Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-08 / 6. szám
1990. január 8. PETŐFI NEPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT HITETLENKEDÉSEIM — FOCIPÖR ELŐTT Sok kapitány közt elvész a válogatott...? Jelentem: Nem hiszek Mészöly Kálmánnak! Sem doktor Laczkó Mihálynak, sem Bicskei Bertalannak, sőt senkinek, aki sportvezetőként véleményt nyilvánít a közröhejre okot szolgáltató szö- vetségikapitány-csere ügyében. Mészölynek már akkor sem adtam igazat, amikor a bundaügy szennyes pocsolyájától alaposan besározódva ösz- szecsőditette az újságírókat és megpróbálta bebizonyítani, hogy ártatlan és vett részt a győri bundameccs megszervezésében. Doktor Laczkó valószínűleg remek vezére a Magyar Kábelnek, de mint MLSZ-elnök. nálam elvesztette a hitelét. Működésének egy esztendeje alatt semmit sem tudott megoldani abból, amit megválasztása előtt ígért. „Ká- beli” zűrzavart keltett néhány kijelentése, s az a fejetlenség is főleg neki tulajdonítható, ami jelenleg uralkodik a szövetségben. Több hónap után sikerült keresztülvinnie azt a tervét, hogy a szövetség elnöksége'mondjon föl Bicskei Bertalan szövetségi kapitánynak. A döntés megszületett, ám az érdékelt egy hónap múltán még nem kapta kézhez az „elbocsájtó szép üzenetet” ... (Közben a szövetség jogásza Izraelben „nyaral” hetek óta.) Ám Bicskei Bertalannak sem hiszem el, hogy komolyan gondolta, amikor a napokban kihirdette válogatott kereteit. Bár halálos eltökéltséggel bizonygatta, hogy már sok edzővel beszélt, és kialakult menetrendje van az idei munkákra. Közben olvasom Mészáros Ferenc (alias „Bubu”, az egykori remek kapus) nyilatkozatát, amelyben mesz- szemenően elítéli Bicskeit. Mondja: „az MLSZ korrektül járt el, ... az edzőnek tudomásul kell venni, hogy munkáját az eredmények alapján ítélik meg”. Állítja ezt az a Mészáros Ferenc, aki élete első csapatát úgy kaphatta meg, hogy az egykori Vasas-vezető doktor Laczkó volt edzőjét tetette meg szövetségi kapitánynak. így Bubu megkapta Mészöly megüresedett kispadját... Ezért mondom én: Szkeptikus vagyok és hitetlenkedem. Bár azért véleményem van az ügyről. 1. Igazat adok Murphynek: Egy csagtär^efö^h^ annyira rossz, hogy edzőcserével ne lehessen tovább gyöngíteni. A magyar válogatott meze alaposan megkopott az utóbbi évtizedekben. Odáig fajult a dolog, hogy külföldön játszó labdarúgóknak már csak úyűgöt jelent a felöltése. Csupán az a visszás az egészben, hogy a honi pályákon meg összesen nem futkározik egy csapatra való olyan játékos, aki nemzetközi mércével mérve is olyat tud bele- bikkantani a labdába, amely csak kevéssé tér az egyenestől... 2. Cipész maradjon a kaptafánál. Értem én ezt sok-sok „mesterségre”, ami előfordul a labdarúgó- szövetségben. Nem biztos, hogy jó gyárvezetőből kiváló labdarúgóvezető is lesz. Doktor Laczkóék fölhánytorgatják Bicskeinek: működésének egy esztendeje alatt a válogatott folytatta zuhanását, nem ért el jobb eredményeket. Kérdem én: és a szövetség? Ment-e Laczkóék által előrébb az •MLSZ? 3. A türelmetlenség — vadrózsát terem. Bicskei négy esztendőre kapott megbízást, éppen azért, hogy a már mindenki által elbukottnak ítélt vbcsapat helyébe az 1992-es Európa-bajnokságra kovácsoljon össze ütőképes gárdát. Ezt a megbízást a régi elnökségtől kapta a szövetségi kapitány, ám az újak még úgy tartották; Olaszországba, a világ- bajnokságra is kijuthat válogatottunk. Irreális terv volt, s akik szőtték, a helyükön vannak. 4. A pénz nem minden. Bicskei három és fél millió végkielégítést kapna a szövetségtől abban az esetben, ha csöndesen veszi a kalapját és megy Isten hírével. Közben a szövetség bukszája üres, ennyi pénzből egy éven át edzőtáborozhatna együtt a húsz legtehetségesebb magyar ifjúsági labdarúgó. Hátha később lenne belőlük labdarúgó, még — Bicskeinél is...? 5. Senki sem tévedhetetlen (talán még én sem...?) Igen, Bicskei mint szövetségi kapitány sokat hibázott. Én is szívesebben láttam volna néhány pályán lévő kedvencét (Disztl P., Kozma, Kovács Ervin, Bognár Zoltán stb.) a nézőtéren, mint a válogatott mezében. Persze joggal mondhatná erre: kísérletezett, s ebbe sok minden belefér.'' Csak — úgy-e? — ez a játék a szurkolók bőrére is ment... 6. „Mire veri a nyálát Bicskei?” — kérdezte tőlem régi ismerősöm az új esztendő első napján a főtéren. Nem tudom, ezt csak ő és jogásza, dr. Török Ferenc mondhatná el. A sajtóban azt nyilatkozta, az összes magyar edző érdekeit képviseli. Szép gondolat, de nem hiszem el neki. A pénzt így is, úgy is megkapja. Magánvéleményem: ha megnyeri a port, veszi a kalapját, Mészölyt pedig hely- lyel kínálja a szövetségi kapitány íróasztala mögött. Mire jó ez neki? Nem mindegy, vesztesen vagy a nyertgsek/ölényével hagyja el az MLSZ-t... . ímeegy csokor azokból a goúdőkb'óí (göndola- tbkböl?), 'amelyek mostanság á téli uborkaszezonban is a focira irányítják a még kitartó szurkolók figyelmét. Ráadásként még valami. Sokan tartanak attól, hogy elsöprő Vasas-fölény alakul ki a szövetségben. Mint ismeretes: doktor Laczkó a fővárosi klub szakosztályelnöke volt, Mészöly a csapat edzője, a jelenlegi főtitkár Berci édesapja szintén a piros-kékeknél munkálkodott. Meg is kérdezték Mészölytől: most aztán a válogatottban is csak Vasas-játékosok kapnak szerepet? Ő büszkén jelentette ki: ez elképzelhetetlen. Én — elhiszem neki! Ugyanis alaposan meg kell gondolnia a Szőke Sziklának, hogy az iráni Ziai és az afrikai Cloude helyébe kit állít a nemzeti tizenegybe ... — rajtmár — A huszonnégy döntős... (11.) OLASZORSZÁG A június 8. és július 8. között sorra kerülő olaszországi vb-döntő előtt több, a futballsportban járatos történetíró kiderítette: az eddigi 13 vb- döntő rendezői közül eddig öt élt a hazai pálya előnyével, s lett aranyérmes. Á finalisták bemutatása az idei rendezővel, az itáliai válogatottal folytatódik. Amikor Enzo Bearzottól 1986-ban, a mexikói kudarcAitán megvonták a bizalmat, s Azeglio Vicini vette át a szövetségi kapitányi munkakört, az olasz futballélet vezetői bizonyosan azért (is) döntöttek így, mert tudatában voltak annak, hogy Vicini utánpótláskapitányként bizonyított. Amikor hát a kezébe került a kormánybot, azonnal az egyik lehetséges kibontakozási utat választotta: a 21 évesek között általa gyakran számításba vett tehetséges labdarúgókat válogatta be a „nagycsapatba”. Hosszú útra indult, aminek egyik részállomása az 1988-as EB-döntő volt. Egy-két jó mérkőzés, négy közé jutás, a korábbinál markánsabb támadószellem: ez jellemezte az azzuri nemzeti együttes teljesítményét. Vicini mindazonáltal „óvatos duhaj”, amikor a várható esélyekrők faggatják. Nem tartja éppen kedvezőnek, hogy a rendezőjogával élve nem kényszerültek selejtezőmérkőzések megvívására. Szép, szép, hogy tehetséges a csapat, de a barátságos mérkőzések nem pótolják a hamisítatlan tétfeladatokat. Hogy a formálódó itáliai legénység még képes balfogásokra, arra bizonyíték a közelmúltból a bolognai 0:1, amikor a brazilok mutatták meg: igenis megtörhető Olaszország nemzeti tizenegye. Az angolok elleni, Wembleyben elért 0:0 jó is volt, meg rossz is. A futball Mekkájában döntetlent elérni nem kis dolog, de ugyanakkor Anglia sem nagyon erőltette a mindent elsöprő támadójátékot. Az 1989-es év az olasz klubfutball óriási frontáttörését jelentette. Az AC Milan a BEK-ben, az SSC Napoli az UEFA Kupában diadalmaskodott, a KEK-ben pedig a Sampdoria csak az FC Barcelona előtt hajtott fejet, s lett második. Nem kis bravúr ez, ámde a mélyebbre tekintő kritikusok pontosan látták: a milánói csapatban a hollandok játszották a vezető szerepet. A nápolyiak csapatjátékának „sója” az argentin Maradona, továbbá két brazil, Careca és Alemao volt. No persze nagy tehetségek olasz földön is teremnek ... A-válogatott kapusa, Walter Zenga az öreg kontinens egyik legbiztosabb kezűportása”, a védelemben Franco Baresi szuperklasszis. Giuseppe Bergo- mit, Riccardo Ferrit és Paolo Maidinit sem kell különösebben . bemutatni. A középpályás Roberto Donadoni fáradhatatlan gép, ám a nagy „rohangálásban” sem veszíti el színes technikáját. És még lehet sorolni: Femando de Napoli, Andrea Camevale, s a végén a pompás csatár, a nemrégiben lábtörést szenvedett Gianluca Vialli. Az új, feltörekvő csillag Roberto Baggio, akivel kapcsolatban Vicininek mindössze egyetlen — kellemes — fejfájása van: hol játszassa a Fiorentina labdarúgóját? Feltételezett olasz világbajnoki cím igen sokat jelentene 4Ä- mármint pénzben is. Minden egyes játékosnak 215 ezer dollár ütné a markát. Amire persze mindenki sokkal büszkébb lenne: a háromszoros világelső „squadra azzurra” belépne a „négyszeresek” közé — elsőként .... LABDARÚGÁS Házigazdák „nemes előzékenysége” _ ______ g ggfegf — gjjjjjj • A kovács Rudolf kupa első g\ö/(ese: a 1 L Ikni M (I ..irhás I ibor felü li k Szombat, vasárnap a kiskunfélegyhá/i 608-as szakmunkásképző tornacsarnok.i adott otthont az esztendő első jelentős teremlabdarúgó-tornájának. Az egykori városi sportfelügyelő, Kovács Rudolf emlékére megrendezett mérkőzéssorozatról a megyei bajnokságban szereplő Jánoshalma az utolsó pillanatban visszalépett, s helyére a Tiszaalpár „ugrott be". A találkozókat, amelyeken több mint száz gól esett összesen, végig nagy érdeklődés mellett rendőzték meg. A zsúfolt nézőtér lelkes szurkolói nem is csalódtak, hiszen érdekes, jó összecsapásoknak lehettek szemtanúi. Látványosra sikeredett a Tiszaalpár beugrása, hiszen magasabb osztályban szereplő gárdákat megelőzve a második helyet szerezte meg a torna legsportszerűbb együttese címet is kiérdemlő szimpatikus csapat. Toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből az NB III-as H. Bem SE. A ceglédieknél sok kiváló képességű labdarúgó kapott játéklehetőséget, s valameny- nyien nagy akarással hálálták meg mesterük bizalmát. Az edző, Földvári Csaba érthető elégedettséggel figyelte „fiai” szereplését és az ünnepélyes díjkiosztó után elmondta: a bajnokság folytatásában mindent elkövetnek azért, hogy megelőzzék a jelenleg vezető Kecskeméti TE-t és megnyeijék az Alföld-csoport küzdelmeit. A házigazda félegyházi csapatok szereplése „nemes előzékenységről” árulkodott: a három helyi gárda végzett a torna utolsó három helyén . . . • \adasd>, a/ Integral A lés/, ama tőrcsapatának játékosa kapura törés közben. Eredmények: Integrál Áfész (Kkfháza)— Tiszaalpár 5—2, HKBSE KTK 4—3, H. Bem SE—Tiszaalpár 13—-3, Int. Áfész —HKBSE 6—6 (büntetőkkel 3:1), H. Bem SE—KTK 9—5, KTK—Int. Áfész 2 — 1, Tiszaalpár—HKBSE 10—6, H. Bem SE—Int. Áfész 9—5, Tiszaalpár—KTK 5 -3, H. Bem SJE—HKBSE 5—4/ Végeredmény: 1. H. Bem SE 12 pont, 2. Tiszaalpár 6, 3. Int. Áfész 5. 4. HKBSE 4, 5. KTK 3 ponttal. Legjobb góllövö Léimért, a legjobb kapus Kara- Ivos (mindkettő H. Bem SE) lett. t Lgv goi a több mini s/a/ kö/ül. RÖVIDEN • Fizetésképtelen a PMSC labdarúgó-szakosztálya. A Mecseki Ércbánya Vállalat megszüntette az eddigi támogatást, s ha a labdarúgók nem kapnak gyorssegélyt a tanácstól, akkor február elsejétől csődöt jelenthetnek. • A Bp. Honvédőt 94—91, a Csepelt 119—102-re győzte le az iráni férfi kosárlabda-válogatott. A szakemberek szerint az irániak nem képviselnek különösebb játékerőt. Mi akkor a helyzet a Honvéddal és a Csepellel...? 0 Szombaton, a késő esti órákban jelentették a hírügynökségek, hogy lemondott tisztségéről Manfred Ewald, az NDK Olimpiai Bizottságának elnöke. A 63 éves sportvezető 1973 óta irányította a testület munkáját. A bizottság ülésén Ewald utódjának Günther Heinze eddigi alelnököt választották. 0 Szombaton, a késő esti órákban fejeződött bea spanyolországi Alhamában a férfi röplabda „B” világbajnokság mezőnyébe jutást eldöntő kettős spanyol— magyar mérkőzés első „felvonása”. A 2000 néző előtt lezajlott találkozó a magyar válogatott számára jól kezdődött, az első játszmát meg is nyerte. Ezután a hazaiak kerekedtek felül, és végül több, mint másfél órás, négyjátszmás mérkőzésen 3:1 (- 13,3,8, 5) arányban le is győzték a magyar együttest. Mivel a magyar szövetség feladta a pályaválasztói jogot, a visszavágóra is a spanyolok otthonában kerül sor hétfőn este 20 órakor. A továbbjutásra kevés a remény. TOTÓ A totó 1. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Lecce—Genoa........................... 2:1 1 2. Cremonese—Internazionale __ 0:1 2 3. Fiorentina—Bari....................... 2:2 X 4. Verona—Atalanta... .... 1:1 X 5. Bologna—Juventus................... 1:1 X 6. Como—Ancona.................. . ... 0:2 2 7. Barlctta—Catanzaro........ . ... 0:0 X 8. Reggina—Licata................ . ... .2:1 1 9. Cagliari—Messina............ . ... 3:0 1 10. Foggia—Reggiana............ . ... 0:0 X 11. Padova—Brescia............... . ... 2:0 1 12. Coscna—Triestina.......... ___ 1:1 X 1 3. Pescara—A veil ino............ . ... 2:1 1 Plusz 1-es mérkőzés: 14. Parma—Pisa.................... . ... 0:2 2 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.25: Képújság 8.30: Fiam, Che Guevara. Spanyol—kubai dokumentumfilm -fi- ism. 9.30: Ma egy házban. Csehszlovák filmsorozat. IX/2. rész: A hajó elindul — ism. 10.35: A Hét — ism. 11.35: Delta. Tudományos híradó — ism. 12.00: Képújság 16.30: Képújság 16.40: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora 16.50: Stlri— Hírek román nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora 16.55: Mi legyek? Pályaválasztási szolgáltatóműsor. IV/3. rész 17.45: Szám-adás ^ Gazdasági negyedóra 18.00: Egy szó, mint száz. Nyelvi fejtörőjáték — Egri János műsora 18.45: Reklám 18.50: Esti mese. Pamacs és barátai: A békekötés. Csehszlovák rajzfilmsorozat 19.00: Cimbora. Sütő András 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Családi kör. Vergődés 21.05: Panoráma — Világpolitika percről percre. 21.50: Reklám 21.55: Költői köszöntő. Csanádi Imre 70 éves 22.20: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene | 17.45: Torpedó. Telefonos játék 18.00: Hétfőn hatkor 18.25: Gyerekeknekl Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK- rajzfilmsorozat. Kaland a barlangban — ism. 18.50: TV 2 19.00: Szimfónia. Francia tévéfilmsorozat. XVIII1/1. rész 19.51: TV 2 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest — Pécs — Szeged 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20 TV 2 21.30: Telesport Kb. 23.00: TV 2 — Napzárta KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ: Este 8 órakor: A népszámlálásról — Tanácsülés — Segélyakció — Mi volt 1989- ben és mi lesz 1990-ben? MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.35: Don Quijote és Sancho kanadjai. 9.00: Cigánydalok. 9.30. A tudomány-népszerűsítő filmek jövője. 10.30: Híradó. 11.00: Barátom, a ló. 13.30: Grant kapitány gyermekei. 14.35: A „Rosszijana" trió játszik. 14.55: Dokumentumfilm. 15.25: Gyermekek órája. 16.25: Reklám. 16.30: Híradó. 17.00: Sokk. 17.40: A költészet percei. 17.45: Don Quijote. 19,00: Híradó. 19.30: Aktuális interjú. 19.40: Dokumentumfilm. 21.45: Hírek. 22.30: Csehov-művek. 23.41: Hírek. 23.46: Esztrádműsor. ÚJVIDÉKI TV: 15.10: Teszt. 15.25: Műsorismertetés — magyarul. 15.30: Hírek — magyarul. 15.40: Ismétlések. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Tv-napló. 17.20: Akció. 17.25: Sportkrónika. 17.45: Tv-esszé. 18.15: Óra T- szlovák nyelvű műsor. 18.45: Belpolitika — szlovákul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink —magyarul. 21.10: Alkalmi partnerek — sorozatfilm. 21.50: Zenés műsor. 22.20: Tv-napló. 22.40: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: A hét zeneműve. Stockhausen: IX. zongoradarab 8.50: A hét költője: Tandori Dezső 9.00—11.00: Napközben (Élő) 11.05: Hagyományápolók 11.32: A kígyó pillantása. Saulius Tomas Kondrotas regénye rádióra alkalmazva 12.45: Szerbek karácsonya 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Munkások —1990. Gazdaságpolitika alulnézetben 14.35: Kóruspódium 14.55: Rólunk van szó! 15.00: Zenei Tükör 16.00: Tizenhat óra 16.15: Miska bácsi negyedórája 16.30: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 17.00: Eco-mix — Gazdasági magazin 17.30: Beszélgessünk zenéről 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. Művészet- és művelődéskritika 19.40: Rossa László: Jeles napok. (Faragó Laura — ének, kamaraegyüttes) 19.50: Gong 20.00: Első kézből 21.00: Egy rádiós naplójából 22.00: Hírvilág 22.30: Archívumok mélyéről 23.40: Régi híres énekesek műsorából PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben LJ Edith Piaf 9.05: Irodaim'világjárás. A Nibelungok útján 9.35: Robert Irwing dzsesszegyüttese játszik 10.00: Magyarán szólva 10.15: Kell néha egy kis csavargás... Kovács Kati, Hofi Géza és Koós János műsora — ism. 11.05: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora 11.35: Sting felvételeiből 12.10: Nótacsokor 12.53: Kis magyar néprajz 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig (Élő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Popregiszter 19.05: Vissza ... Válogatás ifjúsági műsorokból 19.35: Aszlányi: A hölgy egy kissé bogaras 20.20: Tegyük fel a lemezt! Erdődi György összeállítása saját hanggyűjteményéből 21.05: A cigányprímás -^Részletek Kálmán Imre operettjéből 22.05t Rockújság. VII. évfolyam 1. szám 23.20^—0.14; Sztárok éjszakája — Nat King Cole és Rosemary Clooney BARTÓK RÁDIÓ: _______ 9.10 : Szimfonikus zene 10.47: Zengjen a muzsika! Az amatőr zenei mozgalom híradója — ism. 11.17: Bergeni Fesztivál 1989 — IX/8. rész 12.05: A windsori víg nők. Részletek Nicolai vlgoperájából 13.00: Toll és mikrofon. Válogatás az elmúlt hét irodalmi műsoraiból 14.00: Az Auvergne-i Szimfonikus Zenekar hangversenye a Belga Rádióban 15.11: Dvorzsák: Az ördög és Kata. Há- : romfelvonásos opera 17.23: Magyar zeneszerzők 18.00: Reneszánsz fúvószene 18.30: Állatok — nálatok. Játékok, tanácsok, rejtvények gyerekeknek 19.05: Follow me! Angol társalgás kezdőknek 19.20: Kommt mit! Alapfokú német társalgás 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (Élő). A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye Közben: Kb. 20.15: Halottaim, élőim. Tandori Dezső versei — ism. Kb. 20.33: A hangverseny-közvetítés folytatása Kb. 21.30: Évszázadok hafigszerszólóiból 22.09: Bemutatjuk új felvételeinket. Sudiik Mária operaáriákat énekel 22.31: Rádiószínház: Nő arcképe, háttérrel — Szakonyi Károly hangjátéka (1976) 23.29: A hét zeneműve — Stockhausen: IX. zongoradarab — ism. SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Polgár Gyula. (A tartalomból: 5.55 Rövid hírek, útinform, 6.15: Dél-Alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7,15: Rövid hírek, tudósitások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósitások — Csempészek tranzitútvonala.) 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón: Kereskedelmi adás. 4 /