Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-18 / 167. szám
TANFOLYAMOK BAJÁN ÉS KECSKEMÉTEN iHOZOTTA külföldi tűke Meghatározó szerep a megye útépítésében Még nincsenek pontos adatok a Strabag Hungária Építő Kft - kecskeméti igazgatóságának első féléves gazdálkodási eredményéről, az azonban vitathatatlan: a legkritikusabb időszakon túl van a január 1-jétől működő vállalat. A korábban Kecskeméti Közúti Építő Vállalat néven szereplő megyei szervezet egy országos osztrák—magyar kft. területi igazgatóságává vált Perge László, a vállalkozási osztály vezetője arról beszélt, hogy a kft. július 1-jétől a korábbi 3-ról 4-re növelte igazgatóságainak számát.- Zalaegerszeg, Budapest és Kecskemét után a Kaposvári Közúti Építő Vállalat is csatlakozott a Strabag Hungáriához. Ez a folyamat még nem fejeződött be, a kft. további, elsősorban magasépítő vállalási számol. Ma még vegyesek az érzelmek ar.éicr.. kisebb-nagyobb viták vannak .elássál kapcsolatban. Ennek elle- körvonalai annak a követel- r vasat: építőipari vállalkozó-1 a 'ovgye közúthálózatának Jtrahág'J a igarTá Építő Kft. kecskeméti igazgatósága az év első felében a szegedi KIG által a megye területére kiírt valamennyi útkorszerűsítési versenytárgyalást megnyerte. Az 5-ös számú út Kecskemét és Kiskunfélegyháza átkelési szakaszának korszerűsítése már megkezdődött. Az új burkolatok hamarosan elkészülnek, augusztus i -jen már zavartalan lesz a közlekedés ezeken a szakaszokon A .régi, elöregedett burkolatok egy részét marógépekkel kellett eltávolítani, új szegély és burkolat készül a csomópontok pedig speciális aszfaltburkolatot kapnak, megelőzve ezzel a deformációkat a jelzőlámpák előtt. Aszfaltozásra kerül sor az 52-es számú, Kecskemét—Dunaföldvár közötti út Solthoz közeli, 4 kilométeres szakaszán. Júliusban befejeződik Baján az 51-es és az 55-ös számú utak korszerűsítése. Átépül a 451-es számú, Kiskunfélegyháza—Csongrád közötti szakaszának Kiskunfélegyházához közeli, 3 kilométeres szakasza. Lajosmizsén, a 4608-as számú út átkelési szakaszán szintén korszerűsítési munkát végzünk. Júliusban megkezdik a tiszaugi híd átépítéséhez kapcsolódó terelőút és provizórium építését. Ezt a munkát a Szolnoki Közúti Igazgatóság rendelte meg. A vállalat szerződési állománya az első félév végén mintegy 70 százalékos, a tervezett árbevételi éves tervnek, ami jónak mondható. Ennek ellenére minden lehetséges munkát próbálnak felkutatni, amelynek egy része a sikeresnek mondható kedvezményes lakossági betoheladás Kecskeméten, Kiskunhalason és Baján,.. .. ............. Gém es Gábor O Érkezik a hillciics s/ára/hctonnal a mcgycs/ékhehen, a/ 5-ös átkelési szakaszán, , .aro* MM » n MM Ä * S’ • Az útszegélyt készítik a Strabag Hungária munkásai. TUDOMÁNYOS KISHÍRÉK Ha fertőzött, világít Nagy-Britanniában olyan eljáráson dolgoznak, amellyel felismerhetővé tehetők az élelmiszerekben lévő baktériumok. Úgy járnak el, hogy a baktériumokat megtámadó bakteriofág vírusokba bejuttatják azt a gént, amely meghatározza a luciferáz nevű, fényt kibocsátó enzimnek a képződését. Amikor azután a bakteriofág beépül a baktériumba, benne létrejön ez az enzim. Az élelmiszer vizsgálói pedig a fénylés erősségéből következtethetnek a mintában lévő baktériumok mennyiségére. Az angol kutatók most olyan bakteriofágokat keresnek, amelyek csupán bizonyos baktériumokba épülnek be. Remélik, hogy ez év végéig sikerül kidolgozniuk annak módját, hogy miképp mutathatók ki az élelmiszerekben leggyakrabban előforduló baktériumok, s hogy talán másfél év múlva ezzel az eljárással a szalmonellacsoportba tartozó baktériumokat is földeríthetik majd. Galaxisok az „üresben” Hét galaxist fedeztek fel amerikai csillagászok az univerzum eddig üresnek tartott térségében. A korábban ismeretlen csillagrendszerek különösen nagy, energiadús gáztartalmukkal tűnnek ki. Százezer fényév átmérőjükkel körülbelül akkorák, mint a mi csillagvárosunk, a Tejútrendszer. A világűrnek az a térsége, amelyben rájuk bukkantak, 300 ezer fényév kiterjedésű, és átlagosan 600 ezer fényévnyire vannak a Földtől. A csillagászoknak újra át kell gondolniuk a galaxisok keletkezésével és halmazokba rendezésével kapcsolatos elképzeléseiket. Korábban azt tartották, hogy a világegyetemet egyfajta szivacsnak kell elképzelni: a csillaganyag az üregek keskeny peremvidékén helyezkedik el, és a közöttük lévő „lyukak” üresek. A mostani felfedezés ennek a hipotézisnek a felülvizsgálatára kényszerít. Száradás — pillanatok alatt Nyomtatványokat, műanyag poharakat, forgácslemezeket és más hasonlókat az eddiginél jóval kevesebb energiával nyomtathatnak és lakkozhatnak — és ráadásul ártalmas oldószergőzök nélkül. Ezt azoknak a fotoiniciátoroknak lehet köszönni, amelyek a festékeket és lakkokat ibolyántúli fénnyel megvilágítva pillanatok alatt megkeményítik. A környezet óvó technológiát a svájci Ciba-Geigy kutatóközpontban fejlesztettek ki. Eddig az ipari gyártásban ártalmas nitrohígító- és terpen- tinpótló-gözők keletkeztek. Most már csak ibolyántúli lámpával kell a pillanat tört részére megvilágítani a lakkozott vagy nyomtatott felületet, s ez a felére csökkenti az energiaszükséglétet. Áz ibolyántúli fény a festékbe kevert 2-3 százaléknyi fotoiniciátorral lép reakcióba. Milyen belül a görögdinnye? Japánban azzal kísérleteznek, hogy egy Ausztriában kifejlesztett mikrofont alkalmazva állapítsák meg, hogy valamely görögdinnye milyen belül. E célból a dinnyére felül raerősitik a mikrofont, majd a dinnyét alulról egy kalapácsszerű fémeszközzel megkopogtatják. Az ütögetés nyomán keletkező hangokat a mikrofon felfogja és hallhatóvá teszi. A japán kutatók azt tapasztalták, hogy az érett görögdinnyének világos, tiszta hangja van, míg az éretlen vagy rothadó dinnye hangja tompa. A nagyon érzékeny mikrofonok réven a hangbeli különbségek élésen megkülönböztethetők egymástól. Szakvizsgát tehetnek a magánvállalkozók Április 1-jétől a magánkereskedők, -vállalkozók számára szakismerethez kötik a működést. Ezzel •természetesen egyet lehet érteni, sőt, a vásárló szamára is vonzóbb, ha egy szakképzett — az árut jól ismerő, s azt ajánló — kereskedő, vendéglátó szakember szolgálja ki. Sajnos — mint ahogy sok esetben, hazánkban ezúttal is — előbb látott napvilágot a rendelet, mint ahogy a betartásához szükséges .feltételek megteremtődtek volna. Ezért azután kettős nehézséget okoztak a szakképesítés nélküli, de vállalkozó szellemű emberek számára, akik nem nyithatják ki boltjaikat, nem dolgozhatnak, s az érdekvédelmi szervezeteknek tűzoltó munkát kell végezniük, hogy tanfolyamokat szervezzenek a szakma alapjainak megismeréséhez. Á szükség törvényt bont, s ezért a megyében — ahol több százan várnak a képesítést igazoló papírra — szeptembertől kétféle, folyamatosan három tanfolyamot indítanak — azért csak ennyit, mert nincs se terem, se idő, de oktató sem elég —, egyet Baján, kettőt Kecskeméten. A Kisosz boltvezetői tanfolyama vegyeskereskedői (élelmiszer, vegyes iparcikk, ebbe a vegyes műszaki cikk is bennfoglal- tatik, azonban nem képesít autóműszaki kereskedésre) képesítést ad. A Kisosz üzletvezetői tanfolyama minden olyan vendéglátó-ipari szakmához nyújt képesítést, amelyhez nem ír elő a rendelet szakács- és cukrászbizonyitványt. A vizsga után nyitható eszpresszó, borozó, kávézó, teázó_, kemping, illetve panzió, ahol kötelező a reggeli. A tanfolyamok ára meglehetősen borsos, 10 ezer forint, amelyen kívül még 500 forint vizsgadíjat is kell fizetni. Igaz, 3 hónap alatt — 130 óra — heti két alkalommal ismerkednek a hallgatók szakmai tudnivalókkal (különböző szakmáknak megfelelően), adózási, társadalombiztosítási ismeretekkel, árszabályozással, munka- és tűzvédelemmel. Az előadókat a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképzőből kérik fel, de ha szükséges, budapesti előadót is meghívnak. Ä Kisosz által szervezett két típusú tanfolyam nem azonos a Kereskedelmi Továbbképző Vállalat által szervezett kurzusokkal, az állami kereskedelemben és vendéglátásban elhelyezkedők számára nein nyújt képesítést, a tanfolyamokat csak a magánvállalkozásban lehet hasznosítani. Ez azonban a vállalkozó alkalmazottjának is érvényes végzettséget biztosít. E tanfolyamokat a Kisosz a Kereskedelmi Minisztérium engedélye alapján szervezi, és a hallgatók vizsgáztatása a kereskedelmi szakvizsgabizottság előtt történik. Sajnos, a sok jelentkező miatt beiskolázási sorrendet is fel kellett állítani. Elsőként azokat veszik fel a tanfolyamokra, akik kereskedők, de nincs szakképesítésüké Utána ezek segítő családtagjait, illetve alkalmazottait részesítik oktatásban. Gémes Gábor — ÚJ KÖNYVEK: Halász Előd: Magyar—német szótár. I—II. köt. 9., változatlan kiad. (Akadémiai, 945 Ft) — (Magyar—spanyol—magyar útiszótár. (Akadémiai—Terra, 95 Ft) — Vavyan Fable: Fattyúdal. (Pannon, 132 Ft) — Walt Disney: Vidám mesék. (Edmont—Pannónia, 189 Ft) — Charles Gáti: Magyarország a Kreml árnyékában. (Századvég K., 160 Ft) — Z. Klimecki —J. Zembowicz: Polski FIÁT 125 (Műszaki K., 290 Ft) — Maty- tyasovszky Jenő: Hód és a picike ember. (Népszava, 76 Ft) - Ungvári Tamás: A védelem tanúja. (Dovin, 175 Ft) — Budapest- atlasz. (Kartográfia, 99 Ft) — A Cserhát turistatérképe. (Kartográfia, 49 Ft) — Balaton-turistatérkép. (Kartográfia, 49 Ft) - Magyarország zsebtérképe. (Kartográfia, 30 Ft) — Kecskemét- várostérkép. (Pusztatourist, 22,50 Ft). A PÉCSI GEODÉZIAI ÉS TÉRKÉPÉSZETI VÁLLALAT BAJAI KIRENDELTSÉGE az alábbi szolgáltatásokkal áll Rács-Kiskun megye egész területén közületek és magánmegrendelők rendelkezésére: FÖLDMÉRÉSI MUNKÁK: — kisajátítási előmunkálatok bonyolítása cs kisajátítási munkarészek készítése, | ) / — házhely-alakítási tervek elkészítése, — földrészletek megosztása és összevonása, — telekhatár-rendezés, — földrészletek határvonalának kitűzése, — telki szolgalmi jog bejegyzéséhez szükséges munkarészek elkészítése, — új épületek térképi és ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez szükséges munkarészek elkészítése. Vállalatok, intézmények üzemi ingatlan- és közműnyilvántartásának rendezése és vezetése, föld alatti közművezetékek felkutatása. FÖLDÜGYI SZAKTANÁCSADÁS, INGATLANINFORMÁCIÓ: — ingatlanok jelenlegi és korábbi térképi, területi és tulajdoni adatainak v beszerzése, — megosztások, telekalakítások, telekhatár-rendezésék, építkezések jogi és műszaki előkészítése. A földügyi szaktanácsadásnál a számlával igazolt adatszolgáltatási díjon kívül csak eszmei dijat számolunk fel. Cím: PGTV Szekszárdi Osztály Bajai Kirendeltsége, 6500 Baja, November 7. tér 6. Telefon: 79/12-621 168568 V; /rv r AKCIÓ! AKCIÓ AKCIÓ! A KERAFORM Kft. újonnan megnyílt MÁRKABOLTJÁBAN, Baja, Szent László u. 55. sz. alatt (volt DÉLTEX-áruház) RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNNYEL' kaphatók a következő MŰSZAKI CIKKEK: ► TEC vjdeorekorder ► videokazetta ► Audioton rádió ► Mirabelle hajszárftó ► Waltham színes tévé 30 000,— Ft 335,— Ft 2 500,— Ft 1 600,— Ft 28 000,— Ft Amíg a készlet tart! UGYANITT ► lakástextilárukkal padlószőnyegekkel ► különféle kerámiákkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. 2000 AKCIÓ! AKCIÓ AKCIÓ! & a rák a vizek t indikátora. Ahol ' 1 megél és szaporodik* i ott nem keli aggódni ■ I nek. Arakacai tóban | rengeteg a rak, ami: nek a horgászok nem | örülnek, mert lecsíp- | kedik a horogról a I csalit. Ám ami az I egyik embernek 8 bosszúság, a másik- 1 nak üzlet Az idén 25 délyt rákhaló használatára, s már ed- I dig is több mint ezerkétszáz kijogramm- nyi rákot fogtak ki, és szállítottak cl az osztrákoknak. . (MTS-foió)