Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-05 / 4. szám

1990. január 5. • PETŐFI NÉPE • 3 KISKUNFÉLEGYHÁZA — KOLOZSVÁR — MAROSVÁSÁRHELY Hárommillió forintnál nagyobb értékű gyűjtés Kiskunfélegyházán szinte az egész lakosságot magával ragadta a városi tanács, a helyi egyházak, ■ pártok, mozgalmi szervezetek kö­zös kezdeményezése, a december 27-ei gyűjtési akció. A romániaiak megsegítésére eredetileg egynapos­ra tervezett gyűjtést az előző hét végéig meg kellett hosszabbíta­ni. Sorrá jelentkeztek a pénzt, ruha­neműt, élelmiszert adományozó személyek és közösségek. A Fél-' egyházi Háziipari Szövetkezet 700 ezer forint értékű gyermekruhát, a Kunsághús Vállalat 200 ezer forin­tot érő tartósított húsárut, kol­bászt, zsírt, az Integrál ÁFÉSZ 30 mázsa cukrot, a Petőfi Tsz szövet­kezeti közös tejüzeme 13 ezer fo­rint értékű vajat, sajtot adományo­zott. A Habselyem Kötöttárugyár félegyházi gyára melegítőruhákat adott 100 ezer forint értékben. A Kiskun Cipőgyár csomagoló­eszközökről gondoskodott, s ezek­ben a napokban állít össze több százezer forintot érő cipő- és csiz­maszállítmányt, melyet közvetle­nül, saját járművével továbbít Ma- . fos vásárhely re. A lakosság maga is nagy meny- nyiségű élelmiszert, különféle ru­házati cikket, nagy összegű pénzt adott a nemes célra. Dr. ■ Kardos András városi tanácselnök tájékoz­tatása szerint már az első nap 175 805 forintot számolhattak ösz- sze, s a hét végére 180 ezer forintra emelkedett a pénzadomány. Ezt egészítette ki a városi tanács 100 ezer, a költségvetési üzem 30 ezer forinttal. Mindezekből egyszer használatos injekciós tűt, fecsken­dőt, konzervet, szappant, takarót vásárolt a városi tanács. A félegyháziak maguk gondos­kodtak arról, hogy az adományok minél előbb a rendeltetési helyükre jussanak. Ami 27-én összegyűlt, azt másnap már a Kunság Volán­kirendeltség nyerges vontatója vit­te Kolozsvárra, s utánfutós Ladá­val Damásdi Gábor mindazt, ami a vontatóra már nem fért rá. Ezzel a csoporttal utazott Damásdi Dé­nes református lelkész, aki az aján­dékot Kolozsvárott átadta. Diny- nyés Gyula és Balogh György, a városi televizió munkatársai is kí­sérték, hogy a helyszínen tudósí­tást készítsenek. A hét végén indított második szállítmány vitte Marosvásárhely­re a városi tanács által vásárolt orvosi felszerelést, s a többi ado­mányt, melyet a vásárhelyi vár­templom református lelkésze vett át. Á helyiek példásan megszervez­ték itt is az elosztást. Az orvosi eszközöket az egészségügyi intéz­mények kapták, a többi adomány is azokhoz került, akik a félegyhá­ziak gyűjtési akcióján kívül addig semmiféle ilyen segítségben nem részesültek. Önként jelentkezők vezették a munkahelyüktől kölcsönzött vagy a saját járműveiket. Szász Zoltán, a Kiskun Cipőgyár gépkocsiveze­tője a szabadságidejét szakította meg, hogy a vállalat tehergépko­csiját vezesse. Hasonlóan tett Osz- topáni Mihály, az SZDSZ helyi ügyvezetője, két magánfuvaros: Faragó János és Tóth Antal, vagy a második csoportot kísérő dr. Ga- rai István belgyógyász, kórházi or­vos és Gál Rezső kisiparos. Az egy­házi gyülekezetek, pártok tagjai, a Vöröskereszt aktivistái a gyűjtés­ben és az adományok csomagolá­sában segítettek. Részt vettek a Kiskunfélegyházán élő erdélyi me­nekültek is. Végeredményben a ro­mániaiak segítésére kezdeménye­zett kiskunfélegyházi gyűjtőakció­ból 3 millió forintnál nagyobb ösz- szeget érő élelmiszer-, ruhanemű-, gyógyászatifelszerelés- és egyéb adományt vehettek át at arra rá­szorultak Romániában. Pénzben kifejezhetetlen azonban a Kiskun­félegyháza, a Kolozsvár, a Maros- vásárhely s az ottani falvak lakos­ságával teremtett kapcsolat értéke, melynek kölcsönös ápolására tör­tént kezdeményezés. A marosvá­sárhelyi gyülekezet meghívta a fél­egyháziakat egy közelgő jubileumi ünnepségre. k. A. KÉTSZER AD, AKI GYORSAN AD Géderlaki adomány # A tanácsházától útnak indul a küldemény. Túl vagyunk a Romániából érkező hírek ózonén, végignézve a Magyar Te­levízió egyenes adását a forradalomról, megemésztettük a nap nap után borzal­masabbnál borzalmasabb események­ről szóló tudósításokat. Ekkor jutott tudomásomra, hogy a Kalocsa melletti kis község, Géderlak szinte erején felül — mondjuk így — hőstettet hajtott végre a nehéz napokban. December 22-én, kora délután - hallva a diktátor meneküléséről és az ezzel, kapcsolatos romániai esemé­nyekről —, nem várva semmiféle felhí­vásra, országos mozgósításra, szervez­kedni kezdtek. Tóth Csaba vb-titkár körülszaladta a falut, és megkereste a mozdítható embereket, Berényi Ist­vánt, a tánccsoport vezetőjét, Spengler Gábort, a sportkör elnökét, Sill László tanácselnököt, Kovács Sándort, a mű­velődési ház igazgatóját és a körzeti orvosnőt. Azonnal felhívást intéztek a község népéhez, melyben adakozásra szólítot­tak fel mindenkit, akinek módjában álb Eszerint 22-én és 23-án minden mennyiségben átvesznek felnőtt- és gyermekruhanemüt, tartós élelmiszert, játékot és pénzadományt is elfogad­nak. Ezt a hangosbemondón is kihir­dették, este 6 órára pedig Írásban is eljutott a falu összes házába. Szomba­ton reggel a hajnali misén Kovács János plébános a templomban is kihirdette. Aznap, fél háromra útra készen állt a szállítmány: két teherautó és egy őket kísérő Dacia. Békéscsabán, a megyei tanácsnál megtudták, hogy nem kell tovább menniük. Este 8 órakor vasúti kocsikba rakták a szállítmányt, amely még áznap éjfél előtt kijutott az ország­ból. Tóth Csaba vb-titkár'azóta hozzá­vetőleges számításokat végzett. — összesen 33 300 forint készpénz­adományt kaptunk, amelyért azonnal vásároltunk élelmiszereket — cukrot, tartóstejet, bébiételt, hintőport, s még, amit a doktornő összeírt. Ehhez még hozzájött az az élelmiszer, amit a lakos­ság hordott össze sonkában, kolbász-, ban, szalonnában. Volt, aki egy zsák lisztet vagy krumplit hozott, de volt ott még lencse is. Az élelmiszer értéke mintegy 200 ezer forint. A ruhaneműk­ről elmondhatjuk: olyan jók voltak, hogy azt bárki magára veheti. Ezenkí-. vül hoztak sok gyógyszert és más egye­beket, ezek értékét nem is tudjuk fel­mérni. Jöttek idős emberek is szabad­kozva, átnyújtva szerény adományai­kat — mondva, hogy ők többet nem tudnák hozni. Azt tudjuk, hogy a falu 490 lakóházából 299-ből érkezett ado­mány. Szivszorító volt például a gyer­mekek adományozó kedve. Saját „ki­nőtt” mesekönyveiket gyűjtötték ha­lomba, de voltak, akik még meglévő Mikulás-csomagjukat is elhozták ... — Ehhez hasonló önzetlenséggel ta­lálkoztunk mindenütt. Kezdve azzal, hogy az Éden Kft. helyi képviselője, Kovács János a saját, feltankolt Avia kocsiját adta ide a szállításhoz. Soha nem tapasztalt érzés volt számomra az is, hogy — látva jármüveinken a vörös­keresztes jelzést — a szemben jövő au­tók egész úton villogtak, integettek. Vagy: a békéscsabai nagyállomáson a katonák tettrekészsége. Parancsnokuk kért négy önként jelentkezőt segíteni az átrakodásra, erre az egész szakasz kilé­pett és percek alatt végeztünk. Én sor­katonákat még nem láttam igy dolgoz­ni! Állítom, ha van egy hetünk a gyűj­tésre, kevesebb jön össze! Mert ezúttal mindenkiYelfogta: kétszer ad, aki gyor­san ad! * Mindezzel nem zárult le az adomá­nyozás, hiszen nem csupán egy kampányakcióról van szó. Községünk ezt folytatni kívánja. Á továbbiakban Tamási Áron szülőfalujának, Farkas­lakának kívánunk konkrét segítséget nyújtani. Egyeztettük a koordináto­rokkal, levelet írtunk a farkaslakai plé­bánosnak és kértük, hogy mérje fel: mire van szükségük! Eddig 20 ezer fo­rintunk gyűlt össze erre a célra. Töreki János HALAS ÉS KÖRNYÉKE IS MEGMOZDULT Volt, aki a decemberi nyugdíját adta... Sírtam és imádkoztam a rádió mellett — mondja egy kolléganőm, a karácso­nyi napokra emlékezve. Szinte mind­annyian hasonló élményeket őrzünk magunkban ’89 karácsonyáról. . Sokan, nagyoji sokan, pártok, szerve­zetek, magánszemélyek tenni is akartak, nem csak együtt érezni a szenvedőkkel. Kiskunhalason is azonnal megmoz­dultak az emberek. December 22-etől ja­nuár 2-áig állandó ügyeletet szervezett a Vöröskereszt a helyi pártok, szerveze­tek, egyházak közreműködésével. A „főhadiszállás” a kórház legfelső szintje volt, ahol telex, telefon állt ren­delkezésükre. Szinte minden gazdaság — tekintet nélkül az ünnepekre — tal­pon volt, segített a szervezésben. — Most mégis keserűség van bennem — mondja Szűcs Jánosné, a városi Vö­röskereszt titkára, akit felkerestem, hogy tájékoztasson, hogy mit tettek a halasiak. — Akkor úgy éreztem, mind­annyian azt keressük, hogyan segíthes­sünk, s nem mérjük, ki mennyit ad. Az első 24 óra elteltével telexeztem a Petőfi Népének, hogy az újságon keresztül is mozgósíthassuk a lakosságot, összefog­juk a segíteni kész erőket. A hír, amit le­adtunk, egy helyzetjelentés volt az addig történtekről,— — Meg is jelent a tájékoztatás — Valóban, el is értük a célunkat. Ki gondolta, hogy a jószándék bántóvá vá­lik? Most néhány szervezet, vállalat — aki név szerint nem szerepelt az újság­cikkben —felháborodott, hogy meg sem említettük őket. Én ezúton mondok min­denkinek köszönetét azért, amit tett. Néhány keserű mondát után azon­ban újra fellelkesül, ahogy azokat az órákat idézi: — Állandóan csörgött a telefon, jöt­tek személyesen az emberek. Volt, aki a postástól átvett decemberi nyugdiját hozta, s az utolsó fillérig odaadta—kér­désemre a pontos összeget is fellapozza a jegyzetfüzetéből —, 5240 forintot. Miközben lapoz, sorolja a segítökész- ség ezernyi leleményét. Nemcsak pénzt, élelmet, ruhaneműt hoztak az emberek, hanem felajánlották a szállítást — egy magánfuvarozó a teherkocsiját, másva­laki egy 40 személyes buszt sebesültszál­lításra — betegápolást, gyermekek be­fogadását. Számomra a legérdekesebb felajánlás a következő: — A Tompái Kossuth Termelőszö­vetkezet elnöke nem pénzt ajánlott fel, hanem 10 vemhes anyakocát, s melléjük fél évre elegendő tápot is. De kikötötte, hogy úgy szervezzük meg az elosztást, hogy az állatok jó helyre kerüljenek. ' — Hogy lehet ezt a feladatot megol­dani? — A kőolajosok készültek Románi­ába, lelkűkre kötöttem, hogy címekkel jöjjenek vissza, de még az ólakat is néz­zék meg. Nos, úgy tűnik, egy székely- földi kis falu kapja majd az ajándékot, de az emberek el sem akarták hinni, hogy van ilyen. Ha a 10 anyakoca lefir al, egy éven belül mindenkinek lesz a faluban magyar malaca. Miközben a nagy halom ruhacsomag között beszélgetünk, egy fiatalasszony érkezik a kislányával. Afelől érdeklődik, hol veszik át a Romániába szánt magyar nyelvű könyveket, mert szívesen hozna. Amint a tájékoztatást megkapta, kézen- fogja a kislányt, nem vár köszönetre. Hi­szem, hogy ők vahnak többségben. Hajós Teréz NYOLCVAN ÉVE SZÜLETETT MÉSZÖL Y GYULA Kabátba varrva mentette a magokat Nyolcvan évvel ezelőtt, 1910. január 6-án született Suhopoljén (ma Jugo­szlávia) Mészöly Gyula; Mészöly Gyu­la uradalmi kertész és Stadler Julianna gyermekeként. Édesapját az első világ­háborúban elvesztette, édesanyja sú­lyos betegen Kaposszekcsőre, szülei szőlőhegyi birtokára költözött a gyer­mekekkel, Gyulával és Jánossal. A gyerekek az elemi iskolát Dombóvá­ron végezték, Gyula a gimnáziumot ott kezdte el, majd, amikor édesanyja meg­halt, nagyszülei az ikervári hadiárvák intézetébe adták. Baján a Kertészképző Iskolában fejezte be a középiskolát, 1932-től a budapesti Kertészeti Tanin­tézetben (ma Kertészeti Egyetem) foly­tatta tanulmányait. A kertészoklevél megszerzése után 1935 júliusától no­vemberig a Mauthner Ödön Rt. derek- egyházi gazdaságában volt gyakornok, majd katona. 1936. március 10-étől Ér­den, egy gyümölcstermesztő gazdaság­ban dolgozott, onnan hívták 1936. szeptember 15-én Bajára, a kertészeti középiskolához szaktanárnak. 1940. február 1-jétől a kecskeméti Gazdasági Szaktanítóképző Intézet tanára, a taní­tás mellett itt kezdte nemesítő-, kutató­munkáját. 1941 őszén bízták meg a kecskeméti Kertészeti Kísérleti Telep megszervezésével, mely 1943-ban Álla­mi Kertészeti Telepként alakult meg. Szerény keretek között — 30 kh-on, 1 pár lóval, egy kisfái tanyán —- kezdte intézetszervező munkáját Mészöly Gyula. A második világháború vihara a Mé­szöly családot a gátéri iskolába, onnan a Műkertbe, majd Budapestre sodorta, a kísérleti anyag jelentős része a telep­pel együtt elpusztult; a legértékesebb magokat a felesége kabátjába varrva vitték magukkal a háború megpróbál­tatásai között. 1947-től kis létszámú kollektívával Vukovich Lajossal, majd Bontovics Lajossal és Vér Róberttel együtt országos termesztési kísérletbe kezdtek, tájfajtagyűjteményükben 900 zöldségfajt és -fajtát tudtak összegyűj­teni. 1948-tól kezdődtek az intézeti be­ruházások, új épületek, növényházak épültek. Eredményeik elismeréseként a minisztérium Állami Kertészeti Kísér­leti Teleppé szervezte át az intézményt. 1950-ben a ceglédi kísérleti telepet a kecskemétihez csatolták, Kecskeméti Kísérleti Gazdaságként folytathatták munkájukat. A 30 kh-as kísérleti tér 538 kh-ra nőtt, feladatuk a burgonya, rozs, seprőcirok, takarmánynövények, gyümölcsfélék nemesítésével, faiskolai és dísznövénykutatásokkal bővült. 1955-ben Duna—Tisza Közi Mezőgaz­dasági Kísérleti Intézet néven tájinté­zetté szervezték át az intézetet. 1956 az óriási sikert, a politikai élet keserveit és az önzetlen vállalást is meghozta Mészöly Gyulának. Mészöly Gyula szervező, vezető munkássága meljett elmélyült kutatómunkát vég­zett. A paradicsomnemesítés volt életé­nek igazi szenvedélye. Vallotta: csak kollektív mukával lehet eredményt fel­mutatni; genetikus, agrótechikus, nö­vényvédő és vegyész szakemberek kö­zös munkasikereként születtek paradi­csomfajtái. Mészöly Gyulának sikerült Európában elsőként életképes paradí- csom-fajhibridet előállítani és óriási lé­pést tudott munkatársaival együtt megtenni a rezisztenciára nemesítés te­rén is. Eredményeiért 1956. március 15- én Kossuth-díjjal jutalmazták. Fél év múltán, az októberi események során őt is letartóztatták, október 31-én a Megyei Ideiglenes Nemzeti Bizottság alakuló ülésének beszédét már a Kos- suth-díjas kutató mondhatta. Az év vé­gén Mészöly Gyula intézményébe hívta és bátran vállalta a martonvásári forra­dalmi események miatt „száműzött” tudóst, a triticalenemésítő Kiss Árpá­dot és kutatási témáját. 1958-tól a kalocsai fűszerpaprika­nemesítést is a kecskeméti intézethez csatolták és üzemszervezési feladatok­kal is a Mészöly Gyula irányította inté­zetet bízták meg. 1961-ben Mészöly Gyula kapta feladatul a kecskeméti fel­sőfokú mezőgazdasági technikum szer­vezését, majd a létrejött iskola irányítá­sát is. A Mészöly Gyula alapította intézet 1971. január 1-jétől Zöldségtermesztési Kutató Intézet néven működik. Az in- tézetalapitó igazgató egészségi állapota 1972-től rohamosan romlott, 1974. május 17-én Kecskeméten hunytéi. Év­tizedes, szívós, kitartó munkájával, nagy tudásával, emberségével teremtett nemzetközi hírű intézményt, tucatnál több általa nemesített paradicsomfaj­tát, másfél száz tudományos publikáci­ót hagyott hátra életműként. Ma délelőtt a ZKI FV-nál emlék­ülést rendeznek dr. Mészöly Gyula akadémikus tiszteletére; kutatómunká­juk összegzésével emlékeznek rá tanít­ványai, volt kollégái. Tisztelettel, sok szeretettel idézik emlékét a kivételes pedagógiai érzékkel, emberséggel meg­áldott vezetőnek, a lelkiismeretes, meg­szállott kutatónak, a közös műhely­munkát teremtő, egyet akaró kutató­kollektíva irányítójának. k. m. Márciusig nem változik a cukor ára Élelmiszer-kereskedelem, áruellátás, árak A nemzetgazdaság erejét meghaladja a 10 millió lakos, valamint a másik 10 millió turista és a bevásárlás céljából érkező külföldi állampolgárok ellátása. Az ellátási feszültségeket súlyosbítja az erőteljes hazai felvásárlás, amely az áremelkedések ismeretében mind nagyobb mértéket ölt—összegezte a belső áruellátás jelenle­gi helyzetét Szórádi Sándor, a Kereskedelmi Minisztérium főcso­portfőnöke. Az MTI kérdésére válaszolva, a továbbiakban elmondta, hogy bár a népgazdaság nyert az őszi jugoszláviai bevásárlóturizmussal, mindennek azonban végül a lakosság látta kárát: elfogytak a csomagolt bolti készletek az alapvető élelmiszerekből, elsősorban lisztből, cukorból, olajból. Emiatt a kereskedelemnek nagy gondot okozott a karácsonyi felkészülés, annál is inkább, mert az áremel­kedések bejelentése nyomán megkezdődött a belső felvásárlás is. A feldolgozókapacitás nem volt képes a kereskedelem igényeit kielégíteni, hiszen az élelmiszer-forgalom rövid idő alatt 70 száza­lékkal növekedett. A romániai segélyakciók során egyébként a lakossági tartalékok is útra keltek, s ezeket most pótolni igyekez­nek — ám a csomagolt áruból az igényeknél egyelőre kevesebb van az üzletekben. Mindent összevetve mégsem áruhiányról van szó, hanem ellátási feszültségről — hangsúlyozta Szórádi Sándor. Felelősséggel kije­lenthetem — mondotta —r, hogy amennyiben a népgazdaság mű­ködőképessége nem romlik, az ellátást a kereskedelem 1990-ben is biztosítani tudja. Az áremelésre nem „rajtaütésszerűen” kell számítani január 8-ától. A kormány ugyanis csak arról rendelkezett, hogy január 8-áig nem lehet árat emelni. Ez után az időpont után a szabad ár kategóriába sorolt termékek fogyasztói áráról a termelők és a kereskedők állapodhatnak meg. Annyi máris ismeretes, hogy feb­ruár 1-jéig nem változik az olaj, március 1-jéig pedig a cukor ára. Ami a kínálatot illeti: ha á felvásárlási láz alábbhagy, a kereslet és a kínálat rövidesen egyensúlyba kerülhet. Az újságpapírár-emelés egyelőre indokolatlan A Pénzügyminisztérium szerint egyelőre nem lehet az importszabályo­zás megváltoztatásával indokolni a Papíripari Vállalat döntését, azt, hogy januártól megemeli az újságnyomó papír árát. Király Péter, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője az MTI mun- katársának elmondotta, hogy valóban változik a szabályozás, 1990. január 1-jétől megszüntették a korábban adott kedvezményeket, és a Szovjetunióból importált újságnyomó papír után kilogrammonként a vállalatnak nyolc forintot kell a költségvetésbe befizetnie. Ez a befizetési kötelezettség azonban csak a január 1-je utáni szállítmányokat terheli. A Papíripari Vállalat minimálisan két hónapra elegendő készlettel ren­delkezik, s így valószínűleg az első szállítmányok csak márciusban és áprilisban érkeznek be az országba. így a szabályozás megváltozása miatti áremelés csak ebben az időszakban válik indokolttá. Ekkor sem érheti el azonban a kilogrammonkénti 8 forintot, mivel a Papíripari Vállalat nemcsak a Szovjetunióból, hanem tőkés piacokról is vásárol újságnyomó papirt. A nyugati import szabályozása viszont nem válto­zott. így a bejelentett áremelés vállalati döntésen alapul. Felmentették a rágalmazás vádja alól a Magyar Hírlap munkatársát A Szegedi Városi Bíróság csü­törtökön, bűncselekmény hiányá­ban, felmentette Lengyel András Györgyöt, a Magyar Hírlap szege­di munkatársát a nagy nyilvános­ság előtt elkövetett rágalmazás vádja alól. Az újságírót magánvádas eljá­rással Tímár László, a Szegedi Vá­rosi Tanács , lakásosztályának volt vezetője—jelenleg a városi illeték- hivatal osztályvezetője — perelte be azért, mert Lengyel Ándrás György a múlt évben cikksorozat­ban tárta fel több helyi tanácsi ve­zető különféle korrupciós ügyeit. Ezen sorozat hatására mentették fel pozíciójából annak idején Csonka István szegedi tanácselnö­köt. Az érintett személyek közül egyedül Tímár László fordult bíró­sághoz. A cikkekben az újságíró tények sokaságával bizonyította, hogy Tímár László irányítása alatt. több mint 900 irat tűnt el a lakás- osztályról, hogy bizonyos szemé­lyek jogtalanul jutottak tanácsi tá­mogatáshoz. Továbbá törvénysér­tő Tímár számos másodállása és legalábbis etikátlan felügyelőbi­zottsági tagsága a régi Hungária Részvénytársaságban. Tímár László csak az első két állítás miatt perelte be az újságírót, s főként a cikkek hangnemét, né­hány gúnyos kifejezését, jelzőjét sérelmezte, becsületsértőnek minő­sítve azokat. A felmentő ítélet indoklásában elhangzott, hogy az újságíró nem követett el bűncselekményt, mert állításai megfeleltek a valóságnak. Az ügy körülményeit vizsgálva ál­lapította meg a bíróság, hogy a gunyoros hangnem, a vádló által sérelmezett jelzők jogilag nem ki­fogásolhatók, ugyanis a sorozat olyan tanácsi vezető viselt dolgai­val foglalkozott, akin joggal kér­hető számon a felelősség az általa vezetett lakásosztályon tapasztalt hiányosságok miatt. Az ítélet ellen Tímár László és ügyvédje fellebbezett, az újságíró pedig újabb tények közlésére ké­szül.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom