Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

MA: SZOMBATI LEVÉL: Régen tép! _ (3. oldal) A nyugdíjast még az ág is húzza (4. oldal) HÉTFŐN: Sajtóposta (4. oldal) Melyik képviselőjelölt jut a parlamentbe? (4. oldal) ___________I M AGYAR—CSEHSZLOVÁK ÁLLAMFŐI TALÁLKOZÓ Jószomszédi deklaráció készül Márciusban „elnöki csúcs” Pozsonyban Pénteken reggel az Országház előtti téren rendezték meg Václav Havel wk nepélyes fogadását. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök meghívására csütörtökön a késő esti órákban érkezett Budapestre. Közvetlenül az ünnepélyes fogadta­tás ceremóniája után a Parlamentben megbeszélést tartott Václav Havel és magyar vendéglátója,- Szűrös Mátyás. A két tárgyalópartner szakértők köré­ben ült a tárgyalóasztalhoz. Magyar részről az eszmecserén részt vett Med- gyessy Péter, Szokai Imre és Tabajdi Csaba. Václav Havel oldalán Ján Car- nogursky, a kormány első elnökhelyet­tese, Sasa Vondra, Jiri Krizán és Milan Knazko, a köztársasági elnök tanács­adói foglaltak helyet. Az eszmecsere első nagy témacso­portja magátjól értetődően az európai helyzet alakulását érintette, s ennek ré­szeként a két politikus szót váltott a regionális együttműködés lehetőségei­ről vallott nézeteiről, illetve a közép-* kelet-európai térség és a tágabb érte­lemben vett Európa kapcsolatainak távlatairól. Václav Havel — aki Len­gyelországból érkezett hazánkba - hangoztatta, hogy Csehszlovákia szá­mára Magyarország és Lengyelország nem egyszerűen egy a szomszédok kö- ( Folytatás a 3. oldalon) Kiket szeretnének országgyűlési­képviselő-jelöltnek? FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Bács-Kiskyn megyei szervezetei az alábbi személyeket szeretnék indítani egyéni képvi­selőnek ebből a megyéből az Országgyűlésbe. 1. sz. körzet, Kecskemét: Kalmár József géplakatos kisiparos, (he- tényegyházi lakos). 2. sz. körzet, Kecskemét: Szarapka János mezőgaz­dasági kistermelő (kecskeméti lakos). 3. sz. körzet, Tiszakécske: Mányoki Lajos magángazdálkodó (tiszakécsker lakos). Börcsök András szakszö­vetkezeti elnök (bugaci lakos). Potoczki István tmk-vezető (ágasegyházi lakos). 4. sz. körzet, Kunszentmiklós: Faddi József nyugdíjas főmezőgaz­dász (tassi lakos). 5. körzet, Kiskunfélegyháza: dr. Holló Dénes jogász (kiskunfélegyházi lakos). 6. Sz. körzet, Kiskőrös: dr. Pohankovics István agrárközgazdász (kiskőrösi lakos). 7. sz. körzet, Kalocsa: Kosa András nyugdíjas közgazdász (kalocsai lakos). 8. sz. körzet, Kiskunhalas: Szaba­di Pál autószerelő kisiparos (tázlári lakos). 9. sz. körzet, Baja: Dancsa Bálint tanár (bajai lakos). 10. sz. körzet, Bácsalmás: Dr. Franek Béla nyugdíjas agrármérnök (jánoshalmi lakos), Kiss László magángazdálko­dó (bácsalmási lakos). A jelöltajánló szelvényeket mindenütt az FKgP- szervezetek vezetői gyűjtik február 15-éig. HAZAFIAS VÁLASZTÁSI KOALÍCIÓ A Hazafias Választási Koalíció a következő személyeket ajánlja Bács- Kiskun megye képviselőjelöltjeinek: 1. sz. vk., Kecskemét: Fehér Béláiié dr. főiskolai tanár. 2. sz. vk., Kecskemét: dr. Bányai Endre, az MNB megyei igazgatója. 3. sz. vk., Tiszakécske: Varga Sándor mg. gépészmérnök, a Lakiteleki Szikra Mgtsz elnökhelyettese. Martus Pál agrármérnök, a Pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezet elnöke. 4. sz. vk., Kunszentmiklós: Sitkéi Béla köz­gazdász, a Renova főkönyvelője. 5. sz. vk., Kiskunfélegyháza: Dobosné dr. Patyi Mária jogász, a HNF Kiskunfélegyházi Bizottságának titkára, dr. Borotai György állatorvos, a Móricgáti Petőfi Mgtsz állatorvosa. 6. sz. vk., Kiskőrös: Szabó János mérnök, a Telefongyár Kiskőrösi Gyár­egységének főmérnöke. Csipkó Sándor közgazdász, a Keceli Szölőfürt Mg. Szakszövetkezet elnöke. 7. sz. vk., Kalocsa: Dr. Márkus Ferenc a Zöldségtermesztői Kutató Intézet Fűszerpaprika Kutató Állomásának tudományos igazgatóhelyettese. 8. sz. vk., Kiskunhalas: Rácz Fodor Mihály villamosipari technikus, a Démász Kiskunhalasi Kirendeltségé­nek vezetője. 9. sz. vk., Baja: dr. Vajtai István orvos, a Bajai Tüdőgondo­zó Intézet főorvosa, dr. Zorn Antal jogász, tanár, a Bajai Tanítóképző Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára. 10. sz. vk., Bácsalmás: Kiss István agrármérnök, a Tataházi Mg. Termelőszövetkezet elnöke. MAGYAR FÜGGETLENSÉGI PÁRT A Magyar Függetlenségi Párt országos képviselőjelöltje a kalocsai 7. számú választókörzetben Lajtos Tibor (37 éves) szobafestő-mázoló mes­ter, kalocsai kisiparos. A párt jelöltje személyesen gyűjti az ajánlószelvé­nyeket, amelyeket azonban postán is vár a 6300 Kalocsa, Kiss János u. 13. címre. A választásokon az MFP — több más párttal — a Centrjim tártok Nemzeti Szövetségeként kíván részt venni. FÜGGETLEN JELÖLT TISZAKÉCSKÉN A Bács-Kiskun megyei 3. sz, tiszakécskei választókörzetben szeretne országgyűlési képviselőjelölt lenni dr. JNagy Géza, a Városföldi Állami Gazdaság 48 éves jogtanácsosa, aki a 750 .ajánlószelvény birtokában a választásokon egyéni, független jelöltként kívánna indulni. Dr. Nagy Géza sem most nem tagja egyetlen pártnak sem, sem azelőtt nem volt tagja semmilyen pártnak. Ajánlószelvényeit személyesen és segítőivel együtt gyűjti. Ajánlószelvényt levélben is el lehet számára küldeni: vagy a 6033 Városföldi Állami Gazdaság, vagy pedig a 6000 Kecskemét, Fáklya utca 12. III/7. címre. SZABADSÁG PÁRT 3. számú választókerület, Tiszakécske és körzete: Eszikné Juhász Ildikó (35 éves) családanya. Az ajánlási szelvényeket a 6033 Városföld, Ady E. u. 29. számra kérik eljuttatni. SZERDÁN FOLYTATJA MUNKÁJÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉS Václav Havel a szónoki emelvényen Pénteken a földtörvény vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka. Előtte azonban Fodor Ist­ván, az Országgyűlés megbízott elnöke bejelentette: a kor­mány kérte, hogy a képviselők ezen az ülésszakon minden­képpen tárgyalják az alkoholisták bíróság által elrendelt intézeti gyógykezelésének megszüntetéséről szóló törvényja­vaslatot. Ezt az elnök is támogatta. Emellett tájékoztatott arról, hogy a nap során a parlament vendége lesz Václav Havel, Csehszlovákia köztársasági elnöke. Kompromisszumos döntés a földtörvényről Kétszer is szót kért a földtörvény módosításának általános vitájában Csipkó Sándor (Bács-Kiskun m., 20. vk.), aki gyakorló tsz-elnök lévén, le­szögezte: a szövetkezeti vezetőknek egyáltalán nem az jár az eszükben, hogy kisemmizzék a tagságot, kft.- ket hozzanak létre saját vagyonuk gyarapítására. Amennyiben mégis 1 előfordul ilyen, az elítélendő. Java- I soha, hogy a parlament a kormány I előterjesztését fogadja el, de ugyan- í akkor ismerje el az elhangzott mó- I dosítások felvetésének jogosságát. Többekhez hasonlóan ő is úgy vélte, ; hogy e kérdések megoldásához min- j denekelőtt a pártok egyetértése szük- j séges. Hosszas vita után végül is a parla- ment döntött a földtörvény módosí- ’ fásáról. Több képviselő, így Tallóssy ' Frigyes és Vassné Nyéki Ilona azt ja- j vasolták, hogy fagyasszák be a földek 5 adásvételét, illetve valamennyi — j vagyis a már megváltott — szövetke- 1 zeti föld tekintetében állítsák helyre I az eredeti tulajdonviszonyokat. Mindezt azzal indokolták, hogy i igazságot kell szolgáltatni annak a több százezer embernek, akiktől a i szövetkezetek megváltás gyanánt a | piacinál lényegesen alacsonyabb áron I vásárolták meg a földeket. A kormány egyetértett azzal, hogy 5 kártérítést fizessenek a túl alacsony { áron megváltott földekért. Ám erre I egyelőre a költségvetésnek nincs pén- [ ze. A kártérítés kifizetésére csak ak- | kor kerülhet sor, ha a forrást biztosi- 1 tani tudják. A kormány — s ezzel a parlament egyetértett — azt javasol­ta, hogy a már megváltott földek ma­radjanak szövetkezeti tulajdonban, és azokról a tsz közgyűlése rendelkez­het. Vagyis a földforgalmat nem fa­gyasztották be, a termelőszövetkeze­tek lehetőséget kaptak arra, hogy ezeket a földeket bevigyék gazdasági társaságba vagyoni hozzájárulás­ként. Ehhez a közgyűlésen megjelent, szavazásra jogosult tagok kétharma­dának egyetértése szükséges. A szövetkezeti földeknek viszont az a része, amelyet még nem váltottak meg, és a tag tulajdonában maradt, más elbírálás alá esik. E tekintetben a kormány azt javasolta, hogy a szö­vetkezeti tagok kvázi tulajdonosból valódi tulajdonossá válhassanak. A törvény módosítása ezért lehető­vé tette, hogy a tulajdonos vagy örö­köse önmaga dönthesse el, mit csinál a földjével. Jogot kapott arra, hogy azonnal kiléphessen a szövetkezet­ből, és kivegye a földjét. Ebben az esetben a bevitt földdel azonos értékű földet kell részére kiadni. De dönthet másképp is, a földet vételre felajánl­hatja a szövetkezetnek, illetve földjá­radék ellenében továbbra is a szövet­kezet közös használatában hagyhatja tulajdonjogának fenntartása mellett. Ezzel együtt megszüntették azokat a szabályokat, amelyek korábban a földmegváltásra vonatkoztak. A tag és a szövetkezet közötti adásvétel ese­tében a föld árát szabadon szabhat­ják meg, az az eladó és a vevő alkujá­ban alakul ki. # Csehs/loiákia köztársasági elnöke a mikrofonnal. Tehát nagy többséggel, 216 igen és 15 ellenző szavazattal, 70 tartóz­kodás mellett elfogadták a földről szóló 1987. évi I. törvény és a ter­melőszövetkezetekről szóló 1967. évi ni. törvény egyes rendelkezése­inek módosításáról szóló törvény- javaslatot. Mit ér a képviselő, ha magyar? Ezt követően újabb alkotmányere- jü törvényjavaslatot tárgyalt a parla-v ment; az országgyűlési képviselők jogállásáról, tiszteletdíjáról,- költség- térítéséről és kedvezményeiről szóló törvény tervezetéhez Horváth Jenő, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizott­ság előadója fűzött szóbeli kiegészí­tést. Érintette a törvényjavaslat főbb té­maköreit. Mint mondotta, a tervezet rendelkezik azokról a garanciákról, amelyek célja, hogy a mandátumra pályázó jelölteket ne élje méltányta­lan hátrány, a munka- vagy szolgálati viszonyukból eredő kötelezettségeik ne gátolják választási kampányukat. Összhangban az alkotmánnyal ren­delkezik az összeférhetetlenség sza­bályairól, a képviselő jogállásáról a megbízatás tartama alatt, illetve an­nak megszűnése után. Jelentős rész a rendelkezések között a képviselői eg­zisztenciát és munkakörülményeket biztosító, munkájukat segítő szolgál­tatások és intézmények rendszerének kialakítása. Szabályozza a volt képvi­selő további életpályáját segítő ga­ranciákat is. (Folytatás a 2. oldalon) TÁMADÁSOK A NEMZETI MEGMENTÉSI FRONT ELLEN Iliescu: A szeparatizmusnak nincs helye! BUKAREST Tovább tart a belpolitikai mozgás Ro­mániában. Több politikai párt hevesen támadja a Nemzeti Megmentési Frontot amiatt, hogy bejelentette részvételét a májusi választásokon. A Front vezetői igyekeznek magyarázatot adni döntésük­re. Ion Iliescu, a NMFT elnöke pénteken éjfélkor nyilatkozatot tétt a televízióban, Petre Romon kormányfő pedig az egyete­mi fiatalokkal vett részt kötetlen jellegű beszélgetésen. Iliescu közölte: a Front jelölteket állít a májusi választásokon, s ezek a jelöltek nem csak a Front központi és megyei vezetőiből kerülnek ki. Mivel a Front széles tömegmozgalom, jelölteket állít a nép köréből is, olyanokat, akik múltbeli ,és mostani tevékenységükkel kivívták az elismerést. Ezzel is példázni kívánja: a Front nyitott tömegszervezet, ez a moz­galom átfogja az egész országot, minden társadalmi réteget, Kitért arra, hogy sok személyt támad­nak múltbeli tevékenysége, elsősorban pártmúltja miatt. Iliesoi szerint a most alakult politikai pártok soraiban is fellel­hetők az ilyen személyek, sőt, azok az újságírók, akik a lapokban személyes tá­madásokat intéznek politikai vezetők el­len, maguk is párttagok voltak és szolgál­ták akkori írásaikkal a diktatórikus rendszert. Az NMFT elnöke arra hívott fel, hogy félre kell tenni az egyéni szemé­lyi bosszút. — Má — mondotta — sok­kal inkább összefogásra, egységre van szükség. Rendet kell teremteni a termelés frontján, a közszállításban, a lakossági ellátásban. v Tv-nyilatkozatának befejező részében érintette a szeparatizmus állítólagos problémáját. Azt állította, hogy az utób­bi napokban Erdély egyes megyéiből ag­gasztó jelenségekről érkeznek híradások. „Feszültségek, konfliktusok keletkez­nek, ezeket leginkább a román és magyar lakta vidékeken provokálják ki”. Iliescu kifejtette: ellene van az ilyen feszültség­nek, hiszen a románok és a magyar nem­zetiségiek közös érdekükben fogtak össze a diktatúra megdöntésére. Ezért a „sze­paratizmusnak” — mondotta nincs helye. Megértésre, türelemre és egységre szólított fel. Hamisítvány volt a temesvári tömegsír?. PÁRIZS Egy román patológus állítása szerint a temesvári tömegsírban feltárt holt­testek nem a forradalom áldozatai voltak, hanem valójában kórházak hulla­házából származnak. Elena Bouca az RTL- Plus televíziónak nyilat­kozva elmondotta: nem tudja, hogy mikor és ho­gyan vitték el a kórházak­ból a nem azonosított holttesteket. Azokon azonban világosan felis­merhető a kórbonctani vizsgálat nyoma, a torok­tól a gyomorig húzódó, durván összeférnek vágás, ami] nem éppen egy sebté­ben! és titokban végrehaj­tott temetésről tanúsko­dik. Bouca asszony azt is közölte, hogy az egész vi­lágot bejárt fényképén a halott no és a gyermek va­lójában még csak nem is rokonok. A nő alkohol- mérgezésben halt meg, a gyerek pedig nem az övé volt.'A patológus elmond­ta, hogy annak idején a tömegsírnál nem tudta meggyőzni az embereket arról, hogy milyen halot­takat látnak valójában. Mint ismeretes, a je­lentések szerint koráb­ban több mint négyezer­re becsülték a temesvári vérengzések áldozatait, a hivatalos adatok szerint viszont mintegy kétszá­zan voltak. Az RTL riportját csü­törtökön sugárzó francia televízió kommentátora úgy vélte, hogy a „mor­bid színjáték” ugyan nem kérdőjelezi meg a forra­dalom legitimitását, de árnyékot vet annak sokat hangoztatott spontán természetére. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom