Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-03 / 2. szám
1990. január 3. • PETŐFI NÉPE • 5 MAGÁNKERESKEDÉS Könyvesbolt a lakótelepi butiksoron Kecskeméten, az Akadémia körút egyik garázsában nyílt meg a megyeszékhely első magán-könyvkereskedése. A tizenhét négyzetméter alapterületen elsősorban lektűr irodalom és gyermekkönyvek kelletik magukat. A tulajdonos, Kenyeresné Ballabás Ilona határozott tervekkel, elképzelések sorával nyitotta meg üzletét. — Most sokaknak kell pályamódosításra vállalkozni, új munkalehetőséget, megélhetést keresni. A könyvesboltnyitással meg akarom mérni önmagam, ki akarom próbálni, mire vagyok képes. A könyv mellett azért döntöttem, mert nagyon-nagyon szeretem. Soha nem foglalkoztam kereskedelemmel, egész más területen dolgoztam eddig. Imádok örömet okozni másoknak és a könyveladásban ezt érzem szépségnek. Szeretek szervezni, mozogni és nagyon élvezem, hogy a legújabb, legfrissebb könyvekkel dolgozhatom, ajánlhatom, árulhatom. — Nemrég alakult át a Művelt Nép Könyvterjesztő antikváriuma Unicus Kft.-vé, alig két hete volt a versenytárgyalás az Univer-könyvesbolt bérbeadásáért, most ön magán-könyvkereskedő lett. Miért ezt a formát választotta? — Míg a többi boltot kötöttségek, szerződések, szabályok sora köti, ebben az üzletben majd minden tőlem függ. Én választhatom meg a kereskedőpartnereimet, nekem nincs előírva: kitől, mit, mennyit vegyek át, s így sokkal több lehetőséget, szépséget látok a pályán, mint a hagyományos könyvkereskedelemben. Sokkal frissebb akarok lenni, mint a többi bolt! Példának most a Miskolczy-könyvet említem. Délelőtt jött ki a nyomdából, délután nálunk már lehetett kapni. (A többi boltnál ez két-három hét.) Próbálkoztam nagy kiadókkal is, egy könyv tíz példányáért mentem az egyikhez Budapestre. Először le kellett adnom a megrendelőt, majd befizetni csekken a pénzt, a feladóvényt visszavinni és bemutatni, onnan irány a nyomda, s átvehettem félnapi lótás-futás után a könyveket. Ez számomra nem járható út, helyette a Cleopátra Kulturális Szolgáltató és Szervező Betéti Társaság mellett voksoltam. Eddig megbízható jó partnernek bizonyultak. Terjesztőhálózatuk van a fővárosban, a megyékben most kezdték a szervezést. A Bács-Kiskun megyei terjesztők toborzását felvállaltam, kecskeméti bizományosaim már vannak, de az első félegyházi is elkezdte könyveink árusítását. Szeretnék a megye városaiban, falvaiban könyvárusításra vállalkozó megbízható egyénekkel terjesztőhálózatot kialakítani. — Egymaga az árubeszerző, az eladó, a főnök és a szervező? — Nem, hárman vagyunk. Édesapámmal és édesanyámmal alakítottunk egy gmk-t. Boltunkban elsősorban a Cleopátrától vásárolt könyveket áruljuk, jelentős részét kizárólagos joggal. Sok kiadóval van kapcsolatunk, könyveket, periodikákat veszünk át tőlük, alkalmanként az egyéni kis kiadók publikációit is vásároljuk, illetve árusítjuk majd. Bizományosaink részére csak a Cleopátra által forgalmazott könyveket terjesztjük. — A diákok gyakran keresik a kötelező olvasmányokat? Mennyire érzik, hogy a többi könyvesboltban alig-alig találni ezekből a kötetekből? — Kevesen keresik, de erről a hiányról tudunk. A Cleopátra és személy szerint én is feladatunknak érezzük, hogy az iskolákat megkeressük, a kötelező irodalom iránti igényüket felmérjük. Az összesítés után a Cleopátra egyik partnerkiadójával ki fogja adatni ezeket a köteteket, majd rajtunk keresztül az iskolák megkaphatják az igényelt péídányszámot. — Milyen profil kialakítására törekednek?' Mely ék a legkeresettebb könyvek? - . v. ,-v’1 — Profilkialakítás nem célunk, azt áruljuk, amit keresnek. Felnőtt és gyermek vásárlóink egyaránt leginkább a krimit, a szórakoztató, könnyű könyveket vásárolják. Most a sláger Nemere Szeress reggelig, a Hongkongi kémháború és más történetek, illetve a Batman, a denevérember. k. m. Ha a szabójánosokon múlik — ezután is lesz ennivaló a boltokban 9 Nem tudok kilépni az ördögi körből — mondja Szabó János. (Mébesi Éva felvétele) Szenvedélyes dohányos volt éveken keresztül Szabó János: két doboz Kossuthot is elszívott naponta. Egyszer aztán, ahogy elnyomta a csikket, azt gondolta: ez volt az utolsó. Nem gyújtott rá azóta. Lehet, hogy akkor jött rá, lehet, hogy már előbb is tudta, mindenesetre nekem most azt mondja- Én azt csinálok magammal, amit akarok. Nagy akaraterő van bennem. Azért idéztem fel beszélgetésünknek ezt a részét, mert Szabó János történetében az akaraterőé a főszerep. Eredeti szakmájában, lakatosként dolgozott sokáig. Szerette a munkáját, vállalatánál a legjobban fizetett szakmunkások közé tartozott. Csakhogy ez a jó fizetés a felesé- géével együtt sem volt elég — az ő szavával élve — semmire. Vállalt túlórát, pluszmunkát, mindent, amit lehetett. Hét közben 12 órát dolgozott, szombaton, vasárnap is „hajtott”. Alig volt együtt a családjával, fizikailag is csak azért bírta, mert nagyon akarta. Mégis, amikor úgy alakult, hogy el kellett jönniök onnan, ahol laktak, nem volt pénzük lakásra. Azon gondolkodtak: ha tetemes adósságot magukra vállalva lakótelepi lakásba költöznek, nem tudnak mit kezdeni, ha ennivalóra sem lesz pénzük. Láttak üyenre példát, nem egyet. Szabó János úgy vélte: csak okosan döntsenek, a többi már rajta múlik. Olyan még nem volt, hogy el ne érte volna, amit nagyon akart. Egyetlen érv kivételével minden amellett szólt, hogy tanyára költözzenek. A kecskeméti Halasi úti hobbi- kertek háta mögött bukkantak olyan „birtokra”, aminek árával meg tudtak birkózni. — így kerültünk ide, másfél éve, —. mondja most Szabó János, otthonukban körbemutatva. — Rettenetes állapotban volt az épület, belülről rendbe hoztuk, hogy legalább tiszta legyen. De kívülről ínég nem tudtunk hozzányúlni. Ugyanis a sertéshizlalás. amibe kezdtem, csak annyit hoz, amennyiből magát a tevékenységet fenn tudom tartani... Nem restelkedés, hanem düh van a hangjában. — Állandóan osztok, szorzók, már mindenféle lehetőséget megvizsgáltam, de a számításomat sehogyan sem találom meg. A Városföldi Állami Gazdasággal kötöttem szerződést, nekik vállaltam bérhizlalást. így tudtam elindulni tőke nélkül, mivel a sertést is, a takarmányt is a gazdaságtól kaptam. De olyan kicsi jövedelmem volt rajta, hogy attól az állunk is felkophatna. Pedig 56 sertéssel kezdtem, dolgoztam rengeteget, különösen, hogy ólat is bővítettem közben. Igaz, az én szemem, meg az én mázsám többre taksálta, mérte a hízót, mint átvételkor a hivatalosan hitelesített mérleg, de ha tényleg előfordult is eltérés: nem annyival, hanem sokkal többel volt kevesebb a bevétel a kívánatosnál. Változtattam a dolgon. Most tíz anyadisznó van az ólban, ebből négy az enyém: azoknak az árát kifizettem az OTP-nek. Egyszer már megfialtak, nyolcat, amivel elégedett lehetek. De ha majd enyém lesz mind a tíz anya, s átlagosan hét malacot nevelnek, akkor is azt mondhatom, jól van ... — Tehát ért hozzá. Hol tanulta ezt a munkát? — Otthon. Ebbe születtem bele, ebben nőttem fel. De hiába követek el mindent a jó gazda módjára, nem jutok ötről a hatra. A malacokat kénytelen vagyok eladni választási korukban. Egyrészt, mert nem bírom őket etetni, nincs pénzem takarmányra, másrészt, mert az OTP-nek félévenként törlesztem a hitelt, amiből az anyákat vásároltam. Nem tudok ebből az ördögi körből kilépni! — Vehetne fel kölcsönt takarmányvásárlásra. — Persze, 21 százalékos kamatra! Ha minden úgy alakul, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, akkor a szabadpiaci értékesítés révén 30 százalékos m jövedelemre 'Számíthatok. Ebből huszonegyet elvisz a kamat, a marádék kilenc, ha semmi nem jön közbe, az almozásra, vizre, villanyra, az állategészségügyi ellátásra elég. De ha soron kívül orvost kell hívni, gyógyszert kell venni, akkor már a családomtól kell elvenni a rávalót. A malacoknak! Magyarul, nekem kellene fizetni azért, hogy disznót hizlalhassak! — Mit lehet tenni, hogy ne így legyen? — Én is azt kérdezem! Vennék fel újrakezdési kölcsönt — az kamatmentes —, de nekem nem adnak, mert én már elkezdtem a vállalkozást. Kaphat viszont ilyen kölcsönt az, akinek még az égvilágon semmije sincs: maga érti ezt?! Mert én nem! Hiába van olyan sok közgazdászunk, egy sem tudjá, hogy a pénz a pénzzel együtt hozza a több pénzt?! Én úgy csinálok mindent, ahogyan kell, a sertések gyarapodása, szaporulata, az elfogyasztott takarmány mennyisége igazol engem! Mégis, csak a ráfizetéstől tudom megmenteni magam! Hát senki nem jött még rá, hogy ez így nem jól van?! Maholnap senki sem vállalkozik a termelésre, és nem lesz élelmiszer a boltokban! Vagy talán ezt is valutáért akaijuk venni ezután?!! Szabó János rámnéz, zavarban van. Kiböki végül: — A Petőfi Népe nem segíthetne? Ha például az újságíró feltenné a kérdést ... — Kire gondol? Kinek tegyük fel a kérdést? — Nem is tudom ... Talán az országgyűlési képviselőnk figyelmét kellene felhívni erre. Ha elmondaná a parlamentben, hogy az egész országra nézve nagy baj lesz abból, ha a helyzet így marad ...! Vagy nem jól látom a dolgot? Nincs igazam? Nem csak neki, mindannyiunknak úgy lenne jobb, ha kiderülne: Szabó János tévedett, a hiba az ő gondolkodásában van. Mert akkor változtatna rajta, s a többi már az akaraterején múlna. Abban meg joggal bízhatnánk ... Almási Márta SZÖVETKEZETI KONGRESSZUS UTÁN A vidék békéje érdekében A Falurádió 1989. december 13-ai adásában megállapította, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek VI. kongresszusán a konzervatív erők győzedelmeskedtek a reformerők felett. Én úgy vélem, nem ilyen egyszerű a dialógus. Ugyanis több vonatkozásban sikerül a reformáció. A legkonzervatívabb küldöttek sem ellenezték, vagy legalábbis nem merték ellenezni a szövetkezeten belüli átalakulást, viszont ezek az erők hallatlan ellenállást tanúsitottak a szövetkezeten kívüli nyitással szemben. A visszahúzó erők elismerték ugyan, hogy az ötvenes évektől napjainkig — vagyis a pártállam széthullásáig — sok igazságtalanságot követtek el, főleg a parasztsággal szemben. A reformerők nyomására kénytelen-kelletlen azt is elismerték, hogy a vagyonukból kiforgatott embereket kárpótolni kell. Ennél tovább azonban nem voltak hajlandók egy tapodtat sem engedni. A határozatban kategorikusan kinyilvánításra került, hogy az „állam által elkövetett, korábbi igazságtalanságokat nem a szövetkezeteknek, hanem a társadalomnak kell jóvátenni”. Ez első hallásra elfogadhatónak látszik. Azonban kis gondolkodás után rögtön felvetődik, a társadalom miből adja vissza a tulajdonosnak a földet, ha az a tsz- ben vagy az állami gazdaságban van? Vagy talán az üres államkasszából egy újabb jelképes Összeget fizessenek az elvett javakért, míg a szövetkezet esetleg magas áron ad el a volt tulajdonosoknak földet? Itt, ezen a ponton megreked a reformáció, a konzervatív küldöttek többsége alapján. Őszintén szólva én a következő kinyilatkoztatás miatt szégyellem magam leginkább: „Nincs törvényes, sem erkölcsi alap arra, hogy kényszermegváltással a szövetkezeti tulajdonba került földet, vagy annak feltételezett értékét a szövetkezettől bárki követelje”. Azt nem vitatom, hogy jelenleg törvényes alap nincs, mert mind a föld, mind pedig a szövetkezeti törvény, minden foltozása ellenére, a régi modellt tükrözi. Az erkölcsi dialógust viszont teljesen talajtalan- nak tartom. Miért? Azért, mert tisztán jelképes megváltási árat vagy azt sem fizetett ki a szövetkezet a kényszeralapon megváltott földért. Úgy vélem, a szövetkezeti tagság érdekén nem esik csorba, ha a kényszermegváltással vagy egyszerűen állami tulajdonba vétellel a szövetkezetbe bekerült föld volt tulajdonosának tulajdonjogát elismerjük — természetesen az állami gazdaságba ilyen módon bekerült földnél is. Abban az esetben viszont, ha a teljes szövetkezeti vagyon nevesítésre kerül — benne a szövetkezeti tulajdonrész is —, a későbbiekben nincs lehetőség a fizetés nélküli, illetve természetbeni kártalanításra. Ugyanakkor egyes településeken hallatlan ellenszenv nyilvánulhat meg a szövetkezet irányában. A falu lakói között nézeteltérések keletkezhetnek. Gondoljuk csak el például: két testvér megörökölt tíz hektár földet a szövetkezetben, egyik szövetkezeti tag, a másik az öröklés időszakában nem volt szövetkezeti tag. A nem szövetkezeti tag földje kényszermegváltással szövetkezeti tulajdon lett. Most, a nevesítéskor a sors úgy hozhatja, hogy a tag kilép, mint tulajdoni részt nem csak az ő öt hektárját hozhatja ki, annál többet. Milyen feszültség keletkezhet ebből? Én a falu, a vidék békéje érdekében hozzászólásomban azt szerettem volna elmondani a kongresszuson, hogy a szövetkezetbe kényszermegváltással bekerült földek tulajdonosainak adjuk meg azt a lehetőséget, hogy a tulajdonjoguk — kérésük alapján — legyen visszaállítva. A továbbiakban pedig a szövetkezeti megegyezés legyen a sorsa a földnek. Szót nem kaptam, az írásban leadott hozzászólásomat pedig figyelmen kívül hagyták a határozat szövegezésénél. Ennek ellenére bízom benne, hogy a haladó erők nyomására á kisemmizett emberek vagy utódaik kártalanítását belátható időn belül meg lehet valósítani. Börcsök András, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt bugaci szervezetének elnöke ÁTADTÁK A BIOTECHNOLÓGIAI KÖZPONTOT Génsebészek Ha tíz embert megkérdeznénk a tudomány körül állók közül, hogy véleményük szerint az elkövetkező néhány évtizedben melyik az a tudományág, amelynek eredményei húzóerővé válhatnak az egész gazdaságban, szinte biztos, hogy legalább nyolcán a biotechnológiát említenék. Ennek okai között lehet, hogy az utóbbi évek biológiai szakirodaimában szembeöüő a biotechnológiai tárgyú közlemények nagy száma. Az intenzív kutatómunkával párhuzamosan a tudomány történetében szokatlanul gyorsan mennek át az eredmények alapkutatási szintről a gyakorlatba. Az államok és a magán- vállalatok világszerte nagy összegeket fordítanak a konkrét gazdasági célú biotechnológiai alap- és alkalmazott kutatások finanszírozására. Szakértők véleménye szerint a biotechnológia és a biológiai iparok a 21. században olyan átütő erejű fellendülést fognak hozni a tudományos és gazdasági életben, mint amelyhez hasonlót századunkban a mikroelektronika területén tapasztaltunk. Gyógyszeripar és mezőgazdaság Ez a fejlődés egyúttal versenyfutás is: kormányok és nagy világcégek szállnak versenybe az elsőbbségért. Ebben a mezőnyben mindenkinek, így a tőkeszegény Magyarországnak is nagyon meg kell gondolnia, melyik irányba indul. És ami eddig még sohasem volt, bekövetkezett. A közelmúltban átadták rendeltetésének Gödöllőn a Mező- gazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontot, akkor, amikor a biotechnológia még a legfejlettebb országokban sem jutott a csúcsra, amikor a fejlődés lendülete még töretlen, amikor még csak egy-két év (vagy annyi sem) a lemaradásunk a nemzetközi mezőnytől. Ezért igazán örvendetes az új intézmény felépítése és a működésre való átgondolt felkészülés. Miért olyan fontos, hogy Magyarország időben kapcsolódjék be a biotechnológiai kutatásba? Azért, mert a biotechnológia várható legperspektivikuGödöllőn sabb területe a gyógyszeripar és a mezőgazdaság — és hazánkban mindkettő a viszonylag sikeres ágazatokhoz tartozik (még inkább tartozott). A másik fontos tényező a kiművelt emberfők száma. Elsősorban a Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjának jóvoltából ebből Magyarországon nincs hiány; néhány, éppen a mezőgazdasági biotechnológiához közelálló területen kutatóink az élvonalban vannak. A harmadik tényező az eredmények eljuttatása a gyakorlatba, a technológiai transzfer; ezen a területen állunk, sajnos, a leggyengébben. A döntés még 1984-ben született meg a Biotechnológiai Központ létesítéséről. Kézenfekvő volt, hogy Gödöllőre esett a választás, hiszen itt működik az Agrártudományi Egyetem és jó néhány kutatóintézet, mindezek biztos hátteret adnak. Az alapítás szándéka szerint a Biotechnológiai Központ többcélú: egyaránt foglalkozik kutatással, oktatással és a szakterület tárcán belüli koordinálásával. Példák: külföldről Érdekes — és hazánkban példa nélküli — a létesitmény megvalósítása. Először megfogalmazták a tudományos programot, és ehhez tervezték meg az épületet. Példaként a legkorszerűbb külföldi intézmények szolgáltak: a biotechnológia gyors fejlődése miatt flexibilis, gyorsan átalakítható labortereket alakítottak ki. A második feladat a kutatógárda megszervezése volt. Az intézmény munkájának beindításáig 50-60 fiatal kutatót kellett kiképezni, pontosabban a leendő profilnak megfelelően továbbképezni. A pályázat eredményeként felvett fiatal szakembereket 13 hazai és 12 külföldi egyetemen, illetve kutatóintézetben helyezték el, előírva teendőiket: egy-két éves laboratóriumi munkát, egyetemi előadások vizsgaköteles hallgatását, nyelvtanfolyamot, számitógépes tanfolyamot. Csak ezen előkészítő tevékenységek megoldása után kezdődött el az épület kivitelezése. Nyugatnémet—osztrák kivitelező nyerte a versenytárgyalást, és a 430. munkanapon — határidőre — megtörtént a kulcsátadás. Érdekesség, hogy a külföldi cég megbízásából magyar vállalat végezte a kivitelezést — időre, hibátlanul. Három év helyett kettő A kutatóközpont négy intézetet foglal magában. A Molekuláris Genetikai és a Biokémiai Intézet az alapkutatáshoz és az oktatáshoz, a Növény biotechnológiai és az Állatbiotechnológiai Intézet a termeléshez létesít kapcsolatot. A Molekuláris Genetikai Intézet tervei között elsősorban olyan témák szerepelnek, amelyeket „génsebészet” címszó alatt foglalhatunk össze. A lényeg: valamely élőlény sejtjébe idegen gén beépítése. Az idegen gén valamely új. eddig nem létező tulajdonságot visz be az élőlénybe. Az már megoldott probléma például, hogy baktériumsejttel inzulinhormont termeltetnek, amelyet egyébként tudvalévőén az emlősök hasnyálmirigyének bizonyos sejtjei termelnek: hiányában lép fel a cukorbetegség. Ma ez az út drágább még, mint az ipari előállítás, de nem zárható ki, hogy később ez lesz az előnyösebb mód. A gödöllői intézet tervei között szerepel a transzgenikus rizs előállítása, amely tulajdonképpen a búza gliadingénjével javított rizst jelent, vagy a transzgenikus ponty előállítása, amely gyorsabb növekedése révén nem három-, hanem kétnyaras korában lesz piacképes. Nem kell ecsetelni, hogy ez gazdaságilag mit jelentene. És a génsebészet-technikával még nagyon sok hasznos dolog oldható meg a növény- termesztés és az állattenyésztés számára: tulajdonképpen csak a fantázia végessége szab határt a lehetőségeknek. De a többi intézet tervei között is hasonlóan érdekes témák szerepelnek: újszerű fehérjék tervezése, az úgynevezett in vitro fertilizáció megoldása, vagyis vágóhídi petefészkekből nyert petesejtek megtermékenyítése révén tömeges embriónyerés, embriók mélyhü- téses konzerválása, új tulajdonságok bejuttatása a jelenlegi kultúrnövényekbe. Ezekről — és ehhez hasonló — kérdésekről, remélhetőleg; a nem távoli jövőben mint kutatási eredményekről számolhatunk be. H. J.
