Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-04 / 262. szám

1989. november 4. t PETŐFI NÉPE t 3 SZÁZ DOLLÁRNAK ÖTVEN A FELE ... Valutakeret-befagyasztás A jéghegy csúcsa? Egyöntetű az a vélemény: a valutakeret befagyasz­tása csupán a jéghegy csúcsa. A kormány aligha dön­tött volna e népszerűtlen intézkedés mellett, ha nem lenne komoly oka. A baj csak az, hogy Békési pénz­ügyminiszter a maga szokásos modorában nem any- nyira megmagyarázni és feltárni igyekezett a helyzetet — márpedig vitán felül áll, hogy a közvéleménynek' joga van tudnia a teljes igazságot—, hanem tulajdon­képpen rövid úton megfeddte a honpolgárokat, mint­ha bizony az úgynevezett egyszerű lakosság lenne a magyar adósságválság egyetlen és kizárólagos oka. Az egyszerű lakosság természetesen elutasítja ezt a hangot, és az is fölmerült: vajon nem a miniszterel­nöknek kellene-e a nagy nyilvánosság előtt fölfedni a magyar gazdaság helyzetét. Munkatársaink nem a kormány nézőpontjából né­zik a történteket, hanem — hogy úgy mondjuk - alulnézetből. RENDŐRÖK ÉS PÉNZÜGYŐRÖK: A megoldás kulcsa nem náluk van A pénzügyminiszter csütörtök esti bejelentése a (turista-)valutaellátmány folyósításának felfüggesz­téséről és a november 20-a után bevezetendő új devi­zaellátási rendszerről — bár érthetőek a súlyos in­dokok —nagy vihart kavart. Bár az állampolgárokat nem egyformán érintette a rendelkezés, általános a vélemény: megint csak azok jártak jól, akik... Akik például időben kiváltották az „illetményü­ket”, esetleg a család és az ismerősök járandóságai­val együtt. Akik az egyik legjobban jövedelmező feketepiaci ágazatba tiltott valutakereskedelem mil­liomos császárai. Akik, most — lévén felfüggesztve a hivatalos piac — reálisan számolhatnak a kereslet erősödésével; az olcsóbb nyári valuta nagy felárral való értékesítésére. Sokakban felmerült a kérdés: mit tesznek az ille­tékesek, hogy a dollár-, márka-, gulden-seftet féken tartsák a maguk területén, a maguk eszközeivel, s hogy a forint immár vészes értékzuhanását meggá­tolják? Dr. Molnár István, a megyei rendőr-főkapitány­ság gazdaságvédelmi osztályának vezetője: — Azt, hogy mi következik egy ilyen rendelkezés­ből, igazából nem lehet előre modellezni. Az illegális valutapiac léte mindenki előtt tény. Osztályunk a Vám- és Pénzügyőrség illetékes szerveivel közösen eddig is üldözte a Btk-paragrafusokba ütköző tevé­kenységeket. Látni lehet azonban: most teljesen új helyzet állt elő. Mi — lehetőség szerint — igyek­szünk gyorsan válaszolni erre a kihívásra. Arra pél­dául, hogy a jó jövedelmezőség miatt a bűnelkövetők szervezettségi színvonala emelkedik. Amint növek­szik a fekete valuták iránti kereslet, biztos, hogy többen próbálkoznak majd hamis bankjegyek érté­kesítésével is. Természetes, hogy a határainkon kí­vül is meghallották már a bűnszövetkezetek a ko­moly hasznot ígérő magyarországi eladási lehetősé­gekről szóló híradást. Igyekszünk mindent megtenni az állampolgárok és a nemzetgazdaság védelmében, de le kell szögeznem: erőnk véges. Fontos feladatok várnak a kormányra, hogy a jelenlegi problémás állapot megszűnjön. Régi tanulság: kapkodó gazda­ságpolitika és pénzügyi irányítás az ügyeskedőknek és a zavarosban halászoknak teremt meggazdagodá­si lehetőséget; a szegények pedig még szegényebbek lesznek. Ez az állapot könnyen okozhat válságot, zavart... Farkas László, a kecskeméti vámhivatal parancs­nokhelyettese, a megyei nyomozócsoport egyik irá­nyítója: — Mi még nem kaptunk semmilyen különleges intézkedési utasítást, parancsot. Természetes is ez, hiszen a csütörtökön bejelentett változtatások első­sorban a bankokat érintik. Kis létszámú, nyomozó- csoportunk a továbbiakban is végzi a bűnmegelőző, felderítő és vizsgáló munkáját. Tevékenységünknek csak kis szelet^ a valutaüzérekkel való szembeszál­lás. Szegényesek, szűkösek a lehetőségeink, gyen­gék az eszközeink, de a problémák megoldásának a kulcsa nem is a nyomozóknál van. F. P. J. Ráfizet az utas és az utazási iroda is Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda kecskeméti kirendeltségén teg­nap reggel fél kilenckor beszéltünk Varjú Zoltán irodavezetővel: — Eddig semmiféle hivatalos írásbeli értesítést nem kaptunk — hangsúlyoz­ta az irodavezető —, mi is a pénz­ügyminiszter rádióban és tévében el­hangzott nyilatkozatából értesültünk arról, hogy november 3—20-áig felfüg­gesztették a turista-valutaellátmány fo­lyósítását. — Ezek szerint, akkor Önök válto­zatlanul kiszolgálják az ügyfeleket? —,.Nem tehetjük, a pénzügyminisz­ter közlését el kell fogadnunk hivata­losnak. (Beszélgetés közben, háromne­gyed kilenckor kopogta le a telexgép á hivatalos értesítést. — V. T.) Ez az intézkedés még gyors is —- fűzte tovább a gondolatmenetet Varjú Zoltán —, mert a Citicorp-csekk bevezetése után, minden sürgetésünk ellenére, csak egy hónap késéssel kaptuk meg az értékesí­téshez nélkülözhetetlen bizonylatokat. Addig pedig nem forgalmazhattuk. — Hogyan értékelik a kialakult hely­zetet? — Pénzügyileg igen nagy a kapko­dás. A tavaly januárban bevezetett li­berális utazási, valutavásárlási és vám­szabályok után utóbbi két területen csak szűkítés tapasztalható. Április 8- áig volt a tízezer forint vámmentes ér­tékhatár, a lehetőség • három személy esetén az összevonásra, s csak efölött az összeg fölött kellett vámot fizetni, harminc százalékot. Ezután követke­zett a módosítás: vámmentesség . 5 ezer forintig, nincs összevonás, ,45 százalék a vámtarifa, s ha meghaladja az áru értéke az ötezret, akkor az egész összeg után kell a vámot fizetni. —- S volt meg közben többszöri forint- leértékelés, szeptembertől kötelező va- lutacsekk-forgalmázás, amit rövid úton módosítottak, a csütörtöki bejelentéssel pedig az egész korábbi rendszert meg­változtatták. — Ez a lakosságnak sem kedvező, de a mi kollégáink is kénytelenek szinte kéthetente újratanulni a valutaszak­mát. Az év elején elvégzett bankszolgá­lati tanfolyam nem ér semmit. És az ilyen kapkodó intézkedéssorozat lehe­tetlenné teszi az idegenforgalomban a tervezést is. A kormány pedig hiába ígér a lakosságnak két év múlva „pré­miumot”, ki hiszi azt el... — Az egyéni turisták magukban bosszankodhatnak, hogy utazási tervük füstbe ment. De mit tesznek az irodák?-— Több olyan csoportunk van, ame­lyik az említett időszakban indult vol­na külföldre. Mások készültek, össze­kötve a városnézést és a karácsonyi bevásárlást. Most — miután az utas nem jut hozzá a valutájához — meg­hiúsul az utazás célja, de a feltétele is. Ezért az utakat le kell mondanunk. Az irodáknak azonban veszteséget okoz a lekötött szállás, étkezés, amelyért fizet-' ni kell — valutában. — Es akkor nem beszéltünk az üzleti jóhirükről. A kárukat ki téríti meg? — Alighanem marad nekünk a ráfi­zetés, Nem valószínű, hogy a kormány­zat kompenzálná a tőlünk függetlenül keletkezett veszteséget. Pedig az biztos, hogy az országban kialakult pénzügyi helyzetnek nem a turizmus volt az oko­zója! V. T. Döntöttem: kiváltom és utazom ■ Nem tehetek róla, mert a véremben van, én sem­mit nem bízok a véletlenre. Először is — nem tétová­zok, a tett halála az okoskodás — kiváltom jövőre mind az 50 dolláromat, aztán irány a világ! Mehetek most már a világútlevelemmel akárhova. (Egyetlen feltétel, hogy nagyon közel legyen az úticél Hegyes­halomhoz, mert különben gyalog kell visszajön­nöm.) Emberek, örüljünk! Van minek: a világútlevélnek, az 50 dollárnak, és egyáltalán a szabadságnak is. Örömünk azonban legyen humanista, méltányoljuk a hátrányos helyzetet is, amilyen például a pénzügyi kormányzaté. i A Pénzügyminisztérium sirámaira nemrég még csak legyintettem, mint alulinformált magyar ál­lampolgár, azt hittem, túloz. A tegnapi valutaszigo­rítás után viszont már könnyeimmel kellett küsz­ködnöm az együttérzés miatt. Mert hogy jöhetett létre ez a súlyos helyzet? 1987-ben a kormány ál­lampolgári jogon világútlevelet adott mindenkinek három évre megszabott, kiváltható valutakerettel. Tegnap meg kiderült, hogy bizony ezt a valutakere­tet az emberek ki is akarják váltani. Ki gondolta volna ? Ha lett volna annak idején a Pénzügyminisztéri­umnak egy golyós számológépe (esetleg a ma még működő orosz kantinoktól kölcsönkérve), ki lehe­tett volna számolni a következő egyenleget: minden­ki beválthat, mondjuk, három évre húszezer forintot, ez megszorozva a magyar állampolgárok számával, osztva a mindenkori dollárárfolyammal, egyenlő: (s ez már matematika) ennyi valutára van szükségünk. Vagy van ennyi, vagy nincs. Ha van, akkor semmi baj, ha nincs, akkor meg záradékot kellett volna tenni a rendelethez. Mond­juk ilyesképpen: Mindenkinek alanyi joga a világút­levél, mindenki beválthatja a háromévenként meg­szabott összeget valutára, de az isten szerelmére, ne tegyétek gyerekek, mert nincs pénz. 1989". november 2-ára bizony kiderült, hogy ninbs pénz. Alighanem a golyós számológép hiányzott ah­hoz, hogy erre a Pénzügyminisztérium rájöjjön.. Nincs más hátra, szégyelljük magunkat! Nekünk, magyar állampolgároknak azt mondták, hogy ennyi meg ennyi,valuta jár, mi meg komolyan vettük. Nesze neked, államháztartás! Mindezek ismeretében határoztam évi valutael­látmányom hasznos befektetéséről: elutazom a kies, vadregényes, számos kulturális élményt kínáló, kecskeméti Rákóczi útra és a végső döntést ott fo­gom meghozni: vajon dobozos sörre vagy fenyő-illa­tú habfürdőre váltsam a szabad Magyar Köztársa­ságtól kapott kiváltságaimat. Hámori Zoltán INTÉZETI TERMELŐMŰHELY HALASON Mi lesz veled, ifjú munkás ? Munka nélkül, de szakmával a kézben Tíz-húsz évvel ezelőtt, amikor még a gyanú árnyéka sem homályosította társadalmunk és gazdaságunk fénylő csillagát, néhány „rosszhiszemű” pe­dagógus már akkor, tudni vélte, hogy bajok vannak, például az oktatással. Ők, akik „csak a hibát keresték, az eredményeket semmibe vették”, már akkor suttogtak arról, hogy nem ve­zet az jóra, ha írni, olvasni alig tudó gyerekek árasztják el a szakmunkás- képzőket, s az ímmel-ámmal kitanult mesterséget a későbbiekben ugyan­úgy gyakorolják. Napjaink réme, a munkanélküli­ség várhatóan még nehezebb hély- zetbe hozza a szakmunkásképzést. Érdekelt, hogy a demográfiai hul­lámmal súlyosbított gazdasági prob­lémák miként éreztetik hatásukat az ifjúmunkások oktatásával foglalko­zó intézményekben. Felkerestem a kiskunhalasi Garbai Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézetet, amely több mint negyven szakmában bo­csát ki évente két-háromszáz végzett szakmunkást a környékre. — A helyzet nem sokat javult — mondta Bállá Tibor igazgató —, mármint ami a hozzánk jelentkező tanulók alapfokú tudását illeti. To­vábbra is a leggyengébbek jelentkez­nek hozzánk, a megnövekedett tanu­lólétszám miatt még kevesebb az esély arra, hogy olyan szakmákat ta­nulhatnak, amit szeretnének. — Jelenleg hány elsősük van? — Ötszáz fölötti a létszám, s még jövőre is ennyi várható. — Van lemorzsolódás? — Az első évfolyamban a legna­gyobb, harminc százalék körüli. — Tudnak valamit a további sorsá­ról ennek, a csaknem kétszáz gyerek­nek? — Nem tudjuk, mi történik velük. Időről időre jelentjük a gyámügynek a kallódó gyerekeket. Mi nem tu­dunk többet tenni.. — Évente két-háromszáz végzett szakmunkás kerül ki az intézetből. Mit tudnak az ő sorsukról? — Bár a szakmunkásvizsga letéte­le után nem érkezik hozzánk vissza­• jelzés a munkahelyekről, az elhelyez­kedés lehetőségeiről, mi megkeres­tük a város és környékének gazdál­kodóegységeit, hogy érdeklődjünk a foglalkoztatásról. Égyelőre gyakor­latilag minden tanulónk el tud he­lyezkedni oda, ahol három évig ta­nult, kivéve a magánszektorban vég­zetteket. Más kérdés, hogy megma- rad-e a szakmájában. Több vállalat azzal is segíteni próbál, hogy a mun­kába állásuk kezdetén normacsök­kentést, ad nekik, de gyakran ezzel sem tudják megtartani őket. A kö­vetkező években már biztosan gond lesz. Például a Texcoop saját nehéz­ségeiből adódóan leépíti a szakkép­zést. Az eddig beiskolázott kötőipari konfekciósok viszont végezni fog­nak, de elhelyezkedni nem tudnak majd. — Bármilyen gyorsan reagál az is­kola, nem tudja az életet követni? — Most már rendszeresen indí­tunk átképző tanfolyamokat is a vál­lalatok kérésére. Például a Ganz és az Ikarus kérésére hegesztőtanfolya­mokat vezetünk húsz-huszonöt munkásnak. — A kibocsátott szakmunkások pedig nem tudnak majd mit kezdeni a képesítésükkel... — Ezen lehetve vitatkozni, mikor tesz rosszabbat az iskola: ha nem indít képzést, mert nem biztos az el­helyezkedés, vagy ha képez szak­munkásokat, akiknek nem lesz mun­kahelye? Nekem meggyőződésem, hogy az a kisebbik rossz, ha bár idő­legesen munka nélkül van, de leg­alább szakma van a kezében. Mon­dok egy példát. Itt a környéken mi­nimális a lányok pályaválasztási le­hetősége, főleg így, hogy a Texcoop is megszüntette a beiskolázást. A gyerekek viszont jönnek nyolcadik után. Mit kezdjünk velük? Úgy dön­töttünk, mégis kell a kezükbe szak­mát adni, még ha az elhelyezkedést nem is tudjuk garantálni. Létrehoz­tunk egy tanműhelyt az iskolában, szerződést kötöttünk a Budaprint dunavecsei gyárával, hogy gépeket adnak (no, meg mi is vettünk), és ellátnak bennünket munkával. Ezek után felvettünk magunknak — mert ők itt, nálunk fognak dolgozni — negyvennyolc kislányt nőiruha- készítőnek. — Úgy tudom, kőművesbrigádjuk is van ... — Igen. Ez meg azért vált szüksé­gessé, mert a kőművesek, szobafes­tők között volt a legnagyobb a le­morzsolódás. Főleg azok a gyerekek váltak meg a szakmától, akik egyszál maguk kerültek gyakorlatra egy-egy vállalathoz. A mesterséget sem ta­nulták meg tisztességesen, s elkallód­tak. Idén nem engedtük ezeket a gye­rekeket így szétszóródni, hanem sa­ját szakoktatóinkkal, az iskolában végzik a gyakorlatot. — Hogyan?. — Egyrészt nem kell a karbantar­tásért pénzt kiadnunk, mert ezentúl elvégzik, de vállalnak munkákat máshol is, természetesen olyanokat, amiket el tudnak végezni. Bár tud­juk, hogy egy elsőéves szakmunká­son nem lehet százezreket keresni, idővel némi hasznot is hajt majd ez a vállalkozás az iskolának. i—- Szeretnének szakközépiskolai képzést is indítani? ' — Tulajdonképpen nem lehetne még erről nyilatkozni, hiszen csak szóbeli megállapodásunk van, de jö­vőre, amikor indítanánk, már elké­sünk a szervezéssel. Mit terveznek?- A közlekedésgépészet terüle­tén, Bács-Kiskun megyei felvevőte­rülettel indítanánk egy vasútüzemi és egy gépjgrművezető-,' -karbantartó- képzést. Én hiszem, hogy ezeknek a szakmáknak nagy jövője lesz, és a megyében ez a képzés egyelőre hi­ányzik, szükség lenne rá. A tisztessé­ges úthálózat és járműpark kialakí­tása már elodázhatatlan, akkor pe­dig a jól képzett szakemberekre is szükség lesz, reméljük. Hajós Terézia A FERENCES REND VISSZATELEPÍTÉSÉRE Kocsis Zoltán bajai hangversenye Nem emlékszem az utóbbi években olyan felfokozott ér­deklődésre, mint amilyen most Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész vasárnap este, 7 órai kezdettel a bajai József Attila Művelődési Központban tartandó hangversenyét megelőzi. Indokolja ezt a világhírű művész nevének vonzere­je, az igényes program és a nemes gesztus, mellyel Kocsis Zoltán az est teljes bevételét a bajai ferences rend visszatele­pítésének előmozdítására ajánlotta fel. — Köszönettel fogadjuk a nagylelkű adományt, melyet az utóbbi négy évtizedben leromlott állagú rendház felújítására szeretnénk felhasználni!— mondta Jávor Ferenc főesperes, a ferences, vagy ahogyan a bajaiak nevezik, a barátok temp­lomának plébánosa. A megegyezés szerint a városi tanács néhány helyiségben öregek napközi otthonát rendez be, az egyház pedig visszatelepített ferences atyákkal vesz részt a gondozásban, illetve más jellegű szeretetszolgálatban. A ferencesek egyébként kolduló szerzetesek voltak, akiket életmódjuk szerénysége miatt a török is megtűrt a délvidé­ken. A bosnyák ferencesek a török kiűzése után kerültek Bajára, az 1686—90-es években. Ettől kezdve pontosán is­merjük a történetüket, miután História Domus-t, azaz Ház­történetet vezettek. A Páduai Szent Antalról elnevezett templomuk alapkövét 1732-ben avatta fel Patacsich Gábor kalocsai érsek, a 36 méter magas torony azonban csak 1763- ban készült el, és ekkor helyezték el a csúcsán a keresztet. Valószínű, hogy az egy esztendeje ■ magában hurcolt sérelem vezette szerkesztőségünkbe Reményi Sán- dornét. Mint elmondta — és vastag dosz- sziéban őrzött dokumentumokkal igazolta — 1978. november 16-ától 1988. november 30-áig volt a Topán Kereskedelmi Vállalat kecskeméti le- rakatánál gépiró, könyvelő, árel­lenőr — meg mikm, hol, miben kel­lett segédkeznie. Ám — fogalmazta meg — a Topántól nemcsak Tábra kap az ember, hanem szárnyra is. Erről pedig—esetében — az új veze- tőgamitúra gondoskodott. Végül a debreceni bíróságig — mert a To­pán-központ ott székel — jutott az ügy, amiben panaszosunk vesztes felperes lett. A kezdet? Véleményt mondott á leendő megbízott lerakatvezetőről, akit mint régi kolléganőt ismert, is­merték. Tette ezt egyébként az akkor Kecskemétre utazott vezérkar kéré­sére, mondván: hallani szeretnék a dolgozók szavát. Reményiné — nai­van — még mielőtt mondandóját előadta volna, visszakérdezett, lesz-e valami baja, ha elmondja vélemé­nyét. A válasz,természetesen hang­zott: „nem”. így nyilvánította ki nemtetszését, azaz, alkalmatlan mi­nősítéssel illette a várományost — állítólag, a többiek nevében is. A kinevezés természetesen azért megtörtént. Olvasónk dolgozott to­Nevezetes dátum Baja történetében az 1757. esztendő. Ekkor kezdték meg a ferences atyák kolostori szobáikban az ifjak oktatását, s vetették meg ezzel a mai III. Béla Gimnázi­um alapját. Náluk tanult például a tolnai Fusz János, az 1800-as évek magyar zenéjének kimagasló egyénisége. A ba­jai rendházban élt egy ideig Martinovics Ignác, a magyar jakobinus mozgalom vezéralakja. Tudom, hogy szokaüan dolog egy hangverseny-előzetes- ben történelmi adatokkal terhelni az olvasót. Ezúttal azért .próbálkoztam meg vele, mert azt tapasztaltam — és ez ter­mészetes is, hiszen a szerzetesrendek’ feloszlatásakor még meg sem születtek —, hogy a fiatalabb korosztály szinte semmit sem tud a város életében évszázadokon át nagy szerepet játszó rendről, melynek tagjai mindig köztisztelet­nek örvendtek. Hadd térjek vissza a hangverseny műsorára. Különleges figyelemre számíthat mindjárt az első szám. Wagner Tristan és Izolda című operájából a Bevezetés majd Izolda szerelmi halála hangzik el, az előbbi Kocsis Zoltán, az utóbbi Liszt Ferenc átiratában. A szünetig további Liszt-művek követ­keznek: Ave Maria, A Villa d’Este ciprusai, a Villa d’Este szökőkútjai és a Csárdás macabre. Befejezésül Schubert B- dúr szonátáját hallhatjuk. x Gál Zoltán DEBRECENBE KELLETT MENNI Szólj igazat—elbocsátanak vább, mígnem a megbízott lerákatve- zető, Csereklyei Tivadamé hamaro­san szigorú megrovást íratott „fegyel­mi eljárás mellőzésével” az ellene szót emelt beosztottnak. Az indok? A Flott férfi félcipő árának nem ép­pen flottul történt nyilvántartása, no meg magatartásbeli kifogások. Ez­után hat nappal, összeférhetetlen ma­gatartása miatt, azonnali hatállyal felmondták munkaviszonyát, s kikö­tötték azt is, hogy nem léphet a válla­lat területére. Ettől kezdve gyorsan peregtek az események, amelyek tisz­tázása a munkaügyi döntőbizottság­hoz, majd a bírósághoz került. Téma volt, ki kihez vágta a virágcsokrot, ki kit szidott nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, és sorolhatná^... Időközben a Csereklyeiné által irt leveleket — a felmondás szabályai­nak be nem tartása miatt — a debre­ceni központ hatályon kívül helyez­te, és Reményiné munkaviszonyát Debrecenből mondták fel, 1988. no­vember 30-ávai, „munkaviszonya megszűnt” bejegyzéssel. A gyermekét egyedül nevelő édes­anya mindent megmozgatott igazá­ért, mert sérelmesnek találta ezt az eljárást. Utazgatott a debreceni bíró­sághoz, ahol az ottani központú vál­lalat — mint alperes — győzött a kecskeméti asszonnyal szemben. Re­ményiné erkölcsileg és anyagilag — mint jövedelemérdekeltségű cég volt dolgozója — emiatt idegileg is tönk­rement Tény, derül ki a periratokból, az­zal a Flott-könyveléssel kárt okozott a Topán-lerakatnák. Am az nem egészen világos, ki kinek szólt, vagy nem arról a bizonyos árkérdésrőí. A magatartásbeli negatívumok — olvasva a jegyzőkönyveket — sem csak a furcsái nem éppen kulturált módon elzavart asszonynak róhatok fel. Nem kételkedünk abban, hogy a debreceni bíróság az előtte feltárt dolgok hallatán, láttán jogszerűen ítélkezett. Abban viszont igen, hogy nincs — nem lehet 1| minden rendben a Topán háza táján, ha a tíz esztendőn át megbecsült, kiváló dolgozó szinte egyik napról a másikra ennyire nem­kívánatos lett, mert el merte'monda- ni véleményét, ami — állítása szerint — a másoké is. Az is tény, olyan időket élünk, hogy a beosztottak egyre-másra — és legtöbbször jogosan .— hallatni merik szavukat, de sajnos, ma még mindig sokszor bizonyított: „Szólj igazat, betörik a fejed”. „Betört” pa­naszosunk feje is, amire nem valószí­nű, hogy sor kerül, ha időben észre­veszik — akár Debrecenből — a To­pán-problémákat, legyenek azok munkaköri vagy személyi jellegűek. Mert akkor talán mindenki számára emberibb, hatásosabb „gyógyszert” találnak. Pulai Sára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom