Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-19 / 16. szám

1990. január 19. • PETŐFI NÉPE • 5 ÚJ HELYTÖRTÉNETI KIADVÁNY Izsáki mondák, mesék, legendák Manapság, amikor minden ér­tékpazarlást indokolni lehet a pénzhiánnyal, a mecénások el­szegényedésével, nagy és ritka öröm, ha az „őrzők” sikereiről is érkezik hír. Ezért vidított fel a minap az izsáki honismereti füze­tek újabb kötete. Melyben — „Izsáki mondák és legendák” címmel;5 Kovács Gyula tudós helytörténész több évtizedes gyűjtésének legszebb, legkere­kebb, a faluhistória szempontjá­ból legfontosabb történeteit ol­vashattam. A kiadó, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága jól tette, hogy pénzt áldozott a harminc­két oldalas, apró betűs brosúra gondozására. Önálló községtör­téneti monográfia megjelenteté­sére ugyanis — ismerve a nagy­község gondjait — még évekig várni kell. Kár lenne viszont, ha a hetven-nyolcvan éves adatköz­lőkkel sírba szállnának jcöltészet és valóság találkozásának helyi mementói. Az annotációkból kitűnik: Kovács Gyula tantestületének idősebb tagjaitól kollégáitól, hal­lotta a történetek java részét. A jó hangú kántormester Izsák Imre, a tanyai tanítók (Téby La- josné, Schwanner Jánosné) s a „központiak” (Pál Béláné, Tantó Sándorné, Krasznai Istvánná) — kiknek színes anekdotáit én is él­vezettel hallgattam egykor —) maguk is gyűjtői és továbbéltétől voltak a helyi folklór epikai emlé­keinek. A másik bőven termő forrás a nép. Kovács — mint egy­kori külterületi pedagógus — jól ismeri a kiterjedt izsáki tanyavi­lág lakóit. Családlátogatások, népszámlálások, szülői értekezle­tek alkalmával „első kézből” jut­hatott a szebbnél szebb históri­ákhoz. Több jól ismert vándormo­tívum mellett feltárt számos ere­deti, csak ezen a vidéken emlege­tett tematikát is. Legtöbbször természetesen a helyi nevek titkai indították ka­landra a Székes- és a Kolon-tó közötti homokháton élő anonim költők fantáziáját. Miről vagy kiről nevezték el a falut? Miért „Kolon” a szomszédos mocsár? Hogyan lett a Sárfehér? A faluról falura vándorló ku- pecek, kofák; az utcázó mesterle­gények; a hét határt bejáró pász­torok; a ponyvát, folyóiratokat, napilapokat s regényeket olvasó mezővárosi polgárok számos, az alföldön széles körben ismert his­tóriát honosítottak izsákivá (Bo­gár Imrét elfogják; Petőfi Sándor **—*“r*—,~xi---ir|íHniiH|i Izsák A | yú Jté»i véfcxta: KOVÁCS GYULA Uaár 1989. születése; Szajor kutya pusztulá­sa; A kőkecske; a Kozma-hegy kincse stb.). Talán nem lett volna hiábavaló néhány boszorkányle­gendával, ismertebb huszártörté­nettel, katolikus ihletésű csoda­leírással is gazdagítani a hiány­pótló chrestomatiát. Igen nehéz feladat volt a legkü­lönfélébb keltezésű s témájú tör­téneteket kötetbe foglalni. A tematika összeállítása (A Ko- lon-tóról, A török hódoltság ide­jéről; Izsákról és környékéről; Mindenféle) sajnos nem is sike­rült igazán. Dicséretes viszont, hogy a füzetke függelékében „facsimile” megismerhetünk né­hány fontosabb geográfiai forrást. A kötet illusztrációi Maszlik István orgoványi grafikusművész tehetségét dicsérik ... F. P. J JANCSÓ-KORSZAK KECSKEMÉTEN (15.) Plakátok mindenütt A színifáz új vezetői 1983/84-ben szokatlan propagandafogásokat alkal­maztak. Teleragasztották a várost kü­lönféle plakátokkal: hirdették Besse­nyei Ferenc érkezését szemétgyűjtő lá­dák falán, közlekedési jelzőtáblákon, .az autóbuszok oldalán, a járda aszfalt­ján. Fiatal segédszínészek szaladgáltak a városban az iszonyatosan drága, ön­tapadó hirdetményekkel. A plakátok ragasztóanyaga olyan kiválónak bizo­nyult, hogy némelyik még egy év után is a helyén volt — nem sikerült lekapar­ni, pedig utasítást kapott a várostól a színház, hogy tiltott helyre kitett falra­gaszokat távolítsák el. A másik hírverő alkalmatosság a hangszóros gépkocsi volt, amely szüntelenül járta Kecske­mét utcáit, cirkuszos stílusban invitál­va a publikumot az előadásokra. ízetlen önreklám A vitatható módszerekhez a közle­mények tartalma iránti igénytelenség társult: a plakátok hemzsegtek a sajtó­hibától, gyakran közöltek rajtuk érvé­nyüket vesztett információkat, s eszté­tikailag is kifogásolhatók voltak. A propagandamunka mélypontját a Jöjj délre, cimborám! plakátja jelentet­te, amely konvencionális formában kí­vánt újszerű lenni: szellemesnek szánt mondatokkal igyekezett felkelteni az utca emberének figyelmét. Az ízetlen Önreklám, a pongyolán fogalmazott, sok, kisdiákos sutaság azonban általá­nos visszatetszést keltett. Az első há­rom produkció forradalmasított appa­rátussal történt, népszerűsítése többe került, mint amennyit az előző vezetés egész évben fordíthatott a propaganda- költségek* fedezésére, a nézők kiszolgá­lásában mégis visszaesés következett be; nem készült a közönségszervezők számára tartalmi ismertető a műsorra tűzött darabokról, nem készült egyet­len műsorfüzet sem, a színészek fényké­pét pedig beszedték a nézőtéri folyo­sókról, így az új arcok megismerése, a nevekkel való „beazonosítása” lehetet­len volt. Általában elmondhatjuk: a színház propagandatevékenységét is nagyfokú aránytévesztés jellemezte: az, hogy a hirdetmények sokasága átfor­málta az utcaképet, a szándékkal ellen­tétes hatást váltott ki: egy idő elteltével már nem érdeklődést keltett, hanem csömört okozott. Ugyanakkor pedig,a bővebb tájékoztatás elmaradása miatt joggal bosszankodtak a színházlátoga­tók. Züllött társulat , A színház megítéléséhez mindenkor szorosan hozzátartozott a színész és a városlakó hétköznapi kapcsolata. A színháza jó hírére adó direkció pon­tosan előírja művészei számára a szín­padon kívüli viselkedés szabályait. Kecskeméten ez nem így történt. Áz új vezetés é területen fölötte elnézőnek, gyenge kezűnek bizonyult. Az első rendbontás alkalmával ugyan még ha­tározottan járt el: azt a színészt, aki az évadnyitó bankettet követő reggelen kivizelt szolgálati lakása erkélyéről, majd besétált a színházi klubba és kiza­vart onnan egy békésen beszélgető rendőrt, még elérte a méltó büntetés, az azonnali felmondás. Később azonban már semmilyen kihágásnak nem volt következménye. Megtorlatlanul ma­radtak a klubbeli verekedések, utcai csendháboritások, részeg hazatántor- gások. A vidéki életet, vagy a színészi pályát most kezdő fiatalokat senki sem figyelmeztette arra, hogy nem illik étte­remben hangoskodni, utcán énekelni, a közértben botrányt okozni stb. Igen jellemző, hogy abban az esetben sem került sor fegyelmi vizsgálatra, amikor ez kötelező lett volna. Egy környékbeli község közművelődési otthonának igazgatója írásban számolt be a direk­ciónak a tájelőadásra érkezett társulat viselkedéséről és munkamoráljáról. Le­vele süllyesztőbe került. Színházi illem­tanból, persze, Komáromi eltávolítása után, Gyurkó igazgató nem vizsgázott jelesre: számtalanszor megesett, hogy előadás közben fiöl-föltűnt a nézőtér legjobban belátható pontjain, magára vonva valamennyi néző és az összes színész figyelmét. Vajon ki várhatta volna el, hogy a színház többi dolgozó­ja ne tegye ugyanezt? A színházi maga­tartás szabályai iránti vezetői közöm­bösség a fegyelem teljes fellazulásához vezetett. Nem csoda, hogy a társulat tagjainak apróbb-nagyobb ' ügyeiről egyre több hír kelt szárnyra a város­ban. A színészek menedzselése A város lakosai és a színészek között kialakuló „civil” kontaktusnál is fon­tosabb talán a művészek színházon kí­vül végzett tevékenysége. Nem mind­egy, milyen felkészültséggel érkezik a színész egy előadói estre, nem mindegy, mit nyilatkozik a sajtónak, nem mind­egy, kap-e filmszerepet, s nem közöm­bös az sem, milyen a fogadtatása az író igazgató legújabb könyvének. Az évad e tekintetben is szolgált néhány negatív tanulsággal. Változatlan színvonalon csak az önálló kezdeményezésként ösz- szeállított és forgalmazott műsoros es­tek (haknik) folytak, minden egyéb te­rületen visszaesés mutatkozott. Szőnyi G. Sándor, a korábbi művészeti vezető elsőrendű feladatának tekintette sziné- szi menedzselését: nemcsak a vezető színészek, de a másod-, harmadvonal­beliek is kaptak közreműködése révén televíziós és filmszerepeket. Szőnyi G. Sándor menedzseri tevé­kenysége során nagy jelentőséget tulaj­donított a színészek sajtóorgánumo­kon keresztül történő megismertetésé­nek, népszerűsítésének is. Komáromi Attilával és Tömöry Péterrel gondosan ügyeltek arra, hogy mindenki érdemei­nek, művészi rangjának megfelelő fi­gyelmet kapjon, menedzselési arányté­vesztések ne okozzanak a társulaton belül feszültséget, s ne kerülhessen nyil­vánosságra olyan nyilatkozat, amely sérti a színház, illetve a színészek érde­keit. Jancsóék sokáig nem ügyeltek az ilyen, jelentéktelennek tűnő részletek­re. Nem szorgalmazták az új tagok rendszeres bemutatását, nem figyeltek rá, kivel mennyit foglalkozik a sajtó. Érdektelenségük 1984 őszén bosszulta meg magát, amikor egymás után há­rom olyan nyilatkozat is megjelent, amely sok kellemetlenséget okozott a színháznak. Az első helyre kívánkozik ezek sorában az Erdős Marianna! ké­szült, a Kecskeméti Szemlében megje­lent riport. Mariann kijelentései aligha­nem minden olvasót elképesztettek. A szakmabelieket bizonyára az a mon­data bőszítette fel, amelyben — egy­éves, csoportos szereplői státuson töl­tött színházi múlttal a háta mögött — volt bátorsága kijelenteni: „ismerem a deszkát”. Nem hiszem, hogy a peda­gógusok elragadtatással vették tudo­másul a huszonhárom éves hölgy ama pályaválasztási elképzelését, miszerint — bár elvből nem ül iskolapadba — rendező szeretne lenni. Az, hogy Mari­ann bárgyú megfogalmazásaival lejá­ratta önmagát, a személyes ügye. Ab­ban az okfejtésben viszont, amelyben elmondja, hogy, amikor vetkőzik, ő voltaképpen nem is meztelen, csak egy­szerűen nyüt, „de a közönség idáig még nem jutott el, nem látnak benne mást, csak egy meztelen nőt”, már színházi érdeket sért, hiszen a nézőt becsmérli. Mariann számára lehet mentség a saját szellemi horizontja, ez azonban meg­hatványozza azoknak a vezetőknek a felelősségét, akik ezt figyelmen kívül hagyták, s nem nyújtottak neki segítsé­get a színház iránti kötelességei felisme­réséhez. Mire Jancsóék eszméltek, a Kecskeméti Szemle hire már szétfutott az országban, s ők nem tehettek egye­bet annál, hogy a közfelháborodás nyomán levonják a megfelelő konzek­venciát: a színházi hirdetőtáblára kike­rült egy igazgatói utasítás, amely sze­rint a társulat tagjai csak az igazgató­ság engedélyével adhatnak nyilatkoza­tot a sajtónak. Nagy kérdés, persze, ki akadályozhatja meg az igazgatót ab­ban, hogy felelőtlenül nyilatkozzék? Ilyesmire is sor került, tudniillik 1984 őszén. Gyurkó László Vándorffi Lász­ló Drakula-rendezésével kapcsolatban jelentette ki a Hétfői Hírekben: „ ... feltehetően kevesebb embert ér-' dekel majd. Inkább csak színészmű­helyként, stílusgyakorlatra szánjuk.” Olyan ez, mintha a vendéglőben a bécsi szeletet kérő vendégnek azt mondaná a pincér: „nem tanácsolom, uram, mert azt minálunk igen rosszul készítik”. Igaz, Gyurkónak bocsánatot kellett kérnie a produkció jogosan sértett résztvevőitől, ettől azonban a nyilatko­zat nyilatkozat maradt. Balogh Tibor (Folytatjuk) FEBRUÁR 1-JÉTÖL EGY BUSZVONALJEGY ÁRA 8 FORINT Drágább lesz a munkába járás A január elején bejelentett drasztikus áremelés nem hagyta érintetlenül a tö­megközlekedést sem. Február elsejétől a helyi, a helyközi és a távolsági menet­rend szerint közlekedő autóbuszok vi­teldíjai is emelkednek. A drágulás mér­tékéről, a korábban váltott bérletek ér­vényesítéséről kértünk tájékoztatót Fa- bó Györgytől, a Kunság Volán személy­forgalmi és kereskedelmi vezetőjétől. — Mennyivel emelkednek a személy- szállítás költségei? — A helyi közlekedés díjszintjének növekedése átlagosan 27, míg a helykö­zi és távolsági közlekedésé mintegy 20 százalékos. Ennek oka a közlekedést érintő, általa nem befolyásolható külső áremelkedések részbeni ellensúlyozása, valamint az állami támogatások csök­kentése. — Mennyibe kerül majd egy vonal­jegy, s hogyan alakulnak a bérletek árai? — A helyi közlekedésben február el­sején üzemkezdettől már csak a felülbé­lyegzett 8 forintos menetjegy használ­ható fel utazásra. Azokon a vonala­kon, ahol a viteldíj eddig kétszer 6 fo­rint volt, ott február 1-jétől 8 forintos vonaljeggyel, illetve összvonalas bérlet­jeggyel lehet utazni. Áz 1990. januárra megváltott havi, illetve második félhavi bérleti jegyek eredeti érvénytartamu­kig, február 5-én 24 óráig érvényesek. Említettem már, hogy a vonaljegyeket felülbélyegzik, ugyanis nyomdai kapa­citás hiánya miatt ezt felülbélyegzéssel tudtuk csak megoldani A helyi bérletje­gyek árai helységenként a következők lesznek: Kecskeméten egyvonalas havi bérletjegy 160, összvonalas havi bérlet­jegy 230, tanulók és nyugdíjasok havi bérlete 60 forint. Kalocsán, Kiskunfél­egyházán, Kiskunhalason, Kunszent- miklóson az egyvonalas havi bérletjegy 140, összvonalas havi bérletjegy 200, tanulók és nyugdíjasok havi bérletjegye 50 forint. Solton, Soltszentimrén, Ke- celen az egyvonalas havi bérletjegy 130, összvonalas havi bérletjegy 180, tanu­lók és nyugdíjasok havi bérletjegye 45 forint. Az arcképes igazolványhoz nem kötött összvonalas havi bérletjegyek ára az összvonalas havi bérletjegyek árának háromszorosa. A negyedéves bérletek ára változatlanul az adott helységcsoportra és bérletjegyfajtára érvényes ár háromszorosa. — Hol váltják vissza a fel nem hasz­nált 6 forintos menetjegyeket? • ‘ — Az utazóközönség birtokában lé­vő, utazásra fel nem használt 6 forintos helyi járatú menetjegyeket április 30- áig elővételi pénztáraink levonásmen­tesen visszatérítik. Itt hívom fel a fi­gyelmet arra is, hogy a februárra érvé­nyes bérletjegyek árusításának idősza­kában megválthatok a márciusra érvé­nyesjegyek is, azért, hogy a negyedéves bérlettel utazóknak ne kelljen két alka­lommal felkeresni jegyárusító helyein­ket. — A helyközi, távolsági járatok díj­szabásában milyen változások lesznek? — Február elsejéig az új értékű menet- és bérletjegyek nyomdai kapa­citás hiánya miatt nem készülnek el. A jegyek régi típusúak, de már új áron lesznek kaphatók. Ennek helyességéről az utazóközönség az autóbuszokon, autóbusz-állomásokon kifüggesztett átszámítási táblázatból győződhet meg. A gépi jegykiadás esetén a me­netjegyek már február 1-jétől drágáb­bak, ebben az esetben természetesen az átszámítási táblázat nem alkalmazha­tó. A január 20. és február 5. között helyközi viszonylatban utazó tanuló-, illetve diákigazolványon a bérlet árát át kell íratni az új díjszámításra, amit elővételi pénztáraink díjmentesen vé­geznek el. — A különjáratok díja hogyan ala­kni? JK- Február elsejétől a tanintézetek tanulmányi kirándulásainak és az ifjú­sági szervezetek által igénybe vehető belföldi különjáratoknak a fuvardíjai a következők szerint alakulnak: Ikarus 250, 256, 260, 266 típusú autóbuszok esetében a kilométerdíj 21 forint, az óradíj 105 forint, a legcsekélyebb' fu­vardíj pedig 630 forint. A díjszámítás módja változatlan marad. A jegy nél­kül vagy érvénytelen jeggyel utazó utas a menetdíjon felül helyszíni, illetve 30 napon belüli befizetés esetén 250 forint pótdíjat köteles fizetni. További 600 forint pótdíj fizetésére kötelezhető az utas, amennyiben tartozását 30 napon belül nem egyenlíti ki. Gémes Gábor A BAROMFIFELDOLGOZÓ SZÖVETSÉGESEKET KERES ÉS HITELEKBEN REMÉNYKEDIK —llllll Ill II I— »III M l—ll II !■■■! Il II B II 1 I IBIBBII — Mill ■ ■Hill—I ' w-M~m. «« Versenyfutás az idővel £Lső, láÁSzalra, sptnmi sqm változott. A.bejárati . ajtó, a portai beírókönyv, az udvaron keresztülha­ladva ismérősek az épületek* a vasúti vágány is ugyanolyan, mint eddig. Az eligazítótáblán szépen soijáznak az ügyintézők szobaszámai, köztük a vezérigazgatói ajtóé. A bejáraton azonban már — itt az első látható változás — az igazgató felirat van. A titkárnői szobán keresztülviharozva egy ing­ujjas, „kincstári” bekecses férfi nyújtja a kezét, Darula János, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat vezetője. — Igazgató vagy vezérigazgató? — Az utóbbi valójában csak címhasználatot jelentett. A vállalati tanács döntése szerint ez a cím megszűnt, maradt az igazgató, ugyanakkor az ad­digi igazgatók helyettesekként dolgoznak tovább. Bár, azt hiszem, ez voltaképpen külsőség, nem ez a lényeg. — Hanem? A kecskeméti feldolgozóról szállongó hírek nem ragadtak meg a személyi kérdéseknél __ — Pedig az az, úgymond, látványosabb része a dolognak. A vállalati tanács ma más, mint volt: kevesebb, 19 tagja van, közülük pedig több a dol­gozói küldött. Ez a működésünk felügyeletét gya­korló szervezet. A választások második fordulójá­ban már — lelkiismereti kérdést csinálva a dolog­ból — nem tértem ki az igazgatói pályázat elől. Az irántam való bizalmat éreztem, s érzem. Csak két lehetőségem volt: vagy megyek, vagy elvállalom az igazgatói beosztást. Az utóbbi mellett döntöttem, nem kis gyötrődés után. A baromfi-feldolgozás ma nem fáklyás menet. Sőt külön-külön a részegysé­gek munkája sem az, mint például a brojler, a toll hogy csak a két, bedugult piacú termékünket em­lítsem. — Magyarán: ha igaz a hír, elég nagy veszteséget mutat majd ki az 1989-es mérleg. Ami kézzelfogha­tóbb és sokkal kellemetlenebb: termelőiknek, szállí- tóiknak nehezen, hosszú határidőkkel tudnak csak fizetni, ha tudnak... — A vállalat valóban veszteséget produkált. A fizetési gondjaink nagyok. De ennek is két olda­la van, mint minden másnak. Az egyik a szakmai oldal. Ha innen nézzük, a hazai baromfi-feldolgo­zásnak mindenképpen része a kecskeméti gyár. Sőt, nem is túl rossz része, ha az önmagukban gazdaságosan működtethető részegységeket vizs­gáljuk. Azt se felejtsük el, hogy a hazaiak közül — meghökkentő, de így van — a kecskeméti fel­dolgozó dollárkitermelése átlagon felüli volt. A sa­játerős beruházásokról sem szabad elfelejtkezni. És mégis azt lehet mondani: ez a vállalat az a bizonyos állatorvosi ló, amelyen mindenféle beteg­séget be lehetne mutatni. Ugyanis a legnagyobb bajunk a finanszírozás kérdése, ami visszahat min­denre. — Egyszerűbben: mennyi pénz hiányzik a kasszá­ból? • — Ha a működőképesség fenntartására gondol, vagyis arra a helyzetre, amikor már „csak” jól kell dolgozni, ahhoz a mai árfolyamon 300 millió fő­tt Fotónk nem mai keletű: Fekete Jánosné akkor még kis mosollyal nézett a csirkére. (Méhesi Éva felvétele) rint kellene. Ebből azonnal ki tudnánk fizetni a tartozásainkat és a következő munkáink feltételeit meg lehetne alapozni. Ez az összeg azonban e pillanatban nem áll rendelkezésre. — Ez azt is érzékelteti, hogy van remény valami­féle kilábalásra? — Nem tartom józan ésszel beláthatónak, hogy pont ez a gyár legyen az, amelyiknek a helyét „sóval kell behinteni”. Ez azt jelentené, hogy egy­részt nagyon sok alap- és segédanyag-előállító is padlóra kerülne, másrészt az eddig feldolgozott ménnyiségek hiánya érzékenyen érintené a hazai fogyasztást és az exportot. Most óriási versenyfu­tásban élünk, ahol az idő a legnagyobb versenytár­sunk. A belső szervezésekkel, az önálló érdekeltsé­gű üzemrészek kialakításával párhuzamosan ke­ressük a támogatóinkat, szövetségeseinket. Első­sorban a finanszírozó bankunkban, az OKHB kecskeméti bankszervezetében reménykedünk. Ezt a vállalatot öt perc alatt a szó szoros értelmében padlóra lehet küldeni azzal, hogy kivonnak min­den hitelt. Azt viszont remélem — ha netán erre sor kerül —, hogy az újraélesztésről is szó eshet. A kérdés „csak” az, mi kerül többe. Kétségeim az idővel való versenyfutás miatt vannak, hiszen nem tudom, azt hiszem, más sem, hogy „beleférünk”-e egyáltalán. Ugyanis amíg el­dőlnek a dolgok, nő az infláció, nőnek a terheink, _ egyre nő az összeg, ami a mentőkötelet jelenti. —'Valamiféle koncepció körvonalazódik azért? — A napi kényszer nagy úr. Az előkészítésen viszont éppen napi kényszerűség munkálkodik. Kapun belül mindent megteszünk. A területek ve­zetői felelősen érzik a súlyát a gondoknak, fölvál­lalták a megoldásokat. A dolgozók, bár a létbi­zonytalanság mindenkire hat, türelmesek, átérzik a vállalat helyzetét. Sőt, mint az agrárágazatban oly sokan, fanatikusok, hisznek a kilábalásban. Azt is be kell látni viszont, hogy a magyarországi baromfi-feldolgozás problémája túlnő a kecskemé­ti vállalaton. E termékekkel a világpiacon kell ver­senyezni, az pedig nem vesz tudomást a magyar gazdaság bajairól. Gál Eszter t V \ >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom