Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-22 / 45. szám

1990. február 22. • PETŐFI NÉPE • 5 In memóriám Nagy László Bihari vers- és prózamondó verseny A meghirdetők és a támo­gatók —- a 14 éve kezdődött, s azóta évenként megrende­zett verseny életében első íz­ben — nemcsak a határain­kon belül, hanem a határain­kon . kívül (Romániában, Csehszlovákiában, Ausztri­ában, Jugoszláviában, Kár- pátukrajnában és a világ bár­mely táján) élő magyar anya­nyelvűek jelentkezését is vár­ják a nemes vetélkedőre. Jelentkezési feltételek: be­töltött 14. életév, a felső kor­határt nem határozzák meg. Hivatásos művészek a verse­nyen nem indulhatnak. A jelentkezéssel egy időben 5 magyar írótól vagy költő­től származó művet kell be­küldeni. Jelentkezési határi­dő: 1990. március 15. Az elő­döntők áprilisban, a közép­döntők májusban lesznek, míg a döntőt júliusban ren­dezik meg. A verseny díjai: I—X. he­lyezettig: külföldi utazás (augusztusban), XI—XII.' helyezettig: pénz- és tárgyju­talom, valamint egyéb kü- löndíjak. A versennyel kapcsolatos összes tennivalókat a rende­ző Bihari Irodalmi Társaság (postacím: Berettyóújfalu 4100 Pf. 101.) a jelentkezés után postafordultával azon­nal megküldi. OLVASÓNK ÍRJA Miért nincs nyelvtanár? Tavaly megismerkedtem egy belga egyetemi hallga­tóval, aki hazánk településszerkezetéről írta diploma- munkáját. Hazautazása előtt elmondta, hogy bárho­vá ment, magas beosztású emberekhez is, a kísérő tolmács nélkül nem tudott szót váltani, pedig ő beszél francia, német és angol nyelven is. Megpróbáltam meggyőzni; hogy nem valami „turáni átok” nyelvi nyomorunk oka, hanem egy 40 éves elhibázott kultúr­politika. Gőz József cikkének nagyon örültem (Petőfi Népe, 1990. február 10.), mert igen lényeges kérdésekét fe­szeget. Feltétlenül igaza van abban, hogy az előrelépés kulcsa a nyelvtanár, abból pedig vészesen kevés van. A meglévőknek is csak kisebb része dolgozik iskolá­ban. Néhány évvel ezelőtt angol—orosz szakos tanárt kerestünk a GAMF-ra, és az ELTE dékánja elmond­ta, hogy a 30 végzősből csak 3 pályázott meg pedagó­gusállást. 1989 őszén, az orosz nyelv kötelező voltának eltör­lésével rendkívül nehéz helyzetbe kerültek az iskolák: a szülők mindent megtettek, hogy gyermekeik angol vagy német nyelvet tanulhassanak, de nem volt elég tanár. Ez a helyzet még 3 évig súlyosbodik, mert a kimenő osztályok oroszt tanulnak, az újonnan kez­dők pedig feltétlenül nyugati nyelvet akarnak tanulni. Ez körülbelül kétszázezer tanuló, tízezer tanulócso­port, kétezerötszáz új nyelvtanár évenként — nem számolva utóbbiak körében a nyugdíjba vonulókkal és pályaelhagyókkal. A jelenlegi képzési kapacitás ennek csak töredékét adja. Az egyetlen megoldás a feladatot vállaló orosztaná­rok átképzése. Ezt ebben a megyében példamutató módon meg is kezdték, de félő, hogy közülük a közép­fokú állami nyelvvizsgával rendelkezők is évekig sor­ban állhatnak, mert — ahogy Gőz József írja — „az egyetemek falai nincsenek gumiból”. Ezen a gondon sokat segítene, ha Glatz Ferenc miniszter elképzelése az új, nyelvtanárokat képző egyetemről már ez év őszén megvalósulna. És addig? Elkerülhetetlennek tűnik a képesítés nél­küli -—jó esetben nyelvvizsgás — oktatók alkalmazá­sa. Itt azonban igen nagy az igazgatók és a szakfel­ügyelet felelőssége a megfelelő személyek kiválasztá­sánál. Nem igaz, hogy a helyzet az 1948-as oroszoktatás­hoz hasonlítható. Van sok ezer nyelvtanárunk és saját tapasztalataim alapján mondhatom, hogy az oroszta­nárok gyorsabban haladnak a nyelviskolán, mint töb­bi tanítványaink. Ami a hétvégi szabadidőben való tanulást és taní­tást illeti, nem vagyok olyan pesszimista, mint Gőz József. Éppen Kecskemét az, ahol közel 100 hallgató jár nyelviskolába péntek este és szombat délelőtt. Végül néhány negatív jelenségről. Megjelentek a szélhámosok, akik nemcsak képesítés, hanem tudás nélkül „vállalják” jó pénzért a „magántanárságot”. Igen sokan felismerték a tanárhiányban rejlő-üzleti lehetőségeket, és országszerte szerveződnek a szakmai háttér nélküli nyelvoktató vállalkozások. (A törvény nem követel szakképzettséget.) Természetesen a hall-, gatók később szelektálnak, felismerik, mit kapnak a pénzükért, de akkor már sok idő és pénz veszett oda. A meglévő tanári kapacitás legjobban a szervezett, csoportos oktatásban használható fel, és igen örven-» detes az a versenyhelyzet, ami Kecskeméten kialakult. Kapjanak a tanulási lehetőségek és a nyelvvizsga­eredmények minél nagyobb nyilvánosságot, és anya­gilag is vonzóvá kell tenni a tanítást a nyelvtanárok­nak. Ott pedig, ahol végleg nincsenek meg a személyi feltételek, inkább sehogy sem, mint rosszul! A belga kislány hatalmas előnye, hogy minden to­vábbi nélkül utazhat. A mi 50 dolláros új vasfüggö­nyünk a nyelvi kultúra fejlődésére is súlyos csapás, de ez már egy másik cikk témája lenne. dr. Keresztes Nagy Imre a TIT megyei idegen nyelvi szakosztályának elnöke Az utóbbi időben egyre több vád éri a tömegtájékozta­tást, a sajtót is, hogy a magyar re-\ formpolitikának csak az árnyoldalait veszi észre, így manipulálja a választópolgá­rokat. Annak bizonyítására, hogy e vélemény kinyilvánítói té­tednek, adom közre ezt az írása-, mat, amelyben a magyar reform- politika előnyeiről, eredményei­ről, azaz fényoldalairól szólok. Emlékezzünk vissza, mily gyászos is volt történelmünk né­hány évtizeddel ezelőtt. A forra­dalmat követően haladó nézete­ik miatt százakat végeztek ki, ezreket vetettek börtönbe, a párt és a kormány nézetei miatt száz­ezreket kényszerítettek termelő­szövetkezetekbe. Manapság nincs ilyen veszély. Bárki, bár­hol, bámikor szabadon elmond­hatja a véleményét a kormány­ról, a pártokról, a szocializmus­ról és a kis bögyös^Mariskáról. Oda se figyelnek. Őszinte kriti­kájáért senki nem kerül börtön­be. Sőt, azoknak a tolvajoknak, rablóknak, betörőknek, sik­kaszt óknak egy része sem, akik anarchista módon törnek, zúz­nak, lopnak, csalnak és harap­nak. A demokrácia szellemében egyes pártok tízezreket akarnak kikényszeríteni a téeszekből. Régen 3,60 volt egy kiló ke­nyér, ma a négyszerese. Ebből logikusan következik, hogy az életszínvonalunk is legalább négy mértékegységet emelke­dett. Sőt: ha valaki kevesebb drága kenyeret eszik — szeren­csére sok ilyen öntudatos állam­polgárunk van —, növeli az áru- bőséget, és megszabadul a súly- fölöslegétől. Ami az egyéb ár­emelést illeti, bizton állítható, hogy átmeneti jelenségről van szó. Valószínűleg nem tűnt még föl Önöknek, hogy minden ter­melő és árhatósági szerv igen optimista ezen a téren. Ez lénye­gében természetes, hiszen ez a feladatuk. Áruikon a .fogy. ár" felirat is ezt fejezi ki, tudniillik a jelenlegi ár valamikor majd fogyni, azaz csökkenni fog. Igen sok a hajléktalan — ír­ják az újságok, és bemutatja a tévé, hogyan rendezkedtek be az aluljárókban, a Déli pályaudva­ron. Jelenlegi társadalmunk hu­mánus ezekhez az embereikhez, hiszen lehetővé teszi, hogy köz­területen, viszonylag védett kör­nyezetben hajtsák álomra a fejü­ket. Még három évvel ezelőtt is elképzelhe­tetlen volt, \hogy közü­liük ' valaki Irendőr nél- Jkül találjon hajlékra. Az alacsony bérek miatt nem érdemes panaszkodni, mert e vi­lágon minden relatív. Kenyában, Kubában, és- Albániában, az egy• főre jutó nemzeti jövedelem ösz- szehasonlithatatlanul alacso­nyabb. A kisebb bér takarékos­ságra ösztönöz, csökkenti a gyermektartási díj összegét, te­hát jobban járnak a húsz- és negyvenszázalékos vasárnapi apukák. De az anyukák is: ke­vesebb időt kell a pénz elköltésé­re fordítani, így többet lehetnek együtt gyermekeikkel. A veszteséget termelő vállala­toknak eddig csak kis hányadát számolták fel. Sokan türelmet­lenkednek, sürgetik a bátrabb lépéseket. Kormányunk helye­sen cselekszik, amikor időhúzás­hoz folyamodik. Az Országgyű­lés több mint tízmilliárdos költ­ségvetési hiányt tervezett be erre az évre. Ezt mindenképpen telje­síteni kell! Az adórendszer bevezetése teljesen jogos és igazságos. Ilyen rendszer volt a feudalizmusban is, de az teljesen antihumánus, antiszociális volt. Nálunk ez a rendszer igazán demokratikusan működik: mindenki csak annyi adót fizet, amennyit bevall, amennyit muszáj, és amennyit az APEH előirt. Ilyenformán min­denki beleszólhat az állam ügyeibe, bekiálthat annak kasz- szájába: „Hé, hol kuncog a dol­lár?" Bevezették a lakáskölcsö­nök adóját is. Nem tudom, hogy melyik állami vagy költségvetési szerv ötlete volt, de kitüntetést érdemelne, mert ilyet az egész világon mi, magyarok mertünk megcsinálni — utólag. Bebe Z'a- bu kéktavi miniszter nem vélet­lenül üdvözölte ezt a pozitív és humánus döntést. A mi példán­kat követve visszamenőleg fel­emelik a kiszáradt Nyenyere-tó vizszintjét. A legújab hír szerint egymilli- árd dollárt kapunk Japántól. Es végezetül itt jön szerény javasla­tom. Mivel hitelbe kapjuk, ké­rem, hogy az OTP ne hagyja ki ezt a ziccert: kötelezze mindkét kormányt 50-50 százalékos hi­teladó megfizetésére. En úgy lá­tom, hogy országunk és az OTP érdekei ezt így kívánják meg. Saiga Attila Árnyoldal nélkül Hölgy rózsaszínben Egy arc és egy hang a rég elfeledettek közül: Alpár Gittáé. Már 1924-ben a budapesti, majd a berlini operaház énekescsillaga. Ünnepelték és rajongtak érte. Szépsége és hangja a harmincas években a nemzetközi hírességek sorába emelte. Egyike lett azoknak a magyar keveseknek, aki­ket a filmvászonról is megismerhetett a világ. Azokban az években a hollywoodi mozifilmek - nek még méltó vetélytársa volt az európai. A né­met zenés filmek Alpár Gittának és féijének, Gustav FrÖtichnek köszönhették népszerűségü­ket. A filmszínésznő gyönyörű volt, és arról is legendák zengtek, hogy mindig csak rózsaszín­ben járt. Karrierjét a kor szakította félbe, amelyben élt. Azon az emlékezetes bálon, amelyet egy filmbemutatójuk alkalmából rendeztek Hermann Göring, a náci párt egyik vezéralakja mon­dott beszédet. Indulatosan és hosszan szólt arról, hogy a német filmet zsidótlanitani kell. „Én is zsidó vagyok” — mondta Alpár Gitta, és még aznap éjjel elhagyta férjét és Németországot, vagyis életének addigi társát, sikereinek partnerét és helyszínét. Amikor a háború kitört, az Egyesült Államokba emigrált. Most Kaliforniában él abban a villában, amelyet második férje vásárolt számára. Benne rózsaszín minden, a falak, a bútorok. A hölgy hófehér hajjal, nyolcvanhét évesen is rózsaszínű ruhákat visel. Alpár Gitta élettörténetét napjainkban Tiboldi Mária, a Fővárosi Operettszínház prima­donnája (képünkön) Miklós Tibor librettója alapján kelti életre — természetesen rózsaszínű ruhákban. « ^ A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA KÖNYV MIT HOL A pályaválasztás előtt álló nyolcadi­kosok eddig megyei összeállításokból ismerkedhettek a választható középis­kolákkal, most az Optimum Kiadó át­fogó képet igyekszik nyújtani az or­szágban működő állami és egyházi kö­zépfokú oktatási intézmények profiljá­ról, az 1990/1991-es tanévben induló képzésekről. A tájékoztató a közismer­tebb oktatási intézmények mellett be­mutatja a kísérleti nevelést folytató is­kolákat is, jelzi, hogy ott a központi tananyag tanításától eltérő formában és tartalomban folyik a képzés (pl. ide­gen nyelven a két tannyelvű gimnáziu­mokban stb.), új, kísérleti jelleggel indí­tott szakmák, szakok (pl. humán szol­gáltató, pedagógiai asszisztens, me­chatronikai, biotechnológiai techni­kusképzés stb.) sorát is közreadják a kötet szerzői. Elmondják a legfontosabb általános tudnivalókat a hazai középfokú isko­lákról, ismertetik a jelentkezés és felvé­teli formáit, a felvételire vonatkozó jogszabályokat, az ösztöndíj-lehetősé­geket, bemutatják a választható szak­mákat, majd tételesen felsorolják a gimnáziumokat, a technikusképző is­kolákat, a szakközépiskolákat, a szak­munkásképzőket, a szakiskolákat, vé­gül az irányitó főhatóságok, pedagó­giai intézetek címeit közük. A 616 oldalas (165 Ft-os) könyv csak címjegyzékszinten ismerteti az egyes is­kolákat, róluk bővebben a megyei, he­lyi kiadványokból tájékozódhat az ér­deklődő. A választható iskolák sokasága mel­lett, sajnos, sokaknak lesz komoly gondja a felvételivel. Hangsúlyozottan hívják fel a figyelmet a szerzők arra, reáüsan kell számolni a szülőnek azzal a ténnyel, hogy az egyes iskolák, sza­kok, ágazatok megválasztásánál maga­sabb követelményekkel, a kereslet­kínálat törvényeivel fognak találkozni. A középfokú oktatási intézményekbe kerülés versenyében felértékelődött a jobb tanulmányi eredmény, a ráter­mettség, a képesség erőteljesebb meg­Pártok sűrűjében Panaszkodik kedves ísmerő- söm, hogy nem tud eligazodni á pártok közön. Egyrészt, mért sók van belőlük, másrészt, mert áz elhangzó programok, Jel­mondatok olykor úgy hasonlí­tanak egymásra, mint két tojás. Vigasztalom, hogy nem olyan vészes a dolog. A választás előt­ti, versengés, a szavazó szimpá­tiáját kereső igyekezet szüli eze­ket a furcsa, kissé visszás hely­zeteket. Majd lecsülapszik, le­tisztul minden a választás után. De valóban letisztul-e? Mert most még túlságosan is nagy a zűrzavar. Mintha sok kicsi hal fickándozna egy aprócska tó­ban, amelyben — úgy tűnik — kevés számukra az oxigén. Pedig nem messze tőlük még szabad vizek és patakok van­nak, de most mind odatódul ösztönösen, s egymás elől is el­fogja a levegőt. Ez a hasonlat azért jutott az eszembe, mert olvastam egy in­terjút, amelyet a választási koa­líció elnökével készített az újságíró. A többi között azt tu­dakolva, miért kellett létrehóz- niuk mintegy tizenöt szervezet képviseletében egy úgynevezett választási, vagyis egy „kvázi” pártot? (Kvázi = látszólagos, nem igazi, csak ahhoz hasonló, olyan, mintha ...) Nos, a vá­lasz az volt,, hogy a jelenlegi törvények kényszerítették erre őket. Máskülönben nem tudták volna — mint egyesület, moz­galom, társaság stb. — képvise­lőiket bejuttatni a parlamentbe. Tudomásom van róla, hiszen ez nem titok, hogy még számos szervezet, szövetség, társaság, egyesület járt el hasonlókép­pen. Neveket csak azért nem sorolok, nehogy bárkinek ké­nyelmetlen legyen. De elegendő rápillantani a pártok névsorára — a rádióújság is megfelel e célra —, és mindjárt a sze­münkbe tűnnek azok a nevek, amelyek mögött érzékelni lehet, hogy eszük ágában sem lett vol­na pártként fellépni, ha egyéb­ként is érvényesíthették volna érdekeiket. Vannak, akik úgy vélik, hogy az Országgyűlés „kétkamarás” rendszere lett volna a megol­dás, amelyben a második ka­mara nem a pártok, hanem pél­dául a kisebbségek, egyházak, különböző önkormányzatok, szervezetek képviseletére épül­pé fel. De tudvalevő, hogy ezt az elgondolást szinte valamcny- nyi párt elvetette, különböző okokra hivatkozva. Azóta ki­derült, hogy ezeknek a szerve­zeteknek a képviselete — aho­gyan például Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter finoman fogalmazott egyik cikkében —■ „nem oldható meg a választójo- gi törvény, sőt az alkotmány elveivel teljes harmóniában.” így azután most a pártokra és választási pártokra van bízva, hogy jelöltjeik között, vagy a megyei és-az országos listára általuk javasolt személyek soraiban például a nemzetisé­gek, az egyházak miként van­nak képviselve. Az idő és a tapasztalás a ké­sőbbiekben bizonyára elrende­zi, megoldja majd ezeket a problémákat. A kölcsönös gya­nakvás, bizalmatlanság amely, eszerint, még a törvé­nyek és az alkotmány megszö­vegezésére is,rányomta a bélye­gét — remélhetőleg megszűnik, vagy legalábbis mérséklődik. Az időleges érdekek fölé a tár­sadalom hosszabb távra szóló érdekeit helyezik majd. Vagyis kialakulnak és megszilárdulnak a demokrácia „játékszabályai”. Akkor elegendő lesz,- ha négy-öt párt verseng majd a ha­talomban való ■ — egyébként sem könnyű — részvételért, s ezeket markáns jegyek, progra­mok különböztetik meg egy­mástól. Mellettük, de mégin- kább körülöttük pedig nyü­zsögni, működni fognak a szer­vezetek, egyesületek, társasá­gok, mozgalmak szazai. Ame­lyek nem törekednek feltétlenül országgyűlési részvételre, hi­szen egészen természetes lesz, hogy képviselőik egyébként is ott ülnek majd azokban a pad­sorokban. Vagyis, türelem, kedves hon­fitársak! Kiforrja az magát. Mintahabzó must, amelyből jó bor lesz esztendő végére. De csak akkor, ha tisztán kezeltük, s nem zavartuk meg idő előtt mindenféle kufarcökkal, mes­terséges adalékokkal. Ha bíz­tunk abban, hogy a jó fajtájú tőke, az eső és a napfény — csak a fagy el ne vigye! — ele­gendő, a jó munkával együtt is, a valódi, kellemes illatú borhoz. Már ősapáink óta. F. Tóth Pál nyilvánulása; gyengébb bizonyítvány­nyal egyre reménytelenebb lesz felvéte- Ut nyerni a középiskolákba. k. m. FILM Harapás Az új, színes amerikai horror fősze­replői Lisa és Clark, a fiatal szerelmes- pár. Elhatározzák, hogy bebarangolják New-Mexiko egzotikus tájait. Nem tö­rődnek a benzinkutas figyelmeztetésé­vel sem, aki szerint manapság nem ta­nácsos Texas sivatagában kóborolni. A suttogva, pletykaként terjedő hí­rek szerint-a sivatagban,' a titokzatos katonai kísérleti terepen különleges sejtfelépítésű kígyókat tenyésztenek, s állítólag az utóbbi időben rejtélyes tra­gédiák is történtek. A pár már útja kezdetén találkozik is velük, egyik pil­lanatról a másikra tengernyi kígyón kell átvergődniük. Mikor úgy érzik, hogy elhagyták a veszélyzónát, megpi­hennek,' ám kiderül, a hívatlan utasok a terepjárójukba is belopakodtak. Sejt­hető, hogy nem kerülik el a közelebbi ismeretséget, Clarkot ugyanis meg- marja az egyik hüllő. Egy arra járó ügynök szérummal siet segítségére, ám kiderül, a különös méreggel szemben hatástalannak bizonyul, hisz a kígyó egy mutáns, nincs ellenméreg ellene.' Az esetet, illetve a marás yeszélyességét immár lehetetlen titokban tartani. A rosszullétét eleinte lebecsülő Clark és barátnője nyomába erednek mind­azok, akik úgy gondolják, segítségükre lehetnek. Clark megmart kézfeje egyre kiszámíthatatlanabb módon önállósít­ja magát, hamarosan „megtámadja” az útjukba kerülő kórház orvosnőjét is... A nagyon hatásos jelenetekkel teü, az izgalomkeltés legprofibb módszerei­vel élő horror — a műfaj más véres darabjaihoz hasonlóan -f-. szigorúan csak felnőtt nézőknek ajánlható.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom