Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
^ ® PETŐFI NÉPE 9 1989. november 4. A CSALÁDFŐ MINDIG HAJNALBAN KEL % Ságodiék gombái Éppen eleget hányódtak ilyen-olyan albérletben Ságodiék ahhoz, hogy a mostani lakásukat értékelni tudják. Mert bár igaz, hogy ez az ötödik emeleti kétszoba-összkomfort a kádgyár közvetlen szomszédságában, lepusztulófélben lévő (torony)házban van, de csak kétezemyolcszáz forint bérleti díjat fizetnek érte, s a tulajtól függetlenül élhetnek. A ház az ingatlankezelő vállalaté. Ságodi Csaba mechanikai műszerész. Nem szereti a szakmáját, tizenéves fejjel azért választotta, mert sem önmagát, sem a lehetőségeit nem ismerte eléggé. El is hagyta a pályát, amint tehette. Ebben a szakmában 5-5,5 ezer forintos (nettó) fizetésért dolgoznak a hozzá hasonló korúak. Felesége orvosasszisztens. O viszont ■szívesen dolgozna a tanult szakmájában, de nem olyan időket élnek, hogy ezt a „luxust” megengedhetné magának. Három és fél, négyezer forintos fizetésre számíthatna asszisztensként. Kisfiúkkal, a majdnem kétéves Barnával ennyi jövedelemből csak nyomorognának. — Családi okokból költöztünk Borotáról Kecskemétre. — Eny- nyit mondanak előéletükről. — Szép, korszerű családi házat hagytunk ott. Nagyon nehezen* tudtuk eladni, az árát még meg sem kaptuk. Legfeljebb kétszobás, használt lakást vehetnénk belőle, ha nem kellene másra is a pénz. Adósságaink vannak, mert vállalkozásba kezdtünk. Laskagombát termesztünk. Februárban fogtunk hozzá, egy másik vállalkozóval, bérelt pincében. De a közös munka sikere nem csak rajtunk múlott. Önállósítottuk magunkat, vállalkozói hitelt vettünk föl, hobbikertet béreltünk, felhúztunk rá egy fóliasátrat, beépítettük a fűtő-, a párásítóberendezést. A ZKI- tól vásároljuk az alapanyagot, a termés egy részét is nekik adjuk át. Ami kimarad, boltokban értékesítjük. Ságodi Csaba töbfieVszáfnfcarí ^'mÉnKat’valóban közösen végzik. I)e „hivatalosan”, késként fejt köblük a szereposztás. — Mivel a feleségem hosszú ideig beteg volt, én máradtam itthon a gyerekkel — folytatja. — Hogy ne bonyolítsuk a helyzetet, később sem változtattunk ezen. Továbbra is én kapom a gyedet, a feleségem pedig főfoglalkozású kistermelő. Beszélgetésünket a kisgyerek gyakran félbeszakítja. Nyűgös. Hozzászokott, hogy az esti lefekvés előtt szülei csak vele foglalkoznak. Most velem beszélgetnek. — Jöhettem volna korábban is — mentegetőzöm, de Ságodiné megnyugtat: Higgyem el, hogy napközben nem tudnak időt szakítani a beszélgetésre. — Csaba hajnali négykor, fél ötkor kel—meséli, miközben férje a másik szobában csitítgatja a lefekvés ellen tiltakozó gyereket. — Kimegy a kertbe, tizenegy és tizenkettő között jön haza. Megebédelünk, gyorsan befejezzük a legszükségesebb házimunkát, dél-. után mindketten „gombázunk”. Dolgozunk, amíg látunk, de ezzel nincs vége, mert mindig van valami intézni-szervezni való. Este hat-hét óránál előbb nemigen vagyunk itthon mindhárman. — Miért kell olyan korán kezdeni? — Reggel hatra a boltban kell lenni a gombával. Szombaton, vasárnap pedig a piacra visszük az árut. Ezzel a munkával nem lehet leállni. Nenv tarthatunk ünnepet, nem lehetünk betegek, el sem utazhatunk. Szerencsére pénzünk sincs rá. — Bizonyára megéri, azért vállalták. — Ez az, amit még nem tudunk — kapcsolódik ismét a beszélgetésbe Ságodi Csaba. —§ A havi fizetnivalónk közel 15 ezer forint. Megvesszük az ennivalót, ruhát csak akkor, ha már nagyon muszáj, de akkor is a lengyel piacról, legfeljebb a filléres boltból. A gombára költjük a többi pénzt. Minden pénteken veszünk aláp- anyagot, így telepítjük be szinte lépésről lépésre a fóliaházat. Végül is amikor már sok lesz, a termés egy részét szeretném külföldöd eladni. Ezért akarok külkereskedelmi jogot szerezni. — Hogyan képzői el ezt a dolgot? — A részletekről még nincs pontos elképzelésem. Éh csak azt; .tudom, hogy a tőkés piacon csaknem a dupláját adják a Magyarországról exportált laskagombáért annak, amit a hazai kistermelő kap érte itthon. Sok cég kezén megy keresztül—ha más nem, legalább a papírja —, mire a rendeltetési helyére jut, s ez a sok cég mind leveszi belőle a hasznot. Ebből vontam le azt a következtetést, hogy jobban járok, ha én termelem, s én adom el. Még akkor is, ha hűtőkocsit kell vásárolnom, üzemeltetnem. \ , — Ismerik a kinti piacot? Egyáltalán jártajf már Nyugaton? — Külföldön még soha. Idegen nyelvet sem beszélünk, de ha kell, megtanulunk. Mindezek részletkérdések. Ha tényleg megvalósítható az elképzelésünk, akkor a dolgunk az lesz, hogy megteremtsük hozzá a feltételeket. 11 Mit vesznek az első nagyobb bevételükből? — Egyelőre se hűtőszekrényünk, se mosógépünk, se egy nézhető - tévénk nincs, a vasaló is kis híján darabjaira hullik a kezemben , — mondja Ságodiné, cseppet sem álmodozva.®- Hát én ilyenekre gopdolok... Sokan még önmaguk előtt sem szívesen ismerik el, hogy örülnének, ha meggazdagodhatnának: ilyesmit bevallani nem illett az élmúlt negyven esztendőben. Ez a két huszonéves fiatal, a Ságodi házaspár azonban nem meggazdagodni akar. Csak elfogadható módon élni. Hiszen nem félnek a munkától. AlmásilMárta Emberhez méltóbb környezetben Betört lépcsőházi ajtót... „Tisztelt Szerkesztőség! Szomorúan tapasztalom, hogy városunkban egyre koszosabbak, piszkosabbak az utcák. Nincs vagy kevés az utcaseprő. Munkába menet láttam, az egyik helyen úgy megcsonkították a fákat, hogy alájuk, a járdára jó darabig nem pereg levél. (Sajnos!) A Csáky uícai trafóház elé a lakók kiöntik a szennyvizet. Sehol egy illetékes, aki környezetünk romlását megállíthatná? B. J.-né, Kecskemét” Konkolya búzában Szívesen találkoznék levélírónkkal, ha teljes nevét és a lakcímét is közölte volna. Elmondanám: a gazdátlanság és jaZ igénytelenség nem új fogalmak. Csupán tartalmuk változik időnként. Aki nemtörődömségével régen kihívóan elütött az általánosan elfogadott emberi magatartástól, arra gyerekkoromban azt mondták, hogy a legelőn vagy ajuhszélen a helye. Alighanem odaküldenék ma is azt az ismeretlent, aki a kecskeméti Akadémia körút 17. számú házzal szemben négybe tört egy padot. Amelyen azelőtt nyugdíjasok, kismamák, vagy a futkározásban kifáradt gyerekek pihentek a parkban. Ma csak a csonkjait találják. Konkoly a búzában! (Nem csak mezőgazdászok körébenhasznált kifejezés.) Ki tette ? Névjegyet nem hagyott maga után. Ugyanígy lapít, nem jelentkezik az IKTV-nél az az ajtóüveg-betörő sem, hogy megtérítse a kárt, aki miatt rossz időben—lehet—hetekig vacoghatnak a lakók ide harminc lépésnyire, a 15-ös lépcsőházban. A bal oldali ajtókereten át, a tátongó nyíláson keresztül, befütyül a szél, és akadálytalanul beesik az eső. A kiálló üvegszilánkok bármikor megsebezhetnek valakit! A lépcsöház falán koszos kezek nyoma és szöggel bevésett trágár szavak. A villamos szekrény nyitva. Az egyik levelesládán látom, hogy valaki föl akarta feszíteni. Az emeleteken, minden lépcső- fordulóban, ég a villany. Egy lakótól megtudom, éjjel-nappal. Nem tudják kikapcsolni. • ... cs felaprított padot hagytak maguk után az Akadémia körúti „erős” emberek. 9 A Páfrány utcában jó élni. A lakók szeretik a szép környezetet. (Walter Péter felvételei)- Szóltunk a házkezelőségnek - mondja Gyulai Miklásné 'r-r, hogy ez árampazarlás, de azóta sem történt semmi. Eltört a villanyszerelőjük karja. Majd ha meggyógyul... „Jaj, csak a nevemet ne tessék kiírni!99 Az olvasók hozzánk küldött leveleiből is látjuk^ hogy lakóhelyi gondjaikkal — házon belül és házon túl — egyedül maradnak. Van egy utca Kecskeméten, a Kisdobos, ahonnét már csak névtelenül „mernek” írni szerkesztőségünknek. Nem tőlünk félnek, higgyék el, hanem a szomszédok nyelvétől. Egy újabb kudarctól akaiják megkímélni magukat. Eddig sem jutottak semmire, hiába jelezték problémájukat. „Az utcánk elejére és végére önkényesen —a mi megkérdezésünk nélkül—kiraktak egy-egy táblát arról, hogy ide tilos tehergépkocsival behajtani. Ugyanakkor viszont alig lehet mozdulni az itt parkoló nagyobbnál nagyobb autóktól. Garázsnak és javítóműhelynek használják az utcát, a közterületet. A kocsikat is itt mossák. Mi, gyalogosok és kerékpárosok, járunk a sárban a szétfolyó víztől. Amikor 22 órakor hazajövök a gyárból, gyorsan lefekszem, hogy mire hajnalban újra beindítják a teherautók motorját, addig pihenhessek pár órát. Meddig lehet ezt bírni?”— kérdezi levélírónk. Egy konzervüzemben dolgozó asz- szony csak így áll velem szóba: —Jaj, csak a nevemet ne tessék kiírni! Kérése kötelez—ez természetes —, de azt nem titkolhatom el, hogy 12 órai műszakot ledolgozva, este a tv-híradót gépkocsizajban nézi (és hallaná). Már megkapta a, jó” tanácsot: „Menjen máshová dolgozni, ahol nincs nyújtott műszak és éjszakázás!” —Az én munkám és a pihenésem nem számít? Egyszer valaki kint hagyta az utcán a háza tatarozására vett homokot. Ez délelőtt volt. Délután már.jött a közterületfelügyelő és becsöngetett hozzá. Mivé lettél, Kisdobos? Most is lehetne csöngetni, vagy inkább kolompolni a dudvás területhez hasonló Kisdobos utcában. A végén egy újrafestett, rendszám nélküli kamion terpeszkedik az úttesten, pótkocsival. Megértem a tulajdonost, hogy a lakásában nem tárol9 A Kisdobos utca — nagy kocsikkal! hatja.' Aki viszont teherfuvarozásra vagy gépkocsijavításra vált iparengedélyt, annak már a saját telkét (házhelyét) is foglalkozásához kellene méreteznie! j — Mivé lettél. Kisdobos?,— nézelődöm fotós kollégámmal, aki most bőven talál magának munkát. Az SR 61- 65, YS 91-67 forgalmi rendszámú, pót- kocsisIFA mellé kitehetnének még egy közlekedési táblát: „A járdán gyalog és gyerekkocsival haladni tilos!". Ott ugyanis homok, deszka és zsákos szemét torlaszolja el az utat. Arrébb is sódertörmelék egy-egy kupacban, a járdán. Mintha ez volna a közterületen a legtermészetesebb. Védelmi sáv a Páfrány utcában No de a környék sem különb! A köze li ABC parkolója és rakodóterülete cl hanyagoltságával folytatása a Kisdobos utcának. Gaznövény sarjadt az üzlet előtt. A forgalmas, balesetveszélyes Bajnok utcáról nem is szólva, amely az óvodások és az iskolások szüleit mindennap nyugtalanítja. A járda egy keskeny csík. Beteg (védtelen) a környezet. Kiszolgáltatott a gazdátlanságnak és az igénytelenségnek. — Mióta meghalt a tanácstagunk, J Barcsik Zoltán, azóta nem törődnek Vélünk — ez a véleménye egy asszonynak a buszmegállóban. — A tanács viszont még megvan — mondom neki —, a Kossuth térén. — Messze van az, hallja-e, mi pedig I itt... Sok múlik (sok múlhat), persze, a lakókon is, hogy ők milyenne teszik a környezetüket. Jó példát láttunk erre a Petőnvárosban. Míg a Bethlen körúton belül, egy utcában találtunk egy fát — az is készül kidőlni —a Páfrány utca 14-es és. 16-os ház előtt tízet számoltunk meg! Az udvarok is tiszták, rendezettek. A házigazdák igényesek. Csak próbálna itt valaki olajos-koszos, pótkocsis teherautókkal ráállni a tágra nyílt petúniára, a szépen zöldellő tujá- ra, a sárga báésonykara, vagy az egyenes sorban ültetett piros őszirózsára! Megnézhetné magát. K. A. FEHÉR FERENC—HELLER ÁGNES: MAGYARORSZÁG, 1956 (V.) Erőszak a forradalomban A tömegerőszaknak voltaképpen két elkülöníthető formája volt, s a forradalom természetjogi szemlélete alapján, ami kizárólag a forradalmi helyzetre alkalmazható, mindkettőt két, teljesen eltérő módon kell megítélnünk. E két jelenség egyike a csőcselék embervadászata volt, amely A VH-s katonák, tisztek és civil ruhás nyomozók után folyt, s amelynek legszörnyűbb és leglátványosabb példáját a Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri székháza előtti vérengzés jelentette. Az embervadászat mindig is fasiszta cselekmény, minthogy célja egy bizonyos embercsoport egyéni megkülönböztetés nélküli, kollektív kiirtása anélkül, ftogy az áldozatok bűnössége vagy ártatlansága akárcsak szóba is jönne. Ezért még akkor is fasiszta cselekmény marad, ha történetesen épp fasiszták vagy olyan szervezetek ellen irányul, mint az A VH, amelynek tagjai jelentős számban ténylegesen fasiszta módon viselkedtek. 1 A másik elkülöníthető és megítélésünk szerint teljességgel különböző erőszakformát az ÁVH-s tisztek és katonák miskolci, illetve mosonmagyaróvári nyilvános kivégzései képviselik. Ezeket az embereket nem elsősorban azért végezték ki, mivel e szervezet tisztjei vagy katonái voltak, hanem bizonyos konkrét cselekedeteik miatt. Lomax az esetről leírja: Győrött október 26-án „Magyaróvárról vérfürdőről érkeztek hírek: a városka főterén az ÁVH-sok géppuskával támadtak egy fegyvertelen tüntetésre. A tömegben sok rtő és gyermek volt, a halottak száma százra rúgott, mintegy kétszázan pedig megsebesültek." Ez az eset végülfegyveres felkeléshez, valamint három-négy A VH-s tisztnek a tömeg általi agyonveréséhez vezetett. Mégis: nem lehet eléggé kihangsúlyozni azt a tényt, hogy itt géppuskával tüzeltek békés tüntetőkre. Ez esetben pedig csak két dolog lehetséges: vagy az október 30-áig, netán november l-jéig hivatalban lévő magyar kormány adott titkos tűzparancsot biztonsági egységeinek, hogy lőjenek minden tömegcsoportosulásra, függetlenül attól, hogy az fegyveres vagy fegyvertelen emberekből áll (amely esetben a fölkelők kóros nagylelkűséget] tanúsítottak, hogy haragjukat pusztán az A VH-s tisztek ellen fordították): vagy, pedig, ami valószínűbbnek tűnik, az A VH saját szakállára működött azon régi és jól bevált gyakor-. lat jegyében, amelyre minden korlátlan hatalommal bíró elnyomó szervezet elöbb-utóbb szert tesz. De a kettő közül akármelyik eset állt is fönn, semmilyen különbséget sem találhatunk ezen népí- téleték, illetve azok között, amikor a koncentrpciós táborok egykori lakói utóbb maguk végezték a háborús bűnök egyik-másik fölismert tettesével. És bármi sajnálatos, még a legszelídebb és legnagylelkűbb tömeg is épp így viselkedik egy rákényszerített hadiállapotban, ahol az emberek saját föllázadt énjén kívül semmiféle törvényes hatalom nem létezik többé. A leninizmus azzal kezdte történelmi pályafutását, hogy egy háborút polgár- háborúvá fordított át. A magyar bolsevikok, akik legvégső adujukként idegen tanokkal tértek vissza, Budapest utcáin látványosan bezárták e kört: a saját népükkel kezdett polgárháborút totális háborúvá változtatták. Ez az elem, amely október 24. hajnala óta mindvégig jelen volt az eseményekben, jócskán hozzájárult a tömegek indulatához és erőszakos hajlamához. Az emberek nem csupán azt érezték, hogy egy épp oly esztelen, mint következetlen, épp oly hisztérikusan kegyetlen, mint döntésképtelen hatalom hadiállapotba sodorta őket, hanem egyszersmind azt is, hogy ez a hatalom mélyen meggyalázta nemzeti érzéseiket. Válaszul a jelszavak persze hevesen orosz- és nem csupán sztálinizmusellenesek voltak, furcsamód azonban a nép magatartása ezzel együtt, egyáltalán nem volt rasszista — legyen a magyar forradalom nagy érdemére mondva. Természetesen a magyar lakosság és az orosz katonaság túl sok szeretetet nem pazarolt egymásra — noha a fra- ternizálásnak akadt azért egyrkét szórványos példája. Ámde Magyarországon nyoma sem volt azoknak a módszereknek, amelyeket például a spanyol gerillák alkalmaztak gyakorlatilag minden egyes faluban a megszálló napóleoni sereg elszigetelődött katonáival szemben. Amikor pedig a november 4-ét követő időkben az emberek visszatartották magukat az efféle könyörtelen orviámadá- soktól a szovjet katonasággal s annak magyar ■karhatalmi segédcsapataival szemben (amelyek óhatatlanul mindig a lakosság megtizedeléséhez s az elkövetők önlealacsonyításához vezetnek), ez egyszersmind ékes bizonyságot tett az elárult és kétségbeesett forradalom józan emberségéről. Miként az köztudott (noha ez már nem tartozik történetünkbe), a nép valóságos fegyverek helyett inkább az általános sztrájk hősies önvédelmi fegyveréhez nyúlt' az idegen betolakodókkal szemben, ezáltal a kollektív cselekvés és a konszenzusos önfegyelem meglehetősen egyedi és előzmények nélküli példáját mutatva, föl. Meg kell emlékeznünk, azonban a forradalom alatti erőszaknak (vagy inkább az, erőszak áldásos hiányának) két további sajátosságáról is. Az első az antiszemitizmus kérdésével függ össze, amit Irvingnek a magyar forradalomról írott könyve isfölvet. Ez ügyben, úgy hisszük, szavahihető tanúk lehetünk, mivel nekünk is több tucatnyi közeli hozzátartozónk pusztult el különféle náci koncentrációs táborokban. Természetesen számunkra is kínos élményként hatott, hogy | oly sok évi, kényszerrel fönntartott hallgatás után, amely — mint minden fajta politikai megnyilvánulást — a zsidókérdés fölmerülését is elfojtotta) e sorsdöntő napokban utcai, járókelők szájából ismét antiszemita kijelentéseket hallhattunk. Mindig is tudtuk, hogy egyetlen rövid évtized alatt a magyar antiszemitizmus nem tűnhet el végleg, és hogyan tűnhetett volna el éppen — mint Berija mondta — egy „zsidókirály" idején, amikor mind a Politikai Bizottság, mind az A VH élén oly hangsúlyos módon zsidók álltak? Mégis: belénkny.illal- tak az újból felhangzó, jól ismert szitokszavak, s az a tény, hogy jóllehet az efféle megnyilatkozások csak szórván nyosak voltak, mégis büntetlenek ma~ radtak, s nyilvánosan senki sem utasította vissza őket. Másrészt azonban annak, hogy egy forradalom antiszemita, vagy sem, létezik égy igen egyszerű, objektív kritériuma: a pogromok, azaz a zsidókkal szembeni erőszakos cselekmények megléte vagy hiánya. Es itt elegendő csupán az alábbi tényt rögzíteni. Míg a többé- kevésbé (de inkább kevésbé) szabad magyarországi parlamentáris kormányzat 1945 és 1948 közötti rövid időszaka alatt két pogromra is sor került (a rendőrség — köztük számos zsidó származású tiszt teljes^ sőt föltűnő jelenlétében), ezekben a napokban, amikor az emberek szabadon fegyverhez juthattak, egyetlen pogromra vagy akárcsak pogromkísérletre sem akadt példa. i (Folytatjuk)
