Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-28 / 150. szám

1990 június 28. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT # SPORT # SPORT # SPORT BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS AZ NB III-BAN Csúcsközeiben volt a Miske A bajnoki rajt előtt sokan talán szerénytelenségnek tartották, hogy az 1—3. helyek valamelyikének eléré­sét tűzték ki célul Miskén. Nos, az eredmények a miskei vezetőket igazolták. A csapat szinte egész éven át az élcsoportban volt, és az utolsó forduló előtt még az NB Il-be kerülésre is volt reménye. Ehhez az kellett volna, hogy idegenben legyőzzék a szintén bajnoki babérokra pályázó Bem SE-t, a KTE pedig RTK-nál hagyja a pontokat. Egyik sem jött be, de a miskeiek bronzérme így is meglett. — Ilyen nagy lehetőség elszalasztása után csaló­dottak-e? — Ellenkezőleg, elégedettek vagyunk az eredmény­nyel — mondta Kiss János technikai vezető — és nemcsak mi, hanem a tsz vezetősége és a sportszerető, lelkes szurkolóink is. — A bajnokság rajtja előtt elhangzott, hogy a tervezett 1—3. helyezésen belül is a bajnoki cím elnyerésére pályáznak és a feljutást vették tervbe. Változott ez az álláspont évközben? — Igen, mert hamar kiderült, hogy bár Rónai Sán­dor szaktanácsadó irányításával jól felkészült és ütő­képes a csapat, az élen sokkal nagyobb a verseny, mint amire számítottunk. A KTE messze a várakozás felett szerepelt, s már az őszi idény végén láttuk, hogy bajnoki címre aligha gondolhatunk. Idény közben több változás is történt nálunk. Meghatározó játéko­sok mentek el tőlünk. Tasnádi kapusunkat a KSC vitte el, Kovács Imre a Bajai SK-hoz távozott, s ott igazolta remek képességeit, gólokkal segítette a BSK-t a bentmaradáshoz. Érzékeny veszteség volt az is, hogy Kákonyi László a Paksi Atomerőműhöz szerződött. A csapat dicsérete, hogy nélkülük is helytállt a tavaszi sorozatban és megtartotta a harmadik helyet. — Miért távozott Miskéről Rónai Sándor? — Ezt a mai napig nem tudom! Tavasszal, az ötö­dik mérkőzés után. amikor három győzelem és két vereség volt mögöttünk, Rónai Sándor váratlanul és érthetetlenül közölte, hogy távozik. Ez nagy veszteség volt, ám szerencsére a helyére került Czár Ignác egyér­telműen jó szakvezetőnek bizonyult és nem követke­zett be törés sem a csapatmunkában, sem pedig az eredményben. Igaz. Dabason és Cegléden vesztet­tünk, de a lendület nem csökkent és ennek eredménye a kivívott bronzérem, amit nagyra értékelünk. — Hogyan folytatják a miskei labdarúgók? — A napokban ül össze a sportegyesületünk veze­tősége és meghatározza a következő bajnoki év fel­adatait. Úgy tervezzük, hogy július 10-én kezdődik az őszi felkészülés, de ennek részleteit még nem dolgoz­tuk ki. A sportkör munkájához szükséges anyagi erő­ket a bázisszerveink továbbra is megadják és ezen túlmenően számítunk a baráti kör segítségére. Mis­ként nagyon szeretik a labdarúgást és sokan vannak, akik tenni is tudnak érte. Nagyrészt ennek köszönhetjük, hogy partnerei le­hetünk nálunk sokkal nagyobb lélekszámú és jobb feltételekkel rendelkező városok és községek csapatai­nak. * A Miske csapata ősszel és tavasszal is egyformán 27 pontot gyűjtött. Ősszel több volt a döntetlen, keve­sebb a vereség, tavasszal 8 győzelmet, 3 döntetlen ért el az együttes és négyszer vesztesként hagyta el a pályát. Hazai pályán veretlen maradt, a gólkülönbsé­ge ősszel + 14, tavasszal + 10. Szabó Zoltán INDUL A STRANDRÖPLABDA Válogatott játékosok a Neptun Kupáért Hát elérkezett hozzánk is ez az őrület. Pétenktől három napon át a kecskeméti széktói szabadidőközpontban I. Neptun Kupa néven strandröplabdatornát rendeznek. A játék hazájában, az Egyesült Államok és Brazília tengerpartjain már régóta népszerű. Talán több is egyszerű sportnál, amolyan kedélyeket felcsigázó szenvedély. A napimádók kedvenc gyülekezőhelyein, a riói Copa- cabanán vagy a kaliforniai Santa Barbarában több ezer strandoló szurkolja végig a versenyeket. Sokak szerint az. gpm Jfrjjwf, hogy időnként maga Neptunus, a tenger istene is eiőbújik a habokból, hogy háromágú szigonyára támaszkodva elcsodálkozzon egy-egy páros látványos labdamenetén. Nem véletlenül említettem párosokat, hiszen itt kétjátékos alkot egy csapatot. A hagyományos méretű, homokos talajú pályán némiképp módosulnak a röplabda szabályai. Nincs ejtés, szabály­talan a labda ujjheggyel való áttétele, a három érintés nem kötelező ugyan, de másodikra még labdamentés címén sem tehető át a „bőr” kosárérintéssel. Minden mérkőzés egy nyert játszmáig— 15 pontig — tart, és a párok ötpontonként cserélnek térfelet. A játék- szabályok első olvasatra bonyolultnak látszanak, de egy-két játsz­ma végignézése után egyszerűnek tűnnek majd. A hét végi tornárá jugoszláv, osztrák, cseh és magyar, döntő többségében válogatott játékosokból álló párosok jelezték érkezé­süket. A kecskeméti színeket a Nyúl Attila—Király István, vala­mint a Gönczi József—Szabó Zoltán páros képviseli. A rendezők a verseny mellett több szórakoztató programot kínálnak a szabad­időközpontba kilátogató strandolóknak. Lesznek külföldi sport- bemutatók, igazi nosztalgiázásra ingerlő öregfiúk röplabdamérkő­zés, sőt „Miss Strand” vetélkedő is, ahol szép lányok közül választ­ják ki a legtakarosabbat. Varjú Tamás, az Észak-Bács-Kiskun Megyei Vizmű Vállalat gazdasági igazgatóhelyettese, a verseny egyik védnöke elmondta, hogy ezzel a rendezvénnyel szeretnének hagyományt teremteni, mivel Kecskemét az ország egyik legjelentősebb röplabdabázisa. RÖVIDEN # RÖVIDEN Hárman egyért, a triatlon mindenkiért Azoknak, akik figyelemmel kísérték a kecskeméti szabadidőparkban lezaj­lott vetélkedést, talán nem kell ecsetel­ni, miért igazi tömegsport a triatlon. — Itt bárki starthoz állhat 15 év fe­lett — akár 34 évesen is —, legyen bár egyesületi tag vagy egyéni induló. Min­denkinek egyformán szurkol a közön­ség. Ennek legszebb bizonyítéka, hogy az utolsó befutó is vastapsot kapott. Ez az a sport, ahol nem a győzelem, ha­nem valóban a részvétel a fontos — mondta Kropkó Péter magyar bajnok. — Hogyan készül egy ilyen megmé­rettetésre? — Na, ez is egy érdekes dolog. Elté­rően mondjuk az úszósporttól: ha meg­rándul a vállam, nem kell heteket ki­hagynom, addig futással s kerékpáro­zással készülhetek. Ezenkívül szinte minden hét végén van valahol verseny. — Miért csinálja? Bizonyítási vágy fűti vagy valami más? — Én a sportból, a sportnak élek. Nekem már nem kell bizonyítanom. Számomra miriden triatlon óriási ka­land! Itt igazából nem is az ellenfeleket, hanem önmagamat kell leküzdenem. — Elért-e holtpontra a verseny során? — kérdeztem Jakócs Györgytől, aki a mezőny harmadik helyén végzett. — Hogyne, az 500 m úszás után. Azóta jól vagyok ... — Most sem érez fáradtságot? — Egyáltalán nem! Határtalan az emberi szervezet terhelőképessége, egé­szen odáig, míg el nem jön a másnap. Akkor valószínűleg szükségem lesz egy kis pihenésre. A mezőny legfiatalabb indulója a 15 éves balassagyarmati Kiss Péter volt. Alig hittem a szememnek, amikor befu­tott a célba. Lehetetlen, gondoltam, egy ilyen kis srác — aki koránál is fiatalabbnak tűnik — végig bírta a ver­senyt! — Miért pont ezt a sportot szereted? —Egyszer elhívtak, nézzem meg, mi­lyen. Megnéztem, tetszett, maradtam. — Ezért? — Azért is, mert sokszínű és hangu­latos. Persze, bizonyítási vágy is van bennem. Az osztálytársaim nem is tud­ják, mit csinálok. — Mennyit edzcl? — Minden nap kb. 60 km-t kerékpá­rozom, s ha telik az időből, futok. Ezenkívül heti két edzésem van a balas­sagyarmati Triatlon Egyesületben. * Kropkó Péter rövid történetet mesélt arról, hogyan jött létre a triatlonsport: — Hawaiiban, egy hűvös bárban iszogat négy ember. Azt mondja az egyik: én tudok úszni 3,6 km-t. A má­sik: én 180 km-t kerékpározom. A har­madik: én lefutom a 42 km-es maratoni távot. Mire megszólal a negyedik: jó­jó, de csináljátok meg ezt egyfolytában! Nos, ez a leghosszabb „Hawaii-táv” a mai napig is. Palatinusz Sz. Ágnes • Az amerikai profi kosárlabda- liga neves edzői július 10-12. között Budapesten, a BSE kosárlabda­csarnokában előadásokat, gyakor­lati bemutatókat tartanak a magyar szakembereknek, testnevelő taná­roknak. A színvonalasnak ígérkező tanfolyamra a Magyar Kosárlabda Szövetség címén (1442 Budapest, Dózsa Gy. út 1—3., Pf.: 150) várják az érdeklődők jelentkezését. • Június 30-án, szombaton a Pá­pán sorra kerülő Magyarország— NDK 18 éven aluliak válogatottak viadalán, a 60 kg-os súlycsoportban Mészáros András, a KSC súlyeme­lője képviseli a hazai színeket. A verseny egyben válogató is az au­gusztusban Szekszárdon megrende­zésre kerülő IBV-re. • A Magyar Kosárlabda Szö­vetség edzőbizottsága elbírálta a válogatottak szövetségi kapitányi posztjaira beküldött pályázatokat. Eszerint a nők főfoglalkozású szak­vezetője Pálinkás József lett, aki közel egy évtizedet dolgozott már a női együttes mellett másodedző­ként. A férfiak mellékfoglalkozású edzőjének Ránky Mátyást válasz­tották. • A phenjani IBV-re „melegítő” férfi röplabda-válogatott egyik fel­készülési állomása lesz a héten Nyír­egyházán sorra kerülő Zöldért Sza­bolcs Kupa viadal, amelyen a ma­gyarok lengyel, francia, cseh és szlo­vák fiatalokkal mérkőznek. A 17 évesnél fiatalabb magyar válogatott­ban két kecskeméti játékos, Janto- vics és Varga is helyet kapott. A 18-19 éves férfi utánpótlás röplab­da-válogatott, amelynek tagja So- modi és Farkas is (mindkettő KSC), egy nemzetközi tornán vesz rész a hét végén Drezdában. • Budapesten az Ú. Dózsa sta­dionjában 20 csapat 270 versenyző­jének részvételével rendezték meg az országos BM atlétikai bajnoksá­got. A megyei versenyzők eredmé­nyei: Férfiak: Gránátdobás. I. Já- ger (Kkfháza), 3. Arató (Kecske­mét), 2000 m terepfutás: 2. Bács- Kiskun megye (Horváth, Svéger. Neubeuer). A pontversenyben 5. Bács-kiskun megye. Szervezetet alakítottak a kecskeméti testnevelők • A kecskeméti testnevelő tanárok — Dunszt Ferenc, Kégel Tamás, Magó Gábor, Vasvári Károly, dr. Bodócz- ky Lászlóné, Szikora Sán­dor és Tóth Viktor — 1990. június 21-én megalakították a Magyar Testnevelő Taná­rok Országos Szövetségének Kecskeméti Szervezetét. Egyúttal kinyilvánították egyetértésüket az országos szövetség alapszabályával és programnyilatkozatával. Szervezetük felajánlja se­gítségét a városban működő minden kormányzati, ön- kormányzati szervnek, in­tézménynek, amely az isko­lákban és sportszervezetek­ben hivatott állást foglalni és döntést hozni az iskolák­ban és a sportszervezetek­ben folytatott testnevelési és sporttevékenységgel kapcso­latban. Azok a testnevelők, akik csatlakozni kívánnak a szer­vezethez, Szikora Sándortól (6001 Kecskemét, Erdei Fe­renc tér 1., telefon: 20-655) kaphatnak bővebb felvilá­gosítást. Wirth tudásban közelebb került Ázsiához Közel hathetes távol-keleti versenyzés és edzőtáborozás utátchétfön-esteárkezett haza Tajvanból a göteborgi asztalitenisz Európa- bajnokság-leger-edményesebb női versenyző­je, Wirth Gabriella. A Statisztika 19 éves játékosa edzőjének, Fülöp Istvánnak a társa­ságában töltött el másfél hónapot a távoli kontinensen. A női válogatott edzője az MTI munkatársának számolt be az élményekkel teli és szakmailag rendkívül hasznos utazás­ról: — A Tajvant fenyegető tájfunveszély és a repülőjegy dátumának bizonytalansága mi­att kissé körülményes volt a hazajövetelünk — nyilatkozta. — Összegzésként elmondha­tom, hogy minden várakozást felülmúlóan jól sikerült a túra, amelynek első állomása­ként a csapat Világ Kupa-küzdelmei után összesen kilenc napot edzhettünk együtt a japán válogatottal Tokióban, ahol a But­terfly cég vendégei voltunk. A fővárosból sokat nem láttunk, mert a napi három, szá­munkra elképzelhetetlen intenzitású gyakor­láson mintegy hat órát töltöttünk az asztal mellett, amit futóedzésekkel egészítettünk ki. Ezután az osztrák—kínai Ding Yi meghívá­sára Tajvanban voltunk három hetet egy álomszép sportközpontban, ahol rengeteg toliszáras fiújátékos ellen gyakorolhattunk eszményi körülmények között, igaz, egyenlí­tői klímában. — A túra közepe táján arról kaptunk hírt, hogy a kétszeres Európa-bajnok ín­hüvelygyulladással bajlódik. Nem akadá­lyozta ez őt az intenzív edzésekben? — A lábfejének gyulladását már az EB óta nem tudta kipihenni. Tajvanon végül is Ding Yi rábeszélésére elmentünk egy akupunktú- rás kezelésre, ahol — ha nevezhetem igy — egy vályogviskóban praktizáló „kuruzsló” a tűszúrásokkal egyik pillanatról a másikra meggyógyította a gyulladt ínhüvelyt. Nem akartuk elhinni, mert ez a fájdalom, ha tom­pán is, de állandóan érződött. — Hogyan összegezné a túra szakmai tapasztalatait? — Sokat vártunk ettől az úttól, de még így is várakozáson felüli volt a szakmai haszna. Nem is az volt a fontos, hogy Gabi nálánál sokkal nagyobb tudásúakkal játszhasson, hanem megszokja az európaiaknak idegen toliszáras, rendkívül gyors játékot. Ez sike­rült is, ráadásul az eddigi tapasztalattal szemben vendéglátóink egy pillanatig sem próbálták eltitkolni fortélyaikat, mi is, ők is, nyíltan kiteregettük kártyáinkat. Tokióban tanítványom nagyon sokat gyorsult, öt kilót fogyott, játéka sokoldalúbb lett, szervája még az ázsiaiak ellen is hatékony. Tajvanon a vége felé már edzőmeccseket is játszott, amelyeken a fiúpartnereknél is jobb volt, sőt, vendéglátóinkkal, az Európa legjobbjai közé tartozó Ding Yivel is csaknem „egyenlő” volt. — Milyen reményekre jogosíthat fel Wirth fejlődése? — Az Ázsiában látottak alapján bátran kijelenthetem, hogy Wirth Gabi bármit elér­het ebben a sportágban. A jövő évi vb-n az ázsiaiak ellen is sikerrel veheti fel a harcot, bár kérdéses, hogy mennyi idő alatt tudja kiheverni azt a családi tragédiát, ami a távol­keleti tartózkodás alatt érte. Itthon édesany­ja szívinfarktus következtében váratlanul meghalt. Boldog britek, bánatos belgák Kedden este kialakult a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjének a mezőnye. Két szoros, színvonalában mérsékelt, ám küzdelmes mérkőzésen dőlt el a még kiadó két hely sorsa a legjobb nyolc csapat közt. A délutáni meccsen a spanyolok nagy esélyesként léphettek pályára a jugoszlávok ellen, ám a plávik rácáfoltak a papírformára. Drágán Sztojkovies két gólja Ivica Oszim gárdáját juttatta a nyolcba. Az esti, nagy érdeklődéssel várt meccsen az angolok hibátlanul védekeztek, a belgák így is két kapufát lőttek. A válasz a hosszabbítás utolsó percében érkezett, s ez elég volt az angolok továbblépéséhez. A KEDDI MÉRKŐZÉSEK KRÓNIKÁJA SPANYOLORSZÁG— JUGOSZLÁVIA 1—2 (0-0, 1—1, 1—2) Verona, Bentegodi-stadion, 20 000 néző. Vezette: Schmidhuber (NSZK- beli). Partjelzők: Listkiewicz (lengyel), Snoddy (északír). Spanyolország: Zubizarreta — Chen- do, Andrinúa, Górriz Michel, Ro­berto, Sanchis, Martin Vázquez, Villar- roya Butragucno, Julio Salinas. Jugoszlávia: Ivkovics — Szpaszics, Jozies, Hadzsibegics — Sztojkovics, Szusics, Katanec, Brnovics, Sabana- dzsovics — Pancsev, Zl. Vujovics. Csere: Andrinúa helyett Jiménez az 50., Pancsev helyett Szavicsevics az 56., Butragueno helyett Rafa Paz a 78., Ka­tanec helyett Vulics a 79. percben. Gólszerző: Sztojkovics a 77., Salinas a 83., Sztojkovics a 92. percben. Sárga lap: Katanec a 8., Zl. Vujovics a 60., Roberto a 91., Vulics a 98., Chen- do a 112. percben. Szögletarány: 17:1 (11:0, 14:1, 16:1) Spanyolország javára. ANGI JA—BELGIUM 1—0 (A HOSSZABBÍTÁSBAN) Bologna, Renato Dall’Ara-stadion, 38 000 néző. Vezette: Mikkelsen (dán). Partjelzők: Takada (japán), Kohl (oszt­rák). Anglia: Shilton Butcher, Wright, Walker Parker, Pearce Waddle, McMahon, Gascoigne — Barnes, Line­ker. Belgium: Preud’homme — Grün, De- mol. De Wolf- Gerets, Clijsters, Van der Elst, Scifo, Versavel Degryse, Ceulemans. Csere: Degryse helyett Claesen a 65., McMahon helyett Platt a 71., Barnes helyett Bull a 75., Versavel helyett Ver- voort a 107. percben. Gólszerző: Platt, a 119. percben. Sárga lap: Gascoigne a 88. percben. Szögletarány: 8:5 (3:2, 6:3, 6:4) Bel­gium javára. A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA Június 30., szombat: Firenze, 17 órakor: Argentína—Jugoszlávia. Ró­ma, 21 órakor: Írország—Olaszország. Július L, vasárnap: Milánó, 17 óra: Cseh és Szlovák SZK—Német Szövetségi Köztársaság. Nápoly, 21 óra: Kamerun—Anglia. VISSZHANG Nem úgy indult ez a világbajnokság Drágán Sztojkovicsnak, mint ahogy azt a jugoszláv futballszurkolók elvár­ták volna a Crvena Zvezda nemrégiben nyolcmillió dollárért elkelt csatárától (az Olympique Marseille vette meg). A 26 éves belgrádi játékos csapata ne­gyedik mérkőzésén, a spanyolok elleni nyolcaddöntőben aztán igazolta hírne­vét: két nagyszerű góljával a „plávik” kiharcolták a továbbjutást a lényege­sen esélyesebbnek tartott ibériai válo­gatott ellen. — Hiába, ilyen a futball: mi nem használtuk ki lehetőségeinket, a ju­goszlávok pedig két nagyszerű egyé­ni teljesítménnyel legyőztek minket — kesergett Luis Suarez spanyol szövetségi kapitány a mérkőzés után. Több helyzetünk volt, s a leg­többször csak a szerencse hiányzott a befejezéshez. Az újságírók mindkét kapitánynak feltették a kérdést: miért volt ilyen las­sú a mérkőzés irama? A válasz mindkét részről ugyanaz volt, a 32 fokos hőség­gel indokolták, hogy játékosaik nem rohanták végig a mérkőzést. Ivica Oszim, a jugoszlávok szakmai irányítója is kollégájához hasonlóan értékelte a látottakat: — Én sem állítom, hogy jobbak vol­tunk, de kétszer is sikerült vezetést sze­reznünk, s mi vagyunk olyan profik, hogy ilyen előnyt nem engedünk ki a kezünkből. A spanyolok tehát idejekorán bú­csúztak, s a legtöbb bírálat a csapat támadóit, elsősorban Butraguenót ér­te, aki sem a csoportmérkőzéseken, sem pedig a nyolcaddöntőben nem ta­lált a hálóba, a jugoszlávok ellen is csak egy kapufára futotta erejéből. Az ibériaiak legjobbja a középpályás Mar­tin Vázquez volt, de egyedül nem tör­hette át a plávik védelmét. Egy cserejátékos 120. percben lőtt góljával az angolok hatalmas lépést tet­tek a sikeres vb-szereplés felé, hiszen a belgák legyőzése után a nem lebecsü­lendő, de kétségkívül szerényebb ké­pességű kameruniakkal találkoznak a negyeddöntőben. David Platt, az As­ton Villa csatára a hosszabbítás utolsó pillanataiban kapott nagyszerű labdát a végig kitűnően játszó Paul Gas- coigne-tól, s a csereként beállt játékos élt az alkalommal. — Szövetségi kapitányunk negyed­órával a rendes játékidő letelte előtt szólt, hogy álljak be és lőjek gólt — idézte Bobby Robson angol szakvezető utasítását Platt a mérkőzés után. — Ha az utolsó másodpercekben is, de sike­rült ... A sportszerű britek azért az öröm pillanataiban is elismerték, hogy nem akármilyen szerencsével vették az aka­dályt, hiszen Enzo Scifo és Jan Ceule­mans egyaránt a kapufát találták teli­be, még a 90 perc alatt. — Feszült és szoros csata volt, s magam is úgy láttam, hogy semmi különbség nem volt a két csapat kö­zött — nyilatkozta Robson. A belgák kétszer balszerencsések voltak, mi viszont összesen három­szor jutottunk komolyabb helyzetbe a kapujuk előtt. Gólunk viszont a mérkőzés legszebb mozzanata volt, 4 Ivica Oszim, a jugoszlávok szövetségi kapitánya érthető boldogsággal nyilat­kozott a spanyolok felett aratott győze­lem után. Gascoigne ívelése és Platt lövése a vb ritka pillanatai közé tartozik. Amennyiben az angolok vasárnap legyőzik Kamerunt, hosszú idő után ismét ott lehetnek a legjobb négy kö­zött. Ez utoljára 1966-ban sikerült a „szigetlakoknak”, igaz, akkor világ­bajnokok lettek ... A végső sikertől még messze vagyunk, s az afrikaiak kiütése sem tartozik a könnyű feladatok közé. Kamerun korábban legyőzte a világ- bajnoki címvédő argentinokat. Most azonban kénytelenek lesznek nélkü­lözni négy legjobb játékosukat, ami kedvező lehet számunkra. Robson nyilván arra utalt, hogy a kameruni csapatból Onana, Ndip, Kana Biyik és Mbouh sárga lapok miatt nem léphetnek pályára a ne­gyeddöntőben. A belgák joggal bízhattak a to­vábbjutásban, hiszen csoportmérkő­zéseiken főleg az uruguayiak ellen — végig jó teljesítményt nyújtottak. Nem kell hosszasan kutatnom vereségünk okát: egyszerűen balsze­rencsések voltunk — mondta Guy Thys, a németalföldiek szövetségi kapitánya. — Persze hiába hivatko­zunk a sorsra, mindig a győztesnek van igaza . . . Kedden a 108. alka­lommal irányítottam a belga váloga­tottat, s őszintén szólva az egyik leg­jobb mérkőzésünket játszottuk az angolok ellen. Régóta nagy tehetségnek tartják Enzo Scifót, a belgák középpályását, aki azonban csak most, a Mondialén talált igazán magára. A 24 éves, olasz származású futballista csapata valamennyi találkozóján kiválóan irányított, s az angoloíc ellen egy tá­voli, hatalmas lövéssel ijesztette meg Shilton kapust.- Amikor a labda a kapufán csattant, éreztem, hogy semmi nem fog sikerülni. Az angolok minden­esetre a gól nélküli döntetlennel is kiegyeztek volna, hiszen láthatták, már mindenki a tizenegyesekre ké­szülődött, amikor Platt megszerezte a győztes találatot. Mit mondjak? Ellenfeleink a 120. percig egyetlen veszélyes akciót sem dolgoztak ki...

Next

/
Oldalképek
Tartalom