Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-19 / 142. szám
1990. június 19. • PETŐFI NÉPE • 5 UTOLSÓ SIMÍTÁSOK AZ SOS-FALUN Júliusban érkeznek az első gyerekek már több kísérlet bizonyítja. A gyerekeknek nem hiányzik, hogy újból végigéljék ezeket a feszültségeket. Ha azt nézzük, hogy a hozzánk kerülő kicsik milyen körülmények közül, milyen családi légkörből és milyen szülőktől érkeznek . . ., annál azért még mindig sokkal jobb, ami itt várja őket. Negyvenéves statisztika bizonyítja, hogy az SOS-faluban nevelkedett gyerekek zökkenőmentes beilleszkedése ugyanolyan arányú, kíváncsiakkal. Emellett nyitottak leszünk mindenféle külső kapcsolatra, barátságra, s alkalmat teremtünk, hogy a gyerekeink ismerkedjenek és szoros, egészséges kontaktust alakítsanak ki a falun kívül élőkkel, köztük természetesen férfiakkal is. — Beszélgettünk már az anyákról, sőt az apákról is. Gyerekekről viszont még alig esett szó. Kik lesznek ők, és miféle kiválasztás útján kerülnek ide? — A kiválasztott gyerekek tehát automatikusan ide kerülnek? — Ha a GYIVI-igazgató szól nekünk, hogy „talált” valakit a számunkra, akkor az anyákkal együtt odautazunk ismerkedni. Fontosnak tartjuk, hogy összebarátkozzanak a leendő családtagok, de ezt persze erőltetni nem lehet. Ha a kiszemelt kisgyerek összemelegedett a leendő anyukával, akkor elhozzuk a faluba és megnézzük, tetszik-e neki az itteni élet. A legfontosabb, hogy ő akarjon nálunk maradni. — Hova fognak járni a gyerekek óvodába, iskolába? — Nem messze van tőlünk a Vásárhelyi Pál Általános Iskola. A tanári kar szívesen és őszinte készséggel vállalta a gyerekeink tanítását. Ez már csak azért is szép dolog, mert elég szűkösen férnek a falak közt. így tehát ezzel külön gondot vállalnak fel. Már készülnek is a jövevények fogadására, külön programot készítenek a számukra, hogy segítsék a többi gyerek közé való beilleszkedésüket. Az óvodai elhelyezéssel kapcsolatban biztosat mondani még nem tudok. Talán egy kicsit később. — Azután, hogy a faluba megérkeznek az első gyerekek, mi lesz a legfontosabb teendő? — Először a gyerekeknek meg kell szokniuk, hogy új helyre, új anyához, testvérek közé kerültek. Szeptembertől azonban sokuknak be kell illeszkednie egy idegen, külső környezetbe is: az új iskolai vagy óvodai közösségbe. Fontos, hogy mire ennek a próbatételnek nekivágnak, már egy biztos háttér legyen mögöttük, mert úgy sokkal könnyebb lesz. — Valószínűleg ön is tudja, hogy az SOS-falut, a gyereknevelésnek ezt a modelljét sokan kétkedéssel fogadják. * — Igen, ezt jól tudom, s szívesen vitáznék minden kétkedővel, hogy meggyőzzem. Úgy érzem azonban, hogy ez néhány hónap múlva lenne igazán aktuális. Akkor, amikor már élő példa, a gyakorlat tapasztalatai igazolják az SOS-modell elveit. Javaslom, beszélgessünk erről néhány hónap múlva. Fejes Mária Több mint negyven éve annak, hogy Tirolban megszületett az első SOS-gyerekfalu. Alapítója a nemrég elhunyt Hermann Gmei- ner gyerekkorában maga is átélte, mit jelent anyai gondoskodás nélkül felnőni. Az általa létrehozott nemzetközi mozgalom évtizedeken át szinte teljesen ismeretlen volt Magyarországon. Amikor aztán itt is megtörtént a kezdeményezés, a battonyai gyerekfalu megnyitásának nehézségei sok vitát szültek. Eltelt néhány év, s hazai tapasztalatokon okulva kezdtek hozzá tavaly februárban, Kecskeméten, a második magyar SOS-falu építéséhez. A házak azóta elkészültek, s a falu közös helyiségein is az utolsó simításokat végzik. Júliusban megérkeznek az első gyerekek. A kecskeméti gyerekfalu vezetőjét tizenkét pályázó közül választották ki az illetékesek. Juhász Mihály, aki hónapok óta készül feladatára, azon dolgozik, hogy az ide kerülő gyerekeket szépen, otthonosan berendezett házak és lel- kileg-szakmailag felkészült anyukák várják. — Mennyiben lesz más ez a falu, mint az első? — Már a környék és a helység adottságait tekintve is nagy a különbség — mondja a faluvezető. — Battonya egy kicsi falu az ország szélén, egy zárt közösség. Kecskemét az ország középpontjában fekszik. Viszonylag nagy lélekszámú város, tele mindenféle látnivalóval, közművelődési lehetőségekkel, óvodával, iskolával, középiskolával, van három főiskolája, s nem utolsó szempont az sem, hogy közel van hozzá Pest és Szeged. Kecskemét tehát nem mondható éppen ingerszegény környezetnek, emellett a gyerekek tanulási és továbbtanulási esélyeit tekintve is kiváló hely. — Hogyan fest majd a gyerekfalu? — Tizenkét családi ház épült fel a gyerekek számára, ebből tizenegyet már be is rendeztünk. Az épületben — ahol az anyával együtt nyolcán kényelmesen elférnek — a hálószobán, étkezőn, konyhán, éléskamrán és a mellék- helyiségeken kívül társalgó és vendégszoba is lesz. Minden házikóhoz tartozik még egy — zöldségtárolásra is alkalmas, pincével egybeépített — kerékpártároló. Külön épületben laknak majd a segítőanyák. Lesz még egy gondnoksági helyiségünk, s az igazgatósági épülettel egybeépítve készült el a faluvezetői és -helyettesi lakás. Na- ■ gyón szép a közösségi házunk, amelyben a kulturális nagyrendezvények mellett kis szakkörök is helyet kapnak. Az előadóterem belső mozdítható berendezése lehetővé teszi, hogy időnként átalakítsuk kisebb csoportok foglalkozásaihoz. A tervezők és építők gondoskodtak a falu lakóinak sportolási lehetőségeiről is. Elkészült egy labdajátékokra alkalmas — télen korcsolyapályának kialakítható — sportpálya, de rossz idő esetén a játszani szándékozók rendelkezésére áll egy 130 négyzetméter alap- területű, oldalt nyitott helyiség is. A családi házak mögött játszótér és pancsolómedence várja a legkisebbeket. — A falu hamarosan benépesül. Az SOS-anyák már bizonyára készen állnak a gyerekek fogadására. ' — Igen, már régóta készülnek a találkozásra. Miután eldőlt, hogy az ország minden részéből érkező jelentkezők közül kik felelnek meg a szigorú követelményeknek, személyiségük, intelligenciájuk alapján kik tűnnek a feladatra legalkalmasabbnak, a kiválasztott anyáknak hathónapos tanfolyamot indítottunk. Ezalatt rengeteg olyan ismeretet elsajátítottak, ami a gyerekneveléshez igazán hasznos lehet, így például foglalkoztak pszichológiával, pedagógiával, végeztek önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatokat, de tanultak gyerekjátékokat, háztartásvezetést és megismerkedhettek a reformkonyhával is. Egyébként a leendő SOS-anyák között lesznek diplomás mérnökök, zenetanárok és tanítók, ami által a gyerekek még több pluszhoz juthatnak majd. — Sokan kérdezik, miért csak anyák lesznek a faluban, hiszen a kicsiknek ugyanúgy szükségük van egy édesapára is. — Tudjuk, hogy nem az SOS az egyetlen üdvözítő forma, s hogy a nevelés legoptimálisabb feltétele a teljes család. Az SOS-mozgalom azonban alapítványokból él, s ez nem teszi lehetővé, hogy a főállású anyák mellé apákat is felvegyünk. Egyébként a család legfőbb pillére általában az édesanya. Bár vannak családcentrikus férfiak, a nem vér szerinti gyerekeket azonban mégsem tudják úgy elfogadni sajátjukként, mint a nők, akiknek szinte biológiai adottságuk van erre. Sajnos, az SOS-anyaság és a házasélet néha nem egyeztethető össze és ez gyakran konfliktusokhoz, szakításokhoz vezethet, mint ahogyan ezt mint a hétköznapi családból származóké. Ez már csak azért sem meglepő, mert a „félszülős” csonka családok ténye lassan mindennapivá lesz. Sajnos, minden második vagy harmadik házasság válással végződik. — így azt is mondhatnánk, hogy az SOS-falu a valóság egy szomorú példáját követi azért, hogy elhárítsa azt, ami még ennél is rosszabb. — A dolog azonban úgy kerek, ha azt is hozzáteszem: a gyerekek nem lesznek teljesen apa nélkül. Férfi dolgozóink készülnek arra, hogy jó férfimodellt mutassanak az itt lakóknak. Falumesterünk, egy Fekete Ákos nevű népi iparművész például asztalosműhelyt vezet majd, ahol együtt dolgozik a — Az ország húsz gyermekvédő intézetéből várjuk azt a 80-84 gyereket, aki itt testvérként fog élni. A „kintről” bekerülők sorsát a GYIVI igazgatója mint gyám dönti majd el. Ó határozza meg, hogy hova kerülnek: gyermekotthonba, nevelőszülőkhöz vagy hozzánk. Mivel az SOS- falu semmiféle speciális tárgyi, gyógypedagógiai „készlettel” nem rendelkezik, csak azoknak a közösségi életre alkalmas gyerekeknek a gondozására vállalkozhatunk, akik nevelése nem igényel különleges feltételeket. Annak viszont örülünk, hogy akik testvérként kerülnek állami gondozásba, azok itt egy családban élhetnek majd. w felvételei ( QQ ) Az őrök is abban re- ( utj . J ménykednek, hogy egyszer a Bering-szoroson át Alaszkába mennek arannyal megrakodva, pedig mindegyik tudta, hogy Alaszkából át lehet jönni minden feltartóztatás nélkül, de az unióból nem hiszem, hogy valaha is sikerült volna valakinek az aranyat átcsempésznie. A keményre fagyott kőzetek felbecsülhetetlen értékűek voltak, minél régebbi volt a kőzet, annál nagyobb valószínűsége volt, hogy arany ér. Sokszor napok is elteltek, míg valaki egy arany érre rábukkant, de ha járatlan volt, hónapok is elteltek. Sokszor milliméter választott el az arany értől, a szakértő már tudta, hogy centiről centire át kell kopogtatni a leletet, és ha a kőzete elvált a többitől, érdemes addig bolygatni, míg meg nem szűnik az omlás. Az arany ér, a vízből kimosott aranypor, a kisebb-nagyobb szemcsékből álló arany, mind sötétbarna burokban található. Ott északon nagyon sok a hőforrás, amely a hegyek belsejéből nagyon sok aranyport hoz a felszínre, még 40-50 fokos hidegben is. Ezek a hőforrások a föld gyomrából törnek a felszínre, a kegyetlen hideg ellenére sem szűnnek meg működni. Kristálytiszta vizük fenekén csillogó szemcsék jelzik a kavicsok között felcsillanó arany szemcséket. Valami történhetett a lágerben az elöljárókkal, mert szigorú parancs mellett egyik napról a másikra el kellett menniük. Hogy mi történhetett? Senki nem tudta, csak azt láttuk, hogy egy repülőraj megjelent a láger felett, és amilyen gyorsan jöttek, úgyanúgy távoztak. Másnap körülbelül száz embert nem vittek munkára, és még aznap este körülbelül tíz repülő szállt le a fagyos hómezőn, és azokat, akik otthon maradtak, felvették anélkül, hogy a motorok leálltak volna. Felszállásuk után, hatalmas robbanás kíséretében, a repülőgépek egymás után hullottak vissza a földre, a rajtuk tartózkodó emberekkel együtt. Mintha megbeszélt dolog lett volna: a száz kényszermunkás, akiket felpakoltak, ott lelte a halálát a hóvilág tömegsírjában. Nem tudtam mire vélni ezt a váratlan eseményt. Állítólag amerikai ügynökök voltak, akik embercsempészettel foglalkoztak. De miért történt a robbanás? Eleinte csak találgattam, de később rájöttem a nyitjára. Jól sejtettük, hogy embercsempészek voltak Amerikából, jó árat fizettek valutában, és amikor az üzlet létrejött, a száz ember élete nem számított, és a valuta, az arany itt maradt a gépek roncsai között. A kényszer- munkások így kapták meg bérüket végkielégítés címén! Elpusztult az erkölcs, minden, ami szép és jó volt, pusztulásnak indult a Szovjetunióban, de szerte a nagyvilágban is anélkül, hogy azt valaki meggátolta volna. 1947 tavasza köszöntött ránk, megtudtuk, hogy a második világháborúnak vége. Egész lelkivilágomat feldúlta ez a fordulat, de nem tudtam semmit csinálni. Állandóan hazagondoltam, eszembe jutott maroknyi népem, hogy mi lesz vele, ha ebbe a szörnyű helyzetbe kerül, mint ez a hatalmas birodalom van. Feléri-e a vezetőség ésszel, hogy mit cselekedjen? Vagy talán magával sodorja a kommunizmus szörnyű, kegyetlen végzete? Mindenáron csak haza, minél előbb, hogy tudtára adjam mindenkinek, hogy minden hazugság, ami csak van ezen az átkozott világon!! Ennyire még nem fogott el a honvágy, mint most. Semmi nem érdekelt az égvilágon, csak haza, de minél előbb, menni, menni, egy percet sem szabad időznöm, érjek haza idejében, hogy meg tudjam akadályozni, ami persze általam teljesen lehetetlen. Haza??? De hogyan??? Tavasz van, ez az az időszak, amikor olvadni kezd a hó, a tél kezdi elveszteni csikorgó, fagyos erejét, utat enged a napsugár erejének. Gondolataim között egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy előttem egy ökölnyi vöröses kődarab van. Figyeltem, hogy más meglátta-e. Mindenki távolabb volt tőlem, nem veheti senki észre, hogy felveszem. Életemben először, úgy is mondhatom, loptam! Mert nem vettem ki a rejtekhelyről azt, ami nem az enyém! Minden porcikám remegett, de megjelöltem a helyet, hogy szükség esetén rátaláljak. Erőt vett rajtam a vágy, hogy minél előbb megkíséreljem a lehetetlent. Keserves, gyötrő, kínzó gondolatok közt telt el az éjszaka első fele, de végül is lecsillapodtam, az éjszaka másik felét nyugodtan átaludtam. Másnap frissen keltem, mintha semmi nem történt volna. Az ökölnyi aranytömb a helyén volt, nem fedezte fel még senki. Nem gondoltam arra, hogy mit is kezdhetek vele. Tudtam, hogy a lágerbe nem vihetem be, viszont a lelőhely zegzugos vájataiban csak az alapos, gyakorlott fejtőmunkás igazodhatott el. Ilyen cselekedetet csak egy őrült követhet el! Április hónapban az Északisarkkör környékén istenkísértés, hogy valaki nekiinduljon a kietlen, fagyos, ismeretlen vidék útjainak. Számtalanszor elhessegettem a gondolatot, mégis mindig oda tértem vissza, hogy szökni kell, mindenáron, még akkor is, ha ez az utam végzetes lesz. Nagyon erőt vett rajtam a honvágy, képtelen voltam ellenállni. De hogy hová, hogyan induljak el, nem tudtam. Mindenütt hó, jég, a hónak a tetején ékesen csillog a napfény, milliónyi szikrát hányva vakította a szememet. Nem hiszem, hogy volt ember, aki erre mert volna vállalkozni. Napok óta készülődtem, és egy kegyetlen hideg éjszakán, mikor úgy fújt a szél, hogy egy valamirevaló ember még a kutyáját sem zavarta volna ki, én elindultam, nem tudva, hogy mit teszek. Sikerült a tüskésdróton átjutnom anélkül, hogy valaki megzavart volna. Mire kivirradt, a frissen hullott hó a lábam nyomát teljesen eltüntette. Az aranybányában megkerestem azt a helyet, ahol az aranyrögöt elrejtettem, magamhoz vettem és folytattam az utat. Mindenütt hó, jég, kisebb-nagyobb bukkanok. Járatlan havas tájon köszöntött rám a reggel, szép napsütötte, biztató reggel. Akkor úgy éreztem, hogy újjászülettem és ez a tudat erőt, biztatást adott, hogy tovább folytassam az utat, amelyet megkezdtem. Nem voltam elkeseredve, még azért sem, hogy csak nagyon kevéske ennivalóm volt. Eleinte a dombos utakkal kellett megküzdeni, de szemet gyönyörködtető volt a látvány, amint a fókák sütkéreztek a napon, egy-egy, általuk készített lék mellett. Egyesek már kölykeik- kel együtt élvezték a családi örömöt. (Folytatása következik) ORVOS ENDRE ÍGÉRET FÖLDJE
