Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-31 / 26. szám

-VÁLASZTÁS 1990 • KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS 1990 Az Agrárszövetség választási felhívása Mi az Agrárszövetség? A vidéken, a falvakban élők, a nemzetiségiek, a mezőgazdaságban dolgozók, a földért, a faluért és az ország jövőjéért felelős­séget érző emberek szövetsége! Szövetségünk nem párt, célunk nem a hatalom, hanem részvétel a hata­lomban. Nem kívánunk megoldást ajánlani a nemzet minden sorskérdésé­ben, de reális, megvalósítható progra­mot hirdetünk, részt vállalunk és ké­rünk az ország jövőjének alakításá­ban. Képviselőink ezért az agrárvilág és a vidék esélyegyenlőségéért vállalt felelősségük mellett, a nemzet sorskér­déseiben lelkiismeretük szerint foglal­nak állást. Összefogásunk nem mások ellen irányul. A szövetség tagjainak meg­győződése, hogy amikor a vi4éken élők és a nemzeti kisebbség érdekeit, jogait képviseljük, a mezőgazdasági termelés biztonságát követeljük, ak­kor az egész ország, az egész társada­lom érdekeit szolgáljuk. * Miért állít képviselőjelölteket az Agrárszövetség? Azt tapasztaljuk, hogy a pártok nagyon sokat beszélnek a falvak népé­ről, a vidék felemelkedéséről, az élel­miszer-ellátás fontosságáról, de prog­ramjaik közül egy sem tükrözi teljesen a mai magyar valóságot, nem felel meg maradéktalanul a mezőgazdaság, a falvakban élők és dolgozók érdekei­nek. Azt tapasztaljuk, hogy sok a megalapozatlan, a mai valósággal és az ország sorsával nem törődő követe­lés, az ígéret. Ezért úgy látjuk: az Agrárszövetség akkor jár el helyesen, ha a vidék sorsa iránti felelősséggel megfogalmazott programjának támo­gatására szólítja fel a választókat. Milyen jelölteket akarunk képvise­lőnek? Akik vállalják ennek a prog­ramnak, a vidéki Magyarországnak, a mezőgazdasági termelőknek a képvi­seletét. A parlamentben elkötelezett képviselőkre van szükségünk ahhoz, hogy az élelmiszer-termelést, a pa­rasztságot senki ne használhassa fel eszközül a pártpolitikai harcokban, Milyen elvekre épül programunk? Az Agrárszövetség politikai és gazda­sági rendszerváltást akar, de szélsősé­gek nélkül. Programunk alapja a fele­lősség, amit saját sorsunkért és a jövő­ért vállalunk, és amit másoktól is elvárunk. Felelősséget érzünk és válla­lunk a legszentebb nemzeti kincsün­kért, a földért, környezetünkért és a fiatalságért. Önrendelkezést követelünk az élet minden területén. Követeljük, hogy sorsunkról ne dönthessenek mások, nélkülünk. Nem csak kinyilatkoztatott, hanem valódi önkormányzatra van szükség, ami ké­pes visszahozni az igazgatás, az okta­tás, a kulturálódás elemi intézményei­től megfosztott falvakba az emberhez méltó élet feltételeit. Programunk a saját erőnkre való támaszkodás, az elfojtott energiák fel­szabadítása. Valljuk és hisszük, hogy gyámkodás .és korlátozások nélkül ké­pesek vagyunk a válságból való kive­zető utat megtalálni. Programunk a társadalmi egyenlő­ség. Egyenlő esélyeket akarunk elérni minden téren a vidéknek, a falvak lakóinak, a mezőgazdasági termelők­nek. A parasztság ne legyen többé védtelenül kiszolgáltatott sem az álla- j mi önkénynek, sem a gazdasági erőfö­lénynek. Programunk az összefogás, a közös célokra való szövetkezés, nem csupán a szövetkezetekben, hanem a közössé­gek sokrétű építésével, a kezdeménye­zések és vállalkozások támogatásával is, a kölcsönös segítség és a bizalom jegyében. Programunk a megbékélés, mert a vidéken élők, a mezőgazdaságban dol­gozók szenvedték meg legjobban az elmúlt évtizedeket. Átfogó, a földre is kiterjedő tulajdonrendezésre van szük­ség, hogy elvághassuk az egymásba fonódó sérelmek, követelések történel­münkbe és mai hétköznapjainkba nyúló láncolatát, hogy új alapokról kezdhessük a vidék felemelkedését és jólétét szolgáló programunk végrehaj­tását. Kérjük a Tisztelt Választópolgáro­kat, hogy támogassák az Agrárszövet­ség jelöltjeit!' ' Az Agrárszövetség Bács-Kiskun Megyei Választmánya Mit akar a Magyar Néppárt? Boldog családokat! Nincs olyan párt, nincs olyan tár­sadalom, amely kivétel nélkül min­denkit boldoggá tesz. Ez már csak azért sem lehetséges, mert önnön bol­dogságát mindenki másképpen kép­zeli el. Ám, ha egy társadalomban mind többen válnak elkeseredettekké, boldogtalanokká, akkor bizonyos, hogy az alapvető baj a társadalomban van. Jól tudjuk, napról napra növekszik a válás, megállíthatatlanul csökken a születések száma és egyre több a ma­gára maradó idős ember. Jól tudjuk azt is, nem hozott és nem hozhat Az anyaság ismét Sajnos, közömbös, megszokott lát­vánnyá vált a hajnali keléstől meggyö­tört, síró, nyűgös, álmos szemű kisgye­rek. Sajnos, túlságosan beleverték a nők tudatába a hazug szólamokat, hogy „felszabadítottuk” őket a főzőka­nál rabságából, hogy a gyereknek mi­lyen jó a bölcsőde, óvoda, mert ott korán közösségi, társadalmi szemléle­tet tanul. A gyerek, a nő, a család ellen elkövetett bűnös eszmék — sajnos — még sokáig kísérteni fognak. Tudjuk jól azt is, hogy jelenleg anyák sokasá­gát már nem a hamis szemlélet, hanem a szegénység kényszeríti el gyermeke mellől, vissza a munkahelyére. A Magyar Néppárt éppen ezért azt javasolja, hogy adjunk az anyáknak választási lehetőséget. Miből? Hogyan? Visszakérdezünk. Tudja ön, Tisztelt Egymást segítő Nap mint nap szívszorító története­ket haljunk a magukra maradt, idős emberekről. Nem tagadjuk, hogy van­nak eltorzult lelkületű, hálátlan gyere­kek. De bizonyos, hogy a középkorú nemzedék túlnyomó többsége szívesen törődne többet saját szüleivel, vagy akár idegen idős emberekkel is, ha te­hetné. Ha egyenpanelek helyett a kü­lönböző korú nemzedékeknek függet­lenségre és együttélésre egyaránt alkal­mas lakásokat építettünk volna. Ami történt, azon nehéz változtatni. De talán változtatni lehetne még most is megoldást semmiféle felülről elrendelt kényszer. Nem lehet kivezető út a válások megszigorítása, az abortusz megtiltása és nem lehet parancsszóval kötelezni egyetlen gyereket sem szülő­je tartására. Egy egészséges társada­lomban, egészséges családi légkörben magától értetődő, természetes érzés a házasok összetartozása, a gyermek örömteli várása és természetes az idős szülőkről való gondoskodás. A Magyar Néppárt a családok párt­ján áll. A családi bajok orvoslását az egészséges családi élet feltételeinek megteremtésében látja, keresi. legyen főhivatás! Választópolgár (Tisztelt Olvasó), hogy mibe kerül 'a társadalomnak ma egy bölcsőde, óvoda fenntartása? Kecske-, méten, például, az elmúlt években egy bölcsödés gyerek több mint 5300, egy óvodás gyerek elhelyezése csaknem 2300 forintba került havonta a tanács­nak. Pontos számadatunk arról nincs, de feltételezhetőén szülőnként több ezer forintot fizet ki a társadalombizto­sítás is gyermekápolási táppénzként. Kívánatosabb lenne eleve a szülőknek adni a pénzt. így dönteni tudnának a'nyagi kényszer nélkül —, hogy ott­hon maradnak-e gyermekükkel, fizet­ség ellenében a nagyszülőt kérik-e meg a gyermek gondozására, vagy többen összefognak — és végre tisztességesen megfizetett — gondozónőre, óvónőre bizzák gyermeküket. nemzedékeket! a nemzedékeket elválasztó szemléleten. A csak nyugdíjasokat vagy csak fiatalo­kat tömörítő lakótömbmodelleken. Egy társadalom akkor egészséges szerkezetű, ha benne helye van gyereknek, fiatalnak, középkorúnak és idősebbnek. Ugyanez igaz egy-egy településre, egy-egy lakókö­zösségre, egy-egy családra. A nemzedé­kek egymásra vannak utalva. Próbáljuk meg megkeresni, megtalálni a módját annak, hogy ne távolodjunk, hanem kö­zeledhessünk egymáshoz! Magyar Néppárt Bács-Kiskun megyei választási bizottsága MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Kiegyensúlyozott, békés életet TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! Az elkövetkező napokban vala­mennyi párt részéről fel fogják keresni és kérni fogják jelöltjük támogatását. A Magyar Szocialista Munkáspárt ré­széről mi is felkeressük önt és kéijük támogatását. Kérjük, ha egyetért pártunk célki­tűzéseivel, ha egyetért azzal, hogy köz­életünket megtisztítva a bürokráciától és a helytelen cselekedetektől, vala­mennyi, fejlődést gátló tényezőtől, megtartva az elmúlt évtizedek eredmé­nyeit — melyeknek munkájával ön is részese volt — és azokat tovább kí­vánja fejleszteni népünk boldogulásá­ra, segítse pártunk jelöltjeit. Mit akar a Magyar Szocialista Munkáspárt? Kiegyensúlyozott, nyugodt, békés életet hazánk minden polgárának. Bé­kés együttélést és alkotó együttműkö­dést a hazánkban élő nemzetiségekkel. Eredményesen működő vegyes gazda­ságokat, az egyéni gazdaságok megbe­csülését és szigorúan az önkéntesség elve alapján létrejövő közös termelő­szövetkezeti gazdaságokat, erős és ha­tékony állami gazdaságokat. Biztonságos megélhetést a munká­soknak, parasztoknak és értelmiségi­eknek. Kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést az egészségügy és okta­tásügy dolgozóinak. Adóreformot és minden tehernek a dolgozókra való hárítását megszüntetni. A dolgozók érdekeit szolgáló, korrupciótól mentes önigazgatási szervezeteket. Az idősek megbecsülését, a becsületes munkával megszolgált nyugdíj ne szociális szol­gáltatás legyen. Az indokolatlanul magas nyugdíjak felülvizsgálatát és behatárolását és az alacsony nyugdí­jak emberi méltóságot tükröző rende­zését. A fiatalok szakmai és iskolai képzését, a pályakezdők segítését, az értelmes, alkotó munka minden terü­leten való biztosítását, lakásproblémá­ik emberhez méltó rendezését. Az elv­telen és igazságtalan prémiumrendszer felülvizsgálatát. Ne jogszabályok, ha­nem a termelési eredmények képezzék az alapot és abból a kétkezi munká­sok, végzett munkájuk alapján, ará­nyosan részesüljenek. Ha a fentiekkel egyetért, kéijük, hogy pártunk jelöltjeit ajánlószelvé­nyével, illetve annak átadásával támo­gassa, ezzel esélyt adva jelöltünknek, hogy politikánk, célkitűzéseink meg­mérettethessenek a képviselő-választá­sok során. Mi felelőtlenül nem ígé­rünk! Önökkel együtt önökért, család­jaikért, népünk boldogulásáért kívá­nunk dolgozni. Ajánlási gyűjtés a hét minden nap­ján Kecskemét, Budai u. 15. sz., MSZMP választási iroda. Magyar Szocialista Munkáspárt Kecskemét Városi Koordinációs Bizottsága MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Haza és haladás „Csak az a valóságos bölcs Hazafi, ki lehetőt kíván, s jól tudván, hogy az ember gyenge léte miatt se felette boldog, se határtalanul boldogtalan nem lehet, s középúton jár" (Széchenyi István : Hitel) HAZA ÉS HALADÁS— HALADÁS ÉS BIZTONSÁG! HONFITÁRSUNK! Egy új párt, a Magyar Szocialista Párt nevében kéijük, tisztelje meg fi­gyelmével! Annak a pártnak a nevében szólunk önhöz, amelynek tagjai kezdeményező szerepet játszottak és vitathatatlan ér­demeket szereztek az állampárti dikta­túra békés felszámolásában. Nagy ré­szük van abban is, hogy ön most szabadon választhatja meg képviselő­jét. A nemzeti haladást, az emberi szabadságjogokat, a társadalmi szoli­daritást, az igazságosságot és az esély- egyenlőséget hirdetjük. Nem kizáróla­gos hatalmat akarunk! A népet, a nemzetet szolgáljuk! Nyilvánosan és demokratikusan működő pártunk cél­jainak érvényesítéséért indulunk a vá­lasztáson/ Tudjuk, hogy most több párt ajánl önnek programot. Kéijük, ha velünk ért egyet, támogassa a mi jelöltünket, pártunkat. Mit akar a Szocialista Párt? — Biztonságos életet! — Működőképes, vegyes tulajdonú gazdaságot — de­mokráciát, önkormányzatot a vidék­nek — nemzeti haladást, nemzeti ösz- szefogást — társadalmi szolidaritást — megélhetést mindenkinek |— a tö­meges munkanélküliség elkerülését — jövőt a nemzetnek, segítséget a családnak — otthont mindenkinek —f emberibb életfeltételeket a vidéki­eknek — a falu és város felvirágozta­tását. Bács-Kiskun megye 10 választóke­rületében jelöltjeink ezzel a program­mal kérik az ön bizalmát. HONFITÁRSUNK! A Szocialista Párt jelöltjei közül Varga Sándor téeszelnök-helyettes (3. sz. vk., Tiszakécske), Aranyi János, Szalkszentmárton tanácselnöke (4. sz. vk., Kunszentmiklós) és dr. Garai István orvos (5. sz. vk., Kiskunfélegy­háza) már hivatalosan is képviselője­löltnek tekinthető! Az ön ajánlócédulája is segítette pártunkat, hogy január 29-én délelőtt a 10 választókerületből 3-ban már van képviselőjelöltünk. Köszönjük önnek és minden, pártunkkal szimpatizáló honfitársunknak a bizalmat. Pártunk aktivistái — megbízólevéllel ellátva — továbbra is keresik önnel a kapcso­latot. Ha önnek kényelmesebb, keres­se fel személyesen választási irodán­kat, ahol készséggel állnak az ön ren­delkezésére, vagy levélben juttassa el postacímünkre észrevételeit, vélemé­nyét, ajánlását. TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! Engedje meg, hogy emlékeztetőül felidézzük a Szocialista Párt képviselő- jelöltjeinek nevét, s az ajánlócédulák leadásának címeit. 1. sz. választókerület, Kecskemét: Nagy Attila (56 éves) érdemes művész, 6000 Kecskemét, Május 1. tér 5. II/ 214. Pf. 246, egész nap. 2. sz. választó- kerület, Kecskemét: dr. Brúszel László (38 éves) osztályvezető-helyettes, 6000 Kecskemét, Május 1. tér 5.11/214. Pf. 246, egész nap. 3. sz. választókerület, Tiszakécske: Varga Sándor (44 éves) téeszelnök-helyettes (a Szocialista Párt és a Hazafias Választási Koalíció kö­zös jelöltje), 6060 Tiszakécske, Béke tér 1., egész nap. 4. sz. választókerület, Kunszentmiklós: Aranyi János (43 éves), Szalkszentmárton tanácselnöke, 6090 Kunszentmiklós, Kálvin tér 6., egész nap. 5. sz. választókerület, Kis­kunfélegyháza: a Szocialista Párt dr. Garai Jstván (35 éves) orvost, a Fél­egyházi Demokratikus Ifjúsági Szö­vetség és a Területi Demokratikus Ifjúsági Szövetség Kiskunmajsa jelölt­jét támogatja, 6100 Kiskunfélegyháza, Gorkij u. 2., egész nap. 6. sz. választó- kerület, Kiskőrös: Moravcsik Ferenc- né (50 éves) Vöröskereszt-titkár, 6200 Kiskőrös, Petőfi tér 3. vagy Tóth József, 6200 Kiskőrös, Ligeti K. u. 10., egész nap. 7. sz. választókerület, Kalocsa: Gonda János (34 éves) bo­rász, 6300 Kalocsa, Szent István ki­rály u. 46—48., egész nap. 8. sz. választókerület, Kiskunhalas: Király György (42 éves) üzemvezető, 6400 Kiskunhalas, Katona J. u. 1., egész nap. 9. sz. választókerület, Baja: Vár­halmi Miklós (47 éves) vállalkozó, 6500 Baja, November 7. tér 1., egész nap. 10. sz. választókerület, Bácsal­más: dr. Száhl Imre (45 éves) fogor­vos, 6430 Bácsalmás, Fürst S. u. 4 —8. vagy 6440 Jánoshalma, Béke tér 1., egész nap. HONFITÁRSUNK! Ha családja boldogulását, az ország felemelkedését és biztonságát akarja, támogassa és szavazzon a Szocialista Pártra. Jelszavunk: Haza és Haladás — Haladás és Biztonság. Magyar Szocialista Párt megyei szervezete SZABADSÁG PÁRT A magyar nép védelmében A napjainkban elvadult magyaror­szági pártharcokban olyan, övön aluli ütések, rúgások puffannak el, amelyek súlyos aggodalmakra adnak okot. A többpártrendszerű választási harc sehol a világon nem kisasszonyjáték, de ami Magyarországon folyik, az már — bűnügy! Mert nacionalistának, sovinisztának és, főleg, antiszemitá­nak bélyegezni meg olyan személyeket és pártokat, amelyek magyar érdeke­ket védenek és szolgálnak — aljasság. Konkrét eseteket is említve, például, ezeknek a szemenszedett vádaknak első célpontja az MDF volt (amely végül is bírósághoz fordult a rágalma­zókkal szemben). A második „vád­lott” pedig a pártunk, a Szabadság Párt volt. Kigyót-békát kiáltanak ránk, azért, mert nem vagyunk hajlan­dók elárulni a magyar nép ügyét. Azét a magyar népét, amelyet ötszáz év óta sanyargatnak, gyilkolnak saját hazájá­ban. Amikor a Szabadság Párt meg­hirdette célkitűzéseit, kihirdette, hogy tagjai közé vár minden magyart fajra, nemre, vallásra és foglalkozásra való tekintet nélkül, mert pártunk mind a 16 millió magyar pártja kíván lenni. Tehát, aki ezt a nemes nemzetmentést az előbb említett vádakkal illeti, az eszelős vagy gonosztevő, esetleg mind­kettő. Tehát mindenképpen antima- gyar, akinek nincs helye a magyar közéletben — Magyarországon. És aki sérelmesnek találja a magyar egyenlőség elvét — Magyarországon, az menjen el ebből az országból. Mi, a Szabadság Párt tagjai, pozitív magyarok vagyunk, akik sem anti, sem filóegyebek nem vagyunk. Ne­künk pontosan elég csak magyarnak lenni Magyarországon. Az európai választójogi gyakorlat­ban egyedülálló az a, sorszámmal, személyi számmal, azonosítószámmal és aláírással ellátott ajánlási szelvény, melyből legalább 750 érvényes cédulát kell begyűjteni ahhoz, hogy a jelölt a jelölőlistára felkerülhessen. Ellenőriz­hetetlen, hogy megkapta-e a címzett vagy már ki sem vitték neki, vagy esetleg a postaszekrényből kivették, mire márbőséges példák vannak. Már visszaélésekről, provokatív bejelenté­sekről adnak hirt a - médiák- Ilyen provokatív bejelentés, hogy egyes sze­mélyek 500-tól 2000 forint ellenében adják át ajánlószelvényeiket. De a bejelentők egyetlen személyt vagy pár­tot sem tudnak megnevezni. Ha egy körzetben például 12 párt és „függet­len” jelölt kíván indulni .'a választáso­kon, már 120-15 000 ajánlószelvényt kell begyűjteni a 60 000 lélekszámú szavazókörzetben. Ez a szavazók mintegy egynegyede. Erre a „titkos” választójogra vagyunk büázkék. A vá­lasztópolgárok kétkedve fogadják a választások eredményességét, tisztasá­gát. . Az ajánlási szelvényeiket nem akaiják, sokan nem merik átadni még azoknak sem, akik érdekeit képvisel­né. Sokan félnek a visszarendeződés­től, sohase lehet tudni. Ennek a felismerésnek az SZP fel­hívja a választópolgárokat, honfitársa­inkat, hogy ajánlási szelvényeiket csak olyan személyeknek adják át, akik a pártok részéről megbízólevéllel és sze­mélyi igazolvánnyal rendelkeznek. A szabályosan kitöltött és aláírt szel­vények átadásával, vagy a pártok által megjelölt helyekre való eljuttatásával adjanak esélyt a pártok jelöltjeinek, hogy legalább a képviselőjelölt-listára felkerülhessenek, mert csak akkor tud­nak jelöltjeikre szavazni.' Az SZP véleménye: a közöny a politikától, a választásoktól, az ön­akarat kinyilvánításától való távolma­radás a nemzet végső katasztrófáját okozhatja. Ma itt az idő, hogy min­denki saját sorsát kezébe vegye, hogy egyéni boldogulásának megteremtésé­vel felvirágoztassa a hazát. Ennek első aktusa, hogy minden magyar hazafi, aki a pártnak meghirdetett programját elfogadhatónak, szimpatikusnak ítéli, adja át vagy küldje el ajánlási szelvé­nyét. Szabadság Párt Bács-Kiskun Megyei Szervezete SZP-HÍREK A Szabadság Párt jelöltjeire az aján­lási szelvényeket az alábbi címre jut­tassák el vagy adják át: Kecskeméten, az 1. sz. vk. területé- r6\:"cfr.~ BdlúzS Vilmos, Nagykőrösi u. 35. * ”2. sz. vk.'területéről: Bálint János, Szinyei M. Pál u. 9. III. emelet 6. A VÁLLALKOZÓK PÁRTJÁNAK PROGRAMJA Jólétet mindenkinek! Történelmi jelentőségű eseménynek vagyunk cselekvő részesei, tanúi. Sze­retett hazánkban a vállalkozók rend­kívül széles tábora először hozta létre saját politikai pártját: a Vállalkozók Pártját. Engedjék meg, hogy célkitűzé­seinkkel és programjainkból részletek­kel ismertessük meg önöket. Célunk: A szabad, demokratikus, a magántulajdon létjogosultságát és egyenrangúságát elismerő Magyaror­szág megteremtése. A monolitikus és diktatórikus egypártrendszerből az or­szág békés úton jusson el a többpárt­rendszerhez. A szabad választások so­rán a Vállalkozók Pártja megfelelő képviseletet biztosíthasson a vállalko­zóknak a parlamentben. Pártunk füg­getlen a vállalkozók társadalmi, gaz­dasági érdekképviseleti szerveitől, más pártoktól. Követeljük minden állam­polgár számára az alkotmányos jogok egységes érvényesítését. Olyan adópo­litikát és adórendszert követelünk, amely a vállalkozások élénkítését és stabilitását növeli. Tiltakozunk az el­vonó keresetszabályozás kierőszakolá­sa ellen. Csak olyan társadalombizto­sítási reformot vagyunk hajlandók el­fogadni, amelyben élesen elkülöníthe­tő a mindenki számára kötelező, to­vábbá az önkéntességen nyugvó bizto­sítás. A szociálpolitikai juttatásokat válasszák el a társadalombiztosítástól. Legyen ez az állam feladata, és így egyben az állampolgárok alanyi joga! Követeljük, hogy a vállalkozók érdek- védelmi szervezeteinek, a tagságukat érintő vizsgálatok esetén, egyetértési joga legyen. Korszerű hitelpolitikát kívánunk megvalósíttatni, amelynek egyik fő célja a műszaki fejlesztés és a beruházások ösztönzése ésszerű ka­matterhek mellett. Követeljük a gazdasági szerkezet- váltás gyorsítását, reformját, az inflá­ció csökkenését és a nyugdijak reálér­tékének mindenkori biztosítását. Olyan tulajdonreformot követelünk, amelyben a törvény garantálja a ter­melőeszközök nagyságrendi korláto­zás nélküli magántulajdonát és műkö­dését. A Vállalkozók Pártja a vállalkozá­sok élénkítését valóban elősegítő tör­vények megalkotásáért harcol. A Vál­lalkozók Pártja hív mindenkit: kisipa­rost és kiskereskedőt, óraadó tanárt és magánpraktizáló orvost, jogászt, géemkázókat és kisszövetkezeti tago­kat, földműveseket, kertészeket, teher- és személyszállítókat, tervezőket és mindenki mást, aki szimpatizál prog­ramunkkal. TISZTELT ÁLLAMPOLGÁR! Ha egyetért programunkkal, a vá­lasztásokon szavazzon képviselőjelölt­jeinkre és pártunkra. Szervezetek a megyében A Vállalkozók Pártjának ideiglene­sen megalakult megyei intézőbizottsá­gát követve, Kecskeméten is létrejött, mintegy 200 fővel, á városi szervezet. Tagjai között találhatók: tanárok, ipa­rosok, magánkereskedők, gmk'-, kft.-, kisszövetkezeti tagok. A szervezet vár­ja tagjai sorába közgazdászok, jogá­szok, orvosok és mezőgazdasági vál­lalkozók jelentkezését is. Felhívjuk a megyénkben érdeklődő vállalkozók, állampolgárok 'figyelmét, hogy az alábbi címen lehet jelentkezni a Vállal­kozók Pártjába: megyei szervezet ci-‘ me: Lajosmizse, Dózsa György u. 137. Telefon: 76/56-612, Kisjuhász József. Baja, November 7. tér 6. Tel.: 79/11- 449. Bácsalmás, Lenin u. 36. Tel.: 284. Izsák: Gábor Á. u. 4. Jánoshalma, Kossuth L. u. 22. Tel.: 294. Kalocsa, Marx K. u. 10. Tel.: 283. Kecskemét, Csokonai u. 9. Tel.: 76/23-673. Kiskő­rös, Rákóczi u. 28. Tel.: 78/11-421. Kiskunfélegyháza, Jókai u. 28. Tel.: 76/61-841. Kiskunhalas, Szatmári S. u. 5. Tel.: 77/21-306. Kiskunmajsa, Tanácsköztársaság u. 25. Tel.: 77/31- 900. Kunszentmiklós, Tanácsköztár­saság u. 2. Tel.: 76/51-953. Solt, Petőfi S. u. 5. Tiszakécske, Vásár u. 3. Tél.: 76/41-310. Vállalkozók Pártja Bács-Kiskun Megyei Szervezete

Next

/
Oldalképek
Tartalom