Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-04 / 3. szám

1990. január 4. • PETŐFI NÉPE • 5 Magyar kompaktlemezek világszínvonalon 9 A munkafolyamatokat számítógép irányítja. A Glória Kompaktlemez- gyártó Kft.-t három magyar és egy holland vállalat alapí­totta 1988 márciusában. A Videoton 55%-ban, a La­kó Participation B. V. 35%- ban, a Hungaroton 5%-ban és a Magyar Hitelbank 5%- ban részvényes. 1989 szeptemberében ad­ták át az új üzemegységet. Novemberben már 450 000 db lemezt gyártottak. Ter­melésük 60-70%-át tőkés pi­acon veszik meg. • A kompaktlemezek a Hungaroton Vörösmarty téri boltjában. • A CD-ket gyártó gépsor. (MTI-fotók) FILMJEGYZET Diótörő 1890-ben, az Orosz Birodalmi Balett igazgatójától: Marius Peti- pától azt a megbízást kapta Csaj­kovszkij, hogy az E. T. Hoffmann meséjéből készített adaptációhoz írjon egy teljes partitúrát. A darab az azóta eltelt évszázad alatt szinte mindvégig az ünnepi szezon egyik tömegsikerre számító eseménye. (Nem véletlen, hogy amikor Szer- gej Gyagilev elhagyta Oroszorszá­got, és az orosz balettet útjára indí­totta Európában, táncosai mellett magával vitte Csajkovszkij Diótö- rő-zenéjét is.) Ismerős a nagyközönség számá­ra az eredeti partitúra koncertver­ziója, de még inkább a világ leg­jobb balerinái által előadott kétfel- vonásos balett. Furcsa, hogy egé­szen mostanáig a Diótörő semelyik változatában és feldolgozásában nem került még filmre. (Ehhez leg­közelebb Disney Fantasia« című rajzfilmje áll, mely felhasználta a Diótörő szvittet.) A Hattyúk tava és a Csipkeró­zsika után született Csajkovszkij- balett főszereplője egy 13 éves kislány. Furcsa karácsonyi álmá­ban összemosódnak a fantázia és a valóság eseményei. Klára retteg különös nagybácsijától, Drossel- meier úrtól, aki. szokatlan ajándé­kokkal kedveskedik neki, de ugyanakkor vonzódik is hozzá. A karácsonyra kapott miniatűr babapalota fölcsigázza képzeletét, ám a bácsi tekintete megriasztja. Egy szépen faragott diótörőt dé­delget inkább, mire Drosselmeier úr sértődötten távozik. Olyan ál­mot hagy hátra, ami fölzaklatja a kislányt. Látja magát, amint az est sötétjében leoson a bálterembe legújabb kedvencéért, s a gonosz egerek támadásának célpontjává válik. A vitéz diótörő azonban védelmére kel az ólomkatonák élén. Egyre beljebb hatolnak a lélek labirintusába. Védelmezője délceg királyfivá változik, s a tánc nyelvén vállanak szerelmet egy­másnak. Csakhogy csónakjuk ép­pen a pasa palotájánál köt ki, ahol a nagybácsira félelmetesen hasonlító kényúr féltékeny szem­mel figyeli románcukat. A lány elkápráztatására táncra perdíti a képzelet világának figuráit, míg végül belátja, hogy ezzel nem ér célt. Hagyja elröppenni a párocs­kát, ám a magasból a diótörő aláhanyatlik. A kislány felébred, és a tündén táncosnőből ismét visszaváltozik az álmodozó Klá­rává. A rendező: az amerikai Carroll Ballard vélekedése szerint a Diótö­rő elsősorban Csajkovszkij szép zenéje miatt maradt népszerű. - Lefogadom azonban, mondja, hogy a legtöbb ember, aki elment megnézni, nem is tudta, hogy mi­ről szól. Véleményem szerint való­jában nem is a karácsonyról. Sok­kal inkább néhány nehéz kérdés­ről, a többi között például arról, hogy egy kislány, egy tinédzser rá­ébred saját testiségére, az átmenet rítusára. Az álom nagyon fontos, mert ebben már felnőttként próbál viselkedni, s játssza el, hogyan is akar élni. így aztán Klára álma bárki álma lehet. A hollywoodi musicalek sémáit is felhasználó, olykor kissé negédes Diótörő — a többi között például a Batman társaságában — egyálta­lán nem biztos, hogy a téli szünet­ben mozizó kisdiákok kedvence lesz. Amiről korántsem csak a ba­lettfilm tehet. K. J. Megjelent a Narodni Kalendar A Magyarországi Délszlávok De­mokratikus Szövetségének 1990-es év­könyve már a címlappal jelzi, hogy ezt a kötetet a jeles jubileumnak, a szerb nemzetiség Magyarországra való bete­lepülése 300. évfordulójának szentelik. A fedőlapon ugyanis Paja Jovanovics híres történelmi festményét láthatjuk, a jobb oldali főalak Csarnojevics Arszen pátriárka, aki a szerbek élére állt, és az új hazába vezette honfitársait. A naptárrész után dr. Mándity Ma­rin főtitkár, a kötet kiadója és felelős szerkesztője emlékezik meg a Magyar- országi Délszlávok Demokratikus Szö­vetsége Pécsett rendezett X. kongresz- szusáról, majd a határozatok követ­keznek, a kongresszusi küldöttek név­sorával. Három évszázad a nagy betelepülés­től — ez a címe Predrag Sztepanovics tanulmányának, mely ismerteti, hogy — a történettudomány mai állása sze­rint— a szerbek hét nagyobb hullám­ban érkeztek Magyarországra. Az utolsó, úgynevezett nagy betelepülés 1690-ben történt, amikor a hazánkból véglegesen kiszorult török hadak még kegyetlenebbül sanyargatták az ural­muk alatt maradt népeket. A tanul­mány idézi dr. Szentkláray Jenő A du­nai hajóhadak története című, 1885- bep megjelent munkáját, mely szerint Mátyás király híres fekete seregében is találkozunk az első betelepülőkkel: „E szerb jövevényekből telik ki nagyobb részben a rettegett .fekete sereg’ is, és közülük származnak a Hunyadi-ház leghűségesebb barátjai, a magyar nem­zet vérével és történetével összeroko- nult bajnokokba Zápolyák, Szokoliak, Kinizsiek, ThaÜóczyak, Jaksichok, Ze- lenák és Tököliek, kiknek nevével lép- ten-nyomon találkozunk Mátyás győ­zelmes hadi vállalatainál.” Vujicsics Sztojan írásában a magyar- országi szerb művészet tárgyi emlékei­ről ad áttekintést, Sokcsevils Dénes pe­dig a barokk kor műalkotásaival fog­lalkozik. Blazsetin István hercegszántói szüle­tésű költő méltán népszerű megyénk­ben, mint számtalan író-olvasó találko­zó résztvevője. A kalendáriumban Nap, felhők, árnyak (Sunce, obiad, sjene) című ciklusából olvashatunk részleteket, majd a szintén hercegszán­tói származású Dékity Márk forró ha­zaszeretetről tanúskodó költeménye, a Hazámnak (Domovini) című vers kö­vetkezik. Sokcsevils Mátyás dr. Ijjas Józsefről, a nemrég elhunyt kalocsai érsekről emlékezik meg, aki Baján szü­letett, egyszerű bunyevác-horvát csa­ládból. Figyelemre méltó írás a bajai Mán­dity Izabella cikke a bunyevác-horvá- tok népi tudatáról csakúgy, mint a már említett — egyébként szintén bajai származású — Sokcsevits Dénes Hor- vát művészek Corvin Mátyás udvará­ban című tanulmánya. Dr. Mándics Mihály, a magyarorszá­gi bunyevácok történetének krónikása, mint minden évben, most is jelentkezett Csávolyról. Egyik írása a csávolyi szü­ret tudományos igényű ismertetése, a másik a tavaszünnepről és a búzaszen- telésröl szól. A szövetség legújabb kiadványairól ír Zsivko Mándity, a Tankönyvkiadó Vállalat horvátszerb szerkesztője. Ezt követi az irodalmi fejezet versből, pró­zából összeállítva. Itt olvashatjuk Bla­zsetin István Bodoljaiak című ifjúsági regénye rövidesen megjelenő második kötetének részletét. (Bodoljának neve­zik a határ menti Hercegszántó egyik falurészét.) Az előbbiekben a megyénkkel kap­csolatos gazdag anyagot igyekeztem bemutatni, és nem említettem a 250-nél több oldalon szereplő cikkeket, a Zala megyei, a gradiscsei és más horvátok életéről szóló írásokat. Dr. Karagity Mihály szerkesztő gon­doskodott arról is, hogy a gyermekek is találjanak maguknak hasznos, szóra­koztató olvasnivalót a kalendárium­ban. A felnőtteknek jótanácsokkal szolgál az egészséges életmódról és a gyógyszerek használatáról, sőt, és erre, úgy tudom, még nem volt példa a Na­rodni Kalendarban, a szexuális élettel kapcsolatban is. Természetesen nem hiányzik néhány ínycsiklandó étel receptje sem, és végül még jóízű vicceken is nevethetünk. Adós maradtam még azzal, hogy hol juthatunk hozzá a délszláv kalendári­umhoz: a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének aktivis­tái terjesztik szerény, 30 forintos áron. Gál Zoltán JANCSÓ-KORSZAK KECSKEMÉTEN (2.) Hatalomátvétel Már a szekcióülés alkalmával el­hangzott a hivatalos tájékoztatás, miszerint a vezetőváltással kapcso­latban március 17-én délelőtt szüle­tik majd döntés. Március 3—17-éig nem nyílott alkalma a megyei veze­tésnek arra, hogy alaposabban tájé­kozódjék a művészeti állomány berzenkedésének okáról. Ehelyett, március 17-én délutánra behívatták (meghívták) a társulat tíz vezető színészét egy beszélgetésre, amely során közölték: elhatározásukat nem kívánják megmásítani, április 16-ával kinevezik Hernádi Gyulát művészeti vezetővé, Jancsó Miklóst főrendezővé, Gyurkó Lászlót pedig vezető dramaturggá. Indoklásuk egyszerű volt. Hivatkoztak a há­rom művész nemzetközi hírére, va­lamint arra, hogy ők eddig éppen elégszer vették figyelembe a társulat véleményét ahhoz, hogy most el­várhassák: ezúttal a társulat vegye tudomásul az ő döntésüket. Ezt hallván, a színészeknek már nem volt mit mondaniok: hazatértek, ki­pihenték a beszélgetés fáradalmait, készültek az előadásra. Aztán este, a fináléban, a Charlie nénje egyik dalának azt a sorát, hogy „lesz még nálunk ünnep”, a színpadon levő összes szereplő ama páholyra te­kintve énekelte, amelyben együtt ült a frissen detronizált művészeti vezetés. Ennyit tehettek hozzá az aznapi történtekhez. Másnap pedig megnövekedett a város interurbán telefonforgalma. Kétségbeesett szí­nészek, művészeti dolgozók keres­ték régi ismerőseiket, rendezőket, főrendezőket, kollégákat, abban a reményben, hogy állást találhatnak valamely más színháznál. Az aggodalom nem volt indokolatlan Joggal vetődhet fel a kérdés: mi lehetett az oka annak, hogy a kecs­keméti társulat és az országos szak­mai közvélemény szinte egyhangú elutasítással fogadta a megyei dön­tést. A jelenség magyarázata termé­szetesen sokféle motivációs szál összefonódása révén válik eggyé. E szálak közül a legtisztábban a színészek pozíciója elemezhető. Az ő berzenkedésüket az életösztön megnyilatkozásának tekinthetjük. Számukra Szőnyi G. Sándor jelen­léte létbiztonságot adott: vezetése idején senki nem volt kitéve az eg­zisztenciája elleni orvtámadásnak, és a művészi feladatokat is nagyjá­ból érdemük szerint kapták a színé­szek. Amikor az új vezetést kine­vezték, a következő évad műsorter­ve — az adott társulatra építve -fe már nyolcvan százalékban készen volt. A váltás ebből a nyugalomból billentette ki a tagságot. Berzenke­désükben kétségkívül szerepet ját­szott „az újtól való félelem” is, de nem felejtendő, hogy ez az új előt­tük nem volt ismeretlen: sokan lát­ták vagy ismerték hallomásból kö­zülük Jancsó Miklós színházi ren­dezéseit, s azok kétes szakmai érté­két megállapítva, aggodalmuk nem tűnhetett fel indokolaüannak. Jog­gal tarthattak attól, hogy azok, akik a hagyományos színjátszás is­koláján nevelkedtek, nem fémek majd bele Jancsó szereposztási el­képzeléseibe, vagy — még rosszabb esetben — nem tudnak majd a spe­ciális elvárásoknak megfelelni. El­lenvetéseik között volt még egy lé­nyeges, amelyet nem a félelem, ha­nem a józan ész diktált. A színészek a saját bőrükön érezték, hogy az új igazgató, Komáromi Attila vezeté­sével a színház elindult a válságból kivezető úton: nem értették, hogy egy felmenő ágba került kollektívát miért kell megbolygatni. Felkapta fejét az egész szakma A hirtelen hozott döntés — a kecskeméti társulat tagjain kívül — az ország többi színházának ve­zetőit érintette a legérzékenyebben. A Kecskeméten történtekben felfe­dezni vélték saját, lehetséges sorsu­kat. Úgy érezték, ami itt az érvény­ben lévő munkaszerződések felbon­tása, az új kinevezések jóváhagyása körül, a demokratikus fórumok megkérdezése nélkül, illetve a társa­dalmi szervezetek véleményének fi­gyelmen kívül hagyásával végbe­ment, az precedenst kínálhat bár­mely más városban, bármelyikük félreállításához. Ugyancsak érthető aggodalom. Az egzisztenciálisan közvetlenül nem érintett színházi közvélemény általános és szakmai természetű ki­fogásai a következőkben foglalha­tók össze: A vezetés létszáma és összetétele Az 1983/84-es évadban a kecske­méti volt az ország egyetlen olyan egytagozatú színháza, amelynek élén hat megyei tanácsi kinevezésű vezető állott: az igazgató, az igazga­tóhelyettes, a gazdasági igazgató, a művészeti vezető, a főrendező és a vezető dramaturg. Igazgatóhelyet­tes foglalkoztatására a jelenlegi színházi gyakorlatban sehol sincs példa, de — egyöntetű vélekedés szerint — szükség sincs. Ugyancsak megkérdőjelezhető egyszerre két drámaíró alkalmazása, különösen akkor, ha közülük egyik sem iro­dalmi szakember. Hernádi és Gyur­kó munkaköre, lehetséges működé­si területe annyira megegyezett, hogy valamelyiküket bízvást nélkü­lözhette volna a színház. Ugyan­akkor az egész, hat fő alkotta igaz­gatótanácsban nem volt egyetlen vérbeli színházi ember sem: az igaz­gató alig fél éve vette át a vezetést, előzőleg művelődéspolitikai mun­katerületen dolgozott; az igazgató- helyettes (ekkor Gonda György töltötte be e tisztet) semmilyen ve­zetői .gyakorlattal nem rendelke­zett; a gazdasági igazgató sem töl­tött még túl sok évet a színháznál. Az adminisztratív irányítók tapasz­talatánál csak a művészeti vezetőké lehetett kevesebb. Gyurkó László rendelkezett csupán avval a szerény érdemű szinházvezetői jártassággal, amelyet a 25. Színház és a Népszín­ház élén egészségben töltött néhány hónap alatt szerezhetett. Jancsó és Hernádi a színházvezetői szakmá­ban abszolút kezdőnek számított. Okkal adódhatott a kérdés: alkal- mas-e egy ilyen összetételű testület a színház kormányzására? A művészeti irányítás Jancsó Miklós filmrendezői érde­meit nem vonta kétségbe senki a kétkedők közül. Tudták azonban, hogy nem színházi rendező, hogy az a stílus, amelyet ő képvisel, évente legfeljebb egyszer bocsátható meg Magyarország akármely vármegyé­jének színházában, önmaga tehát nem határozhatja meg a kecskeméti teátrum művészeti arculatát. Hernádi Gyula az átlagos tehet­ségű, ám kiemelkedő önmenedzselő képességű írók sorába tartozik. Életműve, sajátossága, hogy regé­nyei jelentékenyebbnek mondhatók színdarabjainál, mégis szenvedélye­sen vonzódik a színházhoz. Többek véleménye szerint nem csekély az érdeme abban, hogy Jancsó Mik­lóst sikerült rávennie baráti köré­nek a színházalapítás kalandjában való részvételre. Kezdetben a legfé­nyesebb terveket szőtte: igazi, fővá­rosi nagyszínházról álmodott, ké­sőbb az önfenntartó színház eszmé­jének apostolává szegődött, s csak legvégül ébredt rá, hogy művészi vágyai sehol másutt nem teljesül­hetnek oly hiánytalanul, mint egy államilag bőkezűen támogatott vi­déki színházban (lehetőleg a fővá­roshoz a legközelebb). Hernádi színházeszményének változásaiban némelyek következetlenséget, má­sok messzemenő tudatosságot — mondhatnánk: gyakorlatiasságot — sejtettek. Az igazi aggodalmat mégsem gondolkodásának prakti­kus vargabetűi váltották ki a szín­házi szakemberekből, hanem mű­vészfilozófiája. A műveit és életfel­fogását ismerők attól tartottak, hogy a kecskeméti színház arcélét a blődli fogja meghatározni. Mások, a két iró közötti izléskülönbséget érzékelvén, gyors konfrontációt jó­soltak. Úgy vélték, Hernádi blödlije nem lesz összeegyeztethető Gyurkó zakatolás-rituáléban gyökerező színházideáljával. Balogh Tibor . (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom