Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-22 / 303. szám

1989. december 22. • PETŐFI NEPE • 7 Szovjet futball­háború Az utóbbi időben heves viharok dúl­nak a szovjet labdarúgásban. A harc­ban álló felek: a labdarúgó-szövetség és a nemrégiben létrehozott liga. . Az ellentéteket az váltotta ki, hogy a két társulás képviselői nem tudtak megegyezni a bajnokságban szereplő csapatok létszámában. A szövetség á 16-os mezőny mellett kardoskodott, mig a liga 18-ra akarta emelni a szá­mot. Már kezdetben ésszerűtlennek tűnt a növelés, hiszen az ily módon zsúfolttá váló program nehezítené a jövő évi világbajnoki döntőben szerep­lő válogatott felkészülését. S ha koráb­ban több, egykor ismert játékos és edző támogatta is a ligát, ez az indítvány maga ellen haragította a szimpatizán­sokat. Jogtalannak tartották, hogy a két kieső csapat (Lokomotív Moszkva, Zenit Leningrad) számára így biztosít­sanak „zöld utat” az élvonalban. A le­gendás kapus, Lev Jasin így vélekedett: „A mi időnkben is előfordult, hogy ne­ves csapatok búcsúra kényszerültek, s ezt akkor mindenki elfogadta. Miért kellene most kivételt tenni a gyengék­kel? Miért kellene megváltoztatni a ki­írást?” Az ügy újabb fejleménye: a szövetség a héten elutasította a javaslatot. A liga egyébként az állami sportve­zetéssel is ellentétbe került, pontosab­ban: azt hangoztatja, hogy „minden baj, ami a labdarúgásban előfordul, az a vezetéstől származik”. Maradonát kizárják? Nagy felháborodással fogadták a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség (FIFA) köreiben Diego Mara­dona legutóbbi kijelentését. Az ar­gentin futballista nem titkolta, hogy szerinte a világbajnoki döntő sorsolása csupán jól megrendezett színjáték volt, valójában a csopor­tok -kialakításával már mindent előre eldöntettek. 1 Joseph Blatter, a FIFA főtitkára sportszerűtlennek nevezte Mara­dona nyilatkozatát, s megfenyeget­te a kiváló labdarúgót: amennyi­ben nem változtat magatartásán, ügye a szövetség fegyelmi bizottsá­ga elé kerül. Amennyiben erre sor kerül, még az sem elképzelhetetlen, hogy a kitűnő játékost kizárják a vb-döntőről... SPORT • SPORT • SPORT A huszonnégy döntős •••(!) Csütörtöki számunkban közöltük a tizennegyedik labdarú­gó-világbajnokság menetrendjét. A június 8-átóI július 8-áig tartó eseményen Olaszország 12 városában 24 válogatott lép pályára. Most kezdődő sorozatunkban bemutatjuk a részt vevő csapatokat, elsőként az argentin válogatottat. Argentína A címvédő együttes szövetségi kapitánya, Carlos Bilardo (52 éves, 1983 óta ül a válogatott kispadján) voltaképpen nyugodt ember lehetne: az 1986-ban Mexikóban aranyérmet nyert csapatának magja szinte változatlan maradt. A kapu­ban Neru Pumpido tudása mitsem kopott, a védősorban Oscar Ruggeri és Nestor Clausen bármikor „harcra fogha­tó”, a középpályán Jorge Burruchága, elöl pedig a sokak által a világ legjobbjának tartott Diego Maradona számít oszlopos tagnak. Bilardo mindössze két dolog miatt ideges. Igencsak visszasírja a támadó- és középpályás sor között hatékony szerepet ügyesen betöltő Jorge Valdanót, aki már visszavonult, s jelenleg rádiókommentátor. Sokan úgy tip­peltek: Bilardo a hátralévő időben „udvarol” Valdanónak, megpróbálja őt visszahívni. A másik gondja: az Európában játszó légiósok nem merülnek-e ki a bajnoki csatákban és lesz-e erejük megvalósítani a kapitány elképzeléseit? Idén az argentinok nem csillogtak a dél-amerikai bajnokság, a Copa America küzdelmein. 1986 világelsőjének csak a harmadik hely jutott. Ebben közrejátszott, hogy a sikerek legfőbb kulcsa, Maradona a fárasztó olasz bajnoki és UEFA Kupa­menetelés után fáradt volt, s messze nem azt nyújtotta, amit 1986-ban. Mexikóban remekelt, képtelenség volt őt tartani, nem csoda, akkor a vb legjobbjává választották meg. Bilardo nem kifejezetten nagy taktikus, azt mondják, ha nincs legalább 16, közel azonos képességű játékosa, akkor könnyen kátyúba fordulhat csapatának szekere. Szakértők viszont teljességgel kizártnak tartják, hogy még egyszer elő­forduljon az, ami 1978 után 1982-ben; a világbajnok argen­tin nemzeti tizenegy ugyan a csoportjából továbbjutott, de az olaszoktól és a braziloktól elszenvedett vereséggel végül is leszerepelt a csapat. „Ez még egyszer nem történhet meg!” — jelentette ki Bilardo. A Senior a leghíresebb sportszergyártó cégek közt Szerdán délelőtt sajtótájékoztatót tar­tottak Vácott, amelynek az adta a külön­legességét, hogy a szokásokkal ellentét­ben a vendéglátó nem kért segítséget a jelenlévő újságíróktól. Sőt, reklám helyett visszafogott tudósításokért esedezett, hi­szen termékeit nem tudja felvonultatni a honi piacon, mivel erejét maximálisan le­kötik a külföldi megrendelések. A Senior Kötöttárugyár befutott a kontinensen, de nevét jól ismerik szerte a világban. Mint Csernák Károly kereskedelmi igazgató elmondta, kilencven százalékban külföldre termelnek. Legnagyobb meg­rendelőjük továbbra is az NSZK-beli Adi­das cég, de kapcsolatban állnak vala­mennyi jelentős sportszergyártó vállalat­tal. Egyébként az összes magyar egyesü­let sportmez-, szerelésigényét megpróbál­ják kielégíteni, hiszen kötelességüknek ér­zik a sport támogatását. Első számú szponzorai a kajak-kenu válogatottnak és sportágnak. Büszkeség­gel tölti el a vád tervezőket az, hogy ter­mékeik évek óta jól vizsgáznak az Adidas szigorú mustráján, ahol színnek, anyag­nak egyaránt kiválót kell mutatnia. A legfrissebb hír: olyan új anyagot fejlesz­tettek ki, amely az első nyugati vélemé­nyek szerint kiváló tulajdonságokkal ren­delkezik, s amelyre hosszú távon számít a világhírű nyugatnémet partner is. A váci Senior Kötöttárugyár dolgozói büszkék eredményeikre, s remélik, az ál­taluk készített szerelésekben hasonló si­kereket érnek el a magyar sportolók is a különböző világversenyeken. Elfogyott a román csapat... Románia sportolói nem érzik jól ma­gukat országukban ... Alig néhány he­te, hogy külföldre szökött Nadia Co­maneci, az ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, de azóta labdarúgók, röp­labdátok és más sportágak képviselői is elhagyták otthonukat. Az asztaliteniszt szabályosan megtize­delték a távozások. A nyolcvanas évek elején két kitűnőség, Böhm Zsolt és Ne­mes Olga (mindketten erdélyiek) az NSZK-ban telepedtek le, s azóta sokszo­ros nyugatnémet bajnokok lettek. Nagy porj vert fel az is, amikor idén tavasszal Ella Cőnstantinescu-Zeller, az egykori páros világbajnoknő, az európai unió alelnöke fordított hátat Bukarestnek. RÖVIDEN • RÖVIDEN • Egy római bankban mától állítják ki a labdarúgó-világbajnokság trófeáját. A kupát később a csoportmérkőzések helyszínein is bemutat­ják. 9 Negyvenháromezer angol fonttal tartozik egy londoni banknak Geor- • ge Best, az északírek egykori kiváló labdarúgója. A játékos a napokban áll gazdasági bíróság elé. 0 Tíz csapat részvételével nagy sikerű teremlabdarúgó-tornát rendez­tek Lájosmizsén. Az első helyet a KSC ifjúsági csapata szerezte meg Kerekegyháza, a Konzervgyár és Lajosmizse együttese előtt. A legered­ményesebb gólszerző 14 találattal Juhász Mihály (Lajosmizse), a legtech­nikásabb játékos Tóth Gusztáv (KSC), a legjobb kapus Orell (Kerekegy- ’ háza) lett. A játékosoknak a különdíjakat a helyi Mizseszöv ajánlotta fel. • Az országos I. o. sakkcsapatbajnokság utolsó fordulójában függőben maradt játszma értékelésével befejeződött az idei bajnokság. Eredmény: MTK-VM—Dutép SC 7,5:6,5 (Siklósi—Polgár Zsófia döntetlen). A baj­nok a Bp. Honvéd együttese lett, 2. az MTK-VM, 3. a Dutép SC. • Harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a szilveszter éjsza­kai futást. A rajt a Népstadionnál lesz, két perccel éjfél előtt, a célba érkezés már 1990-ban a Budapest Sportcsarnokban. 9 A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendészete megállapította, hogy a Szeged SC alkalmazottai munka nélkül jutottak jövedelemhez, s üzelmeiket nyugdíjasok nevének felhasználásával folytat­ták. Az eddigi megállapítások szerint az egyesület számos reklámszerző­dést kötött, és ezek aláírásánál nyugdíjasokat alkalmazott, de a szerződés- kötések után járó 10 százalékos jutalékot nem ők, hanem a sportvezetők kapták meg. A fekete kifizetések ügyét a rendőrség vádemelési javaslattal átadja az ügyészségnek. ‘.;J?, • Az 1988-as felnőtt világbajnokság után 1990-ben a jumorkorú műkorcsolyázók és jégtáncosok világrandevújának is a magyar főváros ad otthont. A november 26. és december 2. között sorra kerülő vb szervezőbizottsága szerdán alakult meg és látott hozzá az előkészítő munkához. A bizottság tevékenységét dr. Kozári Klára, a Magyar Orszá­gos Korcsolyázó Szövetség elnöke irányítja. HÉT VÉGI SPORTMŰSOR FENTEK A röplabda Országos Ifjúsági Kupa döntője Kecskeméten, az Árpádvárosi sportcsarnokban: 9 órakor Debrecen—BVSC, Vasas—Dutép SC, Kapos­vár—Szegedi Építők leánymérkőzések. 10.30-kor: Veszprém—Nyíregyhá­za, Álba Volán—KSC, Komép—Kaposvár fiúmérkőzések. 16 órakor Du­tép—Kaposvár, Szeged—BVSC, Debrecen—Vasas leány-; 17.30-kor KSC —Komép, Kaposvár—Nyíregyháza, Veszprém—Álba Volán fiúmérkőzé­S6K. SZOMBAT A röplabda Országos Ifjúsági Kupa döntője Kecskeméten, az Árpádvárosi sportcsarnokban: 9 órakor Vasás—BVSC, Kaposvár—Debrecen, Szeged —Dutép SC leány-, 10.30-kor Álba Volán—Nyíregyháza, Komép—Veszp­rém, Kaposvár—KSC fiúmérkőzések. 12 órakor eredményhirdetés. KOSÁRLABDA Nem sikerült a visszavágás BAJAI SK—OROSZLÁNYI BÁNYÁSZ 70—73 (33—40) NB I. A csoportos férfimérkőzés. Baja, Posta S. sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Berki, Szabados. BSK: Hosszú 22/12, Mihalovics 11/3, Likár 10, Veress 8, Ágh 13/9. Csere: Rátvay, Goijanácz 6/6. Edző: Kancsár Zoltán. A mérsékelt színvonalú, sok hi­bával tarkított mérkőré^en g.z oko­sabban játszó vendegek hamar megszerezték^ vezetést. A BSK a második félidő eigen még 59—56- ra tudott fordítani, de aztán a Bá­nyász Munteán és Bognár remek játékával a hajrában ismét átvette a vezetést, és megérdemelt győzelmet aratott a görcsösen küzdő hazai csapat ellen. Kitűnt: Mihalovics, illetve Mun­teán, Varga, Bognár. A BAJNOKSÁG FORDULÓ UTÁN: ALLASA A 15. 1. Csepel 2. Tímgsr. 3. Atomer. 4. Oroszt e 5. Körmend 6. ZTE _7. Bp. Hnnr. 8. Baja 9. MAFC 10. Szolnok 11. Videoton 12. Sopron 14 12 11 11 9 8 8 7 6 6 6 4 3 1577-1436 31 5 1515-1470 29 6 1487-1439 28 6 1449-1375 28 8 1414-1358 26 9 1625-1530 25 9 1477-1457 25 10 1488-1519 24 11 1375-1522 23 11 1434-1505 23 11 1376-1429 23 13 1342-1519 21 Az asztaliteniszezők menekülése fo­lyamatos volt: Böhm után a múlt évben Fejér András Választott új hazát. Ez év nyarán az ifjúsági Európa-bajnoksá- gon részt vett Calin Creangä a luxem­burgi versenyről egyenesen Athénba repült (nem véletlenül történt így), s a Reuter hírügynökség szerdai jelentése szerint Simion Crisan (27 éves), sok­szoros román válogatott és országos bajnok kért politikai menedékjogot az NSZK-ban. Ezek után érthető, hogy Románia férficsapattal nem tud kiállni nemzet­közi versenyekre. Elfogyott a váloga­tott. Alaszka szigetéről, a Kis Diomede-ről a Bering-szoros négyfo­kos vizét átúszva átjutott a már a Szovjetunióhoz tartozó Nagy Diomede szigetre. Ez a teljesítménye Mihail Gorbacsov elisme­rését is kiváltotta, aki a két ország közötti kapcsolatok egyik úttörőjének nevezte Cpx kisasszonyt. Egy évre rá, 1988 au­gusztusában a szibériai Bajkál-tavat is átúszta, 17 kilométeres távon. Korábbi kiemelkedő teljesítményei közé tartozik a La Manche-csatorna és a Magellán-szoros átúszása. Ez utóbbi egyébként mostani úti célja, a Beagle-csatorna közelében fek­szik, attól valamivel északabbra. H5- Most nagyon izgat a kihívás, alig várom már a napot, hogy nekivághassak életem legnagyobb kalandjának — mond­ta Lun ne Cox, aki ma utazik Buenos Airesbe, majd öt nappal később továbbmegy a Beagle-csafoma partján fekvő Ushuaia városába, hogy ott két héten át akklimatizálódjon. — Abban azonban biztos vagyok, hogy amikor beleteszem a lábam abba a jéghideg vízbe, csak egy dolog jár majd a fejemben: „istenem, hogy lehettem ilyen őrült, hogy ebbe belevágtam?”. A világ legismertebb hosz- szútávúszónője, az amerikai Lunne Cox (32) újabb bravúros teljesít­ményre készül. Az enyhe éghajlatú kaliforniai Los Alamitos városából származó hölgy a Dél-Amerika legdélibb csücské­nél, a chilei—argentin határ mentén húzódó Beagle-csatomát szeretné átúszni, amelynek vize ilyenkor, amikor arrafelé „tombol a nyár”, sem melegszik 3-7 Celsius-fokosnál mele­gebbre. A tengerszoros — amely az átúszási kísérlet helyszínén mintegy 20 kilométer széles — azért is igen veszélyes* mert itt találkozik a Csendes- és az Atlanti-óceán, s az egymásnak torlódó víztömegek alattomos áramlatokat, örvényeket hoz­nak létre. Az orvosok véleménye szerint egyébként ilyen ala­csony hőmérsékletű vízben az ember 20 perc után kihűl. Lunne Cox azonban mintegy két órát szándékozik a jeges habok között tölteni. — Ez lesz életem legmerészebb vállalkozása — nyilatkozta a bátor úszónő, aki január 11. és január 25. között szeretne nekivágni a szorosnak, az időjárástól függően. A rettenthetetlen sportember 1987-ben lett világhírű, amikor MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Tévétorna 8.05—8.50: Szünidei matiné: 8.05: Kincskereső kisködmön. ifjúsági filmsorozat VI/1. rész. Körtemuzsika — ism. — FF. Készült Móra Ferenc regé­nyéből 8.25: Hires mesék. Angol kisfilm. III/2. rész: A kis herceg 8.50: Képújság 8.55: Az Országházból jelentjük... Tu­dósítás az Országgyűlés decemberi ülésszakáról 16.50: Hírek 17.00—19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora Kb. 17.30: Téka. Közhasznú információk Kb. 17.40: Á bizalom zarándokúba — Taize — ism. 17.55: Reklám Kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató mű­sor 19.00: Reklám 19.10: Esti mese. Füles Mackó kalandjai. A jégpálya. Lengyel bábfilmsorozat 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Az Országházból jelentjük... Tu­dósítás az Országgyűlés mai napjáról 20.35: Tévémozi. Oscar-dljas filmek. Fanny és Alexander. Svéd—francia— NSZK film (1981) 11/1—2. rész 23.40: Reklám 23.45: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 17.45: Torpedó. Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat — ism. 1. A műkedvelő mezei egér. 2. Bizonytalan, mint a kutya vacsorája. 3. Pajkos pajtás 18.45: TV 2 19.00: Butaságom története. Magyar film — (1965) —FF —ism. 20.24: TV 2 Benne: Autó 2 — A TV 2 autós magazinja 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Napzárta 22.15: Beethoven-est. Közvetítés a Buda­pest Kongresszusi Központból, felvétel­ről Kb. 23.45: TV 2 MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 04.30:120 perc. 06.35: Rajzfilm. 06.50: Szerelemmel és fájdalommal IV/3-4. 09.00: Emberi főiskola. 13.45: A ti jogai­tok? 15.20: Rajzfilm. 15.30: Filozófiai be­szélgetések. 16.20: Reklám. 16.25: Kanada —Szovjetunió jégkorongmérkőzés A szü­netben: Mi történt a nagyvilágban? 19.00: Híradó. 20.00: Szerelemmel és fájdalom­mal IV/4. 21.05: Nézet. Riportműsor. 23.00: Stalker. Rendezte: A. Tarkovszkij. p1.35: Hírek. 1.40: Filmzenék. ÚJVIDÉKI TV: 16.25: Műsorismertetés — magyarul. 16.30: Tv-napló magyarul. 16.40: Rek­lám. 16.45: Időről időre. 17.15: Tv-napló. 17.35: Gyermekműsor —magyarul. 17.50: Rajzfilm. 17.55: Tv-magazin — szlovákul. 18.55: Reklám. 19.00: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: A törvény Los An­gelesben — amerikai sorozatfilm. 20.50: Tv-napló. 21.20: A beszélgetés témája. 21.50: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Tudósok a közéletben — ism. 8.50: Külpolitikai figyelő 9:00: Egész napos.ŰRH-közv. az Ország- házból 9.00—11.00: Napközben (Élő) 11.05: Népdalok 11.32: A kígyó pillantása. Saulius Tomas Kondrotas regénye rádióra alkalmazva 12.45: Külpolitikai könyvespolc 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Erről beszéltünk 14.40: A fonótól a táncházig — ism. 15.00: Magyar Írás. A Rádió irodalmi heti­lapja 15.50: Egy infánsnő. Mándy Iván novellája 16.00: Tizenhat óra 16.15: Hangoló 17.00: Orvosi tanácsok 17.05: Ellátás alapfokon? 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk — az iro­dalomról 18.20: Levelekre röviden 19.38: Szilágysági népdalok 20.00: Gong 20.10: Nem vagyunk divatban. Merza Je­nő műsora 20.30: Vonszolnak piros delfinek. Verseit elmondja: Kormos István — ism. 20.35: Haydn; B-dúr (A királynő) szimfó­nia No. 85. 21.00: Kilátó 21.45: Hajszálgyökerek 22.00: Hírvilág 22.30: Nemzetközi kulturális szemle 23.00: Nagy mesterek — világhírű előadó­művészek PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben: A francia popzene 9.05: Isten teremtményei. Szabó István elbeszélése rádióra alkalmazva 10.00: Kertbarátok műsora 10.05: Klasszikus operettekből 11.05: Mit üzen a Rádió? — ism. 11.45: Sanzonok 12.10: Nóták 12.53: Édes anyanyelvűnk — ism. 13.05: Pophullám 14.00—16.55: Péntektől péntekig (Élő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség v 18.30: A Rock Gyermekei 19.05: Garázs 19.35: Fiataloknak! 21.05: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságaiból 21.30: Világablak 22.00: Hires történetek — nagy egyénisé­gek. (Hangjáték Nikolaus Lenau emlé­kére) 23.10: Sporthiradó 23.20—0.14: Póttarisznya (Élő) BARTÓK RÁDIÓ: ________ 9 .15: Liszt: Faust-szimfónia 10.27: Radioton-korongokról 10.30: Vallások világhíradója — ism. 11.00: Birgit Nilsson operafelvételeiből 12.05: Újdonságainkból. Haydn baryton- trióből 12.40: Britten: Péntek délután 13.00: Hallgassuk újra! 13.40: .Mennyi madár röppent fel* 13.59: Pholip Jones nemzetközi rézfúvós kamarazenei fesztivál — Barcs VI/6. — befejező rész 14.47: Zene korabeli hangszereken 16.05: Nemeskürty István: Mi, magyarok — ism. 16.15: Weber: A bűvös vadász. Háromfel- vonáSos opera 18.30: Bemutatjuk új felvételeinket 18.56: Radioton-korongokról 19.05: Charles Münch vezényli a Bostoni Szimfonikus Zenekart 20.30: Purcel Didó és Aeneasának háttere. Az angol zenés színház krónikája 21.00: Kamarazene 21.44: Mintha álmodtam volna... Sze­melvények Mario Del Monaco önéletraj­zi kötetéből, válogatás a világhírű teno­rista lemezeiből X/7. rész 22.52: Hangjátékok eredeti nyelven Cox kisasszony újabb kísérlete

Next

/
Oldalképek
Tartalom