Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-14 / 111. szám

1990. május 14. • PETŐFI NÉPE • 5 AZ ÁTMENTÉS KÉPLETE: Vegyes vállalat + kft + holding = Alföldi Cipőgyár Hajdan volt jó kondícióban is, de már évek óta fokozatosan „soványodik" a kecske­méti Alföldi Cipógyár. Előbb a félegyházi üzeme önállósult, majd el is szakadt tőle véglegesen. Most pedig __? Januártól gyökeresen átalakult, s újfent megfogyatkozott a vállalat. László Károly utcai irodaháza elől a napokban bontották le az állványzatot a kőművesek. Új tulajdonosa, a Zöldért vállalat hozatta rendbe. A cipőgyáriak pedig az ugyanabban az udvarban lévő, csaknem roskatag és jóval kisebb épületbe költöznek. Kovács Rudolffal, az Alföldi Cipőgyár új igazgatójával a történtekről beszélgetünk. Két év alatt, 1988-ban és '89-ben több mint 90 millió forintos veszteséget „hozott össze" a cég mondja az igazga­tó. Megmentésére azonban voltak le­hetőségek, amelyekkel kapcsolatban többféle koncepció született. Közülük azt választotta a vállalati tanács, ami szerint a hajdani vállalat háromfelé vált. Tevé­kenysége ugyanaz, mint volt régen, kiegé­szítve egy új feladatkörrel, a vagyonkeze­léssel. Mindennek megfelelően az Alföldi Cipőgyár a svájci—magyar vegyes válla­latból, azaz a Raichle Magyarország Rt.- ből, az egyszemélyes Kecskeméti Cipő­gyártó és Kereskedelmi Kft.-ből, vala­mint a holdingból, azaz a vagyonkezelő központból áll. Melyik mit csinál? — A vegyes vállalat a Raichle cégnek készít speciális túra- és sportcipőket, ami­ket csak a tőkés piacokon értékesítenek. Az Alföldi Cipőgyár, új, Nap utcai tele­pén dolgoznak. Az üzem egyébként an­nak idején pontosan a svájci kapcsolatra, illetve megrendelésekre alapozva készült, ezzel az 50 millió forint értékű vagyon­résszel léptünk be a vegyes vállalatba. Az egyszemélyes kft. továbbra is a belkeres­kedelemnek készít — a gyerek- és a kö­römcipő kivételével — mindenféle lábbe­lit. Működését 15 millió forint értékű törzstőkével kezdte meg, ennek egy része félkész, illetve még raktáron lévő készter­mék volt. Itt, a László Károly utcai tele­pünkön dolgoznak, egyelőre szűkös, kor­szerűtlen körülmények között. A köz­pont feladata pedig mikénta nevében is benne van a vagyonkezelés. A húsz al­kalmazott (karbantartók, portások, ta­karítók stb.), valamint az öttagú irányító apparátus gondoskodik a működési felté­telekről. — A vegyes vállalatnak és a kft.-nek te­hát nincs külön ügyviteli apparátusa? Már hogyne lenne! Mindhárom cég teljesen önállóan működik. — Es a központtól függetlenül is? — A vegyes vállalat dolgaiba egyálta­lán nem szólunk bele, a kft. napi munkájá­ba sem, de a jelentősebb döntéseket együtt hozzuk. — Akkor még mindig nem értem: mi szükség van a holdingra ? — Ha nincs vagyonkezelő központ, ak­kor a kft.-nek és a vegyes vállalatnak az adósságon is osztoznia kellett volna. Ilyen örökséggel a vegyes vállalat meg sem ala­kulhatott volna, a kft. pedig biztos, hogy tönkremegy. így viszont anyagilag tiszta lappal indulhattak. A központ nem termei Miből fedezi működési költségeit, miből fizeti ki az adósságokat ? A holding bevételeiből: a kft.-nek, a vegyes vállalatnak, valamint a vidéken működő, bérmunkás üzemeinknek bérbe adott gépek, eszközök díjából, másrészt az ittmaradt tételek termékek, anya­gok stb. eladásából. Vannak kintlévő­ségeink is, azaz nekünk is tartoznak, eze­ket behajtjuk. A közös vagyonunk értéke lényegesen magasabb a jelenlegi adóssá­gunknál. Előhb-utóbb a „behajthatóságaik­nak" is a végére érnek! S ezzel a januárban elkezdett önsza­nálásunknak is vége lesz. Amint ez az idő elérkezett — várhatóan még ebben az év­ben —a holding vagy átalakul valamilyen társasággá, vagy beolvad a meglévők va­lamelyikébe. —Hamég mindkettő meglesz. A vagyon és a tevékenység megosztása ugyanis közel sem ad egyenlő esélyt két termelő szerveze­tünknek a boldoguláshoz. A kft.-re külö­nösen nehéz feladat vár: szűkös körülmé­nyek között kell olyan termékeket gyárta- niok, amelyek az élesedő piaci versenyben is megállják helyüket. A belkereskedelem­nek dolgozó hazai cipőipari cégek közül már eddig is sokan elvéreztek. —■A kft. műhelyének rekonstrukcióját elkezdtük. Igaz, tágasabb nem, de leg­alább szépen rendbe hozott lesz majd a he­lyük. Megjegyzése második részére pedig a válaszom: a magyar cipőipar tizenötmil­lió pár lábbelit ad el itthon évente. Ekkora piac a mi kft.-nk által készített 200-300 ezer pár cipőt bármikor fel tudja venni. Termelésük mennyiségét nem kívánják növelni, a termékskálát bővítették spor­tos cipőkkel. Termelőkapacitásuknak a túlnyomó részét már ebben az évben is le­kötötték megrendelésekkel. Egyébként ha az Alföldi Cipőgyárból csak a svájci— magyar vegyes vállalat alakul, akkor kö­zel 100 dolgozó maradt volna munka nél­kül. Olyanok, akik a verejtékes munkáju­kat adták a Nap utcai telepért, akiknek a jövedelme évekig a beruházás miatt nem növekedhetett olyan mértékben, mint ami a teljesítményük alapján megillette volna őket. Egyébként a tetemes veszte­ségnek a beruházás és a két telepen való működés volt az egyik oka. Ezek után mondtuk volna a dolgozóknak, hogy kö­szönjük a közreműködésüket, most már menjenek, amerre látnak? A vállalati ta­nács a humánusabb megoldás mellett döntött, így csak 20-25 dolgozót kellett el­bocsátanunk. Korábban önként elmen­tek néhányan, amíg bizonytalan volt a vállalat jövője. — Ön mióta dolgozik a cipőgyárban? — Nyolc éve kerültem ide, s végigjár­tam a ranglétrát. Munkavédelmi előadó­ként kezdtem, végül védelmi vezető és pol­gárvédelmi törzsparancsnok, társadalmi megbízatásként párttitkár voltam. Beosz­tásaimnak, feladataimnak köszönhetően előbb megismerkedhettem a termelés minden egyes részletével, később az irá­nyítással, s a vállalat működésének egé­szével. A vt-nek megalakulásától tagja, ’89-től elnöke voltam. Az Alföldi Cipő­gyár volt igazgatója, ígért János a vegyes vállalat igazgatója lett. A megüresedett posztra a vállalat pályázatot hirdetett. Je­lentkeztem, s a közgyűlés az én elképzelé­seimet, az önszanálásra épített koncepci­ót fogadta el. — Véleménye szerint így megnyugtató­an rendeződnek a cipőgyár problémái? — Amennyiben az önszanálás végre­hajtásához a hitelezőink, adósaink is megfelelő partnerek lesznek. — S ha nem ? —Akkor: „gond lesz”. Mégis ez a meg­maradásnak számunkra legmegfelelőbb útja. Almási Márta Sztálin éjszakai útjai A szobrait ledöntöttek, a portré­ját még rajzolgatják, mert a világ to­vábbra is kíváncsi: milyen volt a dik­tátor magánélete? Az olasz La Stampa felkutatta Sztálin személyi kísérőjét, vagyis a testőrét. Alekszej Trofimovics Ribin 1929-től 1953-ig, tehát a generalisszimusz haláláig „24 órás szolgálatban őrizte a gaz­dát”. A hű cseléd szerint Sztálinnak nem voltak barátai; „Berija, Malen­kov, Bulganyin, Hruscsov és Kaga- novics voltaképpen falat alkottak körülötte, és Berija ennek a falnak a védelmében követhette el a gaztette­it. Sztálin gyakran felelősségre is vonta, a többiek azonban, vagyis a fal, mindig megvédték.” Arra a kér­désre. hogy mit mondana el a ma­gánéletéről, a volt testőr így vála­szolt: „Második felesége, Nagyezs- da Allilujevna a Novogyevicsi teme­tőben nyugszik. Sztálin éjszaka szo­kott ellátogatni a sírhoz, én mindig kísértem. Kis ideig álldogált, pipá­zott, aztán távozott. Hazaérve min­dig ugyanazt a dalt hallgatta: a Ra­gyogj, ragyogj csillagom! kezdetű románcot. Előfordult, hogy énekel­te is. A Bolsoj Színház egyik tenorja szerint nagyon jó hangja volt. Biz­tosan állíthatom, hogy nem igaz, miszerint a színház egyik prima­donnája volt a szeretője. Erről az érintett színésznő, Broniszlava Zla- togorova így nyilatkozott: „Joszif Viszarionovics egy szerzetes volt.” Lévén szó olasz újságról, az egyéb részletek ismeretében, he­lyénvalónak látszik olasz közmon­dással kiegészíteni a már kissé fele­dékeny testőr véleményét: „L’abito non fa il monaco.” Nem a ruha teszi a szerzetest. MIRE 18 ÉVESEK LESZNEK — A DOCENS ÚR A CSALÁDI NEVELÉSRŐL IS — ZAJBAN NEM HALLANI A SZÍVDOBBANÁST! Körkép és kórkép a gyermekegészségügyről Megyénkben, miként az országban másutt is, a lakosság egyharmada gyermek. Milyen gondviselője a társadalom és benne elsősorban az egészségügy a felnövekvő nemzedéknek? Hatvan­nál több a gyermekorvosi szolgálat Bács-Kiskunban; egy-egy körzetben ezer-másfél ezer csecsemőt, bölcsö- dést, óvodást és iskolást kezel az or­vos. Kevés a gyermekgyógyász, főleg a férfi. A félegyházi kórház gyermek- osztályán egy vezető főorvos és egy beosztott doktor dolgozik. Valame­lyik nagyközségben viszont meg sem kezdődhetett a gyermekorvosi ellá­tás, mert mire kinevezték a helybéli orvost: elment szülni. S amikor a gyermekorvos gyermekét éri beteg­ség, vagy baleset...? Á komor színek mellett természete­sen vannak megnyugtatóak is az alapellátásnak ezen a területén. Amint dr. Szikulai Lóránttól, a me­gyei tanács egészségügyi és szociális osztályának helyettes vezetőjétől tud­juk: a gyógyító-megelőző tevékeny­ség kiterjedt a megyében. Gyermek­tüdőgyógyászat, -ideggondozó, -szív­beteggondozó, -fogászat és 7 ifjúság­orvosi körzet „szól” — egyebek közt — emellett. Míg a felnőtteknél 100 foghúzásra 214 tömés jut, a gyermek­fogászatokon még ennél is jobb az arány a sokoldalú megelőzésnek kö­szönhetően. Küzdenek a szuvasodás ellen. Szájhigiénikus nővérek tanítják a rágást. A kecskeméti Jókai téri ren­delőintézetben külön prevenciós szo­bát rendeztek be csoportfoglalkozás­ra - videóval — a kisebbek részére. A cél ezzel is a fogbetegségek kivédé­se. Mindez azt mutatja, hogy a gyó­gyítómunka e területén dolgozó dr. Molnár Mária, dr. Sárospataki Ilona és dr. Szőke Éva dicséretre méltó lel­kiismeretességgel gyakorolja orvosi hivatását. Mások a betegágynál, az orvosi rendelőkben, a jaróbeteg-ellátás ki­alakult formái közt, vagy épp a csa­ládban találkoznak a kezelésre szoru­ló gyerekkel és nemegyszer a tanács­talan szülővel. A már több évtizedes tapasztalatú orvosok közül kettőt ar­ra kérünk: válaszoljanak kérdéseink­re. — Mennyiben más a mai gyerek állapota a 40-50 évvel ezelőtti elődei­nél? — Erről hosszan beszélhetnék, hi­szen gyökeresen megváltoztak az életviszonyok — válaszolja dr. Tóth György címzetes egyetemi docens, megyei gyermekgyógyász szakfőor­vos. — Néhány összehasonlítást ér­demes tenni. A háború előtt a tbc volt az egyik legsúlyosabb népegészség­ügyi probléma Magyarországon. Ez, az életkörülmények javulásával, és a védőoltásokkal annyira visszahúzó­dott, hogy én például 1964-ben lát­tam utoljára tbc-s agyhártyagyulla­dást. Régen az alultápláltság volt a jellemző — ez adódott a helytelen, egyoldalú táplálkozásból is —, ma a túlsúlyosság a probléma. Orvosi pá­lyámon eddig egy 135 kilogrammos gyerek volt a legkövérebb betegem. Miután behozták, összetört alatta az ágy. Ez csak egy ijesztő példa arra, hogy az egészséges táplálkozáshoz való szoktatást már kisdedkorban kell elkezdeni. Jói teszi minden szülő, ha gyermekének a súlygyarapodását egyéves korától figyelemmel kíséri. Nem a fogyókúrástáboroztatás jeleni — később sem — megoldást. Eső után köpönyeg!- Az anyagi jólét is hordoz magá­ban veszélyeket. Dr. Szikulai Lóránt, megyei főtanácsos úr említette, hagy­mát az óvodások közt nagy számban találni túlsúlyosakat. Sok a szemüve­ges és a magas vérnyomásos, akiken az orvos megállapítja a keringési elég­telenség tüneteit. Felnőtt és gyermek egyre inkább védtelenné válik a kör­nyezeti ártalmakkal szemben. A gyer­mekgyógyász hogyan látja: milyen ve­szélyforrásokkal kell számot vetni a mindennapi életben ? A száraz levegőjű betonlakások, a por, s a közlekedés okozta lég­szennyeződés ma kétségkívül súlyos probléma. A szén-monoxid, a kén­dioxid, az ólomvegyületek és más égéstermékek károsak a szervezetre, azon belül is a légzőrendszerre. Ful­lad a gyerek. Gyakori panasz. Miért? Mert asztmás jellegű hörghurutja van. Az újra és újra visszatérő fertő­zések kimerítik az immunrendszerét, gyengítik az ellenálló képességét, és máris szabad az út a következő fertő­zés előtt. — Megfigyelései valószínűleg hosz- szab időre nyúlnak vissza. Mikorra? — Még 1957-re. Abból az eszten­dőből csak húsz, asztmás jellegű hörghurutra emlékszem. Azóta na­gyon megnőtt a számuk, mint azt az évi tízezer gyermekvizsgálat tapaszta­lataiból tudom. — A betegségek gyógyításán túl, önről, docens úr, azt is mondják, hogy kritikus szemmel nézi a családokat. Azt a közeget, ahonnét az anya vagy az apa elhozza kisfiát és kislányát az orvosi rendelőbe, illetve a kórházi am­bulanciára. Milyen diagnózis „él" ön­ben a társadalom legkisebb sejtjéről? — Az anya szerepét kellene miha­marább a helyére tenni a családok­ban. De hogyan, amikor az anyák is bölcsődések voltak, azaz idő előtt ki­szakadtak ők is az értelem- és érze­lemfejlesztő közösségekből? Ez egy láncreakció, és nem használ a gyer­mekek családon belüli nevelésének. Az anya fáradtan hazamegy a mun­kából, kevés ideje és ereje marad, hogy épp a legfőbb (!) hivatásának eleget tehetne. Négyórás munkaidő mellett, persze, könnyebb volna. Ta­lán kevesen tudják, hogy egy gyere­ket 9 éves koráig lehet nevelni és taní­tani az alapvető erkölcsi normákra. Ezért is nagyon fontos volna, hogy a kisgyermekek a szüleiktől tanulná-, nak bizonyos erkölcsi tartást, értékel­nék a munkát, s nem a parttalanság lenne rájuk jellemző az otthoni fel­adatok teljesítésében. A gyerek is­merje meg azt a fogalmat is, hogy „Nem szabad!” Betegségekről, gyógyításról és nevelésről beszélünk, viszont egy szó sem hangzott el arról, hogy egészsé­ges-e a gyermekegészségügy. Saját házuk táján vannak-e makacs, kelle­metlen „panaszok" ?-— Mint ellenőrző főorvosnak, al­kalmam nyílik rá, hogy a gyermek­gyógyászat mai helyzetéről többfelé tájékozódjam — feleli másik interjú- alanyom, dr. Boskó József. A gyermekambulanciához tartozó kórtermeket, itt, az Izsáki úti kórház­ban, ahol beszélgetünk, Tóth tanár úr harcolta ki. Jól felszerelt az ambu­• Dr. Ióth György (középen), dr. Horváth Györgyi gyermekorvossal és Valter Istvánná ápolónővel, egy kora­szülött babánál. • A száraz, szennyezett levegő, a gép­kocsik égéstermékeivel támadja a lég­zőrendszert; közrejátszik az asztmás jellegű hörghurut kialakulásában. Dr. Boskó József orvosi gyakorlatában is számos ilyen eset előfordul. (Méhesi Éva felvételei) ianciánk, de a műszerek jelentős része már öreg. Használunk új, 900 ezer forintos orvosi gépet, viszont talál nálunk 16 éveset is. S még mennyi mindent jó volna kiharcolni létre­hozni —, ha lenne rá pénz! — Például? A megyében nincs olyan gyer­meksebészet, ahol a 3 éven aluliakat megoperálhatnák. Akik műtétre szo­rulnak ebből a korosztályból, azokat Szegedre viszik. A Nyíri út 61. szám alatti rendelőnk teljesen alkalmatlan arra, hogy ott kielégitő ellátást nyújt­sunk. Legfeljebb megfelelne kis, fog­orvosi rendelőnek. Rossz helyzetben vannak a máriavárosi rendelő orvosai és betegei is az E5-ös út mellett, akko­ra a füst, a por és a zaj. Hogyan lehet egy gyermek szívműködését zúgás, dü­börgés közepette meghallgatni? Fa­rostlemezből készítették el a műkert­városi rendelőt. Nyáron meleg, télen hideg; egy szöget nem tudnak a falába úgy beleverni, hogy ne esne ki. A Pe- tóhvárosban, a Rendőrfaluban és a Muszájban ilyen gond nincs. Ezekben a városrészekben rendelő sincs a beteg gyerekek gyógyítására! Egy-két gyer­mekorvos munkába állításával pedig lehetne javítani a — Hetényegyházá- val együtt — Kecskeméten 17 körzet­re kiterjedő gyermekorvosi ellátáson — fűzte hozzá az elmondottakhoz dr. Boskó József. Kohl Antal 7 Gondoltam magamban, valóban • proletárnak való. De ha ez félig lesz, és amilyen erősen állunk a lábun­kon, ha valaki beleesik, azt onnan az Isten sem veszi ki! Befejezés előtt álltak a WC-k. Új transzport jött, három sze­relvénnyel. Már szeptember vége felé járt az idő, az éjszakák sötétedtek, a nappalok rövidültek. Hidegen fújt ászéi, fagyni kezdett, és a hó hullott. Tél lett, mínusz 20-30 fokos hidegek köszöntek ránk. Kiosztották a téli ruhákat. Pufaj- kát, buslátot, vastag meleg szőrcsizmá­kat, bálinkákat. Úgy néztem ki a meleg, vattás ruhában, mint egy kis medvebocs. Nehézkes volt a járás benne, míg meg nem szokta az ember. Nagy vashordókat állítottak be a ba­rakkokba, megrakva fával. A barak­kokban olyan meleg volt, hogy ingben, gatyában lehetett aludni. Kint szeptem­ber végén mínusz 42 fokot mértünk, de mínusz 45 fokig ki kellett járni a munká­ba. Amit megfogtam a kesztyűmmel, az odaragadt. A hó már a két métert is meghaladta. Száraz hidegek voltak, tiszta égbolt, a hó a talpam alatt csikor­góit. Ha nem fújt a szél, mivel száraz hideg volt, a mínusz 30 fokos hideg olyan lehetett, mint most itt nálunk, a mínusz 5-6 fokos hideg. Ha fújt a szél, és köpött az ember, mire leért, megfa­gyott. Meleg, rénszarvasprémből készült bundanadrág, kabát, sapka, kesztyű, az arcom, mivel szakállam volt, jéggolyó­nak formálódott át. Csináltam ablak­üvegből (mert direkt kitörtem) borot­vát. Tükröt is csináltam, korommal ken­tem be az egyik felét. Üveggel borotvál­koztam, üveg lett mindenem, csak a ke­nyeret vágtam cérnával, vagyis kötszer­ből sodortam. Kötszerből cérnát, hal­csontból tűt készítettem, fadarabkákból játékokat az ottani örök gyerekeinek, és mindig kaptam értük valami csekély en­nivalót, amivel pótoltam élelmemet. Rongyokból babákat, állatfigurákat varrtam, vattával tömtem meg őket. Mindig csináltam valamit. Az erdőirtá­sokon már munkába menet á lehullott gallyakat szedegettem össze, hogy gyúj­tásom legyen a tűzrakáshoz, aminek haszna az lett, hogy soha nem fáztam. Az öröknek csináltam tüzet, és így meg­bíztak bennem. Volt alkalmam kifür­készni a terepet, mert eltökélt szándé­kom volt a szökés, mindenáron! Sokalltam az öt évet. Közeledett a november 7.. Rákosi Mátyás kicserélé­se, és Moszkvában lesz, egész biztosan. Oda el kell jutnom, ami másképp nem lehetséges, csak ha megszököm. Kegyet­len sors, kegyetlen Istenek! Hány em­bernek lefagytak a kezeiről az ujjak, és mikor az orvosiba ment, ott csak rá­ütöttek a keze fejére, és nem lettek ujjai, hány ember, levéve arcvédőjét, ki akarta fújni az orrát és az orra a kezében ma­radt! Mennyi embert láttam, mikor vi­zelni akart, mert kellett neki, ha vissza­tartotta, bevizelt, az ott megfagyott és mindene, amije a nadrágban volt, ha le­vetkőzött és úgy vizelt munkahelyén, a szabadban, mínusz 40-45 fokos hideg­ben, a vizelete jégcsap lett, mindene lefa­gyott. Szerencsétlen emberek, lefagyott ke­zek, lábak, fülek, tovább nem is merem sorolni, mert még a gondolata is ször­nyű, még szörnyűbb a valóságban átélni, látni! Istenem, mennyi öncsonkított volt! Kezét csuklóig megcsonkította azért, hogy ne kelljen dolgoznia. Ez nekem magas, nem tudom megérteni, akárho­gyan is akarom. Egy ember, aki él, an­nak mozognia kell, hogy meg ne fagy­jon, tüzet csinálnia, csiholni a kovát és fújni a vatta izzani kezdő parazsát, hogy a nyirkos gally meggyulladjon; és még erre is lusta legyen egy élő ember? Má­sokat okolunk, pedig magunk vagyunk az okai mindennek! Részemről érthetet­len! Murmanszkba toboroztak kőművese­ket, építkezéshez. Annyit nem értek hozzá, mint tyúk az ábécéhez, de jelent­keztem, hátha ott sikerül a tervem. Az Őrök ismertek, nem is kisérlek nagy fi­gyelemmel, mikor az autókra szálltunk fel. Utolsónak maradtam, az örök egyi­ke kiabált: „Gyere, magyar gyorsab­ban!" Felszálltam! Elindultunk, a mí­nusz 30 fokos hideg ellenére. Fújt a szél, csodálatosan szép volt a táj. Nem győz­tem gyönyörködni benne. Fenyőerdők, befagyott tavak, egyik a másik után. Elakadtunk a nagy hóban. Akármit csi­náltunk, nem mentünk semmire. Az egyik őr felém fordult: „Na, magyar, mit csináljunk?" Fliesen sütött a nap. Körülnéztünk, és akkor megpillantottam: messze-messze, mintha település lenne. Az egyik elővette távcsövét, átadta a másiknak. Tanakod­ni kezdtek. Abban egyeztek meg, hogy az egyik eljön velem, a másik három marad. Nagy volt a hó, de nem friss, és a tetején járni lehetett. . . Másnap délre érkeztünk Murmanszkba. Azon a napon sem hagytak pihenni, arra a pár órára is kiküldtek dolgozni, így is meggyötört emberek voltunk, még jobban gyötörtek! Munka után pedig minden holminkat összetúrták, széjjel- hajigálták, és utána fürdő, ruháink fer­tőtlenítése volt. Mire mindezt befejez­tük, nemsokára verték a vasat az éb­resztőre. Szerencsére, itt nem voltak pri­békek. Itt már kaptunk 60 deka kenye­ret, 20 dekával többet, mint Kandaluk- sán. Nem kellett félni, hogy elveszik tő­lünk a huligánok, itt nem voltak. Enyhülni kezdett az idő, szinte kelle­mes volt a mínusz 10 fokos hidegben a szabadban lenni. Mindenki kint dolgo­zott az építkezésen. A házak fából ké­szültek, hatalmas gerendákból. Azok­nak nem ártott a hideg. Megpróbáltam kesztyű nélkül, de nem ment: még min­dig nem szokta meg a szervezetem az éghajlatot. Murmanszk kisebb város, házai többnyire fából épültek, hatalmas gerendákból. Egyetlen hátrányuk volt csupán, a sok poloska, és akárhogyan irtják, lehetettén volt kiirtani! Sokat szenvedtem gyilkos marásaik miatt. Ha szétnyomja az ember, kellemetlenül bü­dös, különben a fejrészen szeretnek ga­rázdálkodni. Különösen élősdiek. Az ember fölé feljut va ereszkednek áldoza­tukra. Kegyetlen érzés a marásuk, len­cse nagyságú piros folt és irtózatosan viszket. .. 1940. szeptember 28-at írtunk, gyö­nyörű idő volt. Olyan tiszta volt az ég­bolt, mint a ma született gyermek lelke. Kétnapi kenyéradagom magamhoz vet­tem, ami megvolt szárítva. Kovakövem is el volt készítve, a hozzá tartozó fityil- lel együtt a tűz készítéséhez. Az előre tervezett szökéshez készen voltam! (Folytatása következik) ORVOS ENDRE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom