Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-16 / 165. szám

1990. július 16. • PETŐFI NEPE • 7 Testnevelő tanárok randevúja a fővárosban Közös futás Cooperrel Bár az oktatási intézményekben még javában tart a nyári szünet, a pedagó­gusok és a diákok megérdemelt pihe­nőjüket töltik, a Testnevelési Egyete­men továbbra is zajlik az élet, mozgal­mas napok előtt áll az intézmény. A TF rektora, dr. Istvánfi Csaba így jellemez­te a helyzetet: „Nálunk nincs uborka- szezon.” Mától benépesül a TF, az épületet birtokukba veszik a III. nemzetközi testnevelő tanári konferencia résztve­vői. A magyar testnevelés-oktatás „fel­legvára” 1986-ban rendezte meg elő­ször a tanácskozást, amelynek sikerén felbuzdulva úgy döntöttek, kétévente rendszeresen vendégül látják a szakma legjobbjait. Az idei egyhetes eseményre 25 ország mintegy 400 pedagógusát várják, érkeznek tanárok Izlandról és Tajvanról is. A házigazdák szerint a konferencia nem más, mint egy „test- nevelési kirakodóvásár”, ahol minden­ki bemutatja saját „portékáját”, azaz módszereit, tapasztalatait. Lesznek el­méleti és gyakorlati foglalkozások, filmvetítések, konzultációk. A szerve- zők a vendégek szabadidős programjá­ról is gondoskodtak: hajókirándulás, orgonahangverseny a Mátyás-temp­lomban — ízelítő a kínálatból. Az esemény díszvendége dr. Ken­neth H. Cooper amerikai sportfizioló-' gus lesz, aki július 21-én, 10 órától tart­ja meg „A tökéletes közérzet program­ja” című előadását. A Világhírű szak­ember másnap 10 órától közös moz­gásra invitaija az érdeklődőket. A Normafánál reggel bárki benevezhet a Cooper-futásra es -gyaloglásra, de a 2400 m-es futás és 4800 m-es gyaloglás célja nem a győzelem, hanem a résztve­vők fittségi állapotának, kondíciójának mérése, tesztelése. A sportolás után Cooper úr dedikálja az előadással azo­nos című könyvét. Az amerikai professzor a magyar sportemberek körében elsősorban a 12 perces teszt szülőatyjaként ismert. Azonban munkássága jóval sokrétűbb: Dallasban megalapította aerobic- központját. Az itt kidolgozott progra­mokat hasznosítja az Egyesült Álla­mok hadserege, több mint 5000 iskola és egyetem, valamint számos vállalat. A TF vezetése is elismeri dr. Cooper munkásságát: július 21-én, 16 órakor az egyetem díszdoktorává avatják. Juan Antonio Samaranch NOB-elnök és Joao Havelange FIFA-elnök után harmadikként kapja meg Kenneth H. Cooper a kitüntető címet. Junior bunyósok az Európa-bajnoki címért Ma kezdődik az észak-csehországi Usti nad Labemben a juniorkorú ökölvívó Európa-bajnokság. A nyolctagú magyar válogatottban helyet kapott két megye­beli versenyző is. Szánthó Imre szövetségi kapitány a 60 kg-ban a kiskunfélegyházi Drozdik Károlynak, a 91 kg-os súlycsoportban a kecskeméti Ny Urai Bélának szavazott bizalmat. A szakvezetők véleménye szerint Nyitrai akár a dobogóra is esélyes lehet, míg Drozdik, egy jó sorsolás után, követheti válogatottbeli társát... Felvételünkön az ökölvívók a két évvel ezelőtti győztes, kiskunfélegyházi Mizsér tanácsait hallgatják. SPORT Hetvenéves a NOB elnöke Születésnapi köszöntő helyett Holnap ünnepli 70. születésnap­ját Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság el­nöke. A spanyol sportvezető ifjú­korában több sportágat is űzött, később egyesületi vezetőként és új­ságíróként is a sport igaz elkötele­zettje maradt. 1966-ban választották meg a NOB tagjává, 1968 és 1975 között a végrehajtó bizottságban dolgo­zott, négy éven keresztül (1974— 1978) a NOB VB alelnökeként fára­dozott. 1977 és 1980 között Spa­nyolország nagykövete volt Mon­góliában, illetve a Szovjetunióban. A nemzetközi olimpiai mozga­lom első embere 1980 óta áll a NOB élén. A 70. születésnap alkalmából az MTI sportszerkesztősége a Sport- Intern című lapban korábban meg­jelent exkluzív interjút adja közre — változtatás nélkül. 1. Mit tart Ön az emberiség legje­lentősebb történelmi vívmányának? — Azt a pillanatot, amikor az ember először tette a lábát a Holdra — mondta Samaranch. 2. A legmaradandóbb sporttelje­sítmény, netán rekord? — Minden olyan atlétikai ver­seny egyfajta csúcs, amikor százan képesek befutni egy maratoni via­dal céljába! Ami a mérhető rekor­dot illeti: Bob Beamon 8,90 méteres távolugró-világcsúcsa az 1968-as mexikói nyári olimpián. 3. Mit tart a legnagyobb boldog­ságnak? — Ha vállalt kötelességét teljesít­ve az embert a lélek békeje önti el. 4. Mi lehet egy ember életében a legnagyobb balszerencse? — Ha önmagába vetett hitét ve­szíti. 5. Kedvenc sportága? — Az atlétika. 6. Mit tart élete eddigi legna­gyobb sikerének? — Azt, hogy 1980-ban megvá­lasztottak a NOB elnökévé. 7. Mi lenne az egyetemes sportte­vékenység legnagyobb veresége? — Ha nem tudnánk egyszer meg­rendezni az olimpiai játékokat. 8. Mi az, ami nélkül a sport nem sport?, — A sportszerűség, a fair play szelleme. 9. Mi az az emberi hiba, amit a legkönnyebbeti’lmegbocsát ? * * 1 — A túlzott, parttalan lelkese­dést. 10. Amit á legjobban gyűlöl, ha a sport béli visszaélésről esik szó? — A szélhámosságot, a csalást. 11. Ki minden idők legnagyobb kedvence az Ön számára a sportban ? — Emil Zátopek. 12. Es kit tekint minden idők leg­nagyobb sportemberének? — Jesse Owenst. 13. A kedvenc szerzője? — A klasszikusok között Cer­vantes, a modern időkből pedig Er­nest Hemingway. 14. Kedvenc festője? — Pablo Picasso. 15. Kedvenc történelmi' személyi­sége? — Mahatma Gandhi. 16. Történelmi személy, akit a, legjobban megvet? ■— Júdás. 17. Mit tart a legnagyszerűbb sportbéli erénynek ? — A hűséget, állhatatosságot, ki­tartást. 18. Mi a véleménye arról, mivel lehet legjobban jellemezni a sportot ? — A sportszerűség eszméjével. 19. Mi az, amit a legjobban sze­retne elérni a sportvilágban? — Már elértem. A NOB elnöké­nek lenni — ez a lehető legnagysze­rűbb dolog, ami létezik a Földön. 20. Melyik az az emberi tulajdon­ság vagy ismérv, ami a legtöbbet ér az Ön szemében? . I— Az emberrel veleszületett -in­telligencia. 21. Melyik az a város, ahol a leg­jobban szeret élni? — Lausanne-ban. Klímája, csen­dessége, szépsége, és az ott lakó em­berek bája miatt. 22. A legfőbb vezéreszme, ami irá­nyítja az életben ? — Mindenki előtt nyitva az út elérni azt a célt, amire valóban; rá­szolgált — mondta az ünnepelt. * * * Dr. Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára hosszú évek óta ismeri Juan Antonio Sá- maranchot. így vélekedett munkás­ságáról: — Ha lehet tömören fogalmaz­nom, Samaranch úr a sport igaz, őszinte és tántoríthatatlan megszál­lottja. Tíz éve, amióta a NOB elnö­kévé megválasztották, fáradtságot nem ismerve munkálkodik azon, hogy a nemzetközi olimpiai mozga­lomban a hetvenes években támadt nem kevés „hajszálrepedés” eltűn­jön. Éppen az 1988-as szöuli nyári olimpiai játékok igazolták, hogy si­került is az „ötkarikás család” egy­ségét helyreállítania. Mindent kö­zelről kíván látni, tapasztalni. Ma már szinte nincs olyan NOB-tagál- lam, amelyet személyesen fel ne ke­resett yolna. Az a fajta sportvezető» aki tudja: a sport a népek közötti ba­rátság, megértés javításának egyjk;. legnagyszerűbb eszköze.Tgen nagy öröm számunkra, hogy nsúlyemelő- világbajnokság küzdelmei alkalmá­ból az ősszel üdvözölhetjük őt Ma­gyarországon. Többször is kifejtet­te, mennyire nagyra becsüli a ma­gyar sportot. Ha lehet egy „kulissza- titokról” is szólnom: elmondta égy alkalommal, hogy kedvenc magyar sportolója a háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok Papp László. TOTÓ v Halas a csapatbajnok RÖVIDEN • RÖVIDEN A totó 28. heti szelvényén szereplő mérkő­zések eredményei: 1. Siófok—Maccabi Haifa 0:0 X 2. Gefle—Vasas 0:2 2 3. Lech Poznan—Y. Tel-Aviv 3.0 1 4. Norrköping—Vejle 1:2 2 5. Ljubljana—FC Berlin 1:0 1 6. St. Gallen—Szlavia Szófia 2:1 1 7. Pirin—Osijek 2:1 1 8. G. Göteborg—Karlsruhe T : 1 X 9. Düsseldorf—Ploiesti 1 :1 X 10. Chemnitz—Sturm Graz 0:0 X 11. FCS Tirol—Bochum 1:0 1 12. Rostock—Bröndby 3:2 1 13. Sparta Praha—Admira W. 4: 1 1 pluszmérkőzés: 14. Tatabánya—Plastika Nitra 0:0 X Csütörtöktől négy napon át Mezőhegyes adott otthont az országos díjugrató-bajnokságnak. Harminc szakosztály ver­senyzői több mint száz lóval látványos, izgalmas csatát vív­tak. Mint Sebők Antal, a rendező egyesület elnöke elmondta, a bajnokságok történetében első alkalommal pénzdíjakért küzdhettek a lovasok. A remek időben szokatlanul izgalmas versenyben alakult ki a csapatbajnokság döntőjének végeredménye. Kozma At­tila, a mezőhegyesiek versenyzője utolsó lovasként haladt végig az alappalyán, és hibátlan lovaglását ünnepelve elfu­tott a cél mellett. Erre kapott is rögtön négy hibapontot, amivel holtverseny alakult ki a házigazdák és a Kiskunhalasi Határőr Dózsa csapata között. Ezután összevetésre került sor, amely végül a kiskunhalasi lovasoknak kedvezett, mivel mindegyik versenyzőjük hibátlanul ment végig a pályán, megszerezve ezzel a csapatbajnoki aranyérmet. A győztes csapat tagjai: Fodor Gábor Svejk nevű lován, Szikszai Lajos Trojka nevű lován, Soós Attila Rozmaring nevű lován és Var tó József Kikelet nevű lován. A felnőttek és a kezdő lovasok egyéni döntője lapzártakor még tartott. • Kitűnően szerepeltek ifjúsági kötöttfogású birkózóink az Izrael­ben megrendezett világbajnokságon. A 81 kilósok súlycsoportjában Nagy Attila az első, a 74 kilósoknál Kövecs Károly és a 88 kilósoknál Gelénesi Nándor egyaránt a második helyen végzett. t Lyonban, a 43. vívó-világbajnokságon újabb értékes helyezéseket értek el a magyarok. A férfi-tőrválogatottunk az ötödik, női tőrcsapa­tunk a hetedik, férfikardcsapatúnk a második helyen végzett. • Oslóban rendezték az IAAF Mobü Grand Prix sorozatba tarto­zó Bislett Játékok nemzetközi atlétikai viadalt. Szenzációs eredmény született a gerelyhajitók versenyén: az utolsó sorozatban a csehszlo­vák Jan Zelezny 89,66 méterre repítette a gerelyt, s ezzel megjavította a brit Steve Backley július 2-ai, stockholmi világrekordját (89,58). 5 A Győrött megrendezett női junior öttusa-világbajnokság egyéni számát kitűnő teljesítménnyel Kovács Irén nyerte. Csapatban az olasz válogatott győzött, a magyarok az ötödik helyen végeztek. • A világbajnokicím-védő francia Alain Prost megszakítás nélküli harmadik győzelmét aratta vasámap,Silverstone-ban, a Forma—1-es autós gyorsasági világbajnokság Brit Nagydiján. A Ferrari pilótája június 24-én a mexikóvárosi, július 8-án pedig a Lé Castellet-i futa­mot is megnyerte, s immár a 43. Grand Prix-győzelemnél tart. Futballberkekben történik Éz még csak a ráhangolás időszaka Már egy hét eltelt a labdarúgó-világ- bajnoksag döntője óta, ám a szurkolók közül sokan még mindig az olaszországi futballfieszta emlékezetes eseményeit, vitatható tizenegyeseit, kiállításait tag­lalják. Szívesen gondolnak vissza az olasz Baresi szép becsúszó szereléseire, az angol Gascoigne veszélyes szabadrú­gásaira, a kameruni Milla rutinos védő­ket is megszégyenítő cseleire vagy a Ma­radona arcán lefelé gördülő könnycsep­pekre. Talán idehaza is szemtanúi lehe­tünk néhány hasonló látványosságnak — sóhajt feí jó néhány magyar futball­rajongó, miközben reménykedve várja az augusztusi első bajnoki fordulót. A megye NB Il-es csapatai közül a legrövidebb pihenőt a tavasszal reme­kül szereplő Bajai SK labdarúgói kap­ták, akik már julius 5-én pályán voltak az alapozás kezdetét jelentő első foglal­kozáson. A névsorolvasáskor kiderült, hogy az előző bajnoksághoz képest a keret két labdarúgóval bővült. Tóth Ró­bertét Miskéről igazolták, míg a közép­pályás Nagy Albertet, aki négy évvel ezelőtt még ifjúsági játékosként került a Videotonhoz, most visszahozták Bajá­ra. Schneidert Szegedről és Komlóról is megkeresték, de megállapodás még nem született, így a játékos továbbra is a Su- govica partján készül. Azokat az ifjúsá­gi együttesből kiöregedett játékosokat, akik nem férnek be a nagycsapatba, elengedik NB III-as vagy megyei első osztályú klubokhoz. Az első heten napi egy, július 9-étől már napi két alkalom­mal tart foglalkozást Koller Viktor edző. Az első előkészületi találkozóra julius 21-én, Komlón kerül sor, majd 24-én, kedden hazai pályán fogadják az élvonalbeli Szeged együttesét. Az ellen­felek között szerepel még a PMSC, a Vi­deoton és a Volán is. I — Milyen tervvel vágnak neki a bajno­ki évnek ? — kérdeztem Márton Lászlót, a labdarúgó-szakosztály vezetőjét. — A játékosok nagy elszántsággal, lelkesen készülnek. Elég nehéz a sorso­lásunk, de okulva az elmúlt két év ta­pasztalataiból, az idén sokkal sikere­sebb rajtot szeretnénk venni. * * * Az NB II. egyik újonca, a Kecskemé­ti TE július 9-én tartotta első összejöve­telét, ahol a játékosok megkapták a bajnoki érmeket. Sz. Tóth Antal edző 23 labdarúgóval kezdte el a munkát. A heti egy ráhangoló gyakorlás után mától 10 napon át napközis rendszer­ben folyik a felkészülés. Eddig egyedül Kurucz Imre, a Szegedi Dózsától jött középpályás az új arc a keretben, de két-három játékos átigazolásáról még. folynak a tárgyalások. Az első előké­születi mérkőzést július ,19-ém, hazai , pályán rendezik, ahol a Paksi Atom­erőmű lesz a KTE ellenfele. Mint Bar- tha Imre, a labdarúgó-szakosztály ve­zetője elmondta, az MLSZ nagyon szi­gorú előírásokat hozott az NB Il-es mérkőzések rendezésével kapcsolat­ban. A vendégszurkolóknak külön szektort kell kijelölni, a pálya körüli korlátot mindenütt meg keŰ emelni. A korláton belül csak számozott kar­szalaggal ellátott személy (rendező, fo­tós) tartózkodhat. Mindezek óriási többletkiadást rónak az amúgy is pénz­hiánnyal küzdő klubokra. — Milyennek találja a sorsolást ? — kérdeztem az edzőt. 9 Tóth Csaba, a KSC góllövője egyelő­re csak a pálya széléről figyelheti társa­it. (Farkas Tibor felvételei) ., — Hiába kerestem könnyű mérkő­zést vagy gyenge ellenfelet, egyet sem találtam. Rutintalan csapatunkkal egyelőre a biztos bentmaradást tűztük ki célul. * * * A kecskeméti Széktói stadionban, dacolva a kánikulával, a játékosok be­csülettel gyűrték a köröket. Július 15- éig napi egy, ettől kezdve napi két fog­lalkozás szerepel Pataki Tamás edző forgatókönyvében. Az edzések egyhan­gúságát rendszeresen heti három előké­születi találkozóval igyekeznek felolda­ni. Az'elsőre holnap, 17 órakor a Kis­kunfélegyházi Honvéd otthonában ke­rül sor. Tizenhárom felnőtt játékos kezdte el a munkát, akihez tíz tehetsé­ges fiatal — Tóth, Kovács, Balia L.. Zsögön, Balta M., Juhász, Gál, Zsolnai, Valter és Dávid —• csatlakozott a KSC ifjúsági csapatából. Kérdés, ha elkez­dődik a tanév, tudnak-e rendszeresen edzésre járni. Már kerettel készül a Helvéciáról érkezett Joszt Elemér, aki a középpályás sort erősítheti. Kerek­egyházáról Herczeget szeretnék leiga­zolni. A Romániából áttelepült 22 éves középpályás Márton Tibornak az ügyé­ben folynak a tárgyalások a román szö­vetséggel. A középhátvéd Somogyi Jó­zsef a csapattal készül ugyan, de klubot keres magának, akárcsak a Bajáról nemrég Kecskemétre került Pauk Ró- ■'iberi-is;­• — A szurkolókat élénken foglalkoz- - tatja? hogy mi-van Tóth Csabával, a gólerős csatárral? — A játékos felépülése több hetet, esetleg hónapot vehet igénybe. Augusz­tus végéig befejeznek nála egy kúrát. Az orvos csak ezt követően nyilatkozik a folytatást illetően — válaszolta Pata­*ki Tamás edző. — Mire lehet képes a bajnokságban a KSC? — A sorsolás szerint hétszer itthon játszunk, nyolc alkalommal pedig „vendégségbe” megyünk. Nehéz ősz vár ránk. célkitűzésről, helyezésről a felkészülés jelenlegi szakaszában még korai beszélni. _S2e_ • Megkezdte alapozó edzéseit a KSC labdarúgócsapata. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.00: Delta. Tudományos híradó (Ism.) 9.25: Linda. Tévéfilm 1. rész (Ism.) 10.20: Képújság 10.25: Parlamenti Napló. Közvetítés az Or­szággyűlés ülésszakáról 17.50: Katolikus híradó 18.00: Kalendárium 1990. Ismeretterjesztő magazin 18.45: Reklám 18.50: Esti mese 19.00: Cimbora 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Kaviár és lencse. Szovjet film 21.35: Reklám 21.40: Koncert Romániáért 22.40: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Endrei Judittal és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok 8 Időjárás — Zene 17.45: Bumm!!! Telefonos játék 18.00: Hétfőn hatkor 18.25: Gyerekeknek! 18.55: Kurtizánok tündöklése és nyomorú­sága. 3. rész 19.53: TV 2 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Telesport Kb. 23.00: TV 2 — Napzárta KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ: Este 8 órakor: Hasznos tanácsok kül­földre indulóknak, az útadótól a pénzváltá­sig. — Hol legyen az M5-ös elkerülő sza­kasza? — fórum a tervekről, tanácsi veze­tőkkel és minisztériumi illetékesekkel. — Aktuális hírmagazin — ízelítő a Duna men­ti folklórfesztiválról. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 04.30: 120 perc. 06.35: Dokumentum­film. 07.05: Ember, Föld, Világmindenség. 08.05: Szibériai filmhíradó. 08.15: Az álla­tok világában. 09.15: Elmúlás. Tévéfilm 1. rész. 10.30: Híradó. 13.30: Hírek. 13.45: Régi népi játékok. 14.25: Párbeszéd a szá­mítógéppel. 15.00: Dokumentumfilm. 15.25: Gyermekek órája. Benne: francia nyelvlecke. 16.25: Reklám, közlemények, információk. 16.30: Híradó. 17.00: Mi és a gazdaság. 17.45: Elmúlás. Tévéfilm 1. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Reklám, közlemé­nyek, információk. 19.45: A. Pahniutova művészi portréja. 22.20: Esti hírösszefogla­ló. 22.45: A forradalommal született. Film­sorozat. 23.49: A. Pokrovszkij zeneszerző estje. ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul. 16.15: Tv-napló — magyarul. 16.25: Gyer­mekműsor— magyarul. 16.40: RTV-kala- uz. 16.55: Reklám és műsorismertetés. 17.00: Tv-napló. 17.20: Reklám. 17.25: Sportkrónika. 17.45: Rejtvényműsor. 18.15: Óra — szlovák nyelvű műsor. 18.45: Szlovák zenés műsor. 19.15: Gyermekmű­sor. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyarul. 21.00: Fiatalok százada — amerikai játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.50: Zenés műsor, utána műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Nyitány. ^ hét irodalmi és zenei mű­soraiból 9.05—11.00: Napközben (ÉLŐ) Középhullámon: 10.30: Balaton rádió URH-n: 10.30: Egész napos közvetítés az Ország- gyűlés üléséről ] 11.10: Hagyományápolók 11.34: A 22-es csapdája. Joseph Heller regénye folytatásokban. 1. rész 12.45: Házunk tája. A Falurádió műsora 13.05: Klasszikusok déjidőben 14.05: Most jelent meg. Világirodalmi könyvszemle 14.34: Szól a duda f 15.05: Filmzene 15.15: A prózától az operáig 16.00: Délutáni Krónika 16.15: A Nyitnikék portája 17.05: Exo-mix 17.30: Záray Márta és. Vámosi János éne­kel 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Ligeti György népdalkórusaiból 19.50: Gong 20.05: A demokrácia varázsa. Washingtoni beszélgetés Teller Edével 21.05: íróvá avatnak. Nagy László indulása 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Kék mezőben ötven csillag. Zenés amerikai útinapló 23.05: Barokk zene PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Kölyökrádió 8.40: Ország—város—híres ember. Tele­fonos nyereményjáték — gyerekeknek 9.00—13.45: Nyári zene-szó (ÉLŐ) Benne: blokkműsorok 14.00: Kettőtől ötig ... (ÉLŐ) 17.00—21.00: RÄDI0MA Benne: blokkműsorok 21.30: Zeneközeiben (ÉLŐ) 22.00: Egy maffiavezér folyamodványa. Gyárfás Endre szatírái 23.Q3: Sporthíradó 23.10: Örökzöld filmmelódiák. BARTÓK RÁDIÓ: 9.10: Kamarazene 10.10: A hét zeneműve 10.40: A Holland Kamarazenekar hangver­senye 12.05: Francia operanyitányok 12.30: Kamaramuzsika korabeli hangsze­reken 13.00: Kilátó. Az M R világirodalmi hetilap­ja (ism.) 13.45: Kórusművekből 14.08: Zenekari muzsika 14.16: Magyar zeneszerzők 16.05: Edith Mathis operafeivételeiből 16.30: Világhírű vonósnégyesek — 2. rész 17.45: Nagy siker volt! A Magyar Virtuózok kamarazenekar hangversenyei 19.05: Spanyol nyelvlecke kezdőknek 19.20: Gitárral angolul 19.35: Holnap közvetítjük 19.55: A főszerepben: Székely Mihály. 1 rész. Verdi: Don Carlos 22.30: Zenekari muzsika 23.09: Rádiószinház. Csobogás. Spiró György kishangjátéka 23.30: A hét zeneműve. Mozart: D-dúr (Haffner) szimfónia. SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Balog József (A tar­talomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hirek. tudósítások. Lap­szemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. — A politika nyelve.) 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón: szol­gáltatóadás

Next

/
Oldalképek
Tartalom