Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-07 / 105. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1990. május 7. Magyar honatyák az Európa Tanács közgyűlésén Először vesz részt az új, demokratikusan megválasztott magyar országgyűlés küldöttsége az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének munkájában. A hétfőn nyíló tavaszi ülésszak középpontjában általában is a közép-kelet-euró- pai változások állnak. Erről a témáról, a térség demokratikus úton meginduló országaival való kapcsolatról, illetve az NDK helyzetéről külön vitát rendez a testület, amely egyébként kedden Janez Drnovsek jugoszláv államfőt, és csütörtökön Václav Havelt, Csehszlovákia köztársasági elnökét látja vendégül. Mindkét politikus kérni fogja saját országának teljes jogú csatlakozását az Európa Tanácshoz. Magyarország, mint ismeretes, már tavaly novemberben előterjesztette ebbéli igényét, és a törvényhozási választások után-az Európa Tanács vezetői jelezték, hogy várhatólag már idén ősszel sor kerül hazánk teljes jogú csatlakozására. Csehszlovákia és az NDK számára ezen az ülésszakon biztosítják a tervek szerint a különleges meghívotti státust a parlamenti közgyűlésben — Magyarország, Lengyelország, a Szovjetunió és Jugoszlávia törvényhozásainak küldöttségei e tavaly létrehozott státus alapján már tavaly nyáron bekapcsolódtak a közgyűlés munkájába. Szerdán Mauno Koivisto finn elnök lesz a parlamenti közgyűlés vendége. A testület munkájával párhuzamosan ülést tart az Európa Tanács miniszteri bizottsága, legfőbb döntéshozó szerve, amelyben a 23 tagállam külügyminiszterei vesznek részt. Az Országgyűlés küldöttsége, amelynek elnöke dr. Bratinka József (MDF), alelnöke Szent-Iványi István (SZDSZ), vasárnap délután megérkezett Stfasbourg- ba. A delegáció tagjai: dr. Baka András (MDF), dr. Iván Géza (FKgP), Kovács László (MSZP) és dr. Karcsay Sándor (KDNP). HA ÉN PISZTOLYT LOPNÉK ... Fegyveres a háztetőn Örmény fegyveresek elfoglalták, s több órán át megszállva tartották a jereváni városi pártbizottság épületét. valamint a köztársasági Kom- szomol s/ékházát jelentette vasárnap a Krasznaja Zvezda. A szovjet katonalap nem közölt részleteket a pénteki akció hátteréről, s arról, hogy a hatóságok be- avatkoztak-e az incidens során. A Krasznaja Zvezda emellett beszámolt arról, hogy május első napjaiban több örményországi rendőr- kapitányságot, rendőrjárőrt ért támadás. A fegyverszerző akciók során többtucatnyi pisztolyt, puskát, rengeteg lőszert és könnygázballonokat zsákmányoltak a támadók. A szovjet katonalap vasárnapi örményországi tudósításában éles kirohanást intéz a köztársaság parlamentje ellen, amiért egy, a napokban elfogadott, s a szovjet alkotmánnyal ellentétes törvény felmenti az örmény fiatalokat a szovjet hadseregben való katonai szolgálat alól; a sorköteleseket a földrengés sújtotta övezet munkálataira irányítják. NEM VÖT ZSIDÓ, CSAK MARXISTA Meggyalázták Bertolt Brecht sírját Ismeretlen tettesek antiszemita feliratokkal gyalázták meg szombatra virradó éjszaka Bertolt Brecht, a világhírű német író és felesége, Helene Weigel kelet-berlini sírját. A rendőrség letakarta a gyalázkodó feliratot és hamarosan hozzálátnak eltávolításához. A Reuter brit hírügynökség megemlékezik arról, hogy Brecht, aki 1956-ban hunyt cl, nem volt zsidó. Felesége, Helene Weigel azonban igen. Mindketten marxista elveket vallottak, és ezért gyakran váltak a szélsőjobboldali kritikusok céltáblájává. Brecht és Weigel egyébként a nácik hatalomra kerülése után. 1933- tól 1945-ig, külföldön élt önkéntes száműzetésben.. A KECSKEMÉTI BORGAZDASÁGI KOMBINÁT VÁLLALATI TANÁCSA I pályázatot hirdet I a nyugállományba vonulás miatt megüresedő ® | vezérigazgatói | munkakör betöltésére 1 ® ® A sajtó legyen az őszinte vita részese (Folytatás az 1. oldalról) európai demokráciák világába. Hozzátette: a magyar példa nem érdem, és nem kifejezetten modell, tanulmányozásra azonban érdemesnek mutatkozik. Göncz Árpád a Nemzetközi Újságíró Szervezetről szólva megállapította, hogy a második világháború után olyan nemes eszméket vállalt fel, mint például a faji egyenlőség, a béke szolgálata, a sajtó szabadsága, a hivatásnak tekintett újságírás értékeinek és érdekeinek védelme, ma már azonban ezek képviselete nem érvényesül egységesen a NÚSZ-ban. A nemzetközi sajtó egy része — lehet, hogy öntudatlanul — a világot,' pontosabban Európát két részre osztó szakadék felé sodródott. Most azonban olyan időszakban tanácskoznak a Nemzetközi Újságíró Szervezet választott tisztségviselői, amikor híd épül e szakadék átívelésére, és ezt kívánja politikai és kulturális értelemben Magyarország is segíteni. ❖ * * Az ideiglenes köztársasági elnök a Nemzetközi Újságíró Szervezet elnökségi ülésének megnyitója után nyilatkozott a Népszabadság és az MTI tudósítójának. A hazai sajtó megítélésére vonatkozó kérdésre Göncz Árpád azt válaszolta, hogy a Magyarországon kibontakozó demokratikus folyamatok nem juthattak volna el a mostani stádiumba a sajtó segítsége nélkül. Hozzáfűzte: A politikusoknak partnerként kell tekinteniük a sajtót, amely, ha őszinte és segítő szándékú kritikával él, elő tudja segíteni a közvélemény szabad megnyilvánulását. Éppen ezért — mint mondta 7— elnöki feladatának tekinti a szabad magyar sajtó védelmét. (MTI) MEMORANDUM AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉHEZ Az Országos Gyermekvédő Liga közgyűlése Az Országos Gyermekvédő Liga IV. országos közgyűlésén, szombaton memorandumot fogalmazott meg Szabad Györgyhöz, az Országgyűlés megbízott elnökéhez, amelyben a szervezet tagjai sajnálkozásukat fejezik ki amiatt, hogy az új, szabadon választott parlament nem hozott létre a gyermek- és ifjúsági korosztály ügyeivel, érdekeivel foglalkozó állandó bizottságot. Mint megállapították: ennek a korosztálynak a helyzete az elmúlt években, minden tekintetben, katasztrofálisan romlott. A csecsemő- és gyermekgondozás, a gyermekegészségügy, az iskolák helyzete, az állami gondozásban élő gyerekek és fiatalok súlyos problémái, valamint ezen korosztály jogvédelme megköveteli, hogy a törvényhozás a politikaformálás keretében, átfogó módon, külön figyelmet szenteljen az e téren jelentkező feladatoknak. A IV. országos gyűlésen az Országos Gyermekvédő Liga küldöttei megvitatták a választmány értékelő összegezését a szervezet eddigi tevékenységéről. Hangsúlyozták, hogy a jövőben még határozottabb eszközökkel védik a gyermek- és ifjúsági korosztály érdekeit, a veszélyeztetett, a mozgás- és hallássérült, valamint az egy- szülős családban nevelődő gyermekeket. A gyűlésen bemutatták a liga emblémáját, első plakátjait és azt a dalt, amelyet Nagy Gábor és Szenes Iván írt a liga részére. (MTI) DÍJAZOTT A KECSKEMÉTI JÓKAI-ISKOLA IS Diákmunkák a Mezőgazdasági Múzeumban A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Vajdahunyad vári épületében szombaton kihirdették a „Hazánk mezőgazdasága diákszemmel” című pályázat első eredményét. A fiatalok műveikben a mező- gazdaság fejlődését, a paraszti életet örökítették meg. A 20. alkalommal meghirdetett pályázatra beküldött csaknem négyezer pályamunkából — rajz, festmény, kisplasztika, textilmunka és írásbeli dolgozat — ezúttal az általános iskolások eredményét értékelték. Az általános iskolai csoportok közül a múzeum fődíját a budapesti Barcsay Képzőművész Kör tagjainak Szabó Lo- ránd főigazgató nyújtotta át. Az Országos Művelődési Központ különdíját a Fóti Gyermekváros kollektívája, a múzeum baráti körének díjait a kecskeméti Jókai Mór Általános Iskola kapta. A középiskolásolí eredményhirdetésére két hét múlva kerül sor. A zsűri 300 rajzot, 110 kisplasztikát és 15 textilmunkát tartott érdemesnek arra, hogy bemutassák a múzeum most megnyitott időszaki kiállításán; a kiállítást fél évig látogathatják az érdeklődők. (MTI) ©©®®®®®©®®®©®®©®®©»*©©©®*©©®©©®®®®®®®®®®®®#**© ® ® A vezérigazgatót a vállalati tanács öt évre választja meg. Az A kategóriába sorolt kombinát fő tevékenysége: A szőlőtermelés és -termeltetés, a szőlő- és gyümölcsfeldolgozás, a boripar, a szeszipar, az ásvány-szikvíz és üdítőitalipar, a tartósítóipar, élelmiszer-kereskedelem, külkereskedelmi tevékenység. A vezérigazgató legfoptosabb feladata: a hatékony gazdálkodás feltételeinek megteremtése, a vállalat termékszerkezetének továbbfejlesztése, export bővítése, külső és belső piaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodás erősítése és az ehhez szükséges vállalati működési rendszer folyamatos megújítása. A munkakör betöltésének feltétele: • szakirányú egyetemi végzettség, • a bőriparban szerzett szakmai és legalább ötévi vezetői gyakorlat • büntetlen előélet • erkölcsi feddhetetlenség • 50 évesnél fiatalabb életkor. Bérezés: megállapodás szerinti alapbér + prémium. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát, iskolai végzettségét, szakképzettségét tanúsító okiratainak másolatát, jelenlegi munkahelyének nevét és címét, szakmai önéletrajzát, programját, elképzeléseit a munkaköri követelmények teljesítésére vonatkozóan, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt vagy érvényes erkölcsi bizonyítvány másolatát, orvosi igazolást, amely a munkakör ellátására alkalmas egészségi állapotot igazolja. A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítást ad: Simon Ernő, a vállalati tanács elnöke, a 06(20)11 -671 -es telefonon vagy személyesen. A pályázat beküldési határideje: 1990. május 30. A pályázatokat a vállalati tanács elnökének nyújtsák be, cím: Kecskemét, Árpád krt. 4., 6000. A pályázatokat értékelő bizottság értékeli és terjeszti döntésre a vállalati tanács elé. A vállalati tanács külön kérheti a döntés előtt, hogy a pályázó szóban is fejtse ki elképzeléseit. A pályázat elbírálásának határideje: 1990. június 30. A megválasztást követően a munkakör betöltésének várható határideje: 1990. augusztus 1. * ® ® ® ® © ® ® © ® ® ® ® ® ® © © © ® ® ® © © © © © © * * © © © © * © © © Tisztelt Vállalkozó! Azonnal biztosítunk önnek 0 km-es személygépkocsit! Irodánkban lízingelhető: * Lada, Opel, Volkswagen, BMW különféle típusai. Kedvező részletfizetési lehetőség! Mindent forintban kell fizetni, és költségként lehet elszámolni. Rendelkezésére állunk: irodagépek, telefaxok, másolók, telefonok stb. beszerzésében. Érdeklődését varjuk: Adósaerviz Gmk, Baja, Meggyfa utca 2/F Telefon: 79/12-879 Ügyfélfogadás: kedd: 16—18 óráig, csütörtök: 16—18 óráig. 168385 ® ® ® * ® ® ® ®^ ^ .j,*******^ ******* - ****** ****************** Megválasztottak az MDF Gazdakörök Országos Elnökségét Javasoljuk a Magyar Demokrata Fórum Országos Elnökségének, hogy ne mondjanak le saját földprogramjuk megvalósításáról — ezt fogalmazták meg állásfoglalásukban az MDF gazdaköreinek országos, vezetőségválasztó közgyűlésén. A szombaton, Ópusztaszeren megtartott összejövetelen az ország mintegy 40 gazdakörének képviselői — egy év időtartamra — héttagú elnökséget, valamint 11 főből álló, az elnökséget és a gazdaköröket segitő tanácsadó testületet választottak. A közgyűlésen elhangzott felszólalásokban azt hangsúlyozták, hogy a demokrata fórum nyíltan vállalja a már az elmúlt század végén is létezett gazdakörök újjáélesztését. Ezzel együtt leszögezték azt is, hogy a gazdaköröknek pártoktól függetlenül kell működniük. A mezőgazdasági munkából élőknek egyfajta gazdasági érdekképviseletet nyújtanak, s szakmai segítséget is kínálnak a termeléshez és az értékesítéshez. Ugyanakkor egyetlen pártot sem zárnak ki a gazdakörök tevékenységéből, sőt arra kérik valamennyit, hogy minél több segítséget adjanak eredményes működésükhöz. Programjukban szerepel többek között, hogy a gazdakörök életre hívásával és azok megerősödésével a jelentős állami bürokráciát és a valódi piacgazdálkodás kialakulását fékező sajátos haszonélvező érdekelt- , séget kívánják megszüntetni. Alapvető joga legyen a termelőnek — hangoztatták —, hogy saját termékét maga exportálhassa. Az MDF már a gazdakörök szervezésének kezdeti időszakában kijelentette, hogy azok hatékony működésének elősegítése érdekében minden támogatást megad, de a későbbiek során, úgymond, kivonul az önszerveződéssel létrejött körök munkájának tevőleges irányításából. (MTI) Uj Magyar Iskoláért Egyesület alakult Új Magyar Iskoláért Egyesület alakult szombaton, Gödöllőn, 450 pedagógus, kutató, főiskolai és egyetemi hallgató, illetve szülő, valamint 101 intézmény — főként általános iskolák képviselőinek részvételével. Az egyesület olyan szakmai, érdekképviseleti szervezet, amely az iskolarendszer megújításában síkraszáll a különböző képességfejlesztő programok elterjesztéséért. A tapasztalat szerint ugyanis ezek az irányzatok a hagyományossal szemben kedvezőbb eredményt adnak, a tárgyi ismeretek elsajátításán túl elősegítik a gyermekek személyiségének fejlődését, a kreatív képességek kibontakozását, az önálló gondolkodást. Mivel mindezek elérése a pedagógustól is nagyobb felkészültséget igényel, az egyesület szakmai továbbképzéseket szervez, módszertani kiadványokat készít, hogy az oktatók hozzájussanak ezekhez az ismeretekhez. Az egyesület el kívánja érni, hogy a majd sorra kerülő helyhatósági választások nyomán megújuló iskolákban minél nagyobb számú, jól felkészült, friss szemléletű pedagógus álljon készen a Váltásra. Az egyesületen belül szülőszekció is alakult, mert — mint elhangzott — az új típusú iskola a szülőket is bevonja az oktatási módszerek megválasztásába, az egyesület lehetőséget nyújt számukra, hogy megismerjék a pedagógiai pluralizmus irányzatait. Az új egyesület Zsolnai Józsefet, a Törökbálinti Kísérleti Iskola igazgatóját, az Oktatáskutató Intézet tudományos főmunkatársát választotta meg elnökének. (MTI) Tilos a malacvásár Baranyában A Baranya megyei állategészségügyi állomás megtiltotta a malacvásárokat, hogy megőrizze a megye területén a járványmeiííessé- get. A szigorú intézkedésre azért volt szükség, mert egyesek, a húsforgalom hatósági ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket megszegve, állatorvos által nem ellenőrzött malacokkal, illetve külföldről, olcsón beszerzett hústermékekkel kereskedtek. Mivel Baranya az országos átlagnál ötven százalékkal több húst termel hektáronként, s az export csak a járványnlentesség fenntartásával folytatható, az állat-egészségügyi állomás a szigorúbb ellenőrzéssel igyekszik érvényt szerezni a hatósági előírásoknak. Dr. Guzsvány Mihály, a megyei állat-egészségügyi állomás vezetője az MTI munkatársának elmondta, hogy a megyében nincs járvány, de az ország távolabbi területeiről állatorvosi igazolás nélkül érkező állatok és hústermékek komoly fertőzésveszélyt jelentenek. A megyében százharminc állatorvos, illétve állat-egészségügyi szakember őrködik az állattartó telepek és a magántermelők portái felett. (MTI) Dollárért adták a díjat (Folytatás az 1. oldalról) ingyenes. Ma már különben is legfeljebb csak tüntetésekre lehet ingyen bejutni. Az Aranycsillagocs- ka rangját magas ára ellenére azért valamelyest kisebbíti, hogy korábban olyan megyei vállalat is megkapta, amelyet akkortájt szanáltak, s díjazott termékét azóta sem tudja eladni a tőkés piacon. Ettől, persze, az még nyugodtan lehet európai színvonalú, legfeljebb nem azon a féltekén. Bevalljuk, belőlünk a sárga irigység beszél. Ekkora ötletünk, mint ennek a madridi cégnek, nekünk még sosem volt, talán nem is lesz. A bajaiak, akik elutaztak a valóban nagyon ünnepélyes átadásra, hazafelé el is töprengtek azon, hogyan lehetne itthon is hasonló bulit szervezni. De hát ki jönne el ezért Bajára, vagy akár Budapestre, ha még az összes költséget is neki kell fedezni? Ma még. bizony, senki. De ami ma lehetetlen, az holnap talán valóság, ki tudja? Ha valóban be tudunk lépni Európa kapuján — persze, nem ezen a műanyagon —, előfordulhat, hogy nálunk is alakulnak szemfüles cégek, amelyek ide tudnak csábítani nemzetközi Akármilyen-díjra éhes, kisebb-nagyobb külföldi vállalatokat. Elvégre mi, magyarok is vagyunk olyan ügyesek az üzleti szemfényvesztésben, mint más európai nemzet. Mindenesetre a magunk részéről ezentúl, ha ismeretlen eredetű díjakról kívánnak velünk tudósíttat- ni, legelőször is megkérdezzük: na, és mennyibe került? Aztán megszabjuk a saját feltételeinket. Reklámügyekben (Nyugat-)Európá- ban ez már évek óta így divat. Rólunk ugyan ne mondják, hogy megrekedtünk a kapun kívül, valahol Közép-Keleten! r — magyar —