Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-08 / 57. szám

1990. március 8. I PETŐFI NÉPE • 5 A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA LEMEZ Tina Hiszem, keveseknek kell bemu­tatni az amerikai rockénekesnőt, Tina Turnert. A mindjárt ötvenesz- tendős sztár hangja különleges. Különlegesen érdes, rekedtes, nem? hiába nevezte valaki gúnyosan ká­rogó varjúnak. De ez a hang cso­dákra képes, illetve gazdája káp­ráztatja el hallgatóságát. Nem csak a szédületes, a fergeteges kon­certeken, ahol Tina bevallása sze­rint legszívesebben meztelenül lép­ne közönség elé, mert a zene min­den porcikáját kitölti és az a pi­cinyke ruhadarab, sallang, rojt csak akadályozza a mozgásban, a táncban. A rock csillaga szexis, k.o- rát meghazudtoló módon üde, fia­tal, energikus. Minek is emlegetni, hogy ötvenéves lesz. Ki hiszi ezt el? Jelenleg három nótáját is hallani a zeneadókon szinte óránként. A The best, az Ask me how I feel, az I don’t wanna lose you hónapok óta Sláger, a toplisták élvonalában tanyázik. Pedig Tina Foreign affair (Külügyi című albuma az elmúlt év derekán jelent meg, hozzánk pedig a Hungaroton jóvoltából most ju­tott el. Tina Turner nagylemeze igazán színvonalas. Nem csak az előbb említett szerzemények a ki­emelkedők, hanem szinte az egész kínálat figyelemre méltó. Ez a pro­fizmus. Egy ismét sikerei csúcsán lévő színes bőrű énekesnőtől kap­tunk ajándékot, de máris várjuk a következő „találkozást”. Csak bíz­hatunk, Tina még bírja. (Gong— SLPXL 37364) (borzák) KÖNYV Egy új paraván titkaiból Az idejétmúlt bábjáték-felfogás túlcukro?ott máza helyett — híven nyelvünk érzékletes kifejezéséhez - a gyermeki játék, játékosság > egyik legfontosabbikát: sóját ízlel­ted meg olvasóival dr. Juharosné Molnár Piroska. Avagy: „Piróka néni” — ahogy hallottam egyik­másik előadásuk után az örömmel mesélő óvodás, kisiskolás gyere­kek némelyikétől. Igen jó érzékkel választott és döntött a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ, amikor ki­adói jogán felvállalta a bábos kö­rökben jól ismert és kedvelt szerző (Keresztúri Ferencné által gondo­zott), mintegy 7 nyomdai ív terje­delmű munkájának megjelenteté­sét. Az, hogy miért volt, s miért lehet(ne) továbbra is elmélyült s újszerű szemléletről neves a Bács- Kiskun megyei bábos mozgalom, arról, annak tárgyi, személyi és szellemi feltételeiről az efmúlt más­fél évben többször is volt szó meg vita, néha terméketlenül. De túl a kis va'gy felnagyított csetepatékon, e könyv éppen a megfontolt s le­tisztult példaadásnak igazi gesztu­sát jelzi. Hangsúlyozza, hogy a mai gyermek személyiségének egészét megmozgató korszerű bábjáték nem öncél, hanem eszköz a ma még csak az óvoda által nyújtott, gyermekléptékű varázs-világ gaz­dagításához. Juharosné munkájá­nak első része tudatosan épít e szemléletmód előzményeire, annak nyelvezete és stílusa nem csupán a leendő vagy már gyakorló pedagó­gushoz áll közel. Áz otthoni játék­ra időt szakító szülő hasonlóképp élvezettel olvashatja egy-egy mese vagy Csontváry: Zarándoklás a cédrushoz című képe, mint téma változatokra serkentő feldolgozá­sát. Ma is újszerű képi világhoz kapcsolódik a társakkal játszó, mozgó és ritmizáló, játékosan al­kotó gyermek. S mellette észrevét­len egyenrangúként ott a nem ma­nipuláló, s nem komolykodó fel­nőtt játékos-cimbora! így lesz hát bábjáték például a Benedek Elek-féle Só című mese vagy a japán hagyományban gyö­kerező Urasima Taro története. A könyv záró harmadában sora­kozó rajzokon a báb- és a díszlet­készítéshez felhasználható külön­böző anyagokat és technikákat együttesen mutatja be a szerző az egyszerű karakterektől az ujjbábo- kon át az ügyességet s figyelmet igénylő, fejlesztő marionett-figurá­kig. (K V. J.) Mit képviselt a magyar grafika 1919 és 1933 között? Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban- Békéscsabai, szombathelyi, szolnoki, nyíregyházi és salgótarjáni szereplés után megérkezett Budapestre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba az a kiállítás, amelyet dr. Bajkay Éva a Magyar Nemzeti Galéria és hét más múze­um anyagából állított össze. Tavasszal európai körútra indul a kiállítás. Elsőnek Berlinben, az ottani magyar kultúra házában láthatja majd a közönség. Egy, a magyar grafika külföldi útját felmérő sorozat része a mostani A magyar grafika Németországban 1919 —1933 című kiállítás, amely itthon jórészt ismeretlen müveket sorakoztat fel. A rajzok Németországban kelet­keztek, Weimárban, és az akkor világvárossá váló Berlin­ben. Az alkotók pedig a fehérterror elől menekülő ma­gyar emigránsok. Berlinben találkoztak az egykori Nyolcak művészcso­portnak a Tanácsköztársaság idején kompromittált tag­jai: Kernstok Károly, Berény Róbert, Czóbel Béla, Tiha­nyi Lajos. Rézkarcokkal, litográfiákkal, expresszív grafi­kai lapokkal, sorozatokkal aratták sikereiket. Portrék­kal, biblikus, vallási témájú lapokkal jelentkezett Perlott Csaba Vilmos, Breuer Marcell, Moholy-Nagy László és Hincz Gyula. Nagy szerepe volt a magyar emigráns művészek beve­zetésében á Der Sturm folyóiratnak és galériának. Lévén, hogy a kiadó és mecénás Georg Levi orosz-zsidó szárma­zása okán kitüntető figyelemmel fogadta a keletről jövő­ket. 0 volt az első támogatója az erdélyi Mattis-Teutsch Jánosnak. A Der Sturm galériában mutatkozhatott be konstruktivista kísérleteivel Péri László és Moholy- Nagy, gyűjteményes kiállításával Bcrnáth Aurél és Ká­dár Béla. Vonzotta Kelet-Európa, így Magyarország fiataljait is az ipári-technikai civilizációhoz kötődő Bauhaus iskola. De Moholy-Nagy Lászlón kívül — akit tanárnak is meg­hívott az iskola igazgatója, Walter Gropius csak Breu­er Marcell vált igazán híressé a Bauhaus magyar hívei közül. Breuer Marcell, aki feltalálta a csőbútort (a kiállí­táson is látható egy széke), és. eljutott az építészetig. 1933 a hitleri hatalomátvétel éve, amikor bezárták a Bauhaust, nem nyílhatott több kiállítás a Der Sturm galériában, s a magyar művészek megválni kényszerültek Németországtól. Ki Amerikába, ki Hollandiába, Fran­ciaországba, a Szovjetunióba emigrált, mások hazatér­tek. Ám a németországi alkotások so'káig feledésbe merül­tek. „Ezt kívánta a hivatalos kultúrpolitika a II. világhá­ború előtt és után — írja dr. Bajkay Éva. — A csak nagyon megkésve megindult kutatás további nehézsége, hogy a művek és dokumentumok a történelmi katakliz­mák idején jórészt szétszóródtak, elkallódtak, sőt meg is semmisültek. A papírra álmodott avantgárd művészeti elképezelések fellelhető nyoma e kiállításon bizonyítja Magyarországon először együtt, hogy mit is képviselt a magyar grafika 1919'és 1933 között Németországban. (kádár) • Scheiber Hugó: Női portré (1926) • Czóbel Béla: Ülő lány (1920) MI LESZ VELED, EMBERKE? Segítséget váró „kisegítősök” Minden ma születő száz gye­rekből kettő vagy három fogya­tékosán jön a világra. Félelme­tes arány. Mégis, valahányszor a nyolcadik osztályosok tovább- indítására készülnek, megfeled­keznek azokról, akiknek nem adatott meg maradéktalanul minden emberi képesség. Kecs­keméten, a Nyíri Üti Általános Iskola és Speciális Szakiskola a köztudatban „kisegítő iskola” néven él. Itt csak 31 gyerek vé­gez az idén. A pályaválasztás őket nem érinti a szó igazi értel­mében. Választaniuk ugyanis nincs miből... Csak segédmunkásnak állhatnak — A mi nyolcadikosaink értelmi képességeiket tekintve nem olya­nok, mint a többi végzős általános iskolás — mondja Fazekas István igazgató. — Épp ezért eleve hát­ránnyal indulnak. Amikor azon­ban tizenhatévesen kilépnek az is­kolából, a legképtelenebb helyzet­be kerülnek. Miért? Az 1985-ös oktatási törvény óta mi is „általá­nos iskola” vagyunk. Tehát míg régen az itt szerzett bizonyítvány hat eleminek felelt meg, addig ma már hivatalosan egyenértékű a „rendes” nyolcosztályos iskolai végzettséggel. Nincs a régi megkü­lönböztetés a nevünkben, a pecsé­tünkön, a gyerekek személyi iga­zolványában. Ezzel azonban az egyenlőség véget is ér. Mert bár elvileg a mi tanulóinknak joguk­ban áll, hogy továbbtanulásra je­lentkezzenek bármely középisko­lába, ez a lehetőség csak utópia, igazából szinte semmi esélyük sincs arra, hogy ilyen intézmények­ben végezzenek. Ez érthető is, hi­szen itt nyolc éven keresztül struk­túrájában és mélységében egészen más anyagot tanulnak. Pedig a mi gyerekeinknek is vannak vágyaik, terveik, elképzeléseik. Sokan közü­lük kifejezetten tehetségesek kü­lönböző részterületeken, például nagyon finom, precíz manuális munkát is tudnánk végezni. Ezzel a bizonyítvánnyal azonban a leg­ügyesebbek is csak segédmunkás­nak állhatnak be. Sajnálatból fogadják őket — Hogyan gondoskodott az el­múlt időszak oktatáspolitikája az ilyen képességű fiatalokról? — Szinte sehogy. Bár a 85-ös törvény rendelkezik egy speciális szakiskoláról — mint az itt végzet­tek esetleges továbbképzési formá­járól — ez az intézmény szintén csak elméletben létezik. A gyakor­latban úgy valósul meg, ahogy azt a kiskapuk és a személyes ismeret­ségek lehetővé teszik. Ezek segitsé­gével konkrét vállalatokhoz kapcsolódva, annak igényei, aktuális szük­séglete szerint betanított mun­kásokat képe­zünk. Az ilyen képesítéssel a vállalat kapuin kívül azonban semmit sem le­het kezdeni: ott érvényüket vesztik. Ez len­ne hát a megol­dás? Hiszen személyes kap­csolatok nélkül még ez az út sem járható. Ezeket a gyere­keket nem szükségből, hanem sajnálatból fo­gadják. Ők nem kellenek, miért is pont rájuk lenne szükség, amikor egyre többen vannak munka nél­kül, van kiből válogatni. És ami a gyerekek szemszögéből a legrosz- szabb: szerencsés esetben is csak két-három szakma közül választ­hatnak. Elképzelések a megoldásra — Létezik-e valamilyen elképzelés, ami reálisabb lehetőséget mutat? í '^-Több ötletünk van, de a meg­valósításhoz mindenképp segítség­re van szükségünk. Gondoltunk már arra, hogy két-három megyé­vel összekapcsolódnánk, és min­den nagyváros felvállalna néhány szakmára való felkészítést. így a gyerekek már 10-15 pálya közül választhatnák ki a nekik leginkább megfelelőt, a megyék is eszerint „osztanák el” őket egymás között. Jó megoldás lenne az is, ha a szak­munkásképző intézetekben indul­na olyan tagozat, amelyen az elmé­leti anyagot leszállított követel­ményszinten tanítanák. Csak az el­méletit, hiszen a gyakorlati felada­tokra a mi jó képességű gyerekeink is alkalmasak. De a szakmunkás- képzőknek sincs szükségük ránk. — Eddig nem beszéltünk még azokról a fiatalokról, akik alkal­matlanok a továbbtanulásra, akik nem képesek önálló életre. Mi lesz az ő sorsuk? . — Az ilyen gyerekek helyzete sokkal kilátástalanabb. Sajnos, mind ez ideig semmiféle humánus megoldás nem született, ami segít­hetne rajtuk. Mi azt szeretnénk, ha létrejönnének olyan védőműhe­lyek, ahol kedvük, beállítottságuk, érdeklődésük szerint választott ap­ró, hasznos munkákat végezhetné­nek. Nem önfenntartó közössé­gekre gondoltunk, inkább családi hátterű vagy magánvállalkozásból létrejött foglalkoztatókra. Ezért keressük, várjuk mindazokat az emberbarát felnőtteket, akik szíve­sen vállalnának ilyen tevékenysé­get. természetesen jutányos állami ^támogatásért. Az épek társadal­mának mérlegelnie kell, mi kerül többe: éltető közösségben, értel­mesen foglalkoztatni, lekötni eze­ket a fiatalokat, egyúttal felszaba­dítani szüleiket a társadalom szá­mára, vagy kényszeredetten egyé­nileg gondoskodni (segélyekkel) a kallódásnak indult vagy egész napi gondozásra szorult, kilátástalan- ságra, monoton vegetálásra ítélt emberekről? Fejes Mária Gellertkapott Tóni Gellertkapott Tóni, az újpesti közterület-használó csak egy na­gyot legyintett Úri Geller, a nagy mágus csodatetteire. Tóni, aki­nek kicsit billent volt a feje egy 56-os gellert kapott orosz tanká- gyú-lövedéktől, az újpesti közte­rületeket nem felügyelte —. mint a szürke ruhás, egyensapkás ala­kok-—, hanem száz százalékig kihasználta. A padokon aludt, a fűben heverészett, a kukákban és a szemétládákban kutakodott, az üvegvisszaváltókat dézsmálta, ő volt a járdaszigetek Robinsonja. Egyébként jóslással és jövőbelá­tással foglalatoskodott két Heli­kon-csikk (csak erre vadászott, mert adott magára) között. — Úri Geller a nyomomba sérti érhet — közölte a minap, és még mindig a fogával nyitotta ki a kőbányai kupakját. -— Kanalakat hajlitgatni, álló órákat elindítani, az is egy „vaszizdasz" ? En puszta tekintetemmel, borgőzös akarat­erőmmel egy rendszert döntöttem tneg. Mit egy rendszert, egy ke­let-európai békelágert! Mióta mondom nektek, hogy rossz végé lesz ennek az egésznek? Es lön. Csak akarni kellett, és összedőlt. En pedig nagyon akartam. Amikor 68-ban behívták a fia­mat, azzal vigasztaltam a srácot, ne izgulj, jön még a Czinegére dér. És jött. Van, aki erős lánco­kat képes erőátvitellel elszaggat­ni. En, kérem tisztelettel, úgy szorítottam a pártállam széthul­lásáért, hogy annak be kellett kö­vetkeznie. Őszintén mondom, ak­kor még nem tudtam, hogy párt­államnak hívják, meg állampárt­nak ezt az egész hóbelevancot, de az átkom megfogant. Szidtam én a Gáspárt, a Bisz- kut, a Lázárt, a Bereczet, a Grószt, s akit én szidtam, az mind meg is bukott. Gondolhatok-e másra, mint az akaraterőm dia­dalára? Akire én felemeltem, a szavamat, annak fuccs lett. Nem tudtam olyat kiejteni a számon, ami ne teljesült volna. Szidtam az előkelő aligaipártüdülőt. Nem el­vették?! Fel voltam háborodva az angyalföldi pártház piramisi mé­retein. Elkobozták. Csak sutyo­rogtam, hogy a munkásőrség fe­lesleges. Erre megszüntették. Ki nem állhattam az egyházügyi hi­vatalt, a népi ellenőrzést, a sport- hivatalt és a sóhivatalt. Minden vágyam teljesült. No nem, a sóhi­vatalok maradtak, de már priva­tizálják őket. Kiejtettem a szá-- mon a kitüntetésekhez kapcsoló­dó kedvezményeket, a K-vonala- kat, a szolgálati kocsikat, és az elhanyagolt sírokat, már szalad­tak is elboronálni az ügyet. Most mit higgyek? Gellertkapott Tóni, a nagy mágus így intézte. Csak egy szavamba, egy elsuttogott félmondatomba került, s úgy om­lott össze a puha diktatúra, a posztsztálinista elnyomás, mint á pinty. Megmondom neked őszin­tén, én taszítottam le trónjáról Honeckert, Jakest, Zsivkovot és Ceausescut. Hogyan ? Nagyon akartam. S az éri jó édesanyám azt tanította nekem kiskorom­ban, hogy amit az ember nagyon akar, az sikerül. Csak akarni kell erősen. Es én akartam, rajtam nem múlt. Azt kérdezed, hogy most mit akarok? Jelenleg min mesterke­dem? Csak nyugi, kiskomám, az legyen az én titkom. Most össz­pontosítok; megiszok egy felest, aztán transzba esek. Mindeneset­re előrebocsátom, hogy sok min­den nem tetszik a bimbózó de­mokráciában. Hogy mire gondo­lok? Azt nem árulom el. Csak utólag. De tippelhetsz egy pár do­logfa. Nagyon nem foghatsz mel­lé. Bármi megbiikhat — ha na­gyon akarom. En, Gellertkapott Tóni, az újpesti mágus. Majláth László %

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom