Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-29 / 100. szám

1990. április 29. • PETŐFI NÉPE • 5 • Németh József festménye JUHÁSZ GYULA: A munka Én öt dicsérem csak. az élet anyját. Kitől jövendő győzelmünk ered. A munkát dalolom, ki a szabadság Ú tjára visz gyász és romok felett. A gyárkémény harsogja diadalmát S a zengő sínen kattogó vonat. A béke ő, a haladás, az igazság, Mely leigázza a villámokat. Nagy városokban, végtelen mezőkön A dala zengés zúgni fog örökkön. Míg minden bálvány porba omol itt. Én őt dicsérem csak, az élet anyját. K inek nővére Szépség és Szabadság, S kinek világa hajnalodik. • Reisenbüchler Sándor: „ ... hímjei­met jegyzik az értékes nemzetközi kul­túra piacán .. — Szabad időmben sokat foglalkoz­tat az építészet és a zene. Az épületek és a klasszikus zene harmóniáinak, arányrendszereinek csodái számomra egyformán megrendítőek, tanulságo­sak. Ezért is komponálom szívesen ani­mációs filmjeimet zenére. Ez magya­rázza azt is, miért nem szeretem a „be­szélő” filmeket. Akármi legyen is a köz­lendő, a rendkívüli emocionális erővel bíró képnyelven bizonyosan kifejezhe­tő. Talán ennyiből is kiderül, hogy leg­kedvesebb filmtörténeti korszakom a húszas évek, nagyon sokat tanultam az cisensteini montázselméletből. Legkö­zelebb áll hozzám az expresszionista filmstílus, pontosabban: az ezt működ­tető, jellegzetes, képi gondolkodás- mód, fantázia. Lehet, hogy ezek az al­kotások olykor ügyetlenebbnek, esetle­nebbnek tűnnek, de én épp ezt a gyer­mekes önfeledtséget, játékosságot sze­retem bennük. Semmi közük ahhoz a túlhajtott technikai virtuozitáshoz, jól működő rafinériához, ami az újholly- voodi produkciók motorja. A közel­múltban nagy szeretettel néztem végig a Buster Keaton életéről szóló három­részes angol dokumentumfilmet, ked­venceim ugyanis az egész estés Buster Keaton-produkciók, melyekből az ős­mozi öröme sugárzik. Azt szeretném, ha ennek az őszinteségnek, tisztaság­nak, természetes örömnek a szelleme járná át saját munkáimat is. — A filmforgalmazás alaposan meg­pezsdült hazai piacán manapság kevés portéka eladhatatlanabb, mint egy ma­gyar művészfilm. Ami még ennél is elad­hatatlanabb, az egy néhány perces ani­mációs művészfilm. Milyen esélyük lesz ezeknek a produkcióknak arra, hogy — a nemzetközi fesztiválok szakmai kö­zönségén kívül— saját nézőikre találja­nak? — Bízom abban, hogy az igényes kultúra a tömegkommunikáció fan­tasztikusan gazdag vizuális csatorna­A nemzetközi hírű magyar animáció egyik legismertebb alkotója, Reisen- büchler Sándor pályatársai között az egyetlen, aki több évtizede még csak átmenetileg sem tett a közönségfilmnek engedményeket, kizárólag egyedi filme­ket készített. Hogy milyen sikerrel, ar­ról legutóbbi, Isten veled, kis sziget! című alkotásának hazai és külföldi dí­jai is tanúskodnak (a produkció 1988- ban Annecy. Espinho. Lille elisme­rései mellett elnyerte a második kecskeméti animációs filmszemle fődí­ját). A munkásságáért a közelmúltban a kiváló művész címet elnyert alkotó most fejezte be legújabb, Allegro vivace című munkáját, mely május végén K rakkóban, ezt követően pedig Hirosi­mában képviseli a műfaj hazai színeit. Az Allegro vivace sok vonatkozás­ban kötődik a korábbi jelképgazdag, világméretű katasztrófákról, s az em­beri felelősségről filozofáló ópuszok- hoz. (A Nap és a Hold elrablása, Barbá­rok ideje, Holdmese, Pánik.) Az első képkockákon harsány, tiszta színekkel megragyogtatott, jellegzetes figurái, élőlényei fantasztikus dinamizmussal élik életüket, töltik be ritmikus, már- ntár himnikus remegéssel, lüktetéssel, villódzással, repüléssel a vásznat. Ez a Reisenbüchler komor tónusai között különösen rendhagyó mozgásorgia ar­ra a célra szolgál, hogy egy halotti struktúrát (egy koponyára emlékeztető tárgyat) sámánisztikus attitűddel - saját képére átformáljon élő világgá. A film végül is az életerő optimizmusa, mágikus ábrázolása. Az alkotót talál­kozásunkkor arról kérdeztem, miért választott épp egy zenei szakkifejezést (Allegro vivace: gyorsan, élénken) munkája címéül. Hazai művek a Channel programján rendszereibe — ha csak periférikusán is — azért belefér. Ami eng'em illet: egyál­talán nem kell aggódnom amiatt, hogy munkáim nem jutnak el az Uránia mo­zi látogatóihoz, mert ezeket — több millió néző számára — az Egyesült Ál­lamok televízióhálózatának tizenhár- mas, a BBC kettes vagy a japán televí­zió kulturális csatornája sugározza. Korábban, persze, én is elkeseredett voltam, amiért ezek a kis animációs mozik kiszorultak a hazai vetítőter­mekből, de ma már úgy gondolom, in­kább találkozzanak a közönséggel a Channel kultúrprogramjában, mint egy Búd Spencer—Terence Hill- produkció kísérőfilmjeként, például, az Alfa moziban. Mégpedig azért, mert egészen egyszerűen nem oda valók. Természetesen örülök, hogy filmjeimet jegyzik az értékes nemzetközi kultúra piacán, s — a már említett médeákon kívül — jelen vannak a modern művé­szeti múzeumok hálózatában is. Ami végül is tudatosan vállalt cél. — Reisenbüchler Sándor nemcsak ar­ról közismert, hogy — a hazai műter­mekben egyszemélyes kivételként — ki­zárólag egyedi filmeket készít, hanem arról is, hogy ezeknek minden kockáját egyes-egyedül rajzolja. Az Allegro viva­ce az első, amely megtöri ezt a hagyo­mányt: a stáblistán alkotótársként Bu- lyáki Zsuzsa neve szerepel. (Ennek is köszönhető, hogy s mű a korábbiakhoz képest nagyon rövid idő: mindössze fél év alatt elkészült.) — Bulyáki Zsuzsa, aki nemcsak a kihúzásba, kifestésbe, hanem a figurák — madarak, lepkék, virágok —, sőt jelenetek tervezésébe is besegített, rutin nélkül, tulajdonképpen az alkotói munka perifériájáról került a produk­cióba. Rajzai nem törik meg stíluso­mat, vagy ahol egy kicsit mégis, ott a töréspontok egy-egy izgalmas képi for­dulatot hoznak a produkcióba. Jellem­ző, hogy a film expresszivitását olyan „trükköknek” köszönheti, amelyeket akár nyolc-tízéves gyerekek is előállít­hatnak. (Persze, ez nem jelenti azt, hogy a végeredmény grafikailag igény­telenebb lenne a korábbiaknál.) mim BESZÉLGETÉS REISENBÜCHLER SÁNDOR RAJZFILMRENDEZŐVEL • Szárnyas lény • Az életerő mágiája Károlyi Júlia DÚSA LAJOS: A nénike szobája A szoba északkeletre nézett, ab­lakában zöld műanyag redőnyök szabályozták a fényt. A nénike szo­bájának nem volt külön bejárata, csak a fürdőszobán át, vagy a másik szobán keresztül lehetett megköze­líteni. A bejárás a másik szobán bajos volt, ott túl drága és kényes szőnyegek és bútorok voltak, porce­lánok, csipkék, nippek. Állítólag a szekrényekben aranyak, valuták és betétkönyvek rejtőzködtek. Oda nem volt jó bemenni sem. Túlzsúfoltan rideg volt az ebédlő is. Az ál antik bútorok nem egy belvárosi szűk lakáshoz készültek, így ki is szorítottak belőle minden mozgási lehetőséget. Az sem lehe­tett a nénike birodalma, hiszen ott mindenre vigyázni kellett, nehogy valami elmozduljon a pontosan ki­mért helyéről. A hamutartóba nem lehetett hamuzni, a telefont sem volt ajánlatos használni. így a fűthetetlen fürdőszobán kellett átjárni, de megérte. A tér egyszerre világos és tágas lett, s meglepte a látogatót az otthoniét bizonyossága. Pedig a nénike szo­bájában semmi különös nem volt. A főfalat piros-fehér gyermekbúto­rok uralták, emlékeztetve arra az időre, amikor legalább a gyermek­bútorok kaptak árkedvezményt. A nénike nem volt buzgó magyar, de azt tudta, hogy a piros kiegészítő színe a zöld. Zöld térítőkét — nem harsányakat — tett hát az ágyra, az ülőkékre, a fotelre. Zöldeket, feke­te apró mintákkal. A nénike a fotelben szeretett leg­jobban üldögélni, amely kicsit kiló­gott a szoba szögletes piros-fehérjei közül. A fia egyszer ebben tolta el hozzá az unokáját a város esti csúcsforgalmában. A kis hároméves nagyon élvezte a foteltaxit, hozott a nagymamának egy egész fotelnyi nevetést. A görgős fotel kényelmes volt, s ha a nénike elbóbiskolt, az sem volt baj, hiszen a két könyöklő megtartotta. A nénike lakása eredetileg csak az övé volt, de a jó rokon lassan a szobába szorította vissza. Szívósan, feltartóztathatatlanul terjeszkedett. A jó rokon tulajdonképpen nem volt barátságtalan. A pénzével jogot szerzett, azt érvényesítette aprán­ként. Nem volt rosszabb, mint egy hivatali könyvelő. Kiszámította, hogy mire tarthat igényt, s csak azt érvényesítette. Azt viszont könyör­telenül. A nénike visszaszorult saját laká­sából saját szobájába. A szobán be­lüli gyarmatosítás önzetlen ajándé­kozással kezdődött: egy guruló asz­talkával, aztán folytatódott a bukás' rökamiéval, a műanyag redőnnyel. Egyre több nipp lett a nénike szobá­jában. A jó rokon tevékeny volt és élel­mes. Az ebédkiosztásból hazahozta a maradékot, a kávéfőzésből a hasznot, felgazosodott kertjét is si­került eladni a hódolójának. A nénike nem ette meg az üzemi maradékot, amúgy is keveset evett. Csak azt szerette volna, hogy kap­csolják be a konvektort, ha hideg van. Még ennél is jobban szerette volna, ha nem hagyják magára, legalább hétvégeken nem. Ebből is látszik, hogy a nénike telhetetlen volt, hiszen valójában azt akarta, hogy szeressék. Ilyen pont azonban nem szerepelt az eltartási szerző­désben. A szobájában halt meg, a nevetős fotelben. Egyedül volt. Amikor fel­kötötték az állát, akkor is mosoly­gott, hiszen a szekrényében mindig volt a vendégeknek egy kis ropog­tatnivaló, sőt itóka is. A halottszál­lítók is kényelmesen elfértek nála, csak az előszobában akadt egy kis probléma, a szűkre apasztott tér miatt. A szoba nem sokáig maradt a nénike szobája. Az osztozásnál az is kiderült, hogy itt már tulajdonkép­pen semmi nem volt a nénikéé. Az osztozók szinte vidámak voltak, egyikük fel is kiáltott, viccesen: — Kinek kell egy műfogsor ? Egy ajtó véglegesen bezárult mö­göttem. De vajon mitől is volt olyan barátságos a nénike szobája? A titok nyitja, alighanem maga a nénike volt. Am ki kíváncsi itt a nénikékre ? Egy nap a falumban Aki negyven évvel ezelőtt elkerült a szülőfalujából, s aki azóta egyfolytá­ban igyekszik saját szülőföldjének te­kinteni működési területeit, a akiben az egykori elvágyódás érzése keveredik a visszavágyódással, az tudja csak, hogy mit is jelent gyermekkorunk szép és szomorú színhelyére ellátogatni. Ilyen­kor az ember szíve hevesebben dobog, és ilyenkor az emlékek tolakodóvá vál­nak, utat törnek maguknak, fogva tart­ják a lelket. És ilyenkor a minket foga­dó látvány az utcán, a piactéren és a dűlőúton hív, csalogat és vádol. Vádol a cserbenhagyásért. Legutóbbi, rövid­ke hazalátogatásom élményeiből nyúj­tok át ezúttal egy csokrot az olvasók­nak. Temető Az első utam természetesen a teme­tőbe visz. Anyám sírjához, mindig. Út­közben és olt kint, az egyre szebb és hivalkodóbbá váló síremlékek között elég alkalom adódik a tűnődésre. Pél­dául, hogy miért éppen azok kegyeletes megemlékezése a leglátványosabb a nagy nyilvánosság előtt, akik életük­ben a legjobban gyűlölték egymást? Valamiféle, lelkiismeret vezérelte késői jóvátételi igyekezet ez vajon? A gomba módra szaporodó síremlékek között egy idő óta nagyon is szembetűnő szá­momra valami. Az, hogy a még élő házaspárok elkészíttetik maguknak műkőből, márványból, finomított be­tonból a haláluk utáni emlékművet, rá- vésetik mindkettőjük születési számát és szép csendesen várják — vagy félik —, hogy valakik ráírják majd a haláluk évszámát is, amikor végre kiköltöztetik őket legutolsó lakóhelyükre. Feltűnő volt legutóbb, hogy a nevekkel ellátott üres sírbolt tetején friss virág ékeske- détt. Meglehetősen furcsának találom, hogy valaki a saját sírját gondozza, és hogy arra, kegyelettel, még virágot is visz. Kocsma Az ismert jelkép: az álló, félig vagy egészen eldőlt, szatyorral, bőrtáskával, ásóval és gereblyével diszített kerékpá­rok. A fal mellett, villanyoszlopnál, málladozó kérgű fának támasztva és egymáshoz illesztve, szakszerűen. A kocsma jelképe, messziről látható ismertetőjelei. Amolyan sajátos cégér, mely mintha kiáltaná a járókelőnek, hogy ide térjél be egy stampedlire, kor­sóra, jó szóra, kártyapartira vagy akár­mire. Kint sok a kerékpár minden kocsma előtt, a büfé és a presszó előtt, a kisvendéglő és az étterem előtt, a fala­tozó és az italbolt előtt. Egyformán csörög a pohár, egész nap ugyanúgy tántorog a vendég, egyazon módon ban mbánnak rosszul a vendéggel, ugyanolyan sűrű a füst és összegaba­lyodott a hangzavar, és ugyanolyan zsúfolt mindegyik, este-reggel és egész nap. Ha meggondolom, hogy ezeken a helyeken a föld egyszerű népe tántorog és zajong, koccintgat és snóblizik, az irodákban meg látható a semmittevés, akkor ki dolgozik ebben a valamikor életképes, dupla lélekszámú faluban — kérdezi Feri bátyám. Ez sem rosz- szabb, mint az az ország, amelyik a béka segginéi keresi a boldogulását, nyugtatom magam, némi szarkazmus­sal. Málnabokor Világító bodzabokrok, óriási eper­fák, bőven termő utcai szilvafák, égig érő fenyők, háztetőig magasodó orgo­nák: falunkban ezek mindig a győzte­sek. Ezek sosem rettennek meg árvíz­től, fagytól, megszállástól — orosz vagy német —, háborútól. Mindig is erősek voltak és életképesek. A fenn­maradás, a továbbélés és a felerősödés ösztöne erősebb volt bennük, mint az emberekben. Jó példa erre P. Z. egyik málnabokra, melynek gyökere a beton­kerítés alatt kikúszott az utcára, a jár­da két egymás melletti betoneleme kö­zé. Kikúszott kiszökött —, és rügye­ken át, feltört az ég felé. Amikor meg­láttam első alkalommal a kicsiny bok­rok erősödését, arra gondoltam, hogy lám, a jóindulatú emberi törekvések­nek is így kellene felfelé törniük, a ma­gasba. Csikágó? Amikor Józsival találkoztam a Jókai utca sarkán, megállított és azt mondot­ta: — Egykori komám, mi lesz ebből a faluból? Csikágó? — Mivel látta az ar­comon a megdöbbenéses kérdőjelet, így folytatta: — Leütötték Halász Ja­nit, a boltost. Fényes nappal történt, és elvették tőle azt a pénzt, amit vitt a postára befizetni aznap. — Mikor látta megdöbbenésemet, így magyarázta to­vább az őt nyugtalanító témát: Nézd, én soha nem gondoltam volna arra, hogy ebben az országban a vad­nyugat ennyire gyökeret ereszthet, vagyis, hogy ennyire elszabadulhat a pokol. A múltkor ugyanis, a piacra menet, megvertek egy fiatal házaspárt, de hadd ne folytassam . .. A fentiekről elbeszélgettem még az­nap kedves falum „rendőrfőnökével”, Pistával, a főtörzzsel. Kérdeztem tőle, hogy igaz-e mindaz, amiről az emberek beszélnek. A válasza drámaian tömör volt: — Annak a duplája igaz .. . Varga Mihály ÚJ KÖNYVEK: Benedek Mar­cell: A láthatatlan testőr. (Móra, 50 Ft) — Nem árulok zsákbamacskát. Szólások és eredetük. (Móra, 55 Ft) — Székely góbéságok. (Tevan, 128 Ft) — Agatha Christie: Az órák (Hanga—Print, 89 Ft) — Fried Ilo­na—Kenyeres Zoltánnc: Olasz nyel­vi beszédhelyzetek. 2. jav. kiad. (Tankönyvk., 43 Ft) — Robert Graves: Jézus király. 4. kiad. (Gon­dolat, 170 Ft) — L. Ron Hubbard: Dianetika. (Interbright, 260 FT) — Richard E. Leakey: Megnyertem az életet. (Gondolat, 128 Ft) — Lélek­vándorlások hiteles történetei. (Ja­guár, 98 Ft)— Lépések. Szcrk. Má- rai Botond. (Színjátszók kiskönyv­tára) (Múzsák, 52 Ft) — Szentivá- nyi Ágnes: Angol nyelv középfokon. (Tanuljunk nyelveket!) (Tan­könyvk., 340 FT) — Dunai Imre: Húsvét. (Babakönyvtár) (Garabon­ciás, 70 Ft) — Halász Előd: Magyar —német kéziszótár. (Akadémiai, 295 FT) — Áprily Lajos összes versei és drámái. (Szépirodalmi K., 132 Ft) — Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége. (Móra, 85 Ft). FUVAROZTASSON A BÁCS-V0LÁNNAL (Baja) Építkezőknek sóder, sárga homok. Kiskerttulajdonosoknak tőzegeladás és -szállítás. Megrendelhető: a 11 -400/29-es telefonszámon. Közületeknek, kiskereskedőknek üdítő- és sör­forgalmazás, -raktározás. Telefon: 11 -400/29 Töményszesz-, bor- és sörforgalmazás. Telefon: 11 -948 Hétvégeken olcsóbban szállítunk! 1233 ® W>!W*ölöö!<> | fémműm TELEVÍZIÓK FELÜLVIZSGÁLATA Tisztelt Vásárlónk! A TS 6355 típusú, 029001 —032999 és 016904—016906 sorozatszámmal ellátott tv-készülékeink néhány darabjánál, szállítás és tartósabb üzemelte­tés után, érintésvédelmi szempontból balesetveszélyes hiba fordulhat elő. Ezért kérjük a fent említett készülékek tulajdonosait, hogy a készüléket haladéktalanul áramtalanítsák és címüket a legközelebbi Videoton-szer- viznek jelentsék be, a tv-k díjmentes ellenőrzése érdekében. Az említett hiba csak a felsorolt készülékeknél fordulhat elő. Köszönjük együttműködésüket! VIDEOTON minőség-ellenőrzési főosztály 1228

Next

/
Oldalképek
Tartalom