Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-06 / 157. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1990. július 6. Privatizáció, jövedelemadó, • • Ülésezett a kormány Lőszert pakol a szovjet harcos a videón (Folytatás az 1. oldalról) Antall József miniszterelnök vezeté­sével csütörtökön ülést tartott a kor­mány. A miniszterek tanácsa délelőtt 10 órakor több mint egy /úcat napirendi pont megtárgyalásához fogott hozzá. Az előterjesztések többsége a kormány idei, a pénzügyi egyensúlyt javító csomagter­véhez kapcsolódik. A késő délutáni órákban László Balázs kormányszóvivő tájékoztatta az MTI-t az addig végzett munkáról s arról, hogy a miniszterek tanácskozása minden bizonnyal a késő esti, éjszakai órákba nyúlik. A 17 órakor tartott szünetig megvi­tatták az állami kiskereskedelem, a ven­déglátó- és fogyasztási szolgáltatóipar kítő programba illeszkedő témakört, így szó volt a vállalatirányítás, a privati­záció és a versenypolitika összefüggései­ről, a vállalati sorban állás okairól és megszüntetésének lehetőségeiről. Ugyancsak ebben a témakörben kerül­tek terítékre a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásá­ról szóló törvény módosításával kapcso­latos elképzelések s az, hogy miként szükséges megváltoztatni az állami vál­lalatokra vonatkozó egyes jogszabályo­kat. A kávészünetig megvitatták és elfo­gadták a személyi jövedelemadó módo­sításáról készült előterjesztést. Jóvá­hagyták azokat a feltételeket, amelyek között a Ford autógyár autóalkatrésze­ket gyártó üzemet létesíthet Magyaror­szágon. A szóvivő tájékoztatása szerint az Ford-gyár ülés további részében napirendre tűzik a foglalkoztatási alap idéi felhasználásá­ról, a foglalkoztatáspolitika eszköz-, in­tézmény- és finanszírozási rendszerének fejlesztéséről készített elemzést. Több, a közvéleményt már hosszú ideje foglal­koztató kérdést is górcső alá vesznek, így a vállalati vezetők keresetkorlátozá­sáról és a minimális bérek növelésének lehetőségéről is tanácskoznak. Tárgyal­nak még az egyes KGST-szervezetek és együttműködési bizottságok magyar képviselőinek és tagozatai elnökeinek kinevezéséről, a rendszámtáblák meg­változtatásáról, nyilvántartásáról, illet­ve meghatározzák a kormány II. féléves munkatervét. Az éjszakai órákba nyúló tanácsko­zásról ma délelőtt tájékoztatják részle­tesen a sajtó képviselőit. (MTI) Türelem vagy megtűrtség Európaivá válni a szó nyugati — közös piaci — értelmében nem kis feladat egyetlen volt kommunis­ta országnak sem. Különösen nem Romániának, annak az országnak, amely a világtól hosszú éveken ke­resztül el volt zárva. S melynek vi­láglátását a mindenkori önigazoló, államilag kontrollált román nacio­nalizmus hályoga homályosította el. Ahhoz, hogy Bukarest önmagát újból Kelet-Európa Párizsának ne­vezhesse, mindenekelőtt meg kell találnia a helyét a kontinensen. S ez a helykeresés Erdély hídján keresz­tül lehetséges. Már csak azért'is, mert a román, illetve magyar, de ugyanakkor szász kultúra egyik bölcsője sajátosan európai. Rész­ben azért is, csaknem minden euró­pai vallásirányzat megtalálható a térségben, mely egyszerre kapcsolja Rómához, Svájchoz, Eszak-Német- országhoz, vagy az egykori Bizánc­hoz Erdélyt. Ennek szándékos szem elől tévesztését jelenti az az állami­lag kialakított nézet, mely még ma is mintegy szemléleti csapdaként működik, bár a forradalom már fél éve lezajlott. Ez pedig az a román történelmi prioritás, mely szerint minden idegen csak megtűrt, s a maga baja, ha nem fogadja el a többség óhaját. S akkor, ha nem lojális, mehet, ahonnan jött. Erre mondaná egy svájci polgár, vagy akár a belga király, hogy: tole­ranciát, az Istenért! Budapesttől Brüsszelig ennek a szónak egy az értelme: türelem, megértés, mely­nek a végeredménye az elviselés és elfogadás. S ahol a humánum a de­mokráciához is kapcsolódik — ott a tisztelet. De ahogy Gelu Pateanu, a hazánkba menekült neves költő, író, műfordító írja: anyanyelvében a tolerancia nem egyértelműen tü­relmet, inkább megtörést jelent, (így ragadhatott meg a francia nyelvből történő átvétel során.) A szótő ugyanannak tűnik, de a végső érteimé egészen mái. Vágyis ha Budapest és Bukarest ugyanazt a szót használja; elképzelhető, hogy két különböző dolgot ért rajta. Erdély hasonlít egy kicsit Svájc­ra, bár ott az etnikumok nem keve­rednek annyira. Jászi Oszkár, radi­kális polgári politikus 1918-ban nem ok nélkül vetette fel, az erdélyi nemzetiségi kérdés rendezése során, a keleti Svájc gondolatát. Talán ma is lehetne valami esélye e gondolat­nak. Svájc államiságának egyik lé­nyege az etnikumok össznemzeti tudata. Vagyis mindenki — szigo­rúan őrizve nyelvi, területi, kulturá­lis autonómiáját — úgy él, ahogy akar, melyre csak akkor van lehető­sége, ha a közös országra legalább úgy ügyel, mint saját otthonára. Az Alpok hegycsúcsai mögött kialakí­tott négy etnikum uniójának szi­lárdsága az ország gazdagságának egyik garanciája. Nyelvi szempont­ból három irányban tökéletes a „közlekedés”: Franciaország, Né­metország, Olaszország felé. Ütkö- zőállam is lehetne, ehelyett inkább tranzitország, s fennhangon hirdeti a nagy értékű semlegesség jelszavát. Irigylésre méltó állam. S hogy a bukaresti politika a nemzetiségi kérdésben a tisztelet,, az elfogadás, a türelem kategóriáitól elfordul — pontosabban, oda sem fordul —, nem is csodálható, hisz a megtűrtség fogalmát sem emésztet­te még meg. Az utóbbi hetekben — Marosvásárhely után Bukarest­ben is — újból csak nemzeti botos embereknek kellett (?) rendet csi­nálnia a jogállam?! — vajon tudják- e, mit jelent? — helyett. Romániá­ban a román nemzeti ellenzék meg- tűrtsége a botok szintjére süllyedt. S úgy tűnik, hogy a sajátosan értel­mezett demokrácia irányába hu­sángok és dorongok jelzik az utat. Ilyen körülmények között a kisebb­ségi érdek hangoztatását a szepara­tista elszakadási törekvésekkel azo­nosítják. Vagyis az iskolák, színhá­zak, egyetem stb. visszaadása után egyesek attól félnek, hogy másnap egész Erdélyt akarják a magyarok. Pedig az erdélyi magyarság sem akar többet, mint a dél-tiroli oszt­rákok, a finnországi svédek, a fran­ciaországi németek vagy az örökö­sen zsörtölődő kanadai franciák. Ha az igényelt kollektív jogokat megkapják a romániai magyarok, akkor Románia Európához fog tar­tozni. Ha nem, úgy Libanon vagy Észak-írország mellé Erdély is fel­kerülhet az intolerancia szégyen­táblájára. Barta Zsolt 1985-ig, amikor megindultak egy­fajta tárgyalások, mintegy de­monstrálva, hogy valami történik. Érdemi eredmények természetesen nem születtek, egészen a tavalyi év végéig. A szovjet katonai vezetők a kivonulás küszöbén konstruktí­vabb magatartást kezdtek tanúsí­tani, ám a gyakorlat ettől még nem változott meg. A tárgyalásokon mosolyogtunk, paroláztunk, „druzsbáztunk”, a katonák pedig egyszerűen nem hajtották végre parancsnokaik utasításait. Illetve csak akkor, ha állandóan jelen vol­tunk. Megtörtént így is, hogy az egyik helyen fölszedett lőszert, sze­metet az erdő egy másik pontján leszórták. Végül a tavasszal video­filmét kezdtünk forgatni, ezen rög­zítettük tapasztalatainkat. — Illegálisan, a „szovjet” te­rületen ... ? — Nézze, a katonai objektumok szomszédságában valóban volt en­nek bizonyos kockázata. Mi ezt mégsem tekintettük illegális forga­tásnak, hiszen a természetvédelem­nek jogosultsága Van arra, hogy a területén történteket figyelemmel kísérje. — Mi került a kazettára? .Jrf Eléggé nagy terjedelemben mutatjuk meg az általunk kiásott és a szanaszét heverő lövedékeket, a páncéltörő rakétákat, tányérak­nákat. Készítettünk olyan felvéte­leket is, amikor a lőtéren kívül teherautóról lőszeresládákat pa­koltak le a szovjet harcosok. Igaz, akkor észrevették és a parancsno­kuk felszedette a teherautóra, ám korábban itt már ástak el lőszere­ket. A forgatás végén felvittük a kazettát a minisztériumunkba, ők pedig értesítették a HM-et. Rész­ben ennek, részben dr. Pánczél — Szóval, olyan túl sokat a nem­zetbiztonsági bizottság nem tud. — Tisztában vagyok azzal, hogy ez nagyon kevés. Ez azzal függ össze, hogy bizottságunknak a hatásköre még nem tisztázott, és mi nagyon kevéssé tudunk belelátni a szervek működésébe. Beszámoltatjuk a ve­zetőiket, meghallgatjuk az igazság­ügy-minisztert a titkos eszközök al­kalmazásával kapcsolatosan — de- ez nem jelent garanciális szempontú ellenőrzést. Ha tehát a bizottságunk meg .kíván felelni annak a feladat­nak, amelyet — már a létrehozásá­val — az Országgyűlés ráruházott, akkor megfelelő ügyrenddel és ha­táskörrel kell rendelkeznie. Ezen dolgozunk. — Az ügyészség a Carlos-üggyel kapcsolatosan tehát 13 dokumentu­mot kapott meg. Mi áll ezekben? Gyula országgyűlési képviselő Für Lajosnál tett jelzése alapján vizs­gálatot rendeltek el, amiben részt vett a szovjet fél is. Megállapítot­ták, hogy bejelentéseink valósak, bár a lőszerek többsége nem éles. — A közelmúltban megte- ' ^inthették a helyi tanácsok, pár­tok képviselői és a műszaki szakemberek a Bács-Kiskun me­gyei szovjet laktanyákat. Ezen a bejáráson Zsuravljov hadosz­tályparancsnok ígéretet tett a lő­terek megtisztítására is, konkré­tan megemlítette például az or- goványit. Határidőként október elejét jelölte meg. Önök tudnak erről? — Igen, a mi területfelügyelőnk is ott volt a megbeszélésen. Ne­kem erről az a véleményem, hogy az eredmény legalábbis kétséges lesz. A szovjet alakulatok techni­kai hátterét ugyan nem ismerem, de félő, hogy a sűrű borókásba, az áthatolhatatlan galagonyák, kökénycserjék közé nem jutnak el. Pedig lőszer ott is lehet. És elég, ha azokra a ma is pusztító II. világháborús lövedékekre gon­dolunk, amelyekből Magyar- országon 45 esztendő elteltével még mindig találnak a tűzszeré­szek ... sfc sH Az interjú elkészülte után a Kis­kunsági Nemzeti Park területén található lőszerek ügyében újabb hirt kaptunk. Eszerint a Honvédel­mi Minisztérium katonai szakértői, a Környezetvédelmi Minisztérium­mal és a KNP-vel közösen ma, a helyszínen, ismét megvizsgálják az elszórt hadianyagokról szóló beje­lentést. x Noszlopy Nagy Miklós — Van viszont egy könyv, Zólyo­mi Tamás egykori személyi követő írta, az év elején jelent meg, melyben van szó Carlosék pesti kalandjáról: amikor összetűztek az őket követő magyar titkosrendőrökkel. — Nos, a szerzőt már csak azért is jól ismerem, mert az egyik köve­tőm volt — a kéziratot elsőnek ne­kem hozta el elolvasni. Am a Carlos- csoportról nem ő lebbentette fel a fátylat, hiszen a nyugati sajtó a té­máról már korábban is írt. Budapes­ten köztudott volt, hogy sokan itt egyetemre iratkozhattak olyanok, akiket más országokban halálra ítél­tek. Én úgy gondolom, hogy ez is mutatja: komoly feltáró munkára- van szükség, hogy e kérdésben tisz­tán lássunk. B. J. Posztumusz előléptetések Göncz Árpád ideiglenes köztár­sasági elnök az 1956. évi forrada­lom után halálra ítélt és kivégzett katonákat lépte­tett elő. Az előlép­tetési okmányo­kat csütörtökön ünnepélyes kere­tek között nyúj­totta át a katona- tiszek hozzátarto­zóinak. Vezérezredessé léptette elő Maié­ter Pált, altábor- naggyá Mecséri Jánost, vezérőr­naggyá Szendi Dezsőt. Ezredesi kinevezést kapott Pálinkás (Pallavicinr) Antal, Szabó Pál és Pércsi Lajos. Alezredessé léptette elő Kuti Istvánt, Kicska Jánost, Erdősi Ferencet, Körösi Sándort, Andi Józsefet, Farkas Mihályt, Szántó Farkas Bélát, Szegedi Flóriánt, Rémiás Pált, Csíki Lajost, Hodos Sándort és Hullár Gábort. Őrnaggyá léptette elő Magyar Jánost, Kálmán Dezsőt, Somogyi Tibort, Ács Lajost, Krausz Gyulát, Léderer Jenő Tibort, Magyar Zoltánt, Silye Sámuelt, Veréb Lászlót, Varga Pétert, Korsós Józsefet és Czédll Istvánt. Az ünnepségen részt vett Antall József miniszterelnök és a kormány több más tagja. (MTI) 9 Képünkön Göncz Árpád átadja Maiéter Pál vezér­őrnagy, volt honvédelmi miniszter vezérezredesi kineve­zését Maiéter Pálnénak. vagyonának privatizálásáról szóló tör­vénytervezetet, s több, a gazdaságélén­KATOLIKUS IFJÚSÁGI NAPOK Kétezer fiatalt várnak Kiskunhalasra Tegnap délelőtt tartották sajtótájékoztatójukat a Kato­likus Ifjúsági Napok rendezvény felelős szervezői Kiskun­halason. Mint megtudtuk, az Országos Lelkipásztori Inté­zet és a Katolikus Ifjúsági Mozgalom július 23. és 27. között ifjúsági találkozót szervez, amely a jövőre esedékes pápai látogatásra való lelki felkészülést célozza. Blanckenstein Miklós, az intézet főtitkára, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy mintegy kétezer fiatalt várnak szerte az országból, sőt, a környező országok magyarlakta területeiről is. Ismertette a részletes programot, amelynek lesznek külső, mindenki által látogatható elemei és zártabbak, a táborozó fiatalok számára szervezett talál­kozók, lelki gyakorlatok. Magas rangú egyházi és világi vendégeket is várnak az ifjúsági találkozóra. Eljönnek a szentatya személyes jóba­rátai, hogy egy-egy előadással népszerűsítsék az Életünk Krisztus gondolatát, amely egyaránt szlogenje a tervezett látogatásnak s ennek az előkészületnek is. Kiengesztelődés címmel tart 24-én előadást Lustiger bíboros, Párizs érseke, 25-én Jelenlét címmel Rocco Buttiglione olasz filozófus, egyetemi tanár és 26-án a Remény témájáról Stefan Wil- kanowicz krakkói professzor, a pápa hajdani munkatársa. Egy-egy szentmise is illeszkedik a programba, különbö­ző helyszíneken, a városi sportcsarnokban, illetve a sza­badban, a mozi előtti téren. Először 23-án Marosi Izidor püspök, megyénk főpásztora, majd 24-én Lustiger bíboros, 25-én Gyulay Endre szeged-csanádi püspök, 26-án pedig dr. Dankó László kalocsai érsek celebrál. Az Életünk Krisztus gondolat jegyében zajlanak majd a kulturális, művészeti események is, amelynek keretében képzőművészeti tárlat nyílik 24-én délután, az ÁMK-ban, este pedig a Térszínház előadásában a Winkler-kódex alapján egy középkori Mária-siralom látható ugyanott, a sportcsarnokban. Bár a főszervező a halasiaknak a szervezés során meg­nyilvánuló rendkívüli segítőkészséget'dicsérte, a helyi lap, a Halasi Tükör munkatársa úgy ítélte meg, a város tulaj­donképpen vendég lesz a rendezvényen, hiszen a hivatalos hatóságok nem is tudtak a szervezésről. A tegnapi sajtótá­jékoztatón mindenképpen úgy tűnt, profi rendezéssel van dolgunk, a lényeget majd három hét múlva megítélhetjük. H. T. A föld és a szövetkezeti vagyon A bácskai és a Duna melléki * mezőgazdasági szövetség állásfoglalása A bácskai és Duna melléki mezőgazdasági .szö­vetkezetek tagsága a piacgazdaságra történő átté­réssel, a munka- és eszközhatékonyság növelése érdekében, elfogadja a privatizációt úgy, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek földje és vagyona az átfogó tulajdonreform keretei között kerüljön tu­lajdoni rendezésre, magántulajdonba. Ezzel együtt indokoltnak tartják, hogy a korábban tulajdoni sérelmet szenvedők, köztük a földtulajdonosok is, a népgazdaság anyagi lehetőségei szerint kártala­nításra kerüljenek. A szövetkezetek tagjai úgy íté­lik meg, hogy a földtulajdon kiemelése a tulajdon összességéből a társadalom mesterséges szétválasz­tásához vezet, és hozzájárul a mai parasztság elszi­getelődéséhez, újra cseléddé válásához. Ezenkívül a jelentős költségekkel kialakított mezőgazdasági termelés kereteinek megbontása, nagy értékű esz­közállományának várható kihasználatlansága, az egy-egy munkára szakosodott emberek munkájá­nak a vegyes gazdaságú kisüzemben történő elap­rózódása miatt az élelmiszer-termelés jelenlegi mennyiségi és minőségi színvonala várhatóan visz- szaesik. így nemcsak a jól integrált, a fejlett nyuga­ti piacokhoz nem tud alkalmazkodni, de az ország devizamérlegében betöltött fontos szerepét és a belső ellátást is veszélyezteti. Amikor a mezőgazdaság reformjáról esik szó, azt nem helyes kiszakítani a gazdaság általános átalakításából, a tulajdonreformból. A földdel és egyéb termelőeszközzel kapcsolatos bármiféle pri­vatizációs elképzelések biztonsággal csak az általá­nos reform keretében valósíthatók meg. A mezőgazdaság területén annak ellenére, hogy a válság közel sem olyan mély, mint a gazdaság más területein, a továbbfejlődést jelentheti a ma is működő nagyüzemekre épülő privatizáció, amely­nek keretében a tulajdonnal bírókat meg kell sza­badítani korábbi kötöttségeiktől, egészen a szabad rendelkezésig. A korábban volt tulajdonosokat, az igazságtalanságok miatt sérelmet szenvedetteket a társadalom jövője szempontjából legjobbnak ítélt módon kártalanítani szükséges. A tulajdonnal való kapcsolat megállapítására elfogadhatatlan az 1947-es állapot, mert azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy 1945-től kezdő­dően több népcsoport-, nemzetiség- és a lakosság- cserével idekerült állampolgárok többszörösen alanyai voltak igazságtalanságoknak, amelyeket szintén orvosolni kell. Külön figyelmet érdemelnek a megoldáskeresésnél az 1957. évi 10. tvr.’ és az 1967. évi IV. tv. rendelkezései. A mezőgazdaság reformjával, a privatizációval kapcsolatos terheket nem lehet újból azokkal megfizettetni, akik ma is a mezőgazdaságból élnek, és nincs is lehetőségük életformaváltásra. A tervezett privatizáció kap­csán nein lehet figyelmen kívül hagyni azokat, akik az elmúlt 30-40 évben, és ma is a földből élnek. A gazdálkodni akaró tulajdonosok földigényét a leendő törvény és az önkormányzat döntésének figyelembevételével kell kielégíteni, A szövetkezeti közös tulajdonú földterületeket a célszerű haszno­sítás, a folyamatos művelés érdekében a mezőgaz­dasági nagyüzemekben élők és. dolgozók közötí.,. kell felosztani valós ellenérték fejében, amely ellen­érték egyben a rehabilitáció alapját is képezheti. A szövetség tagjai mindezek figyelembevételével a mezőgazdaság reformjával kapcsolatosan az alábbiakat tartják fontosnak: 1. A tulajdonreform jogszabályban foglaltan az országban egységesen kerüljön rendezésre. 2. Ezzel együtt kerüljön megalkotásra a rehabili­tációs törvény. 3. A földtörvény a föld használatával kapcsola­tos kérdéseket szabályozza, a föld forgalmi, tirlaj- donosváltozási kérdései a Ptk. szerint valósuljanak meg. 4. Egy új, egységes szövetkezeti törvény keretei között, a jelenlegi szövetkezeteknek is esélyt adva, legyen biztosított az átmenet az európai mintájú önkéntes szövetkezetekbe. 5. A mezőgazdasági termelők, szövetkezeti ta­gok lét- és szociális biztonságát meghatározó tör­vények kerüljenek módosításra, hogy megfelelő garanciákat nyújtsanak a ma nyugdíjas szövetke­zeti tagoknak is. 6. A közös gazdaságokon belül a hatékonyságot megteremtő, növelő vállalkozási formákból szaba­don választhassanak. 7. Az alkotókészség kibontakozását ne gátolják bonyolult rendeletek, törvények, szűnjön meg a bér- és keresetszabályozás. 8. A szövetkezeti dolgozók ellentétesnek látják az ország céljainak megvalósulásával kapcsolat­ban azt, hogy a föld egy része községi, városi ön­kormányzati tulajdonba'kerülve?— egy új államo­sítással—a privatizációból kimaradjon. A magyar társadalomban már régen elfogadott alapelv sze­rint úgy ítélik meg, hogy a föld legyen azé, aki megműveli, Ez a földművelő társadalom ma a me­zőgazdasági szövetkezetek tagsága: és alkalmazot­tai, az állami gazdaságok dolgozói, így a föld ke­rüljön az ő tulajdonukba. 9. Alapvetőnek tartják, hogy aki a jövőben föl­det akar művelni, ezt tekinti élethivatásának, az öröklés, vétel, tartós bérlet formájában hozzájut­hasson. A gazdálkodás körülményeit többoldalú és megfelelő garanciák biztosítsák (szakértelem, jártasság, pénzügyi és értékesítési biztonság stb.). További garanciák kellenek ahhoz, hogy a föld ne váljon a spekuláció, a társadaloní terhére történő indokolatlan gazdagodás tárgyává, a kincsképzés eszközévé. A bácskai és Duna melléki mezőgazdasági szö­vetség tagjai bármilyen, mezőgazdaságot érintő intézkedés megtétele előtt indokoltnak tartják az abból élőkkel való alapos és megfontolt vélemény- cserét, mert meggyőződésük az, hogy a ma is ered­ményes termelést folytatók véleményének ismerete nélkül megvalósítható, végrehajtható dönéseket hozni nem lehet, vagy az így hozott döntések jövő­beni sorsa bizonytalanná válik. Ezért a szövetség tagjai állásfoglalásukat a re­formmal foglalkozók figyelmébe ajánlják. „Nyilvános tisztázásra is szükség van99 (Folytatás az 1. oldalról) — Fogalmam sincs. Bizottságunk nem látta ezeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom