Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-08 / 133. szám
1990. június 8. • PETŐFI NÉPE • 5 KALAMAJKA A KALOCSAI „KADERBARLANG” KORUL Nem síbolták el az egymillió forintot TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLATOK Hosszú ideje köti le a kalocsai tanács figyelmét a Korona étterem körüli huzavona. Két tanácsülés is foglalkozott már a témával. A megduplázott vizsgálat, melyet a tanács pénzügyi osztálya végzett, szabálytalanságokat említ, de kevés konkrétumot tartalmaz. Éppen ezért némelyek ködösítést sejtenek a bizonytalan fogalmazás mögött. így aztán szárnyra kelhettek olyan hírek is, hogy Molnár Ferenc, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző (volt) igazgatója esetleg sikkasztott. A hírek hallatán az adóhivatal sem volt rest, ők is vizsgáltak. Ám nem találtak lényeges eltéréseket az előírásoktól. Vagyis: a jelek szerint Molnár Ferencet nem terheli felelősség a kimutatott közel egymilliós elszámolási eltérésért. — Ahhoz, hogy megértsük, miről van szó, vissza kell nyúlni a kezdetekig állítja Molnár Ferenc. — Öt éve javasoltuk és kértük a Kereskedelmi Minisztériumtól, hogy segítsen bennünket a kabinetrendszerű, speciális oktatás megszervezésében. Ennek lényege az lett volna, hogy bevezetjük nemcsak a vállalatokkal szerződött tanulók oktatását, hanem a saját diákjaink szakmai segítését is. Örömmel fogadták a kezdeményezést, mellénk állt és támogatást ígért az Országos Pedagógiai Intézet is. Szakács-, cukrásztankonyhát alakítottunk ki, elkészült az ételbár, a felszolgálóterem. Megtudtuk, hogy a város, pontosabban az MSZMP protokolláris ügyeit itt intézték. Jöttek ide megyei, országos, sőt. külföldi fejesek is. Koccintott e, világ szeme elől eltakart, kis zugban Losonczi Pál, Berecz János, de még Mark Palmer amerikai nagykövet is. Mint Molnár Ferenc mondja, mindez ragyogó alkalom volt a tanulóknak a szakmai műveltség elsajátítására. A számla is ki lett egyenlítve. Hol az Országgyűlés, hol a megyei tanács, esetleg az MSZMP vagy a város rendezte a cechet. Kalocsa polgárai, persze, tudtak a magas rangú vendégek alkalmi kiruccanásairól, el is nevezték a Korona éttermet „káderbarlangnak”. Aztán jöttek a zordabb idők, amikor is felröppent a hír az egymillióról. Ez egy jó kísérlet volt mondja Molnár Ferenc. — Az alapképzést megkapták a gyerekek, a második évtől pedig szakmát választhattak. Többmilliós támogatást kaptunk a szakminisztériumtól, a pályázatokat sorozatban nyertük. A jó kapcsolataim révén sikerült elérni, hogy a kapott anyagot a vállalatok jóváírással adták át. Tehát az iskola komoly összegekhez jutott. Szerencsés kísérlet volt, bevezettünk egy sajátos modellt, mely mintául szolgált. Persze, ehhez bér is kellett, közel nyolcvanezer havonta, a társadalombiztosítási hozzájárulással egymillió-háromszázezer évente. — Kezdtük szorgalmazni egy színvonalas étterem beüzemelését. Jóváhagyta a megyei tanács, a vb — mindenki. Készen álltak az engedélyek a Korona megnyitására. Ám a forgóalap feltöltésére nem volt elegendő tőke. Szerencsére, a Monimpex és a Kecskemétvin beszállt, nyitottunk Gösser sörözőt is. így aztán futotta a forgóalapra. Közben változtak a jogszabályok, a három céggel betéti társasági szerződést kellett kötnünk. Ez viszont húzódozott, ami kettős könyveléssel járt. Az oktatóknak járó bért az étterem kiadásaiba kalkulálták, ami helytelen. Itt történt a félreértés. — A kísérletért köszönet járna, nem elmarasztalás —- fakad ki Sütő János, a szakmunkásképző jelenlegi igazgatója. — Ugyanis, ha levonjuk az általános oktatásra költött pénzt, a Korona nem veszteséges. A fegyelmi eljárást Molnár Ferenc ellen egyáltalán nem tartom indokoltnak. Különben sem én vagyok a munkáltató, ennek elbírálása nem tartozik a hatáskörömbe. — Ártatlan vagyok — mondja Molnár Ferenc. — Mások acsarkodnak rám, rosszindulatból. Rajtam ne verjék el a port, ne kiáltsanak ki bűnbaknak, én erre nem szolgáltam rá. Ennyi hát a Korona étterem története! — a másik fél előadásában. Hogy mikor nyugodnak meg végre a kedélyek, nehéz megjósolni. Annyi azonban bizonyos: a közvélemény egyre érzékenyebben és ingerültebben fogadja a gyanús híreket. Nem tűri a színfalak mögötti pusmogást .... Zs. Kovács István A FELEGYHAZI MÁV-ÁLLOMÁS Csomópont a Duna—Tisza közén Versenyben a vagon és a kamion Százharminc, száznegyven személyszállító és tehervonat fut be mindennap Csongrád, Kecskemét, Kiskunhalas, Szeged, Szolnok felől a kiskunfélegyházi MÁV-állomásra, amely vasúti csomópont a Duna—Tisza közén. Nem is olyan rég a gyümölcs- és zöldségfélék érési idényében tíz, tizenöt hűtőkocsi dinnyét, temérdek paradicsomot, paprikát adtak fel itt a szállíttatok Csehszlovákiába, az NSZK-ba, Lengyelországba, az NDK^ba. Másfél, két évtized telt el azóta, s a hűtővagonok helyett kamionok továbbítják a veteményes- és gyümölcsöskertek termését Félegyházáról. A városban működő ipari üzemek termékeinek exportja is mérsékeltebb, és a MÁV-állomás kereskedelmi szolgálata a jelenlegi adottságokhoz igazodott. A korábbinál nagyobb feladat hárul viszont a forgalmi szolgálatra — mondja Makra János állomásfőnök. Kelebiát is mentesíti A dunántúli iparvidékről, a dél-alföldi mezőgazdasági körzetekből és Jugoszlávia felől érkező szerelvények találkoznak itt, hogy elegyrendezés után Borsodba, a Nyírségbe, vagy a határon túlra folytassák útjukat. Kiskunfélegyháza a déli határállomás, Kelebia forgalmát is mentesíti az elegyrendezéssel. A Szabadkától északra tervezett, nagy befogadóképességű és közös érdekeltségű határállomás — a pénzhiány miatt — máig sem készülhetett el. Kiskunfélegyháza szempontjából sem lebecsülendő a Jugoszláviába, vagy onnan ide és harmadik országba irányuló forgalom. Az állomás kétszázhatvanöt dolgozónak a munkahelye, emellett a gazdaság, az exportforgalom megélénkülése a városnak is érdeke. Fuvar kedvezményes áron A teher- és a személyforgalom mérséklődésé miatt a MÁV nehéz helyzetbe került. Az önfelélési folyamatot mindenképpen meg kell állítani — véli a félegyházi állomás főnöke. Halaszthatatlan az eszközállomány felújítása. A megrendelők máról holnapra kérik a MÁV-tól a teherkocsik kiállítását. Egy, Félegyházához közeli, mezőgazdasági szövetkezet külföldi szállításra úgy rendelt vagont, hogy másnap reggel már rakodni akar. Ha így nem kap, akkor kamionnal szállíttatja a portékáját, mert a nyugati partner nem vár tovább. Ma már arra is mód van, hogy a nagyobb szállíttató gazdaság vagy iparvállalat — a szegedi vasútigazgatóság jóváhagyásával — fuvardíjkedvezményt kapjon. A holland vasútnál ez már régi, jól bevált gyakorlat 7 rrl.on,^.a Makra János. Nem szabad engedni, hogy üresen, igénybevétel nélkül álljanak a teherkocsik az állomáson, minden fuvarozási lehetőségre szüksége van a MÁV-nak. Akkor sem szabad elengedni a megrendelőt, ha egy-egy alkalommal egyetlen kocsit tud megrakni árujával. Szigorú követelmény A szállításieszköz-tartalékot azért is elő kell teremtenie a MÁV-nak, mert előfordul, hogy a nyugati exportszállításra előkészített, megvizsgált tíz teherkocsi közül csupán kettő felel meg a külföldi partner által támasztott szigorú követelménynek. Igen sok elöregedet kocsi áll Szegeden és Békéscsabán arra várva, hogy kijavítsák, de egyelőre nincs rá pénz. Az 1980-as években csekély támogatást kapott a MÁV, 1986 óta pedig semmit. Ilyen körülmények ellenére a kiskunfélegyházi állomás a szegedi vasútigazgatóság területén évek óta 4-es rendű minősítést kapott, legutóbb az idén februárban. Kiss Antal UJ KÖNYVEK: Török Rezső: Vannak még férfiak. (Kuitúrsped Kft., 173 Ft) — Hutson Shaun: Áldozatok. (Vízöntő könyvek, Holnap, 160 Ft) — Ferenczy Dénes: Az orsó. (Horgászpraktikák) (Mezőgazdasági K., 59 Ft) Fodor György: Mértékegység-lexikon. (Műszaki K., 295 Ft) — Grimm: A. csizmás kandúr. Német nyelven. (Forma Art, 129 Ft) — Mikszáth Kálmán: Magyar- ország lovagvárai. (Kolibri, 79 Ft) — Hemző Károly—Lajos Mari: 99 saláta. Angol nyelven. (Corvina, 250 Ft) — Maurice Leblanc: A pokoli csapda. A vörös selyemkendő. (Népszava, 36 Ft) Waiblingeni óvónők Baján és környékén A Stuttgart közelébe eső Waiblingen város sokban hasonlít Bajához. Például abban, hogy a lakosság létszáma mindkettőben negyvenezerre tehető. A rövid múltra visszatekintő testvérvárosi kapcsolat mind szorosabbá válik, a bajaiak és a waiblinge- niek nemcsak látogatóba, hanem egyre gyakrabban tanulni mennek egymáshoz. így érkezett kéthetes tanulmányútra, a közelmúltban, hozzánk két fiatal óvónő, Gudrun Heinrich és Bärbel Heinzclmann. A találkozót a bajai Vöröskereszt téri óvödába beszéltük meg. Itt több napot töltöttek ugyanis a vendégek, a képzést tanulmányozva. Amint mondták, az itt tapasztalt tartalmi munkára igazán nem számítottak. Ebben az óvodában vallásetikai alapon álló világnézetre nevelik a gyerekeket, a kereszténység szellemében. Az intézményvezető, Hornyák Fe- rencné az előző napon részletesen tájékoztatta a vendégeket, sőt, néhány foglalkozáson is részt vettek már, igy kíváncsi voltam a tapasztalataikra. Annál is inkább, mert elképzelhető, hogy egyre több szülő igényli majd gyermekének ilyen szellemű oktatását. — Sommás ítéletet nem szeretnék mondani, hiszen először járok Magyarországon. Eddig éppen tíz óvodában tettünk látogatást, közülük ebben az egyben folyik a vallás alapjait megismertető képzés. Nagyon tetszik a kollégáim munkája, látom, hogy a gyerekek élvezik, amit tanulnak. S mégis, azt kell mondanom: mint szülő, ragaszkodom ahhoz a jogomhoz, hogy kiválaszthassam, milyen világnézetre akarom gyermekemet nevelni —: volt Gudrun véleménye. Élénk vita következett a nevelés szabadságáról. Jelen esetben úgy tűnik, ez nem csorbult, hiszen minden szüíő írásban nyilatkozott, hogy egyetért-e gyermekének a Vöröskereszt téri óvodában folytatandó tanításával. Csekély kivétellel igennel válaszoltak, a maradék számára pedig az a lehetőség állt nyitva, hogy vagy másik óvodába menjenek, vagy itt illeszkedjenek be a képzési rendbe, a szülők más meggyőződése ellenére. A dilemma mindenképpen megmarad: egyszerre nem lehet idealista és materialista világnézetet hirdetni. Az sem lenne helyes, ha az eddigi kizárólagosságot (a materialista világnézetet illetően) most egy ellentett kizárólagosság váltaná fel. A napi program következő része a bácsszentgyörgyi óvoda meglátogatása volt. Éz a kis, határszéli község — egyre fogyatkozó lakosságával — szinte mintája a határ menti községekkel kapcsolatos helytelen politikának. Napjainkra hiába teremtettek infrastruktúrát az itt élő 260 lélek számára, az évszázadokkal ezelőtt a vidék központjának számító telepü- lés nchczen nyeri vissza életerejét. így mesélte ezt Hornyák Ferencné, aki a szülőfalujába hozott el bennünket, abba az óvodába, melyben öt is oktatták mai vendéglátóink, Végvári Józsefné és Hajzer Jenőné, azaz a gyerekek Erzsi és Elvira óvó nénije. Itt a gyerekek egy csoportban vannak, de úgy, hogy a bölcsődések is helyet kapnak köztük. (A fényképen majdnem a teljes létszám látható.) Irigylésre méltó a tágas, csupa virág, csupa fa udvar, a csendes környezet és általában a természet közelsége. Természetes, hogy itt is a „szakmáról” folyik a beszélgetés. Amint Bärbel mondja, nagyon tetszik nekik, hogy minden óvodában rengeteg báb van. Tapasztalták, hogy a gyerekek mennyire szeretik a bábfoglalkozásokat, otthon is bevezetik majd. Helyesli á változtatás szándékát, a játékosabb óvoda megteremtését Magyar- országon, aminek sok jelét érzékelte. Nyilvánvaló, hogy a bácsszentgyörgyi látogatás alkalmával nem térhettünk ki a szíves meghívás elől, nem kerülhettük el Pencz Jánosék, Hornyákné szüleinek Hunyadi utcai portáját. Míg a házigazdák a helyi sváb nyelvjárásban a község történetét mesélték, megragadtam az alkalmat, hogy az óvónők waiblingeni fizetéséről érdeklődjem. Nos, a helyzet ott sem rózsás. Körülbelül 1800 márkát kapnak havonta, és nagyon kicsi az előmeneteli lehetőség. (Éz a bér egyébként 20 éve nem változott.) Összehasonlításul elmondták, hogy egy középiskolai tanár nettó bére 2500 márka. Gál Zoltán • A bácsszentgyörgyi óvodások. A felnőttek sorában balról jobbra: Végvári Józsefné, líornyák Ferencné, Hajzer Jenőné és a vendégek, Gudrun Heinrich, Bärbel Hein/elmann. 29. Minden a helyén volt, semmi nem hiányzott, csupán Ordas volt egész idő alatt nyugtalan. Hogy miért, azt ő jobban meg tudta volna mondani, bár elhatároztam, hogy végére járok a dolognak. Egész éjjel nem aludtam, azon gondolkoztam, mi lehet abban a barlangban, kik járhatnak oda. Az éjszaka hideg volt, Ordasom is közelebb húzódott hozzám, úgy összebújtunk, mint két anyátlan árva. Egész éjjel fújt a szél, nem kívánkoztam kibújni a takaró alól. Csak reggel vettem észre, hogy egy kevés hó esett. A cserjék most már két oldalt elhajoltak, mintha azt mutatták volna, merre kell menni, hogy a dolog nyitjára jussak. Ordas már jelezte, hogy ő már menne, csak arra vár, hogy én is induljak el. Megnéztem a tutajt, a csónakot, azután elindultam. Könnyebben ment, mint előttevaló nap, minden nehézség nélkül eljutottam a barlang szájához. Érdekes, Ordasom csendben volt, türelmesen várt, mintha parancsra várna. A nyílás elég nagy volt, kényelmesen be lehetett rajta férni. Ordast előreengedtem, én követtem öt, tudtam, hogy Ordas megvéd. De nem kellett tartani semmitől, égy tágasabb barlangba értünk, ahol, a legnagyobb meglepetésemre, valami présféle volt a földön, egy óriási kőhöz rögzítve. Nem tudtam elgondolni, mire használják, és kik. Ahogy a szemem megszokta a barlang sötétségét, egy harmadik hullára is ráakadtam, annak is a kezében egy kisebb pénzeszsák és benne aranyrögöcskék. A zsákon USA felirat volt, tehát amerikaiak voltak, akiket holtan találtam. Mindegyik kezében ott volt az arany, még meghalva sem eresztették el, ragaszkodtak hozzá a másvilágon is. A présfélét jobban szemügyre vettem, és rájöttem, hogy valami kliséformák vannak benne. Tetejét vastagon belepte a por, egészen biztos, hogy mostanában nem használták. De miféle érmék lehettek, amiket itten készítettek? Kutatásom ismét eredménnyel járt: a földön, lent a porban 18%. dátummal egy pár érmét találtam. Sikamlósak voltak, ahogy a ruhámhoz dörzsöltem őket, kifényesedtek. Nagyon szépek voltak. Engem is elfogott az aranyláz, és amikor kijutottam a barlangból, szétnéztem a parton. Semmi gyanúsat nem vettem észre, de sejtettem, hogy itt valahol aranynak kell lennie, minden jel arra mutat. Mivel lassan a tél is beállt, elhatároztam, hogy letelepszem, és megpróbálok kitelelni, hátha szerencsém lesz. Először a vízparton próbálkoztam, úgy nézett ki, hogy azon a vidéken a vízben, a földben, mindenütt arany van. A folyók alján, a homokban, a hegyek belsejéből, a föld alatti folyók kihordták, gondos mosással nagyon sok aranyat ki lehetett mosni. Volt aranyam elég, a csónakban is, amit a véletlen sodort utamba, biztosan volt egy mázsa. Amit a tél folyamán kimostan a parton, az is jócskán volt. Már attól kezdtem félni, hogy a parton húzódó dombos részen is találok aranyrögöket. Ez így is volt. Ekkor döbbentem rá, hogy ez a vidék az orosz föld kincstára, csak még nem akadtak rá az illetékesek. De akik ráakadtak,' és ha,ki tudják juttatni_ Alaszkán keresztül az Egyesült Államokba, akkor azok szerencsések. Tíz-tizenöt évet is eltöltenek a ' kietlen aranymezőkön, amikor elindulhatnak haza, úgy érzik, hogy győztek, akkor lecsapnak rájuk, elveszik életük munkájának gyümölcsét. Nem csukják lágerbe, szabadon engedik, hogy dolgozzon. Harminc-negyven évet él a vadonban, még szegényebb lesz, mint amilyen volt, amikor idejött. Aztán visszaengedik, Alaszkán keresztül, az Egyesült Államokba, ahol már senkije, semmije nincs. Vajon érdemes-e életét áldozni ezért a rideg, csillogó aranyért? A hegyekben csordogáló aranyerek sötétbarna burokban, a kőzetek között, különös formában találhatók. Már a hegygerinc is elárulja ar arany hollétét. A leleményes aranykutatók hamar rájönnek á lelőhelyekre , furfangos módon takargatják, hogy más rá ne bukkanhasson. De ha mégis arra kerülne sor, az életük árán is megőrzik a titkos rejtekhelyei. Az óriási hegyek az örök hótakaróval, ember által soha nem járt szűz erdőségek őrzik a hegylánc titkát. 1945—46 telén, ha ráfektetem a súlyt, és azt az aranyat, amit azon a helyen puszta kézzel kibányászhattam volna, azt segítséggel, simán el is vihetem, édes szép hazám mai összes adósságát kamatostól, duplán megfizethettem volna. Csupán ezen a maroknyi helyen, és bizonyos vagyok benne, hogy száz kilométeres körzetben a világ nemesfém- készletének a fele itt megtalálható, a platinát is beleértve. Vannak aranyérfolyamok, van darabos aranyér, ahol mint egy lúd- tojás, akkora nagyságúak. Az idáig való eljutás nem volt probléma, de hogy innen hová jutok, fogalmam sem volt róla. Még csak a tél derekán voltam, de már úgy éreztem, elegem van a télből. Szép napos időben sokkal könnyebb a leesett fagyos havon közlekedni az erdőben, mint nyáron, mert a cserjék nem akadályozzák az előrejutást. Már jó darabon eljutottam az északi irányba, csónakom színültig tele aranyrögökkel, meg a már benne lévő mosott aranyporral. Sok ottmaradt, mért képtelen voltam a helyéből elmozdítani, annyira lefagyott. Mint már említettem, sok arra a kalandor, a meggazdagodás vágya sokakat vonz, és kisebb- nagyobb sikerrel boldogulnak is. De az életük java része rámegy, míg annyit össze tudnak kaparni, hogy azt fel is használhassák. Éddig azt hittem, hogy a tigrisek csak a forró égöv alatt szeretnek élni. Nagyon különös, de itt is felbukkan, egész nagy területet tartanak magukénak, amely sérthetetlen, ha idegen tigristörzsek behatolnak, heves harc dönti el, kié legyen a már meghódított terület. Ezek a nagymacskafajták leginkább a fák koronái között szállásolják el magukat, és jaj annak, aki télvíz idején háborgatja nyugalmukat. Nem rika a vadmacska, de a barna medve is, amely ilyenkor alussza téli álmát. Az itteni medvék nagyra nőnek, van köztük két és fél, három méter magas is, súlyuk meghaladja a három mázsát, de talán még többet is. Ilyenkor, tavasz felé az embert is megtámadja, mert kevés az élelme, azonban ha nincsen más, a hó alól, két méter mélyről is előkeresi az erdei bogyókat, vagy azok híján a fák kérge is megfelel neki. Gyermekkoromból Szibéria úgy maradt meg emlékezetemben, mint a rettegett Iván cár korában — amelyeket regényekből olvastam : a száműzött embereket csak a halál szabadította meg a földi kínoktól. Az én véleményem egészen eltér, mert Szibéria egy hatalmas, szörnyű nagy gazdagsággal bíró földterület, amely megőrzi még nagyon sokáig a-földi javakat, amelyekhez ember még nem tudott hoz- ' záférni. (Folytatása következik) ORVOS ENDRE IGÉflEI FÖLDJE