Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-27 / 98. szám

1990. április 27. • PETŐFI NÉPE • 3 Vöröskeresztes világnap — a magyar szegényekért A hazai szegények megsegítésére kívánja irányítani a figyelmet, s ak­cióival is a rászorulók támogatását ösztönzi a Magyar Vöröskereszt a vöröskeresztes világnapon, május 8-án induló rendezvénysorozatá­val — mondta el Légrády Eszter, a Magyar Vöröskereszt szóvivője a világnapi eseménysorozat kap­csán az MTI-nek. A sorozat az elmúlt évben hu­manitárius tevékenységét megújí­totta, ám ez anyagi eszközei jelen­tős csökkentésével járt. Ugyanak­kor feladatai tovább nőnek, a se­gítségre szorulók köre gyarapodik. Ezért akcióiban egyre inkább szá­mítania kell a társadalom segítsé­gére is. A Vöröskereszt a mostani világnapra például 30 ezer világna­pi sorsjegyet bocsátott ki, amelyet április 30-áig árusítanak. A 30 fo­rint névértékű nyereménysorsje­gyek sorsolását a világnapon, a szervezet Arany János utcai szék­házában tartják. Ugyancsak a szo­ciális célú pénzek gyarapítását . szolgálja az az alapítvány, amelyet közösen hoznak létre az Országos Takarékpénztárral. A 600 ezer fo­rint alaptőkével induló nyitott ala­pítvány a hazai szociális gondok enyhítésére — ezen belül elsősor­ban ingyenkonyhák felállítására és működtetésére — szolgál. A világnapi rendezvénysorozat minden bizonnyal sokak érdeklő­dését kiváltó eseményének ígérke­zik a május 11—12-ei, úgynevezett szociális program, a .budapesti Asztalos János parkban. E két na­pon meleg ételt osztanak, olcsó élelmiszert árulnak, lesz csecsemő­gondozási és elsősegélynyújtó be­mutató s AIDS-felvilágosítás is. A kispénzű öregeket segítik az­zal az ajándékcsomag-akcióval, amely során 15 tonna élelmiszert osztanak szét a rászoruló öregek­nek az országban. A mintegy 8500 csomag konzervet, vajat, kávét és csokoládét tartalmaz. (MTI) ISMÉT AZ 500 FORINTRÓL Papírokkal innen oda és vissza Lapunk április 4-ei számában közzétettük az Országos Társada­lombiztosítási Főigazgatóság és a Belügyminisztérium közös közle­ményét, amely az egyes, személyes szabadságot korlátozó intézkedé­sek hatálya alatt állt személyek tár­sadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló új jogszabály végrehajtásáról szól. Ám sokak értetlenül álltak az ügyintézés menete előtt, ezért szer­kesztőségünkhöz fordultak. Mi a kérdéseket dr. Gergely Sándorné- nak, a Bács-Kiskun Megyei Társa­dalombiztosítási Igazgatóság nyug­ellátási osztályvezetőjének továbbí­tottuk, aki mintegy értelmezést, gyakorlati tudnivalókat mondott az említett közleményhez. A ma­gyarázó szöveget április 6-án közöl­tük. Rövid idő eltelte után újabb tele­fonhívások érkeztek a szerkesztő­séghez. A közelmúltban pedig töb­ben a fővárost, azaz a Nyugdíjfo­lyósító Igazgatóságot is megjárt és általuk visszaküldött kérelmet, il­letve a csatolt okmányokat lobog­tatták. Az igazgatóság ugyanis a Belügyminisztériumhoz irányította a kérelmezőket. Mi is értetlenül álltunk a dolog előtt, mígnem utánajárásunk után kiderült, tévedés történt, amelyet „fent” az érintettek a napokban tisztáztak és a következő informá­ciót juttatták el, hogy tájékoztassuk az olvasókat: „Az eddigi gyakorlattól eltérően, az igények gyorsabb intézése céljá­ból, a Nyugdíjfolyósító Igazgató­ság a továbbiakban elfogadja a nyugdíj-kiegészítéshez azt az egy­korú okmányt, amely egyértelműen igazolja a Szovjetunióban eltöltött hadifogsági időt. Akik eddig vissza­kapták okmányaikat, azok kérel­müket (a mellékletekkel együtt) is­mételjék meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál.” Talán mégis gyorsabb lett volna az ügyintézés, ha az első forduló­ban elfogadják a papírokat, netán körültekintőbb ügyintézéssel - azaz tudva, melyik kéz mit csinál — igyekeznek segíteni az amúgy is sok igazságtalanságot elszenvedett idős embereken. —pulai— ÉVENTE SZÁZEZER Samsung színes tévé Megkezdődött a színes tévék gyártása Jászfényszarun, az Orion—Samsung üze­mében. Évente 100 ezer korszerű, középméretű, távirányítós készülék kerül le a gyártósorról. A televíziókból a hazai boltok mellett Nyugat-Európába is szállítanak. Képünkön: Hwang Tum Yeon művezető a széria gyártását ellenőrzi. (MTI-fotó) Miniszteri biztost neveztek ki a szocialista exporttevékenység irányítására Beck Tamás kereskedelmi miniszter a szocialista exporttevékenység központi irányítására és koordiná­lására miniszteri biztost nevezett ki: Tamás István — egyébként minisztériumi főosztályvezető-helyettes —, megbízatása május 1-jei hatállyal lép érvénybe. Feladata a szocialista — rubel- és nem rubelelszámo­lású — forgalom összehangolása, s elsősorban az ex­portengedélyezésekkel kapcsolatos teendők ellátása. Kinevezését a miniszter azzal indokolta, hogy a ma­gyar gazdaság talpon maradásának egyik kulcskérdé­se a szocialista külkereskedelmi forgalom egyensúlyá­nak megteremtése. Ezen belül is kiemelten fontos,-hogy az exportszállítások folyamatosak és kiegyensú­lyozottak legyenek. Különösen lényeges ez a terme­lőknek, számos nagyvállalatnál egyenesen létkérdés. A szocialista exportkötelezettségek teljesítésének alapvető feltétele a megfelelő ipari háttér. A kereske­delmi miniszter Horváth Ferenc ipari minisztert tájé­koztatta a külkereskedelmi tárgyalások jelenlegi állá­sáról, s arról, hogy várhatóan milyen igényeket tá­masztanak a partnerek a konvertibilis elszámolásra történő átállás során. A vállalatok a jövőben nem számíthatnak azokra a szovjet és más szocialista or­szágokbeli megrendelésekre, amelyeket korábban az államközi szerződések előirányoztak — szögezte le a kereskedelmi miniszter. Felhívta az ipari tárca vezető­jének figyelmét arra, hogy a jövőben csak a nemzetkö­zi színvonalnak megfelelő gyártmányok exportálha­tok a Szovjetunióba világpiaci áron, dollárért. Ezért a jelenleginél lényegesen erőteljesebb vállalati gyártás- és gyártmányfejlesztésre van szükség, még akkor is, ha ennek pénzügyi háttere nehezen biztosítható. Ez különösen azokra az eddig itthon, nagy szériában előállított gépipari és villamosipari termékekre vonat­kozik, amelyeknek színvonala nem felel meg a világpi­aci követelményeknek. A már megkötött magyar— szovjet barteregyezmény kötelezi az állami szerveket a vállalati bartermegállapodások segítésére. Valószí­nű, hogy a szovjet partnereknél nehézségek adódnak majd az első időkben, hiszen a megállapodás számuk­ra újszerű. Új feladatok előtt áll a magyar ipar és kereskedelem az NDK-val való kapcsolatokban is. A kereskedelmi miniszter úgy véli, hogy ebben a vonatkozásban is a tőkés piaci módszerek alkalmazása a kívánatos. A szokásos KGST-módszerekkel ugyanis ma már nem lehet érvényesülni, mivel exporttermékeink jó részét az NDK-ban máris az NSZK-gyártmányokhoz hasonlítják. AZ ÉSZAKRÓL ÉS KELETRŐL JÖVŐK MIND FEKETÉZNEK? Elnéptelenedtek a magyar—jugoszláv határátkelők (Folytatás az 1. oldalról) körüli problémák játsszák. A konvertibilis dinár árfolyamát a nyugatnémet márkához kötötték. Hivatalosan 1 NSZK márka 7 di­nárt ér. Az utóbbi hetekben már számos jugoszláv közgazdász és pénzügyi szakember is kifejtette azt a véleményét, hogy az árfo­lyam akkor lenne reális, ha 1 márkáért 12 dinárt fizetnének. Ezt a nézetet támasztja alá az a tény is, hogy a kelet-európai üzletelő turisták a jelenlegi hivatalos árfolyamnál 30 százalékkal magasabb árat adnak a Jugo­szláviában vásárolt kemény valutákért. Ezért valóban elképzelhető, hogy sok jugo­szláv állampolgár a hivatalos árfolyamon csak azért vált ki dinárért dollárt vagy már­kát, hogy utána nyomban felárral eladják. De azt senki sem tudja, hogy ily módon mennyi kemény valuta kerül ki az országból „Kelet-Európaba”. A jugoszláv nemzeti valuta konvertibilitá­sa körüli gondok közé tartozik az is, hogy a dinár külföldön nem konvertibilis, a nyugati bankok árfolyamlistáin nem is jegyzik. Fel­tételezhető, hogy a „200 dolláros rendelet” bevezetését szorgalmazták egyes nagyüze­mek vezetői. A bolhapiacokon lebonyolított hatalmas forgalom nyomán ugyanis meg­csappant egyes textil-, vegyi-, elektromos-, élelmiszer-ipari stb. üzemek drága termékei iránt a kereslet. Közeleg a fő idegenforgalmi idény. A zág­rábi piackutató intézet kimutatása szerint a déli szomszédunkhoz látogató nyugati ven­dégek személyenként és naponként csak 4 dollárral költenek átlagosan többet, mint a kelet-európaiak. Ez a tény a szövetségi kor­mány rendelete ellen szól. Miután Bukarest ellenintézkedést tett és kötelezte a jugoszláv állampolgárokat, hogy Romániába történő belépésükkor szintén 200 dollárt váltsanak be lejre, kiderült, hogy sok ezren a saját kormányukat kezdik hibáz­tatni. Érdekes a Borba című belgrádi hetilap véleménye: „Úgy látszik, hogy a szövetségi kormányban egyes miniszterhelyettesek és tanácsadók lassan megkaparintják a hatal­mat és folytatják a régi gyakorlatot: tiltanak, eljenőriznek, parancsolnak, szabályoznak. Bízunk abban, hogy Ante Markovics kor­mányelnököt ezúttal azok ugratták be, akik­től mielőbb meg kellene szabadulnia, ahe­lyett, hogy eszközükké váljék.” Márkus Gyula (Belgrád), MTI-Press » AZ OLVASO HANGJA Tiltakoznék, ha még nem késő Baján megalakult az SZDSZ nő­csoportja. Érdeklődéssel kezdtem olvasni a tudósítást, az állásfogla­lást, de vegére érve, megütközve tettem le. Szeretnék beleordítani a levegő­be — pedig nem szokásom —, hogy mindenki hallja, aki olvasta a cikket: Tiltakozom! A gyerekek nevé­ben, akikről joga van eldönteni az embereknek, hőknek, hogy élje­nek-e, a gyerekek nevében, akiket félretesznek, bölcsődébe raknak a más hivatás utáni loholásban, a többért való törtetésben. A gyere­kek nevében, akiket nem családi otthon vár, hanem átjáróház, amit otthonnak neveznek, a fiatal lá­nyok nevében, akik nem kapnak megfelelő mintát, példát a női hi­vatásra, anyaságra, s emiatt lehe­tetlen később megfelelniük. A fér­fiak nevében, akik társ helyett ve- télytársat kapnak, az öregek nevé­ben, akik senkinek nem kellenek, mert nincs rájuk idő, meg hely se, az ország nevében, melynek ki­egyensúlyozott környezetben nőtt, áldozatot vállalni tudó emberekre lenne szüksége, de nincsenek. Nagy örömmel olvastam nyílt leve­lüket. Örömömnél csak a felháborodá­som nagyobb: milyen hamar elfelejti valaki, hogy honnan jött? Most ki is az a Faddi József (a közelieknek csak Benci bácsi), hogy meddig dolgozott nálunk és még most is a tsz kenyerét eszi szociális juttatás formájában. Re­mélem, azt már megvonták tőle, még szívesebben vettem volna, ha meg is írják, itt, a Petőfi Népében, hogy az olvasótábor is tudja. Jó lett volna talán előbb robbantani ezt a bombát, mondjuk, a választások előtt, mert akkor csak akadt volna az olvasótáborban valaki, aki elmondta Adert nem az a fő baj, hogy a .munkahelyeken előnyben részesül­nek a férfiak, hanem az, hogy a nők munkáját, feladatkörét, hiva­tását senki sem becsüli — maguk a nők sem —, hogy abban akarnak azonos elbírálást, amiben igen rit­kán azonosak, hogy kötelességek helyett követelnek jogokat. Meg­értem. A siker, az érvényesülés vonzó, érdemesnek látszik érte mindent félretenni. De vajon érde­mes? Vajon szabad? Harcolni, persze, lehet azért is, aminek nincs értelme, amitől nem lesz jobb semmi. Szabad visszate­kinteni! Mi változott meg az évek során? De akár észreveszem, akár nem, akár fáj érte a szívem, akár nem, a harcnak áldozatai vannak. Gyerekek és felnőttek, családok és közösségek. Magamat feláldozhatom, hoz­hatok áldozatot, de a másik felál­dozásához nincs jogom! A-kétezer éve. elhangzott példá­zat ma is érvényes, csak érteni akarnánk! A földbe került gabona­magnak meg kell hasadnia ahhoz, hogy új élet növekedhessen belőle. Ha a magot nézegetem, hogy mire volna, hogy vigyázzunk, mert nagyon hamar felejt, és ha megnyeri a választá­sokat a kisgazdák színeiben, akkor azonnal a programjukat kezdi szajkóz­ni. Mi nem szóltunk, mert azt hittük, hogy a mi kutyánk kölyke. Az, hogy elindult a kisgazdapárt színeiben, az mondjuk érthető, mert nagyon gyorsan kiszámolta (mindig jó fejszámoló volt), hogy ha az Agrárszövetség színeiben indul, akkor a választókerületben lévő összes tsz-vezetőség hathatós támoga­tásával is csak harmadik lehet, ami ugyan országos viszonylatban is első, de neki az nem jó, mert onnan még a parlament közelébe sem jut. Elindult jó, hogy mekkora, az nem hoz ter­mést, maga marad, kiszárad, ér­téktelenné lesz. Mi nők, van, amiben többet kaptunk, mint a férfiak. Bennünk növekedhet az új élet, táplálhat­juk, óvhatjuk, körbevehetjük. Szemünk előtt lehet valakivé, ti­tok, amit csodálhatunk, amit megoszthatunk a.párunkkal. Ha a teher, a kín nem lesz semmivé a csoda, a gyermek megszületésé­vel, akkor baj van velünk, nőkkel. Ha a családért való tevékenység robot, akkor baj van, de nem csak a férfiakkal és a társadalommal! Talán bennünk kellene először keresni azt, ami hiányzik, ,s adni azt, kipróbálni, hogy más lesz-e tőle körülöttünk a világ! Minek nekünk az egyformaság, a férfiak­kal való verseny, hiszen többünk lehet, mint nekik! Jógiink van ahhoz, amihez nekik nincs, s még az az örömünk is lehet, hogy adunk belőle nekik. Ha van mi­ből, ha még nők vagyunk. Dr. Michna Ottóné Baja, Fecske u. 1/C hát a kisgazdáknál, meg is nyerte, be is jutott, no de, hogy azonnal elfelejtse, hogy honnan jött? Ezért jó, hogy robbant a bomba, mert elfelejtette. Most ezt az. ellent­mondást az egész olvasótábor tudhat­ja, és mindenki ez alapján mondhat véleményt a következő választásokon, igaz ugyan, hogy az még odébb van, de aki velünk van, az nem felejt. Ja! Még nem beszéltem a nemzet iránti felelősségről, amit igazán jó, hogy beleírtak. Egy kicsit még annak is jobban örültem volna, ha a vezetőség­ből egyvalaki írja alá a nyilt levelet, mert mi úgyis tudtuk volna, hogy az egész vezetőség nevében, sőt, az egész Agrárszövetség nevében írja. Kerekes István Tass, Bajcsy-Zs. u. 10. Ui. T. Szerkesztőség! Az igaz, hogy a Faddi József képvi­selő úr válaszának ígértek helyet, de ez nem igazság! Kérem, hogy a másik ol­dal (a Bajcsy-Zs. út másik oldala) véle­ményét is közöljék. Köszönöm. Robbant a bomba! Nyílt levél a Kunszentmiklósi Egyetértés Tsz vezetőségéhez Sokaknak a tsz adja a megélhetést A lap olvasója vagyok, így olvastam Fad­di József képviselő megválasztása alkalmá­ból tett nyilatkozatát. Utána a téeszvezető- ség nyilatkozatát. Majd a képviselő úr vá­laszlevelét, mellyel mint téesztag messze nem 'értek egyet. Igencsak fölborzolta a kedélyeket a meg­választása utáni nyilatkozata. Éspedig azt mondja, összpontosított erővel fel kell lépni a kolhoz mintára szervezett téeszek ellen. Hogy a földműveseknek ne kelljen eltartani léhűtők százait, a zöldbárók hadát. Végered­ményben a téesz vezetősége, többek között, ezeket sérelmezte, hogy ő, aki .szintén ideso­rolandó, mégis ilyetén nyilatkozik. (Teljesen átvette Torgyán úr hangnemét.) A volt tag­társai, akiket cselédeknek is nevez, még ak­kor sem járulnának hozzá, hogy szétverjék a Faddi úrék a téeszt, ha mégannyira lekezelő is velük szemben. Ugyanis azt Faddi úrnak tudnia kell, hogy vidéken sokak számára a téesz adja a biztos megélhetést, a munkahe­lyet. A téeszben elvétve akad olyan a régi tagság közül, aki akár 100, akár 50 vagy csak 5 hold földdel lépett vagy léptették be a té- eszbe, s most azt mondaná, ide a földemet. Józan paraszti ésszel fölfogja mindenki, ma a mezőgazdaság, ha mindent fölszámol­nának, nem biztosít akkora jövedelmet, hogy abból csak egy négytagú család szeré­nyen, de megéljen. Ha a közösben dolgozik, megvan a havi biztos fizetése, a háztáji föld. A téeszben végezhet különböző munkákat, ha akar, takarmányért. Tehát a háztáji gaz­daságot a közös elősegíti. Ezért nem törik magukat a bevitt földekért a tagok. Igaz, az egykor bekényszerített tagok nagyobb része, sajnos, elhalt. Akik még élnek, azok meg már nyugdíjasok, talán a tagságból még 1-2 százalékot ha kitesz a bekényszerítetteknek azon rétege, aki még dolgozik. Ma az aktív tagság már önként lett tag! Mivel a téeszben is megtalálta azt a keresetet, amit ha elmegy egy üzembe. De itt pótolta háztáji, amibe a család apraja-nagyja besegí­tett. Hogy ők sem kerültek hátrányba sem az üzemi dolgozókkal, sem az adminisztrátori munkakört betöltőkkel, bizonyitja az a sok szép új lakás, amit a tagság maga és családja részére megépített. Az udvarokban ott a ga­rázs, bennük az antó (néhol kettő is). És a tagságnak, ha a családja elkerült városra, hízik a disznó a számára, nő a baromfi, a krumpli és még sorolhatnám, mi mindennel segíti még a 60-80 éves téesztag is a gyerme­keit, ha ők tanultak, elhagyták a földet. Ugyanis bárhogy vágják is a kolhozt ma a pártpropagandákban, el kell ismerni: a kezdeti sok baj, szomorúság mellett van előny is. Nemcsak a 100 vagy 50 holdas pa­raszt taníthatta a gyerekét, hanem bárki, aki becsülettel dolgozott, és a család tudott ta­nulni, a szülők munkája biztosíték volt arra, hogy a család főiskolára, de akár egyetemre is mehet. Hál’ isten! Aztán még Faddi úrnak tudni kell: ez a kolhozrendszernek csúfolt, sőt, cselédnek ti­tulált tagság a semmiből hozott össze olyan eredményeket, ami miatt nem kell szégyen­keznie az országnak. Jutott exportra annyi, hogy a legtöbb valutát adta az országnak. De maradt a nép asztalára bőségesen, sőt, volt időszak, amikor túl bőségesen. Számta­lanszor arról számolt be valamennyi tömeg- tájékoztató, micsoda pazarlás van, egész ke­nyerek a kukákban, húsok, zsömlék stb. Ugyanakkor meglepődve látták, akik akár csak az osztrákokhoz utaztak, hogy a kira­katban negyed kilogrammonkét van az árcé­dula, még a kenyérnél is, nem csak a húsnál. Aztán számtalanszor olvashattuk: Nyuga­ton 1-2 szelet húst kérnek, nem kilókat, mint nálunk. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, ezt is a kolhoz hozta, hogy olyan volt, és annyi volt, hogy a kukákba is jutott. A téeszektöl olcsón vettek át minden ter­méket. Ugyanakkor a téesz oly magas árakat fizet a szükséges használatára nélkülözhetet­len dolgokért, amit a gyengébb adottságok­kal rendelkező gazdaságok már képtelenek elviselni. így valóban sok az elszegényedett téesz. Ezek között bizonyára van, ahol a vezetőség is hibáztatható a rosszul irányított gazdaságért. Itt le kell cserélni a vezetőket vagy ha a tagság nagyobb része úgy dönt, oszlassák fel, ott hagyni kell. De úgy, ahogy a Faddi úr nyilatkozza, hogy összpontosított erővel szétverni óhajtja a kisgazdapárt a té­eszt, csak azért, ahogy írja, ne kelljen eltarta­ni a léhűtők százait, zöldbárók hadát. Ez ellentétes azzal, amit ma egyre több­ször hallunk: a tudás, a tanult emberek sere­ge húzhat ki a bajból bennünket... Isten, haza, család jelszó! Ezt használja a képviselő úr. Kezdjem azzal, hogy az Isten semmilyen módon nem értene egyet a kisgazdapárt oly gyűlölködésével, amelyet ön áraszt a zöldbá­róknak tituláltakról (azt hiszem ezalatt az elnököket és az agronómusokat érti). Ezzel erősen vitázok, noha a választási kampány összideje alatt a kisgazdapártnak ez a réteg céltábla volt. Nem tartozom ezek közé, ne­hogy úgy gondolja bárki vagy Faddi úr, azért védem őket. Egyszerű tag vagyok csak. De én is taníttattam a családomat, abban a reményben, hogy ahová az élet állítja őket, ott nem úgy kell őket az ott alacsonyabb beosztást végzőknek eltartani, hanem tudá­suk által ők biztosítják a jobb gazdasági eredményt és így jobb kereseti lehetőséget, az országnak nagyobb hasznot. Bizonyára a té­eszben is az elnökök, a mezőgazdászok azért vannak, hogy a tudásukkal a tagságot, a téeszt, az egész nemzetet segítsék, nem úgy kell a tagoknak eltartani őket, erre vall az 50-60 mázsa gabonatermés és a kukorica, cukorrépa stb. Ezt Faddi úr sem tagadhatja, bárhogy gyűlöli is a zöldbárókat. Ha a haza jelszót vesszük, akkor itt főleg az ország, a kis hazánk érdeke lenne az első, nem az. hogy kolhoztípusra alakult vagy sem. Ugyanis ez az egyetlen biztos valutabevétel volt eddig az országban: az, amit a mezőgazdaság adott az országnak. Most az üzemek nagy része elveszítette a piacát, nem tud a szovjeteknek szállítani, óriási bevételtől esik el az ország. És most a kisgazdapárt, amely a haza jelszót használja, bizonytalanságba taszította a téeszeket is, nem látják a kiutat, nagy a bi­zonytalanság. Ha a haza jelszó valóban a haza érdekét szolgálná, akkor úgy kellett volna a kisgaz­dapártnak a programját meghirdetni, hogy aki úgy dönt, ki akar lépni, hogy egyénileg gazdálkodik, oda kell adni. gazdálkodjon, de azoknak, akik valóban gazdálkodni akar­nak. A kisgazdapártnak, így Faddi úrnak is a parlamentben azon kell(ene) fáradozni és valóban össztüzet zúdítani minden illetékes­re, hogy a téeszeket ne sanyargasssák ily mértékben mint eddig, mert ez az egész or­szágra káros, így meg tudnának erősödni, és a bevitt földjeink után magasabb bérletet tudnának fizetni, és nem kényszerülnének arra, hogy eladják a földünket, amit közös művelésre bevittünk, ezek maradjanak a csa­ládjainknak, bárhol is dolgoznak. Ezt vár­nánk a kisgazdapárt képviselőitől, nem azt, hogy 30 évvel visszavesse a gazdálkodást, úgymond nyugati mintára. Faddi úrnak tudnia kell, hogy ott erős támogatást élvez a mezőgazdaság. Magyar- országon pedig az eddigi támogatást is meg­vonták. Akkor hogy akarunk nyugati típusú gazdaságot? Ehhez előbb ki kell lábalni az országnak abból a bajból, ahol az üzemek vannak. És ha ez sikerül, jut a mezőgazdaság támogatására, és úgy lesz rá remény, hogy azok, akik 30-40-50 hektáron elkezdenek gazdálkodni, 1-2 év után nem mennek csőd­be. A család jelszó: a téeszekben a család, más rétegekhez mérten, összehasonlíthatatlanul jobb. Jóval kevesebb a válás, itt nem adják intézetbe a gyerekeket. Az időseket az öreg­otthonokba. Csak igy maradna mindenütt együtt a család, de jó lenne! Sajnos, nevem nem írhatom ide, nem aka­rok a kisgazdapárttal, sem Faddi úrral nézet- eltérést. A demokrácia nem azt jelenti, hogy a véleményem elhallgassam. Ezért írtam ily részletesen. Egy téesztag Kúnszentmiklósról ♦

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom