Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. május 2. A VASÚT CÉLJA: UJ FUVAROKAT SZEREZNI Több mint 600 ezer tonna árut szálbtottak a megyében Az elmozdulás nehézkessége a szerkezetváltásban, a nemzetközi fizetési mérleg változatlanul kedvezőtlen volta, s mindezek együttes hatása meghatározza a szállítási rendszer működését, a teljesítmények alaku­lását is. A MÁV Szegedi Igazgatóságának kereskedel­mi osztályán Bugyi Zoltán osztályvezető-helyettestől arra kerestünk választ, hogy az említett körülmények között hogyan tudták terveiket teljesíteni az első ne­gyedévben. A vasút-igazgatóság az első negyedévi áruszállí­tási terv teljesítésénél — a január és február hónapok kedvező alakulása után a márciusi, nagymértékű visz- szaesés miatt az ez évre csökkentett tervét sem tudta teljesíteni. A 942 ezer tonna kocsiigényes áru elszállítása ellenére, a tervtől 6,4 százalékkal, az előző év azonos időszakának teljesítményétől pedig 8,7 szá­zalékkal elmaradt. Exportszállításainknál viszont eredménnyel dicseked hetem. — Bács-Kiskunban hogyan alakult a vasúti fuvaro­zás? A megye fuvaroztatói az igazgatóság szállítási teljesítményéből 25,3 százalékos arányban részesül­nek. Itt a lemaradás nem jelentős, csupán 0,4 százalé­kos. A megye vasútállomásairól március végéig 238 ezer tonna árut indítottak útnak, jelentős részét ex­portra. Ez idő alatt mintegy 370 ezer tonna áru érke­zett a megyébe. A vállalatok, üzemek rakodási készsé­gével elégedettek voltunk, egy-két esettől eltekintve, a fogadó vállalatok igyekeztek minél előbb üresen visszaadni a vasútnak a kocsikat. — Említette, hogy a vártnál kevesebb árut szállítot­tak el. Mit tesz a MÁV, s azon belül a szegedi vasút- igazgatóság annak érdekében, hogy szállítóeszközeit a vállalatok jobban igénybe vegyék? Jelenleg ez a legfontosabb feladatunk! Mint is­meretes: a vasút ezekben a hónapokban jelentős sza­bad szállítóeszköz-kapacitással rendelkezik mind a vasúti kocsik, mind a konténerek tekintetében. Szeret­nénk, ha a vállalatok, üzemek, gazdaságok élnének a lehetőséggel és minél több árut vasúton fuvaroznának el. Ennek érdekében tevékenykednek nemcsak a ke­reskedelmi dolgozók, hanem a többi vasutas is. Felke­ressük á fuvaroztatókat, ajánljuk fuvarozási lehetősé­geinket, szolgáltatásainkat, s nem árulok el titkot: kedvezményekkel is szeretnénk a szállításokat kedve­zően befolyásolni. — Hallhatnánk erről koijkrétan valamit? BIOBLOKK, MADARDALLAL- A meglévők mellé új fuvarokat szeretnénk sze­rezni. Ennek érdekében különféle kedvezményeket, szolgáltatásokat biztosítunk fuvaroztatóink részére. Külön megállapodás alapján adunk fuvardíj-kedvez­ményt, például, az Izsáki Állami Gazdaságnak, amely a Rajkán kilépő, 1 millió 200 ezer palack pezsgő elszállítását vállalta, vasúton. Ha a gazdaság az emlí­tett mennyiségnél többet fuvaroz el vasúton, kedvez­ményünket további 5 százalékkal megemeljük. Ha­sonló tárgyalásokat folytatunk a Dutéppel a hegyes­halmi feladású sóder kedvezményes fuvarozására. Eh­hez bárkinek a rendelkezésére állunk. Egy már ismert kedvezmény: a fuvaroztatókkal kötött megállapodás álapján vállaljuk az időre garantált kocsikiállítást. Ilyen megállapodásunk van jelenleg Kecskemét alsón az Agrokerrel, a zománc- és kádgyárral, Baján a Ge- menci Erdő- és Vadgazdasággal, Kiskunhalason a BOV-val, a Papíripari Vállalattal, Kisszálláson a De- faggal. Ha a kocsik időben nem állnak rendelkezésre, vállaljuk mi is a következményeket. Ez a szolgáltatás előnyös a vállalatoknak is, hiszen időben felkészülhet­nek a rakodásra. Nemcsak a kocsik időbeni kiállítá­sát, hanem az időbeni továbbítását is garantáljuk egy másik, külön megállapodással. Vállaljuk a feladott, vagy érkező küldemények futásfelügyeletét, amely so­rán az áru továbbítását figyelemmel kísérjük, és arról az érdekelteket soron kívül értesítjük mind a belföldi, mind az exportforgalomban. — Mivel bővítik még szolgáltatásaikat? — Az utóbbi hetekben már általánossá váltak a vasútnál a hét végi üzemszünetek (péntek 18 órától, vasárnap 18 óráig) megtartásai. Mivel a vasút ez idő alatt csak csökkentett üzemben dolgozik, a leadási kocsikra rakodásiidő-mentességet adunk. Külön megállapodás alapján egyre több fuvaroztató ilyen­kor lemond a fuvarozásihatáridő-túllépés esetenkénti kötbérigényéről. Szolgáltatásaink bővítéseként vállal­juk továbbá a vállalatok tulajdonában lévő mérlegek (közúti mérlegekét is) kis- és nagyjavítását, hitelesíté­sét. Hasonlóan vállaljuk a vállalatok új termékeinek bemutatását, az utazóközönségünk körében, szóróla­pok útján. Például az elmúlt hetekben ezzel a lehető­séggel élt a Kunsághús és a Kiskunfélegyházi Szigma Kereskedelmi Vállalat. Gémes Gábor Az ipar után a mezőgazdaságot tekintik legnagyobb ellenfélnek, ellenségnek a környezetvédők. A világon mindenütt vitatkoznak, mennyi káros hatás éri a körülöt­tünk lévő természetet, van-e példá­ul szükség a kemikáliák nagymér­vű használatára, hogy egyebekről ne is szóljunk. Abban ma már majdnem egyetértés van, hogy a természet tűrőképességének elérte azt a fokát, amikor az ember segít­sége kell ahhoz, hogy adott helye­ken visszaállhasson az oly. sokat emlegetett ökológiai egyensúly. Igen ám, de mi legyen ez a segít­ség? Hogyan lehet eldönteni, hogy amit jó lélekkel kitalált valaki, az valóban nem ront, hanem javít a helyzeten? Természetesen kísérle­tekkel. Olyanokkal, melyekben ve­gyítik az okszerű kémiai növény- védelmet a mechanikai, az agro­technikai védekezésekkel, vagy ép­pen a fajtákat teszik betegségekkel szemben ellenállónkká. Esetleg az úgynevezett integrált növényvéde­lem különféle módozatait vizsgál­ják, melyekben a lehető legna­gyobb mértékben kihasználják a természetben előforduló életkö­zösségek biológiai önszabályozá­sát. Ez utóbbira példa az úgyneve­zett bioblokkos integrált növény­védelmi és tájvédelmi rendszer is, melynek ma már elérhető techno­lógiáját Kecskeméten, a kertészeti főiskolán találták ki. A meglehe­tősen tudományos megfogalmazás nem takar különösebb ördöngös­séget. „Csupán” azt, hogy egy na­gyobb terület (mondjuk, egy tábla szántóföld) melletti erdősávban olyan életfeltételeket teremtenek, ahol a hasznos élő szervezetek (madarak, békák, denevérek) meg­telepedhetnek. Mégis van meglepő a dologban, hiszen aki nincs teljesen otthon a biológia rejtelmeiben, bizony el­csodálkozhat azon az irodalmi adaton, hogy egy kihelyezett ma­dárodú szárnyas lakói évente 30 kilogramm körüli rovart fogyasz­tanak el. A bioblokkos kísérletek 1981-ben kezdődtek az Izsáki Sár­fehér Tsz-ben. Ma 3200 hektár az a terület, amelyet bejártak, felmér­• \ bioblokkos rendszer legújabb állomása: zöld varangyokat szaporítanak. \z utódaikat majd szabadon engedik. tek és cseppet megváltoztattak a kutatók. Felszíni vizeket alakítot­tak, és kihelyeztek ide 1600 madár­odút. Mennyi rovar támadásától kímélték meg a madarak a ter­mesztett növényeket! És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ahol ők megjelennek, a természet „utánrendezi” önmagát, kialakítja az önmaga körforgásához szüksé­ges állat- és növényvilágot. A kí­sérlet irányítója dr„ Járfás József, a főiskola intézetvezetője, ugyan­akkor szomorúan konstatálja, hogy ezt a nagyon egyszerűnek lát­szó módszert Európában nemigen alkalmazzák. Az is igaz, mondta, hogy a repülő, ugráló állatok „nö­vényvédelmét” ki is kell egészíteni, mechanikai módszerekkel, a káro­sítok tömeges megjelenésének elő­rejelzésével és az ennek alapján megalapozott környezetkímélő vegyszerezéssel. Ma kicsi a köre ennek a kísérlet­nek. Ahol a környezetkíméletre fo­gékonyságot találnak, ott megve­tik a lábukat, gyakorlatba ültetik a technológiát. Mégis csak ezrelé­kekben mérhető — de már növek­vő tendenciával — azoknak a szá­ma, akik a lehetséges partnerek közül vállalkoznak e feladatra. Kínából származik az a mon­dás, hogy „ha tudod, hogy nem érsz végig az úton, akkor is indulj el”. Megszívlelendő ez mindannyi­unknak, ha a környezetvédelem ma cseppet sem gyorsan megold­ható feladatairól beszélünk. Annál is inkább, mert lassan nem lesz, nem lehet más választásunk, mint az, hogy a természet erőit is bevon­juk a termelésbe. Nagy úr a piac, és ahová mi szállítani szeretnénk, nagyon szigorú vizsgálatoknak ve­tik alá termékeinket, egyre több­ször kizáró ok a vásárlásnál bizo­nyos vegyszerek maradványa. Nem beszélve arról, hogy a terme­lés költségeit is kímélni lehet ezek­kel a módszerekkel. A híresen hagyományos meleg­házi kertészkedő országokban ké­szülnek erre a változásra, például Bulgáriában tízen fölüli az úgyne­vezett biogyárak száma, ahol a kártevők természetes ellenségeit: katicabogarakat, fátyolkát, tojás- fürkészeket szaporítanak. Ez azonban pénzbe, sőt sok pénzbe kerül. Madárodúkat kihelyezni sokkal olcsóbb. Hátha a denevé­rek sem viszolyogtatják meg az embereket nemsokára. Főleg ak­kor nem, ha — meglepő ötlet! — a volt katonai bunkerekbe is bete- lepíthetők. Sokkal békésebb céllal, mint elődeik. G. E. SAJTÖPOSTA Ki kérheti a korengedményes nyugdíjazását? Édesapám nevében és érdekében írom e sorokat. Ő a Duna Tisza Közi Építőipari Vállalat segédmunkása. Ed­dig minden munkanap a cég autóbu­szán ment a munkahelyére, s jött on­nan haza. Mostanában megszűnt e szállítási lehetőség. Az új helyzetben a kínálkozó megoldás: munkásszállón laknia, amely az otthonunktól igen tá­vol van. Tekintettel arra, hogy édesanyám gyakorta betegeskedik, s otthon van meg a kiskorú húgom is. lehetetlen vol­na belenyugodni apám hétről hétre va­ló távollétébe. Persze neki legalább ennyire hiányozna a családja. E prob­léma rendezésére kétféle módszer is kí­nálkozik. Az egyik az, hogy új céget keres, ahol dolgozhat. Kérdés azon­ban: a nem kifogástalan egészségi álla­potára tekintettel jobb térde több­ször volt eltörve hol alkalmaznák? ÜZENJÜK Angeli Jakabnak,' Császártöltésre: Szer­kesztőségünkhöz érkezett levelében Ön szó­vá teszi, hogy lakóhelyén nincs minden rend­jén a tanácsi szociális segélyek elosztása kö­rül. Indoklásként megemlíti: olyanok is ré­szesültek e pénzbeli juttatásban, akik az átla­gosnál jobb anyagi körülmények között él­nek, s például üdülőnek is tulajdonosai. „Hát nincs, aki utánanézne, az illetékesek hová szórják ki a pénzt?” — kérdezi. Nos, ez utóbbira az a válaszunk: a hatályos jogsza­bály világosan leszögezi, hogy szociális se­gélyt csakis rászoruló személy (család) kap­hat, melyről a helyi szakhatóság dönt. Mi nem rendelkezünk c törvényes előírással el­lentétes császártöltési bizonyítékok kai. ha azonban Önnek vannak ilyesféle adatai, azo­kat továbbítsa a megyei tanács egészségügyi osztályához, amely vizsgálatot végezhet az ügyben. D. L.-nek, Lajosmizsére: Mint arról már korábban beszámoltunk: április elsejétől ala­nyi jogon jár a családi pótlék hazánkban. Ezt az ellátást a szülők bármelyike igényelheti a közös háztartásban eltartott gyermek (gyer­mekek) után. Fontos tudni, hogy az úgyne­vezett igénybejelentőt az apának és az anyá­nak is, alá kell Írnia. Az ilyetén kitöltött új nyomtatványt a megye déli' részén lakók a bajai társadalombiztosítási kirendeltséghez, a másutt élők pedig a Kecskeméten lévő me­gyei társadalombiztosítási igazgatósághoz juttassák el. „Ilctényegyházi lakos” jeligére: Igen el­gondolkodtató a bejelentése, miszerint a he­lyi Rózsafa utca egyik férfi lakosa oly módon lövöldözi légpuskával a macskákat és a ga­lambokat. hogy a célt tévesztett golyók a tetőkről, az épület falairól stb. pattannak vissza. E nyilvánvaló balesetveszélyre csak ráadás: a környékbeli kisgyermekes szülök eddig hiába figyelmeztették a lövöldözőt cse­lekménye abbhagyására, ugyanis mindig azt válaszolta, hogy a tanácselnökkel jó viszony­ban van, feljelentés esetén sem lehet tehát bántódása. A történtekkel kapcsolatosan mi a megyei rendőr-főkapitányságtól kértünk tájékoztatást, ahol megtudtuk: lakott terüle­ten belül jogszabály tiltja a légfegyver hasz­nálatát, s aki e rendeletét megszegi, ellene szabálysértési eljárás kezdeményezhető a rendőrség körzeti megbízottjánál, illetve a területileg illetékes kapitányságon. Megje­gyezzük: a különféle fegyverek lakossági használatának szigorú szabályozásáról most folyik a társadalmi vita, melynek eredménye alapján elkészült rendelettervezet már várha­tóan idén a Minisztertanács elé kerül, döntés céljából. J. I.-nek, Bugacra: Ha az illető személy saját kezével veti papírra magánvégrendclc- tét, mely megfelel az előírt formai és tartalmi követelményeknek, akkor az érvényesnek te­kinthető. Amennyiben mással íratja a szöve­get, azt nemcsak magának, de két tanúnak is alá kell írnia. Kivételes helyzetben (például súlyos betegség esetén) mód van szóbeli vég­rendeletre is, e végakarat kinyilvánításánál azonban két tanú együttes jelenléte szüksé­ges. Erre vonatkozóan bővebb felvilágosítást a közjegyzőtől kérjen. K. l.-nek, Tassra: A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átla­gos jövedelmének 15-25 százaléka arányá­ban kell megállapítani, figyelemmel a kisko­rú tényleges szükségleteire, mindkét szülő jövedelmi cs vagyoni viszonyaira, valamint a szülök háztartásában eltartott más saját és nem vér szerinti származású gyerme­kekre. E díjról a szülők megegyezése hiányá­ban a bíróság dönt. „S" Modell ruházati szaküzletben május 2-án, 3-án minden áru 30% árengedménnyel vásárolható! Kecskemét, Kéttemplom köz 121333 Tény ugyanis, hogy lábfájása miatt sokszor van táppénzes állományban. Ügyében a másik orvoslás az lenne, hogy a közeljövőben, amikor betölti az 55. életévét, korengedményes nyugdíj­állományba vonul. De hát kérheti mindezt, és melyek e nyugdíjazás felté­telei? Simics Béláné Kelebia A Minisztertanács 5/1990 (I. 18.) számú rendeleté foglalkozik a koren­gedményes nyugdíjazással, amely nem társadalombiztosítási ellátás. E jogsza­bály leszögezi: a munkáltató megálla­podhat a dolgozójával, hogy őt az öregséginyugdíj-korhatár betöltése előtt legfeljebb öt évvel korengedmé­nyesen nyugdíjazza. Az ilyen döntéshez szükséges a helyi érdekképviseleti szerv, tehát a szakszervezet egyetértése. További kritérium, hogy a dolgozó nő legalább 25 évi, a dolgozó férfi pedig legalább 30 évi — az illetékes társada­lombiztosítási szerv által előzetesen igazolt — szolgálati idővel rendelkez­zék, s az adott munkáltatójánál mini­mum öt éve alkalmazásban álljon. Ez alól kivétel, ha az érintett munkáltató ennél rövidebb ideje működik. Fontos még, hogy a munkaadó vállalja: az öregséginyugdíj-korhatár eléréséig a korengedményes nyugdíj (az évenkénti emeléseket, kiegészítéseket, háztartási pótlékot vagy a házastárs után járó jövedelempótlékot tartalmazó) össze­gét előre, félévenként kifizesse a nyug­díjfolyósító igazgatóságnak. Ezek után javasoljuk édesapjának: amennyiben a munkajogi helyzete megfelel az előzőékben említett köve­telményeknek, írásban kérje korenged­ményes nyugdíjazását a Dutép vezetői­től és e sorai másolatát juttassa el a vállalat szakszervezeti bizottságához! Köszönet a becsületes vasutasoknak Az a hétfői nap jó ideig emlékezetes marad számomra, hiszen izgalomból cs kellemes meglepetésből egyaránt kive­hettem a részem. Úgy kezdődött a történet, hogy már­cius 19-én délután Budapestről gyors­vonattal utaztam hazafelé. Sajnos, kés­ve érkeztünk Halasra, s nagyon aggód­tam, hogy nem érem el a csatlakozást. Szerencsére, ott várt a Bajáig közleke­dő szerelvény, melyre sietősen átszáll­tam. Már el is indultunk, amikor észre­vettem: hiányzik a kézitáskám, benne az igazolványaimmal és több mint 17 ezer forint készpénzzel. A táskámat a másik vonaton felejtet­tem. Reménytelennek tűnt a helyzet, ezért gyorsan döntöttem: leszállók a legközelebbi állomáson, vagyis Kunfe- hértón. Ott azonnal közöltem nagy bá­natomat a MÁV szolgálatos dolgozói­val, akik nyomban felajánlották segít­ségüket, s a. rendészetre kísértek. Hogy pontosan mi is zajlott le érde­kemben, arról nem vagyok tájékozód­va, amit tudok: hamarosan hiánytala­nul átvehettem az elvesztett holmimat. Mindezért ezúton mondok őszinte kö­szönetét a becsületes vasutasoknak! Pap Zoltánná Jánoshalma Megjegyezzük: E levél először a MÁV Szegedi igaz­gatóságára jutott el. mely azt hozzánk továbbította közlés céljából. Gellért József titkárságvezető egyidejűleg arról is értesített bennünket: a szóban forgó táskát Házi Mihály kocsivizsgáló és Papp Lajos rendész találta meg, akik a halasi állomásfőnökség dolgozói. VALAMI NEM STIMMEL! Vitathatatlanul a közlekedésbiztonság javításának szándéka vezérelte azon szakembereket, akik arról határoztak, hogy a kecskeméti Bethlen körút és Ceglédi út találkozásánál jelzős lámparendszert kell kialakítani. A „mű” szerencsésen elkészült, ám a működésének több hónapos tapasztalata igencsak vegyes. Többen mondják: a zöld szín biztos haladást jelent az autósnak és gyalogosnak. Mások úgy vélik: a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban nem egyszerüsiti, hanem lassítja a közlekedést a lámpák fényeinek gyors váltása. A 8-as és a 18-as autóbusz utasaitól tudjuk: a lámpák üzembe helyezése óta nemegyszer 5-10 perc is eltelik, amíg a várakozás után áthaladhat a jármű a kercsz^fződcscn. Persze, ez utóbbi is a nagy forgalom közepette történik. Idős emberek azt tették szóvá, hogy a kereszteződésnél lévő zebrákon még át sem tudnak jutni, amikor már pirosra vált a lámpa. E kényszerrohanást a babako­csit toló kismamák is kifogásolták már. A helyszínen járva magunk, is tapasztaltuk e felvetések jogosságát, vagyis azt, hogy valami nem stimmel a lámpák színváltásai körül. Javasoljuk hát az illetéke­seknek, hogy vizsgálják felül az ottani technikát, és a szükséges javítást végezzék el! ÉN IS MAGYAR VAGYOK A napokban olvastam újságokban, hallot­tam rádióban és tevében a hírt: a Magyar Vöröskereszt ismét sok millió forint értékű adományokkal sietett a rászoruló erdélyi ma­gyarok megsegítésére. Követést érdemlően szép gesztus ez. Számomra azonban kissé el­gondolkodtató is... Mielőtt kifejteném a talán eretneknek tűnő véleményemet, elmondom: a közelmúltban nagy műtéten estem át, s jelenleg is utókeze­lésben részesülök. Ehhez azonban olyan injek­cióra van szükségem, amely hazánkban, saj­nos., hiánycikk. Tudomásom szerint Ausztriá­ban beszerezhető, csakhogy ennek érdekében cn semmit sem tudok tenni. Az ügyben magam is a Vöröskereszthez fordultam, ahonnan több orvos aláírásával kaptam meg a korántsem szívderítő választ: hogy a keresett gyógyszerhez hozzájuthassak, abban nem tudnak segítségemre lenni. Nos, itt jön elő a dilemmám: én is magyar vagyok, így hát szívesen venném e szervezet támogatását, de az elutasító reagálása után nemigen tudok örülni a határainkon tül élő­kért tett jótékonykodó tevékenységének. Ha az önzetlenségéből ez utóbbira futja akkor — szerintem — a magyar hazában élő beteg magyarokért is sokkal többet kellene tennie a Vöröskeresztnek, mint amit esetemben ta­pasztaltam! Lajos László Kiskunfélegyháza Szerkeszti: Veikéi Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefonszám:27-611 TISZTELETTEL MEGHÍVJUK ÖNT a Professziónál bajai kiállítására, ahol bemutatjuk a szingapúri GES cég által fejlesztett DÁTAMINI számítógcpcsaládot és az osztrák KARASMANN cég által forgalmazott OLIVETTI irodagépcsaládot. Felkészülten várjuk Kaposvár, Pécs, Baja, Szeged körzetének felhasználóit. BEMUTATÓ — KONZULTÁCIÓ — ÁRUSÍTÁS I la a helyszínen gépet vásárol — ajándékba kap egy MENEDZSERKALKULÁTORT A kiállítás ideje: 1990. május 3 - 6., de. 9-től 17-ig Helye: IOZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Baja. Vörösmarty u. 5 sz. cVjo(ßs^iomi KSZ. Denevéres bunkerek

Next

/
Oldalképek
Tartalom