kar- say az irodájában.