Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-22 / 18. szám

1990. január 22. • PETŐFI NÉPE • 5 Gergely pápa meg a „liberó” XIII. Gergely pápára! különösebben sóba nem voltak kibékülve azok, akiknek munkame­netét alapvetően a természet szabta meg. Lévén, hogy az általa kialakított naptár évkezdete vég­képp nem igazodik a természet törvényeihez. Az\ utóbbi hónapokban azonban szegény pápát még a megszokottnál is többet emlegették — cseppet sem dicsérőleg — azok, akik a nővényvédőszer- kereskedelemmel foglalkoznak. Pedig a volt egyházfő vajmi keveset tehet a történtekről. Anno, a tervgazdálkodás szabályai szerint úgy történt külföldről a növényvédőszer-beszerzés, hogy az előzetes felmérés alapján Pesten, íróasztal mellett — azért nem teljesen szakmai alapok nélkül ® kiszámolták, milyen vegyszerből, mennyire van‘szüksége honunk mezőgazda* ságának. Ez, persze, nem tükrözhette a gyakorlat valós, annál inkább a fönnhatóság szakmai, pénzügyi, hatalmi igényét, de legfőképp a megszabod kereteket. Ez a „lista” azután megjárta az akkori Agrotrösztöt, ahol szintén papírok silabizálásával megyére bontották a mennyisége­ket. Ebből következően egyazon időben létezett ugyan­abból a szerből az ország egyik részén hiány, a másikon többlet. Nem monopol csak a fele 1982-ben megszűnt az Agrot-röszt, mondván, szűnjék a monopolhelyzet, az Agrokerek, a Tszker és a rendsze­rek- legyenek a kereskedelem „több csatornái”, A dolog csak kissé sikerült felemásra. Ugyanis a növényvédő sze­rek 80 százalékának alapanyaga, vagy a már itthon for- mulázandók félkész terméke Nyugatról származik. En­nek pedig egyetlen beszerzőcsatornája maradt, a Chemol- impex, az ehhez rendelt dollárkeret címzettje pedig az Agrotek. A kulcsfontosságú kereskedelmi rész tehát ma­radt egycsatornás. Vagyis három nagy kereskedelmi szer­vezeten keresztül haladt a növényvédő szerek útja: a Chemolimpexen, az Agroteken, illetve az Agrokereken, Tszkereken és a rendszereken. Miért? Mert a Chemolim- pexnek volt importjoga, az Agroteknek dollárkerete, a többieknek pedig vevőköre, raktárbázisa stb. De lehet így is fogalmazni: akinek volt joga, nem volt pénze, akinek meg pénze, az az áruját nem tudta raktározni, eladni. És jött a rendelkezés: 1990. január elsejétől szabad a vásár, liberalizálódjon az import. A köznyelv becéző szóhasználatával élve: itt a „liberó”! A több csatorna megvalósulni látszik a behozatalnál is; végre rendbe jön az eddigi felemás helyzet Dátumbomba öriüt is mindenki. Az első pillanatokban; a rendelke­zés tudomásulvételekor. Aztán máris elkezdte szidni Gergely pápá áldásos működését. Az évkezdet január elseje, a rendelkezés hatályba lépésének ideje ugyanez. Ahhoz Viszont hogy a termelők az idén tél végén, tavasz- szal használni tudják a vegyszereket, előbb a kereskedő­nek valami módon fel kell mérni az igényeket, összesite- ni, a külföldi gyártóktól megrendelni, tárgyalni a meny- nyiségekről, szerződést kötni, szállítani, itthon formuláz- ni, felhasználókhoz juttatni. Márpedig ez nem két nap, hanem legalább negyedév. Még akkor is, ha a külkeres­kedelem bonyolítására hozzáértő társulatot hozott létre, időben, az ország 14 Agroker-vállalata. (Vagyis azok, akiknek kialakult vevőkörük van.) Az ábra tehát, mondjuk, 1989 szeptemberében, a kö­vetkező: a magyarországi üzemek mintegy hatvan száza­lékától beérkezett a megrendelés az Agrokerekhez, akik­nek már van önálló külkereskedelmi jogú Agrotrade-jük. Nincs viszont devizakeretük, mert azt csak január l-jétől vehetik igénybe. Van viszont dollárkerete az Agroteknek. És van egy, már nyilvánosságra hozott rendelkezés a „liberóról”. A helyzetet felmérve levelek indultak az Ag- rokerektől (az Agrotrade-től) az Agrotekhez, osztanák meg— az egyébként ’90-es beszerzéseket célzó—-dollár­keretet, merthogy a felhasználók nagyobbik részének igényeit úgysem ismerik. A válasz, persze, nemleges. Az­tán levelek indultak a főhatóságokhoz, a MÉM-hez, a Kereskedelmi Minisztériumhoz, az Árhivatalhoz, min­den különösebb eredmény nélkül. Az idő azonban múlik, a vegyszer pedig adott időben kell a felhasználóknak. Az Agrotrade szakemberei tehát nyakukba vették a világot, és megrendelőik igényeinek biztos tudatában megkezdték tárgyalásaikat a külföldi gyártókkal, szerződéseket is aláírva. Ugyanakkor az Ag­rotek szakemberei is elindultak ugyanez ügyben. A jobb kéz meg a bal,,. Summa summárum a helyzet ma: jó néhány növényvé­dő szerből a szokásos hazai igénynél 50-60 százalékkal több érkezett, érkezik az országba. (Persze, a két kereske­delmi vállalkozás erről nem egymástól, hanem kósza, jóindulatú gyártói megjegyzésekből tudhat1) Hála az égnek, végre egyszer nem lesz vegyszerhiány —sóhajthat fel a termelő. Már aki az orránál éppen nem lát tovább. Mert e nagyszerű helyzetnek nem azonnal isszuk meg a levét. Ha valaki, márpedig erre előbb-utóbb sor kerül, összesíti a hazai, 1990-es import növényvédő- szer-mennyiséget, abban a pillanatban kiderülnek a dol­gok. A következmény, kissé rosszindulatúan, lehet ez: kiskorúak még a kereskedelmi vállalatok, nem tudtak felnőni a külkereskedelem feladataihoz, hiszen lám, önál­lóságuk micsoda zavart okozott. Ha már határon belül van az a szer, valahová el kell tenni, vagyis raktározandó, a pluszidős készletezés, a minőségromlás összes konzekvenciájával együtt Hogy ezzel néhány vállalat esetleg a csőd szélére kerül? Hát... A külföldi gyártó eszével is gondolkodjunk egy pilla­natra. A magyarországi megrendelés 1990-ben szép nagy mennyiséget tesz ki, szép nagy árbevétellel.'Készül tehát hasonlóra 91-re is. Az idei második fél évben azonban — remélhetően — már akit illet —, tudni fogja, hogy ez a mennyiség .túl sok. Kevesebbet rendelünk tehát. A gyártó azonban nemcsak terméke piacára, hanem az -árbevételre is számít, árat emel. Kapunk kevesebb vegy­szert, azonos, vagy ne adj’ isten, több dollárért Persze, azt is lehetne mondani, miért festem én az ördögöt a falra, miért a valamikori—jövő évi—dolgok­ra figyelmeztetek? A mára vonatkozóan ugyanis két kér­désem van. Egészen véletlenül nem lett volna egyéb helye is annak a 30-40 millió — a szó szoros értelmében így az „ablakon kidobott” — dollárnak? A másik: ugye, azért nem Gergely pápát akarjuk e „zavarért” felelősségre vonni? Gál Eszter JANCSÓ-KORSZAK KECSKEMÉTEN (17 ) És véget ért! „A három vezető ragaszkodott saját elképzelései megvalósításához akkor is, ha azok a jogszabályok tudatos meg­sértésével járnak együtt” — olvasható a KNEB jegyzőkönyvében. Az 1984. évi célvizsgálat alapján is­mert volt p tanácsi vezetés előtt, hogy a sorozatos jogszabálysértések, gazda­sági szervezetlenség, műsor- és kultúr­politikai korszerűtlenség, a társulat szétzilálása alapvetően az új vezetés te­vékenységével, magatartásával függött össze, ennek ellenére Gyurkó Lászlót színházigazgatónak nevezték ki. A ki­nevezéssel kapcsolatban a Színházi Dolgozók Szakszervezete aggályát és fenntartását fejezte ki a tanácsi veze­tőknek, jelezve, hogy az igazgató már két színháznál is sikertelenül szerepelt ebben a beosztásban. „A színház működésére jellemző volt a bizonylati fegyelem hiánya. Általáno­san megállapítható, hogy ennek követ­keztében a költségek, a bevételek és kiadások produkciónkénti elszámolá­sa, elemzése nem történhetett meg, így a művészeti és műszaki vezetés nem érzékelhette kellően a gazdasági követ­kezményeket. Mint ismeretes, Hernádi Gyula és Jancsó Miklós 1984. december 31-ével megváltak a színháztól. Gyurkó László az új idényben nem igazgató, hanem a színház művészeti vezetője. A színház élére új igazgatót neveztek ki: azzal a bizalommal, hogy meg fogja oldani a színházban vajúdó gazdasági és kultúr­politikai problémákat is.” Villámtréfányi országiás Gera Sándor igazgató működése már csak villámtréfányi országiásnak bizonyult. Színházpolitikusi pályafutá­sának egyszerű foglalata a parafrázis: „ki ármánnyal támad, ármány által vész.” Hat hónappal a kinevezés után — alkalmatlanság címén — leváltot­ták. Az alkalmatlanságnak természete­sen nem lehettek argumentumai, ha­csak annak nem számítjuk azt az eszte­len vakmerőséget, amellyel az ismert körülmények között vállalni merte a színház igazgatását. Abban a társulat­ban már nem volt mit tenni. Alkalmat­lanságát nem is a kinevezésben töltött fél év tanúsítja, hanem az a párttisztvi­selői tevékenység, az a folyamatos, több­irányú dezinformáció, ami végül is Gyurkóék kinevezését eredményezte. Ez a munka azonban az ügyintézés tel­jes vertikumában, az .illegalitáskori konspirációs szabályok betartásával folyt, így a részvétel, a személyes fele­lősség mértéke utólag aligha lesz meg­állapítható. (Az emlékezök fogyatkoz­nak, az élők őrzik édes titkukat.) Étjük be annyival: Gera Sándort a népmesék igazságszolgáltatása érte utol. Gyors bukásához a munkájának semmi köze nem volt — csak megérdemelte. Menedzselte az agóniát A kérdésre, hogyan sétálhatott bele ebbe á személyre állított csapdába, na­gyon egyszerű a magyarázat. Nem vet­te észre, hogy — összefüggésben a szín­ház kudarcsorozatával*— megválto­zott körülötte a konspirációs erőtér: elkerülték öt az információk. Csak a döntések jutottak el hozzá, a döntések mögött rejlő végleges elhatározások — nem. így nem tudhatta, hogy akkor, amikor ő a kinevezését kézhez kapta, a gyürkéi korszak teljes lezárása már minden felső szinten elhatározott, illet­ve jóváhagyott szándék volt, sőt, a hát­tértárgyalások az utódlás mikéntjéről el is kezdődtek. Gyurkó ugyan még meg tudta akadályozni a pályázat ki­írását, de a végkifejletet nem kerülhette el. Az átfogó megoldásra való törekvés első dokumentuma a Művelődési Mi­nisztérium színházi osztályán, 1985. március 20-án fogalmazódott meg. Pándi András művészeti főosztályveze­tő emlékezteti egy levélben a megyei tanácsot a színházi vezetőváltás sürge­tő voltára és a Személycsere kínálkozó esélyére: „ ... az évad végén az igazga-> tó és az ügyvezető igazgató megbízása is lejár — a művészeti vezetés és a gaz­dasági vezetés pedig megoldatlan — a szükséges javaslátok meghozatala a színház folyamatos működtetésének veszélyeztetése nélkül nem szenvedhet további késedelmet”. A levelet a megyei tanács elszánt ál­lásfoglalással továbbította a megyei pártbizottsághoz. Geri István elnökhe­lyettes írja: „Úgy vélem, utolsó stádiumában va­gyunk annak, hogy a szakma leírja a kecs­keméti Katona József Színházat. Ugyan­akkor a színház vezetés részéről a leépülés lassítására nem látok erkölcsi-szakmai feltételt. Meggy őződésem szerint ma már a színház abban a helyzetben van, amely­ben a felügyeletet ellátni köteles tanácsi munkatársak felelősséggel képtelenek befolyásolni a folyamatokat.” Az idézett dokumentum március 27- én kelt, három nappal azelőtt, hogy a társulat további sorsát illető döntési határnap elkövetkezett. Április elsejé­vel minden színész és egyéb művészeti állományú dolgozó szerződése egy évadra automatikusan meghosszabbo­dott. Új vezetés azonnali kinevezésé­nek ekkor már nem volt értelme — várni kellett januárig. Gera Sándornak tehát az a színigazgatói feladat jutott, hogy — Lendvay Ferenc érkezéséig — menedzselje az agóniác (Vége) Balogh Tibor A KONFEKCIÓIPAR IS TÖNKREMEGY? A halasi háziiparnak még vannak esélyei A cipőt gyártó cégek után az idén a konfekcióipariak is tönkremennek. A legújabb áremelések miatt ugyanis olyan mértékben megnövekedtek termelési költségeik, ami már nem, vagy éppen csak belefér az eredményükbe — ha még egyáltalán volt ilyen. Az alapvető szükségleti cikkek (élelmi­szer, energia) drágulásának hatására az eddigieknél is job­ban visszaesik a ruházati termékek iránti hazai kereslet, így ezek a cégek abban sem reménykedhetnek, hogy forgalmuk növelésével talpon maradhatnak. A kihullok sorát minden bizonnyal a tsz-varrodák kezdik majd, amelyek csak bér­munkában dolgoztak belföldi partnernek, s többnyire olcsó, igénytelen tucatárut varrtak éveken keresztül. Az ezt felvevő szovjet piac bedugult, a hazain pedig túlkínálat van. Őket, persze, követni fogják egykori megrendelőik, illetve minden­ki, aki nem építette ki korábban azokat az alapokat, amelyek most szükségesek a túléléshez. Ilyen körülmények között irigylésre’ méltó az a cég, „aki” azt mondhatja magáról: ezt az évet is túléli. E kevesek közé tartozik a Kiskunhalasi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. Mrazek Tibor el­nökkel arról beszélgettünk, nekik hogyan sikerült talpon maradni. Mindenekelőtt el kell mondani: az áremelések miatti költ­ségnövekedésüket nem építhetik be értékesítési áraikba. Ak­kor nem bírnák termékeiket eladni. Ha pedig ráfizetés nélkül meg tudják ezt tenni, akkor nyílván van miből. Óhatatlanul felmerült bennem a kérdés: talán azért, mert korábban nagy haszonnal dolgoztak? Nos, nem a szövetkezet árkalkulátorá­nak ceruzája fogott vastagon régebben. Most annak az üzlet- politikájuknak a gyümölcsét élvezhetik, ami szerint a forgal­muk két-három lépéssel mindig megelőzte a költségeiket A halasiak már régóta dolgoznak tőkés megrendelésre. Ennek révén, némi valutához jutva, jó minőségű alapanya­got importálhatnak: a tőkésektől tanult minőségben, s min­dig a legújabb divatnak megfelelő női ruhákat varrnak belő­le. Exkluzív termékeikkel a tehetősebb társadalmi réteg vá­sárlási kedvét célozták meg. Szóval azokét, akiknek még van pénzük az öltözködésre. Túlzás nélkül szívósnak nevezhető marketingmunkával szereznek a régiek mellé új és újabb piacokat. A szövetkezet termelőkapacitásának nagy részét a nyugati megrendelések kötik le. Bár ez már nem olyan jó üzlet, mint volt régebben. A nyugati partnerek jobban ismerik a körül­• Amíg volt miből, korsze­rűsítették ter­melésüket Felvételün­kön: Erdélyi Zoltánná In­terlock már­kájú, speciális varrógéppel dolgozik. (Tóth Sándor felvétele) ményeinket, mint mi magunk. Nagyon is tisztában vannak a termelők szorongatott helyzetével, amit ki is használnak. Minimális árat adnak a munkáért. Ha a magyar cégeknek ez nem tetszik, tíz másik vállalkozót kapnak helyettük. Hi­szen ez az alulfizetett tőkés bérmunka az egyetlen biztos piac ma a magyar ruhaipari cégek számára. A halasi szövetkezetnek nagy előnye, hogy még idejében megváltoztatta termelési szerkezetét, s ehhez megteremtette a feltételeket. Tavalyelőtt Kelebián, tavaly Kisszálláson léte­sített — a helyi tanácsok segítségével — varrodát. Várakozá­son felül jól sikerült mindkét vállalkozásuk, az új üzemek dolgozói rövid időn belül megtanultak exportminőségben dolgozni. Kisszálláson még bővíthetnék kapacitásukat, eh­hez lenne szükségük idegen tőkére. Újabb húsz-harminc helybélinek tudnának munkát adni. A szövetkezet számára ez azért nagyon fontos, mert szeretnék maradéktalanul kielé­gíteni megrendelőik igényeit: hogy ne veszítsék el őket. A. M. ’ NYILVÁNVALÓ SIKER Most is tódulni fog a közönség A Viktória = victory Mint forró nyári napon a hideglelés, úgy megborzongatott a tapsos fogad­tatású Viktória-előadásról hazafelé ballagva a szörnyű felismerés. Tudom, tudom, nemcsak az életben; az ope­rettben sem szokás arról tűnődni, hogy mi lett volna, ha ..., mégis megfész­kelt fejemben az aggodalom. Boldog lehetett volna valaha Axel Webstemé, született Viktória grófnő, meg Koltay kapitány, ha a szent Oroszországban nem lehetett volna mindent elintézni baksissal. Ha a nagydarab strázsával félbeszakadnak az üzleti tárgyalások, akkor 67. Rácz Jancsi nyirettyűjéért sohasem nyűt volna rés a szigorúan őrzött huszár­tiszt és tisztiszolgája előtt a szibériai hadifogolytábor kerítésén, sohasem találkozhatott' volna Tokió előkelő negyedében véletlenül a két szerel­mes. Szerencsére cár atyuska birodal­mában a kenőpénz éppen olyan nép­hagyomány volt, mint hőseink szülő­földjén, jelesül Kiskundorozsmán a hármas szüreti esküvő, meg az ihaj- csuhaj. Minden rosszban van valami jó, így az Ady Endre szerint is bravúro­san ügyes Földes Imre megírhatta a háború által elszakított, ám végül is összeboronálódott nagyszívű ma­gyarok, meg a huszárkapitánynál is lovagiasabb svéd diplomata három­szögtörténetét. Muzsika nélkül is megállt a lábán a fordulatos cselek­mény — elő is adták Németország­ban, mert — ismét az idézett költőre hivatkozom — a veszedelmes talen­tumé drámaíró és szövegkönyv­mester nemcsak a pénz előcsalogatá- sához ért. A naiv magyar lelkek rejtekéből (így írta) elő tudja csalo­gatni a tetszést. Igaz, hogy a nagyvi­lágnál is gyönyörűbb hohunkban elvesztettünk (megint) egy háborút, a végrehajtó gyakoribb látogató volt, mint a pénzespostás, de a tűiig szerelmes magyar urnák akkor sem kell holmi svéd nagykövet kegyéből imádottja, ha ezért netán életével kell fizetnie. Míg a szövegíró a magyar lelkek­ben volt otthonos, a zeneakadémiai tanulmányait közgazdasági képzett­séggel megtoldó, tőzsdeügynökként kevésbé sikeres zeneszerző tévedhe­tetlen pontossággal érezte meg, hogy mi kell a nemzetközi operettpiacnak, milyen új hangzások csalogathatnak új közönséget a rádió tömeges elteije- désének, a régi békevilág végleges el­süllyedésének éveiben. Sejtette, hogy a huszáros történet szokatlan hangu­latú, titokzatos helyszínei —.a vad Szibéria, a lampionos Tokió, a hosz- szúpuskás, hóeséses, hagymakupolás Szentpétervár, pincegádoros Kiskun- dorozsma — behozzak a közönséget. Arra maga sem gondolt talán, hogy Viktória olyan gyorsan világsiker lesz. Vonzerejére azonnal fölfigyeltek idehaza is. Miklóssy Imre kecskeméti szín­igazgató is megváltoztatta tervét és a biztos kasszasiker János vitéz helyett a még biztosabb Viktóriával kezdte • A polgár- mester (Csi­szár Nándor) és a szürete- Iők. (Dovszky Béla felvétele) 1930 novemberében az új évadot. „Tökéletes siker”, áradoztak a kriti­kák, tódult a közönség. Eltekintettek a sztori ismertetésétől, „mert úgyis megnézi az egész város”. Áz operettkedvelők most sem csa­lódnak a Viktóriában. A Lendvay— Kézdy korszak, azt hiszem, legegyen­letesebb színvonalú zenés játékát lát­hattuk, hallhattuk. Érződött, rende­zője, Hegedűs László állandó lakosa operettországnak. Tisztában van az­zal, hogy mi kell a nézők többségé­nek, de azt is tudja: mit tudnak, mire képesek színészei. A szereplőket lehe­tő legjobb formájuk kijátszására késztette. Ennek köszönhetően az előadás­ról tudósító jó szívvel általánosíthat. A kecskeméti Viktória valamennyi közreműködője hozzájárult a nyil­vánvaló sikerhez. Mindenekelőtt Ke­rékgyártó László gazdasági igazgatót illeti az elismerés: a látványos előa­dás pénzügyi fedezetének előterem­tése legalább olyan bravúros teljesít­mény, mint a darabbéli nagykövet sikeres vetélytársmentése. Jutott pénz a zenekar megerősítésére, a szokásosnál talán valamivel na­gyobb ének- és tánckar többszöri öltöztetésére. Az igazgatót az ezúttal jó érzékkel megválasztott vendégren­dező meghívásáért illeti elismerés. Hegedűs László, mintha akarva- akaratlanul az Operettszínház közel­gő újabb müncheni vendégszereplé­sére is gondolt volna a Viktoria kecskeméti rendezésekor a magya­rosé h és a látványos motívumok, hangsúlyozásával. Lehetséges, hogy csupán következetesen ragaszkodott a mű eredeti hangvételéhez? Revű- operettként hirdették Ábrahám, Föl­des és Harmatit Imre versiró zenés játékát. így Kecskeméten is feledtet­te a mutatós koreográfia, a stílusos előadás, hogy nem az énekesi telje- síimények miatt emlékezünk szíve­sen a Viktória-felújításra. Aligha örülhetnénk az új évadban Kecskeméten Maronka Csillának (Riquette komorna), ha kicsit több, operettesebb hangja volna, de így is pályája egyik legjobb alakításával alapozta meg a Viktória sikerét. Érzi a játék ritmusát, illúziót keltve röp­köd a színpadon,' csupa derű, csupa kellem. Ilyen elegáns könnyedséggel lehet és szabad operettezni. Előadás­ról előadásra fejlődik Latabár Árpád (Mikif is. Természetessége dicsérhe­tő leginkább.'Mintha feledné, hogy ki az édesapja, ki volt nagyapja, dédpapáia, oldódnak korábbi gör­csei. Á lányok-asszonyok kedvence Pál Attila (Jancsi tisztiszolga) most is csupa lendület, csupa vibrálás, csupa igyekezet, de még nem össze­téveszthetetlenül Pál Attila. A két grófnő egyaránt elhitette, hogy érde­mesek a diplomata, illetve a huszár- kapitány hódolatára. Szegedi Dórá­nak tálán jobbak hangi adottságai, Seres Ildikó megnyerőbb, hitelesebb. Az áradó jókedvű Csiszár Nándor végre színészi alkatához illő felada­tot kapott, meg is hálálta. Csizmadia László (ÁXel Webster svéd követ) könnyed eleganciával, Turpinszky Béla (Koltay kapitány) nagyvonalú­an oldotta meg szerepét. Ezúttal is bizonyította Csombor Teréz (Ah- Wong kisasszony), hogy érzi a mű­fajt. • Richter Károly koreográfust asz- szisztensként jól segítette Frigyesi Tünde. Együttműködésüknek kö­szönhetően igen jól hatottak. a vi­szonylag egyszerű elemekből össze­állított táncos jelenetek. Jó játékle­hetőséget teremtettek Fehér Miklós vendégművész tetszetős, ám nem kü­lönösebben ötletes díszletei. Valószí­nűsítem, hogy egyik-másik nyfltszhn taps Kemqnes Fanny szép jelmezeit (vagy azt is) köszöntötték. A kecskeméti Viktória tehát victo­ry. Vagyis a szülészek, a muzsiku­sok, a közreműködő műszakiak (szcenika Vujovich György) meg­nyerték a közönség rokonszenvét, győztesen kerülnek ki a tisztelet a bevételnek akcióból. A zenekar ezúttal is „stílusosan” muzsikált, megalapozta a jó hangu­latot. Abszolút profiként vezényelt Kézdi Zoltán Pál' a premieren. (Ha- rányi Már tonnái felváltva áll a Vik­tória várhatóan hosszú előadás- sorozatán a karmesteri pódiumra.) A kritikus mégsem titkolhatja csi­petnyi csalódottságát. Remélte, hogy friss szelek élénkítik majd az operet­tek állott levegőjét, a Viktória köze­lebb kerül az efféle zenés játékok ősi forrásához, a nép muzsikájához, táncaihoz. A fokoschos, csikóschos, huszárosch talmiságok helyett ka­punk valamit — például a szüreti jelenetben — a századok lelkét őrző magyar folklórból. Am igy is csatlakozom névroko­nomnak, Heltay Nándornak, a^ Or­szágos Színészegyesület egyik veze­tőjének a mű hat évtized előtti kecs­keméti premierjén elmondott kö­szöntőjéhez: „Megemelem kalapo­mat valamennyi szereplő, közremű­ködő előtt”. Heltai Nándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom