Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-16 / 113. szám

NAPTÁR 1990. május 16.. csütörtök Névnap: Mózes, Bolond Napkelte: 5 óra 07 perc Napnyugta: 20 óra 15 perc Holdkelte: 1 óra 07 perc Holdnyugta: 10 óra 23 perc MEGKÉRDEZTÜK Füstöl-e még a szeméttelep?- A kecskeméti Matkói úti szeméttelepen való hulladék- égetés mérhetetlenül szennyezi a környék levegőjét, a füst és a bűz eléri a Rendőr- és Szeleifa- lut. A Cserhát utca 6. számú házban lakó Vincze Lászlóné és mások nevében kérdezzük: meddig kell még elviselniük a közlekedés okozta levegöszeny- nyezés mellett — ezt az orrfa­csaró „ráadást” is? Válaszol dr. Hajnal Lajosné, Kecskemét Megyei Város Taná­csának főkertésze: — A szeméttelep közelében élő lakosság panaszát orvosol­juk azzal, hogy az idén nyáron a Matkói út mentén megszün­tetjük a szeméttárolást. A terü­letet visszadjuk a Magyar—• Szovjet Barátság Termelőszö­vetkezetnek. A város új szemét­telepét augusztusban. Kisfáiban nyitjuk meg, terveink szerint 15 hektáron, amelyet később bőví­teni akarunk. A szeméttárolás és -kezelés egyébként nem köz­vetlenül tanácsi feladat, a Vá­rosgazdasági Vállalat munkája, ezért kértük az igazgatótól: ad­dig is, míg Kisfáiban az új tele­pet használatba veszik, fordít­son nagyobb figyelmet a kör­nyezetvédelemre. A lakóknak nem ez az első panaszuk. Szeret­nék, ha környezetükben a hétfői állapot maradna fenn. Akkor nem égett a szemét, nem terjen­gett ai füst. K—I Kerékpárút Katonatelepig Hamarosan Katonatelep felé is biztonságosan közlekedhet­nek majd a kerékpárosok és persze ezzel az autósoknak is könnyebb lesz a helyzete. A Kecskeméti Közútépítő Vál­lalat ugyanis a kecskeméti Nyomási Iskolától 3 ezer 700 méter hosszú kerékpárutat ké­szít. (Fotó: Tóth Sándor) if7 Wm \ ■nnaHHHHnHMHMMHMi AUTÓSMOZIK. Egyre népszerűbbek az úgynevezett autósmozik megyénk­ben. A szabadtéri létesítmények nézőterének csak egy részén van ülőhely, a legtöbben ugyanis autóból nézik végig az előadást. Ez idő szerint hét működő autósmozi van a megyében: Baján, Kalocsán, a városban és a Duna-parton Kecelen, Mély kúton, Kiskőrösön és Solton. További öt helyen már készülnek e nyári szórakozóhelyek: Kecskeméten egy hónap múlva nyitják meg a Csalánosi parkerdőben a következőt, majd egyet-egyet a kerckegyházi út mentén és Borbás- pusztán. Bócsán az Abonyi négyes fogadónál, Kiskunmajsán a fürdőépület köze­lében tervezik a mozi megnyitását. Az új létesítmények vállalkozók tulajdonában vannak, a filmeket a Hírős Film Vállalat kölcsönzi számukra. — Dr. Debreczeni József, a Bács-Kiskun megyei 2. számú választókerület országgyűlési képviselője 1990. május 18-án (pénteken) 17 órától fogadja vá­lasztóit a kecskeméti városháza I. emelet 2. számú szobájában. VAN-E A TOLVAJNAK LELKIISMERETE? „Fél óráig ültem a sír szélén ...” Az alábbi levél olvasása elé annyi megjegyzést teszünk, hogy ebben egy ember szól egy másik emberhez. Hátha van a temetői tolvajnak (is) lelkiismere­te. „ Tisztelt Petőfi Népe Szerkesztősége! Egy özvegy, nyugdíjas asszony kéri az Önök segítségét. Május 2-án, a kecske­méti Köztemetőben voltam, férjem és szüleim sírjánál. Míg elmentem vízért, a kézitáskámból, amelyet a síron hagy­tam, valaki kivette á pénztárcámat tíz­ezer-ötszáz forinttal, lakáskulccsal, ebédjegyekkel, zálogcédulával, utazási és lottószelvényekkel együtt. Úgy ért a felfedezés, mint a villámcsapás! Fél órá­ig ültem a sír szélén, sírtam, a rosszullét kerülgetett, tudniillik cukorbeteg is va­gyok. Amíg oda voltam vízért, a közel­ben egy 35 év körüli nő kerékpározott el. Valószínűleg Ő lehetett a tettes. Hallgasson meg engem az ismeretlen elkövető! Adja vissza, amit elvett tőlem! Hiszen a pénz és mindaz, ami a táskában volt, az összes vagyonom, s most itt ma­radtam egy fillér nélkül. A nevemet és a címemet a pénztárca második rekeszé­ben, egy zöld színű csekk feladói rovatá­ban találja meg. Köszönettel: özv. K. Á.-né” (A zöld a reménység színe! — K. A.) Kinél van a fűrész? Avagy mikrológ egy néhai bábszínházról Népszabadság, 1990. május 15-ei szám: Sereg András: Lezsák Sándor, az MDF alelnöke. Csak romeltakarítás lesz. (Riport Lezsák Sándor egy munkanapjáról.) Szabad Föld, 1990. 20. szám: Szent-Miklóssy Ferenc: Szövetségben a szőlőter­melők. (Beszélgetés Tóth Sándorral, a Kiskőrösön megalakult Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének főtitkárával.) - Griff Sándor: Az asszony hason fekve lángolt. (A helvéciai Horváth János bűnügyéről.) — Sárdi Ferenc: Madarasi példa. (A Madarasi TSZ SK csapatának a Sakk Szabad Föld Kupán elért sikeré­ről.) Ezúton tudatjuk mindazon szülőkkel, gyermekeikkel és pe­dagógusokkal, akik a mostoha sorsú Ciróka végső kapálódzá- sait némi részvéttel figyelték, hogy kimúltunk. Összecsuklot- tunk, mint egy sarokba hajított bábu. Lekeféltettünk. mint csi­nos zakóról a verébpiszok. Nó- tázhattuk utcán vagy folyosói tükrök előtt: „a gonosz furfang és rút csalás nem győz le bátor embereket”, meg azt, hogy „az nevet szívből és igazán, aki a leg­végén jót nevet”, hiába: csak a mesebeli kóklerek nyújtanak se­gítő jobbot a bajban levőknek. Mert más a bábszínjáték és más a kecskeméti valóság! Ám­bár, ki tudja! Hiszen még a vak is láthatja, Tisztelt Gyászoló Közönség, hogy milyeil rendü­letlen eleganciával játsszák el jutalomjátékaikat a rendkívül bölcs, rendkívül felelős, rendkí­vül óvatos városatyáink ebben a monstre évadzáró operett­ben? Hogyan? Hogy Önök nem látták a városi vb-testület „elő­adását”? Nem látták az — egy ellenében — odapöckölt tizen­kettő fügét? Hja kérem! Az még odébb van, hogy minden csip- csup rebellió (el)intézését egye­nes adásban közvetítsék a Vá­rosházáról! (Különben is: ki szereti, ha ilyen nagy dolog vég­zése közben arcába bámul a fél város?) De félre bánat, félre bú! Örömhírünk is van: föltáma­dunk! A megváltó harsonás — Beratin Gábor személyében — messzi Győr városából, immár megérkezett! S mivel őt csöppet sem izgat­ták kimúlásunk körülményei: hipp és hopp, cipp-cupp, meg trallala: büszkén elfoglalhatta a bábtagozat — még meg sem üresedett — vezetői sámliját, \ minden további káros lelkiis- meret-furdalás nélkül. Már lá­gyan búgó trombitaszóval —' persze, halkan, nehogy sértse a „kenyéradó” gazdi kényes fülét — toborozza is az új társulatot! Öllé! Tisztelt Polgártársak! A né­hai Ciróka — még a gödör szé­léről — ezennel kinyilvánítja; végakaratát: Mivel a Ciróka név minket, j tehát az egyöntetűen távozó társulatot — így tehát: a mi elő-, adásainkat, törekvéseinket, il- • letve elődeink sikereit, kudar­cait, vállalt múltunkat jelenti — ezért az együttmaradó társu­lat nemcsak sátorfáját, hanem’ a Ciróka nevet is magával viszi. Magyarán: a „helyünkön” szer­veződő bárminemű bábcsoport számára a fönti név használatát nem engedélyezzük! Temetésünkről később intéz-: kedünk. Virágokat,koszorúkat’ addig is a helyi színház és a városi tanács között félúton kérjük elhelyezni! Legkedve­sebb bábjainkat, valamint a vá­rosfalakról visszahullott borsó­szemeket kéretik mellénk te-; metni! Minden kedves túlélőnek jó egészséget kívánunk! A Ciróka Bábtagozat nevé­ben tisztelettel közreadja: Rumi László IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: keve­sebb felhőre, többórás napsütésre, elszórtan záporra, zivatarra szá­míthatunk. A szél csak a zivatarok idejére erősödik meg. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 25 fok körül lesz. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Május 14-én Kecskeméten a közép­hőmérséklet 18,9 (az 50 éves átlag 15,9), a legmagasabb hőmérséklet 24,8 fok volt. A nap 10 órán keresztül sü­tött, csapadék nyomokban hullott. Tegnap reggel 8 órakor 17,5,14 órakor 26,3 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 15,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1016,0 millibar — süllyedő — volt. Május 14-én Baján a középhőmér­séklet 18,9 (az 50 éves átlag 16,2), a legmagasabb hőmérséklet 25,1 fok volt. A nap 7,5 órán keresztül sütött, csapadék nyomokban hullott. Tegnap reggel 8 órakor 18,8, 14 órakor 25,3 fokot mértek. A legalacsonyabb hő­mérséklet 12,5 fok, a tengerszintre át­számított légnyomás 1015,8 millibar — süllyedő — volt. — MATHIAS REX. Hunyadi Mátyás és kora címmel kiállítás nyílik május 17-én 14 órakor a Bu­davári Palota E épületében. Kö- peczi Béla akadémikus mond meg­nyitó beszédet, közreműködik a Rex Corvinus együttes. — A SZABAD DEMOKRA­TÁK SZÖVETSÉGE izsáki cso­portja tagtoborzóval egybekötött nagygyűlést rendez 1990. május 16-án 18 órakor Izsákon, a műve­lődési házban, ahová minden ér­deklődőt szeretettel várunk. A nagygyűlés vendége lesz Zom- bori Mátyás országgyűlési képvi­selő és dr. Sándor László kecske­méti ügyvivő. — AZ SKR Stúdió tárgyalás- * technika és vállalkozások mene- 5 dzselése kurzusaira még korláto- k zott számban fogadunk el jelentke- ? zéseket az Erdei Ferenc Művelődé­si Központban. (Kecskemét, Má- jus 1. tér 1.) (1432) | NEKI VALÓ Az eladót elbocsátják az üz- | létből, mert goromba a vevők- 1 kel. Néhány nap múlva megpil- | lantja öt a főnök: rendőregyen­ruhában van. — Nos, elégedett az új foglal- ; hozásával? — kérdezi. —„Meghiszem azt! — mondja a rendőr. — Végre egy foglalko- g zás, amelynél az ügyfélnek soha sincs igaza! JEGYZETLAPOK Egyszerű öröm Egy édesanya és két kisgyer­meke haladt el mellettünk. Ta­lán valamilyen vita végére tett pontot az a mondat, ami meg­ütötte a fülemet: — Kaptok egy rágót, aztán elfelezitek! Lelkes felkiáltás volt a válasz, az egyik kisfiú kurjantotta őszinte elragadtatással: — Joó! Istenem gondoltam ma­gamban —, milyen kevés kell egy el nem kényeztetett gyer­mek pillanatnyi boldogságához. Ha rajtam állna, minden kis­gyermeknek hivatalból ki­utalnék legalább napi két darab rágógumit. Akaraterő A baromfibolt előtt egy moz­gássérült asszony ült a kézzel hajtható kocsijában. Ismerhe­tik, mert kihozták neki az árut. Elindult aztán, markolta, gör­gette a kocsi kerekét is forgató kisebb kereket. Hosszabb távra kegyetlen fárasztó lehet. A jár­dáról le a kocsiútra, megint fel a járdára, hiszen csak elvétve | akad ferde útszegély. Bizony órájuk és a gyermekkocsit toló édesanyákra nem gondolnak a - tervezők és építtetők. Vajon hogyan jut fel az eme­letre vagy akár a földszintre, mi­ként közlekedik otthon, s hogy tudja ellátni magát? Aki elége­detlen a sorsával, gondoljon er- , re az erős lelkű asszonyra. Boltos lesz? Drága volt még a földieper, kétszáz forintnál is többet mu­tatott az árjelző cédula. A vevő, aki egyedül állt az utcai gyümöl­csös-zöldséges sátor előtt, : mindössze fél kilót kért, rámu­tatva az egyik ládára, amelyik­ből a legpirosabb szemek virí­tottak a járókelőkre. — Ez van megkezdve! — mondta határozottan a csinos, nyurga eladókislány, s a másik ládából kezdte szedni a szeme­ket a zacskóba. A vevő makacskodott, hogy neki amabból kell. — Betegnek viszem! — dobta be a mentőövet kérése után. — Ha szépet ad. máskor is ide jövök. Meg azt is hallottam, | hogy a vásárló kérése az pa- f rancs — így agitált. Nem tudni, melyik mondata hatotta meg végül is a lányt, kegyesen teljesítette a vevő óha­ját. Lehet, hogy mégis boltos lesz belőle? F. Tóth Pál LAKAT ALATT AZ UTAZÓ BETÖRŐ Előzetes letartóztatásban tölti napjait egy 28 éves, foglalkozás nélküli bajai fiatalember, Éváid Sándor. (A foglalkozás nélküli megjelölés azonban csak akkor ér­vényes vele kapcsolatosan, ha a betöréses lopást nem tekintjük foglalkozásnak.) A jelek azt mu­tatják, olyan komolyan vette a dolgát, hogy akár hivatásosnak is nevezhetnénk azt az ügyszeretetét, mellyel a különböző boltokat vagy áruházakat megdézsmálta. A nyomozás eddigi adatai sze­rint a hatóság megállapította, hogy Éváid Sándor tavaly novem­ber 28-án, behatolt Borota-Antal- laposon az italboltba és összesen 6300 forint értékben italt és ciga­rettát lopott el. A következő betörés december 31-éré virradóan történt, Nagydo- rogon, az iparcikkáruházba. Ami másnap, reggel hiányzott: 150 ezer forint értékű video- és rádió­műszaki berendezés. Az ellopott tárgyak nagy részét a rendőrség lefoglalta. Az idei év április 2-ára virradó éjszakáján Éváid Sándor Garára látogatott, szintén műszaki cikkek, kerámiatárgyak és 50 db öngyújtó begyűjtése végett. (A 30 ezer fo­rintnyi érték teljes egészében meg­került.) Talán álmatlanságban szenvedett Éváid, mert a követke­ző éjszakát is ágyon kívül töltötte. Ellopott egy 1200-as Ladát a bajai Babits Mihály utcából, majd elrej­tette a város közelében levő Tüske­erdőben. Másnap azután — szin­tén foglalkozás nélküli rokonaival — Nagydorogra utazott, egy di­vatbutik „meglátogatása” céljá­ból. A rossz előérzet okozta, hogy a betöréstől elálltak és visszaindul­tak Bajára. Útközben rendőrnyo­mozók kísérelték meg megállítani őket, de a jelzésnek nem tettek ele­get. A nyomozók utánuk eredtek, s közben rádiótelefonon segítséget kértek szekszárdi kollégáiktól, akik egy IFA tehergépkocsival el- állták a betörők útját. így a négy személy lehetőséghez jutott, hogy töredelmesen beszá­molhasson eddigi tetteiről, a foly­tatástól pedig egy időre valószínű­leg meg kell tartóztatni magukat. G. Z. A RENDŐRSÉGRŐL jelentjük Elmenekült a gázoló kerékpáros Soltvadkerten, a Kossuth Lajos és a Tanács utca kereszteződésé­ben hétfőn kora délután a 15 esztendős K. András kerékpárral nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak, amely elütötte. A baleset következtében a kerékpáros súlyosan megsérült. Ugyanezen a napon alig egy órával később Kiskunfélegyházán, az Engels és a Felszabadulás utca kereszteződésében a gyalogátke­lőhelyen a forgalomirányító lámpa zöld jelzésére haladt át az úton a 40 éves Török Ferencné (Kiskunfélegyháza, Semmelweis utca 5.), de egy eddig ismeretlen személy kerékpárral elütötte. A vétlen gyalogos súlyosan megsérült, a kerékpárost keresi a rendőrség. Szintén hétfőn, az esti órákban Tiszakécske határában, a 4623- as és a 4625-Ös számú út kereszteződésében a 65 éves Budai László (Tiszakécske, Bőgi szőlő 35.) kerékpárral közlekedve nem adott elsőbbséget a 29 éves Kása István (Tiszakécske, Pereghalom 84.) által vezetett motorkerékpárnak és összeütköztek. A kerékpáros sérülése súlyos. Kerekegyházán, a Sallai és a Dobó utca kereszteződésében má­jus 14-én este a 19 esztendős Pál Csaba (Kerekegyháza, Ságvári utca 66.) segédmotor-kerékpárral nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő 18 éves Benda Imre (Kerekegyháza, Rákóczi utca 55.) által vezetett motorkerékpárnak és összeütköztek. A bal­eset során mindkét járművezető súlyosan megsérült. Május 16-án, szerdán Kecskeméti Katona József Színház Este 7 órakor: DOKTOR ÚR. Törzs Jenő-bérlel. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TANGÓ ÉS CASH. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: RENDŐRAKADEMIA 1. Sz., amerikai filmvígjáték. Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: RÖVID FILM A SZERELEMRŐL. Sz., len­gyel film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 óra­kor: ASZEX. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: szünnap. Autósmozi: este 9 órakor: SZENVE­DÉLY ÉS HAJSZA. Sz., ausztrál film. 16 éven felülieknek. • BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: RÓZSÁK HÁBORÚJA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: AZ OR­SZÁGÚT FANTOMJA. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. 6 és 8 órakor: EMANUELLE 2. Sz., francia erotikus film. 18 éven felülieknek. Autósmozi: este 9 órakor: AZ OR­SZÁGÚT FANTOMJA. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: A FER­GETEGES KÖZÉPCSATÁR. Sz., olasz filmvígjáték. KISKŐRÖS Petőfi mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: A FAL. (PINK FLOYD). Sz., zenés amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4,6 és 8 órakor: JÁKOB RABBI KALANDJAI. Sz., mb„ fran­cia—olasz filmvígjáték. Stúdiómozi: 7 órakor: AZ UTOLSÓ CSÁSZÁR. Sz., mb., kétrészes olasz film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 7 és fél 9 órakor: RÉMÁLOM — FREDDY VISSZA­VÁG. Sz., mb., amerikai horrorfilm. 16 éven felülieknek. MÉLYKÚT Autósmozi: este 9 órakor: HARA­PÁS. Sz., olasz horrorfilm. 16 éven fe­lülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 8 órakor: CÉLLÖVÖLDE. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek. MiTTj ■ ■f^rTmwi

Next

/
Oldalképek
Tartalom