Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-30 / 152. szám

NAPTÁR 1990. június 30., szombat Névnap: Pál Napkelte: 4 óra 50 perc Napnyugta: 20 óra 46 perc Holdkelte: 13 óra 44 perc Holdnyugta: 0 óra 19 perc Ausztria-lottó júliustól Kecskeméten is Nem csoda, hogy lázba hozta a schillinges lottójáték a magyar szerencsekedvelőket, hiszen a fogadási lehető­ség honi bevezetése óta hallottunk már tízmillió shillinges fődíjról is. Arról nincs tudomásunk, vajon hazánkfia volt-e Furtuna eme kegyeltje. Mindenesetre ez év febru­árja óta játszható Magyarországon is az Ausztria-lottó. Kezdetben csak a fővárosban, valamint Győrben és Sop­ronban lehetett fogadni, de azóta bővült a kör, s július 6-ától már Kecskeméten, az OTP Dobó körúti deviza­valuta fiókjában is lehet játszani. Azoknak, akinek kedvük is van, meg valutájuk is, nem kell tehát hosszú kilométereket utazgatni a játék kedvé­ért. Sokan bizonyára ismerik a szabványokat, hat számot és egy pótszámot kell beikszelni biankó lottószelvényen, s nyerni lehet 6, 5,4 és három találattal, valamint az 5 + 1 helyes kitöltésével. Egy szelvény 6 schillingbe kerül, de 12 további schillingért a joker-számra is lehet fogadni, ami az azonosítási szám utolsó hat számjegyéből áll. Nyere­mény jár már a két utolsó szám eltalálásakor is. A játék július 6-tól indul Kecskeméten, s rögtön beve­zetik a havi (5 hétre szóló) lottót is. így a környékből érkezőknek nem kell az Ausztria lottóért hetente beutaz­niuk. Mint Dudás Ede, az OTP megyei igazgatója el­mondta, egyszerűsíti a befizetést, hogy a deviza-fiókban bármely valutát jutalék felszámítása nélkül átváltják schillingre a lottózóknak. A vasárnapi húzásra legkésőbb előző csütörtökön 13 óráig lehet befizetni. A szelvényeket még aznap Buda­pestre szállítják, majd pénteken viszik Bécsbe. Utána pedig már csak a nyerőszámokra kell várni... V. T. — MINŐSÉGELLENŐRZÉS és -tanúsítás az európai közösséghez közelítő magyar agrárágazatban cí­mű rendezvényre váiják az érdeklő­dőket Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Növényegészségügyi és Ta­lajvédelmi Állomáson (Halasi út 36.) július 4-én délelőtt fél tízkor. A rendezvény szervezője, a megyei Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara felajánlja együttműködé­sét mindazoknak a magánterme­lőknek, élelmiszerelőállító kisiparo­soknak, kereskedőknek, nagyüze­meknek, akik a Magyar Árutőzs­dén résztvennének és érdekeltséget látnak a kecskeméti zöldség­gyümölcs nagybani piac részvény- társaságának alakításában. (A Ka­mara ügyvezetőségének címe: Kecskemét, Május 1. tér 5. I. 119; telefon: 29-103.) Közelebb kerül Kerekegyháza Hetényegyházához •SMI > illlÉ£ ÉiÉi mam Aki eddig Hcténycgyházáról Kerekegyházára akart menni, vissza kellett autóznia Kecskemétre, s így 30 km-t kellett megtennie. A Hetényegyházi Egyetértés Szakszö­vetkezet, a KÖHÉM, MÉM és a kecskeméti megyei-váro­si tanács összefogásával az egykori vasút nyomvonalán 5 MŰSOR JÚNIUS 30-ÁN, SZOMBATON KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Baján) Este 8 órakor: MÁGNÁS MISKA. Bér­letszünet. (Évadzáró előadás.) MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A MÉLYSÉG TITKA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HIGGY NEKI, HISZ ZSARU. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor: VÉGZETES VONZERŐ. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek! Stúdiómozi: 7 órakor: A SZERELEM ÁRA. Sz., görög film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A RÓKA ÉS A HOLLÓ. Sz., magyar mese­film. Csalánosi autósmozi: este fél 10 órakor: NICSAK, KI BESZÉL? Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: KÖNNYŰ VÉR. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek! Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: AZ EL­VARÁZSOLT CILINDER. Sz., román me­sefilm. Délután 5 és 7 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE. Sz., mb, amerikai film. 14 éven felülieknek! Autósmozi: este fél 10 órakor: GYILKOS LÖVÉS. Sz, amerikai film. 16 éven felüliek­nek! BÓCSA Abonyi Négyes autósmozi: este fél 10 óra­kor: SZELLEMIRTÓK 2. Sz, mb, ameri­kai film. 14 éven felülieknek! JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 és 8 órakor: LAMBADA, A TILTOTT TÁNC. Sz, amerikai film. 14 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: EGYIK KOPÓ, MÁSIK EB. Sz, mb, amerikai film. 14 éven felülieknek! Autósmozi: este fél 10 órakor: NEM VA­GYUNK MI ANGYALOK. Sz, mb, ame­rikai film. Meszesi autósmozi: HALÁLOS FEGY­VER 2. Sz, mb, amerikai film. 14 éven felü­lieknek! Éjfélkor: DRÁGÁM, A KÖLY­KÖK ÖSSZEMENTEK! Sz, mb, amerikai film. KECEL Autósmozi: este 10 órakor: A HAL NEVE: WANDA. Sz, mb, angol film. 14 éven felü­lieknek! KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: SZORUL A HUROK. Sz, mb, amerikai film. 14 éven felülieknek! Holdfény autósmozi: este fél 10 órakor: KOMMANDÓ. Sz, mb, amerikai film. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: DRÁGÁM, A KÖLYKÖK ÖSSZEMENTEK! Sz, mb, amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: NAPLÓ APÁM­NAK, ANYÁMNAK. Sz, magyar film. 14 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: délelőtt 10 órakor: LÉGY. Sz, amerikai horrorfilm. 16éven felülieknek! Délután fél 5 órakor: MICIMACKÓ. Sz, amerikai rajzfilm. Fél 7 és fél 9 órakor: HA­LÁLOS FEGYVER 2. Sz, mb, amerikai film. 14 éven felülieknek! KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 7 órakor: A VADNYU­GAT FIAI. Sz, amerikai film. 14 éven felüli­eknek! Autósmozi: este fél 10 órakor: A VAD­NYUGAT FIAI. Sz, amerikai film. 14 éven felülieknek! KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 6 és 8 órakor: RÓZSÁK HÁBORÚJA. Sz, mb, amerikai film. 14 éven felülieknek! MÉLYKÚT Autósmozi: este fél 10 órakor: A CÁPA BOSSZÚJA. Sz, amerikai film. 14 éven felü­lieknek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: AZ ÉRZÉKEK BIRODAL­MA. Sz, japán film. 18 éven felülieknek! JÚLIUS 1-JÉN, VASÁRNAP: MOZI A mozik műsora azonos a szombatival, kivéve: KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: GYILKOS LÖVÉS. Sz, amerikai film. 16 éven felülieknek! Stúdiómozi: 7 órakor: ANGYALSZÍV. Sz, amerikai film. 18 éven felülieknek! BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A MÉLYSÉG TITKA. Sz, mb, amerikai film. 14 éven felülieknek! Autósmozi: este fél 10 órakor: ÉS ISTEN MEGTEREMTÉ A NŐT. Sz, amerikai film. 14 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: DRÁGÁM, A KÖLYKÖK ÖSSZEMENTEK! Sz, mb, amerikai film. Autósmozi: este fél 10 órakor: KÖTÉL­TÁNC. Sz, amerikai film. 16 éven felüliek­nek! KECEL Autósmozi: este 10 órakor: NEM VA­GYUNK MI ANGYALOK. Sz, mb, ame­rikai film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: LAMBADA, A TILTOTT TÁNC. Sz, amerikai film. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Stúdiómozi: 7 órakor: AZ ÉRZÉKEK BI­RODALMA. Sz, japán film. 18 éven felüli­eknek! KISKUNMAJSA Iljú Gárda mozi: 7 órakor: KÉK BÁR­SONY. Sz, amerikai film. 16 éven felüliek­nek! Autósmozi: este fél 10 órakor: KÉK BÁR­SONY. Sz, amerikai film. 16 éven felüliek­nek! MÉLYKÚT Autósmozi: este fél 10 órakor: IKREK, sz, mb, amerikai film. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: KARATE KÖLYÖK 3. Sz, mb, amerikai film. 14 éven felülieknek! Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 26. játékheti lottónyere­mények a nyereményilleték levo­nása után a következők: 5 találatos nem volt, a követ­Árak Kecskeméten Saláta (db) (forint/kilogramm) Karalábé (db) Élű csirke 73—80 Karfiol Élű tyúk 72 Paradicsom Túró 120—130 Paprika Tojás (db) 3—3,60 Főzőtök Üjburgonya 10—15 Uborka Sárgarépa 16-20 Zöldbab Petrezselyem 15—30 Zöldborsó Vöröshagyma 45 Paraj Fejes káposzta 10—15 Sóska Kelkáposzta 16—18 Gomba kező hétre átvitt jutalom nettó összege 4 000 000 forint, a 4 találatos szelvényekre egyenként 164 476 forintot, a 3-asokra 1083 forintot, a 2-esekre pedig 37 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglege­sek. (MTI) 5—15 Sárgadinnye 140 3—5 Görögdinnye 140 20—25­Alma 20—30 25—35 Körte 20—25 2—8 Cseresznye 40—60 15—20 Meggy 25—35 25—35 20—35 Július 1-jén, vasárnap Kecskeméten a Zöldfa utcá­35—50 ban autóvásárt tartanak. 20—25 (A kiskunfélegyházi piaci 20—25 100—160 árakat lapzártáig tűk meg.) nem kap­Du Pont-szerek Bácsbokodon A közelmúltban a Bácsbokodi Aranykalász Tsz-ben a Du Pont, a Nö­vény- és Talajvédelmi Szolgálat Kecs­keméti Intézete a kukorica alapkezelés nélküli vegyszeres gyomirtásával fog­lalkozó tanácskozást és szántóföldi kí­sérleti bemutatót rendezett. A mintegy 200 főnyi hallgatóság meghallgatta Ni­gel Swan és Giovannai Carraro — a Du Pont munkatársai — előadásait a cég jövőbeni terveiről, elképzeléseiről, va­lamint egy igen perspektivikus kukori­ca-gyomirtó szerről, az E—9636-ról. A kukorica gyomirtási kísérletek or­szágos és bácsbokodi eredményeiről, tapasztalatairól Molnár István a Du Pont munkatársa és dr. Kőrösmezei Csaba, NTSZ kecskeméti intézetének gyombiológusa számolt be. Az előadá­sok meghallgatása után a résztvevők megtekintették a bácsbokodi Aranyka­lász Termelőszövetkezet területén beál­lított kísérleteket. Megyénk az országos sajtóban Magyar Nők Lapja, 1990. 26. szám: Sóvári Zsuzsa—Szebeni András: A nagy magyar fagylalto- zó, avagy hogyan nyaljuk ’90-ben? (A soltvadkerti Szervánszky Lász­ló Korona cukrászdájáról). Figyelő, 1990. 26. szám: Föld S.: Szentelt pehely. (A Bács-Kiskun Megyei Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat Lajosmizsei ga- bonapelyhesítő üzeméről.) Számadás, 1990. 26. szám: Ho- monnay Zsombor: Búsuló juhá­szok. Csak alkalmazkodni lehet. (Megyénk juhászainak gondjairól is ír.) — Reuss Éva: Libák „mik­roszkóp” alatt. (A Mezőgazdasági Minősítő Intézet Sükösdön tartott szakmai találkozójáról.) Köznevelés, 1990. 26. szám: Díj­nyertes gyermekrajzok. (A zánkai „Szivárvány 90” pályázaton a kecskeméti Sánta Csilla fődíjat ka­pott.) Hadtörténeti Közlemények, 1990. 2. szám: Tardy Lajos: Az 1864—1867. évi mexikói „önkén­tes hadtest” magyarországi részt­vevői. (A névsor megyei katonai í személyeket is tartalmaz.) — FELESÉGE KERESI... Jú­nius 26-án délben Kiss Károly, a kiskunhalasi Autójavító főkönyve­lője munkába indult, ám azóta nem tért vissza otthonába. A 160 centi­méter magas, sovány testalkatú, kék szemű, sötét, őszülő hajú férfi világosszürke nadrágot, barna- drapp kockás inget, fekete cipőt vi­selt, szürke autóstáska volt nála. Aggódó felesége kéri, ha bárki fel­világosítást tud róla adni, hívja a 77/21-756-os számot. — ALTERNATÍV MŰVÉSZE­TEK Háza. A Kecskeméti Ifjúsági Otthon lehetőséget kínál a város­ban működő csoportoknak önsegé­lyező rendezvény szervezésére, amelynek bevétele az Alternativ Művészetek Háza Sí alapítvány lét­rejöttét segíti. — A SZEGEDI KÖRZETI STÚDIÓ zenés hírműsora szombat reggel a TV-2-n reggel hat órától kivételesen nem a stúdióból jelent­kezik. A Szegedi Ipari Vásár TV- pavilonjából közvetít, szolgáltat já­tékot, zenét, rajzfilmet, telefondok­tort, bevásárlási és főzési tanácso­kat. — DR. BENEDEK PÁL, az Új Kelet című izraeli napilap főszer­kesztő-helyettese tart előadást Kecskeméten. A mai zsidóság élete címmel. A rendezvény július 4-én 17 órakor kezdődik a Magyar Zsi­dók Kulturális Egyesülete Bács- Kiskun Megyei Szervezetének Jó­kai út 15 sz. alatti klubhelyiségé­ben. — KISKERESKEDŐK FI­GYELMÉBE. A július l-jétől köte­lező nyugtaadáshoz szükséges tömb a SZÚV-Rekord Kft. keres­kedelmi irodájában (Kecskemét, Batthyány utca 26.) 60 forintos áron kapható. A pénteki számunk­ban megjelent cikkre (Se pénztár­gép, se tömb!) jelentkezett a kft. képviselője, s a fentieken kívül azt is elmondta: felajánlották a Kiosz, Kisosz megyei szervezeteinél, hogy működjenek együtt a tömb forgal­mazásában. ám végül is nem tudtak megegyezni. A Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó­parancsnokság felhívása A közelmúltban történt tűzesetek tanulságai alapján felhívjuk a gazdálkodók fi­gyelmét arra, hogy az ara­tást a főútvonalak, gyakran járt utak mellett kezdjék. A forgalmas útvonalak és a lábon álló gabonatáblák kö­zé védőszántás készítését ja­vasoljuk. A gépkocsiból gondatlanul kidobott ciga­rettavég könnyen okozhat százezer forintos károkat. Mindannyiunk közös fel­adata, hogy a kenyérgabo­nát megvédjük a tűz pusztí­tásától! Előrejelzés az ország területére ma estig: Nagyrészt napos, igen meleg, egyre fülledtebb idő lesz. Ma délután nyugaton, északnyu­gaton valószínű szórványos zápor, zivatar, átmeneti szélerősödéssel. A legmagasabb nappali hőmérsék­let szombaton 29 és 34 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeoroló­giai Obszervatórium és a Bajai Me­teorológiai Főállomás jelenti: Június 28-án, Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 23,6 (az 50 éves át­lag 19,9), a legmagasabb hőmérsék­let 31,1 fok volt. A nap 13,1 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 22,6, 14 órakor 31,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet 15,0 fok, a tengerszintre át­számított légnyomás 1017,6 milli­bar — mérsékelten süllyedő — volt. Június 28-án Baján a középhő­mérséklet 23,7. (az 50 éves átlag 20,1), a legmagasabb hőmérséklet 31,0 fok volt. A nap 13,8 órán ke­resztül sütött. Tegnap reggel 8 óra­kor 24,5, 14 órakor 31,6 fok-ot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet 14,8 fok, a tengerszintre át­számított légnyomás 1017,6 milli­bar — gyengén emelkedő — volt. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Autóbusszal ütközött a kerékpáros Csütörtökön kora hajnalban Baja külterületén Pécs László 29 éves hely­béli (Szénási út 22.) fiatalember autó­jával áttért az úttest bal oldalára és egy fának ütközött. A baleset követ­keztében Pécs László súlyos sérülést szenvedett. Szintén a hajnali órákban Kiskun­halas belterületén, az 53. sz. úton Mi­roslav Samoel, 33 éves csehszlovák állampolgár személygépkocsijával át­hajtott az út bal oldalára, ahol szabá­lyosan közlekedett autójával a 27 éves lengyel Dudzinski Leszek. A két jármű összeütközött, aminek követ­keztében a csehszlovák férfi kórház­ba szállítás után életét vesztette. Uta­sa, a 22 éves Troszonzynska Anna életveszélyesen megsérült. Nem sokkal 12 óra után Apostag belterületén, a Széchenyi és a Vasút út kereszteződésében Horváth János- né, 82 éves helybéli (Árpád út 10.) lakos kerékpárjával nem biztosított áthaladási elsőbbséget a Kunság Vo­lán menetrend szerinti autóbuszának, melyet Szabó József, 55 éves kecske­méti (Bercsényi u. 9.) sofőr vezetett. A baleset során az idős asszony sú­lyos sérülést szenvedett. Baján június 25-én késő este, a Dó­zsa György és a Budai Nagy Antal út kereszteződésében egy román állam­polgár személygépkocsijával balra kanyarodás közben nem adott el­sőbbséget a szemben kivilágítatlan kerékpárján közeledő 19 éves helybé­li, Hámán Kató út 27. szám alatt lakó Szabó Jánosnak. Az ütközés során a bajai fiatalember súlyos sérülést szen­vedett. Másnap nem sokkal 22 óra után Vaskút külterületén, a borkombinát­hoz vezető úton a 15 éves Schoblo- cher Gábor (Vaskút, Bajai út 1.) mo­torkerékpárjával körültekintés nél­kül akart visszafordulni, s így karam­bolozott a szabályosan közlekedő motorkerékpárossal, Hodovány Gá­bor 17 éves vaskúti (Iskola út 17.) lakossal. A baleset során Schoblo- cher Gábor életveszélyes, utasa a 16 éves Germán Csaba (Vaskút, Kos­suth Lajos út 84.) könnyű, Hodovány Gábor súlyos, utasa a 16 éves Mihá- lovics Gábor (Vaskút, Damjanich út 141.) könnyű sérülést szenvedett. Másnap fél 11-kor Kecskeméten, a Bajnok út 66. számú ház előtt Vincze Valéria 29 éves helyi (Tinódi út 6.) lakos utánfutós autójával megelőzte az előtte haladó 58 éves kecskeméti (Mező út 21.) motorkerékpárost, Va- kulya Andrást. Előzés közben az ' utánfutó elsodorta a motort, aminek következtében Vakulya András sú­lyosan megsérült. Még aznap délután Solt határá­ban, az 52. számú főúton a 24 éves győri Ács Attila tehergépkocsiját ve­zetve későn vette észre, hogy előtte egy másik teherautó lovas kocsit előz. így összeütközött a lovas kocsival, melynek vezetője, az 52 éves Makai István (Solt, Nagy L. út 25.) súlyos sérülést szenvedett. MZ ­- — ­f V écskanét Szabadság tér 1/Á 6001 .•icioji -611 lelexs/ám: 26-216 bmlv h. K'íi/yiheió a hirlapkc/.bcsítő postahivatalokna •• lefizet^ díj: egy hónapra: 105, Ft, ! és kézbesítőknél negyedévre: 315, Ft, fel eyre: 630, Ft, km-cs út készül. A hat méter széles út kivitelezését márci­usban kezdte meg a STRABAG Hungária Építő Kft., s már befejezés előtt áll. Jelenleg a padkát és az árkot alakítják ki. (Kép és szöveg: Méhesi Éva)

Next

/
Oldalképek
Tartalom