Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-18 / 15. szám

199«. január 18. • PETŐFI NÉPE • 3 Egyházi vezetők az MDF-klubban „Főkönyvelő elvtárs! Csak nem gondolja komolyan... ?” „A hetvenes évek közepén egy, tanítványomat — akinek az apja történetesen főkönyvelő volt a falu­ban — beíratták hittanra. — Főkönyvelő elvtárs! Csak nem gondolja komolyan...? — kételke­dett értetlenül a pedagógus. — Miért? — csodálkozott szint­úgy a gyermek apja is. — Hát, a kettős nevelés miatt. Egészen mást tanulnak a templom­ban, a hittanon, és egészen mást hall a fiú nálunk, az iskolában. A főkönyvelő elgondolkodott. Láthatólag még bizonytalanná is vált egy pillanatra. Kis szünet után bökte csak ki: — Kérem! Magam is jártam gye­rekkoromban hittanra. ^Vli ott azt tanultuk, hogy legyünk becsülete­sek, tiszteljük a szüleinket, dolgoz­zunk rendesen, és szeressük az Is­tent. Hogy maguk egészen mást ta­nítanak az iskolában? Akkor in­kább onnan veszem ki...” A harsány derűt kiváltó történe­tet Ruppert József, a kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatója ad­ta elő a napokban a helyi MDF- klubban. A városban működő egy­házak múltjának, jelenének, jövő­jének különféle kérdéseiről szóló beszélgetésre rajta kívül Kis János evangélikus és Varga László refor­mátus lelkészeket, valamint Fejes László katolikus plébánost hívták meg. A nagy érdeklődéssel foga­dott összejövetel házigazdája Sze­nes Márton volt. . ^ Bevezetőjében utalt arra, hogy pártja nem kívánja semmilyen mó­don befolyásolni az egyházat. A társadalom számára fontos terü­letek között azonban számtalan van, amelynél szükségesnek tart­ják az együttműködést. Ennek megfelelően programjukban a ma­gyarországi egyházaknak is jelen­tős szerepet szánnak. A leglénye­gesebbek: a szociális segélyezés elosztásában, az embernevelésben, a családi nevelés hiányainak pótlá­sában, a különféle gyermekintéz­mények, iskolák működtetésében, a nevelőintézetekből kikerültek to- vábbgondozásában, a szenvedély- betegek gyógyításában, a kórhá­zak működtetésében, ugyanitt a lelkiápolásban, a kisebbségek vé­delmében, valamint a hit- és er­kölcstan oktatásban. — Szeretném kiemelni a sorból a hitoktatást — fejtette ki vélemé­nyét az elhangzottakról Fejes László. A katolikus egyház képvi­selője szerint ez pillanatnyilag a legfontosabb. Elmondta, hogy a napjainkra megváltozott légkörre jellemzően szabadon, örömmel jönnek most hittanra beíratni gyermekeiket azok, akik — külön­féle retorzióktól tartva — koráb­ban nem tették ezt. Hasonló ta­pasztalatokról számolt be az evan­gélikus Kis János, valamint a re­formátus lelkész is. Náluk egyéb­ként több mint háromszorosára növekedett tavaly a hittant hallga­tók száma. Közös véleményük: az órarendbe iktatott hitoktatásra van szükség. Egyébként ez nem igényel állami döntést — állították egybehangzóan, példákkal is il­lusztrálva. Helyi feladat, a taná­csok vezetőin, az iskolaigazgató­kon múlik. A szabadabbá vált légkört bizo­nyítja, hogy egyre több az egyházi esküvő és a keresztelő is. Egy terü­leten nem találkoztak csak a válto­zással: a templomokban. Az isten- tiszteletre, misére járók száma stagnál. A két kecskeméti katoli­kus plébániához például közel hat­vanezer ember tartozik. Tízéven­ként, égy-egy novemberi vasárna­pon, hagyományosan megszámol­ják a szentmisén megjelenteket. A nagytemplomban, a piaristák és a barátok templomában, a Czoll- ner téri kistemplomban, valamint a tanyasi misézőhélyeken. Három évtizeddel ezelőtt ez a szám 11 ezer volt, 1969-ben hétezer, tíz eszten­deje hatezer, tavaly pedig 6 ezer 500. A református egyház isten­tiszteletein átlagosan négyszázan jelennek meg. Húsvétkor és kará­csonykor mintegy kétezren. A gimnázium igazgatója által korábban előadott, derűt fakasztó, de fájdalmasan realista történet egy valamire alkalmas volt. Sajá­tosan mutatta be az állam és az egyház kapcsolatát az elmúlt évti­zedekben. Ruppert József az egy­házi gimnázium igazgatójaként maga is tapasztalhatta a retorzió­kat. Azokat, amelyek diákjait ér­ték. Nem véletlen, hogy a nagy hírű iskolába a hatvanas években, a hetvenes évek elején nem nagyon tolongtak a jelentkezők. Szüleik egyéni karrierjét, olykor még állá­sát is kockáztatták azok, akik a „Piárban” szerettek volna tanulni. Továbbtanulásuknál szintén feke­te pont volt az egyházi iskola. Az igazgató szerint az elmúlt három évben változott csak meg gyökere­sen a helyzet. Három éve százhú- szan, tavalyelőtt kétszázan, most pedig háromszáznál is többen je­lentkeztek a három első osztályba. Az egyházak egyébként is na­gyobb szerepet kívánnak vállalni az oktatásból, miként tették ezt korábban, az államosítás- előtt. A Piarista Gimnázium például még több osztályt indítana, a kecs­keméti református iskola ismételt avatását pedig 1991-re tervezik. Nagyon bíznak benne: az Ókollé­giumban ... Megfogalmazódott az is, hogy az iskolák működteté­sére az államnak is áldoznia kell a jövőben. Ruppert József még a jelenlegi helyzetről mondta el a véleményét egy meglehetősen félresikerült in­formáció miatt: íl^,A múlt héten megjelent az újságokban egy írás, amely arról szólt, hogy az egyházi iskolák mos­tantól az államiakkal azonos mó­don részesülnek a javakból. Egyébként is tavaly 400 milliót kaptak ezek az intézmények — így a hír —, tehát fogják be a szájukat. A rendfőnökünk fölhívta a minisz­tériumot, hogy mikor mehetünk a 400 miihóért. Kiderült persze: fél­reértésről van szó. Azt a pénzt nem az egyházi iskolák, hanem a ma­gyarországi egyházak kapták. Gyarló volt tehát a hír, a magyará­zat és az elővezetés is. A helyzet ugyanis az, hogy mi nem kapunk fizetést, magát az iskolát, azaz a „Piárt” pedig évente mindössze 30 ezer forinttal támogatja az állam. De mi lesz majd, ha megint gyűj­tést szervezünk a templomokban az egyházi iskolák javára? A hívők joggal mondhatják: most olvastak a 400 millióról... A beszélgetésen szóba került az is, hogy megkezdődtek a tárgyalá­sok az évtizedekkel ezelőtt államo­sított egyházi ingatlanok vissza­adásáról. Valamennyi egyházi ve­zető úgy vélekedett: nagyon- nagyon bonyolult és hosszadalmas egyezkedés várható. Ahhoz azon­ban, hogy az egyházak a velük szemben megnövekedett igények­nek eleget tehessenek, a feltételei­ket is javítaniuk kell. Miként mun­kájuk társadalmi megítélését. Var­ga tiszteletes úr így JbegzéJt,erről;, — Nagyon hosszú ideig mond­ták: improduktív szolgálatot vég­zünk. Én vallom azt, hogy amikor a templomok szószékeiről a lelké­szek igét hirdetnek, amikor az el­keseredett, a koporsó mellett gyá­szoló családoknak vigaszt nyújta­nak, akkor az egyházak építő sze­repe vitathatatlan. Mert a lelki vi­gaszból erőt merít az ember. Ezen kell az egyházak szolgáinak fára­dozniuk, a maguk sajátos, békes­séget teremtő eszközeikkel... Noszlopy Nagy Miklós MOTTÓ: „Nád a házam teteje, Rászállott a cinege Hess le róla cinege Beszakad a teteje” (Magyar népdal) Mára már ott tart az ember, bogy egy füg­getlen parlamenti vizsgálóbizottság rendkívül alapos, de huzavonának tűnő munkáján is fel­dühödik. A Czinege személyi jogait a legtöbben úgy védelmeznék igazán, hogy kitennének egy kis avas szalonnát az ablakpárkányra — azt csipegesse, ha éhes. Tudvalevő, hogy Bokor Imre Kiskirályok mundérban cúnű könyve a volt honvédelmi mi­niszter, a volt hadseregtábornok Czinege olyan visszaéléseit, sikkasztásait, korrupciós botrá­nyán tárta fel, melyeknek egy ezrelékéért egy egyszerű magyar állampolgár már réges-régen börtönben ülne. Nem úgy a Czinege! Független vizsgálóbi­zottság alakult, amely a Parlamentben már hónapok óta informálódik azokról a dolgokról, amiket a vak is lát. Hányszor cserélt lakást (mármint az állam lakásait), volt-e saját va­dászterülete, kapott-e, adott-e ajándékokat, szerette-e a piát, ingyen dolgoztatta-e a kato­nákat és a többi rejtély — mind világos, mint a nap. Legalábbis számunkra. Régi elvbarátai, persze, beszélnek összevissza arról, hogy nem tudnak semmit. Ez eddig még hagyján lenne, hiszen tudjuk, hogy a demokrácia malmai lassan őrölnek, s bíztunk abban, hogy ez a vizsgálat egyszer majd kedvező eredménnyel jár. (Mondjuk, ka­litkába kerül a Czinege.) Tegnaptól reményeink elszálltak. Kiderült ugyanis — a Népszabadság, illetve a Reform egy cikke nyomán —, hogy a vizsgá­lat kellős közepén Czinege, mintha mi sem történt volna, újabb fészket épít, sőt egy újabb állami fészket akar ezen kívül kifizettetni. A hatóságok pedig úgy tesznek, mintha átalud- ták volna az elmúlt esztendőt. Felajánlottak 19 cserelakást a fészket kereső Czinegének, fizet­nének hatmillió forint lelépést a szolgálati la­kásért, persze nem fogadta el egyik lakást sem. Ügy vélte (gondolom), hogy mint tartalékos honvédet, jobban is megbecsülhetné a magyar haza, és kiválasztott egy tizenkilencmilliós el­adó villát, hogy a különbözeiét hitelezze meg neki az oly hálás magyar állam. Ha Önök most azt gondolják, hogy az illetékesek bemutatták a nemzetközi karjelzést, akkor nagyon téved­nek. A remek üzlet ugyanis azon hiúsult meg, hogy a villát már nem akarják eladni. Itt tartunk most. A szegény kis Czinege ott a ül a nagy (négyszáz-valahány négyzetméte­res) bizonytalanban, zsebében pőre hatmillió­val, fáradt izmaiban meg a Varsói Szerződé­sért tett nagy erőfeszítések. Csak nyugodtabb lenne egy kalitkában! A szövetkezeti tagok vagyona nem az államé! Felszólítás bojkottra A Németh Miklós miniszterelnökhöz írt nyílt levél másolatát megkapta szerkesztőségünk is. Börcsök András elnök a Bugaci Aranykalász Szak- szövetkezet tagsága nevében tiltakozik a szövetke­zeti tagság vagyonának államosítása ellen. Részle­tek a levélből: „Az Önök kormánya az 1989. évi XLIII. tör­vényjavaslattal, illetve ennek parlamenti elfogad­tatásával deklarálta a szövetkezeti tagság vagyona egy részének államosítását. Arról van szó, hogy a gyalázatosán alacsony szinten tartott mezőgazda- sági felvásárlási árak ellensúlyozására, a kedvezőt­len adottságok kiegyenlítésére a szövetkezetek kü­lönböző dotációkat, fejlesztési támogatásokat, adókedvezményeket kaptak. Ezeket a könyvelés­ben — a forrás oldalon — például állami juttatás elnevezéssel kell nyilvántartani. Most kiderült, hogy ezt állami vagyonrészként szándékoznak ke­zelni — holott erre korábban utalás nem volt —, és az állam ezentúl a szövetkezetektől állami va­gyon utáni részesedést kér. Például a majdan fize­tendő többlettermelési adó terhére kérhettek a szö­vetkezetek fejlesztési támogatást. E támogatás után rendes kamatot kellett, fizetni addig, míg a termelésfejlesztésből keletkezett többletárbevétel utáni termelési adóból nem törlesztettek. Ez eset­ben is a kapott fejlesztési támogatás címszó alatt futó pénzt — tulajdonképpen hitelt — hiába fizet­ték vissza kamatostól, az alapszámlán továbbra is ott díszeleg az „állami juttatás”. „Megemlitem, nagy szerencse, hogy a mezőgaz­dasági kistermelőknek nem kell könyvelniük — legalábbis hivatalosan —, nem kell mérleget letét­be helyezniük. Mert ebben az esetben a nekik ko­catartásra, tehénszámnövelésre stb. adott fejleszté­si pénzeket is állami vagyonként lehetne kezelni. E logikából kiindulva meggondolandó az újrakez­dési kölcsön felvétele is, hiszen az „ördög nem alszik”, mondja a közmondás, visszafizetés ellené­re ezt is állami vagyonnak lehet nyilvánítani!” A nyílt levélben Börcsök András indítványozza: „A különböző támogatások, fejlesztések stb. foly­tán a szövetkezetek könyvelésében a jelenlegi állami fejlesztési részként nyilvántartott összegek saját fqrrásjiént legyenek figyelembe véve. Erre vonp(ko- zóan a Pénzügyminisztérium módosítsa könyvviteli előírásait.” „Amennyiben — írja Németh Miklósnak a szö­vetkezeti elnök — ilyen intézkedés 1990. január 20-ig nem történik, e levéllel indítványozom vala­mennyi szövetkezet, területi szövetség és a szövet­kezetek szövetsége felé a pénzügyi kormányzat bojkottálását. Javaslom, hogy az 1989-es zárszám­adásról az előírt határidőre az adóhatósághoz csak a pénzügyi kapcsolatokat regisztráló részt adják be. A mérleget, eredménykimutatást és. mellékletei­ket pedig csak a parlamenti választások után, ha arra szükség lesz. A szövetkezet ugyanis a tagoké, ezen az alapon csak a tulajdonosok előtt kötelező a vagyonnal való elszámolás. Az állam csak az adóztatással kapcsolatos elszámolásra tarthat szá­mot.” A megye két területi szövetségénél hasonló ügy­ben végeznek vizsgálatokat. Az így feldolgozott adatok tudatában a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége az Alkotmánybí­rósághoz szándékozik fordulni ez ügyben. A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének felmérése szerint az itteni gazdaságok vagyonának 12 százaléka szerepel azon a könyvelési royaton, amit most állami tulaj­donnak szándékoznak minősíteni. Az idevonatko­zó előírások szerint ugyanis külön kell nyilvántar­tani minden olyan pénzt, amit az államkasszából kaptak a szövetkezetek. Függetlenül attól, milyen célra. Az állami támogatás egyébként — tartalmát tekintve —- a mezőgazdaságon belüli jövedelemát­csoportosítás volt. Bizonyos esetekben fejleszté­sekhez igényelhették (ültetvénytelepítés, állatte­nyésztési beruházás), zömében azonban a kedve­zőtlen termőhelyi adottságú szövetkezetek kapták. Hazánkban ugyanis a mezőgazdasági árak nem a leggyengébb, hanem a közepes minőségű földek termelési költségeihez igazodtak. A Kiskunságban a szövetkezetek felére kiterjedő felmérés szerint 730 millió forintot tartanak nyilván ezen a rova­ton, megalakulásuk óta „göngyölítve” ezeket a pénzeket. A Bácskai és Dunamelléki Termelőszövetkeze­tek Területi Szövetségénél szintén készül ezeknek az adatoknak a vizsgálata. Az 1988. december 31-ei mérlegadatok szerint a nyilvántartott állami vagyon részaránya 6,3 százalék. Ez az arány a tavalyi számviteli előírások miatt év végére kisebb lett, az állami vagyon utáni részesedés összege 136 millió forint. (Hozzátesszük: az itteni gazdaságok 1988-as nettó költségvetési befizetéseinek összege 118 millió forint.) Az adatokból teljesen illogikus dolgokra is fény derül. Például: a nyilvántartott állami vagyon zö­me tíz évnél régebben keletkezett, a számviteli elő­írások azonban ezek amortizációját nem tették lehetővé. Az állami vagyon jelentős része például célcso­portos útberuházásokkal kapcsolatos juttatás. Az utakat közösen használja tsz, állami gazdaság, községi tanács, magánszemély, viszont a szövetke­zet tulajdonában és nyilvántartásában szerepel­nek. A célcsoportos támogatással létesült erdők nagy részét mára kivágták. A faeladásból származó ár­bevétel eredményt növelve vállalkozói, illetve jöve­delemadó alapját képezte. így egy ma már nem létező erdőre kapott állami alapjuttatás után kelle­ne részesedést fizetni a gazdaságoknak. Az állam vállalataitól állami vagyon utáni része­sedésként 18 százalékot kér. A szövetkezetektől annyit, amennyit az adott szövetkezet saját tagjai­nak fizet, vagyon utáni részesedésként. Ez a számí­tások szerint az elkövetkezendő években — sajnos — jóval szerényebb lesz 18 százaléknál. A gazdaságok, a teszövök, az országos szövetség a szóban forgó rendelkezést tehát nem elsősorban anyagi vonzata miatt, hanem elvi okokból kifogá­solják. Gál Eszter AZ ADMINISZTRÁCIÓS TERHEK NÖVEKEDÉSE MIATT Magánkereskedők munkabeszüntetése Az Országgyűlés novemberi ülésszakán a pénzügyi kor­mányzat előterjesztése alapján módosították az általános forgalmi adóról, a vállalkozási nyereségadóról és a személyi jövedelemadóról szóló törvényeket. 1. A forgalmi adó-átalány megszüntetése az áfa-rendszer­ben tehetetlenné teszi az adminisztráció egyszerűsítését. Az eddigi elszámolási rendszerrel szemben kereskedőinknek a továbbiakban lényegesen bonyolultabb elszámolási mód szerint kell könyvelniük, és ez elviselhetetlen többletmunkát jelent. 2. Az általánostól eltérő — vendéglátószakmára irányadó — különleges eljárás továbbra sem teszi tehetővé a beszerzés szerinti átlagadókulcs alkalmazását, és ez azt eredményezi, hogy az érintettek (ahol nagyobb az ételforgaiom, mint az italértékesítés) kénytelenek az általános eljárás szerinti áfa- fizetési módot választani. Mindez még fokozottabb admi­nisztrációs munkát jelent, és egyidejűleg a szeszes ital forgal­mazására ösztönöz. 3. A nyugtaadási kötelezettség a kereskedőinket tehetetlen helyzetbe hozza. A vásárlók gyors kiszolgálását megnehezíti, esetleg további munkaerő alkalmazását teszi szükségessé. Mindezek miatt kérjük az Országgyűlést, vegye fontolóra az alábbi javaslatainkat:, — a forgalmiadó-átalány visszaállítását, — egységes áfa-mérték bevezetését, — az eddigi számlaadási kötelezettség meghagyása mellett vonja vissza a nyugtaadásra vonatkozó előírását. Tagságunk szerint a javasolt intézkedése elfogadása nem csökkénti az állami költségvetés bevételeit, ugyanakkor meg­alapozná a vállalkozók bizalmát! A javaslataink érvényre juttatása érdekében több megyei szervezetünk kereskedőinek kezdeményezésére felhívunk minden magánkereskedőt, hogy 1990. január 22-én és’23-án munkabeszüntetéssel demonstrálja csatlakozását követelése­inkhez. Sztrájkolnak a kiskereskedők A magánkereskedő nem akar sokat. Keres­kedni és a munkájából tisztességesen megélni. Legalábbis, akit a szakmaszeretet irányított erre a rögös életpályára. Munkabeszüntetésre adni a fejét, amikor azon töpreng, mivel lehetne na­gyobb forgalmat elérni? Elment a józan eszük? Sajnos, nem az övéké! Hanem azoké, akik megregulázni szándékozzák az ősi foglalkozás mai űzőit. Akik íróasztalaik mellől olyan regu­lákkal sújtanak, amit kétezer évvel ezelőtt Pla­tón Állam című munkájában is elitéit: mondván, a kereskedés emberek közötti viszony, azokat a partnereknek kell egymással kialakítani, adminisztratív beavatkozással sohasem lehet megszabályozni. Hát megpróbálják. Új forgalmiadó-bejelent- kezéssel, átlagkulcs alkalmazásával spékelt áfá­val, késedelmi kamattql, mifenével. Számlával, melynek 13 adatot kell tartalmaznia (egyszerű­sített számla epeién „csak" U-etf elmulasztás esetén borsos pénzbírsággal... Éppen csak a deres visszaállítását nem helyezik kilátásba. Aki hazudik, lop, csal, eddig is megtette. Aki ezután is eszerint „dolgozik”, nehezen lesz meg­fogható. A fokhagymamaffia, a tollbiznisz, a zöldséggengszterek szabadlábon élvezik a millió­kat. A kiskereskedő meg meggebed. Esetleg ad­minisztrátort állít be a könyvelésbe, vagy jogta­nácsost fogad. Vagy bezárja a boltot. Elébb a sztrájk idejére, majd véglegesen. , Ebből lenne a magyar gazdaság megújulása, a vállalkozó szellem feltámasztása? Aligha. n. m. Kiskereskedők Országos Szervezete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom