Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-22 / 303. szám

1989. december 22. • PETŐFI NEPE • 5 JEGES PÁL SÜRGETŐ REMÉNYSÉGE „Ha ma visszakapnám a földem, holnap már kinn aludnék" Jeges Pal türelmetlen, dühös; igen lassúnak tartja a mai, magyarországi változásokat. Sőt, nemrég, a helyi kisgazdák alakuló ülésén úgy nyilatkozott: ami ma a Kárpát-medencében történik, az nem is történés, csak mese. A politi­kusok beszélnek a „kisfiúknak”... „Aludjatok jól, álmodjatok szépeket”... Akkor hinne, de csak akkor, ha régre visszakapná a szüleitől örö­költ tizenhét hold szántót, egy hold gyümölcsöst és a másfél kataszteri szőlőt. De kit érdekel ma­napság a Jeges Pál hite? Persze, tudja ő, hogy ügy, olyan szé­pen s termőn már nem lehet visszacsi­nálni a múltat. „Párosán voltak a kü­lönféle gyümölcsfák, mindenből kettő. Éppen, amikor termőre fordult volna, jöttek ,ezek’...” És sorolja a neveket, akik hasznot húztak, meggazdagodtak a Jeges család, meg a hozzájuk hasonló szegény emberek jussából. Nem bántana senkit, bár állítja — s ilyenkor fölemeli a hangját —■: megér­demelnék. De nem a bosszú.számít! Az a lényeg, hogy minél előbb a kezében legyen a végzés._ „Kedves Jeges Pál, holnaptól ismét Öné Piszkos-Csanád- pusztán, a családtól hagyott birtok. Csináljon vele azt, amit szeretne.” Ha ma visszakapnám, már holnap kinn aludnék! — mondja. S Jeges Pál­nak, a kemény kezű, kemény szavú du- navecsei fuvarosnak ezt el is lehet hin­ni. Ha földről van szó, meg a jussról — nem ismer tréfát. A famíliámat 275 évre vissza tudom keresni a vecsei református egyház anyakönyveiben. Vagyis testem-lelkem ide tartozik a Duna-parti falucskához — így a vallomás. — No, nem írtak rólunk külön fejezeteket a papok meg a tanítók a históriában, hiszen mindig szegény, egyszerű emberek voltunk. A kisgazdák most nagyon osztanának a 47-es földkönyvek szerint.'Én Szeret­ném leszögezni: a mi földünket nem a demokrácia adta, vagyis nem a föld­osztás után került a birtokunkba. Már 1931-ben megvolt apáméknak a Csaná­di terület. A tsz-istálló melletti kotyor széfétől §7 lépést kellett menni. Ott volt a natár. Be is ástam oda olyan karókat, hogy még ma is megtalálnám, biztosan. Centiig tudom a mezsgyét. Apám ke­mény ember volt, velünk, gyerekekkel is. Igen szigorú. Talán nem jól tette, de a fő parancsa a birtok gyarapítása s tisztességes megművelése volt. Azt sze­rette volna, ha a gyerekei megismerik az életet, a munkát, s nem esik ki a haszon a kezükből. No, és szerette vol­na, hogy annak a fiúnak;— az öt gye-, rek közül —, aki majd öregségére törő­dik tele, aki ad neki egy falat kenyeret, s eltemetteti, legalább két jó lovat, sze­keret, meg egy szerény hajlékot hagy­jon. De tévedett! Három világháborús golyóval a testében megkeseredetten, EZT MÉG ÉRDEMES! Kunép-kötvény évi 22%-os kamattal. Megvásárolható a KISKUNHALASI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Kiskunhalas, Kossuth u. 29. és Kiskunfélegyháza, Izsáki út 16. szám alatti pénztáraiban, valamint Kiskunhalason, Kalocsán, Baján és Kecskeméten az OKHB fiókbankjainál. 3177 kisemmizve távo­zott az élők sorá­ból ... Őt, meg a többi társát, is a szó szoros értelmében megölte ez a kommunista rendszer. A Rákosiék szörnyűségei, meg ami utána követke­zett: a tsz-világ. — Belépett ő is a szövetkezetbe? — Mindenkit bevertek oda, közis­mert. De apámat biztos hogy nem tud­ták volna rávenni. 1914-től 1929-ig) ugyanis orosz fogságban volt. Amikor sebesülten, betegen hazajött, minden­kinek hirdette, amit „már ma is” fölfe­deznek az okos közgazdászok meg a politikusok: csak a gazdátlan közöskö- déstől, a kolhoztól ments meg, Uram, minket! — Nem mentette meg az Űr! — De nem ám! Ráadásul saját rend­őr fia — a bátyám — kapta meg bizal­mi feladatként, hogy léptesse be az öre­get. Különben nem maradt volna a gú­nyában. Egyszer haza is jött egy este. Néhány barátjával összefogtak, leitat­ták az apámat. Tudom, a Krepsz Feri fogta a kezét, amikor aláíratták vele a nyilatkozatot... — Ezután együtt dolgoztak a közös­ben? — Nem, nem! A bátyám nekem is szólt: öcsém, ne küzdjél te itt, látod, nincs semminek értelme. Gyere rendőr­nek. Kemény idők voltak, 1953-at ir­tunk. Vállalkoztam is, beálltam a sor­ba. Egyszer fizetés helyett kapok egy cetlit. Fizetésemből ennyit és ennyit le­vontak az apára adóhátralékára. Na, ! megkeseredtem. Mi'pisácoskodunk itt : az emberek^, az állam meg kitol ve­lünk. Előbb Dunaújvárosba kértem át magam gyári rendőrnek, de ott sem nyugodtam meg, utáltam, amit csiná­lok. Egy betegséget kihasználtam arra, hogy leszerelhessek. Tartóztattak vol­na, de nem lehetett, hívott vissza a föld, a falu, ahonnét elindultam. Bennem volt a vér, hogy hajnaltól estig dolgoz­ni ... Később megházasodtam. Egy Békés megyei lányt vettem el. Jöttek a gyerekek. Kilencet neveltem föl az or­szágnak. Dunavecsére ) visszaköltöz­tünk. Előbb anyáméknál próbálkoz­tunk berendezkedni, de nem ment a közösen hajtott szeker. Kimentem Kincse-pusztára, az állami gazdaság­hoz, munkát meg földet keresni; és fe­delet a fejünk fölé. Kívánságom szerint az istállóknál adtak munkát. Nehéz idők voltak. Robot éjjel-nappal, gépek nélkül, keményen. Egy örömöm volt: Fehéregyháza-pusztán — néhány kilor méterre'a gazdaság istállójától — egy bérelt, majd később megvásárolt ta­nyán szűk, de nyugodt otthona volt az egyre gyarapodó családomnak. Kez­detben még éheztünk is, de aztán csak nőtt a gazdaság. Először egy idős szomszéd adott kölcsönre egy malac­kát. Aztán lett baromfi, tehén, ló is az udvarra. Béreltem tizenöt hold gyöpet, gazdálkodtunk. Mivel a kinti iskola megszűnt, gyerekeimnek be kellett jár­ni Dunavecsére a hetes kollégiumba. Sajnáltam szegényeket,, szombaton ha­zajöttek, s alig járták végig a birtokot, már indulhattak is vissza. Pedig már nagyon jól kezdtük érezni magunkat. De a balsors megint nem került el ben­nünket ... Kiűztek az új alapítású pa­radicsomunkból. A rabgazdaságnak kellett a föld. Ráadásul a 185 ezer fo­rintra értékelt házért-csak 31 ezer 647 forint 20 fillért kaptunk, s azt is két részletben. Mehettem én fűhöz-fához, nem hallgatott meg senki. Volt olyan községi vezető, aki azt mondta: örül­jek, hogy ennyit is fizettek. Hallgassak 'el! — És ezt az öreg házat itt, az Erkel utcában, hogy tudta megvenni? — Gondolhatja. Igen nehezen. A ki­lenc csemetére tekintettel, valami jog­szabály okán, kaptam százezer forint kölcsönt. Kedvezményes kamatra. — Látom, itt szépen be is rendezke­dett. Lovak, tehenek, disznók, kecs­kék ... — Óf hol van ez a régi gazdasághoz! Mert ide már nem hozhattam be csak néhány jószágot. És azzal is baj volt, a szomszédok szerint csak tanyára való az állat. Ráadásul idegesít mindig ez a bezártság, ez a szűk udvar: Hogy mit érzek, azt csak az érti meg, aki valaha lakott már pusztán és városban kény­szerül lakni. — Ä faluban mihez fogott? — Nagy nehezen megkaptam az en­gedélyt a fuvarozásra. Azóta hordom a földijeimnek a szenet, az építőanya­got ... mikor mi kell. De nekem ez kényszerrobot. Szükséges a kenyérért, de én tanyát szeretnék, földet, lehetősé­get a munkára. Nem sok kívánságom lenne, igaz? Persze, azt hozzátenném: jó lenne, ha végre már olyan kormány jönne, amely végre békén hagyja a pa­rasztot. Ha én még egyszer kivonulha­tok a tanyára, vissza sem jövök. Majd csak hoznak, a temetőbe. De lassan mennek a dolgok, hiába siettetem. A nyáron ugyánis már bent voltam a földért a tszrirodán, de nem nagyon mpzdultak a kérésemre. Novemberben viszont kiküldték a 228, illetve az 1569 forint földjáradékot. Tíz évre. Amit mindjárt postáztunk is vissza. Hát eny- nyivel nyomnák ki a szemem? A hu­szonnyolc aranykoronás földekért? Alig tudott lehűteni az asszony, hogy ne csináljak olyat, amit később meg­bánnék. Ha kinyitom a rádiót, állandó­an az jön a Kossuthon meg a Petőfin, hogy megbántunk mindent, beláttuk a hibákat, elismerjük a károkat. De ugyanazok ülnek a fotelekben, ugyan­azok veszik föl a nagy pénzeket, s utaz­gatnak a világban az izzadsággal meg­teremtett forintokból, akik mindezeket csinálták, vállalták. így nem véletlen, hogy az emberek eszmélnek. És észre­veszik, hogy sokan megint csak be sze­retnék csapni, örökre kisemmizni a sze­gény embert. Hisszük, hogy ennyi csa­tavesztés után eljön az igazság órája. Ha a jó szándék miatt nem is, legalább a törvény szigorával vissza tudjuk állí­tani az igazi határokat. Az csak termé­szetes, hogy én és a hozzám hasonlóan gondolkodók majd arra a pártra sza­vaznak, amely visszaígéri, s vissza is követeli a jussunkat. Nem engedi meg, hogy gáládul, szemtelenül örökre kifi­zessenek néhány röhögő krajcárral... Farkas P. József ! JÓ KÉPESSÉGŰ, IGÉNYES TŰZÖNÖKET * felvételre keresünk * <tc magas minőségű, nyugati exportcipők előállítására Biztos munkalehetőség. Kereset a teljesítménytől függően, 8000—12 000,— Ft. * * ' " a * Kecskeméti szakmunkásokat előnyben részesítünk. * Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti vezetőjénél, * Kecskemét, László K. u. 16. * Alföldi Cipőgyár * í l 2819 * Tanyakarácsonyok Télen mindig összehúzódnak az emberek. A fonó, a tollfosztás, a gyerekek öregek köré kuporodása rég­múltat idéz. Szép, de már jószerével csak a néprajzi leírásokból ismert dolgok ezek. És ma? Amikor ki- sebb-nagyobb városokban a szó szoros értelmében egymás mellett mennek el az emberek, legkevésbé sem törődve, mi történik a másikkal. Mi van az elszigetelt tanyákon? Ott, ahol hófúvást kavar a dermesztő szél, ahol az ott élőknek nem egy-két lépést kell tenniük, míg elérik egymást? Hátborzongató történeteket ismerünk megfagyott idősekről, olyanokról, akiknek a tél életveszély, hi­szen önmagukat ellátni képtelenek a hideg időszak­ban. Mi lesz velük? Mi lesz Juliska nénivel, a ki tudja hány telet megért özvegyasszonnyal, aki telente nem kályhával, hanem tehene párálló melegével fűti a, majd’ azt írtam, odúját? Pedig ő nem elhagyatott, az utódok gondoskodnak arról, hogy amikor terem a meggy, amikor a disznó „vágásérett”, ne legyen egye­dül. Oreganyánk, persze, megtalálja segítőit, kiáltása felveri éjjel a szomszédot, merthogy ellik a tehén, és az bizony nem kis öregasszonyra méretezett munkát jelent. És Jani bácsi? Akinek otthona, évtizedeken keresz­tül, nyáron a suba volt, télen meg az akol, lévén vérbeli juhász. Aztán betöltvén a hetvenet, szerencsé­sen megfogott egy érte nyúló segítő kezet. És most izgatottan várja a karácsonyt „fiam, lányom, unoká­im” körében, akikhez vér szerint semmi köze. És a fiatalabbak? Igénylik az elzártságot? Vegyük példának a tél örömmunkáját, a disznóvágást. Na­gyon kevés udvar az, ahol ez „egycáaládos” művelet. Kell egy gyerek, aki — jó szokás szerint — megfogja a malac farkát, a harmadik tanyából. Kell jó böllér, a tizedik házból. Kell mosogatóasszony — lehetőleg sok — innen-onnan. Meg persze a háziak, meg a szűk család, mondjuk nyolcan-tízen. Mi kell még? Egy-egy pohár bor, meg jó hangulat. És máris kész valamiféle összetartozás. Véletlenül sem csak erre a néhány, órá­ra, hiszen minden héten másutt kell a segítség. És ha már úgyis összeszoktak a munkában, természetes, hogy szórakozást is együtt-keresnek. Füleljünk csak, mondjuk a Szabó-tanya mellett! A legújabb lambada- zene szűrődik ki az ablakon, és ha egy pillanatra megállunk, még táncolókat is megleshetünk. Milyen a karácsony a tanyákon? Mindenütt más és mégis kicsit hasonló. Gyertyagyújtáskor lekerül a gu­micsizma és előkerül, mondjuk, Jani bácsi esküvői öltönye (meglehet már az i$ vagy fél évszázados). Az öreg majd kissé mereven, a múltba nézéstől csillogó szemmel áll a fa alatt. Aztán keményen kezet fog mindenkivel és pirulva (bizony belepirulva) kibontja a neki szánt csomagot. És Julis néni? Ő, lehet, nem is állít fát. (Bár, kétlem, hisz’ ilyen ünnepen ő is várja, meglátogatják tán le­származottai.) A karácsonyt neki akkor sem a naptár jelzi, hanem azok, akik a tanya mellett haladtukban kellemes ünnepeket kívánnak. Ha elfogy az illendő étel és a hangulat, kihunynak a tanyák fényei ugyanúgy, mint a lakótelepi otthono­ké. Csakhogy ott kinn már a másnap sem lehet a pihenésé. Hajnalban kelni kell, tehenet fejni, disznó­kat etetni, csirkét, kacsát, kutyát, macskát ellátni. Aztán begyújtani, gyereket ágyból kiugrasztani, ren­det teremteni. Készülni arra, hogy a dűlőn járók, rokonok, ismerősök,^tanyaszomszédok, akár néhány percre, benézzenek. És ha már úgyis ott vannak, di­csérjék az ólban a szépen gömbölyödő malacot, a háziasszony süteményét, a gazda borát. Csendesen így is köszöntve az ünnepet, a karácsonyt. Gál Eszter GAZDASÁGUNK VÍRUSBETEGSÉGE Sorban állás pénzért A gazdasági-pénzügyi fogalomalkotás, a jelensé­gek elnevezése gyakran a magyar nyelv és a helyes­írás szabályainak sérelmére történik. Itt van például a sorban áüás. Ez azt jelenti, hogy vannak gazdálko­dó szervezetek^ amelyek folyamatosan nem teljesítik esedékes fizetési kötelezettségeiket, mert bankszám­lájukon nincs fedezet Ezt a jelenséget, amikor ha­talmas méreteket kezdett ölteni, pontosabban milli­árdos összegeket kitenni, sorban állásnak nevezték el. Növekvő fedezethiány A fizetési fegyelem soha sem volt maradéktalan, mindig voltak vállalatok, amelyeknél a bevételek és a kiadások ideiglenesen nem voltak összhangban. Az utóbbi két évben azonban a határidőben nem teljesí­tett fizetések soha nem tapasztalt méretűekké vál­tak. Számokban kifejezve: a múlt év elején a sorban álló, fedezettel nem rendelkező vállalatok -— 82 ilyen volt akkor — 14 milliárd forinttal tartoztak üzleti partnereiknek. Idén januárban 217 vállalat­nak csaknem 48, szeptember végén 240 fedezethiá- nyos vállalatnak 73,7 milliárd forint nem teljesített, nem teljesíthető tartozása volt. Közel 74 milliárd forint nagy pénz! Hogy valójá­ban mennyi, azt egy összehasonlítás érzékelteti: szeptember utolsó napján a gazdálkodó szervezetek forgóeszköz-hiteleinek állománya 300 milliárd fo­rintot tett ki, azaz a fedezet hiányában nem teljesí­tett, elmulasztott fizetések összege a gazdaság kü­lönböző ágaiban, szektoraiban jelen lévő forgóesz­közhitel-állomány csaknem egynegyedének felelt meg. Ezek szerint a fizetések elmulasztásának, a sorban állásnak az az oka, hogy kevés a hitei a gazdaságban? Korántsem: ugyanis általában nem a gazdaságnak, hanem 220-240 vállalatnak nincs ele­gendő pénze. Alapvetően azért — nem szépítve hely­zetüket —, mert közülük sokan a csőd szélén állnak, felélték tartalékaikat, például az amortizációt is, s a bankok már nem hiteleznek nekik. A mi gazdasá­gunkban az a különös, hogy ezek a csődbe ment vállalatok tovább éhek, tesznek-vesznek, mert a bankok által megtagadott hiteleket a nem fizetéssel partnereiktől kényszerítik ki, azoktól veszik el. Pél­dául a nyereségesen működő vállalatok a 220-240, folyamatosan fedezethiányos vállalat számára is forgóeszköz-hiteleket vesznek fel, viselik annak ka­matköltségét. A 74 milliárd forintnyi követelés ugyanis a szállí­tóknál, a szolgáltatást elvégzőknél hiányzik — mint árbevétel —| s ezt a hiányt pótlólagos hitellel kell megszerezni. A sorban állás — az esedékes fizetési kötelezettségek nem teljesítése, valamint ennek to­vábbgyűrűzése —, mint a fentiekből is kitűnik, tulaj­donképpen pénz- és hitelteremtés. Pénzügyi, pénz­forgalmi rendszerünknek ez a járványa nem csak azért káros, mert tartós és növekvő: a legsúlyosabb következmény az, hogy aláásta a pénzügyi szabá­lyozás működőképességét A hitelszűkítést ugyanis a sorban állással történő hitelteremtés, a kényszer­hitelezés ellensúlyozza, hatástalanítja. Kit fenyeget csődeljárás ? A bankrendszer pénzforgalmi és hitelezési beavat­kozással próbálta enyhíteni a sorban állást. A pénz- forgalmi intézkedésiek az a lényege, hogy a számla­vezető bankok nem kötelesek nyilvántartam a fede­zethiány miatti követeléseket, a teljesíthetetlen fize­tési megbízásokat visszaküldik a benyújtóknak, azaz a fizetésképtelen vállalatnak. Hadd lássák, mennyi tartozásuk van, (Tudták ezt korábban is.) A jegybank — másik megoldásként — pótlólagos refinanszírozási hitelt kínált a kereskedelmi ban­koknak, azzal a kikötéssel, hogy az igénybe vett hitel összegét meghaladóan csökkentik a sorban állások összegét. Mindkét próbálkozás sikertelen maradt. A sorban állást tulajdonképpen néhány tucat vál­lalat gerjeszti, ezek mintegy vírusgazdái e pénzfor­galmi betegségeknek. Feltételezhető, ha a reményte­len gazdálkodási helyzetiben lévő, csődre érett válla­latokat sikerül kikapcsolni, felszámolásuk mérsé­kelni fogja a sorban állás méreteit, pénzügyi kapcso­latokat szétziláló hatását Ebből kiindulva a pénz­ügyi kormányzat csődeljárások indítására buzdítja a kereskedelmi bankokat, hitelezési veszteségeik rendezésére pedig kilátásba helyezte a nem is olyan régen muszájból vásárolt lakásalap-fedezeti kötvé­nyeik visszavásárlását Dy módon mintegy 12 milli­árd forint kockázati tartalék lenne felhasználható a felszámolandó vállalatoktól behajthatatlan követe­lések leírására. Az illetékesek mintegy 50 gazdálko­dót minősítettek csődre érettnek, s javasolják a ban­koknak az ellenük indítandó csődeljárást. Tizenkét- milliárd is szép summa. Csakhogy egyrészt a ban­kok által ismert kétes kinntévőség a többszöröse ennek. Másrészt az egyes kereskedelmi bankoknál rendelkezésre álló kockázati tartalék nincs össz­hangban a behajthatatlan követelésekkel. Nem kell tehát attól félnünk, hogy egyidejűleg sok nagyválla­lat ellen indul csődeljárás, s hogy a sorban állás mértéke gyorsan és erőteljesen csökken. (MTI- Press) Garamvölgyi István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom