Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-25 / 96. szám

1990. április 25. • PETŐFI NÉPE • 5

„A bőrünkön éreztük a

Mikulás Ferenc életiskolái

A városi tanács kulturális ügyintézői szerették volna, ha az akkoriban kialakított művelődési intézményben művelt, rátermett emberekkel töltenék be a megüresedő állásokat. Sokat reméltek egy, kulturális érdeklődését és szervezőkészségét egyaránt bizonyító, a feladathoz kedvet érző fiatalembertől, ám Valakinek a Valakijét éppen akkor távolították el munkahelyéről. Mikulás Ferenc mellett — ő volt a tanácsiak kiszemeltje — csupán tájékozottsága, hivatástudata, emberi minősége, szorgalma, olvasottsága szólt. Tizenkettedik helyén is bizonyíthatta emberi és szakmai alkalmatlanságát a káderfi...

Szerencsére, néhány év múltán a kecskeméti filmstúdió vezetőjeként igazolhatta szervező- készségét. Nélküle aligha fejlődött volna ilyen gyorsan a Pannónia első vidéki stúdiója, szakmai körökben nem számolnának világszerte a kecskeméti műhellyel. Folyamatosan jelen volt, jelen van a megye kulturális életében. Közeli ismerőseit is meglepték a Magyar Demokrata Fórum képviseletében vállalt közszereplései. Az elsők között kapcsolódott a fórumhoz.

DÖNTÉSI HELYZET ELŐTT

Felekezeti iskolák indulnak Halason

Tisztázatlan tulajdonjog és finanszírozás

Kiskunhalason a katolikus egyház egykori tulajdonát képező zárda- és iskolaépület, a Dimitrov tér 5. szám alatt, jelenleg a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző, valamint általános iskola; a hajdani református gimnázium és kollégium jelenleg a Szilády Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola s annak leánykollégiuma a Garbai Sá'ndor utca 8. szám alatt; a valamikori református leánypolgári, a Szilády Áron utca 2. szám alatt jelenleg általános iskola és speciális szakiskola; a régi református leánykollégium jelenleg a Gagarin téri óvoda.

— Olyan közegben nőttem fel, ahol az ember a bőrén érezte a politikát, ha akarta, ha nem. Dunapatajon töltöttem gyermekkoromat. Többször is jártál a nagyközségben, olvastad Magyar Bálint könyvét, láttad Schiffer Pállal közösen csinált filmjét. Ezt a falut is megpróbálta a történelem. Szamuely Tibor nevére ma is megriadnak a református templom előtti gesztenyefákra akasztott áldozatainak fiai, lányai, unokái. 1945 után az akkori államapparátus a lehető legkegyetlenebbül próbálta szétzúzni a reakciósnak bélyegzett Patajt. Szétverték a falu gyarapodását szolgáló, a református falvakra jellemző közösségeket. Máshonnan hozott tanácselnököket, a helyi lumpenproletárokat szabadították rá azokra a polgárokra, akik gazdálkodásukat, intellektusukat tekintve értéket képviseltek. Az 50-es években becsukták szomszédainkat. Egyiket feketevágásért, a másikat beszolgáltatás elmulasztásáért. A szovjet hadifogságból hazajött emberek pedig elmondták, hogy mi a helyzet odakint. Nyilvánvalóvá vált számomra is, hogy valójában milyen hatalmi, politikai helyzetben élünk.

— De mást mondtak az iskolai tankönyvek.

— A tankönyvek igen, de Dunapatajon, az általános iskolában, majd Kunszentmiklóson, a gimnáziumban olyan tanáraim voltak, akik nemcsak azt tanitották, ami a tankönyvekben volt, hanem a valóság és a deklarált igazságok közötti ellentmondásokat is érzékeltették. Szorgalmasan látogattam a miklósi gimnázium híresen jó könyvtárát.

— Ott is érettségiztél?

— 1956-ban elszavaltam a Nemzeti dalt. Úgy látszik, Petőfi is tilos volt.

Kicsaptak. Még örülhettem, hogy Kalocsán befogadtak. A fegyelmi azonban súlyosan befolyásolta további sorsomat. Mindig elutasították felvételi kérelmemet, hiába jelentkeztem az egyetemre, hiába értem el a kellő pontszámot.

— A középiskola után is „címkézett” ember maradtál?

— Segédmunkásként helyezkedtem el. Jól jártam a földmérőkkel. Megismerhettem az országot. Jó társaságba kerültem, deklasszált — így mondták—, vagyis a hatalom szerint osztályukból kiszorított emberek vettek körül. Hajdani tisztviselők, egykori katonatisztek. A szó valódi értelmében úriemberek voltak, akik nemcsak enni, inni, tarokkozni tudtak... Bepillantást nyertem rajtuk keresztül sok mindenbe, amit akkor tankönyvekből nem sajátíthattam el. Volt olyan kollégám is, akinek két doktorátusa volt. Egy majdnem büntető- századba osztottak a katonaságnál is.

— Hova kerültél leszerelésed után?

— Több katonacimborámnak kapcsolata volt a filmszakmához. Elsajátítottam a szakma alapjait, egy évig — a kecskeméti stúdió előkészítésekor— a budapesti Pannónia stúdióban dolgoztam.

— Politizáltál?

— Mivel nem csinálhattam, amit tennem kellett volna, ezért inkább munkahelyemen próbáltam megvalósítani fontosnak érzett céljaimat. Hittem, hogy készíthetők olyan, a lehetőség szerint magas színvonalú művészi filmek, amelyek egyszerre kifejezik magyarságunkat és európaiságunkat. Ezért találtam ki a Magyar népmesék sorozatot.

— Lapunkban is többször beszámoltunk az alapítása óta irányításoddal működő kecskeméti műterem sikereiről, gondjairól. Miként alkalmazkodtok az új igényekhez, az új gazdasági körülményekhez?

— A 39 népmesefilm készítésekor rájöttünk, hogy véges a népmesefilm is. Felismertük: nemcsak etikus elbeszélésként, nemcsak dekorativitásra lehet felhasználni ezeket a meséket. Érdemes kibontani az ezekben rejtőzködő emberi tulajdonságokat.

— Legfőbb megrendelők?

—A televízió ifjúsági főszerkesztősége, s több külföldi cég. Januártól önálló stúdióként dolgozunk.

— Immár kecskemétiként tartják számon a dunapataji Mikulás Ferencet. Mit jelent számodra a hírős város?

— Jól érzem itt magam, s arra törekszem, hogy minél többen vélekedjenek így. Ehhez az, szükséges,, hogy ismerjék történelmét, és hogy beleszólhassanak a közügyekbe. Elsősorban a város kulturális élete foglalkoztat. Sokfelé jártam a világban,

. talán ezért figyeltem föl másoknál érzékenyebben a ki nem használt lehetőségekre. A rövid időre idelátogató vendégek általában kellemes benyomásokkal távoznak, de akik hosz- szabb időt töltenek itt, a fonákságokat is észreveszik.

— Azt kérdem búcsúzóul, hogy miért nem láthatjuk Mikulás Ferencet nagyobb hatókörű politikai tisztségben? /

— Meggyőződésem: a szakmámban használhatok a legtöbbet, sohasem vonzott az effajta karrier, sem a több pénz. Hivatásomnak érzem, amit csinálok. Az MDF alapításakor egy kulturális vállalat vezetőjeként azért vállaltam az elnökségi tagságot, hogy az átalakításban való részvételre bátorítsam a kecskeméti értelmiséget.

Heltai Nándor

A fenti felsorolásban szereplő intézmények képezik annak az egyezkedő tárgyalássorozatnak a témáját, amelyet az egyházi ingatlanok tulajdonjoga fölött folytatnak a tanács tisztségviselői a halasi egyházakkal.

Igazság szerint a sorba az izraelita hitközség is beletartozhatna, hiszen a művelődési osztályon nekik is van egy dossziéjuk, de szigorúan vett tulajdonjogi követeléseik nekik nincsenek. Az 1950-ben kelt, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól származó véghatározat ugyanis az izraelita iskola „állami tulajdonba vételét a telekkönyvi megosztás keresztülvihetet- len volta miatt mellőzi”. Egy tanterem s az udvar ingyenes használatát köti csak ki az állam javára. Ezt a szolgalmi jogot kéri most megszüntetni a hitközség elnöke. (Bár a tisztázatlan viszonyok ellenére az ingatlanért — amelyben jelenleg a zeneiskola működik — bérleti díj fejében több mint négyszázezer forintot fizet évente a tanács az egyháznak.)

De térjünk vissza a tényleges tulajdoni követelésekhez, amellyel a többi egyház fordult a városhoz. Nehéz helyzetben vannak a tanács tisztségviselői, mint a népmeséi szegény leány a Mátyás király kérte ajándékkal: adnák is, meg nem is, mert van is hozzá joguk, meg nincs is.

Azzal a válasszal, hogy a tulajdonjog rendezése a parlamentre vár, a használatba adás viszont helyi hatáskör, a megyei segítség- nyújtás is kimerült. Vagyis a tárgyalások egyelőre nem a tulajdonba, csak a használatba adásra terjedhetnek ki. A jelzett intézményekben az egyházak újra felekezeti oktatást kívánnak indítani.

— Hol tartanak most a megbeszélések? — kérdezem dr. Vilonyci Balázs vb-titkárt és Gregó Sándort, a művelődési osztály vezetőjét.

— Egyelőre előzetes egyeztetéseket folytatunk az egyházak képviselőivel mondja a vb-titkár —, amelynek alapján majd a tanácstestületet hitelesen tájékoztathatjuk.

— Legsürgetőbb a katolikus egyház kérése — mondja Gregó Sándor —, mert a tervek szerint ők ez év szeptemberében már indítani kívánják az általános iskolát. A református egyház az elképzelések szerint fokozatos felmenő rendszerben kíván bekapcsolódni az oktatásba, eszerint 1991-ben még csak egy német nyelvű óvodai csoporttal indulna.

— Milyen gondokat vetnek fel ezek az igények?

— Tulajdonképpen jogi akadálya nincs, a módosított oktatási törvény ezt lehetővé teszi, s az iskolák engedélyezése a művelődési osztály hatáskörébe tartozik — mondja az osztályvezető.

— A jogszabály úgy fogalmaz — egészíti ki a vb-titkár , hogy az egyéves működéshez szükséges anyagi eszközökkel, tárgyi és személyi feltételekkel kell rendelkeznie az intézmény működtetőjének.

— Ez a jogszabály június 1-jével lép majd hatályba, a beiratkozások viszont már április végén megtörténnek. Természetesen ez igazából nem akadály — véli a művelődési osztály vezetője —, de az már gondot okoz, hogy a végrehajtási rendeletek még nem ismertek. Pedig a konkrét feltételeket, melyek alapján az engedélyt megadhatjuk, azok tartalmazzák majd.

— Hány osztállyal kíván indulni a katolikus iskola? — kérdezem Gregó Sándort.

— Először négy tanulócsoportról volt szó, de úgy tűnik, reálisabb egyelőre csak kettőt indítaniuk, hiszen abban az épületben jelenleg két intézmény is működik.

— Az általános iskola helyzete az új kertvárosi iskola belépésével tulajdonképpen megoldódik —, vetem közbe.

— Valóban, bár a bútorzat előteremtése még kérdéses, elképzelhető, hogy a Dimitrov téri berendezést visszük magunkkal. Meg kell azonban oldani a kereskedelmi iskola végleges elhelyezését is, hiszen ők alig várják, hogy az épület felszabaduljon, s megszüntethessék a váltakozó oktatást.

— Milyen segítséget kért az egyház?

— Tulajdonképpen csak szakmait — mondja az osztályvezető

— s ezt mi igyekszünk is megadni. Megrendeltük számukra is az új, korrigált alsós tanterveket, s a szaktanácsadó is megadja majd a szükséges segítséget.

— A személyi és anyagi feltételek biztosítottak ?

— Mindenképpen célszerű lett volna egy évet várni, s ez az én véleményem — mondja Gregó Sándor. — Addigra tisztázódna a tulajdonjog, valamint a finanszírozás kérdése. Nem beszélve arról, hogy szakmailag is körültekintőbben, megalapozottabban lehetne indulni. Egy iskola akkor képes felkészülni, ha a vezetőjét legalább fél évvel előbb kinevezik, aki ösz- szegyűjti a nevelőtestületet, s gondoskodik a megfelelő felszerelésről, szemléltető eszközökről.

— A jelenlegi állami támogatásnak, amennyiben igénylik azt. a felét kapják meg az egyházak — mondja dr. Vilonya Balázs. — Természetesen ez édeskevés lenne az egyházi adományok nélkül.

— Egyébként a teljes összeg is

— veti közbe a művelődési osztály- vezető — a tényleges költségek hatodát, ha fedezi. Az egyházak, ahogy én látom, csak minőségi iskolákat képzelnek el. Ők a „krémjével” fognak foglalkozni, s ahhoz, valószínű, az anyagiakat is előteremtik. A tömegoktatás viszont súlyos koloncokat hordoz. Az iskolarendszer örvendetes színesedése mellett én ilyen szomorú képet is látok.

Tény tehát, hogy a felekezeti oktatás folyamata elindult Halason.

A felvetődő, nem csekély anyagi és állampolgári jogokat érintő gondok, problémák, a szülők, pedagógusok dilemmájának megoldása, igazából az új önkormányzat feladata lesz.

Hajós Terézia

Utazás

Selypítő hangok áradtak a hangszóróból: „Vonat indul Gdyniába, a harmadik peron ötödik vágányáról". Kimentem a peronra.

A vonatnak nem volt se híre, se hamva. Az utasok, bőröndökkel a kezükben, a vágányon álltak. Egy vasutas járkált föl- alá a peronon, síppal a szájában.

— Beszállás, csukja be az ajtót! — szólt rám.

Beszállni, hová? Hiszen még itt sincs a vonat.

— Hát ez mi a szösz? — mutatott a tömegre.

Nem értettem.

— Ezek itt utasok, de egy árva mozdonyt sem látok.

— Tévedni méltóztatik. Ez itt a szerelvény.

— Ez?

— Naná. Reform, kedvesem. Megszüntettük a vonatokat. Az utasok maguk alkotnak szerelvényt, és libasorban haladnak a vágányon.

— De hát, ennek . .. semmi értelme!

— Értelem, értelem! Először is, a kocsipark nem megy tönkre. Másodszor, nincs szükség áramra, vízre, szénre, olajra, kenőanyagra, nem szennyezzük a környezetet. Harmadszor, a huligánok nem szedik ízekre a kocsikat, nem kell támogatás ß költségvetésből. Negyedszer, jót tesz az egészségnek a mozgás a friss levegőn. Ötödször, az utasok szaladgálnak egy kicsit, javul a vérkeringésük, teleszívják magukat egy kis oxigénnel, gyönyörködnek a tájban. Csupa előny. És kevesebb a baleset is.

— De hát így pokolian sokáig tart. . . Mennyi idő alatt lehet eljutni, mondjuk, Gdyniába ?

— Gyorsabban, mint gondolná. Elvégre az utasok nem érnek rá totyorogni. Gyakran előfordul, hogy hamarabb célba érnek, mint a vonat — tette hozzá bizalmasan. — Azelőtt maga mennyit utazott? Tíz órát. Ezek itt, ha minden jól megy, hét óra alatt odaérnek.

— No, de mi van azokkal, akiknek gyengébb az állóképességük ?

— Ok igénybe vehetik a hálókocsit. Nézzen csak oda!

Valóban, az utasoszlop végén jól megtermett emberek álltak hordagyakkal, és észrevettem egy szendviccsel megrakott

kosarat is, melyen Utasellátó felirat díszelgett.

— Az az étkezőkocsi — magyarázta a vasutas. — A vasút szívén. viseli az utazóközönség kényelmét.

Időközben hátizsákot viselő, hosszú emberoszlop futott be a szomszédos vágányra.

— Megjött a teher. Szilézia — kikötő. Szenet szállítanak. No, mi lesz, felszáll?

— Természetesen, hiszen megvan a jegyem. Hol van az első osztály?-— Ha oda szól a jegye, akkor magának vasúti tornacipő is jár. A másodosztály saját lábbelijében menetel. Jelentkezzen a raktárban. Csak gyorsan, mert azonnal indulunk .

Amikor visszatértem, a vonat már késien állt az indulásra. A vasutas az oszlop elején várakozott. Körülnézett, ellenőrizte: minden rendben van-e, majd hosz- stasan fütyült, csi-hu-hu-hu, ismételgette ritmikusan, és megindult előre.

Elszántan fújtattam, és megpróbáltam tartani a menetelés ütemét a talpfákon. Zabience után a vasutas kissé lassított, és derűlátóan megszólalt:

A légitársaság is átvette a módszerünket.

Michael B. Jagiello

Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán

Múzeumba indul a „feketerígó”

GEORGIA, USA: Két útsávot is elfoglalva halad a forgalomban utolsó úti célja, a helyi repülési múzeum felé, 1990. április 18-án azSR—77 jelzésű, ttladhird nevű kémrepülőgép, amely két nappal azelőtt szállt fel utoljára. A gép a múzeum állandó kiállítási tárgya lesz. (Telefotó — MTI).