Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-23 / 46. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. február 23. A SZÖVETKEZET FENNÁLLÁSA ÓTA A LEGNAGYOBB EREDMÉNY Több mint 35 milliós nyereség Bugacon -.« • Az élelmiszer-tartósító üzem is hozzájárult a jó eredményhez. A napokban tartotta küldött- gyűlését Bugacon az Aranykalász Szakszövetkezet. A vezetőség a közös gazdaság fennállása óta a legeredményesebb esztendőfői ad­hatott számot a mintegy ezer tagot képviselő küldötteknek. A gyűlést követően kértük meg Börcsök András elnököt, mondja el, ho­gyan sikerült ebben a nehéz gazda­sági helyzetben ilyen jelentős ered­ményt elérni? — Huszonkilenc éve mindig nye­reségesek. Mi ennek a titka? — Az előző évhez viszonyítva ez évi eredményünk elsősorban a nö­vénytermesztésnek köszönhető. Kisebb részben a kisárutermelés- nek, valamint az ipari ágazatnak is. Szembetűnő, hogy a szakszö­vetkezet, amely általában két aranykoronás földeken gazdálko­dik, a növénytermesztésben ered­ményes. Ennek az a kilencéves kö­vetkezetes, szívós munka a magya­rázata, amelyet a legutóbbi egye­sülés, az 1982-es fúzió óta végez­tünk. Azóta szántóterületeinket következetesen rendbe hoztuk, pó­toltuk a talajerőt, így szinte az egész termőterület hozza a tőle el­várható termésmennyiséget. A nö­vénytermesztés egyes ágazatainál, például a rozsnál más technológiát alkalmaztunk. Nem szántottunk, csak , tárcsáztunk, ezenkívül alap­műtrágyát csak minden harmadik esztendőben juttatunk a földekre, így is hozta a mintegy 20 mázsás termést. Búzánál és őszi árpánál természetesen nem ezt a technoló­giát alkalmaztuk. Viszont ezeknél a múlt esztendőben elért 42, illetve 46 mázsás hektáronkénti termés megkívánta az évenkénti szántást és alapműtrágyázást.- -------H — Mennyi volt a múlt “évi teljes árbevétele a gazdaságnak'? ­— Az árbevétel jelentősen nőtt, 36 százalékkal haladta meg az elő­ző esztendeit, s 107 millió forint volt. A növénytermesztésnél is emelkedett egyrészt a nagyobb ho­zamok miatt, másrészt megkezdte működését a lucernaszárítónk, a pelletkészítő üzemünk. Ez 220 va­gon készárut gyártott. Ezek a té­nyezők a növénytermesztés árbe­vételét jelentősen növelték. A kisá- rutermelésben a liba és a sertés ér­tékesítésével mintegy kétszeresére növekedett az árbevétel. — Említést tett az ipari ágaza­tokról is, azok vittek, vagy hoztak a közös kasszába? — Ezek az ágazatok is hozták a tőlük elvárható eredményt. Külö­nösen jót produkált az élelmiszer­tartósító és a jászszentlászlói laka­tosüzem. Ugyanezt mondhatom el a budapesti gépipari ágazatunkról is. A múlt évhez viszonyítva vala­mivel visszaesett a bugaci lakato­süzem, a műanyagüzem pedig az előző évivel azonos árbevételt ho­zott. Nyilvánvaló, hogy a három nagyobb ipari üzem termelési, il­letve árbevétel-növekedéséből ösz- szességében az ipar is jobb ered­ményt ért el, mint korábban. w ~ A termelés felfutásával bizo- nyára növekedtek a költségek. Vé­gül is mennyi nyereséget tudhat ma­gáénak a szakszövetkezet? — Az átalányelszámolásos rész­legekben nagyobb érdekeltség va­lósult meg a költségmegtakarítás­ban, mint korábban, ugyanis jöve­delmük nagysága ettől függött. Ezért — miután minden ágazat ér­dekelt ebben — a költségek ará­nyosan nem növekedtek. Az elért eredmény meghaladja a 35 millió forintot, amely két és félszerese a múlt évinek. — Kinek mennyi jut ebből az igen jelentős összegből? — A szövetkezet éves munkadí­ja 32 miihó, az átalányelszámolá­sos részlegek a többletárbevételből mintegy 15 milliós részesedést kap­tak. Ezen felül a nyereségből a nem ilyen rendszerben dolgozók között felosztottunk 5 millió forintot. A fennmaradó összegből 10 milliót tartalékoltunk, a többi, majdnem 20 millió forintos összeggel a va­gyonalapot növeltük. — Az idén mire számítanak? — A jó gazdálkodáshoz elsősor­ban dolgozni kell. Az idei tervünk a múlt évinél jóval szerényebb. Nyereségben mintegy 20-25 millió forintot céloztunk meg. Akara­tunk van, dolgozunk is, de nem­biztos, hogy az időjárás olyan ke­gyes lesz hozzánk, mint a múlt esz­tendőben. Gémes Gábor KÉSZENLÉTBEN A HÉT VÉGÉN ORVOSOK KECSKEMÉT: az ügyelet ideje hétfőtől péntekig 18 órától ■HM reggel 8 óráig tart, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon a —---------- következő hétköznap reggel 8 ó ráig. Az ügyelet helye felnőtteknek: Kecs­kemét, Nyíri út 38. (T.: 20-488), központi tömb, diagnosztika. Gyerekeknek: Kecske­mét, Izsáki út 5., C pavilon, földszinti ambu­lancia (T.: 22-822). ♦ Ágasegyháza, Ballószög, Helvécia, He- tényegyháza, Jakabszállás, Nyárlőrinc, Vá­rosföld gyermek és felnőtt betegeit munka­szüneti napokon a kecskeméti kórház emlí­tett két épületében látják el. Orgovány: Orgovány, központi rendelő (T.: 25), Szabadszállás, Fülöpszállás, Solt- szentimre: Szabadszállás, központi rendelő (T.: 53-324), Kunszentmiklós: Kunszentmik- lós, központi rendelő, (T.: 51-222), Dunave- cse, Szalkszentmárton, Apostag: Dunavecse, központi rendelő (T.: 33), Lajosmizse, Felső- lajos, Ladánybene, Lajosmizse, központi rendelő (T.: 56-173), Kerekegyháza, Fülöp- háza, Kunbaracs: dr. Benkő M. (Kerekegy­háza, Lenin tér 14. T.: 71-340), Lakitelek: dr. Kalocsa Z. (Lakitelek, Alkotmány u. 3. T.: 42-015), Izsák: dr. Sőreghi I. (Izsák, Rákóczi u. 19. T.: 74-084), Tiszaalpár: dr. Szántó Á. (Tiszaalpár, Dózsa u. 76. T.: 44-086. Lelki segélyszolgálat: a kecskeméti 28- 222-es telefonszámon, naponta 18 órától másnap reggel 6 óráig hívható. BAJA: az ügyeletet a bajai kórház sebésze­ti pavilonjában látják el. (Pokomy u. T.: 11-244). Itt fogadják a bajai, bácsokodi, bácsborsódi, bácsszentgyörgyi, bátmonosto- ri, csátaljai, csávolyi, dávodi, érsekcsanádi, felsőszentiváni, garai, hercegszántói, nemes­nádudvari, sükösdi, szeremlei és vaskúti be­tegeket. BÁCSALMÁS: a rendelőintézetben a bácsszőllősi, tataházi, mátételki, kunbajai, csikériai, madarasi, katymári lakosokat lát­ják el. KISKÖRÖS: a Kossuth utcai rendelőben látják el a betegeket. (T.: 11-922). Fogászati ügyeletet a város és a környék lakói részére minden szombaton 8-tól 12 óráig tartanak, a szakorvosi rendelőintézetben, Kiskőrös, Petőfi tér 1. Az ügyelet idején ellátják a kis­kőrösi, akasztói, csengődi, tabdi és kaskan- tyúi betegeket. KECEL, Imrehegy: Kecel, központi ren­delő (T.: 2Í-575), Soltvadkert: központi ren­delő (T.: 31-231). KISKUNFÉLEGYHÁZA: a központi ügyelet szombaton reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig tart. Helye: Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. (T.: 62-360). Ellátják a kis­kunfélegyházi, gátéri, kunszállást, pálmo- nostori, petőfiszállási, bugaci betegeket. A gyermekorvosi ügyelet rendje szombaton és vasárnap 7-től 19 óráig tart. Helye és tele­fonja azonos a központi ügyeletével TISZAKÉCSKE: a rendelőintézetben a ti- szakécskei és szentkirályi betegeket látják el (T. 41-011). KALOCSA: a rendelőintézetben tartanak ügyeletet: Kossuth u. 34—36. Itt látják el Bátya, Foktő, Ordas, Géderlak, Homok­mégy, Miske, Dunaszentbenedek, öregcser- tő-Csoma, Szakmár, Úszód és Kalocsa bete­geit. Az ügyelet szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig tart. (T.: 10, 122, 234, éjszakai ügyelet: 213-as mellék). A rendelőintézetben a munkaszüneti na­pokon a fogászati ügyelet sürgős esetben ve­hető igénybe 9-től 12 óráig. A fogászati ügyelethez tartozik: Kalocsa, Solt, Harta, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dusnok, Fájsz, Hajós és a csatolt községek. Solt, Újsolt, Dunáegyháza: Solt, központi rendelő (Vécsei tér 1., T.: 167, Dunapataj, Harta: dr. Jaksa J. (Dunapataj, Baross u. 6., T.: 84). Kiskunhalas: a Semmelweis Kórházban a központi ambulancián tartanak ügyeletet (T.: 21-011). Itt látják el a balotaszállási, harkakötönyi, zsanai, kunfehértói, kisszállá- si, pirtói betegeket. Kiskunmajsa, Szánk, Jászszentlászló, Csólyospálos, Kömpöc, Kiskunmajsa, köz­ponti rendelő (T.: 31-211), Jánoshalma, Bo- rota, Rém, Kéleshalom: Jánoshalma, köz­ponti rendelő (T.: 88), Kelebia, Tompa: dr. Bartha I. (Kelebia, Ady Endre u. 106.) GYÓGYSZERTÁRAK Kecskemét, Szabadság tér 1., Baja: Tóth Kálmán tér 2., Bá­csalmás: Hősök tere 4., Izsák: Dózsa György u. 7., Jánoshal­ma: Béke u. 1/A, Kalocsa: Szé- chcnyi-lakótelep, Kiskőrös: Kossuth u. 5., Kiskunfélegyháza: Attila u. 1., Kiskunmajsa: Hősök tere 3., Kunszentmiklós: Kálvin tér 7., Soltvadkert: Ifjúság u. 2., Tiszakécske: Béke tér 4., Kiskunhalas: Kossuth u. 15—19., Solt: Béke tér 6., Lajosmizse: Szabadság tér 7. ÁLLATORVOSOK ■< Az ügyelet Szombat reggel 7 órátólliétfő reggel 7 óráig tart. KECSKEMÉTI ÁLLAT- KÖRHÁZ: folyamatosan mű- ködik. BAJAI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KE­RÜLET: Baja, Bátmonostor, Szeremle: dr. Mayer J. (Baja, Szegedi úti keltető), Nemes­nádudvar, Sükösd, Érsekcsanád: dr. Laka­tos J. (Nemesnádudvar, Petőfi u.^4.,T.: 13), Bácsszentgyörgy, para, Vaskút: dr. Tasko- vics L. (Vaskút, Bajai út 1/A, T.: 12-5ßl), Felsőszentiván, Csávoly, Bácsbokod: dr. Li- pokatich S. (Csávoly, Arany J. u. 37. T.: 29), Bácsborsód, Madaras, Katymár: dr. Mátrai J. (Katymár, Május 1. tér 4.), Hercegszántó, Dávod, Csátalja, Nagybaracska: dr. Gyenis J. (Hercegszántó, Bem J. u. 44/A): KALOCSAI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kalocsa, Bátya, Foktő: dr. Ko- yácsffy Cs. (Kalocsa, Újhelyi u. 2.), Tass, Szalkszentmárton: dr. Cserép J. (Tass, .Dó­zsa u. 31. T.: Kunszentmiklós: 51-348), Du­navecse, Apostag: dr. Gulyás A. (Dunave­cse, Gerle u. 1 1), Solt, Újsolt, Dunaegyháza, Állampusztai (belgazdaság solti kerülete: dr. Varjú S. (Solt, Kossuth u. 86. T.: 52), Harta, Dunatetétlen, Állampuszta: dr. Csiba E. (Harta, Gallé T. u. 64.), Dunapataj, Ordas, Géderlak, Úszód, Dunaszentbenedek: dr. Südi I. (Úszód, Mátyás király u. 10. T.: 3), Szakmár, Öregcsertő, Homokmégy: dr. Far­kas A. (Homokmégy, Dózsa u. 14. T.: 8), Hajós, Császártöltés: dr. Koch J. (Hajós, Temető u. 2., T.: 11), Fájsz, Dusnok, Miske, Drágszél; dr. Bajusz I. (Dusnok,'Vörös Had­sereg u. 23.). KECSKEMÉTI ÁLLATEGÉSZSÉG­ÜGYI KERÜLET: Kecskemét, Hetényegy- háza: dr. Makkos G. (Kecskemét, László K. u. 11. T.: 27-985),' Kecskemét, Ballószög, Helvécia: dr. Ispánovity I. (Kecskemét, Köl­csey u. 24. T.: 20-869), Jakabszállás, Orgo­vány: dr. Zakupszky J. (Jakabszállás, Petőfi u. 26., T.: 72-075), Szentkirály, Nyárlőrinc, Városföld: dr. Pillér J. (Szentkirály, Dózsa u. 1., T.: 45-012), Lajosmizse: dr. Cserényi P. (Lajosmizse, Vereb u. 2/A, T.: 56-448), Ti­szakécske: dr. Pitti L. (Tiszakécske, Tanács- köztársaság u. 6. T.: 41-027), Kerekegyháza, Kunbaracs, Ladánybene: dr. Tóth B. (La­dánybene, Piactér u. 12., T.: 56-948). KISKÖRÖST ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kiskőrös: dr. Boros A. (Kiskő­rös, Vattay u. 10., T.: 12-280), Ágasegyháza, Fülöpháza, Izsák: dr. Faragó B. (Izsák, Rad­nóti u. 16., T.: 74-551), Kunszentmiklós, Kunpeszér, Kunadacs: dr. Tóth S. (Kun­szentmiklós, Petőfi-ltp. B ép., T.: 51-618), Szabadszállás, Fülöpszállás: dr. Schieider J. (Fülöpszállás, Kossuth u. 12., Soltvadkert, Bocsa, Tázlár: dr. Kővágó F. (Soltvadkert, Bocskai ű., 83. T.: 31-081), Akasztó, Csen­gőd, Tabdi, Páhi, Soltszentimre, Kaskantyú: dr. Varga J. (Csengőd, Szent I. u. 15., T.: 41-130), Kecel, Imrehegy: dr. Beke J. (Kecel, Malom u. 2ZT, T.: 21-048). KISKUNFÉLEGYHÁZI ÁLLAT­EGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kiskunfél­egyháza: dr. Horváth A. Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 3., T.: 61-389), Gátér, Pálmo- nostora, Petőfiszállás: dr. Gyöngyösi P. (Pe- tőfiszállás, Árpád u. 28., T.: 79-064), Tiszaal­pár, Lakitelek: dr. Kovács Gy.-né (Lakite­lek, Széchenyi krt. 76. T.: 42-118), Kiskun­majsa, Kömpöc, Csólyospálos: dr. Fülöp J. (Kiskunmajsa, Tanácsköztársaság u. 66. T.: 31-828), Jászszentlászló, Szánk: dr. Borotai Gy. (Jászszentlászló, Radnóti u. 3., T.: 31- 349), Bugac, Kunszállás: dr. Szabó G. (Bu­gac, Felsőmonostor 577., T.: 72-570). KISKUNHALASI ÁLLATEGÉSZSÉG­ÜGYI KERÜLET: Kiskunhalas, Pirtó, dr. Mészáros I. (Kiskunhalas, Attila u. 3., T.: 21-748), Zsana, Harkakötöny, Balotaszállás, Kunfehértó: dr. Kazinczi F. (Kunfehértó, Kiss E. u. 16., T.: 22-214), Jánoshalma: dr. Vass I. (Jánoshalma, Magyar L. u. 18., T.: 415), Borota, Rém: dr. Boldizsár J. (Rém, Petőfi u. 23.), Mélykút, kisszállás: dr. Mikó N. (Mélykút, Lenin tér 54., T.: 28), Tompa, Kelebia: dr. Varga L. (Tompa, Szabadság tér 3., T.: 35), Bácsalmás, Csikéria, Bácsszőlős, Kunbaja: dr. Rácz I. (Csikéria, Kossuth u. 21., T.: 4), Tataháza, Bácsalmás, Mátételke: dr. Csibri J. (Bácsalmás, Petőfi u. 48.) Kényszerű fiatalítás a porcelánfestőknél Az Alföldi Porcelángyár kalocsai porcelánfestő üzeméből az elmúlt esz­tendő második felében megindult az elvándorlás, ami szinte máról holnap­ra be is fejeződött. Ugyanis a paprika városában—a már betanult ügyeske­zű lányokra-asszonyokra számítva hasonló, kft. keretben működő cé­get alapítottak. Az új munkahelyet —csábítóbb fizetéseket Ígérve — ha­mar feltöltötték, ám ezzel a nagymúl­tú üzem régi gárdája felére, azaz negy­ven főre csökkent. —I Gondolom, mindezekkel együtt járt a megrendelések teljesítésének csúszása. — Az az igazság, nem is reméltem, hogy ojy hamar sikerül új embereket toborozni. Talán ezen a környéken már egyfajta kézügyességgel szület­nek a lányok. A városból és a környe­ző községekből jelentkezőkkel rövid idő alatt ismét teljes lett a létszám — mondja Szentesi Istvánná, aki öt esz­tendeje üzemvezető. — Ma már ott tartunk, hogy megrendeléseink össz­hangban vannak a teljesítőképesség­gel. Persze az is igaz, hogy a korábban nagy vevők—mint a pártközpont és a megyei bizottságok—megszűnésével kevesebb az igény. Most azon va­gyunk, hogy mire beindul az idegen- forgalmi szezon, akkorra elég áru le­gyen a boltokban. Nemrégen tárgyal­tunk az Amforával a Kecskeméti Ta­vaszi Napokra szánt apróbb ajándék- tárgyak készítéséről. — A kalocsai motívumokat külföld dön is kedvelik ... f —Itt az asztalomon—százezer fo­rint értékben —egy japán cég rendelé­se. Teaházat szeretnének berendezni. Persze, nem ez az első. Keresettek a kávéskészletek is, a dísz-falitányérok. Megrendelőink — az NSZK, Argen­tína, Svájc, Finnország — általában kisebb szériákat kérnek. A körülbelül évi húszmillió forint értékű áru fele túljut a határon. Szívesen kiszolgál­juk a kisebb igényeket. Sokan élnek is a lehetőséggel. Az itt készült cikkek ajándék-, illetve szaküzletekből talál­nak gazdára. Sokszor — mutatja az amatőr rajzzal kísért levelet, amelyet az NSZK-ban adtak fel — pusztán pótlás'-igéhnyél keresnek meg ben­nünket, mert ugye a törékeny haszná­lati és dísztárgy végül is a legügyesebb háziasszony vagy -úr kezében is fo­gyóeszköz. Közben az úgynevezett dekor- számmal ellátott vázák, étkészletek, fűszertartók, hamutálak, falitányé­rok, korsók társaságából műhely­szemlére indulunk. Az egykori ipa­rosház földszintjén hatalmas, jól kivi­lágított csarnokrészek. Az alapanya­gok, a fehér porcelánáruk, amelyek a hódmezővásárhelyi anyavállalattól érkeznek, festésre várva sorakoznak. • Akiknek nincs pici gyerekük, azok már hatkor kezdték a munkát. Rend, figyelem tapasztalható mindenütt. A látványt fokozza a fehér egyenruha. Nem hagyható említés nélkül a zömében fiatal arcú társaság, hiszen átlagéletkoruk nincs harminc év. 9 Tóth Józsefné kézirajzoló 1974-ben kezdte itt a munkát. A pauszpapír fi­nom lyukú min­tái faszénresze­lékkel történő satírozással ke­rülnek rá a por­celánra, amelyet acéltoll segítsé­gével, speciális festékkel kell át­rajzolni. 9 A minta ráégetésc után a festőkön a sor, ki-ki kézügyessége, gyakorlata alapján, hosszabb-rövidebb idő alatt végez a kiadott munkával. A nagy odafi­gyelés persze igénybeveszi nemcsak a kezeket, hanem a szemeket is. Ezért évente legalább egyszer — szervezetten — valamennyien szakorvosi vizsgálaton vesznek részt. 9 Az aranyozás feladata akár kitüntetésnek is számít. Vass Ferencné.tökéletesen érti ezt a mesterséget és a fes­tést is. Bár ez — mondják — fordítottan nem mindig igaz, azaz a jó festő még nem biztos, hogy jó aranyozó is. S hogy valóban aranyat használnak a munkához, azt nemcsak a látvány, hanem az is sejteti, hogy itt a törlésre használt papírt vagy ruhadarabot sem lehet megsemmisíteni, hanem visszaküldik az anyavállalathoz, ahol egyfajta művelettel ismét aranyat ér a megmentett por. 9 Simon Zoltánné csoportvezető szakértelme kétségtelen, hiszen ő a meós is. Minden egyes darab átjut Dezső Bálint- né égető, polírozó kezén is. Iván Sándorné csomagoló megszámlálhatatlan darabot indított már útnak, hiszen 1971. november 8-a, az üzem alakulása óta végzi ezt a munkát. Fotó: Méhes! Éva Szöveg: Pulai Sára ÚJ KÖNYVEK: Magay, Tamás—Országh László: Magyar—angol kéziszótár. (Akadémia, 255 Ft) TT- Streamline English. I. „A” munkafüzet. (Akadémia, 50 Ft) — Stre­amline English. I. „B” munkafüzet. (Akadémia, 50 Ft) — Streamline Eng­lish. I. Tankönyv. (Akadémia, 200 Ft) —John Le Carré: A kém, aki bejött a hi­degről. (Európa-Fabula, 98 Ft)—Jevge- nyij Zamjatyin: Mi. Regény. (Európa, 78 Ft) — John Harris: Nyomtalanul. Hajó- katasztrófák. (Gondolat, 96 Ft) — Clive Foss-Paul Magdalino: Róma és Bizánc. (A múlt születése) (Helikon, 320 Ft) — Robert Burns versei. (Lyra Mundi) (Eu­rópa, 55 Ft) — Szavatosság és jótállás. Szerk. Petrik Ferenc. (Gyakorló jogász kézikönyve) (Közgazdasági és Jogi Kvk., 880 Ft)—Bíró Endre: Mit tehet az állam a polgáraival? Az állam hatósági tevé­kenységéről és a hatósági eljárások jogi szabályozásáról. (Közgazdasági és Jogi Kvk., 98 Ft)—Bogdán Tibor—Szilágyi­né Farkas Zsuzsa—Tóth Zoltán: Pártok és választások. A pártokról és a választá­sokról szóló törvények magyarázata. (Sarkalatos törvények) (Közgazdasági és Jogi Kvk., 148 Ft).

Next

/
Oldalképek
Tartalom