Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-23 / 94. szám

1990. április 23. • PETŐFI NEPE • 3

t t t n u U S U $ S S $ s j s S J $ n n s $ S'$ S J $ $ J S i $ S $ $ SJ $í S $ J S 5 J $ $

DOLLÁRBÓL FONT SZÖGESDRÓT A DÉLI HATÁRON

Tíz óráig csaknem ötszázan fordultak vissza

Hiányos volt a tájékoztatás a jugoszláv rendeletről

Szinte folyamatos a szembeforgalom az 53-as úton. ahogy a határ felé igyekszem. Egy-egy nyugatnémet, osztrák rendszám üdítő változatosságként hat a befelé tartó jugoszláv kocsisor áradatában. Pedig nincs kirándulóidő. Előbb csak a lába lóg. majd elereszti magát az eső.

A tompái határátkelőn bólogatva, mosollyal reagálnak a kiskatonák a sajtóigazolványomra. Lesz mit írnom, mondják, ahogy a parancsnokhoz kísérnek. Éjféltől hatályba lépett a kétszáz dolláros jugoszláv valutarendelkezés a kötelező beváltásról. A hatórai összesítés alapján 230 utas fordult visz- sza a határ túloldaláról.

Varga Lajos őrnagy, FEP-parancs- nok közli velem a fenti adatot, miután megtudja, mi járatban vagyok.

— Tudja, az egészben az a kellemetlen, hogy mi erről semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptunk a jugoszláv féltől — mondja. — Annál már többet tudunk, mint ami a magyar sajtóban néhány napja megjelent, mert tegnap délután átmentünk egy közös értekezletre. De amikor a rendelet részletezéséről kértünk egy magyar nyelvű fordítást, kiderült, hogy még szerb nyelvű sincs, ők is jegyzetből dolgoznak.

— Ezek szerint a sajtóban megjelent tájékoztatás nem teljes körű?

— Azt mondhatom, hogy már a nekünk adott, tegnap délutáni, szóbeli tájékoztatás is elavult. Ugyanis mi úgy tudtuk, hogy csak a magán- vagy munkahelyi szervezésű csoportokat nem engedik be, de a hivatalos utazási irodák csoportjai mentességet élveznek a befizetés alól.

— S ez nem így van?

— - Valójában így van, csak elfelejtették közölni, hogy erről igazolást is kérnek majd a beutazó és átutazó csoportoktól. Két autóbuszt már visszaküldték. Most éppen arra várok, sikerül-e másodjára átjutnia egy szerencsi csoportnak a Zemplén Turiszttól.

— Miben reménykednek, hogy újra próbálkoztak?

— Odaát azt az ötletet kapták, hogy jöjjenek vissza, s vigyenek magukkal egy pecsétes IBUSZ-igazolást. Mi itt, a helyi kirendeltséggel, persze, azonnal kiállítottuk, hátha mégis sikerül nekik ezt az egynapos szabadkai kirándulást nyélbe ütniük.

Alig fejezi be a parancsnok a mondatot, kopogtat egy beosztottja, s jelenti a hírt, hogy visszajöttek a zempléniek. Nyomában az idegenvezető, Monyók Györgyné. Kissé megviselten

zöttyen le a székre, éjjel egy órától úton van.

— Ugyanaz fogadott, aki az ötletet adta — mondja —, de nem tetszik neki a pecsét. Azt mondta, a halasi IBUSZ pecsétjét elfogadná, vagy próbálkozzunk Hercegszántónál, hátha ott átengednek.

A parancsnok sürgősen lebeszéli róla, inkább tárcsázza Röszkét, hátha el tudják intézni a kollégái valamelyik, ügyeletet tartó szegedi utazási irodánál az igazolást* s akkor ott át is tudnának kelni.

Addig én kimegyek az autóbuszhoz megtudni, mit szólnak mindehhez az utasok. Fáradtak, idegesek, zúgolódnak.

— Nézze csak meg, közben hogy döngetnek befelé a jugók! — mutat egy férfi a szinte folyamatosan befelé haladó kocsioszlopra.

— Bohócot csinálnak belőlünk, mi meg csak tűrjük — kiált egy asszony a busz végéből.

— Minket nemcsak anyagi kár ért - szól mellettem egy halk szavú férfi —, hanem erkölcsi is. Megaláztak bennünket. Tudják, hogy csak ötven dollárt kaphatunk évente, miből fizetnénk kétszázat egy szabadkai kirándulásra?

Kérdezem a buszvezetőt, hogyan fogják vajon kárpótolni az utasokat.

— Hölgyem! Tíz kilométer híján a tervezett távot mi megtettük.

— Csakhogy, gondolom, nem a magyar határra hirdették meg a kirándulást.

Az igaz, de erről nem mi tehetünk. Pereljék a sajtót a tájékoztatás hiánya miatt.

Az egyik határőr int, hogy álljanak félre a busszal. Leszállók, s közben észreveszek egy magyar rendszámú autót is a bejövök között.

— Önöket is visszafordították? kérdezem a bemutatkozás után.

— Nem. mi csütörtökön jöttünk át — mondja a feleség, Horváth Gézáné —, éltünk az utolsó lehetőséggel. Minden rokonunk itt él, csak az édesanyám nem. Mi Pesten lakunk.

—- Akkor egy ideig nem lesz rokonlátogatás.

— Embertelenség! El is búcsúztunk egymástól. Gondolja el,- negyven év eltelt, s én csak az utóbbi időben láthattam néhányszor az unokatestvéremet! Most ennek is vége. Se temetésre, se esküvőre nem jöhetünk, mert szegények vagyunk. Honnan tudnánk kettőnknek négyszáz dollárt előteremteni?

Ehhez nincs mit hozzátenni, elköszönök tőle és a férjétől. Éppen egy busz gördül be. Álba Volán felirattal. A móri csoport Törökországból jött. Kérdésemre, hogy mikor léptek be Jugoszláviába, nevetve mondják, hogy pontban éjfélkor, dudaszóra. Amikor elmondom, hogy egy késés könnyen kétszáz dollárjukba kerülhetett volna, nem nagyon hiszik, mondván, hogy ők tranzitutasok.

Mi csak arra figyeltünk fel — mondja az idegenvezető —. hogy a bolgárok kiugrottak az autóból és gyalogosan szaladtak át a határon a csomagjaikkal.

Közben a Zemplén Turiszt utasai döntöttek: nem próbálkoznak tovább, befejezik a „kirándulást”. Amikor visz- szatérek a parancsnokhoz, éppen a tíz órai összesítést végzi.

Eddig 443 utast fordítottak visz- sza, ebből 194 magyar, 132 szovjet, a többi lengyel, csehszlovák és román.

Arról beszélgetünk, hogy mi indokolta ennek a rendeletnek a meghozatalát.

Tudja, a nálunk is tapasztalható ..KGST-kereskedelem” ott, talán, még fokozottabban érezteti a hatását. Szabadkán van olyan állampolgár, aki multimilliomos lett a bevásárlóturiz- musból. Nyolc-tíz családot foglalkoztatott. Ha valóban konvertibilissé akarják tenni a dinárt, véget kell vetni az üzérkedésnek. Csak hát ennek a drákói szigornak akkor lenne értelme, ha a saját állampolgáraikat is megfegyelmeznék.

— Több magyar utas válaszintézkedéseket követelt, akikkel beszéltem.

— Nem csodálom. Mióta az élelmiszer kivitelét megszigorították, utánfutókkal viszik innen a cementet, hullámpalát, ajtót, ablakot meg ki tudja még, mit. Holott ebből a kereskedelemből mi, magyarok is kivehetnénk a hasznot. De hát én 25 éve dolgozom itt, soha nem sikerült olyan árnyalt intézkedést hoznia egyik félnek sem, hogy ne azokat sújtotta volna, akik erre nem szolgáltak rá.

— Mi lesz a vegyes házasságokkal?- Erre mi is rákérdeztünk tegnap. A Jugoszláviában élőket nem érinti, de a magyarországi jugoszláv állampolgár magyar hozzátartozói beváltásra kötelezettek. Semmilyen meghívólevél nem mentesít.

Úgy érzem: eleget láttam, hallottam, búcsút intek a határnak. Visszafelé, a kocsiban egy régi Pink Floyd-számot hallgatok. Az a címe: A fal.

Hajós Terézia

REJTELMEK, HA ZENGENEK

Dinnyés József

Zorán Sztevanovity Nagy Bandó András Sebő Ferenc

Hollai Kálmán

Király Zoltán

SEGÍTETTEK!

Fotó: Tóth Sándor

Az E5-ÖS félegyházi belterületén történt még tavaly nyáron. Egy tolókocsiba kényszerült mozgássérült fiatal szeretett volna átjutni az út túlsó oldalára. Igen ám, de az arra járók közül senki nem segített neki, egyedül pedig kockázatos lett volna nekivágnia. Barczikai László tanúja volt az iménti esetnek és azon túl, hogy segített a srácnak, belátta: ennél jóval több segítségre van szükségük a mozgássérülteknek, valamint a szellemi fogyatékosoknak. És Dinnyés József daltulajdonos barátjával elhatározták: segélykoncertet szerveznek Félegyházán. A művészek tisztelctdíjukat ajánlják fel, a közönség pedig a jegy megvételével, illetve esetleges pénzbeli adományával enyhíthet valamelyest — természetesen csak anyagilag — az arra rászorulókon. A művészek az első szóra igent mondtak.

Dinnyés, Zorán, Nagy Bandó, Sebő és Hollai, valamint a műsorvezető: Király Zoltán.

Szombaton gyakorta zúgott a taps az ipari iskola tornacsarnokában. Megtelt a hatalmas terem. Jutott hely a tolókocsival érkezőknek is. Dinnyés megzenésített versekkel kezdte a műsort, Sebő Ferenc az énekelt versek mellett tckerőlanttal kísérte a jól ismert népdalokat. Zorán egy szál gitárral vívott ki vastapsot, míg Hollai Kálmán musical- és cigánydalokkal. A'agy Bandó András poénjai ezúttal is „ültek”.

Egy szöszke, tolókocsis kisfiútól valamennyi, fellépő művész kapott virágcsokrot. Láttam, maguk az előadók is meghatódtak. Persze. Segítettek!

(borzák)

A FÜGGETLEN SZAKÉRTŐ ÁLLÍTJA:

„A világkiállítás jó dolog!

Annak is, aki

azt mondja, hogy rossz!"

Bács-Kiskun megye, s azon belül is több település készül az 1995-ben esedékes Bécs—Budapest világkiállításra. Azaz, ha megerősítik még egyszer a döntést, s az ország egyik házigazdája lesz-a nagyszabású rendezvénynek, akkor a világkiállítást is szolgálják az előkészületek, ha nem, akkor pedig a nagy rendezvény nélkül, s ezért lassúbb ütemben segítik elő a térség, a települések fejlődését, infrastruktúrájának kiépülését, befektetési és munkalehetőségek teremtését.

A Kiállítások Nemzetközi Irodája, a BIE már letette voksát tavaly decemberben, ám a korábbi magyar döntést és a rendezéssel járó terheket az új kormánynak is újólag mérlegelnie kell. Ehhez készülnek a különböző szakmai bizottságok anyagai, tanulmányai. Egyik ilyen társszerzője dr. Gazda István tudománytörténész, az ELTE tudományos főmunkatársa, a világkiállítást előkészítő munkacsoport tanácsadó testületének független szakértője. Nemrég Kecskeméten járt, s megbeszélést folytatott Gabor- • jók József megyei tanácselnökkel, valamint a világkiállítás megyei előkészítését koordináló munkabizottság több tagjával. A találkozón számos új, eddig még nem ismert információhoz is sikerült hozzájutni.

15 milliárd dolláros ajánlat külföldről

Mindjárt az első, ami egyben az egyik legfontosabb kérdés is: mibe kerül mindez az országnak, s vajon milyen haszna lesz a budapesti metróépítésből, mondjuk, egy tataházi lakosnak. Erre pedig egy igen meglepő választ kaptunk dr. Gazda Istvántól. Jóllehet év elején még úgy tűnt, hogy Magyarország saját erőből nem tudná megvalósítani a világkiállítást, időközben meglódult a vállalkozási szféra. A külföldi cégektől (akad köztük, amelyik egymaga felvállalná az egész beruházást) 15 milliárd dollárnyi ajánlat futott be.

Ehhez tudni kell, hogy egyharmada fedezné az összes kiadást. Sőt! A szerényebb változatban egymilliárd dollárba kerülne a kiállítás maga, a létesítményeivel, ,s ugyancsak egymilli- árdba az infrastruktúra — út-, vasút-, telefonhálózat — kiépítése. Ha a nagyszabásúbb változatot fogadják el — Duna menti helyszínekkel, s ebben közvetlenebbül is érdekelt lehet Bács- Kiskun megye —, akkor a költségek fölmehetnek 2,5-3 milliárd dollárra. (Sevilla egyébként, amelyik a most következő világkiállítás házigazdája, s köztudottan ki akar tenni magáért,

10 milliárd dollár alatt marad.) Magyarország tehát kedvező esetben is úgy meg tudja rendezni a világkiállítást, hogy a költségvetésből egyetlen fillért sem kell erre fordítani.

Bécs előbbre tart ugyan az előkészületekben, de a szakértők szerint a kéáés nem tragikus, a hátrányunk behozható. Előny is mutatkozik azonban Budapestnek, mégpedigaz, hogy nem minden ország akar mindkét helyszínen kiállítani, s a többség a magyar fővárost tartja vonzóbbnak. így

például a hírek szerint Vatikán és Izrael még népi tudja, hogy Budapest mellett Bécsben is ott legyen-e. Ha' a brit kormány úgy dönt, hogy Bécs is, Budapest is. akkor az arány kéthar- mad-egyharmad Budapest javára. A népszerűség oka könnyen megadható: a nyugati vállalkozók Magyar- országot tekintik a keletre irányuló kereskedelem ugrópontjaként.

Persze, ha a külföldi cégekkel a kivitelezésre megállapodást kötünk, akkor szigorú feltételeket kell előírni, minden részletkérdést pontosan, írásban kell rögzíteni — ez dr. Gazda István véleménye. Eleve azt a vállalkozót kell megbízni, amelyiknek ilyen munkában már tapasztalata van, s azután szigorúan ellenőrizni. Kikötni például, hogy 75 százalékban magyar munkaerőt kell alkalmazni, hogy egy adott létesítmény (épület, autópálya, telefon) hasznosítása meddig az ő joga, s mikor, hogyan kerül vissza magyar kézbe. S ebben az esetben fel sem vetődhet az ország kiárusításának a kérdése, hanem egy vagyon hasznosításáról van szó.

Igaz, ez nem abban jelenik meg, hogy a zárómérleg pozitív lesz. A világkiállítások nyereségét nem a hat hónap bevételeiben mérik. Ha nullszaldós, az már nagy nyereség, de a kis veszteség is nyereség az országnak.

r ^

Mi legyen a vk után?

Természetesen végig kell.gondolni azt, hogy mit akarunk kezdeni az épületekkel a világkiállítás után, mivel Magyarország úgy kérte a rendezési jogot, hogy megmaradó létesítményeket épít. (Montreálban a pavilonokat szétszedték, s ezförténik Sevillában is.) Akadnak, akik állandó kiállítási területben képzelik el a jövőt, ez lehetne a helyszíne a tavaszi és őszi nemzetközi vásárnak és egyéb szakkiállításoknak. Mások köztük dr. Gazda István —- úgy látják, hogy nagy pazarlás lenne évente pusztán néhány alkalomra kihasználni a létesítményeket. Éppen ezért célszerűbb, mondjuk, hatvan kisebb- nagyobb pavilon helyett egy vagy két nagyon nagy, összefüggő épület- együttest — a hozzájuk tartozó ösz- szes kiszolgáló objektummal kialakítani. Az egyik lehetne később egy nemzetközi egyetem, a másik pedig ugyancsak nemzetközi kongresz- szusi központ.

Igaz, teszi hozzá a szakember, hogy meghatározott ideig a közvetlen haszon a vállalkozóké, beruházóké, de az csak korlátozott ideig tart, másrészt az üzemeltető mindenképpen Magyarország. Itteni munkaerővel — amelyeknek az át- vagy kiképzése, illetve a világkiállítás közvetlen közreműködőinek a felkészítése is. nagy lehetőség —, valamint hazai termékek felhasználásával ez üzletnek sem rossz.

Csak nenj szabad azonnal a nagy pénzre törni. A majdani kiállításon például drága belépőjeggyel „megvágni” a látogatókat. Olcsó legyen a jegy, s minél több, kapun belüli programot kell ingyenesen szervezni, hogy a vendég visszatérjen. Ha már

itt van, akkor úgyis fogyaszt, vásárol. Az azonban egy másik kérdés, hogy mi az a valami, amiért a látogató, mondjuk Ausztráliából. Portugáliából vagy J ugoszláviából eljön ide.

Nemzetek + kultúrák = jövő

Mi legyerua világkiállítás filozófiája? Két változat van még most. Az egyik, a Glatz—Hanák-fele tervezet, amelyik Bécs - Budapest kapcsolatára, a Duna-táji népek történetére és Közép-Európában betöltött szerepükre tenné a hangsúlyt.

A másik változat, ezzel vitatkozva, tagadja, hogy a közös rendezésnek közös filozófiát is kell takarni. A világkiállítás ne osztrák—magyar monarchiaügy legyen, hiszen a kultúrában semmi közös gyökér nincs. A kelet nyugat-koncepció izgalmas ígérete —- a közép-kelet-európai változások következtében - tovaszállt. Magyarország a saját történetét 1996-ban, a honfoglalás ilOO éves jubileumán bemutathatja. Az saját rendezvény lesz, a világkiállítás pedig nemzetközi, amelynek Magyarország csak a helyszíne.

Az egyetemi oktatók, múzeumi szakemberek alapgondolata — és ezt vallja Gazda István is — a magyarságból indul ki. Abból, hogy ez a kis nép 1100 év óta fennmaradt. Kis népek, népcsoportok másutt is vannak, érdekes lenne bemutatni, hogy miként járultak hozzá ők a világkultúrához. Tehát az országok helyett népcsoportok jelentkeznének: a skótok, írek, grúzok, ukránok, katalánok . .. Ez jobban érdekelné a világot, mint Nagy-Britannia, az USA, Szovjetunió, s ilyen még nem is volt. Anti pedig kapcsolódhatna ehhez: a magyar kultúra és tudomány világtörténete. Mert a világra szóló, magyar vonatkozású eredmények 70 százaléka nem a mai országból és az elcsatolt területekről származik. A programhoz már szlogen is van: Nemzetek + kultúrák = jövő.

S mivel a rendezvény óriási reklám is a külföldnek, azt össze lehet kapcsolni néhány, máig megoldatlan, nagyszabású kulturális, tudomány- történeti munka elkészítésével. Ami egyúttal maradandó érték lenne a vk után is. Megszületne egy 19 kötetes, a megyéket bemutató helytörténeti munka, monográfia, és végre elkészülne a Magyar Nemzeti Bibliográfia, amely nagyon hiányzik, s amely a tervezett telekommunikációs rendszer révén például a teletextes tévéken keresztül bárki számára hozzáférhető lenne. **

A szakember véleménye, hogy a világkiállítást meg lehet jól csinálni. Bár azokat a hibákat, amelyeket 1893 táján, az első budapesti világkiállítás előtt elkövettek, azt most mind megismételték a 8 hónap alatt. De ettől függetlenül a világkiállítás jó dolog! Annak is, aki azt mondja róla. hogy rossz! A spanyolok fölismerték ezt, és összefogtak a siker érdekében. Nálunk ugyanerre,van szükség!

Váczi Tamás

ÚJ ARCOK AZ ÚJ PARLAMENTBŐL

/Folytatás az 1. oldalról)

— Én itt születtem, a szüleim parasztemberek. A téesz a birtokunktól 500 méterre volt. Tanyasi iskolába jártam, majd Tabdin végeztem el a felső tagozatot: A katolikus községben ekkor folyt a téeszszervezés. Amikor én, kisebb kitérők után, a közgazdaság- tudományi egyetem agrár szakára jártam, kétszeresen kellett bizonyítanom az édesapámnak: az anyagi oldalát tekintve ösztöndíjat szereztem, s a másik, hogy a fia ezen a marxista egyetemen nem válik balossá. Én azonban azért tanultam, mert látni akartam, hogyan működik a nagyüzem. Ha az ember nem egy átlagon felüli családban nő fel, jobban érdekli, hogy miért megy másoknak jól. A szüleim most egy éve nyugdíjasok, előtte a saját földjükön gazdálkodtak. Egy esztendővel ezelőtt még 300 forintot kaptak, csak most, hogy kifizettük a 120 ezer forint megváltást, jutottak nagyobb havi jövedelemhez.

— Szóval, leginkább a szülők életmódja hatott önre?

— Igen. Azután az utóbbi időben örömmel tapasztaltam, hogy a magyar börtönök nem tágulnak határtalanul, s az MDF egyre inkább hallathatta hangját. Ám, amint megjelent a kisgazdapárt, a nosztalgia odahúzott, annál is inkább, mert édesapám 1944-ben és 1945-ben e párt ifjúsági szervezetének a tagja volt. A kisgazdapárt újjáéledése reményt adott arra, hogy lesz képviselete az agrárérdekeknek.

— Hogyan értékeli pártja szereplését a választásokon?

— Az elmúlt félév nem váltotta be

teljes egészében a hozzá fűzött reményeket. Az eredmények is jelzik, hogy a párt vezetői az új tagoktól féltették a hatalmukat, s közben nem tudtak igazi vetélytársai lenni a két nagy szervezetnek. Pedig, politikai céljaikat tekintve, igen fontos lett volna az agrárszektor képviselete. Mindezen túl, talán ez az egy év két oldalról is bizonyságot hozott. Az egyik: mára tény a régi vezetés kudarca, ezzel szemben áll a fiatalok sikere, mint például Somogy, Bács- Kiskun vagy Békés megyében. Mert itt nem kizárólag a 60-70 évesek nosztalgiaszavazatai segítették a kisgazdákat. Ennek pedig az a nyomós oka, hogy itt a fiatalok közül sokan magángazdálkodók.

— Mint mondja, ön itt akar maradni, hogy választóival folyamatosan kapcsolatban legyen. Gondolom, azonban már most is számos elképzeléssel, tervvel kívánja elfoglalni parlamenti helyét.

— Természetesen. Jó lenne például megteremteni a termelői biztonságod Elérni, hogy meglegyen a kellő ipari háttér; a magyar munka- és eszközgépgyár- tásés akár kis kapacitásra is. Hogy a kis- gazdálkodók három-öt hektáros területeire szükséges gépek elérhető áron, hosszú évekre, jó minőségben kaphatóak legyenek. Elképzeléseink között szerepel az is, hogy ne csak a megyeszékhelyen adódjon lehetőség a nyelvtanulásra. hanem bármelyik faluban. Az egészségügyben ugyancsak jelentős változásokra van szükség. Gondolok én itt arra, hogy két-három éviga társadalom- biztosítás újraosztásával a kisebb tele- ' püléseknek juttatásokat kellene adni.

akár beruházásokkal is. Mert, ugye nem kell részleteznem a kisebb-kórházak ellátottságát, felszereltségét?Szerintem az is fontos lenne, hogy ki-ki tehetsége szerint biztosítson magának nyugdíjat. Idetartozik még: feltétlenül fontosnak tartom, egyebek mellett, a katonák és munkásőrök korkedvezményes nyugdíjának felülvizsgálatát.

— Mi a véleménye az 1947-es tulajdonviszonyok visszaállításáról?

Kiindulópontnak jó, mert akkor már a nagybirtok nem volt számottevő. A tulajdonviszonyok helyreállítása nagy jelentőséggel bír egy demokratikusjogállamban. Szabad rendelkezésre van szükség a földtulajdonnal és nem az egy párt. téesz, parlament földtörvénye diktált a megélhetés, az egyéni sors kérdéseiben. Persze, van erre ellenérv is, miszerint egyfajta munkanélküliség felfejlődése miatt nem jut minden családnak a farmergazdasághoz 15-20 hektár terület, különösen, ha a nagyüzemi szántóföldi gazdálkodás azonnali teljes felszámolását nem fogalmazzuk meg. Egyébként, szerintem, a falvak többségében nem lesz földszűke. Az ország minden részén fontos lenne törvényes kereteket biztosítani, hogy egy éven belül a nagyüzemi földhasználók, továbbá a volt tulajdonosok között kényszeregyezség jöjjön létre. A helyi önkormányzat dolga, hogy akkora birtoknagyságot határozzon meg, hogy mindenkinek jusson föld a mező- gazdaságban eltöltött évek után. díjmentesen vagy piaci áron. Ehhez kapcsolódik még: kulcsfontosságúnak tartom a bérleti díjak egységes megállapítását. Bencze Andrea