Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-23 / 94. szám

1990. április 23. • PETŐFI NÉPE • 5

„A halból lehet levest főzni\ de megfordítva.. T

Interjú

az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatójával

Az állami vagyon védelmének és hasznosításának, közelebbről a privatizációnak a rendkívüli horderejét hivatott hangsúlyozni a tény: az Állami Vagyonügynökség vezetője miniszterelnök-helyettesi rangban végzi tevékenységét. A magas posztra március elsején 212 szavazattal választotta meg az Országgyűlés Tömpe Istvánt, aki addig pénzügyminiszter-helyettes volt. Tömpe István exkluzív interjút adott az MTI-Press szerkesztőségének.

— Hosszas előkészítés után, és most is csak részlegesen állt fel az Állami Vagyonügynökség. Mi ennek az új intézménynek á feladata?

A vagyonügynökség az állam privatizációs karja. Feladata olyan ügyletek kiválasztása, amelyek révén javul a termelékenység, növekszik a foglalkoztatottság, emelkednek a bérek, vagyis korszerűsödik a gazdaság szerkezete. A hozzánk érkező kívánalmak, tervezetek közül az ilyen követelményeknek megfelelőeket választjuk' ki, és támogatjuk.

— Ezzel szemben számos vállalatnál attól tartanak, hogy a vagyonügynökség mindenekelőtt a spontán privatizációnak kíván gátat szabni, s ebből a célból az első dolga az lesz, hogy az önkormányzó vállalatokat, vagy azok egy részét, átsorolja államigazgatási irányítású vállalatokká. Indokolt ez az aggodalom?

— Ilyen átsorolásra a jogköröm nem terjed ki. A következő parlament fogja megválasztani az Állami Vagyonügynökség igazgató tanácsát, és ez a tanács fog majd dönteni arról, hogy egyáltalán milyen alapon lehet önkormányzó vállalatot államigazgatási irányítás alá helyezni. Itt meg kell jegyeznem, hogy bár kinevezésem öt évre szól, az első természetes alkalommal, ami előre láthatóan szeptember végén lesz, bizalmi szavazást fogok kérni magammal kapcsolatban. Ez egyfelől magától értetődő gesztus az új parlamentnek, amely esetleg mégsem engem kíván ebbe a funkcióba. Másfelől kötelezőnek érzem az ügy szempontjából is, mert képtelenségnek tartom, hogy valaki ideiglenesen árusítsa az ország vagyonát. Nem mondhatom komolyan a külföldi partnereknek, hogy én most aláírok ugyan valamit, de majd jönnek utánam mások, akik vagy jóváhagyják, vagy nem.

— Ami megnehezíti, vagy legalábbis elodázza azt a nyilvánvaló feladatát, hogy új, részben külföldi tulajdonosokat keressen bizonyos állami vagyonrészek számára. Ez a helyzet netán arra készteti, hogy a lehetséges belföldi tulajdonosokat kutassa, s ezzel a hazai polgárság kialakulását segítse elő?

— Ebben a tekintetben a nacionalista jelzőt is vállalom. Ám úgy gondolom, hogy mindenekelőtt a vételi lehetőségeket kell meghatározni.

— Annál is inkább, mert idáig meglehetősen ötletszerű volt az, hogy mely cégek alakultak át gazdasági társasággá, míg más országokban, ahol széles körű privatizációt folytattak, elsőként kizárták a gazdaság bizonyos területeit, vagyis meghatározták, hová nem mehet be a külföldi tőke.

— Mi is így fogunk eljárni, de magatartásunk politikai alapjait az új kormánynak, az új parlamentnek kell meghatároznia. Erős, határozott kormány nélkül a vagyonügynökség aligha juthat eredményre. A tilalmat illetően a kereskedelmi bankokat hoznám fel példaként, amelyek állami részvényeit ma sem szabad eladni. El kell azonban dönteni, hogy az állam a maga tulajdoni hányadával kíván-e hatni, vagy valamilyen regulativ módon. Ha ugyanis az állam többségi tulajdonos a kereskedelmi bankokban, akkor azzal bármit opponálhat. Viszont ha úgynevezett arany részvényei vannak, ha vétójoggal rendelkezik, akkor nem lényeges, hogy mekkora a tulajdoni hányada. Ez különösen fontos ügy Magyarországon, ahol a hitelezők és a hitelt igénybe vevők összefonódtak: a bankok azoknak adják a hitelt, akik részben a tulajdonosaik. Ha csökkentjük az állami tulajdonlás arányát, akkor igen sok külföldit kell beengedni a kereskedelmi bankokba, és a mellékszolgáltatásokban — például a hitelszerződésekben — meg kell őket versenyeztetni.

— A bankok csak viszonylag alacsony profitrátát ígérhetnek. így is kelendőek lehetnek a részvényeik?

— Igen, mert a bank bombabiztos üzlet. Összesen három nagy kereskedelmi bankunk van, és 30-40 azon külföldi bankok száma, amelyektől rendszeresen veszünk fel hiteleket. Reálisnak azt tartanám, ha ezek számára hirdetnénk meg a részvényvásárlási lehetőséget, amelyek így kis tulajdoni hányadokhoz jutnának, de azokkal is ellenőrzés alatt tarthatnák egymást.

— Hogyan viselkednek most az ipari és a kereskedelmi vállalatok, amelyek eddig félelmetes tempóban törekedtek a spontán privatizációra? Dermedten várják, miként lép majd a vagyonügynökség?

— Ellenkezőleg: tömegesen küldik leveleiket, szándékaikat, elképzeléseiket. Ebből a szempontból a vagyonügynökség felállítása rendkívül sikeresnek minősíthető. Beadványaikból ugyanis kitűnik, miként viselkedtek volna, ha a vagyonügynökség nem jön létre.

— Miként viselkedtek volna?

— Azt kívánják, hogy ha eladják a vállalatot, akkor a vételár folyhassék vissza hozzájuk. Bár nem azért tartanak bennünket, hogy kiraboljuk az iparvállalatokat, de mégsem tartom magától értetődőnek, hogy annak, aki elad valamit, azonnal vissza kell kapnia a vételárat.

— Ezek a beadványok nem azt célozzák, hogy a vállalatok előre bebiztosítsák magukat: átalakulásuk ellen a vagyonügynökség nem fog vétót emelni? Hiszen a vétójogot már most, az igazgató tanács felállítása előtt is gyakorolhatja.

— Az ilyen kísérleteket vétkes ingerültséggel szoktam visszautasítani, mert azt gondolom, hogy ezeket az ügyeket nem előre kell elintézni. Meglehetősen kemény vitám volt például a TVK igazgatójával, Tolnai Lajossal Pét ügyében a televízió Napzárta című adásában, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy baráti hangnemben folytassuk a vállalat ügyének tárgyalását. Nagyon fontos tudni, és nem szabad egy pillanatra sem feledni, hogy a privatizáció igen súlyos összegeket, milliárdos vagyonokat érint.

— S ha szabad megjegyeznem, ezeken a va- gyonokon durva marakodás folyhat a pártok, illetve a társadalom rétegei között.

— Olyan ez, mint ahogy Bagira beszél A dzsungel könyvében: ez a nedves, ellenállhatatlan szag, a dzsungel szaga, ami mindenkit megindít. A pénz, a dzsungel szaga. Ezért nem biztos, hogy a párducokat kell lelőni. Lehet, hogy a vasútépítőket. Sokan úgy vélekednek, hogy rengeteg magyar vállalatvezető hazudott, csalt, lopott. Én azt gondolom, hogy ez nem így van, a magyar vállalatvezetők nagyobb része becsületesen gondolkozik. Hatalmas vágy, remény, akarat van bennük, és jó értelemben képviselik a saját érdeküket.

— Mások szerint viszont szerepzavarral küzdenek, amikor menedzseri és tulajdonosi voltukat összekeverik.

— Szerintem ez nem szerepzavar. Jó dolog, hogy van motiváció, hogy ezek az emberek úgy gondolják, hogy tenniük kell valamit. Látják, hogy a privatizációnak a vállalatcsinálás az egyik fő módja. Ezt akkor is meg kell becsülni, ha ettől függetlenül vannak hatalmas nézeteltérések, eltérések a valós értékektől, és korrupcióra utaló hírek is akadnak. A tennivágyás jelentős társadalmi érték. Egy jól felkészült társadalmi rétegről beszélek, amelyből a holnap tőkései is kikerülhetnek.

— A spontán privatizáció sok salakot is felszínre hozott.

—- Lehetséges széles körű privatizáció salaktól mentesen? Magyarországon olyan mértékű államosítás történt, amilyet aligha lehet tisztán, korrupció nélkül visszacsinálni.

— Hadd idézzem Tardos Mártont, aki már jóval korábban megfogalmazta, hogy az államosítás olyan csapda, amelyikből nincs tiszta kivezető út.

—Én meg azt mondom: a halból lehet levest főzni, de megfordítva ...? A nagy kérdés az, hogy milyen ütemben lehet privatizálni. A privatizáció elsősorban denacionálás, vagyis az állam szerepének csökkentése a tulajdonlásban, de azt, hogy kié legyen a tulajdon, csak megfontoltan, lassan, próbálkozásokkal és kivárásokkal lehet eldönteni. Ha nem így járunk el, hanem hisztérikusan kapkodunk, akkor hasonlóan súlyos hibákat követünk el, mint amilyeneket az államosítás során elkövettek.

— Engedjen meg egy terminológiai észrevételt. Privatizációról beszélünk, holott privát, azaz magánszemély jobbára nem is jut tulajdonhoz, hiszen az új tulajdonosok majdnem tisztán állami vállalatok, állami intézmények, vagy azok társulásai. Nem félrevezető ez?

— Fontos kérdés, amit feltesz, de úgy gondolom, valami módon mégiscsak nevet kell adni a dolgoknak. Emellett az a gazdasági társaság, amelyik függetlenedik a tevékenységtől, és a tőkére, a töke hozadékára koncentrál, ha nincs is magántulajdonban, akkor is merőben más érdekeltségű, mint az az állami vállalat, amelyet valamelyik minisztérium irányít. A privatizáció kifejezésében valóban benne van, hogy magán, de ebben a történelmi folyamatban nyilván a magántulajdonosok is meg fognak jelenni.

— Gondolom, ez a privatizáció valódi célja.

— Én két vonatkozásban jelölöm meg a privatizáció célját. Helyrebillenteni a társadalom szerkezetének egyensúlyát, és javítani a gazdaság hatékonyságát.

Gál Zsuzsa

Nem készültem énekesnek...

Az Operaház fiatal basszistájának, Tóth Jánosnak lázas kutatószenvedélye a világ sokféleségének megismerésére s önmaga helyének megtalálására láthatóan áthatotta egész eddigi életét. Biztosan felfigyeltek erre a nyugtalanságra már jó negyedszázaddal ezelőtt annak a veszprémi gimnáziumnak a tanárai is, akik tanúi voltak a fekete hajú. barátságos modorú, nyurga fiatalember egyénisége fejlődésének. És akik éveken át úgy tudták, a tehetséges fiúból alighanem állatorvos lesz. A szülői háztól örökölt képzőművészeti érdeklődése mellett ott volt még a zene is . . . Mert a fiú hegedűsként is szépen haladt a zeneiskolában, ahol tanára természetesen muzsikusnak szánta őt, s ahol tagja volt a kamarazenekarnak, s a város kórusának ...

Biztatták itt is, ott is, azután negyedik gimnazista korában úgy gondolta, meg kellene próbálkoznia az énektanulással. Holott ez volt a legveszélyesebb próba . . .

—1 Szerencsém volt. mert 15-16 éves koromban mutált a hangom — emlékezik Tóth János —, tehát amikor eszembe jutott ez a „képtelenség”, már túl voltam a veszélyes időszakon. Az énektanulás aztán annyira megfertőzött, hogy érettségi után már csak a Zeneakadémia ének tanszakán tudtam elképzelni magam. Ahova természetesen nem vettek fel, csak a harmadik nekifutásra. Közben a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében énekeltem. Egyébként az elmondottakon kívül a sportolás is veszélyesen komolyan érdekelt. Éveken át tornáztam, atlétizáltam, különösen a férfi szertorna vonzott. Nagyon mozgékony fiatalember voltam, s a legkevésbé sem készültem énekesnek. Dehát a főiskolán, ahol 1980-ban az ének tanszakot, két

BESZÉLGETÉS TÓTH JÁNOSSAL

• Tóth János Scarpia szerepében.

évvel később pedig az operaszakot végeztem, végé/vényesen választanom kellett. Úgy érzem, abban, hogy végül operaénekes lettem, komoly szerepe volt tanáraimnak is.

— Sokoldalú érdeklődése — úgy vélem — opera- művészi munkájában máig érezteti hatását. Nem is csak arra gondolok, hogy legutóbb, Flotow operájának, a Mártának színpadra állításával az Erkel Színházban operarendezőként is bemutatkozott, hanem az énekes szerepekben nyújtott színészi alakításaira.

— Valóban minden szerepemmel igyekeztem valami többet színpadra vinni, mint amit a hagyományos operaéneklés jelent, és amit talán elvárnak az énekestől. Én az úgynevezett korszerű Operajátszás híve vagyok. Ezt követtem a Márta rendezésében is, bár tudom, hogy ez sok vitát vált ki. Természetesen elsősorban operaénekes vagyok, ebben akarom a legjobbat nyújtani. Már főiskolás koromban énekeltem az Erkel Színház Porgy és Bess-elő- adásában. de a legrégebbi szerepeim között van a Bánk bán Tiborca is Petur bánnal felváltva, amelyet Győrben is énekeltem, és még számos kis epizódszerep. Azután megkaptam Figarót Mozart operájában, majd Rossini Figaróját, A sevillai borbély címszerepet — ezek már a nagyobb feladataim közé tartoztak. Amilyen Scarpia is volt a Toseában, vagy A bolygó hollandi címszerepe. Egyszer beugrottam Ochs báró szerepébe is A rózsalovagban . . .

— Ha nem bántom meg: ez a szerep még korai Önnek ...

— Nem is vállaltam, csak arra az egyetlen estére. Én basszbari- ton vagyok, tehát a hangom magasságban is, mélységben is eléggé terjedelmes. Ha korán erőltetem a mélyebb szerepek éneklését

— ilyen Ochs báróé is —, akkor könnyen elveszíthetem a kissé magasabb, s az egyéniségemhez talán jobban illő karakterszerepeket. Például Scarpiát vagy a líraibb Tiborcot.

—Ma már tehát az énekművészeten belül sem kísérletezhet olyan könnyedén önmagával, mint korábban ...

— Valóban nem. Egyelőre a rendezést is csak egyszeri vállalkozásnak tekintem, amit szívesen vállaltam, mert megbíztak vele Talán — ismerve az ambícióimat

— nem is véletlenül. Később persze örömmel rendeznék. Mindenekelőtt azonban még sok kitűnő operaszerep vár rám, éppen rám!

Szoinory György

Változásra érett érettségi

Kétszáz éve, 1788-ban, Poroszországban II. Frigyes Vilmos iskolai főtanácsának rendelete előírta, hogy a „nyilvános iskolából távozó, minden ifjút előzetesen meg kell vizsgálni az általuk látogatott iskolában, és részletes bizonyítványt kell kapniuk érettségükről vagy éretlenségükről”. Ezzel intézményesítették az érettségi vizsgát, a matúrát. Előírták, hogy a vizsgán jelen kell lennie a tartományi iskolatanács képviselőjének, pénzbírsággal büntették azokat a tanárokat, akik „megkísérelték valamely rosszul felkészített ifjú átsegítését a vizsgán”.

Nálunk csakúgy, mint az osztrák örökös tartományokban, 1851-ben írták elő az érettségi bevezetését. Szabályozták a vizsga célját, helyét, feltétedéit, lebonyolítását, tantárgyait és követelményeit. Az akkori szabályzatnak egyes részei ma is időszerűek, mint ahogyan az a függelék is, amely a vizsga követelményeit így foglalja össze: „nem, a gimnáziumi ismeretek legmagasabb csúcsait írják elő, hanem a tudás szilárd törzsanyagát, ebben azonban nem holt tudást kívánnak, hanem az ismeretek élő feldolgozását".

Nem jelent belépőt

Jelenkori érettségi vizsgáink célját pedig így határozza meg a pedagógiai lexikon: „. . . annak megállapítása, hogy a jelölt szert tett-e a vizsgatárgyak tantervi anyagában alapos tudásra, gondolkodóképességre, össze tudja-e kapcsolni a gyakorlattal . . . kialakultak-e benne a tantervben meghatározott készségek".

Napjainkban, amikor az érettségi nem jelent egyben belépőt a felsőfok ú intézményekbe, hanem csak felvételi vizsgára, vagyis jelentkezésre jogosít némileg csökkent a tekintélye. Csökkent azért is, mert már nem a vagyonos osztály monopóliuma, hiszen egyre többen teszik le a különféle gimnáziumokban, szakközépiskolákban az érettségit. Nálunk mostanában a 18 éves korosztály 40 százaléka. Magyarországon az általános iskola nyolcadik osztályát elvégző tanulók 90 százaléka belép valamilyen középfokú

oktatási intézménybe, ám 15 százalékuk nem fejezi be tanulmányait. Akik viszont elvégzik a gimnázium, illetve a szakközépiskola évfolyamait, azok csaknem valamennyien meg is jelennek az érettségi vizsgán.

A múlt század derekán Magyar- országon az írásbeli érettségi tárgyak között az anyanyelv, a latin, a görög, a matematika és a nem kötelező idegen nyelv szerepelt. Szóbeli vizsgát kellett tenni anyanyelvből, latinból, görögből, történelemből, földrajzból, matematikából, természetrajzból és fizikából.

Noha azóta sokszor változott, bővült a vizsgatárgyak száma - például 1861-ben a vallástannal is - nem változott az, hogy az érettségi írásbeliből és szóbeliből áll.

Van, aki hat tárgyból

Május közepén az idén is országszerte megkezdődnek az érettségi írásbelik. Valamennyi iskolatípusban kötelező magyar nyelvből és irodalomból, valamint történelemből érettségizni, az előbbiből írásban és szóban, az utóbbiból csak szóban. A gimnáziumok diákjai egy választható idegen nyelvből szintén írásban és szóban, matematikából csak írásban vizsgáznak. Az ötödik tantárgyat, amelyből kötelezően érettségizni kell, a fizika, a kémia, a biológia, a földrajz, a technika, egy idegen nyelv vagy valamelyik gyakorlati fakultatív tantárgy, és bizonyos esetekben ének, zene, rajz és műalkotás tantárgyak köréből választhatják. (A felvételi tantárgyi kötöttségek miatt vannak, akik hat tantárgyból érettségiznek).

A szakközépiskolákban a magyar és a történelem mellett legalább egy szakmai-elméleti tárgyból, valamint szakmai gyakorlatból kell érettségizni és az iskola szakjellegétől függően kötelező lehet a matematika, a fizika, a biológia, az idegen nyelv.

Természetesen előfordulhat, •hogy az egyik iskolában kiváló eredménnyel érettségizett tanulót a másik iskola közepesen végzett diákja lepipálja az egyetemi felvételin.

Az érettségi vizsga eredménye, mint köztudott, nem befolyásolja a felvételi pontszámot. A tanuló maximálisan riiegszerezhető 120 pontjából hatvanat középiskolai eredményei alapján hozhat magával, a másik hatvanat a felvételin kaphatja meg.

1952 óta az érettségi elvált a felsőfokú iskolai felvételi vizsgától. Mégis, újabban mód van a kétféle vizsga összekapcsolására. Egyelőre a gimnáziumokból jelentkezőknek csak egyes tantárgyakból, azoknak pedig, akik szakközépiskolából a szakirányú főiskolára jelentkeznek, teljes körűen. Ilyenkor összevont érettségi és felvételi vizsgát tehet a tanuló a főiskola által delegált elnökkel kiegészült vizsgabizottság előtt. Ezen a diák is, a felvételiztető is előnyös helyzetben van: a tanuló megszokott .iskolai környezetében felszabadultabban produkál, a főiskola képviselője pedig alaposabban meggyőződhet a leendő hallgató képességéről, hiszen nemcsak a felvételi tárgyakból nyújtott szereplése alapján ítélheti meg.

Dolgoznak az új

szabályzaton

Vannak olyan elképzelések, hogy legyen az érettségi vizsga belépő a felsőfokú iskolába, ne kelljen felvételiznie annak, aki sikeres érettségi vizsgát tett. Ebben van is valami igazság, bár nálunk a tömeges egyetemre jutásnak nincsenek meg a szervezeti, tárgyi, személyi és technikai feltételei.

Tény, hogy nálunk az érettségi vizsgák mostani színvonala nem elégíti ki a felvételik igényeit, mert eltérő az iskolák képzési nívója, adottsága, követelményrendszere. De iskolatípusonként még az érettségi vizsgaszabályzat is eltérő. Az áj, közös vizsgaszabályzaton most dolgoznak a Művelődési Minisztériumban. E koncepció egyik újdonsága a kétszintes érettségi. > Az A szintű megfelel majd a főiskolai, egyetemi felvételiknek, a B szintű csak érettségi bizonyítványt ad. Azt majd mindenki maga dönti el. hogy melyiket választja.

Az egyetemifelvételivizsga-bot- rány, az érettségi tételek körüli tavalyi és idei visszásságok egyaránt arra figyelmeztetnek: a kulturális kormányzatnak sürgősen foglalkoznia kell az érettségi és az egyetemi felvételi reformjával. Kádár Márta