Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-25 / 147. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. június 25. Kutyák és paragrafusok Pici kutyának nincs szerencséje ezzel az átmeneti korszakkal. Míg egyes állampolgárok arról panaszkodnak, hogy a tanácsoknál, ahol az önkormányzati törvényt és az őszi helyhatósági választásokat várják az elbizonytalanodott munkatársak, manapság még nehezebb ötről a hatra jutni, mint régen, addig Pici igazán nem elégedetlenkedhet: az „ő” ügyét példás gyorsasággal elintézték. Úgyszólván: napok alatt. Mi köze egy kutyának a tanácshoz? Több, mint gondolnánk. A helyi tanácsok joga ugyanis eldönteni, hogy egy kutya hol és milyen körülmények között tartózkodhat a városban. Az ebekkel kapcsolatos be- és feljelentések is hozzájuk érkeznek, így került kapcsolatba Pici a kecskeméti városi tanács két munkatársával, akik a találkozás hatására nagyon gyorsan úgy döntöttek: az illető ebnek távoznia kell a lakótelepi ház ötödik emeletéről. Mert a találkozáskor „lábszárharapás” nem történt ugyan, ám „nadrágmegragadás" igen. Picinek valószínűleg nagyon egyszerű világképe van. O csak azt látta aznap, hogy az ajtó előtt, a folyosón két idegen férfi áll, akiktől éppen egyedül lévő, idős gazdasszonya kissé megrettent, s akik közül az egyiket valami furcsa szag lengte körül, amit az ebek köztudottan nem állhatnak (a sarki talponállók törzsvendégei jól ismerik ezt a kutyaszokást). Szóval, Pici ezt látta, és nadrágszárat ragadott, holott a helyzet nem ez, hanem ennél sokkal bonyolultabb, ennél jóval emberibb volt. Az ajtó előtt ugyanis nem két férfi állt, hanem maga a Hatóság. Akit semmilyen körülmények között nem szabad megugatni. Sajnos, Pici gazdája sem tudta, kivel áll szemben, mert a Hatóság valamilyen titkos oknál fogva nem kívánta igazolni magát. Az idős asszony, a mai közbiztonsági állapotokra gondolva, ezért jobbnak látta a két férfi orrára csukni az ajtót. Ezek után hamarosan megkapták a határozatot: távolítsák el a vérengző ebet. Nem könnyű a tanácsiak dolga. Ha nem mozdulnak egy feljelentésre, szidják őket; ha mozdulnak, kutyák cibálják a nadrágjukat, vagy még veszélyesebb támadásoknak is ki vannak téve. A tanácsiak valószínűleg örülnének, ha nem kellene efféle ügyekkel foglalkozniuk. Csakhogy jól szabályozott kis országunkban a kutyaügyeket is szemmel kell tartania valakinek. Állandó, személyes kis harcainkban, legyen bár az ütközet tétje egy uga- tós négylábú, valakinek ki kell mondania a döntő szót, különben sosem lenne béke; nem igaz? Ámbár Pici körül nem voltak harcok. A másfél év alatt, mióta az ötödik emeleten él, senki sem panaszkodott rá. Legalábbis a gazdiknak nem. Egyszer csak elege lett valakinek abból, hogy egyáltalán van, ott trappol a közös lépcsőn, használja a közös kaput, hempereg a közös ház előtti közös füvön. Kiknek lett elege? Azt nem lehet tudni, mert a tanácshoz eljuttatott feljelentésen csak a közös képviselő neve áll, aki, ugyebár, képviseli az összes lakót. S ők. úgy látszik, szemtől szemben nem szeretnek véleményt nyilvánítani. Kutyások és „kutyátlanok” harca régóta dúl nálunk a városokban. Néhány éve nagy port vert fel a debreceni tanács döntése, amellyel a nagy testű kutyákat kitiltotta a város lakótelepeiről. Hozzá képest a kecskeméti tanács igazán türelmes magatartást tanúsít, s főleg türelmesebbet, mint mi, állampolgárok, egymás iránt. Az állattartással kapcsolatos vizsgálatok többségében ugyanis kiderül, hogy nem az állatokkal, hanem az emberekkel van az igazi baj. Borsot akarunk törni a szomszéd orra alá? Bosszút szeretnénk állni valamilyen sérelemért? Sikertelenek vagyunk, rossz a közérzetünk :n utáljuk a világot, de legfőképpen boldogabb környezetünket? Nosza, riasszuk a tanácsot vagy bármilyen más hatóságot! Valamilyen paragrafus ebben a kis országban — , ..ég — szinte mindenre van. A feljelentő csak azt nem tudja (vagy inkább nem érdekli, mert nem ® fizet), hogy például Kecskeméten 30-40 ilyen eset kivizsgálása évente több százezer forintot vesz ki a tanács amúgy is elég lapos bukszájából. Négy évvel ezelőtt történt az is, hogy kampány indult: legyünk mi, magyarok, toleránsabbak, azaz türelmesebbek egymás iránt. Az a kampány elhalt, mint akkoriban annyi más spontán vagy jól irányított össznépi fellángolásunk. Ma az Európához való csatlakozás hangoztatása a divat. Aki járt már „abban” az Európában, bizonyára látta, mennyivel jobban képesek elviselni az emberek egymást, és — talán éppen ezért — az „istenverte dögöket” is. A mások kutyáit. Sőt: a mások rigolyáját, hobbiját, szórakozását vagy éppen, másságát. Akármiben nyilvánul is meg ez utóbbi: kutyatartásban vagy politikában. S az „ottaniak” nem feltétlenül a hatósággal a hátuk mögött akarják bizonyítani, hogy igenis, nekik van igazuk! Őszintén szólva, én ezt a demokratikusan európai vagy inkább igazán emberi - nagyvonalúságot irigylem azoktól a nyugati, jóléti társadalmaktól. Pici gazdái egyébként fellebbeztek. Vajon a tanácsnál mérlegelik, hogy a kis tacskót nincs hová „eltávolítani”, és hogy a „nadrágmegragadás” csak egyszeri kilengés volt részéről? Hiszen amúgy csendes eb. Még a múlt rendszerben nőtt föl. Arra idomították, hogy ne hangoskodjon, ne randalírozzon, egyáltalán: semmi módon ne hívja fel magára a figyelmet. Mert abból csak baja lehet — egy kutyának is. — magyar — „KATI, JÓ LEGYÉL!” Akit még várnak a gyerekek Jonny, a kecskeméti Kölcsey utcai ház pöttömnyi őre, testi mivoltát túlszárnyaló hangerővel védi gazdaasszonya előszobájának ajtaját. Nem tudni igazán mi motiválja indulatát, a hódolata jeléül odavitt csont-e, vagy a lakrész biztonsága, de ugat veszettül. Arrébb kell rúgni! — hallatszik kintről, s e szavakra a szobából azonnal indul a gazdi védelmébe venni az okvetetlenkedő ebet: — Dehogy! — simítja el a vitát. Jonny tudja, hogy be kell engednie a vendéget. És a kutya tényleg „tudja”, mint ahogy a szelíd szóra az is „emlékezetébe” idéződik, hogy azokat a fránya rágcsálnivalókat nem szükséges az előszobába hordani. A pillanatkép, amit rögzítettem, jellemző: leginkább Vasvári Ká- rolynéra, akinek nemcsak a szavaiból, de egész lényéből sugárzik a megértés és a szeretet. Az a fajta asszony, aki egy szamócatöhöz, egy élőlényhez ugyanolyan gyöngédséggel hajol, mint a rá bízott gyermekekhez. Vasvári Károlyné gyógypedagógus. És, bár a nőknek korát nem illik indiszkrécióval kezelni, jelen esetben ez is megengedhető, pár nap múlva lesz 75 éves. S hogy még mindezek tetejére a koronát is rátegyük: ma is aktív dolgozó, tizenkét súlyosan fogyatékos gyermek „védangyala”. Nem lehet másképpen nevezni az asszonyt, aki először a beszédre, aztán — iszonyatos energiával — betűvetésre, olvasásra tanítgatja „kicsi drágáit”. Honnan ez a derű, ez a szétsugárzó biztonság, sose fogyó erő? Nincs okozat ok nélkül. Katika néni szavaiból egy boldog gyermekkor bontakozik ki. Az első világháború kitörésének esztendejében született Borbáson. A hajdani birtokon, mint a mesében, boldogan élt a család. A tragédia 1920- ban sújtotta őket, a nagy spanyol járvány áldozata lett a Budapesten katonai szolgálatot teljesítő apa. — A legidősebb nővérem is csak 8 éves volt, anyám 29! A nagybátyánk vette kezébe sorsunk irányítását. Beköltöztetett minket Kecskemétre, a Nyíl utcába. Ott nevelkedtünk, s nekem volt a napi feladatom öcsémet az óvodába kísérni. A célhoz érve el-elidőztem, figyelve a nagyszerű Margit nénit, miként foglalatoskodik a gyermekekkel. Hát én akkortól elszántam, hogy óvónő leszek. Csakhogy anyám nem engedett el Budapestre tanulni, így a református tanítóképzőt végeztem el Kecskeméten. A diplomámat 1934-ben kaptam meg és tanítani kezdtem. A háború után a fiúpolgáriban voltam állásban, amikor felajánlották, hogy a dr. Bárczi Gusztáv által kezdeményezett gyógypedagógus-képzésben vegyek részt. A döntés nem volt könnyű. Akkor már férjezett voltam,, s a kisfiúnk hároméves ... De az én uram megértette, hogy ha az óvónőségből nem lett semmi, a vonzalmam mégis a kisebbekhez, az elesetteb- bekhez húz. Azt mondta: nyilván az általános iskolások között is van, aki rászorulna a te törődésedre .. . Budán, ahol az intézet volt, akkoriban még útonállók garázdálkodtak, de ez sem riasztott. Megszereztem előbb a szaktanítói bizonyítványt, aztán a szaktanárit. A kecskeméti gyógypedagógiai intézet létrehozása, munkája — melynek iskolatörténetét már megírtam — külön fejezet életemben és nagyon fontos is. Tizenhét éve temettem el az én jó uramat, sokan meghaltak már a régi munkatársak közül is. Én azonban minden reggel boldogan kelek fel, mert várnak a gyerekek. Azért azt nem tagadom, hogy a munkaidő végén, ahogy jövök le a lépcsőn, kicsit már bizonytalanok a lépéseim. De a gyerekek hangja mindig elkísér, ahogy búcsúzkodnak tőlem: — Kati, jó legyél! Pedig az intelem felesleges. Kati néni, amíg csak képes rá, igyekszik vállalt feladatának eleget tenni... N. M. SAJTÓPOSTA „RUHÁJÁVAL KELLETT MEGTISZTÍTANIA A BESZENNYEZETT UTASTERET.. Mi történt a diákokat szállító autóbuszon ? Vaskos tartalmú ajánlott levelet kapott szerkesztőségünk. Feladója a kiskunmajsai Kígyós elnevezésű területen lakó négygyermekes édesanya. Faragó Istvánná, aki nem mindennapi esetről értesített bennünket. Idézünk soraiból: „Kél kislányom iskolába jár. s az oda-vissza utat busszal teszik meg. Ez év január 31-én is ily módon utaztak, ám az egyikük hirtelen rosszul lett. és hányt. Ezt megtudva a sofőr, összeszidta öt és arra kötelezte: azonnal tisztítsa meg az utasteret. A megfélemlített lány a kabátjával és a sapkájával törölte fel a padlót. Ezt követően mindkettőjüket leszállította a buszmegállótól legalább 700 méternyire lévő útszakaszon. Sűrű ködben kellett továbbmenniük ...” E panaszt olvasónk eljuttatta a Kunság Volánba:, amelynek személy- forgalmi vezetőitől még február végén kapta a következő választ: „Jegyzőkönyvileg hallgattuk meg gépkocsivezetőnket, aki elmondotta: ha a diáklány rosszullétéről idejében kap jelzést, megállította volna a kocsit, a kellemetlenséget elkerülendő. Csakhogy a történtekről már késve értesüli. A személyszállítás! végző autóbuszjáratokra megállapított szabály szerint a kocsi beszennyezése miatt az utas 100 forint póldij megfizetésére kötelezhető. A sofőr azonban nem kívánt élni e lehetőséggel, ezért szólította fel a diákot a takarításra. Ezt követően pedig a Dinnyéstanyánál, tehát a hivatalos megállóban állította meg a buszt, a gyerekek leszállása céljából. Noha a dolgozónk nem követett el fegyelmi vétséget, figyelmeztettük az utazóközönséggel szembeni mindig udvarias és figyelmes magatartás tanúsítására ...” Faragó Istvánná e reagálást nem tartja kielégítőnek. Egyfelől nehezményezi, hogy őt és a gyermekeit nem hallgatták meg a vizsgálat során, másrészt hiányolja: a padlótörlés miatt használhatatlanná vált ruha árának megtérítéséről egy szót sem szólt a Volán. Tehát egyáltalán nem örül annak, hogy a pótdíj helyett a beszennyezett utastér takarítására kényszerítették a kislányát. Mi természetesen nem lehetünk döntőbírók ez ügyben, ám a véleményünket közreadjuk: Korántsem tartjuk helyénvalónak, hogy a buszt önhibáján kívül beszennyező utas (pláne, ha kisdiák) kényszeríthető a takarítási munkára. Az meg egyenesen felháborító, ha e műveletet végső soron a saját ruhája felhasználásával is el kell végeznie. Szerintünk mindenképpen a járat személyzete feladatául illene megszabni az efféle teendőt. Ami pedig a 100 forintos büntetést illeti, az reális, ha az utas vigyázatlansága okozta a szennyezést. Ha ez utóbbi azonban betegség (pl. hirtelen rosszullét) következménye, a pótdijas szankció is antihumánus- nak tűnik. A kocsik soron kívüli kitisztításának kockázatát indokolt esetben a saját anyagi terhére kellene vállalnia olyan cégnek, amely tömegszállítással foglalkozik .. . Ki jogosult a pótszabadságra? Tavaly októberben arra kényszerültem, hogy munkahelyet változtassak, ami sima eset volt: pénteken végleg elköszöntem a régi cégtől, a rá következő hétfőn pedig már állásba kerültem a másik vállalatnál. Ott szerződéses viszonyban vagyok, s emiatti a sérelmem. Munkaadóm ugyanis közölte velem, hogy idén csak 15 nap szabadság illet meg, mert nem véglegesi- tettként alkalmaz. Nagyon meglepett ez a korlátozás, hiszen plusz 8 naptól estem el. Nem értem, hogy a csupán szerződéses alkalmazottakat miért másképpen bírálják el szabadság szempontjából, mint a többi dolgozót? K. P.-né Kiskőrös Megleptek bennünket e sorok, amelyekből világosan kitűnik, hogy némely munkáltató, enyhén szólva, félreérti a munkajog előírásait, illetve azt a dolgozói érdeket sértő módon hajtja végre. Ugyanis a vonatkozó törvényről az alábbiakat kell tudni: A dolgozónak minden munkaviszonyban töltött naptári évben 15 nap alapszabadság, s a munkaviszonyban töltött idejétől függően pótszabadság jár, ami háromévenként 1 nappal gyarapodik. A szolgálati éveket egybe kell számítani, függetlenül az egyes munkaviszonyok megszűnése módjától és a közöttük lévő időkiesések tartamától. Feltételezésünk szerint: levélírónk munkáltatója a „szerződéses alkalmazáson" a határozott időre szóló munkaviszonyt érti, ami után ugyanannyi szabadság illeti meg a munkavállalót, mintha a munka- szerződése meghatározatlan időre szólna. Végezetül megjegyezzük: csakis a fegyelmi elbocsátás hatálya alatt álló személy nem részesülhet pótszabadságban, mégpedig e határozatjogerőre emelkedésétől számított három évig. ■ÜZENJÜK Ádáméknak, Kalocsára: Önökhöz hasonlóan sokan panaszkodnak amiatt, mert a kiskertjükben elterjedt tarack gátolja a haszonnövények megfelelő fejlődését. Ilyenkor sürgős teendő a tarackirtás, ami történhet mechanikai módon, tehát kapálással is. Hátránya ennek, hogy a föld alatt maradhatnak a gyökér- és szárrészek, amelyekből újra és gyorsan fakad a gyom. Az irtás hatékonyabban végezhető vegyszerekkel. Szakembertől tudjuk, hogy ezek sorában a legismertebb a Glialka, ám azt csak a vetés előtt, illetve a betakarítás után szabad használni, mert elpusztítja a környező egyéb — főleg az úgynevezett lágy szárú — növényeket is. A Fusila- de és a Nabu készítményekkel való permetezés már nem jár efféle veszéllyel. S még any- nyit: bármelyik szer hatása 2-3 héten belül érvényesül, hiszen ennyi idő kell, hogy a méreganyag eljusson a gyomnövény minden részébe. Berci Jánosnak, Kecskemétre: Idén május 25-e óta hazánkban is közlekednek belföldi repülőjáratok, egyelőre azonban csak a Budaörs ....Kaposvár és Budaörs—Nyíregyháza ú tvonalon. A negyven-, illetve hatvanperces repülés menetdíja 1800, illetve 2500 forint. E magas összeg sejteti, hogy a MÉM (FM) Repülőgépes Szolgálatának eme vállalkozása iránt csakis az igen jó anyagi körülmények között élők körében lehet érdeklődés. Ebből adódóan a szolgálat tevékenységének más magyar városokra vonatkozó kiterjesztése még nincs napirenden. TANÁCSTALAN A SEGÍTŐKÉSZ TELEFON-ELŐFIZETŐ Mit mond a távközlés megyei vezetője ? — Lakásomban van telefon, ám a házunkban másutt nincs, meg aztán az utcai készülék is gyakorta használhatatlan, következésképpen több lakótárs a szívességemet kéri, ha az ügyes-bajos dolgát sürgősen szeretné elintézni távbeszélőn. Eddig úgy volt, hogy a beszélgetés végeztével megkérdeztem a posta 01-es számú szolgálatát, amely közölte a dijat, s azt megfizette a telefonáló. Mostanában azonban már hiába hívom ilyen ügyben a postát, mert ott megtagadják a felvilágosítást. Nem vagyok olyan anyagi helyzetben, hogy a mások telefonálásának költségeit magamra vállaljam. Márpedig ezt kell tennem jobb híján, ha a saját telefonállomásomat továbbra is az idegenek rendelkezésére bocsátom. E plusz kiadásoktól legfeljebb oly módon menthetem meg magam, ha a jövőben senkinek, semmilyen célból nem engedélyezem az otthonomból történő távbeszélést. Ilyesféle szándékomról már szót váltottam néhány érintett személlyel, akik rosszallásukat fejezték ki. Pedig nem akarok velük kellemetlenséget. Fogalmam sincs, mitévő legyek . . . Megyénk egyik városában lakó olvasónk — nevét, kérésére nem hozzuk nyilvánosságra — e panaszáról tájékoztattuk a 'Bács-Kiskun Megyei Távközlési Üzem vezetőjét, Gyenes Gézát, aki válaszként az alábbiakat mondotta: — A legfontosabb tudnivalókkal kezdem, nevezetesen, hogy a saját telefonnal rendelkező személy segélykérő beszélgetésre — mentő, rendőrség stb. hívására — bármely időpontban díjtalanul köteles a készüléket átengedni. Amennyiben más célból óhajt valaki telefonálni ilyen állomásról, annak lehetősége az előfizető döntésétől függ. Utóbbinál fontos mérlegelni a segítőkészség anyagi vonzatát. Ami a távbeszélés költségét illeti, arról tudni kell, hogy az automata, vagyis a távhívásos rendszer igénybevételével történő telefonálás díjáról nem tud azonnal tájékoztatást adni a műszaki részlegünk. Az ösz- szeget csakis a havi számla tartalmazhatja. Megjegyzem itt: a helyi beszélgetés tarifáját közli a legújabb megyei telefonkönyv, s annak adata, illetve a beszélgetési idő ismeretében már könnyedén kiszámítható a fizetendő díj. Vidéki hívásnál pedig az a szabály, hogy az ugyanazon körzetszámon belüli helységek az 1 -es dijkörzethez, az azon kívüli, de még a megyénkbeli települések pedig a 2-es díjkörzethez sorolandók, s ezek esetében szintén a telefonkönyv közli a nappali és az éjszakai beszélgetések időre korlátozott díjtételét. Más a helyzet az úgynevezett kézi kapcsolású telefonálások lebonyolításánál, ugyanis ha e beszélgetést az előfizető díjközléssel kéri, a 01-es számú szolgálatunknak kötelessége megadni a szükséges adatot. Még annyit: tervezzük a készülékekhez csatlakoztatható díjszámláló szerkezetek beszerzését. Ezek révén az előfizetők napra készen láthatják, a lefolytatott beszélgetések után mennyi díjösszeget kell kifizetniük a postának. Elképzelésünk az, hogy akik anyagi okokból nem tudják megvenni e praktikus készüléket, azoknak bérbe adjuk. Szerkeszti: Veikéi Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/A Telefon: 27-611 FELROBBANT A BOJLER Gyorsan és szakszerűen intézkedett a Dégáz Azt a pénteket — június 1-jét írtak akkor — egyhamar nem felejti el a Kecskemét, Akadémia körút 16. számú ház első emeletén lakó Partiné Szabó Mária. A drámai eset és annak következménye éppúgy emlékezetes számára, mint a példamutató segítségnyújtás, amiben részesült. íme, a történet, ahogyan olvasónk beszámolt róla: Hadd kezdem azzal, hogy iskoláskorú kislányommal és az idős, beteg édesanyámmal lakom együtt. Jómagam súlyosan rokkant vagyok, naponta járok orvosi kezelésre. Állapotom miatt gyakran kell tisztálkodnom, a meleg vizet a gázbojleremből nyerem. Ez a szerkezet robbant fel néhány hete, minek következtében tetemes kár keletkezett az otthonomban. A helyreállítás érdekében legelőször a Dégáz Vállalat helyi vezetőjéhez, Chikán Tiborhoz fordultam, kérve őt a sürgős közbenjárásra. Nagyon megértő és szolgálatkész emberként ismertem meg, akinek intézkedésére már egy órán belül a lakásomban volt Méhész Árpád, a cég dolgozója, aki felmérte a kárt és a javítás módját. Elment, majd újabb óra múlva már ismét szólt a csengő, hiszen megérkezett Szabó István és Folk József, a két szerelő. Magukkal hozták a vadonatúj vízmelegítőt, amelyet a legrövidebb idő alatt felszereltek. Másnap a Dégáz képviseleteben Keresztesi Sándor jött el hozzánk, hogy a bojler működését ellenőrizze, illetve beszabályozza. Azóta újból folyamatos és aavartalan a melegvíz-ellátásunk. Jól tudom, hogy a különféle szolgáltatók lassú és minőségileg kevésbé megfelelő munkájára manapság sok a panasz. Ez okból szóltam én az ellentétes tapasztalatomról. Úgy velem, a Degáz említett munkatársai a nyilvánosság előtt is megérdemlik a koszönetemet azért, amit családomért tettek gyorsan, szakszerűen vagyis követésre méltóan.