Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-28 / 99. szám

1990. április 28. • PETŐFI NÉPE • 5

PERÉNYI LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE

Egy gazdag művészpálya emlékei

Ma délután három órára egy 1941-ben forgatott játékfilm vetítésére invitálják a bajai közönséget a József Attila Művelődési Központban működő Stúdiómoziba. Nyolcvanadik születésnapján köszöntik tisztelői a neves színművészt, a magyar filmgyártás hőskorának ünnepelt sztárját, a nyugalom éveire Baján letelepedett Percnyi Lászlót. A filmarchívumból az ünnepi alkalomra kölcsönzött film a Hunyady Sándor regényéből írt Havasi napsütés, egy tüdőszanatóriumban játszódó, megható szerelmi történet, melynek szereplői: Pe- rényi László, Tolnay Klári, Csortos Gyula és Makay Margit.

* * *

E sorok íróját az a megtiszteltetés érte, hogy felkérték a mai ünnepi előadás bevezetésére. Az erre való felkészülés közben megkértem Percnyi Lászlót, hogy visszaemlékezéseit — a filmmúzeum és a bajai Ady Endre Városi Könyvtár számára —, hangszalagra vehessem. A munka befejeződött. íme, néhány részlet:

— Egy kis erdélyi településen, Szászrégenben születtem, de életem kezdeti szakaszát nem itt, hanem Kolozsvárott töltöttem. Édesapám volt az 1 -es postahivatal főnöke. Én mindössze nyolcesztendős voltam, amikor drága anyám, négy gyerekkel, özvegyen maradt. Férfiembert megszégyenítő hősiességgel nevelt fel bennünket. Amit tudtunk, segítettünk neki a család fenntartásában. Két fiútestvéremmel az iskolai nyári szünetek alatt gyári munkát vállaltunk. Az érettségi évében sikerült annyit összekeresnem, hogy feljöhettem Budapestre.

Első dolgom volt, hogy szállást keressek. Na, nem valami fényeset. Kilencen laktunk egyetlen albérleti szobában, a Külső-Mexikói úton. Bementem jelentkezni a színművészeti főiskolára. Ruha tekintetében rettentő silányan néztem ki, ezt magam is jól tudtam. Körülnéztem a felvételire várakozó, elegánsan öltözött jelöltek között. A fiúkon divatos fekete zakó, csíkos nadrág, szürke mellépy. Csak úgy fityegett rajtuk a sok aranylánc, a leányokon drága ékszerek. Arcomba szökött a ver, foltos, ócska öltönyömben annyira szégyelltem magamat. Megkértem az altisztet, hogy figyelmeztessen, ha a bizottság elé szólítanak. Addig kimegyek a folyosóra — mondtam.

— Más ruhája nincs? — kérdezte az altiszt, és sajnálkozva pillantott reám.

Csak megráztam a fejem, majd halkan kisomfordáltam.

A három év hamar eltelt az iskolában. A vizsgaelőadáson Gárdonyi Géza Annuska című darabját, játszottuk, a főszerepet én alakítottam. A közönség soraiban ott ült a Vígszínház igazgatója is. Ennek a ténynek köszönhettem, hogy az elződést kapott. Masnap ugyanis behívtak próbára a Vígszínházba. Varsányi Irén és Hegedűs Gyula fiának szerepére kerestek fiatalos kinézetű színészt. A próba sikerült, ettől kezdve éjjel-nappal tanultam a szöveget. A két nagy művész úgy segített, bátorított, mintha tényleg a gyermekük lettem volna. A bemutató olyan siker lett, hogy visszhangzott tőle az egész ország.

Közben továbbtanultam a színiakadémián. A Nemzeti Színháznál kötelező volt statisztálnunk. Egyszer Bajor Gizi próbált valamilyen darabot. Major Tamással és Apá- thy Imrével hármasban beszélgettünk, amikor a művésznő odalépett hozzánk, és kollégáim bemutattak neki. Talán az ó közbenjárására is, de főképp az eddigi fellépéseim miatt a Vígszínház véglegesen szerződtetni akart. A Nemzeti, jelesül Hevesi Sándor igazgató, közbeszólt, amikor jelentkeztem nála, és kértem, hogy hadd mehessek át a Vígszínházhoz, ahol olyan jó volt az indulásom. Hivatkoztam arra, hogy nincs ruhám, nincs cipőm, de Hevesi azt mondta:

— Nem baj, kéjem — így, mert nem volt „r” betűje —, majd dupla ösztöndíjat kap. így is lett.

A Nemzetiben KÍabund világhírű darabja, a Krétakör ment. Le- hotay Árpád, aki addig játszotta a szerepet, átkerült a kamaraszínházba, így én léptem a helyére. A szerelmes kínai herceget alakítottam, Bajor Gizi partnereként. A kínai maszk és az ő gyönyörű arca elmosta a köztünk lévő korkülönbséget. (Bajor Gizi 17 évvel volt idősebb Perényi Lászlónál. G. Z.)

Később megint összekerültünk az Aranybástya című darabban. Uray Tivadar, aki a főszerepet játszotta, összeveszett valami okból a Nemzeti Színházzal, és a nyilvános főpróbát lemondta. Este felé járt, éppen aludni készültem, amikor lélekszakadva jött a szerephordozó, az öreg Füstös bácsi. Élmondta, hogy a Csathó főrendező úr le

Gizi művésznő nem engedte, hanem megparancsolta, hogy a szerepet adják nekem.

— Azonnal tessék felöltözni — sürgetett Füstös bácsi —, bemegyünk a háziszínpadra, a főrendező úr beállítja a mozgást.

— Hát próba nem is lesz? — kérdeztem rémülten.

— Nem, kérem. A művésznőnek az a kívánsága, hogy csak az előadáson találkozzon a művész úrral.

Majd’ elájultam, hiszen semmi előzetes ismeretem nem volt a darabról. Másnap már jó korán bementem a színházba, hátha mégis lesz valami próba. De, bizony, nem volt. Csak este, a közönség előtt kezdőtött az előadás, melyben az egész felvonást Bajor Gizivel kettesben játszottuk. A publikum tombolt a lelkesedéstől.

Az évek teltek, a film megkezdte, különösen a hangosfilm feltalálásával, a diadalútját. Vagy két tucat filmfőszerep következett, majd legutoljára a Rokonokban játszottam. Főleg a színház töltötte ki életemet, 1961—73 között a kecskeméti Katona József Színház. Ebben a városban igazi otthonra leltem, és kitűnő pályatársakra. Akikkel együtt játszottam, Gyólay Viktória, Dévai Kamilla, Göndör Klári,,Vetró Margit, Koncz Gábor, Ács Gyula, Trokán Péter, Mezei Lajos, Sárosi Gábor — sok szép siker emlékét jelentik számomra. A közönség szeretetét pedig még ma is, itt Baján is érzem, ahol 1975-től élek. A szemem nagyon megromlott, lehet, hogy ez a regi szenes filmlámpák vakító fényének köszönhető, ezért viszony- lag,korán nyugalomba vonultam.

Úgy érzem, a bajaiak befogadtak. Ahol a nyári vendégszereplések alkalmával annyi szép nyarat töltöttem, szívesen emlékszem a múltra, viszonylagos egészségben sok örömöt ad a jelen, és talán tartogat még a jövő is.

Gál Zoltán

Magyar—olasz bútorgyártó vegyes vállalat

■’X»

Tre Esse Euromobili néven nemrég magyar—olasz bútorgyártó részvénytársaság alakult mátészalkai székhellyel, a Szatmár Bútorgyár, az olasz Snaidero cég, a Ská- la-Coop Rt., valamint az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. részvételével. A részvénytársaság alapításában részt vevő Snaidero cég Olaszország és Európa egyik legnagyobb konyha- és irodabútorgyártója. Kiterjedt kereskedelmi hálózattal rendelkezik, az Európai

Gazdasági Közösség országaiba és más földrészekre is szállít.

Magyarországi leányvállalatának termékeiből évente mintegy 10 millió dollár értékű exportot vállalt el. Nemcsak a bútorokat, hanem a konyhák teljes berendezéséhez tartozó háztartási gépeket — hűtő- szekrényt, mélyhűtőt, mosogatót, tűzhelyet, szagelszívót stb. — is szállítja a vevők igényei szerint.

(MTI-fotó: Oláh Tibor)

PRIVÁT PROFIT

A vállalkozók lapja

Új színfolt a folyóiratok mind színesebb palettáján a Privát Profit, a magánvállalkozók lapja. A fő- szerkesztőt, Forró Tamást kértük, hogy mutassa be a gazdasági sajtó új orgánumát.

— A Privát Profit 64 oldalon megjelenő, színes, világszínvonalú nyomdatechnikával az NSZK-ban készülő havilap. Igyekszünk a mai és leendő magánvállalkozók számára valamennyi olyan információt hozzáférhetővé tenni, amely az önálló üzleti tevékenységhez nélkülözhetetlen. Folyamatosan ismertetjük és értelmezzük a vállalkozókat érintő jogszabályokat, a meglévő forráslehetőségeket, hazai és külföldi kölcsönöket, alapítványokat, pályázatokat. Szeretnénk ösz- szehozni a megrendelőket a termelőkkel, belföldön és külföldön egyaránt. Információt adunk a kétes anyagi helyzetű vállalatokról, vállalkozásokról, amelyektől óvakodni kell, hiszen ezek egy kisebb vállalkozást önmagukban képesek fizetésképtelenségük miatt tönkretenni. Á Privát Profit rendszeresen bemutatja a legsikeresebb hazai vállalkozókat, de, természetesen, fő hivatásának azt tekinti, hogy a vállalkozások útjában álló akadályokból minél többet — mindenekelőtt azokat, amelyek információhiányból adódnak ^elhárítson.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------—— —i

Elválni szépen, csendesen

Egy leányvállalat önállósodni szeretne

Tíz évvel ezelőtt átszervezték a meliorációs kivitelezési munkákat is végző talajjavító vállalatokat. Utódaikat állami gazdaságokhoz csatolták. így került a Dunántúli Talajjavító Vállalat-Duna—Tisza Közi Meliorációs Társasága a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombináthoz. Hogy a kecskeméti székhelyű szervezetet miért csatolták éppen a Sü- kösdön és környékén működő nagyüzemhez, az ma már a múlt ködébe vész, talán nincs is jelentősége. Mindenesetre tavaly üzemegységből leány- vállalat lettek, nagyobb önállóságot kaptak. Az újdonsült leányvállalat első éve kemény harcok közepette telt azért, hogy elegendő munkát tudjanak szerezni. A meliorációval, talajjavítással foglalkozó vállalatokra ma nem járnak jó idők.

— A meliorációs célú állami támogatások összege három év alatt 2,7 milliárdról 1,2 milliárd forintra csökkent, ugyanakkor a mezőgazdasági üzemek saját forrása is egyre kevesebb lett — mondta érdeklődésünkre Csitos György igazgató. — Ma már nekünk kell négy üzletkötővel járni az országot, hogy munkát találjunk. Tavaly év végére mégis kivágtuk a rezet, nyereséggel zártunk. Keseregni éppen lehetne, de az nem segít rajtunk, így megpróbálunk más tevékenységek után nézni. Használtautó-értékesítéssel már egy éve foglalkozunk, most megállapodtunk egy belga céggel, hogy bérmunkában karosszériát javítunk nekik. Később használt autókat is hoznánk be Belgiumból. Egy nyugatnémet kft.-vel a napokban írjuk alá a vegyesvállalati szerződést, öntapadós fóliaborítékot gyártunk majd hazai és nyugatnémet alapanyagból, postai csomagküldeményekhez. Ez teljesen ismeretlen termék nálunk, sőt, egész Kelet-Euró- pában. Partnerünk nagy reményeket fűz ehhez a piachoz, bár az itteni értékesítés csak későbbi terv. Egyelőre az egész, itt gyártott mennyiséget visszaviszi Németországba. Áz alaptevékenységről ezzel együtt nem mondunk le. Nem is nagyon tehetjük, mert az elmúlt években alig volt fejlesztési lehetőségünk, gépeinket főként lízingben szereztük be, és még évekig nyögni fogjuk a lízingdíjakat. A meliorációs tevékenység ma nem éri meg, legalábbis itthon nem, mert kivitelezési túlkínálat miatt nagyon nyomottak az árak. így egy évre Törökországban vállaltunk altalaj-csövezési munkát, 180 ezer dollár értékben.

A leányvállalat előtt váratlanul felcsillant a teljes önállósodás reménye. A kombinát vállalati tanácsának ülésén felvetődött, hogy engedjék el a kecskemétieket, bár döntés még nem született róla. Az itteniek megörültek az indítványnak, mert úgy érzik: önállóan is megállnak a lábukon. Sőt. úgy talán még jobban. Nyilvánvalóan mindent bedobnának, hogy a jelenleg itt dolgozó 145 ember megtarthassa helyét, az új tevékenységekkel pedig további munkalehetőségeket is teremtenének. Az itteni problémák az ittenieknek fájnak inkább, nem a távol élő sükösdieknek. az pedig nehezen vitatható tétel, hogy mindeiTkinek joga van a saját sorsa alakulásába beleszólni. A munkásgyűlésen, amit nemrégiben tartottak a kecskeméti leányvállalatnál, a dolgozók több mint kétharmada (145-ből 126) aláírta az önállósodásra vonatkozó indítványt. Az állami vállalatokról szóló, módosított törvény értelmében ugyanis az önállóbb egysegek kérhetik a leválást az anyavállalattól, ha ezzel a dolgozók kétharmada egyetért. Amennyiben az anyavállalat nemet mond, a leválni kívánók a bírósághoz fordulhatnak.

Ez mindenesetre humánusabb és csendesebb megoldás, mintha az elszakadni akarók sztrájkra kényszerülnének (volt rá példa tavaly). így esetleg az ellen is megvédhetik magukat, hogy a fejük felett szülessen döntés a lefogyasztásukról, netán az eladásukról, ha a központ vagy az anyavállalat saját érdekében úgy látja jónak. Valószínűleg megszaporodnak majd az elszakadási törekvések Bács- Kiskunban is, hiszen az ipart és a mezőgazdaságot itt is uralják még az elmúlt évtizedekben, években létrehozott monstrumcégek. Ezeknek pedig az életbenmaradás ösztöne azt diktálja, hogy sorra leépítsék, értékesítsék különböző egységeiket. Amelyek, lehet, önállóan a központi terhek cipelése nélkül mégis működőképesek lennének. Esetleg még jobban is, mint az anyavállalat. (Példa erre a „fémmunkás”-ból kivált kecskeméti Traverz.

A HMK Meliorációs Leányvállalatának munkástanácsa támogatta a dolgozói kezdeményezést. Az indítvány tehát útra kel, s most a kombinát vállalati tanácsán a sor, hogy döntsön: elválnak-e szépen, csendesen a saját terveket dédelgető kecskemétiektől? M. Á.

A diktátor egykori rezidenciája

NAGYPELESKE, ROMÁNIA: A Déli- Kárpátokban fekvő kastély Nicolae Ceausescu kivégzett diktátor egyik volt vidéki rezidenciája. Az épületet és a hozzá tartozó parkot, amelyet az 1970-es években lezártak, a helyreállítási munkák elvégzése után, 1990 nyarán ismét megnyitják a

látogatók előtt. A XIX. században épüli 160 szobás, a német reneszánsz stílust utánzó kastély a Hohenzollern— Sigmaringen dinasztiához tartozó I. Károly király nyaralója volt. A földszinten XVI —XVII. századi képgyűjteményt őriznek. (MTI Külföldi Képszerkcsztőség)

Kovács Jánosné kifut a világból

En ezt nem bírom tovább! En mindjárt kifutok a világból!" — közölte férjével és három gyermekével Kovács Jánosné negyvenhárom éves cipőbolti eladó, éppen ezerháromszázötve- nedszer. Ezúttal sikerült.

Először is azt furcsállotta, hogy egykettőre odaért. Aztán nem ilyen jelentéktelennek képzelte. Még ha teljesen üres lett volna, lenyűgözhette volna döbbenetes ürességével, de ezt elrontották az összevissza rakott székek, ráadásuljó néhányon ültek is rajtuk. Ok is úgy voltak öltözve, mint akik éppen kifutottak a világból. Egy pillanatra arra is gondolt, hogy talán még nem ért oda, de a hivatalos tábla és a mögüle érkezők határozottan cáfolták ezt. Az újonnan érkezők pedig nyilván öróla láthatták, h°gy jó helyre érkeztek, s nyilván azt is,

hogy iszonyúan szégyelH magát. Ez még csak fokozódott akkor, amikor egy csinos fiatalasszony kedvesen invitálta, hogy üljön át hozzá a huzatból. Ugyan, mit keres itt ez a taknyos, bosszankodott, aztán gyorsan eszébe jutott, hogy ő is éppen húsz éve készül erre. Mégis átül. A szék kellemetlenül langyos volt. Lehajtotta fejét, de így is jétl láthatta, hogy állandóan újabbak érkeznek, főleg nők, de azt is észrevehette, hogy az előtte érkezők is szépen fogynak. Aztán az kezdte idegesíteni, hogy az ott lévők többsége halkan beszélget, fényképeket mutogat, ételrecepteket cserél. Kis idő elteltével már ő is egészen kellemesnek érezte a zsongást, az viszont ismét kihozta a sodrából, hogy valaki idegesen

megkérdezte, hány óra. Ezen mások is megbot- ránkoztak, de a többség védelmébe vette a sietős dolgú asszonyt. Az egészen közelről hallható villamoszörgés is lehangolta.

A kisablaknál nevét kérdeztek, korát, okát és célját. Elhadarta, csak engedjék már dolgára. Megkapta szépen az igazolást, a villamosjegyet, egy vöröskeresztes nővértől pedig prospektusokat.

Egy megállóra nem volt érdemes felszállni, a kirakatok is csábították. A háztartási bolt előtt eszébe jutott a papír zsebkendő. Ezért otthon egyhangú elismerésben részesült. Az igazolást nem kérték, a mosogatást meghagyták, a prospektusokon pedig jót nevettek, mert már legalább húszévesek voltak.

Kamarás István