Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-18 / 299. szám

1989. december 18. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT ÖKÖLVÍVÁS Mizsei György országos bajnok Miskolcon szerdától szombatig, négy napon át folyt a kemény küz­delem az országos egyéni ökölví­vó-bajnokság érmeiért. A főszere­pet — miüt az várható volt — a tavalyi csapatbajnok Borsodi Bá­nyász ökölvívói játszották, akik nem kevesebb mint hat súlycso­portban harcolták ki a döntőbe jutást és végül négy aranyéremmel zárták a bajnokságot. Megyénk szakosztályai sem szé­gyenkeznek. A bajnokságról egy arany-, egy ezüst- és hat bronz­éremmel tértek haza. A döntő talán legszínvonala­sabb mérkőzését a 63,5 kg-ban a kiskunfélegyházi Mizsei és a sok­szoros bajnok, válogatott Turu vívta. A szakemberek egyhangú véleménye szerint Mizsei minden tekintetben felülmúlta ellenfelét és a fiatal, alig 18 éves ökölvívó bizto­san nyerte az aranyérmet. Jól öklö­Mizsei György: Győzelem! zött a 60 kg-ban Szakállas (KSC) is, de a pontozók a hazai környe­zetben küzdő Szűcsöt hozták ki győztesnek. Az országos egyéni bajnokság döntőinek győztesei és a megyei helyezettek: 48 kg: Isaszegi (Borso­di Bányász), 51 kg: Kovács (Va­sas), aki a sokszoros bajnok Vára- dit győzte le. 54 kg: Bognár (Paks), 3. Németh (H. Kun B. SE), 60 kg: Szűcs (Borsodi Bányász), 2. Sza­kállas (KSC), 3. Kincses (KSC). 63,5 kg: bajnok: Mizsei György (H. Kun B. SE, edzője Molnár László), 3. Kangli (H. Kun B. SE). 67 kg: Szabó L. (Bp. Honvéd), 71 kg: Bácskái (Bp. Honvéd), 75 kg: Füzessy (Ú. Dózsa), 3. Kolompár (H. Kun B. SE), 81 kg: Hranek (Borsodi Bányász), 3. Kovács (H. Kun B. SE), 91 kg: Petrányi (Va­sas), + 91 kg: Szikora (Balassa­gyarmat), 3. Papp (KSC). EMLÉKVERSENY MAGAS SZÍNVONALON Kiskunhalas ismét jelesre Vizsgázott A magyar tomasport immár hagyományosan nagy ünne­pe az évenként megrendezésre kerülő Túlit Péter-emlékver- seny, amelyet az utánpótlás korúak részvételével bonyolíta­nak le. Az elsőt 1974-ben rendezték, s 1975 óta vált nemzet­közivé. A gondos előkészítés eredményeként szombaton is zász­lókkal, üdvözlő feliratokkal díszítették fel Kiskunhalason az Altalánps Művelődési Központ sportcsarnokát, ahol a hazai élmezőny képviselői; a Dózsa, az FTC, a Honvéd, a Győr, a KSI, a Dunaújváros, a Debrecen és a helybeliek legjobbjai mellett angolok, jugoszlávok, hollandok, porvégok, portu­gálok, svájciak, svédek és az Egyesült Államok tornász- küldöttei vonultak fel az ünnepélyes megnyitóra. A legfiatalabb korosztályok délelőtti vetélkedőjén Pintér Andrósné, a Fazekas Gábor utcai sporttagozatos általános iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket; példaként állít­va a verseny névadóját a mai tornásznemzedék elé. A délutá­ni verseny előtt Somogyi Antal, a városi tanács elnökhelyet­tese, a Kiskunhalasi AC elnöke beszélt a tornászokhoz és a nagyszámú közönséghez. Mint mondta, immár európai je­lentőségűvé vált a kiskunhalasi rendezvény, amely jó alkal­mat kínál a nemzetközi megméretésre, a sportág fejlesztésé­re. Ez bebizonyosodott a megnyitókat követő versenyeken is, hjszen szép számmal akadtak ezúttal is olyan reménységek, akik Hegyes Csaba, Csillag István és társaik nyomdokaiba léphetnek. Eredmények, 1973—74-es születésűek: 1. Török Vilmos (Bp. Honvéd) 54,15, 2. Czigler (Bp. Honvéd) 53,10, 3. Durbin (egyesült államokbeli) 52,45.1975-ös születésűek: 1. Szotyori Csaba (KSI) 55,15, 2. Selk (holland) 54,65, 3. Zöld (FTC) 54,45. 1976-os születésűek: 1. Menyhárt Tamás (KSI) 54,45,2. Vigh E. (FTC) 53,15,3. Gazdag (Kiskunhala­si AC) 52,55'. 1977-es születésűek: 1. Lengyel Imre (FTC) 55,70,2. Bodnár (KSI) 52,95, 3. Detrői (KSI) 52,40.1978-as születésűek: 1. Horváth Gergely 54,00, 2. Katona 53,35, 3. Sülé (mindhárom: KSI) 53,00. 1979—80-as születésűek: 1. Gál Róbert (FTC) 51,60, 2. Király (KSI) 51,35, 3. Székács (Ú. Dózsa) 51,00. A Túlit Péter-vándordíjat Szotyori Csaba vehette át Schmander Zsolttól (FTC), a kupa múlt évi védőjétől. A leg­jobb külföldi diját Alexander Selk, a legjobb hazai jutalmát Lengyel Imre, a legeredményesebb halasi tornász jutalmát Gazdag Zoltán érdemelte ki. A Túlit Péter 1942-ben végzett tanítványai által alapított díjat Gál Róbert vehette át. Csillag István, a kiskunhalasiak edzője bizakodóan mond­ta, hogy az elkövetkező években Mészáros Csaba, Hegyes Csaba és Tóth Péter után ismét lesz halasi várományosa a Túlit Péter-vándorserlegnek. Gregó Sándor, a városi tanács művelődési osztályának vezetője olyan példás összefogás eredményének minősítette a kiskunhalasi versenyt, amely­nek nemcsak jelene, de jövője is van. Vass Katalin A kézilabdázók jubileuma Kecskeméten, az Árpádvárosi sport­csarnokban pénteken délután az öregfiúk és „idősebb” lányok noszüűgiamérközé- sével emlékeztek meg a megyei kézilabda­szövetség megalakulásának 30. évfordu­lójáról. A mérkőzések előtt Fekete László, a megyei sportosztály vezetője mondott megnyitóbeszédet, megemlékezve a sport­ág három évtizedes megyei történetének néhány fontos és érdekes eseményéről. Ezután következett az Észak—Dél női és férfiviadal, amelynek során az északi csa­patban az egykori kecskeméti és lajosmi- zsei, a déli gárdában a kiskunhalasi, kis- kunmajsai és a Baja környéki csapatok játékosai igyekeztek bizonyítani, hogy még mindig urai a labdának. A nők találkozóját izgalmas küzdelem után, 10—9 arányban Észak csapata nyerte. Ezen a mérkőzésen a legjobban Szakokzai Teréz, a BRG és a KTE egy­kori játékosa bűvölte a labdát A férficsapatok küzdelme — bár nem hozott ilyen szoros eredményt — mégis rendkívül érdekes volt Az északiak kapó­jában a szövetség alapító tagja, Ökrös Mihály — akkor 3. gimnazistaként vala­mivel karcsúbb volt — most is remekelt A »kér fő részese a jelenleg Székesfehér­váron edzőskődő ifj. Madár Imre volt aki hatszor talált be a kapóba. A déliek csa­patát elsősorban a szép számban felvonuló halasiak alkották Boros Lászlóval az éten, de a soltvadkerten edzőskődő Bajusz Péter — aki egyben a mezőny legidősebb tagja volt — többször is remek megoldá­sokkal szórakoztatta a közönséget A fér­fiaknál végül 23—12 arányban Észak csa­pata győzött A jubileumi találkozó baráti vacsorával ért véget — S— ­A Miláné a Világ Kupa A BEK-győztes olasz AC Milan és Dél-Amenka bajnoka, a kolumbiai Atletico Nációnál Medellin labdarú­gócsapata magyar idő szerint vasár-o napra virradóra játszotta le Tokió­ban a Vüág Kupa-döntőt. A mérkőzésen — amelyre telt ház, 62 ezer néző volt kíváncsi —L'a rendes játékidőben nem született gól, hosszabbítás következett. Már- már úgy tűnt, tizenegyespárbaj dönti el a‘kupa sorsát, arcukéra 118. percben Evani megszerezte a milánói együttes győztes gólját. TOTO kosárlabda Vereség vereség után A totó 50. heti mérkőzéseinek eredményei: ' 1. St. Pauli—Mönchengladbach .......2:1, 1 2 . Uerdingen—Mannheim............... 0:2 2 3 . Kaiserslautern—1. FC Köln........ 1:2 2 . 4. Essen—Blau-Weiss 90..................2:1 1 5. Hertha BSC—Stuttgarter K........ 0:0 X 6 . Münster—Bayreuth ...................... 2:1 1 7 . Osnabrück—Freiburg.................. 3:1 1 8 . Cesena—Sampdoria................:.... 1:2 2 9. Fiorentina—Internationale.........2:2 X 1 0. Genoa—Atalanta.........................2:2 X 1 1. Cagliari—Pisa.............................. 1:0 1 1 2. Cosenza—Brescia.........................2:0 1 1 3. Pescara—Reggiana....................... 4:0 1 Pót mérkőzés: 14. Roma—Juventus.......................... 1:0 1 R ÖVIDEN t OB I-es sakkmérkőzésen MTK-VM— Dutép SC 7:6 (1 függő). • NB 1. B csoportos női asztalitenisz-mér­kőzésen: Kecskeméti Spartacus—KSI 18:7. # Az idényzáró Nikex Kupa tornászverse­nyen ugrásban és korláton a második, nyújtón az előkelő harmadik helyet szerezte meg He­gyes Csaba, a Kiskunhalasi AC tornásza. ZTE—BAJAI SK 104—72 (57—24) NB I-es férfi A csoport. Zalaegerszeg, 2500 néző. Vezette: Král, Ritter. BSK: Hosszú (12), Mihálovics (14/9), Li- kár (10), Veress (6), Ágh (10/3). Csere: Rát- vay (l6), Gorjanácz, Kiss, Palás (4), dr. Var­ga. Edző: Kancár Zoltán. A bajaink számára rosszul kezdődött a mérkőzés. 6—0-s hazai vezetés után még fel­zárkóztak 8—9-re, de ezt követően percek alatt nagy előnyre tett szert a ZTE. A bajaiak nem tudták megismételni az utóbbi hetekben mutatott jó játékot és a mérkőzés legna­gyobb részében teljesen alárendelt szerepet játszottak. A 35. percben 41 pont volt a kü­lönbség a két csapat között és csak a végén sikerült néhány pontot lefaragni. Kitűnt: Farka 13/3, Dobi 17/9, Polster 14, Lukosius 20/3, illetve Mihálovics, Rátvay. TUNGSRAM SC—KECSKEMÉTI SC 68—67 (35—39) NB I-es női A csoport. Kecskemét, 100 néző. Vezette: Hajniss, Geréb. KSC: Hegedűs (—), Kovács (16/6), Fück (17/3), Farkas (20), Kurucz (10). Csere: Krasznai (2), Brozsek (2), .Till. Edző: Tóth Viktor és Ádamik Ferenc. Az első két kosarat a kecskemétiek dob­ták, majd izgalmas küzdelem alakult ki. Fück és Kovács jeleskedett a pontszerzés­ben, a másik oldalon Váczi távoli, 3 pontos dobásaival és Kiss Lenke eredményességével tartotta magát a Tungsram SC. Az első já­tékrész végén a KSC valamivel nyugodtab- ban játszott és 5-7 pontos vezetés után a szünetben is kecskeméti előnnyel fordultak. A második félidő első perceiben ismét Fück volt eredményes és a 25. percben 47—40-re a KSC vezetett. A vendégek a 35. perc végén zárkóztak fel. Kurucz kipontozódása után a palánk alatt Kiss Lenkét már nehéz volt ki­kapcsolni a játékból. Az utolsó percben 64 —67-es Tungsram-vezetésnél Farkas dobott kettős kosarat, és a közben elkövetett hibá­ért megítélt büntetőt is bedobta, így a KSC vezetett 67—66-rá. Mindkét csapatnak al­kalma volt még a kosárszerzésre, de a kecs­kemétiek hibáztak, Váczi viszont betalált és ez már a Tungsram SC győzelmét jelentette. A bajnokjelölt ellen ismét nagy lehetőséget szalasztott el a kecskeméti gárda. Talán vala­mivel bátrabb játékkal fordított lehetett vol­na az eredmény. Ami meglepő: a játék alap-' ján a KSC semmivel sem volt gyengébb, mint nagy hírű ellenfele. Kitűnt: Halász 13/3, Kiss L. 22, Váczi (16/ 6). PÉCSI VSK—KECSKEMÉTI SC 92—83 (39—38) NB I-es férfi B csoport. Pécs, 400 néző. Vezette: Péter, Elmauer. A KSC csak az első félidőben tartotta jól magát. A szünet után a pécsiek pontosabb játékkal és jobb védekezéssel biztosan sze­rezték meg a győzelmet. Ld.: Marjanovics 23/3, Káldi 23/3, illetve Gereben 19/3, Király 17/9, Csorvási 14/6. A férfi A csoport állása 1. Csepel 13 3 1470—1356 29 2. Tungsram SC 11 5 1431—1402 27 Úszás: 3. Atomerőmű 10 6 1401—1355 26 4. Oroszlány 10 6 1376—1305 26 Vitorlázás: 5. Bp. Honvéd 8 8 1393—1371 24 6. Körmend 8 8 1318—1277 24 Vívás: 7. ZTE 7 9 1529—1436 23 8. Baja 7 9 1418—1446 23 Vízilabda: 9. MAFC 6 10 1307—1441 22 10. Szolnok 6 10 1340—1409 22 Megjegyzés 11. Videoton 6 10 1296—1322 22 12. Sopron 4 12 1261—1423 20 Az év legjobbjai sportáganként (Folytatás az 1. oldalról) Asztalitenisz: Atlétika: Autó-motor: Birkózás: Cselgáncs: Evezés: Gyeplabda: Gyorskorcsolya: íjászat: Jégkorong: Kajak-kenu: Karate: Kerékpározás: Kézilabda: Kosárlabda: Labdarúgás: Lovassport: Motorcsónak: Műkorcsolya: Műugrás: MHSZ-sportágak: Bátorfi Csilla (BSE) (4) Németh Károly (Postás SE) (1) Szalma László (Vasas) (5) Malovecz Zsuzsa (Építők) (1) és Ágoston Zita (Bp. Honvéd) (1) Adóiján Zoltán (Debreceni Vólán SC) (4)—motor Krasznai János (Hungarocamion Truck Club) (1) — autó Komáromi Tibor (FTC) — kötöttfogás (3) Pekli Mária (Bajai SK) (1) Hajtós Bertalan (Bp. Honvéd) (3) Sarlós Katalin (Ácelöntő SK) (3) — egypár Magyar Imre (Csepel) (1), Schneider Henrik (Csepel) (1) — kormányos nélküli kettes Guti Réka (Novitax SE) (1) Langer Tibor (Volán SC) (1) Egyed Krisztina (Rozmaring SE) (1) Dolp István (MTK-VM) (1) Kovács Judit (GV Spartacus SE) (9) Nagy Béla (Tipográfia TE) (17) Balogh Imre (FTC) (1) Mészáros Erika (Ú. Dózsa) (2) Gyulay Zsolt (Bp.-Honvéd) (2) Polgár Anna (FTC) (1) — maraton Kolozsvári Gábor (BSE) (1)& kenu, maraton Németh Katalin (Óbudai Szamuráj SE) (1) Molnár Tamás (MÜTEX-Novotrade) (1) Szalay Emese (FTC) (1) Somogyi Miklós (FTQ (5) Kökény Beatrix (Bp. Építők) (1) Iváncsik Mihály (Rába ETO) (1) Balogh Judit (BEAC-Gépszev) (2) Heinrich Róbert (Bp. Honvéd) (4) Nagy Tünde (Renova Spartacus SE) (1) Keller József (Ferencváros) (1) Fehér Mihály (Nagybajcsi SE) (1) 4c fogathajtás Volentér László (Bajai Spartacus Vízügy) (3) Téglássy Tamara (Bp. Spartacus) (4) Szaraz András (Bp. Spartacus) (3) Engi Klára, Tóth Áttjla (Bp. Spartacus) —jégtánc (6) Gerlach Ágnes (BVSC) (1) Császár Valéria (MHSZ Szekszárd) (1) Macsuga Győző (MHSZ Nyíregyh.) (1)—rádiósport—Kato­na Zsuzsa (MHSZ BHG Búvárklub) (3) Berekméri István (MHSZ Dunai Vasmű Búvárklub) (2) — könnyűbúvársport'— Sasvári Zoltán (MHSZ Csurgó Metalux) (1) — hajómodellezés — Gelencsér Emese (MHSZ Közp. Lövészklub) (1) Ángyán József (MHSZ Közp. Lövészklub) (1) — lövészsport — Bolla Mária (Postás Repülő Klub) (14) Gurály Béla (MALÉV Repülő Klub) (1) - -B vitorlázórepülés — Katona Sándor (Dunaújváros REK) (2) — vitorlázó műrepülés g3| Bessenyei Péter (MÁLÉV Repülő Klub) (5)tj- motoros műrepülés — Szabadi! Botond (MALÉV Repülő Klub) (1) — motoros precíziós, repülés — Szabadi Gabriella (Csepel REK) (1) Anta- licz Jenő (H. Kilián FSE) (1) — ejtőernyőzés — Nagy István (H. Kilián FSE) (1) — ejtőernyős többtusa — Végh Sándor (Hajdúszoboszlói REK) (3) — hő­légballon-repülés — Menkő János (Miskolci Repülő Klub) (1) — vitorlázó sárkányrepülés — Martinecz Endre (MMRK) (1) -1- segédmotoros repülés Isaszegi Róbert (Borsodi Bányász)T2) Kovács Irén (GYÁÉV) (2) Fábián László (Bp. Honvéd) (3) Fellegvárt Teodóra (Álba Volán) (1) Király Zsolt (Ú. Dózsa) (1) Polgár Judit (MTK-VM) (1) Sax Gyula (Bp. Honvéd) (1) Bereczki Brigitta (Salgótarjáni Petőfi DSE) (1) Csák Levente (Külker SC) (1) Ferencz Ágnes (Ú. Dózsa) (2) Solti Attila (Ú. Dózsa) (1) Takács Mária (Oroszlányi Bányász) (1) Messzi István (Kecskeméti SC) (1) Oláh Katalin (OSC) (4) Lantos Zoltán (BEÁC) (3) Szőke Zsuzsanna (BKV Előre) (1) Csányi Béla (SKC Viktoria 1947 Bamberg) (15) Temesvári Andrea, (Bp. Spartacus) (7) Noszály Sándor (Építők SC) (1) Fórián Csilla (Debreceni Kinizsi) (2) Gebhard Tamás (Honvéd Kilián FSE)'(l) Ónodi Henrietta (Békéscsaba) (1) Takács Gyula (Bp. Honvéd),(l) Muszil Zsuzsa (Szolgáltató Építő Spartacus) (1) — ritmikus sportgimnasztika Stadler Zsolt, Kiss Tamás, Tóth Ferenc, Czigony Béla (Ceglédi Vasutas) (1) — sportakrobatika Egerszegi Krisztina (Bp. Spartacus) (2) Damyi Tamás (Ú. Dózsa) (5) Eszes Bernadett (Építők) (1) Pomucz Tamás, Argay Béla (Bp. Spartacus) (1) Eőri Diána (MTK-VM) (1) Szabó Bence (Ú. Dózsa) (1) Kókai Ildikó (BVSC) (1) Nemes Gábor (Vasas) (2) Megjegyzés: A zárójelben lévő szám jelzi, ki hányszor lett győztes. Ökölvívás: Öttusa: Röplabda: Sakk: Sí: Sportlövészet Súlyemelés: Tájfutás: Teke: Tenisz: Tollaslabda: Torna: MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.20: Képújság 8.25: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.30: A HÉT —ism. 9.30: Delta. Tudományos híradó — ism. 9.55: Az Országházból jelentjük... Tu­dósítás az Országgyűlés decemberi ülésszakáról 16.20: Hírek 16.25: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora 16.35: Stiri — Hírek román nyelven. A sze­gedi körzeti stúdió műsora 16.40: Három nap tévéműsora 16.50: Perpetuum mobile 17.40: Szám-adás — Gazdasági negyed­óra 17.55: Kalendárium 1989. — Ismeretter­jesztő magazin 18.40: Reklám 18.50: Esti mese — Pamacs és barátai — A bűvös doboz — Csehszlovák rajzfilm 19.00: Új cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Az iskola 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Ez + Az. Szórakoztató műsor 21.05: Reklám 21.10: Az Országházból jelentjük... Ösz- szefoglaló az Országgyűlés mai napjáról 21.40: Panoráma. Világpolitika percről percre 22.25: Unokáink is látni fogják... 23.05: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Sugár Ágnessel és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne:. Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 17.45: Torpedó. Telefonos játék 18.00: Hétfőn hatkor 18:25: Gyerekeknek! Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK-rajzfilmsorozat. Finn-Malin (ism.) 18.50: TV 2 19.00: A Forsyte Saga. Angol családre­gény XXVI/25. rész; Fleur arcképe — ism. — FF 19.53: TV 2 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora —- Budapest ■ — Pécs — Szeged 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Telesport Kb. 23.00: TV 2 — Napzárta KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ Este 8 órakor: Glatz Ferenc Kecskeméten — Épületek sorsa — Gázellátás — Kodály Zoltán születésnapján — Névadó a széche- nyivárosi gimnáziumban — Mátyás- párbaj, XI. forduló — Tavaszy Noémi-kiál­lítás — Sport: 30 éves a megyei kézilabda­szövetség — Téli sportolási lehetőség Nagykőrösön — KSC—Tungsram kosár­labda-mérkőzés — Sakkozóink szép ered­ménye. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 04.30:120 perc. 06.35: Rajzfilm. 06.55: Az állatok világa. 07.55: Kaspirovszkij ta­nácsai. 9.10: Ujgur zenés film. 13.45: Hja Kaler hangversenye. 14.15: Távol-Kelet. 14.25: A mama, a papa és én. 14.55: Gyer­mekek órája. 15.55: Reklám. 16.00: Hatal­mat a szovjeteknek. 17.00: Mi történt a nagyvilágban? 17.15:. A vizsgák sohasem fejeződnek be. 19.00: Tv-híradó. 20.00: Ünnepi koncert a Joszipov együttes fenn­állásának 70. évfordulóján. 21.30: Arany­lánc, film. 23.07: Hírek. 23.12: Galateia, balett. ÚJVIDÉKI TV: 15.30: Műsorismertetés — magyarul. 15.35: Barázda — a vasárnapi faluműsor ismétlése. 16.05: Sportkrónika. 16.25: Reklám. 16.30: Tv-napló — magyarul. 16.40: Reklám. 16.45: Gyermekműsor. 17.15: Tv-napló. 17.35: Az egészség és az élet. 18.05: Óra — szlovák nyelvű műsor. 18.30: Fiatalok fóruma — magyarul. 19.00: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napja­ink — magyarul. 21.00: Reklám. 21.15: Alkalmi partnerek — sorozatfilm. 22.05: Tv-napló. 22.20: Fenntartott idő. 22.50: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: A hét zeneműve 8.50: A hét költője: Kormos István 9.00—11.00: Napközben (Élő) 10.00: Az URH-adókon egész napos közv. az Országgyűlés üléséről 11.05: Hagyományápolók 11.33: A kígyó pillantása. Saulius Tomas Kondrotas regénye rádióra alkalmazva 12.45: Házunk tája — A Falurádió műsora 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Diktatúrából a demokráciába 14.25: Pót-fiók 14.35: Kóruspódíum 15.00: Betlehemi állatok. Déry Tibor no­vellája — ism. 15.23: Rólunk van szó! 15.29: Múlt és jelen a Mozart-klubban 16.00: Tizenhat óra 16.15: Éneklő ifjúság 16.26: A Nyitnikék postája 17.00: Exo-mix 17.30: Beszélgessünk zenéről! 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.51: Ugyanaz — másként 20.00: Magyar színház 20.53: Magyar Színház a két világháború között. II. Lajos király. Szomory Dezső színművének rádióváltozata 21.06: Filmzene 21.15: A Mérleg bemutatja: Tölgyessy Pé­tert 22.00: Hírvilág ­22.30: Reger: Változatok és fúga egy Mo- zart-témára 23.33: Lemezmúzeum PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben: Az örökzöld rock and roll 9.05: Visszatérés a falvédőre. Simonffy András novellája rádióra alkalmazva 9.34: Záray Márta és Vámosi János éne­kel 10.00: Magyarán szólva 10.15: A francia sanzon ismeretlen arcai. Catherine Riberio 11.05: Hogy tetszik tenni? — Nyugdíjasok műsora 11.35: Népszerű fúvósmuzsika 12.10: Nóták 12.53: Kis magyar néprajz 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig ... (Élő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Popregiszter 19.05: Vissza... — Válogatás ifjúsági mű­sorokból 19.35: Zenés játékokból 19.50: Senki többet? Harmadszor! 21.05: Az év külföldi slágereiből 22.00: Ez botrány? Bányai Gábor műsora 23.10: Sporthíradó 23.20: Slágerfilmek — filmslágerek 00.05—00.14: Túrok: Elégia a Károly vá­rosháza emlékére (Budapesti Rézfúvós Együttes) BARTÓK RÁDIÓ: ______ 9 .10: Medea. Részletek Cherubini operá­jából. 9.55: Új kompaktlemezeinkből 10.46: Bergeni fesztivál 1989 12.05: Szimfonikus zene 13.00: Toll és mikrofon 14.00: Operarészletek 15.02: Paul Tortelier gordonkázik. Maria de la Pau és Robert Weisz zongorázik 16.05: A Délnémet Rádió szimfonikus ze­nekarának hangversenye 17.19: Decsényi János műveiből 18.01: Romantikus kórusok 18.30: Barokk kamarazene 19.05: Reiner Frigyes vezényli a Chicagói Szimfonikus Zenekart 20.00: Verdi: Falstaff. Háromfelvonásos opera 21.06: Filmzene 21.15: A Mérleg bemutatja: Tölgyessy Pé­tert 21.25: Kék virág. Mihail Eminescu versei 21.30: Az operaközvetítés folytatása 22.20: Előadja a szerző 23.03: Füstök. Székely János novellája 23.29: A hét zeneműve

Next

/
Oldalképek
Tartalom