Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-08 / 33. szám

* 1990. február 8. • PETŐFI NÉPE • 5% MUNKAVÁLLALÓK RÉSZVÉNYVÁSÁRLÁSI PROGRAMJA Tíz százalék a dolgozóknak ...! Megkezdődtek annak a tör­vénynek az előkészítő munkálatai, amely lehetővé teszi, hogy a vi­szonylag kis jövedelmű munkavál­lalók is bekapcsolódhassanak a privatizációs folyamatba: Marto- nyi János kormánybiztos kezde­ményezésére kidolgozták a Mun­kavállalók Részvényvásárlási Programját. E munkában részt vett a Magyar Tudományos Aka­démia Állam- és Jogtudományi In­tézetének és Szociológiai Kutató- intézetének, a Magyar Nemzeti Bank, az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium, a Pénzügy- kutató Rt. munkatársai. A szakértői csoport egyik tagja, Lukács János iparszociológus az MTI munkatársának elmondta: a tervezett program meg kívánja te­remteni annak a lehetőségét, hogy a munkavállalók részvénytulajdo­nosok legyenek vállalatuknál. A gazdaság jövőjének egyik kulcs­kérdése az állami tulajdonlás le­bontása, a privatizálás. Ebben a folyamatban azonban jelenleg csak korlátozott mértékben lehet a lakosság vásárlóerejére alapozni, mert a munkavállalók nagy töme­gének nincs pénze részvények vagy tulajdonrészek vásárlására, s emi­att a jelenlegi privatizációs kedvez­ményeket sem veheti igénybe. Mindez korlátozza a széles körű privatizálás lehetőségét, a tőke­áramlás kibontakozását, az érték­papírok piacának gyors kiépülését. A privatizáció most általában a munkavállalók feje felett és több­nyire tudta, részvétele nélkül zajlik - mondotta. A munkavállalók nem értik, mi történik körülöttük, ezért gyanakvást éreznek a válto­zásokkal, így a tulajdonváltással szemben is. Ez pedig súlyos konf­liktusok veszélyét rejti magában, mihelyt felismerik, hogy a „nagy nemzeti osztozkodásból” kima­radnak, a gazdasági válság terheit viszont cipelniük kell. így különö­sen fontos, hogy a gazdasági társa­ságokká átalakuló állami vállala­tok részvényei ne csak a külföldiek és a vagyonos belföldi magánsze­mélyek, hanem az egyszerű mun­kavállalók számára is megvehető- vé váljanak. , Szükséges — hangsúlyozta Lu­kács János hogy a munkaválla­lók kedvező kamatozású, úgyneve­zett privatizációs hiteleket vehesse­nek igénybe. Ezt, a kamatokkal együtt a megvásárolt részvények osztalékából, illetve a törlesztés gyorsítására adott forrásadó- és vállalkozási nyereségadó-kedvez­mények segítségével fizetnék visz- sza. A már kifizetett részvények, a törlesztés ütemében, korlátozott forgalmazhatósággal, névre szóló­an kerülnének a dolgozók tulajdo­nába, de kezdettől teljes szavazati jogokat biztosítanának. A törlesz­tés befejezése után a forgalmazás korlátái megszűnhetnek. A hitelek felvételének és visszafizetésének szervezése és* adminisztrálása a Munkavállalói Részvénytulajdoni Egyesület vagy egy megbízotti szervezet feladata lenne. A Munkavállalók Részvényvá­sárlási Programja szerint a részvé­nyek legkevesebb 10 százalékának a dolgozók tulajdonába kellene jutnia.- A munkavállalók részvénytulaj­donossá válása — a kutatások ta­pasztalatai szerint — akkor segíti elő a termelés költségeinek csök­kentését, a termékek minőségének javítását, ha az eddigi vezetési módszereket is megváltoztatják. Tehát a részvénytulajdonos mun­kavállalók részt vehetnek a dönté­sekben, megfelelő tájékoztatást kapnak, ugyanis a vezetői parancs­uralmat a profitérdekeltség és az együttműködés váltaná fel — hangsúlyozta a szociológus. A PETŐFI NÉPE . AJÁNLATA KIÁLLÍTÁSI 0 0 Ot világrész A kecskeméti Erdei Ferenc Mű­velődési Központban Öt világrész fotóművészete címmel nyílik kiállí­tás. A különleges fotográfiák szer­zője a világhírű fotóművész, Tóth István. A gyűjteményéből váloga­tott tárlatot február 9-én, holnap délután négy órakor nyitja meg dr. Tapasztóné Perlaki Magdolna. Az öt világrész tájain készült fotókat március 5-éig tekinthetik meg az érdeklődők. A gyerekek figyelmébe ajánljuk a következő két nagylemezt. A televízióból vált ismerőssé a kö­zelmúltban Szimat Szörény, a szu­pereb. Több epizódban csodálkoz­hattak a srácok, lányok, milyen különleges nyomozótehetség a nagyfülű kutyus. Nos, ezúttal fe­kete korongon hallható két törté­net, az Aránybolhák s a Hermelin és naftalin. Két kitűnő színész köl­csönözte hangját minden szereplő­nek. Kern András és Kútvölgyi Er­zsébet úgy játszik, hogy fel sem tűnik, valamennyi figura általuk beszél. A zene is ritmusos és a töT- ténet sem krimibe illő. Szóval, biz­ton számíthat sikerre a gyerekek körében a lemezen „nyomozó” Szimat. Ivo Fischer és Wolf Péter zenés mesejátékának címe: Három malac farkast győz. Ugyancsak színvonalas produkció, amihez nagyban hozzájárulnak a színé­szek: Kútvölgyi Erzsébet, Hernádi Judit, Voith Ági, Benedek Miklós, Tahi Tóth László, Hacser Józsa és a többiek. Játékukon — hangju­kon — érezni lehet, hogy nagy- nagy élvezettel vettek részt a le­mezkészítésben. A dalok, dalla­mok fülbemászóak. Egy mondat a tasakról: Radványi Zsuzsa ezúttal is kedves figurákkal lepi meg a gye­rekeket, a hallgatókat. Keserű ifjúság Rózsás János Keserű ifjúság cí­mű kétkötetes, 746 oldalas könyve igazán nem átlag-olvasnivalót, szimpla időtöltést, könnyű olvas­mányt ígér. Idegeket és időt igé­nyel, kérdést kérdésre halmoz. Rég olvastam amatőr, első kötetes író­tól jobb, lebilincselőbb regényt! Kevés család él hazánkban, aki­nek nincs második világháborús áldozata, vesztesége. Szülő, test­vér, közeli-távolabbi rokon szinte mindannyiónktól került ki a front­ra, tért meg onnan csodával hatá­ros módon, épen vagy sebesülten; vagy mindörökre ott maradt hősi halottként, esetleg évtizedeken át elfeledett hadifogolyként. Sok ezer azoknak a száma ma is, akik titok­ban legalább a hírét hazavárják eltűnt szerettüknek ... hátha él még ... hátha hírét vehetnék, hol halt meg, hol van eltemetve. A második világháború front­vonala 1944-ben már a Dunántú­lon húzódott, amikor a 18 éves nagykanizsai Rózsás Jánost leven­teként novemberben kiképzésre rendelték egy budapesti kaszár­nyába, onnan tíz nap múltán (!) a szovjet páncélos egységek feltar­tóztatására vezényelték még majd­nem gyermekkorú társaival. A fe­jetlenségben egyetlen képzett kato­na irányítása nélkül a frontvona­lon vánszorgó kamaszok decem­ber 21-én Niklánál harc nélkül orosz fogságba estek és a rögtön­ítélő katonai bíróság szovjetunió­beli száműzetéssel büntette őket. Tíz év-rabság, munkaszolgálat el nem követett háborús bűnért! Mit kibír az ember?! Honnan volt ereje Rózsás Jánosnak túlélni az odesz- szai börtönt, a nyikolajevi lágert, a herszoni éveket, az Észak-Urai embertelen viszonyait, a tajga fa­gyos leheletét, a karabasi tábort, Szpásszkát, Ekibasztuzt? Fogságá­nak kilenc évét a GULÁG-on, kü­lönböző táborokban élte meg, Eki- basztuzban fogolytársa Szolzse- nyicinnek. Sztálin halálakor amnesztiával szabadult, s került haza családjá­hoz 1953 decemberében. Munkába állt, s közben elkezdte emlékeit összegyűjteni, naplószerűen leje­gyezni. 1974-ben a szovjet APN Kiadóhivatala kérte visszaemléke­zéseinek irodalmi feldolgozására, majd 1978-ban a Magvető Kiadó kereste meg hasonló kétessel. Egyik írása sem jelent meg. A re­gény közben kijutott Nyugatra, Borbándi Gyula 1986-ban jelentet­te meg az első, 1987-ben a második kötetet Münchenben. Most a má- gyarországi kiadást a Szabad Tér Kiadó vállalta, az előszót a Nobel- díjas Alekszandr Szolzsenyicin írta. (B. T.—K. M.) Baj van az iskolával Valamikor, úgy két évtizeddel ezelőtt egy sza­bolcsi tanyaközpontban jártam. Olyan helyen, ahol beleragadt a művelődési autó a sárba, zetor- ral kellett kihúzni; villany sem volt, telefonról nem is álmodtak. De az egyik gazdánál olyan tekinté­lyes kis könyvtárt találtam, hogy szemem-szám, elállt. A magyar és a világirodalom legnagyobbjai sorakoztak ott mezőgazdasági szakkönyvek társa­ságában. Az is meglátszott, hogy forgatják őket, nem porfogónak tették ki. — Gyertyafénynél olvassa őket? — kérdeztem a gazdát. — Mit gondol, léikéin, mi mellett írták a legja­vát? Hol volt még akkor a villany?! Ez az irodalmat kedvelő gazdaember még akkor járt iskolába, amikor Móra Ferenc kis „bórem- bukkjai” dagasztották a sarat az alföldi tanyavi­lágban, és azok a kis szélben-fagyban didergő gye­rekek mégis megtanultak ími-olvasni. Az ügye- sebbje eljutott a népfőiskolákra, és örökre könyv- szerető ember lett belőle. Igaz, iskolájuk a kis fal­vaknak is volt, amelyben egy-egy pedagógus há­zaspár igen jó alapozást adott a rábízott kis csapat gyereknek. Aztán jött a körzetesítés. A megalománia; sza­kosított oktatást mindenkinek! A megyék verse­nyeztek, melyik tud gyorsabban minél több iskolát megszüntetni. Fáradt, álmos gyerekek indultak kora reggel, még fáradtabbak érkeztek késő este. Voltak vidékek, ahol már a kisiskolások is buszra préselődtek, s ott nem a legépületesebb dolgokat hallották. Az ingázó kicsinyeknek a szívük is dide­reg. Az otthoni kisiskolában a tanító néni szerette őket. A körzeti iskolában annyi a gyerek, mint fűszál a réten, a tanító családnéven hívogatja őket, a szaktanár meg azt se tudja notesz nélkül, hogy ki fia-boiját tanítja. Valaki kitalálta, hogy iskolá­nak is a nagy a jó, akárcsak ipari üzemnek. Most derül ki, hogy mindkettőnek jobb a kisebb. * Nemrég ünnepeltük — az MTA tudományos ülésszakán — a kiváló gyermekpszichológus, Mé- rei Ferenc születésének 80. évfordulóját. Mérei — és vele együtt a gyermeklélektan — a gyermek tanulmányozásából indult ki, az egyéni adottsá­gokra szabta a nevelést; a közösségeket egyénisé­gekre építette (volna), belső demokráciával, a sze­mélyiséget kibontakoztató életmóddal; a megisme­rést, a tanulást színessé, elevenné, érdekessé akarta tenni, az iskolát a vidámság, az öröm színhelyévé — és mi történt a gyakorlatban? A tudomány semmibevétele. A tudós mondjon, amit akar, no­sza takarékoskodjunk, jöjjön a poroszos drill, az idomítás, kinek kell itt egyéniség? Munkaerőre van szükség! A gyerekek beömlesztésére a nagyüzem­be, olyanformán, ahogy az automatizált húsáru­fel .MfUIrr*rp A *r JfifrítTS-J f gyárba beszalad a malac, és a végső kapun kijön a rúd szalámi. Hogy ez szerencsére nem mindig sikerült, szeretném remélni, hogy többnyire nem sikerült, az annak,köszönhető, hogy az emberi természet ellenáll.. És néha csodákra képes. Még tömeges tanítás esetén is. A körzetesítés a legnagyobb csapást a nemzeti­ségi és főként a cigány gyerekekre mérterA legki­sebb, leghaldoklóbb falvakba a cigányok húzód­tak be. Az eredmény közismert. * Évtizedek óta beszélünk az iskola és család ösz- szefogásáról, amit jóformán lehetetlenné tett az állam azzal, hogy ideológiai bázissá, propaganda­centrummá próbálta tenni az iskolát. Az összefo­gás helyenként mégis sikerült. Ott, ahol az igazga­tó és a tantestület elég bölcs és nagyvonalú volt ahhoz, hogy inkább az ideológiát ejtse, és a szülő­ket kösse magához. Jó pedagógusokkal összefor- rottak a családok, és közösen pártfogolták a kalló­dó gyerekeket is. Szerencsére sokan érezték, hogy a szülőknek, akik munkájukkal fenntartják a köz­oktatást, joguk van az iskolájukhoz is, meg a világ­nézetükhöz is. Ahol azonban iskola és társadalom elszakadt egymástól, ott a köztük húzódó árokba a gyerek esett bele. Adódtak helyzetek, amelyekben a legjobb peda­gógus sem dacolhatott a felsőbbséggel. Ilyen volt a körzetesítés is. A megalománia megszállottjai nem azt mondták, kérdezzük meg a szülőket, ha­nem azt: meg kell győzni őket! Hát meggyőzték. Arról, hogy futni kell a faluból családostul. Nesze neked, belterjes mezőgazdaság! * Az élet hajszolt, a közlekedés fárasztó. A kon­centrálóképesség megőrzése, az elmélyült munka szempontjából a kisvárosi diák helyzete a legked­vezőbb. De azért kellő figyelemmel minden gyere­ket meg lehetne védeni a szétszórtságtól, a túlzott és a kevés terheléstől, az idegességtől, kedv, re­mény, öröm elvesztésétől. Mert a diák számára a pedagógus személye a legfontosabb. Hiszen lehet otthontalanul bolyongani a legszebb, legjobban felszerelt, vadonatúj iskolában is, és lehet eredmé­nyesen, életreszóló tudást szerezve tanulni föld- padlós, vaskályhás kis szobában is, de még az őserdő tisztásán, pálmafa alatt kuporogva is — a kérdés csupán: ki az, aki tanít?! Mert akárki akármit mondjon is, az oktatás­nevelés nem csupán pénzkérdés. A gyermek szempontjából érzelmi kérdés. Hiva­tásszenvedélytől fűtött, szeretetre méltó és szeretni tudó pedagógusok csodát tehetnek. (Amint azt nem egyszer láttuk!) A csoda pedig megfizethetetlen. B. É. Lépcsőházi Összetalálkoztam a szomszéddal a lépcsőházban. Nagyon megöregedett, mióta nem láttam. Ha jól emlékszem, valamikor nyolcvanöt nyarán futot­tunk össze a körút és az Üllői út sar­kán. Tömítéseket keresett a vízcsapjá­hoz, én meg harmadállásban kifutó voltam a Befutó nevezetű reklámcég­nél. — No, csöpög-e még a csapja. Ko­vács szomszéd? —'kérdeztem kedves­kedve. ! — Mi? — nézett rám jövőbe révede­ző, karikás szemekkel. —Ja, a vízcsap­ra gondol? Tavaly volt kint a sógorom Bécsben, hozott néhány békebeli para­fadugót, most azt használom. De már nem sokáig. Betétszámlát nyitottam a Postabanknál. Ha továbbra is így emelkednek a kamatlábak, két év múl­va összejön a pénzem egy három év előtti csapra. És ezt bármelyik postahi­vatalban kiválthatom. A kormány sza­vatolja. — A kormány szavában pedig bíz­hat. Semmi jót nem ígérnek, de azt az utolsó betűig megtartják. — Ez igaz. Már harminc évvel eze­lőtt is azt mondták, hogy az ifjúságé a jövő. Csak tudja, az a baj, hogy mi már akkor is a mában éltűnk. Láttam az arcán, hogy nagyon bánt­ja valami. Igyekeztem hát kedélyesebb dolgokra fordítani a szót, nehogy en­csevegés gém is megfertőzzön a pesszimizmusa. Megkérdeztem, hogy van a felesége, az az örökmosolygó, bűbájos Aranka. — Aranka egy nevető tündér — mondta. — Képzelje, a tavalyi első áre­meléseknél kiszámította, hogy tovább­ra is ki tudunk jönni a fizetésűnkből, ha félannyi húst eszünk, mint addig. Ösz- szecsukta a háztartási könyvét és mo­solygott. A benzináremelésnél azt mondta, nézzük csak! Semmi vész. Ha ezentúl minden második héten járunk csak a kocsival, még mindig ki tudunk valahogy jönni a fizetésűnkből. Össze­csukta a háztartási könyvét, és nevet­gélt egy kicsit. Amikor elolvasta a janu­ári áremelésekről szóló cikket, félrehú­zódott a sarokba, imádkozott vagy fél órát, félhangon elduruzsolta a kor­mány névsorát, és így szólt hozzám: semmi baj, fiacskám. Nem utazunk, nem zabálunk, belépünk egy nudista egyesületbe. Sarokba vágta a háztartá­si könyvét, és azóta egyfolytában ha- hotázik. — No de Kovács úr, magának nagy­szerű szakmája van, átlagon felül ke­res ... — így volt kérem, amíg ki nem de­rült, hogy drága dollárból gyártunk ol­csó rubelt. Fölszámolták a vállalatot, és áthelyezték az igazgatót egy olyan vállalathoz, ahol még drágább dollár­ból nem (gyártanak semmit. Nekem is fölajánlottak égy titkárnői állást, de kiderült, hogy görbe a lábam, öreg va­gyok, és gyenge kávét főzök. — Csak nem ...? — De igen, munkanélküli vagyok. — Hát ez nagyszerű, Kovács úr! Akár le is játszhatnánk a tíz éve félbe­hagyott sakkpartit... — Maga is? , -ri- Hát persze! Az én vállalatomat fölajánlották ugyan egy svájci gyógy­szergyártó cégnek, de azt válaszolták, hogy csődött nem vesznek. Egyre válo- gatósabbak ezek a nyugatiak ... Már a kakukkos óra se kell nekik, ha rekedt vaíjú károg belőle rozsdás dróton. — Tudja mit? Alakítsuk meg a mun­kanélküliek klubját! Úgy tudom, már vagyunk vagy hatan a házban. És még hányán leszünk, hiszen a kormány be­tartja az ígéretét! Kérhetnénk hozzá állami támogatást is. Sőt, ha párttá alakulunk, akár képviselőnk is lehetne a parlamentben. Érti? Főállású hon­atya! — Nem rossz ötlet, Kovács úr! Ha párttá alakulunk, talán még informáci­ókat is gyűjtenek rólunk, és lehallgatja a telefonunkat a Belügyminisztérium. Akkor aztán jól megmondhatjuk a ma­gunkét! — És addig? — Snóblizzunk. Van aprója? — Százasra gondol? Pont most ment el az utolsóval a feleségem a közértbe gyufáért. — Az is jó. Ha megjön, játszunk vele „ki húzza a rövidebbet”. T. Ágoston László ÚJ KÖNYVEK Alistair Maclean: Randevú az arannyal. (Zrínyi, 117 Ft) Hl Tanúskodnak a halálraítéltek. (Első Vertikális, 89 Ft) — 1956. A forradalom és a sza­badságharc röpcédulái. Összeáll. Rédey Gábor. (Első Vertikális, 200 Ft) — Bárdos B. Arthur: Csendes leszámolás. (Dél-Kelet, 59 Ft) — Claire Kenneth: Szerelemről szó sem volt. (Corvin, 130 Ft) — Viccek Sztálinról, Rákosiról és Ceausescu- ról. Gyűjtötte és kommentálja Katona Imre. (Új Auróra, 59 Ft) — Oltványi Ottó—Oltványi Ta­más: A vég. (Magyarország-könyvek) (Szféra, 97 Ft) — Szepes Mária: A szerelem mágiája. (Vízöntő könyvek) (Holnap, 58 Ft) — Törpicur. (Baba­könyvtár) (Garabonciás, 65 Ft) — Tutsek Anna: Ciliké mint asszony. (Garabonciás, 98 Ft) — Vic­tor Hugo: Kilencvenhárom. (Kriterion, 70 Ft) — Andrej Platonov: Csevengur. (Világkönyvtár) (Magvető Kárpáti Kiadó, 6(5 Ft) g- 9 és 1/2 hét. Egy szerelmi kapcsolat emléke. írta: Elizabeth McNeil. (JLX Kft., 80 Ft) — Gudenus János— Szentirmai László: Összetört címerek. (Mozaik, 198 Ft)—Úri Geller: Görbüljek meg, ha nem igaz! Rendhagyó önéletrajz. (Háttér, 98 Ft) — Mit és hol tanuljak? Középiskolai pályaválasztási kézi­könyv. Összeáll. Margitay Tihamér, Mózes Ta­más. (Optimum, 165 Ft) — Nemere István: Lon­donba nem indul vonat. (Garabonciás, 98 Ft) — Móritz György: Olasz nyelvkönyv. I. kötet. 3. ki­ad. (Tanuljunk nyeleket!) — Verseghy Ferenc, Földi János, Fazekas Mihály válogatott művei. Vál. Vargha Balázs stb.' (Magyar remekírók) (Szépirodalmi K., 98 Ft)—Az antik Róma napjai. 4. kiad. (Tankönyvk., 105 Ft) — Zachar József: Csaták, hadvezérek, katonák a XVIII. században. (Hösök-csaták) (Tankönyvk., 129 Ft).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom