Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-22 / 145. szám
8 • PETŐFI NÉPE • 1990. június 22. 0 LAKJ OJV SAJÁ 7 SZÍ GEi ÉN! Az eredetileg katonai célokra épített sziget a brit partok közelében található, luxusszigetté átalakítva hatmillió fontért árulja a gazdája, Roger Penfold. A 400 főnyi katonaság és 49 ágyú befogadására épült létesítményt két és fél évi munkával alakították át. A borsos ár magában foglalja a kiképzett személyzetet, a yachtokat, egy helikoptert és a világítótornyot is. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) A NYOMOR VÁMSZEDŐI Kivesézés A brit orvosok legfőbb szervezete hetekig tartó kihallgatások és vizsgálatok után szigorú ítéletet hozott az orvoskar három tagja ellen. Dr. Crockett előtt végleg lezárult a pálya, törölték az orvosok névsorából. Dr. Joyce nem vehet részt semmiféle szerv- átültetésben, dr. Bewick nem fogadhat magánbetegeket. Az indoklásban egyebek között ez olvasható: „személy szerint is becstelenek, és ugyanakkor cselekedetükkel megsértették az egész orvostársadalmat.” A francia Express részletesen is beszámolt a félelmetesen mai ügyről. Ahmet Koc 34 esztendős török parasztember a múlt év elején bekopogott a legnagyobb isztambuli napilap, a Hürrijet szerkesztőségébe, és a lap rámenős riporternőjének feltárta esetét. Nyomaték kedvéért megmutatta a derekán húzódó metszésnyomot. Az előzmény: a munka nélküli, 4 gyermekes parasztot az utcán leszólítja egy ezredes. Közli, hogy Londonban sok pénzt kereshet. Orvosi vizsgálat egy magánkórházban, vérvétellel. Az anatóliai paraszt nem érti, miért kell pontosan ismerni vérének összetételét a londoni munkához. Közben, dr. Crockett küld egy igazolást, miszerint londoni kezelésre van szükség, és erre az említett ezredes kíséri el a „beteget.” Egyenesen dr. Crockett magánkórházába viszik. Ahmet nem érti a dolgot, azt mondják neki, hogy újabb vizsgálatokra van szükség. Aláír egy angol nyelvű szerződést. Injekcióval elaltatják. Amikor felébred, hatalmas kötést talál a derekán; kivették az egyik veséjét. Mindezért felvehet 2650 fontot (mintegy 290 ezer forintot). Az újságírónak elmondja, hogy a kórházban több törököt is látott. A nyomozás során eljutnak egy többgyerekes asszonyhoz is, aki, a különböző levonások után, mindössze 5 fontot (alig 500 forintot) kapott a veséjéért. A török újság cikkének tartalmát megismeri egy Izraelben élő asszony, és rádöbben, hogy a londoni magánkórházban ezt a vesét vásárolták meg, és ültették át a nagybeteg férje testébe, közel tízezer fontért. A műtét után minden török 6 napot tölthetett a kórházban, és további 14 napig fütetlen magánpenzióban helyezték el őket. Dr. Crockett csak akkor nézte meg a sebet, amikor a pácienseit visszaküldte Isztambulba. Vége. A kort, amelyben élünk, a szervátültetések korának is szokták nevezni. Nem lehet kétséges: a kivesézés után nagy lehetőségek várnak a nyomor képzett vámszedőire. Pártosság ’90 — Szia, haver! — Szid, Karesz! — Mizújs? — Beleléptem. — Aha. És? — Hát henne vagyok. — És milyen?- Oltári izé, meg minden. — Csajok is vannak? — Naná! — Bombázók ? — Pelé a köbön. De nem azért. . . — Hát... — Politika. Jól megmondjuk, az an ny át neki! — Ahá. Szóval peresztrojka. — Nem, ötét nem ismerem. — Hát akkor kit? — Más mindenkit. Jó a duma. — Akkor klassz. — Na, ja. Cserkészet, alá- írászat, tüntetés ... — Lettél már valaki? — Aszongyák, aktív tag vagyok. — Az se semmi! — Meg hát politizálok. — Oszt miről? — Hát a pártunkról, amibe beleléptem. — Szerintem te már vagy valaki. — A választáskor én voltam az elnök gorillája. — Mindig mondtam, hogy nagy majom vagy te. —; Ez nem olyan. Ez gorilla. En védtem az elnököt. — Akkor nagymenő vagy. Te vagv a prímabalerina. Ja! — Belépnék én is. Tudok ám politizálni, plakátot tépni meg tüntetni. — Oké, haver, szólok az elnöknek. — Éljen a Párt! Szia! Saiga Attila BARTH A GÁBOR: Összehajlók A terem olyan, mint kora délelőtt más hétköznapokon is. A sarokban a két összetolt asztal, ahol hatan is elférnek, még üres. Tiszta a hamutányér, makulátlan az abrosz. Ketten jönnek. Egy nő és a férfi. A nő határozott, a férfi egy kicsit ügyetlennek tűnik. Talán ezért is ülnek a nagy asztalhoz. — Két kávé, egy kóla, egy sör . . . A felszolgálónő megismétli a rendelést, aztán, amikor már háttal ál! a kedves vendégnek, arcán ott szo- morkodik az enyhe undor. A legjobb asztalnál két szerelmes. Baga- tell. Ott ülnek majd kora délutánig a két kávé és a kóla mellett. Az a férfi, aki úgy kér sört, hogy nem kérdi meg a márkát, az vagy nagyon gazdag, vagy bugyuta. Azok ketten ülnek a hatszéknyi asztalnál, de úgy, hogy a válluk majdnem összeér. Mire a felszolgálónő visszajön, már tenyérnyi hely sincs az asztalokon. Kiterített térkép, egy seregnyi újság. — Biatorbágy? Hol van Biator- bágy? — Nem tudom. Vagy a Tiszán- vagy a Dunántúlon . .. — Két szoba, konyha, víz, villany . . . — Mennyi? — Nem írják. A férfi sóhajt, mert ha nem írják, akkor az a lakás csak millión felül lehet. Az asszonyka, kezében egy ceruzát tartva, olvas. Valósággal belebújik a lapokba. — Tiszaföldvár? Az hol van? Hosszú parasztház . ..- Nézzem? — Zörög a térkép. Nézik. Megtalálják. Nyolcszáz négyszögöl gyümölcsös, ház. Melléképületek . . . Fényesedik a szemük, elképzelik az óriás kertet, a nagy ház mellett a kicsi házat, ami jó lesz majd a születendő gyerekeknek. Hűl a kávé. melegszik a kóla, de Salgótarján mellett is hirdetnek egy nagyszerű házat. Ok ketten tele is álmodják bittorokkal, és összeérő kezük melegétől felforrósodik a térkép. A pincérnő utálkozva nézi őket, mert azok már úgyse rendelnek semmit. Az a bizonyos ház viszont másfél millió. Az álmodott bútorok így hát kikerülnek a házból, kicsit szomorúan, mert szépek lettek volna nagyon. — Szabnadpuszta hol van? Ott háromszázezerért kínálnak ... Nekünk van kétszázötven. Apa ha adna .. . Hű! a kávé, melegszik a kóla. Összehajolnak a térkép felett, keresnek egy pontot ebben a nagy ákombákomban, amit berendezhet a gyönyörű képzelet, ahol talán megáll a lábán a kétszer kéttalpnyi valóság. A homlokuk összeért ebben a nagy gondban, aztán a kezük is. A térkép, mintha szégyelleni a maga súgta álmokat, megindul, és lassan lecsúszik a földre. Szegények napja A pedagógusokat, az építőket, a bányászokat az évnek egy meghatározott napján az egész ország ünnepli. Igazságtalan és méltánytalan helyzet, hogy Magyarországon a szegényeknek nincs napjuk, pedig ma már jóval többen vannak, mint a pedagógusok, az építők és a bányászok együttvéve. Egyesek — túlzással vagy túlzás nélkül — kis hazánkat a hárommillió koldus országának nevezték el ismét. Ideje, hát hogy egy szép napon a szegényeket hivatalosan is felköszöntsék. Kollégánk az ünnepségeket a következőképpen képzeli el! * Délelőtt tíz órakor, a Himnusz hangjai mellett, a Parlament előtti téren felvonják a nemzeti zászlót, és Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök társaságában a legszegényebb magyar ellép a felsorakozott díszszázad előtt. A legszegényebb hazánkfiát előző héten a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság nyilvános húzásán sorsolta ki egy kormánybizottság. A ceremónián a főváros és a megyék megjelent szegényeinek Göncz Árpád az utolsó göncét is odaajándékozza. Az ünnepség után a szegények a főváros lakóinak lelkes sorfala között a Felvonulási térre mennek, ahol a lebontott Lenin-szobor helyén felavatják a Szocializmus Magyar Szegényei nevet viselő szoborkompozíciót. Az alkotás egy rongyokba öltözött, nyugdíjas házaspárt örökít meg, a bácsi kenyérhéjat majszol, a néni pedig újabb ételmaradékot keres a kukában. A szoboravatás után a hazai pártok szónokai mellett szovjet, román, jugoszláv, csehszlovák, bolgár és lengyel szegénydelegációk is köszöntik Magyarország éhezőit. A köszöntőbeszédek után következnek az ünnepség legfelemelőbb pillanatai. A szegények szavalókórusának tagjai égő gyertyával a kezükben felolvassák azoknak a névsorát, akik jelentős szerepet játszottak az ország csődbe juttatásában, és vétkesek a szegénység növekedésében. A névsorban egykori állami és pártvezetők szerepelnek. Egy-egy név elhangzásakor a kórus Lakjál velünk!, Kínlódj velünk!. Éhezz velünk! felkiáltással ad hangsúlyt a szegények vágyainak. Az ünnepség végén, miközben Darvas Iván SZDSZ-es képviselő Petőfi: Még kér a nép, most adjatok neki! versét szavalja, a Magyar Október Párt rántott levessel kínálja az egybegyűlteket. Az MDF képviseletében Csurka István csirkelábakat osztogat. Délután a Gellérthegyen, a Szabadság-szobor tövében a Budapestért elesett szovjet katonák névsora mellett egy új márvány táblán azok nevét örökítik meg, akik kis hazánkban az oroszok bejövetele óta éhen haltak. Az emléktáblát a kegyelet koszorúi helyett használt ruhák és használati tárgyak sokaságával borítják el az emlékezők. Este a Parlamentben a kormány fogadást ad a meghívott szegények tiszteletére. Az MTI országos összefoglalót ad a szegénynapi ünnepségekről. A jelentés szerint szinte valameny- nyi településen megemlékeztek a szegényekről. Élelmiszerjegyeket, segélyeket osztottak, újabb hajlékokat, ideiglenes szállásokat avattak, egytálételeket adtak a rászorulóknak. Másnap, a jól sikerült ünnepségsorozat után, a szegénység változatlanul folytatódik tovább. Kiss György Mihály Rendszámtáblaváltás Mutasd a rendszámodat, és megmondom, ki vagy! — Ez lehetne a rövid tanulsága annak a romániai társasjátéknak, amely sajátos szabályok szerint zajlik. Az Evenement du Jeudi című francia lap ismerteti tapasztalatait. A forradalom előtt írja a tudósító — bizonyos rendszámokat borzasztóan irigyeltek a román autósok. Bukarest sztárrendszáma az 1-es kezdetű volt: a 101 és 111 például azt jelentette, hogy a kocsi gazdája Ceausescu udvarába is bejáratos. A 1 1 1—300 közöttieket is vezetők kaphatták. A növekvő számok egyébként a sarzsi csökkenését jelezték. A 2-vel kezdődő tábla a szeku és a rendőrség kocsijaira került. Az a román autós, aki sem káder mivolta, sem a titkosszolgálathoz tartozása címén nem élvezhette a tábla nyújtotta szabad mozgás előnyét, hozzájuthatott ha fizetett. Az EDJ szerint, ha szerencséje volt, már potom 5 ezerért, ha túl nagy volt a kereslet, már csak 10 ezer lejért vehetett. Igaz, hogy ez az átlagkereset 2-4-szeresét jelentette, de akinek ilyen rendszám kellett, nem átlagszinten élt. Januárban azonban ezek a rendszámok már terhessé, adott esetben terhelő bizonyítékká is váltak. Olyannyira, hogy tulajdonosaik szerettek volna megszabadulni tőlük. Felszökött tehát a közömbös rendszámok árfolyama. Öt hónappal később, a szegfű és a választás évszakában ismét felkerültek a régi rendszámok — írta a francia hetilap, és a véleményét egy volt káder magabiztos szövegével nyomatékosította: „Rájöttünk, hogy már nem kell semmitől sem tartani . . .” A hamburgi „fe torony” • Valószínűtlen, hogy megmarad idegenforgalmi látványosságnak, ám — negatív értelemben — feltétlenül műszaki érdekesség az egykori csokoládégyár épülete a kikötőváros Eppendorf kerületében. Az épületet áprilisban fel akarták robbantani, de a makacs torony az összeomlás helyett csak megroggyanni volt hajlandó. AZ EGYETEM MÚLTJA Az értelmiséggé válás ugródeszkája az egyetem, a legfelsőbb fokú felsőoktatási intézmény. Oktatja és műveli a tudományok széles körét, és korszerű tudományos képzettséggel rendelkező szakembereket nevel. A középkorig az oktatás a rómaiaktól örökölt „hét szabad művészet” (septem artes liberales) átadását jelentette (amin a tudományágak összességét kell érteni). Az iskolákban egyháziak és világiak, szerzetesek és városi iskolamesterek tanítottak. Az utóbbiak hivatásuk érdekeinek védelmére csakhamar szövetkeztek. Szövetkezniük is kellett, mert őket nem védték a feudális egyház kiváltságai. így létesült a 12. században Bolognában és Párizsban az első egyetem, az Universitas. Az Universitas eredeti értelme szerint érdekvédelmi szövetkezés. Az iparosok is sok helyütt és sokáig universitasnak nevezték céhüket. Ugyanígy universitas volt az iskolamesterek és tanulók céhe a művészetek szabad gyakorlása, az ismeretszerzés és ismeretterjesztés, a tudás szabad közlése érdekében. Az egyetemek hamarosan nagy tekintélyre tettek szert. Pápák és császárok kiváltságokat adományoztak nekik, és kiemelték őket a városi és hűbéri hatóságok jogköréből, majd valamennyi között az első — a párizsi — a francia királyok „legkedvesebb lánya” lesz. A kiváltságos helyzet következtében kialakult a régi iskolázás egyik legsajátosabb intézménye, az iskolai önkormányzat, az autonómia. Önkormányzati jogot követeltek később az egyetemnél alacsonyabb rangú oktatási intézmények is. Nálunk különösen a későbbi protestáns kollégiumokban sokáig virágzott ez a magában is nevelő értékű, a hűbéri társadalomban bizonyos demokráciára nevelő diákönkormányzat. Az egyetem jogainak csorbítatlansá- ga fölött őrködött a kancellár, egyetértésben az universitas tanácsával. Ennek tagsága eleinte a különböző „nációk”, azaz nemzetiségek, később a négy kar, „a fakultás” elöljárói, dékánjai közűi adódott. Eredetileg annyi dékánja volt az egyetemnek, ahány nemzetiségű diákság ott tanult. Később — amikor mind több országból érkeztek hallgatók valamely híres egyetemre — egy- egy dékán több nációt képviselt. A párizsi egyetem, a Sorbonne magyar diákjai például az angolokkal közös csoportot alkottak. A későbbi kollégiumi rendszerben az egyetemi tanácsi tagság a rektorprofesszornak és az idősebb, a ..szenior” professzoroknak a tiszte volt. Ez a tanács határozta meg az egyetem vagy a kollégium oktatási rendjét elvileg minden befolyástól függetlenül. Hazánkban a középkorban nem volt egyetem. Alapítására csak Nagy Lajos és Mátyás idejében történtek kísérletek Pécsett, illetve Budán. Ekkor már valamelyest felsőfokúnak tekinthető iskolák nyomaival találkozhatunk a káptalanok és a királyi kolostorok nagyobb iskoláiban. Ezek a hét mesterség oktatásán kívül a hazai jog elméletébe és gyakorlatába is beavatták a nagyobb diákokat, akik egyre többen törekedtek a világi pályák felé. 1635-ben Pázmány Péter az ellenreformáció erősítésére alapította a nagyszombati egyetemet, amely 1777-ben Budára került, és a mai budapesti tudományegyetem őse.
