Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-01 / 285. szám

1989. december 1. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT KECSKEMÉTI TENISZSPORT: Nem adják a járt utat a járatlanért Egy esztendeje sincs, hogy remek kecskeméti teniszered­ményekről számolhattunk be. A hányatott sorsú sportág képviselői hosszas keresgélés után rátaláltak a sikerek felé vezető útra: a KTC női es férficsapata is feljutott a nemzeti bajnokság élvonalába. A nagyszerű évad ellenére visszafo­gottal} értékeltek a klub vezetői, nem jártak a fellegekben, nem követelőztek jó magyar szokás szerint. Azt hiszem, tisztában voltak a lehetőségeikkel, s csupán arról nyilatkoz­tak, hogy mindent elkövetnek az NB I-ben maradás érdeké­ben. Néhány hete azonban véglegesen bebizonyosodott, a klub terveit nem sikerült megvalósítania a csapatnak, mind a hölgyek, mind pedig a férfiak kiesőhelyen végeztek a bajnokságban. Kenderest Ferenc ügyvezető elnök a kevésbé sikeres évad értékelésekor sem tűnt túlságosan elkeseredett­nek. — Tudtuk, hogy nagyon meg kell küzdenünk a bentma- radásért. Különösen a lányokban bíztunk, nekik meg is volt az esélyük, hiszen háromszor 5:4 arányban vesztettek. For­dított eredmények esetén most a középmezőnyben foglalná­nak helyet. A férfiak mezőnye sokkal nehezebb volt, erős vidéki és fővárosi csapatokkal mérkőztek. Becsülettel végig- játszották a bajnokságot, de meg kellett hajolniok az ellen­felek nagyobb tudása előtt. — Az egyéni versenyeken milyen eredményeket értek el a KTC teniszezői? — Inkább a hölgyek jeleskedtek, de a férfiak is el-elcsíp- tek egy-két jó helyezést. Amire a leginkább büszkék va­gyunk, hárman, Csömör Edina, Kenderesi Gabriella és Csá- vás Ildikó is bejutott az országos bajnokságra. Igaz, ott már nem játszottak vezető szerepet, de az, hogy korosztályuk legjobb tizenhat versenyzője közé kerültek, azt hiszem, szép és elismerésre méltó dolog! — Kíváncsi lennék a klub anyagi hátterére. Tavaly a sike­rek fényében is filléres gondjaik voltak. Mi van most, a bukás után? —t A csapatbajnokság nálunk csak egy része a klub életé­nek. Valóban rendkívül nehezen indult be a gépezet, még az idén áprilisban sem volt egy petákunk se. Örömmel mond­hatom azonban, hogy a jövő évnek már nem lyukas zsebbel vágunk neki! Köszönhető mindez a tanácsi és vállalati tá- ; mogatásnak, a jól megszervezett tanfolyamokból és-a pálya- bérleti díjakból befolyt összegeknek. Nem okoztunk csaló- * dást a támogatóinknak, a legtöbben már jelezték, jövőre is számíthatunk rájuk. — Profik vagy amatőrök a sportolóik ? — Profik? Ugyan! Mi teljesen amatőr alapon foglalko­zunk a tenisszel. Valamennyi versenyzőnk a tanulás, a mun­ka mellett sportol. Egyetlen főállású szakember tevékenyke­dik a KTC-ben, Noel Gábor, a vezetőedzőnk. Jó és lelkes szakembernek tartjuk, aki nagy súlyt fektet az utánpótlás nevelésére. Ennek köszönhető, hogy már a mostani bajnok­ságban is bemutatkozott két nagyon tehetséges teniszező a felnőttek közt. A még általános iskolás korban levő Pán- csics Szonja és Vörös Kriszti, akik rövidesen korosztályuk legjobbjai közé tartozhatnak. — Mit remélnek, milyen eredményeket várnak a két ki­esett csapattól az új idényben? I|jS| Szeretnénk, ha két jó játékerőt képviselő NB Il-es csapatunk lenne. Várjuk a tehetségek jelentkezését, amire szerintem minden esély megvan. A télen sem állunk le, tornatermi edzések mellett sok-sok erőnléti foglalkozást tart majd a vezetőedző. Jelenleg úgy tűnik, ha terveinket az anyagi lehetőségeinkhez alakítjuk, akkor nem kell letérnünk a járt útról, s nem lesznek újból filléres gondjaink. — Mi lesz az ügyvezető elnökkel? Úgy hallottuk, hogy a lánya átigazol. Ön marad? — Gabit valóban megkeresték az élvonalból, de még nem döntöttünk. Bárhogy is alakul a helyzet, én mindenképpen a kecskeméti teniszezőknél szeretnék maradni. Elkezdtem egy munkát, s nem adom fel azért, mert a lányom esetleg más egyesületben sportol tovább — mondta Kenderesi Fe- renc. r. I. Hová tűnt Comaneci? Csütörtökön a kora reggeli órákban még nem érkezett új hír Nadia Coma­neci román tornásznő hollétéről. Az 1976-os montreali olimpia háromszo­ros bajnoka kedden este lépte át a ma­gyar határt, és szerdán reggel távozott szálláshelyéről, a szegedi Royal Szálló­ból. Comaneci azóta sem került elő: a szállodába nem tért vissza, és a Csong- rád Megyei Rendőrfőkapitányság ügyeletes tisztje sem tudott újabb fejle­ményekről. A nyugati hírügynökségek továbbra is részletesen taglalják a szer­dai jelentéseket, de Comaneci tartóz­kodási helye előttük is ismeretlen. A francia rádió értesülése szerint el­képzelhető, hogy Nadia Comaneci az Egyesült Államok svájci nagykövetsé­gén tartózkodik. A hírt a berni ameri­kai diplomáciai képviselet egyik tiszt­ségviselője se nem tagadta, se nem erő­sítette meg. Annyi bizonyos, hogy Károlyi Béla, a tornásznő egykori edzője a svájci Montreux-ben nyilatkozott a sajtó képviselőinek. — Amikor megtudtam, hogy Nico-, lae Ceausescu maradt a Román Kom­munista Párt élén, sejtettem: Nadia sem marad sokáig odahaza —jelentet­te ki Károlyi, aki a 80-as évek elején távózott az Egyesült Államokba, s ma már amerikai állampolgár. A Tribune de Geneve című lap sze­rint a magyar hatóságok is megkísérel­ték felvenni a kapcsolatot Károlyival. Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozott Teodora Ungureanu, Co­maneci volt csapattársa. A Franciaor­szágban élő Ungureanut állítólag még Magyarországról felhívta telefonon a montreali olimpia háromszoros bajno­ka, s kijelentette: az Egyesült Államok­ba kíván távozni. A legutóbbi hírek alapján ugyancsak valószínűnek tűnik, hogy Comaneci már szerdán elhagyta Magyarországot. S hogy a tornásznő milyen jitvonalon távozhatott, arról Kovács Dezső alezredes, a győri' ha- ^ tárőr-kerület tör^sfőnőke nyilatkozottá az MTI munkatársának. — Ha Comaneci valóban kijutott az országból, akkor feltételezésem szerint Jugoszláviánál lépte át a határt — mondta. — Úgy tudom, érvényes úti­okmánya nem volt, ezért valószínű, hogy vagy gépkocsiban rejtették el, vagy pedig gyalogosan távozott. PÉNTEK KOSÁRLABDA NB I-es férfi B csoport: Kecs­keméti SC—Nagykőrösi Kini­zsi, Kecskemét, városi sport- csarnok, 1J órakor. A két együttes közel azonos játékerőt képvisel. A bajnokság során már találkozott egyszer a két csapat, és akkor Nagykőrö­sön a hazaiak nyertek 90—79- re. A KSC utoljára október 28- án a Dunai Kőolaj ellen győzött. Azóta sorozatban három vere­ség következett. A Nagykőrös is hullámzó teljesítményt nyújt, de legutóbb otthon nyert a sze­gediek ellen. A kecskemétiek­nek nagy szükségük lesz a szur­kolók támogatására. NB II -es férfimérkőzés: Bajai Eötvös TK—Pécsi EAC, Baja, 19 órakor. Az Országos Ifjúsági Kupa területi döntői. A fiúcsapatok Baján, a Posta S. Sportcsarnokban mérkőznek, a lányok pedig Kecskeméten, a Bolyai Gimnázium tornacsarno­kában. A területi döntőket négy csoportban rendezik meg, és va­lamennyi csoportból 2-2 együt­tes jut a december 27—31-e kö­zötti országos döntőbe. A bajai fiútornán a BSK, a MAFC, a Szeged SC és a Ka­posvári Bázis vesz részt. Kecs­keméten a lányok versenyében a Pécsi VSK, az EGIS-OSC, a DVTK és a KSC csapata szere­pel. A teljes műsort Baján már elkészítették, Kecskeméten csak a mai technikai értekezle­ten lesz sorsolás. Fiúk: 17 órakor BSK— MAFC. Lányok: Az első for­duló 16 óra 30 perckor és 18 órakor kezdődik. SZOMBAT LABDARÚGÁS A Magyar Kupa nyolcaddön- tőjének visszavágó mérkőzése: Haladás—Bp. Honvéd, Szom­bathely, 12 óra 30 perckor. ASZTALITENISZ NB I-es férfi A csoport: Kis­kunfélegyházi Lenin Tsz SE— 6 A remek formában levő Káposztás (Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SE) a múlt héten négy győzelmet szerzett csapatának Cegléden. Jó játékára a Bátorfival, Vargával felálló Postás SE ellen is nagy szükség lesz a szombati rangadón. (Farkas Tibor felvétele.) Bp. Postás, Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 2/A, 11 órakor. NB III-as férfimérkőzések, kezdés 11 órakor: KAC— Nagykőrös, Volán Rákóczi— K. Tejipar, Kalocsalj-Békés- csabai Kner SC, Soltvadkert —Szentesi Kinizsi, Kerekegy­háza—Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SE II. KOSÁRLABDA Az Országos Ifjúsági Kupa te­rületi döntőinek második ver­senynapja, Baján a Posta S. Sportcsarnokban, 9 órakor Sze­ged—MAFC, 10 óra 30 perckor BSK—Kaposvári Bázis, Móra­kor BSK—Szeged, 15 óra 30 perckor Kaposvári Bázis— MAFC, 17 óra 30 perckor Ka­posvári Bázis—Szeged. Kecs­keméten a Bolyai Gimnázium tornacsarnokában 8 órakor és 9 óra 30 perckor a második for­duló, 13 órakor és 14 óra 30 perckor a harmadik fomtrió. ­RÖPLABDA NB I-es férfi A csoport: Fabu- lon Vasas—Kecskeméti SC, Bp. Fáy u., 15 órakor. A hét végén a férfi röplabdá- zók már az idei utolsó mérkőzé­süket játsszák, és legközelebb csak januárban lépnek pályára. A kis szünet, reméljük, jót fog tenni a mostanában gyengélkedő KSC-nek. A kecskemétiek leg­utolsó győzelmüket éppen há­rom hete, az angyalföldi gárda ellen aratták. Jelenleg mindkét csapata táblázat alsó felében ta­lálható. A középmezőnyhöz való felzárkózáshoz nyerni kell Ka- ragics Mátyás edző legénységé­nek. NB I-es női B csoport: Tata­bánya—Dutép SC, Tatabánya, 15 órakor. November 11-én már találko­zott egymással a két csapat. Ak­kor a kecskeméti lányok 45 perc alatt simán legyőzték a vendége­ket. A tatabányaiak nyeretlenül állnak az utolsó helyen, és a pa­pírforma szerint a Dutépnek nem okozhat gondot a két pont meg­szerzése. NB Il-es női mérkőzés: Kalo­csai SE—Honvéd Auróra SE, Kalocsa, 12 órakor. VASÁRNAP-LABDARÚGÁS A Magyar Kupa nyolcaddön- tőinek visszavágó mérkőzései: Vác—Videoton, MTK-VM— Ferencváros 11 órakor, Dunaúj­város—Debreceni VSC, Mo­hács—Siófok, Pécsi MSC—Mi­di Bányász, Debreceni Kinizsi-^9 Ú. Dózsa 12 óra 30 perckor, Rá­ba ETO—Veszprém 15 órakor. RÖVIDEN • Ma kezdődnek Dániában a női kézilabda-világbajnokság se­lejtezői. Tizenhat válogatott — köztük a magyar — küzd az első nyolc hely valamelyikéért, amely feljogosít majd a jövő évi dél­koreai világbajnokságon való részvételre. Szabó István szövet­ségi kapitány szerint' csapatának äz ötödik-hatodik hely megszer­zésére van reális esélye. A ma­gyarok első ellenfele ma este a svéd válogatott lesz. • NB I-es női tekemérkőzés eredménye: Ferencváros—Szanki Olajbányász 7:1 (2493:2184). Pontszerzők: Fehér 441, Witt- mann 424, Sallainé H. Zs. 413, Sallainé 410, Szenczi 409, illetve Fehérné 426. # A hét végén négy csoport­ban rendezik meg a kosárlabda 'Országos Ifjúsági Kupa területi döntőit. A Kecskeméti SC fiúcsa­pata Debrecenben a házigazda DEKO SE, a Tungsram SC és a Szolnoki Olajbányász együttesé­vel került egy csoportba. Az or­szágos döntőbe az első két helye­zett csapat jut tovább. • A Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetést vette át a héten Tisz­tán Ferencné, a megyei ifjúsági és sportosztály főelőadója Gaborják Józseftől, a megyei tanács elnöké­től. Julika, akit munkája, korrekt kapcsolattartása révén mindig be­csültünk, nyugdíjba megy. Több mint tíz évet töltött a megyei sportapparátusban, s mindvégig lelkiismeretesen látta el többrétű feladatát. Eredményes munkájá­nak tulajdonítható, hogy szakte­rülete, a szakemberképzés a mi megyénkben volt az egyik legszer­vezettebb az országban. • Újjáalakult a megyei teke­szövetség, amelynek Tóth István lett az elnöke, az elnökhelyettesi tennivalókat Bauer Ferenc, a fő­titkárit pedig Torna János látja el. A szövetség munkáját hét tagú elnökség végzi majd. A megyei mellett újjáalakulás előtt áll a ti- szakécskei szövetség is. A közel­jövőben pedig megalakul a szan­ki körzeti szövetség, amely egy újabb, eredményes területen segí­ti a sportág fejlődését. • Befejeződtek az első osztá­lyú ökölvívó-csapatbajnokság őszi küzdelmei. Az őszi végeredmény: 1. Borsodi Bányász 4 - 1 86:54 8 2. Paksi SE 3 1 181:59 7 3. H. Kun B SE 3 - 2 73:67 6 4. Vasas , 2 - 3 70:68 4 5. KSC 1 1 3 60:80 3 6. Kaposvári Dózsa 1— 4 48:90 2 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna 9.10: Mihail Lomonoszov — Szovjet film 9.35: Pintér József: Egy óra múlva itt va­gyok — T évéf ilmsorozat — XIV/12. rész: — A kelepce (ism.) (FF) (1975) 11.15: Képújság 1:6.50: Hírek 17.00—19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk — Nyugdíjasok műsora Kb. 17.30: Téka— Közhasznú információk Kb. 17.40: Riportfilm 17.55: Reklám Kb. 18.00: Ablak — Közéleti szolgáltató / műsor 19.00: Reklám 19.05: Olvassatok mindennapi 19.10: Esti mese — Füles Mackó kalandjai ;— Füles Mackó kirándul — Lengyel bábfilmsorozat 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Szeszélyes évszakok — Szórakozta­tó magazin 21.15: Reklám 21.20: A hónap verseiből — November 21.40: Aki nekiszaladt a demokráciának... — Dokumentumfiim (1989) 33.15: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Kudlik Júliával és Antal Imrével 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok —Időjárás — Zene 17.45: Kérdezz! Felelek — Egri János mű­sora 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Tom és Jerry — Ame­rikai rajzfilmsorozat (ism.) — 1. A táncos lábú medve — 2. A vacsoravendég — 3, A kis árva 18.46: TV 2 19.00: Egy mutatványos halála — NSZK- tévéfilm 20.39; TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Napzárta 22.15: Ahol a bűn lakik — Francia film (1986) Kb. 23.45: TV 2 MOSZKVAI TV I, MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.35: Dokumentumfilm. 7.00: Koncert. 7.35: Köztársaságok film- művészete. A szverdlovi stúdió. 9.00: Ri­portműsor rákos gyerekekről. 10.00: Do­kumentumfilmek. 13.30: Belorusz népze ne. 14.10: Ljubasa. Gyermekfilm. 15.25: Szljunykov és Abalkin sajtóértekezlete. 16.10: I. Pantyuhov költészete. 16.30: Rajzfilm. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: A „ Plamja" együttes műsora. 17.10: Az unalom (1963) D. Damiani olasz ren­dezői filmje. 19.00: Híradó. 19.50: Rég volt J.. 20.10: Nézet. 22.00: Fizetés nélküli szabadság 1—2. Szovjet—magyar filmvíg- játék. 00.06: Hírek. 00.10: L. Szenyscsina énekel. ÚJVIDÉKI TV: 16.25: Műsorismertetés — magyarul.. 16.30: Tv-napló. 16.40: Reklám. 16.45: Időről időre. 17.15: Tv-napló. 17.35: Gyer­mekműsor — magyarul. 17.50:. Rajzfilm. 17.55: Tv-magazin % szlovákul. 18.55: Reklám. 19.00: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Rek­lám. 20.00: A törvény Los Angelesben — sorozatfilm 27/1. 20.50: Tv-napló. 20.55: Brazíliai tudósítónktól. 23.20: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Tudomány és gyakorlat — ism. 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00—11.00: Napközben 11.05: Népdalok, néptáncok — Az Állami Népi Együttes zenekara játszik 11.39: E^ti játék — Alekszander Obrenovic lírai jelenete 12.45: Van új a Nap alatt — Tudományos híradó 13.00: Klasszikusok délidőben — Zenekari muzsika 14.05—14.35: A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsora 14.00: Tehetség nevelés Szolnok megyé­ben 14.20: Dugóexport 14.35: Mesezene gyerekeknek — Csinn- Bumm Cirkusz — II/2. rész 14.56: Rólunk van szó! 15.00: Magyar írás — A Rádió irodalmi hetilapja 15.50: Csoki-csoki-csokoládé— Esterhá­zy Péter novellája 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16.15: Hangoló 17.00: Orvosi tanácsok 17.05: Közhasznú-e a közhasznú munka? 17.35: Újdonságainkból^^ „Dallamok szöveg nélkül" — Nagy Péter zongorázik 18.05: Láttuk,' hallottuk, olvastuk — az iro­dalomról 18.20: Levelekre röviden 19.40: Balázs Árpád népdalkórusaiból' 19.50: Gong 20.00: Szociáldemokrácia — magyar szemmel 20,29: Bach: 80. kantáta 2ll00: Kilátó — A Rádiórvilágirodalmi heti­lapja 21.45: Hajszálgyökerek — „... én nem­zetnek Csongorért szerencsét mon­dok ..." Vörösmarty művének ősbemu­tatójáról beszélget dr. Székely György színháztörténésszel Cservenka Judit 22.00: Hírvilág 22.30: Bagoly — Éjszakai érdekes magazin PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben — A 20 éves Woodstock 9.05: Egy óra Barabás Sárival 10.00: Kertbarátok műsora 10.05: Operettparádé -5s: Willi Boskovsky felvételeiből 11.05: Neveletlenek 12.10: Nóták 12.53: Édes anyanyelvűnk — ism. 13.05: Pophullám 14.00—16.55: Péntektől péntekig (Élő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Pqpregiszter 19.05: Garázs 19.35: Reggeli csúcs — esti lista 21.05: Nóták 21.30: Cigányfélóra 22.00: Lemezek a rock aranykorából — Ja­nis Joplin „Janis" című lemeze 23.20—0.14: Micsoda éjszaka lesz! —Ta­lálkozás a '60-as évek magyar táncdal- énekeseivel BARTÓK RÁDIÓ: _______ 9 .08: A Lausanne-i Kamarazenekar hang­versenye a lausanne-i Beaulieu Színház­ban 10.26: A puding — Ír mese alapján írta: Jászfalvi. Walter 11.00: Magyar művészek operafelvételei­ből 12.05: A Magyar Néphadsereg Művész- együttesének ének- és zenekarát Vásár­helyi Zoltán és Görgei György vezényli 12.43: Régi muzsika fúvóshangszereken 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Zenetörténeti értéktár 14.50: Donizetti: Robert Devereux — Há- romfelvonásos opera 16.05: Újraolvasva -3Kós Károly: Az or­szágépítő Czine Mihály könyvszemléje — ism. 16.15: Az operaközvetítés folytatása közben: 16.43: Ki versben őriz — Keszthelyi Zoltán versei lg ism. 16.55: Az operaközvetítés folytatása 17.40: A No-Spa dzsesszegyüttes játszik 18.00: Zenekari muzsika 18.30: A Gordiusztól kérdezték... 19.05: A szovjet hegedűiskola 19.35: Vladimir Horovitzra emlékezünk 20.30: Rádióhangversenyekről 21.00: Csajkovszkij: Manfréd-szimfónia 22.00: Mintha álmodtam volna — Szemel­vények Mario Del Monaco önéletrajzi kötetéből 23.03: Évszázadok muzsikájából SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lap­szemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél­alföldi hírek, tudósítások. — Tél, tél, tél...) HÉT VÉGI ELŐZETES

Next

/
Oldalképek
Tartalom