Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-13 / 269. szám
1989. november 13. • PETŐFI NÉPE • 3 SZÁZ CÉG ÉRDEKLŐDIK MAGYARORSZÁG IRÁNT r / ’ így látja egy japán újságíró Több hete Magyarországon tartózkodik Kanako Ki- taura, (28 éves) a Tokióban megjelenő Japán Politika és Gazdaság című magazin különtudósítója, aki ezekben a napokban Kecskeméten ismerkedik a magyar valósággal. — Miért érdekli Japánt éppen Magyarország? — Európára nemcsak azért kell megfelelő figyelmet fordítani, mert nyugati fele 1992-től majdnem minden értelemben egységes lesz, hanem mert keleti részében is történelmi változások zajlanak. Az én lapomtól történetesen még soha senki nem volt Kelet-Európábán, tehát éppen itt volt az ideje, hogy végre fölfedezzük. Fölmerült ugyan, hogy többet kellene írnunk erről a világról, de olcsóbb kész cikket venni szakértőtől, mint személyesen elutazni — onnan nézve: a világ másik végébe. Végül is a főnököm föltette a kérdést, lenne-e kedvem körülnézni Magyarországon, amire én gondolkodás nélkül azt feleltem: miért ne? — Mennyit tudott hazánkról elindulása előtt? — Útikönyveket, újságírók tudósításait átböngésztem, de nem lehettem abban biztos, vajon minden igaz-e, amit leírtak. Őszintén szólva személyesen is érdekelt, hogyan élnek az emberek egy nálunk kommunistának nevezett országban. Kíváncsi vagyok, hogy mik a puszta tények, annál is inkább, mert hiszen csak ebben az évben száz japán cég érdeklődik magyar üzleti kapcsolatok iránt. Kaput, lehetőséget, piacot jelent Magyarország, ám ehhez olyan háttérinformációk is szüksége- seknek bizonyulhatnak, amelyeket újságíró fedez föl. — Milyen tapasztalatokat szerzett eddig? — Egy hónap aligha elegendő arra, hogy az ember igazából körülnézzen, ám azt világosan érzékelem, hogy itt még működik az emberekben valami, amit mi már elvesztettünk a jólétben. Nekünk az iskolától a munkahelyekig mindenütt versenyeznünk kell, itt még van olyan, hogy együttműködés. Amikor például Pesten több bőrönddel fölszálltam a vonatra, több idősebb asszony is fölajánlotta segítségét; ez Tokióban soha nem történt volna meg, ám ez itt — ahogyan néhány más alkalommal is láttam természetes. Ez a meglepetés erejével hatott, s egy olasz üzletemberrel valamelyik szállodában meg is egyeztünk abban: a magyaroknak talán nincs annyi mindenük, mint nekünk, ám mi egoisták vagyunk, ők pedig nem. Attól tartok, ide a Nyugatnak csak a fényei látszanak, az efféle hétköznapi dolgok nem. — S mi az, amit a — kifejezését kölcsönvéve — kommunista rendszerről megtudott? — A rendszerről magáról természetesen nem sokat, ahhoz talán évek kellenének. Mindenesetre egy pesti temetőben találkoztam egy asszonnyal, aki megmutatta férje és fia fényképét, és elmesélte, hogy hozzátartozói 1956-ban vesztették életüket, hozzátéve, hogy még pár hónappal ezelőtt sem engedték a hatóságok, hogy kijárjon a sírokhoz. Ez számomra szinte fölfoghatatlan, talán mert én eleve ellene vagyok mindenféle hatalmaskodásnak. — Amikor megérkezett, még csak a magyar határ volt megnyitva a keletnémet kivándorlók előtt, mára szinte leomlott a berlini fal. — Történelmi időkben lehetek itt, amikor talán azt sem lehet kitalálni, hogy egy óra múlva mi lesz a helyzet. Az; amit mi Keletnek nevezünk, nemcsak meg-,' de átváltozik. Újságírói szerencse mindezt testközelből figyelni. — Miért éppen Kecskemétről követi nyomon az eseményeket? — Az Alföldről már Japánban olvastam, ám Kecskemét nevére már itt, Pesten figyeltem föl, éspedig kicsit japános hangzása miatt. Váltottam egy jegyet az expresszre, ahol megismerkedtem Sz. Varga Katalin textiltervezővel, s akit, amikor az expressz megállt, hirtelen megkérdeztem: tényleg expresszre szálltam? Megnyugtatott, hogy igen, ez egy magyar expressz, és az ilyen — és már akkor gondoltam, hogy jól fogom érezni magamat Kecskeméten. Voltam Kecelen, a Pintér Műveknél, találkoztam dr. Debreczeni József képviselő úrral, MDF-vezetővel, és egy- -párszor® Petőfi-Népe szerkesztőségébe is benéztem.'Már van-egy csomó-ismerősöm, barátom, ■ kezdem jobban megismerni a várost, bár persze mindennap látok valami újat is. n , i 'érdemes tudni a1 Jápán-Politika és Gazdaság című magazinból? ■ — Japánban sok ezer különféle lap, magazin jelenik meg. A miénk a kisebbek közé tartozik 100 ezres példányszámával, ám egyike a legrégebben alapítottaknak. Olvasóink zöme üzletember, politikus, újabban megpróbálunk nyitni a női vezetők felé. Magazinunk a döntéshozók, az üzleti körök befolyásos orgánuma. v — Milyen képet fest majd Magyarországról? — Címlapsztorit írok, interjúkkal, háttéranyagokkal, és persze temérdek információval — az a célom, hogy más nézőpontból láttassam a dolgokat, mint a megszokott. Ahogyan, gondolom, itt a kapitalizmusról tanítottak távolságtartó módon, ugyanúgy Nyugaton a kommunistának nevezett rendszerről szinte csak rosszat lehetett olvasni. Én arra szeretnék rámutatni, hogy az emberek itt és ott is ugyanolyan anyagból vannak gyúrva. — Már-már ismerős vendég a Petőfi Népénél. Hogy látja a mi munkánkat? Nemrég egy amerikai kolléga azt mondta, úgy érzi, mintha múzeumba tévedt volna, sehol egy komputer, csak zörgő írógépek — ugyanez a véleménye? — Én valami másra figyeltem föl — már kint a városban. Úgy vettem észre, az emberek nagyon figyelmesen olvassák az újságokat és sok kézben a Petőfi Népét láttam. Nálunk szinte csak átfutják a lapokat, így aztán amikor a Petőfi Népét bogarászó férfiakat láttam a kávéházban, azt kívántam: bárcsak itt lennék újságíró ... Ballai József ib /'$ fa & -T* (A japán írás másolata) — azaz magyarul: Kanako Kitaura. LÖVÖLDÖZÖTT, VEREKEDETT A KÉPVISELŐ? Südi Bertalan visszautasítja a rászórt rágalmakat A szentpéterfaiak csak eszközül szolgálnak? (Folytatás az I. oldalról) — Ezt persze a helybéliek — érthetően — nem fogadták túlzott örömmel. — A határrendezéssel a település összes földje Ausztria területére került. De a lakosság átjárhatott művelni azt. Az 1955-ös osztrák államszerződés aláírása után ez a lehetőség megszűnt. Az ottaniakat óriási igazságtalanság érte, a megélhetésük alapját elveszítették. Ugyanakkor az ellenszenvük a katonák ellen fordult, akiknek a határt kellett őrizniük. Amikor mi következetesen a szabályzat szerint jártunk el, akkor a helyi lakosok rengeteg pénztől estek el, hiszen nem lehetett tovább csempészni. Az biztos, hogy én nem kollaboráltam, nem osztoztam a pénzen a lakossággal annak fejében, hogy elengedem az elfogott határsertőt. Nem is tehettem, mert mindig kettesével voltunk szolgálatban, s mert ha megtesszük, hadbíróság járt volna érte. — A Világban konkrét eseteket is említenek... — Amit a Világ ír, egyáltalán nem igaz. Új oldalról ismertem meg saját magam a cikkből. Ugyanis az a vadnyugati stílus, magatartás, eljárásmód sosem volt rám jellemző. Elképzelhető, hogy én, az alacsony, vékony ember egy mázsán felüli óriást bevágok a trágyalébe? Én soha nem vadászom. Akkor is legfeljebb magas rangú tiszteket kísértem el a határövezetbe. De ha én olyan nagyhatalmú ember lettem volna, akkor vajon orvvadászat után megmutattam volna az erdésznek, hogy mi van a hátizsákban? A bálokban valóban voltam. Én muzsikáltam a helybélieknek.. Akkor hihető, hogy kifüstölöm saját magam? A szakács öngyilkos lett. Éjszaka történt, két katona is jelen volt. Én csak másnap reggel tudtam meg, amikor bementem az őrsre. Mellesleg a Kis Újság riportere, aki nemrég szintén megírta az esetet, engem úgy tájékoztatott, hogy megtalálta az akkori felcsert, aki a sérült szakácsot bekötötte. S a felcser is cáfolta, hogy gyilkosság történt volna. Mindezek után a szentpéterfai polgárok által terhemre rótt bosszú motiválta, alaptalan vádakat a legteljesebb mértékben visszautasítom. Azokat az egykor elfogott és el nem fogott csempészek és a velük rokonszenvezők célzatosan időzített, felkérésre, vagy önként vállalt rágalomhadjáratának tekintem. S ennek szervezése valószínűleg túlnő Szentpéterfa község határain. — Kinek állhat ez az érdekében, ha — mint Ön állítja — a dolog nem igaz? —Egyrészt egyfajta bosszú is lehet, hiszen azok az emberek, akiket egykor sérelem ért, azt nem felejtik el. S mivel engem ismernek, nevem sűrűn szerepel újságban, tévében, hát „engem találtak meg”. Másrészt úgy érzem, valakik ezt az ügyet talonba helyezték, hogy így, a választásokhoz közeledve, lejárassanak a választóim előtt. Én az elsők között voltam, akik a közéletben a progresszív folyamatot elindították. Ez esetleg nem egy régi embernek ma is fájhat, s megpróbáltak találni az elhallgattatásomra valamit. — Nem lehet, hogy mégis van valami a szentpéterfai véleményekben? — Tény, hogy abban az időben nagyon nagy volt a feszültség a faluban. Az is tény, hogy sok helyi lakost megfogtam ott, mint határsértőt. De senkit nem volt okom inzultálni. S félni valóm sem volt, hiszen azóta sem titkoltam el soha, hogy mikor és hol teljesítettem szolgálatot. A szabályzatokat azonban betartottam,, a, katonait js.S nekem fiatal koromban is az volt az egyik'jellemző vonásom, hogy segítettem másokon! ,— Most mit tesz ezek után? — A személyiségi jog védelme nálunk nincs biztosítva. Bárkiről, bármit lehet mondani, írni. A jelenlegi bírói gyakorlat kilátástalanná teszi a kollektív rágalom elleni fellépést. A cikkben foglaltak ugyanis nem tények. Leginkább egy modern koncepciós vád felépítésére emlékeztetnek. Régen is így volt: keresni kellett egy képtelen vádat, találni hozzá megfélemlített vagy bosszúálló tanúkat, s nagy hűhót csapni körülötte. S akire mindezt így rásütötték, annak kellett bizonyítani az ártatlanságát. — És ön bizonyítja ártatlanságát? — Nekem egyetlen hitelt érdemlő bizonyítékom lehet, mégpedig közéleti munkásságom, magatartásom, viselkedésem. Az olvasókra, választóimra bízom, hogy a rágalmak és a cáfolatok összevetésének konklúziójaként milyen ítéletet alkotnak rólam. Elhiszik-e a rám szórt, alaptalan rágalmakat. — Ezek szerint ön válaszol a sajtónak is. — Természetesen. A Világnak is nyilatkoztam már. Módszerük persze furcsa, mert engem a cikk megjelenése előtt keresett fel az újságíró, s úgy kérte a reagálásomat, hogy nem mutatta meg az írást, amire válaszolnom kell. Holott az is elképzelhető, hogy az állításokról engem is megkérdeznek, s ami azokból bizonyítatlan, azt nem közük le. De ha nem így történt is, arra joggal gondoltam, hogy a két írás egyszerre jelenik meg. Azt azonban mondhatom: ha mások is megkeresnek — másoknak is nyilatkozni fogok. Váczi Tamás Kisgazdapárti toborzó Kunszentmiklóson A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt a Kiskunságban és a Duna mentén is vissza kívánja szerezni egykori, meghatározó politikai pozícióit ,-— hangoztatta Vörös Vince pártelnök, a tegnap délelőtt Kunszentmiklóson az Általános Művelődési Központ nagytermében rendezett nagygyűlésen. A helyi és a környékbeli településekről érkező párttagságnak, illetve az érdeklődő közönségnek ezért azt ígérte a mértéktartással megszólaló mozgalmi vezető: Ha kisgazdapárti többségű lesz az új parlament, sikerül majd helyreállitani az 1947-es birtokhatárokat; földtulajdoni struktúrát. Vörös Vince minden jelenlévőt felszólított: hazafiúi kötelesség a megjelenés és az aktivitás a november 20-ai választásokon. A párt kiáll a „négy igen” mellett, ennek lényege, hogy a nép döntése az legyen: a mielőbbi szabad választásokon megválasztandó parlament nevezze ki a Magyar Köztársaság elnökét. A nagy tapssal fogadott bevezető után a párt országos vezetői, dr, Torgyán József párt- főügyész-helyettes és Belezi Sándor pártigazgató szóltak aktuális politikai kérdésekről, a parasztság előtt álló fontos feladatokról. A résztvevők hangos üdvözléssel, jó ismerősként fogadták az ezután a mikrofonhoz lépő dr. Mizsei Bélát, a kisgazdapárt politikai bizottságának tagját, aki beszéde, elején felidézte egykori kunszentmiklósi. élményeit Amikor a Sötét .ötvenes években, mint állását vesztett fővárosi jogász, Kunszentmiklóson dolgozott. A délutáni vitában fölszólaltak a Felső- Kiskunságban a közelmúltban újjáalakult falusi kisgazdapárti szervezetek küldöttei. Tájékoztatták az országos vezetőket milyen gondokkal kell a mindennapokban megküzdeniük. Ma még ugyanig a ’ szövetkezet vezető szakemberei nem támogatják az új pártokat, nincs megfelelő helyiség, még meg sem indultak a tárgyalások az egykori kisgazdapárti székházak visszaadásáról. Egy hozzászólásra válaszolva dr. Mizsei Béla felhívta a figyelmet egy, a paraszti közösségekben eiteijedt demagógiára, miszerint nem poütizálni, hanem dolgozni kell. A kisgazda- párt véleménye szerint a parasztságnak dolgoznia és politizálnia is kell, mert különben nem változtathat elnyomott, kizsákmányolt helyzetén. A kiskunsági nagygyűlés egyik megható mozzanata volt, amikor egy szalkszentmárto- ni asszony, Matics Károlyné etszavalta az alkalomra írt ősi magyaros rigmusokba szerkesztett verseit, majd átadta a szombaton Szalkszentmártonban szereplő ipolysági (Csehszlovákia) Magyar Kulturális Egyesület üdvözletét. (Munkatársunk a találkozó végén interjút készített a kisgazdapárt elnökével. A beszélgetést a napokban közöljük.) F. P. J. P Á L Y Á Z A T I F E L H í V Á S i ■ Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bács- Kiskun Megyei Igazgatósága — nyugdíjazás miatt — pályázatot hirdet a Belföldi Társas Vállalkozók Osztályára osztályvezetői munkakör határozott időre szóló betöltésére. Az osztályvezető feladata: A társas vállalkozások adóztatása és pénzügyi ellenőrzése, valamint a kapcsolódó adóhatósági, nyilvántartási és információszolgáltatási tevékenység ellátása. Bérezés: A módosított 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH sz. rendelet figyelembevételével. Pályázati feltételek: — közgazdaságtudományi egyetemi, vagy pénzügyi-, számviteli főiskolai végzettség, — okleveles könyvvizsgálói, vagy adótanácsadói szakvizsga, — legalább 5 éves szakmai gyakorlat, — erkölcsi feddhetetlenség. A pályázathoz csatolni kell: — részletes önéletrajzot, — iskolai-, szakmai végzettséget igazoló okirat hiteles másolatát, — 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot 1989. december 5-éig lehet az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága igazgatójának benyújtani. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Az osztályvezetői munkakör 1990. január 1. napjával tölthető be. 2708 NYUGDÍJASTALÁLKOZÓK Tisztelet a munkában megfáradt embereknek Hagyomány, hogy november és december hónapban sok munkahely találkozóra hívja régi dolgozóit. így volt ez a múlt hét végén is. Pénteken kora délután a Kecskeméti Magyar —Szovjet Barátság Tsz felé vezető út is forgalmasabb volt a megszokottnál. Amíg a Halasi úti általános iskolások fellépésük miatt izgultak, a téesz-vezetés a fiatal dolgozók az ebédlő ajtajában köszöntötték az érkező nyugdíjasokat. Forcek András téesz-elnök a több mint kétszáz öreg előtt ismertette a gazdaság helyzetét és reálisan értékelte mindennapjainkat. Szóbahoz- ta, hogy ma már a magyar gazdaság a földből nem tud megélni, ezért náluk is a többlábon állás, amit kiállítással szemléltettek, mi több egy- egy termék az ajándékcsomagokba is bekerült. Am még mielőtt fehér asztal mellé ültek az idős emberek, fórumra biztatták őket, mondják el véleményüket, gondjaikat. A felszólalók aggodalmukat kifejezve vissza kívánták a régi paraszti gazdálkodást. A kanalazgatás, a poharazgatás, az emlékek idézése sötétedésbe nyúlt. Ám az ünneplők legtöbbjével hamarosan ismét találkoznak, hiszen évtizedes hagyomány a téeszben, hogy a karácsony előtti napokban ajándékcsomaggal keresik fel az öregek legtöbbjét. * * * Zömmel nőket foglalkoztató munkahely a Habselyem kecskeméti gyára, ami évtizedekkel ezelőtt ruhaipari cég volt. Erre az időszakra is jól emlékezik az a majd másfélszáz egykori dolgozó, akik pénteken délután az ebédlőben igencsak jó hangulatot teremtettek. A nótázás előtt Ghi- messy András igazgató a tavalyi hasonló találkozás után már ismerősökként üdvözölte a hölgyeket, közöttük olyanokat is, akik messziről & Szigetszentmiklósról, Veszprémből — érkeztek, hogy a szívélyes meghívásnak eleget tegyenek. A gyár mai és várható életéről szóló tájékoztatót jóleső érzéssel fogadták, hiszen az ünneplőbe öltözöttek többsége még a bugyigyár korszakban hajlott háttal ült. a korántsem annyira modem masinák mellett, mint a mostani elmés szerkezetek. Hogy mennyire valóság az, amiről az igazgató beszélt, azt szemléltette az alkalmi manökenek közreműködésével nagy sikert aratott divatbemutató. Természétesen valamennyi fehérnemű, köntös, hálóing, szabadidőruha, blúz és szoknya, az összesen hatvan modell saját termék volt. Lázár Jánosné, a legidősebb résztvevő talán alig hitt a szemének. A habselyem-módi után a gyár fiatalabb dolgozói serénykedtek a tálalással, az ajándékosztással. Váci László, aki egykoron kőműves volt, dalokkal, nótákkal kedveskedett az asszonyoknak — talán „cserébe” a régi kényeztetésekért. Ugyanis, mint az egyik nyugdíjas igazgatónő viccesen megjegyezte: ez az a munkahely, ahol jó sora van a férfiaknak. Az igazgató időközben azt is elmondta, hogy évközben sem feledkeznek meg volt dolgozóikról, akik bizonyára ugyanúgy szeretnek varrni, mint aktív korukban, hiszen ki-kijámak, amikor nekik úgynevezett tízforintos anyagvásárt rendeznek. * * * Jakabszállás háromezer lakójából ötszázan nyugdíjas korúak. A homokos, gyenge adottságú földterületen az élet igencsak próbára teszi a honiakat, akiket talán a majd egyforma sors kovácsolt össze annyira, mint az a szombaton rendezett idősek napján is jól látható volt. A művelődési ház zsúfolásig megtelt. A kasmir, a törö- kös, a fekete meleg kendők még figyelmesebben megkötve védték az ősz hajszálakat, a férfiak legtöbbje megfáradt, ráncos-görcsös kézzel szorongatta kalapját, bundasapkáját. Szabó Mihály tanácselnök üdvözlő szavai után az óvodások és iskolások műsora könnyeket csalt a nagyszülők szemébe. Nagy Béla, a Népfront Szakszövetkezet elnöke köszöntőjében szólt a községlakók küzdelmes életéről, arról, hogy itt a föld csak elviseli a művelést. Ám mindig azon voltak és lesznek, hogy a nyereséges gazdálkodásból a falu öregjeinek is jusson. Kökény Istvánné igazgatási főelőadó, a társadalom az idősekért bizottság vezetője keresztnévről ismeri az idősek többségét, mi több, korukat is számontartja. így történhetett, hogy a nyolcvan éven felülieket külön virággal, egyenként is köszöntötték. A szép számmal lévők legöregebbje a 93 éves Molnár Dániel, akit otthonában kerestek fel. Ám a legidősebb házaspár, Herédi Szabó Mihály és Kocsis Rozália az ünneplők sorában ült. Nagy taps fogadta Szabó Józsefet, amikor az Érdemes társadalmi munkás elismerést átvette. Ezután a tanácselnök elmondta, hogy a jövő héten csütörtökön megnyilik az ö.regek napközi otthona. Amíg a fehér asztal mellett jóízűen falatoztak az ünnepeltek, addig dr. Sebestyén László községi orvos szinte sorra „megismertette” velem az öregeket. A névsor hosszú lenne, de emlékezetes marad a citeraszóra bokázó Vágó mamaI Földi Feréncné Luca néni, aki tizenhárom gyermeket nevelt, vagy a piciny, töpörödött özv. Virág Imrém arca., A nyugdíjasok nevében Kurucz István köszönte meg a számukra is felejthetetlen találkozót. Pulai Sára
