Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-30 / 125. szám

1990. május 30. • PETŐFI NÉPE # 5 Lesz, aki befut, lesz, aki csalódik BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, KOBAYASHI! •' "s-jj Országot, világot járó karmestei VÁLLALKOZNI SZABAD Április elsejétől bárki lehet egyéni vállalkozó, csak egy erről szóló igazolványt kell beszereznie a helyi tanácsnál. A törvény szerint a tanács már nem mérlegelhet, engedélyezzen-e vagy ne engedélyezzen; az igazolványt mindenkinek ki kell adnia, kivéve, akiket a törvény kizár. Például elkövetett bűncselekmény miatt vagy mert korlátlanul felelős tagjai valamilyen gazdasági társaságnak. (Ugyanazzal a va­gyonnal korlátlanul nem felelhetnek több helyen.) Kecskeméten és Kiskunhalason érdeklődtünk: vajon kik és mire vállalkoznak, s való­ban olyan egyszerű-e egy igazolvány birtokában magánvállalkozó­ként boldogulni? * Kecskeméten április 1-je óta 419 vállalkozói igazolványt adtak ki a tanácsnál. Tavaly összesen ennyien kértek kereskedői és iparenge­délyt. — 1990 elején 2300 magánvállalkozó volt a városban, úgy gondo­lom, számuk év végére meghaladhatja a négyezret — mondja Kolozsi R. Gyula, az ellátásszervezési osztály vezetője. — Ebből a négyszáz igazolványból háromszáz a hagyományos szakmákra vonatkozik, de akadnak különlegességek is: például karateoktató, sakkedző vagy parkgondozó. Mas kérdés, hogy legalább ezer olyan ember dolgozik a városban, aki nem tudja, hogy a törvény szerint neki is vállalkozói igazolványt kell kérnie. Ilyenek a magánpraxist folytató orvosok, a fizető-vendéglátók, tolmácsok, ingatlanközvetítők. Őket sorban fel­szólítjuk, hogy váltsák ki az igazolványt. — A menete elég egyszerű ... így van. Semmi mást nem követelünk meg a leendő vállalkozó­tól, csak az erkölcsi bizonyítványt, a személyi adatait és egy okmány­bélyeget. Az egészet tizenöt perc alatt elintézheti. A problémák nem az igazolvány kiadásakor jelentkeznek. Hanem például akkor, amikor önök ellenőrzik a vállalkozót, és kiderül, hogy ilyen vagy olyan engedélye hiányzik, alkalmazottjának pedig nincs szakképesítése ? ... — A szakképesítés kérdése az egyik rendezetlen ügy. A kereskedel­mi minisztériumnak van erre vonatkozó jogszabálya, a kereskedelem­ben, vendéglátásban tehát viszonylag tiszta a helyzet. Az iparban viszont nincs meghatározva, hogy melyik szakmához milyen képesítés kell. A tanács úgy döntött, hogy amíg erre nincs rendelet, maradunk a régi szisztémánál: amelyik szakmában folyik iskolai képzés, annál a szakképesítést megköveteljük. A kalaposszakmánál például nincs ilyen, a férfiszabók esetében viszont van. Az egyéni vállalkozásról szóló törvény szerint maga a vállalkozó nem köteles a tevékenység végzéséhez előírt szakképesítéssel rendelkezni, de alkalmazottja igen. — A kezdő vállalkozó honnan tudhatja meg, milyen szakképesítésre és egyéb engedélyre van szüksége, hogy később ne büntessék meg? — A törvényből sajnos nem. Ennek a jogszabálynak az a hátránya, ami más értelemben az előnye: teljes szabadságot ad a vállalkozó állampolgárnak. Akit viszont negyven éven át leneveltek a vállalko­zásról. Fogalma sincs, hogyan kellene belekezdeni. Az ellátásszervezé­si osztály munkatársai igyekeznek minden felvilágosítást megadni. — Mi a véleménye: a remélhetőleg kibontakozó versenyben kihulla- nak-e a kontárok és a tisztességtelenek ? — Azt gondolom, tiszta piacgazdaságban ez így történik. De ná­lunk a verseny kritériumai még nem érvényesülnek. Bizonyos területe­ken ma már kínálati piac van, a vállalkozó mégsem csökkenti az árat, inkább megelégszik kevesebb kuncsafttal vagy végleg felhagy a tevé­kenységével. Mint például a fodrász-, kozmetikusszakmában vagy a taxisoknál. Az biztos, hogy a vállalkozások szabadsága erősíti a versenyt, és segíti a valódi piacgazdaság kialakulását, de ez hosszú folyamat lesz. Varázsütésre nem megy. — Az ellenőrzéseket mikor kezdik Kecskeméten? Egyelőre minden időnk elmegy arra, hogy fogadjuk a vállalko­zókat és megteremtsük a nyilvántartási rendszert. Azután majd kidol­gozzuk, milyen szisztémában — lehetőleg minél gyorsabban és egysze­rűbben — végezzük az ellenőrzést. Ehhez persze tudnunk kell az összes jogszabályi előírást. Mármint azokét, amelyek- még egyáltalán érvényben vannak. * Kiskunhalason az eltek másfél hónap alatt nyolcvanan kértek vál­lalkozói igazolványt. — A legkülönfélébb dologra vállalkoznak az emberek —• mondta az igazgatási osztály vezetője. Hortyi Sándor. — Természetesen ez a szám nem jelenti azt, hogy ennyien már el is kezdték a vállalkozói tevékenységet. A rendelet humánus, amennyiben nagyon leegyszerűsí­ti az ügyfél számára ennek az igazolványnak a megszerzését. A mi feladatunk azonban nem zárul le azzal, hogy a százforintos illetékbé­lyeg és az erkölcsi bizonyítvány ellenében kiállítjuk az igazolványt. — Önöknek ezután mik a teendőik? — Például jelentjük a társadalombiztosításnak, de tájékoztatjuk az adófelügyelőséget is. Természetesen majd a vállalkozás megkezdésé­vel az ügyfelek feladata lesz a konkrét kapcsolatfelvétel ezekkel az intézményekkel. — Ki végzi az ellenőrzést ? — Ez is a mi feladatunk lesz majd, legalábbis a törvényesség szempontjából. — Megkapják-e a megfelelő tájékoztatást az ügyfelek a vállalkozói igazolvány mellé?— kérdezem Piegelné dr. Csényi Magdolnát, aki az egyéni vállalkozók ügyeivel foglalkozik az osztályon. — Igyekszünk nem csak tájékoztatást, segítséget is adni, amennyi­ben igénylik. A törvény ugyanis feltételezi, hogy az állampolgár fel­nőtt saját ügyei intézésére. De a valóságban ez nem egészen így van. — Elterjedt például, hogy ez az igazolvány mindenféle vállalkozáshoz elegendő jogosítvány. így van-e? — Többnyire igen, de van néhány kivétel, ahol bizony a szakkép­zettség is követelmény. Rengetegen vállalkoznak például büfé, ven­déglátóegység üzemeltetésére, különböző kereskedelmi tevékenység­re, de ezek nagy része a vállalkozótól, vagy legalább az alkalmazottjá­tól szakképesítést igényel. Ezt nekünk nem kell itt számon kérni, amikor az igazolványt kiállítjuk, az ellenőrzés során azonban kemény. — több tízezer forintos büntető tételekkel sújt a végrehajtási rendelkezés. — Várható-e, hogy ez a nagyarányú vállalkozói kedv javítja majd a szolgáltatást is? — Bizonyos területeken igen, ilyen a kereskedelem. De az ipar területén nem látok ilyen tendenciát. Például egyetlen vállalkozó kért kőműves-tevékenységre, egy pedig villanyszerelésre igazolványt. — Kik vállalkoznak a tapasztalatai szerint? ~ Sokan vannak, akik jelenleg is folytatnak egy-egy területen vállalkozást, s most csak bővítik a tevékenységi körüket. Vannak, akik csak mellékfoglalkozásként, vagy másodállásban, a főfoglalko­zásuk jellegének megfelelő vállalkozást akarnak végezni. Egyébként az ügyfeleink között a 25 év körüliek épp úgy előfordulnak, mint a nyugdíjasok. — Mit gondol, mennyien fognak valóban „befutni", vagy éppen csalódni? — Tartok tőle. hogy a nehézségek egy év múlva, az adóbevallások elkészítésénél fognak kibukni, illetve az ellenőrzések során. — Nyilván egészen más pozícióból indul az, aki megfelelő tőkével egy már beindult vállalkozást bővít, és az, aki gyanútlanul, kezdőként fog bele valamibe, ráadásul szakmai ismeretek és kapcsolatok híján — fűzi hozzá Hortyi Sándor is kiegészítésül. Bátraké a szerencse, mondja a közmondás, ám a bátorság mellé a tájékozottság s némi tőke sem árt. A sok-sok szerencsepróbáló remél­hetően nem a kiskapukban bízik csupán, amikor egy-egy úttörő vállalkozásba belevág. Magyar—Hajós # Ha a magyar államtól kapott szüle­tésnapi ajándék, a Pro Cultura Hunga- rica kitüntetés nem hívja fel rá figyel­münket, ha nem rendeztek volna szá­mára ünnepi, születésnapi hangver­senyt, aligha jutott volna eszünkbe, hogy Kobayashi Ken-Ichiro betöltötte 50. életévét. Akik ott voltak a Budapest Kong­resszusi Központban a szokatlanul for­ró légkörű Csajkovszkij-koncerten, a meghatottságtól könnyezni is láthatták a neves dirigenst, akit úgy zárt szívébe a magyar zenekedvelő közönség és az Állami Hangversenyzenekar muzsiku­sai, ahogyan karmestert talán még so­ha a magyar .zenei életben. Igaz, közre­játszott ebben az első televíziós kar­mesterverseny 1974-ben. amelyen Ko­bayashi az első díjat nyerte. Ki figyelt akkor oda, ki jegyezte meg akkor — pedig olvashattuk —, hogy a díjnyer­tes, különösen rokonszenves japán fiú 34 éves. . . ? Az emlékezetes győzelem után több- kevesebb rendszerességgel vezényelt a hazai koncerttermekben, úgyszólván mindig láthattuk-hallhattuk őt, és mu­zsikuskörökben mind jobban megsze­rették közvetlen, barátságos modorát, szerénységét, amely mögött mindig tiszteletet érdemlő szakmai tudás, ala­pos felkészültség rejlett. Legtöbbször az ÁHZ-t vezényelte, másodkarmester­ként Ferencsik János mellett.- A fő­zeneigazgató halála után egyre gyak­rabban volt hallható muzsikus körök­ben a vélemény: a zenekar új vezető karmesteréül az együttes tagjai egyhan­gúlag Kobayashi Ken-lchirót szeret­nék megnyerni . . . Az egykori versenygyőztes immár negyedik éve áll az ország első nagyze­nekara élén, amelynek tagjai ezüst kar­mesterpálcával lepték megszületésnap­ján. Mondják: Kobayashi olyan meste­rük, aki nem tud lehetetlent kérni tő­lük. A magas rendű produkció érdeké­ben minden kívánságát teljesítik, ami­ért azután a karmester igazi, önfeledt öröme és persze elismerése ajutalom. — Milyen meggondolásból vállalta annak idején a zenekar művészeti veze­tését? — kérdeztük a világjáró japán karmestert. — Olyan együttesnek ismertem meg az ÁHZ-t, amelyben kivételesen sok jó képességű muzsikus játszik, ami ritka a világ zenekarai közt. Igazi öröm volt velük dolgozni már évekkel ezelőtt is. — Véleménye szerint a zenekar mely hangszercsoportjai emelkednek ki a többi közül? — Igazságtalan lennék, ha bármelyi­ket színvonalasabban muzsikáló együt­tesnek nevezném, mert ennek a zene­karnak a legfőbb erőssége az összmun­ka. A magyar vonósok persze mindig világhírűek voltak, de szerintem az ÁHZ-ban nem maradnak cl mögöttük a fa- vagy rézfúvósok sem. Én éppen a kiegyenlített hangzásra, az egymásra figyelés révén létrejövő homogén össz­hatásra szeretném egyebek közt mindig rávezetni az együttest. — Ön láthatóan szívesen dirigálja zenekarát vidéken is, talán gyakrabban is, mint sok más karmester. — Valóban sokat utazunk az ÁHZ- val, már amikor egyáltalán itthon va­gyunk. Húsvétkor például Zalacgerszc gén olyan hatalmas rózsacsokrot kap­tam a közönségtől, amilyet ritkán. Ma­gyarországon mindenhol hálás a kö­zönség a jó produkcióért, itt igen sok zeneszerető ember él. Ezért is hoztam el szívesen tavaly 16 éves Ayano kislá­nyomat, aki Békéscsabán egy Beetho- ven-zongoraversenyt játszott velünk. Egyébként ugyanakkor készítettük el a Beethoven III. szimfóniájának lemez­felvételét is, amelyik, a napokban jelent meg a lemezboltokban. Kobayashi Ken-Ichiro születésnapi hangversenyének végén a zenekar né­hány ütemnyi műsoron kívüli muzsiká­val lepte meg karmesterét: a Happy birthday! ismert dallamával. A közön­ség őszinte szeretettel, hosszan ünne­pelte az ötvenéves karmestert. Boldog_ születésnapot, Kobayashi! — kívánjuk mind, akik magunk is meghatotían ál­lunk a művészi nagyság, a humanizmus és segíteni akarás láttán. Ami oly na­gyon ráfér zenei életünkre . . . Szoinory György KÉPERNYŐ Gól vagy beiktatás? Pironkodnom kellene, mert szer­dán este megfeledkeztem a felhábo­rodásról? Szokásomtól eltérően csak né­hány percet láttam a tévéhíradó el­ső kiadásából. Közönséges infor­mációként vettem tudomásul, hogy később folytatják a miniszterek es­kütételének közvetítését. Egy hiva­talos közleményből tudtam meg másnap: fel kellett volna háborod­nom. A Szabadság téri műsorigaz­gatóság úgymond lebecsülte a rend­szerváltás eme jelképes eseményét. Öngóllal terhelte meg az intéz­ményt. Kifogásolták a Kossuth téri élő adás megszakítását. Az Ország­házból egy bécsi stadionba kapcsol­tak, a szomszédból a szomszédok­hoz. Magyar ügy helyett egy olasz és egy portugál csapat mérkőzésé­ről tudósítottak. Szegény müsorszerkesztő. Percek alatt kellett eldöntenie, hogy melyik ujját harapja meg. Számított a fel- sőbbség rosszallására a kupadöntő előnyölésének esetére? Ki tudja? Abban biztos lehetett, hogy százan és százan nyúlnak a telefonkagyló után, ha valamiért lemaradnak az AC Milan és Benfica közötti viadal elejéről. Még a gazdasági igazgató is hümmögött volna a kifizetett vo­nal kihasználatlansága, a drága jogdíj elpocsékolása miatt. Esetleg megszakíthatta volna „a hazudós báró” utolsó szerelmének a közvetí­tését a kettesem és onnan sugároz­ták volna a focimeccset. Száz szó­nak is egy a vége: ebből az esetből nem vonnék le messzemenő követ­keztetéseket. Félreértés ne essék. Csak a mérkőzés utolsó tíz percére kapcsoltam be a készüléket, arról sem kell meggyőzni, hogy szá­munkra mennyivef fontosabb az új kormány beiktatása a BEK-döntő- nél. Az a bökkenő, hogy a televíziót az előfizetők többsége szórakoztató intézménynek tekinti, és bosszúsan nézi e „jogát” csorbítókat. Tapasz­talt (nyugati) politikacsinálók eleve számolnak a nézők igényeivel, szo­kásaival és a fontosabb rendezvé­nyeket a tévé számára is alkalmas időpontban szervezik. Nekünk ezt is tanulni kell. Hasonló ütközések elkerülésére hosszú életet kívánok az új kor­mánynak. Arra magam is kíváncsi volnék, hogy miként döntenének egy magyar résztvevős BEK-döntő és egy politikai rendezvény idő­pontjának ütközésekor. Megélem? * * * Szerettem volna sok mindent megtudni a magányos Cikászról, a vasárnap esti film hőséről. Hiába füleltem azonban, hiába hangosi- tottam a készüléket, nem értettem egyik-másik szereplő szavait. Egy- egy szót tudtam kihalászni a be­szédfolyamból. Motyogtak, düny- nyögtek, hadartak jó néhányan a fiatalember baráti köréből. Az élet­hűség szempontjai sem indokolhat­ják a nézők elkedvetlenítését. Soha­sem tartoztam az iskolát általában elmarasztalók táborába, de azért mégis cudarságnak tartom, hogy mind több hibásan beszélő fiatal kerül ki az iskolapadokból. Mellé­kes számukra, hogy értik-e szavu­kat vagy sem. Még embertársaik iránti tiszteletből sem törődnek be­szédkészségük javításával! Beval­lom, a film vége előtt elbúcsúztam a dramaturgiailag különben is nehezen érthető kalandokban vitézkedő és szomorkodó Cikásztól, mert belefá­radtam egyik-másik párbeszéd megfejtésébe. Heltai Nándor A szőnyeg egyik sarká- • ban szamovár állt, a má­sik sarkában egy több ágú békepipa füstölgőit és az érkező vendégnek együtt kellett elszívni a békepipa füstjét, amitől, ha szokatlan volt az illetőnek, el is kábult, teljes bódu­latban élvezte a vendégszeretetet. Es mintha teljesen természetes lett volna e kábulat, két lefátyolozott arcú nő csodálatosan kicifrázott le­gyezővel altatott el. Mikor felébredtem, arra lettem figyelmes, hogy az a kis batyum, amelyben a pénzem volt, eltűnt. Megkérdeztem, hová lett a pénzem? Allah annak a megmondhatója. Minden jóban, amit a szemed, szád megkíván, részesülve lehetsz! Itt nem rabolt ki senki, nem kényszerí- tett senki, hogy add át, Allah rendel­te így és Mohamed, az ő prófétája! Valóban kijutottam szerencsésen és a ruházatom is ki lett cserélve, bántódásom nem esett, még az utat is megmutatta, merre menjek kelet­re, ahol még két napot kellett utaz­nom, hol így, hol úgy, de eljutottam Omszkba, ahonnan pedig sokak se­gítségével, jóindulatával egy hét múlva Novoszibirszkbe. Mindenütt, amerre elmentem, csak láger, láger és szerencsétlen idős emberek, akik már senkinek sem kellettek. A ka- zah nemzetséget és annak földterü­letét rég elhagytam, erre már több­nyire oroszul beszéltek, de nagyon kevesen álltak velem szóba, csak egy-két szóra, az is szűkösen jött a nyelvükre. Mind gyakrabban tűntek fel a hegyek, erdőségek, a szántóterüle­tek pedig egyre ritkábban fordultak elő. Annyit tudtam, hogy a Szovjet­unió délkeleti részén vagyok, de hogy hol, merre, arról fogalmam sem volt. Amikor elindultam, eltö­kélt szándékom volt a Csukcs-föld- re eljutni, de amikor megtudtam, hogy innen, ahol vagyok, talán még tízezer kilométernél is több, le­mondtam róla, és már kezdtem bán­ni, hogy erre az útra vállalkoztam. Egyenesen visszariadtam attól a gondolattól, hogy Szibériának ezt a részét csak úgy minden felkészülés nélkül célul vegyem. Fáradt voltam és kezdtem a la­kott területeket elkerülni, attól fél­tem, valaki kezére ad a hatóságok­nak. Igaz, már több mint két hó­napja voltam úton, a szakállam megnőtt, a hajam, a bajuszom kez­dett elhatalmasodni és egész lényem megváltozott. Amikor a folyók vi­zében mosakodtam, akkor láttam magam, de ezen a vidéken nem volt feltűnő, mert csak a falvak, városok lakói voltak megborotválva, azok­nak is csak egy része. Gyönyörű volt az idő, nyár köze­pe felé lehetett. Életemben először ezek az évek voltak azok, amikor nem tudtam a napot, a hónapot szá­mon tartani, nem tudtam, milyen nap van ma és milyen lesz holnap. Az 1944-es évben fogalmam sem volt, hogy mi újság a fronton, tart-e még a háború? Es vajon ki nyeri meg? Ezek a kérdések legkevésbé érdekeltek, pedig ezen múlott min­den. Az ember ilyen körülmények között közömbössé válik. Ezen cso­dálkoztam és okoltam is magam, hogy ez megtörténhetett velem. Órákig ültem egy-egy folyó part­ján, kavicsokat dobáltam és az tet­szett nekem. Néha egy-egy hal fel­dobta magát a víz felszínére és sze­rettem volna megfogni, hogy egy­szer ezen a vidéken jóllakhassam frissen fogott hallal. Felgyűrtem nadrágom szárát, a lábbelimet vál­tamra akasztottam és vigyázva bel­jebb mentem a folyóba. A lábaim ikráját csiklandozták a kisebb- nagyobb halak, megálltam, kezei­met lassan a vízbe merítettem és nyugodtan megfogtam a halat, amely felülről a vízben kisebbnek tűnt. Kényelmesen, néhány perc alatt három szép nagy halat fogtam és mindjárt ott a folyó partján tüzet csináltam és megsütöttem. Olyan vacsorám, amióta útban vagyok, nem is volt. Elhatároztam, hogy a folyók mentén folytatom tovább az utat. Mikor esteledni kezdett, sok letf a szúnyog, annyira, hogy másnap a gatyám szárából kellett csinálnom a fejemre hálót, hogy az arcom véd­ve legyem. A szúnyogok zümmögé­se eleinte nagyon nyugtalanított, de pár nap elteltével kissé megszoktam és nappal szinte hiányukat éreztem. Hetekig mentem a folyó partján, nem tudtam, milyen hónapban va- yok, hányadika van és még azt sem, milyen nap van ma? Elgondolkoztam, kezdtem az em­bereket hiányolni, hiszen társas lé­nyek vagyunk, aki nélkül az ember olyan, mint a fa a sivatag közepén és egyszer csak lecsap rá a villám és megsemmisíti. Szégyen be vallanom, de akkor elsírtam magam. Úgy éreztem, minden hiábavaló, soha, de soha nem kerülök haza és nem ta­lálkozom szeretteimmel, szüleim­mel, gyermekeimmel, feleségem­mel, és aki nekem most a legdrá­gább, Jevgenia Pavlovnával, akiért most itt, ebben a bizonytalan hely­zetben talán az őrület szélén idegi­leg összeroppanok. Tudtam, ha most nem leszek erős, elhagyom magam, menthetetlenül elveszek. Ahogy ott ültem egy kidőlt fa törzsén, a keddi nap jutott eszembe, és mivel kezdtek hűvösek lenni a napok, szeptemberre fogtam a hó­napot és hogy se eleje, se vége ne legyen, hát szeptember közepére saccoltam az időt. De hogy merre, hol lehetek, arról fogalmam sem volt. Nappal mentem, éjjel kerestem valami fekhelyet és olyan jókat szundítottam, mint életemben má­sutt soha. Szerettem volna tudni, merre, hol vagyok, milyen Jóivá ez, amelyik mellett haladok. Azt észre­vettem, hogy mindig szélesedik, sőt a folyás is szilajabb, mint' eleinte volt. Már második hónapja mentem a víz mellett. Ez a folyó adta az éte­lem, italom, szállásom és egyben az útirányt is, hogy merre megyek. Igaz, a célom megvolt, de nem for­dítottam rá különösebb figyelmet. Úgy voltam vele, egyszer majd csak megtudom, hol vagyok, de ha nem, az sem veszélyes, mindennek van kezdete és vége. Lakott területei nem találtam sehol, igaz, nem is kerestem. Még jelét sem láttam em­beri lénynek. Azt viszont észrevet­tem, hogy ez a folyó nem lehet kis folyó és nem is délre folyik, hanem északra, csekély eltéréssel mindig nagyobb, vadabb a folyása, szinte haragos tajtékkal hullámzik és erő­sen csapódik a parthoz, mintha még tovább akarna menni. Nem sikerült megtudnom még a mai napig sem a folyó nevét. Féltem eltávolodni. A folyó körül hatalmas erdőség, magas hegyek kezdtek lenni, szinte félelmetessé vált a morajló hang, és nemsokára egy vízesés állta el uta­mat. A robaj fülsiketítő volt, be kel­lett dugni a fülemet, hogy a dobhár­tyám ki ne szakadjon. (Folytatjuk) ORVOS ENDRE »4 It. .L/ . J -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom